Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-10 / 8. szám
1989. január 10., kedd Somogyi Néplap 3 MEGÚJULÁS ÉS ÉRTELMISÉG Pozsgay Imre előadása a kaposvári nagygyűlésen állampolgári autonómia, a Munkásgyűlés a cukorgyárban JÓ ÉVET KELLENE ISMÉTELNI A somagyi megyeszékhely és Kaposvár környéke értelmiségét tömörítő szervezetek rendeztek értelmiségi nagygyűlést tegnap délután a sportcsarnokban. Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja időszerű politikai kérdésekről és a társadalmi megújulás feladatairól szólt, Megújulás és értelmiség címmel elmondott előadásában. A sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő .hallgatóságot dr. Kanyar József köszöntötte. A töbib mint egyórás előadást kérdések követték: tizenöten kértek választ gondolataikra. a nagygyűlést követően este a MTESZ székház tudós- klubjában a megye vezető értelmiségével találkozott és folytatott párbeszédet Pozsgay Imre. A kaposvári sportcsarnokban elhangzott előadás bevezetőjében Pozsgay Imre utalt arra, hogy a kormány tagjaként hálátlan feladat éppen a hangulatrontó áremelések bejelentésének napján az emberek elé állni, ám ennek és a közös gondolkodást illetve cselekvést szolgáló hasonló fórumoknak éppen az a célja, hogy a jövőben — az ország gazdasági helyzetének javulása nyomán — minél kevesebb ehhez a mostanihoz hasonló kényszerű döntésre kerüljön sor. Az áremelésekben is megnyilvánuló gondok egyik eredőjét abban jelölte meg, hogy a nagygyűlésen jelen levő értelmiségiek munkájában is megtestesülő szellemi értéket és tudást nem hasznosította és nem is becsülte kellően az ország. E veszteség beismerése, az értelmiség szerepének elismerése ma esetenként visszatetszést kelt más társadalmi rétegek és csoportok körében. — Mégsem hiszem — mondta Pozsgay Imre —, hogy a magyar társadalom egésze ne tudná, hogy a szellemi erőforrások elfe- csérlődésének vesztesei lehetünk valamennyien, hogy a rétegek mesterséges szem- beállítása fejlődésünket is kockáztatja. Fejlett országok példájával bizonyította a szellemi munka felértékelődését s azt, hogy a jövő munkása sem valamiféle ideológiai bástyával körülhatárolt sematikus figura, hanem szellemi munkás lesz, és a mai értelemben vett értelmiségi feladatokat végez majd. Az értelmiséget ekkor már nem diplomája fogja megkülönböztetni a társadalom többi rétegétől, hanem az, hogy a mindennapokon túltekintő, szintetizáló képességgel a jövő céljait tettekre tudja váltani. A demokrácia és szaktudás viszonyát elemezve ennek kapcsán vitába szállt azokkal a nézetekkel, melyek szerint a szakszerűséget igénylő mai világban a demokrácia a szakmai tudás ellen van, körülményessé és irányíthatatlanná teszi a viszonyokat. Mint mondta, a demokrácia a nehezebb — vitákat is hozó — út, ám mégis az egyetlen politikai forma, amely az alkotó erőket felszabadítja. A történelmi tapasztalat mutatja, hogy a magát mindentudónak feltüntető, a társadalomtól elszakadó hatalom nem lehet eredményes és működőképes. Ahol lehetségesek önkényes döntések, ott a szakértelmet is el lehet söpörni, ott a „hit” írja elő, hogy mit kell tudni, s ez már nem értelmiségi létforma. Ez nem azt jelenti — tette hozzá —, hogy a demokráciában tévedhetetlenek a döntések. Kifejtette: a demokráciában élő nép is tévedhet, ám itt tetten érhető a felelősség, s a rossz döntés következményeit vállalni kell annak, aki döntött. Az önkény világában a döntés joga és a felelőssség elkülönül. Éppen jelenlegi gondjaink példázzák azt, hogy az ország és vezetői által korábban elkövetett mulasztásokért a népnek kell fizetni. A bizalomvesztés okát jelentő keserves politikai tanulságnak nevezte ezt. Majd hozzátette: a mai kormány ennék az örökségnek a terhével csak a demokrácia körülményei között szerezhet ismét bizalmat. E tapasztalatokat elemző országos reformpárbeszédben kiemelkedő szerep jut a folyamatokat áttekinteni képes értelmiségnek. Ők is segíthetnek abban, hogy kiemelkedve az önsajnálat letargiájából az előrevivő erők kerekedjenek felül. A társadalmi méretű elbizonytalanodás kapcsán szólt arról, hogy ma túlságosan nagy országunkban a „politikai névtelenek” tömege. Ezek több veszélyt rejtenek mint a közélet színterén megjelenő szervezetek. Az utóbbiakkal ugyanis lehet vitatkozni, kompromisszumot keresni, elejét véve annak, hogy az ország indulatok örvényébe sodródjon. — Én nem a válság megnevezésében látom a veszélyt — mondta —, hanem abban, hogy ha nem tudjuk: a válság korántsem feltétlenül katasztrófa, hanem egyszerűen egy jelzés arra, hogy a régi módon már a politikának, amely ezt a következtetést vonja le a válságból, van esélye a kibontakozásra. A továbbiakban szólt arról, hogy a gazdasági és politikai reformok csak egymással összhangban hozhatnak eredményt. Csak az felelősség és a cselekvési lehetőség alapján fejlődhet a gazdasági teljesítmény is. Egészében újra kell gondolni a szocializmus eddig megtett útját, például a tulajdonihoz való viszonyt, vagy a tulajdonnal való rendelkezés intézményeit. Itt korántsem valamiféle történelmi leszámolásról, még kevésbé bűnbákikere- sésről van szó, hanem sokkal inkább a rendszer működési hibáinak feltárásáról és az önvizsgálatról. Csak ez teremthet együttműködésit a kibontakozás érdekében. Részletesen szólt a gazdasági reformokat és azok politikai következményeit is tudatosító nyíltságról, a nyilvánosság szerepéről. Ez utóbbi hiányában jelölte meg a korábbi reformtörekvések kudarcát. Mint mondta, bukásra lenne ítélve ugyanígy egy olyan politikai reform, amely csak kompenzáció vagy vigaszdíj volna a gazdasági nehézségek ellensúlyozására. A korábbi hasonló ellentmondások — megfogalmazása szerint ,,a lopakodó reformok” — okozták hogy ma nincs nálunk reformpárti közhangulat. Az emberek nagy része a reformokat tapasztalatai alapján .az áremelésekkel, vagy a munkanélküliséggel azonosítja. Egv nyílt társadalmi párbeszéd teheti világossá a társadalom számára, hogy ezek a jelenségek éppen azért léteznek, mert még nem történt meg a valódi reform. Föltette a kérdést: mindezek után lesz-e elegendő bizalom a megújulási törekvésekhez? Így felelt rá: csak egy nyílt politikai küzdőtér tudja megteremteni ezt a bizalmat és csele'kvőerőt. Külön is szólt a kultúra és az oktatás ellentmondásos helyzetéről, hangsúlyozva, hogy ezek erőteljesebb fejlesztése nélkül nem következhet be a demokratikus szocializmus kiteljesedése. A források szűkösségének hangoztatásán túllépve a jövő megalapozásáért kell erőfeszítéseiket tenni. Nem törődhetünk bele abba, hogy az európai országok között például utolsó előtti helyen állunk az egyetemeken tanulók arányát tekintve, miközben a fejlett országokban a foglalkoztatottaknak már több mint kétharmada szellemi dolgozó. Az előadást követő vélemények és kérdések sorában Keszelice Károly munkanélküli mezőgazdász azt tette szóvá, hogy azok a korábbi vezetők, akik részben okozói voltak a mai gondoknak, magas nyugdíjat élveznek. Pozsgay Imre válaszában kifejtette: az elkövetett hibákat nem lehet egyes személyekhez kapcsolni, a gondok eredője elsősorban a rendszer működési hibája. Ezért is tartja olyan fontosnak a hatalom ellenőrzésének garanciáit, s azt, hogy az arra alkalmatlan vezetők leválthatok legyenek. Stammler Imre .iskolaigazgató szerint a bizalmi válság oka a felelősség elkendőzése. Pozsgay Imre szerint aligha lehet a hatalommal és a hibákkal elszámolni. Fontosabb az, hogy leváltható legyen, aki alkalmatlan a feladatára. Szerinte a tisztességes vezetői magatartás kialakulásában nemcsak erkölcsi tényezők játszanak közre . . . Boda János tsz-elnök arról kérdezett: hogyan lehet visszaadni a tulajdon rangját? Az előadó válaszában kifejtette: a társadalom érdeke, hogy szembenézzen a mai valósággal, hogy felszabadítsa a tulajdonosi érzésben rejlő hajtóerőt. Több kérdés i.s fo.glalko - zott a többpártrendszer lehetőségével. Pozsgay Imre szerint a tudományos szocializmusban nincs egyetlen megállapítás sem, mely az egypártrendszert ajánlaná, mint kizárólagos politikai formát. Tény azonban, hogy nálunk négy évtizede az egy.pár trendszer körülményei között alakult a politikai kultúra. A kialakult politikai gyakorlat és beidegződések megváltoztatása nem képzelhető el máról holnapra. Ezt érzékelik az alternatív szervezetek i.s. amelyeket nem a kommunisták gátolnak abban, hogy párttól szerveződjenek, hanem saját belátásuk és önmérsékletük. Nem bűn többpártrendszerről beszélni, ám az volna, ha engednénk az erők szétforgócsolódását. a széthúzást. Paksi Miklós építészmérnöknek a gazdasági kibontakozás esélyeire vonatkozó kérdésével kapcsolatban hangzott el: a gazdaságii bajok okainak jórésze a gazdaságon kívül keresendő. A gazdaság önt örvényeivel az államnak is számolnia kell. Ha túlzott a beavatkozás e folyamatokba, az — ugyancsak tapasztalatból, tudjuk — működési zavarokhoz vezet. Ez nem az államnak vagy a politikának a gazdaságból való „kivonulását”, hanem az irányítás megfelelő módszereinek kialakítását igényli. Nagy Zoltánnak, a kaposvári FIDESZ-csoport tagjának válaszolva mondta el, saját politikai görcseinket is feloldva válla Imi kell a nyílt és nyilvános vitát a különböző alternatív szervezetekkel. A nagygyűlés — s az ezt követő párbeszéd — csaknem három óra hosszat tartott. Tapintatlan volt Kováts Imre, a Kaposvári Cukorgyár igazgatója tegnap reggel a gyári munkásgyűlésen az Édosz nagytermében, amikor bevezette mondanivalóját. Ugyanis legalább olyan évet kívánt az egybegyűlteknek, mint amilyen a tavalyi volt. Illendőbb lett volna talán valamilyen jókívánságot mondani. Habár a gyáron belül 1988 jobbnak minősíthető az átlagosnál, s így leszűkítve a dolgokat még elfogadhatóak szerencsekívánatnak a fentiek, de tágabb értelemben az ember inkább jobbra vágyik, minit az elmúlt esztendő. De maradjunk cspk a cukorgyár kerítései . mögött. Az igazgató szavaiból kiderült, hogy nagyon jó eredménnyel zártáik a patinás üzemben az évet és a legfontosabb mérőszámoikat nézve az ország legjobb cukorgyára volt tavaly a kaposvári. Először is sikerült elegendő répát megtermeltetni úgy, hogy a mezőgazdasági üzemeknek kedvező átvételi árat adtak és a répát úi módszerrel minősítették. A gyárnak ártó hitelkorlátozások ellenére is megőrizték fizetőképességüket s a kampány — legalábbis a Mikulás napjáig — soha nem látott lendülettel zajlott le. Eredményeket hozott — felemásságaival együtt is — az új gyári belső vállalkozási rendszer, az úgynevezett autonóm avagy vállalkozói munkacsoportok megalakítása. Az igazgatótól a legtöbb bírálatot a műszakiak kapták: nem a tervezett ütemben haladnak a fejlesztések, elhúzódik a karbantartás, nem készülnek el idejében a tervek. Az idei teendőkről szólva Kováts Imre kiemelte, hpgv továbbra is a fizetőképesség megőrzése a legfontosabb. Ez bizonyára így is van, ám nem biztos, hogy épp a munkásgyűlés résztvevői tudnak tenni az őrzés ügyében. Azaz csak igen közvetve kapcsolódik munTaivaiy áprilisban kezdtek működni a vadonatúj berendezések a szennai Zselici Táj Tsz üzemcsarnokában, s azóta csaknem ti zen- négymillió forint nyereséget érték el. A rossz termőhelyi adottságú téesz gazdasági társulást szervezett az alumínium csomagolóeszközök gyártásúira. A pontos adatok még nem ismeretesek, de az már most látszik, hogy a téesz nyeresége csaknem megegyezik a palaoküzemével. A palacküzem tavalyi terve valamivel több volt, mint amennyit az év végéig teljesíteni tudták, de az is igaz, hogy néhány hónappal később kezdődhetett kájuk a pénzügyi műveletekhez. Kézzelfoghatóbb volt ama követelmény megfogalmazása, hogy a karbantartást nem lehet komótosan, halogatva csinálni, avagy annak hangoztatása, hogy a fegyelem megteremtése és fenntartása nem csupán az igazgató vagy a főmérnök feladata, hanem minden rendű és rangú vezetőé és vezetette. A cukorgyárban legalább is meg kellene ismételni 1988 eredményeit az idén is. Erre van esély, miképpen arra is, hogy az átlagosnál jobb teljesítményért ismét az átlagosnál magasabb béremelést kapjanak a gyáriak. Másodszor akkor volt tapintatlan Kováts Imre, amikor a gyűlésen többet beszélt egy óránál. Negy- venöt-ötven perc után ugyanis az emberi figyelem lankad, képtelen újabb információt befogadni. El is kezdődött a mocorgás, a szókreosegtetés, majd elhalt, mert sokan rájöttek, hogy hiába minden igyekezet, akikor is elbóbiskolnak, ha nem akarnak. Két ember kért szót az igazgatót követően, mindketten elsősorban a vasárnapi munka kifizetése, avagy szabadnappal való „díjazása” ügyében beszéltek. Most a gyárban az utóbbi módszert alkalmazzák, de jó né- hányan inkább az előbbit szeretnék. Az igazgató szerint választhat a kifizetés is, de akkor a bérfejlesztés csalk kisebb lehet. Csuka fogta róka ... S ebbe az egybegyűltek vagy belenyugodtak, vagy nem. de akkor azt nem mondták, mert a gyűlés ezzel be is fejeződött. Mindenki dolgozni indult, bízzunk benne, hogy a belső tartalékokat feltárni. és még többet tenni akarva, mint tavaly. De kifelé menet hallható volt olvasmi is: „Nem tudom miféle tartalékom van, hiszen olyan fáradt manapság az ember, mint a kutya. Mit lehet még kicsiholni belőlünk...?” S aki ezt mondta, annak is igaza volt. meg a termelés, mint azt szerették volna. Így is tizennyolc millió palack hagyta el üzemet a múlt évben, ebből négy és fél milliót tőkés exportra szállítottak. A legnagyobb t,meg- rendelőjük az NSZK, de a többi nyugat-európai országba is szállítanak a szennai palackokból. A vásárlók elégedettek a minőséggel és a szállítás pontosságával is, ennek eredményéként jövőre már tizenkétmillió palackot várnak a tőkés partnerek. 1989- ben összesen harmincmillió alumínium flakont gyártanak majd a téesz üzemében. F. L. L. P. A palacküzem első éve A számítógép vezérelte NSZK-gyártmányú Herlan-gépsor évente 30 millió aerosolos palack készítésére alkalmas
