Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-10 / 8. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP3A XLV. évfolyam, 8, szám Ára: 4,30 Ft 1989. január 10., kedd Ma folytatja munkáját az Országgyűlés Nagy Sándor Berlinben Nagy Sándor, a SZOT főtitkára, aki a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség (FDGB) meghívására tartózkodik az NDK fővárosában, megbeszélést folytat Harry Tisch-sel, az FDGB VB elnökével (Balról a második) Kedden délelőtt 10 órakor összeül az Országgyűlés, hogy folytassa a tavaly december 23-ón felfüggesztett ülésszak munkáját. A törvényhozó testület tanácskozásának napirendjén az alkotmány módosításáról, az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslat, valamint az Qnszággyűlés ügyrendjének módosítására vonatkozó tervezet szerepel. A decemberi ülésszakra benyújtott interpellációk és kérdések száma gyarapodott. A már korábban jelzett témákon kívül előreláthatóan interpelláció hangzik el az adókivetés és végrehajtás, valamint a vámkezelés: a hegyeshalmi közúti határátkelőn kialakult forgalmi helyzet; a pedagógusok évközben! áthelyezése; az állami vállalatok érdekeltségeinek külföldiek részére történő elidegenítése; a kisgazdaságok tápellátása és a tápforgalmazás költségviselése tárgyában. A decemberi ülésszak napirendjén szerepelt témákon kívül kérdést intéznek a képviselők az igazságügy- miniszterhez a feddhetetlenség követelménye, a Sztálin emlékét megörökítő 1953. évi I. törvény hatályon kívül helyezése; a szociális és A NATO brüsszeli központjának szóvivője hétfőn üdvözölte Sevardnadze szovjet külügyminiszter bejelentő,sét a szovjet vegyifegyver- készlietek felszámolásának idei megkezdéséről. Ez a fordulat azt követően, hogy a Szovjetunió a közelmúltban elismerte, hogy előállít ilyen fegyvereket, igazán örvendetes, amennyiben a gyakorlatban is megvalósul, jelentette ki a szóvivő. A szovjet harcigázkészletek csökkentése elősegíti azt, hogy megvalósuljon a vegyi fegyverek gyártásának, tarolásának és használatának a NATO által sürgetett betiltása, fűzte hozzá. Mint ismeretes, 1987-ben az Egyesült Államok felújította a vegyi fegyverek gyártását, amelyet 18 évvel eg|észégügyi miniszterhez az új nyugdíjtörvény előkészítőse, valamint az ipari miniszterhez a Minő Cipőgyár tiszafceszd gyáregysége további sorsa tárgyában. Az Alkotmány módosításáról, az egyesülési jogról, illetve a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatokat Kulcsár Kálmán igazságügy- miniszter terjeszti a parlament elé. Az alkotmány módosításával foglalkozó törvénytervezet indoklása leszögezi; a politikai intézményrendszer megfelelő ütemű reformjához az új alkotmány megalkotását megelőzően több olyan törvény, illetőleg magas szintű jogszabály megalkotása, módosítása szükséges, amely időközben is szükségessé teszi az alkotmány módosítását. A javaslat ennek megfelelően az Országgyűlés ügyrendjének korszerűsítése, az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatok előkészítése során felmerült és szükségessé vált módosításokat, valamint az alkotmánybíróság létrehozásához, a népszavazás törvény szintű szabályozásához, illetőleg a honvédelmi kötelezettségen alapuló alternatív polgári szolgálat bevezetéséhez szükzik, a NATO állítása szerint a szovjet készlet 300 ezer tonna. A GRIP szerint az Egyesült Államok 30 880 tonna katonai célzatú vegyi hatóanyaggal rendelkezik, ez 34 ezer tonna munícióhoz elegendő — és ebből 282 ezer tonna jelenleg rendelkezésre áll. A belga intézet szerint a szovjet közlés és a szovjet vegyifegyver-készletekre vonatkozó amerikai becslés közötti különbség abból adódhat, hogy nem ugyanarról beszélnek — a szovjet adat eszerint a vegyi anyagokra, hatóanyagokra vonatkozna, az amerikai a muníció súlyára. séges módosításokat tartalmazza. A gyakorlatban felmerülő igényeknek megfelelően a javaslat lehetőséget ad arra, hogy város és község is létrehozhasson közös tanácsot. Az egyesülési jogról szóló törvényjavaslat az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, a Polgári és Politi- titóai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával, valamint a Magyar Népköztársaság alkotmányával összhangban határozza meg az egyesülési jog gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat, illetve azokat a törvényes garanciákat, amelyek lehetővé teszik e szabadság- jog zavartalan gyakorlását. Az egyesülési törvénytervezet társadalmi vitája során felmerült az a kérdés, hogy miért külön törvény állapítja majd meg a politikai párt létrehozására, nyilvántartásba vételére, gazdálkodására és felügyeletére vonatkozó szabályokat. Ennek magyarázatául még a decemberi ülésszak előtt tartott sajtótájékoztatón elhangzott; a politikai pártok működésének csak az új Alkotmány rendelkezései szabnak korlátot. Ezért meg kell várni az új alaptörvény megalkotását, s csak ezután dönthet az alkotmánybíróság arról, hogy összhangban álll-e az alkotmánnyal egy politikai tömörülés programja, tevékenysége vagy sem. A megújuló házszabályok élénk vitát váltottak ki az Országgyűlés jo'gi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülésén, hiszen a várhatóan napokon belül életbe lépő tervezet magának a parlamenti munkának, a képviselők lehetőségeinek,. kötelezettségeinek meghatározója lesz. Az ügyrendmódosítást előkészítő parlamenti bizottság 51 szakaszból álló, vaskos tervezetéhez a képviselők módosítások tucatjait fűzték. Számos képviselő olyan indítványt terjesztett elő, amely az alkotmány, illetve más magas szintű jogszabály újraforgalmazását is szükségessé tenné. Ezeket a javaslatokat egyelőre félretették. Ilyen ideiglenesen elnapolt felvetés volt az is például, hogy határozottan szögezzék le az ügyrendben: a kormány tagjainak kiválasztása a miniszterelnök szuverén joga, és az Országgyűlés e döntést csak tudomásul veszi. A Magyarországon és az NDK-ban folyó szocialista építőmunka során a szákszervezetekre háruló feladatokat vitatta meg hétfőn Berlinben tartott megbeszélésén Harry Tisch az NDK szakszervezeti szövetsége országos elnökségének elnöke, és Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. Nagy Sándor tájékoztatta A fogyasztói árak emelésének hátteréről tartottak hétfőn sajtótájékoztatót a Magyar Sajtó székházában az Országos Árhivatal, az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium képviselői. Az áremeléseket a Minisztertanács közleménye már vasárnap részletesen ismertette, a lakosság tájékozódhatott arról, hogy az elkövetkező napokban, hónapokban miikor, milyen árucikkek, szolgáltatások ára növekszik, s hozzávetőlegesen arról is, hogy milyen mértékben. A hétfői tájékoztatón elmondták, hpgy a jelentős mértékű áremelésekre egyebek közt az állami támogatások leépítése, a költségvetési egyensúly javítása miatt volt szükség. Szákszay 'Béla államtitkár, az Országos Árhivatal elnöke tájékoztatójában szólt arról, hogy a központi támogatások összege 1988- ban 200 milliárd forintot tett ki, ebből 60 milliárd vendéglátóját a magyar szakszervezetek országos értekezletén elfogadott határozatokról, valamint az ezeik nyomán a szakszervezetekre háruló feladatokról. Különös hangsúlyt helyezett a tájékoztatásban arra a szoros összefüggésre, amely a gazdasági reform és a szocialista demokrácia forint jutott a fogyasztási cikkek ártámogatására. Elsősorban a szilárd tüzelőanyagokhoz, a háztartási energiához, a helyi közlekedéshez, az állami lakásokhoz, az ivóvízhez, a csatornahálózat szolgáltatásaihoz, az élelmiszerek közül pedig a tejhez és tejtermékekhez jutott kedvezményes áron a lakosság. Az egész évre tervezett áremelések egy főre vetítve havonta 800 forintos többletkiadást jelentenek a családoknak. A kereskedelem számol azzal, hogy élelmiszerekből az év első felében 10-15 százalékkal kevesebb fogy majd, mint a múlt év azonos időszakában. A mezőgazdaságnak, illetve az élelmiszeriparnak azonban ez nem okoz különösebb problémát — hangzott el a tájékoztatón — a megtermelt áruknak ugyanis külföldön találnak piacot. 'Másrészt várhatóan arra ösztönzik a magas fogyasztói árak a termelőket, hogy az igéközött áll fenn. Hangsúlyozottan szólt a dolgozóknak a szalkszanvezetek fellépésén keresztül megvalósuló érdekvédelméről. A szívélyes légkörben, elvtársi nyíltsággal folytatott eszmecsere hozzájárult a magyar és az NDK-beli szakszervezetek közötti megértés és együttműködés elmélyítéséhez. nyékhez igazodva bővítsék az olcsóbb blikkek kínálatát. Az Országos Ánbivatal elnöke azt is elmondta, hogy az idén a termelői árak gyorsabban növekednek. Az átlagos emelkedés körülbelül 9,5 százalék lesz. Ennék jórésze az importalap- anyag-árdk várható növekedéséből adódik. Az import alapanyagárak ugyanis a számítások szerint 1989- ben 7 százalékkal emelkednek. Szifcszay Béla hangsúlyozta, hogy a jövőben a világpiaci ármozgásokat a 'hazai árak nemcsak akkor fogják követni, ha azok emelkednek, hanem akkor is, iha csökkennek. Mivel a bérmechanizmus lényegesen rugalmasabbá vált 1989- ben, mint a korábbi esztendőkben, volt, így a nagymértékű áremelés ellenére adottak a feltételek ahhoz, hogy a reáljövedelmek az idén kisebb mértékben csökkenjenek, mint 1988- ban. (Folytatás a 2. oldalon) NATO — vegyi fegyverek Üdvözölték a szovjet bejelentést A termelői árak várhatóan gyorsabban növekednek Sajtótájékoitató aa áremelések hátteréről — Szakszervezeti tiltakozások azelőtt állított le. Ez annak idején nyugtalanságot váltott ki a NATO-szövetsége- sek körében. Brüsszelben egyébként a GRIP nevű belga védelmi tanulmányi központ (Groupe de Recherche et Information síur lta Paix) hétfőn közzétette becsléseit a szovjet vegyifegyver-készletekről. A szervezet szerint a Szovjetunió 30 ezer tonnától 70 ezer tonnáig terjedő katonai célzatú vegyi hatóanyaggal rendelkezik, ebből 300 ezer tonnától 800 ezer tonnáig terjedő súlyú vegyifegyver- lövedéket lehet készíteni. A Szovjetunió tavaly azt közölte, hogy 50 ezer tonna vegyi fegyverrel rendelkeA KEMIKÁL KÜLÖNLEGESSÉGEI Karbantartás és készülődés Folyik a karbantartás a Kemikál barcsi gyárában. Kis- és középjavításokat végeznek el,' hiszen az üzem alig több, mint tízéves, tehát nagyjavításra még nincs szükség. Az idén összesen tízmillió forintot költenek karbantartásra, ebben az összegben benne van már a tmík dolgozóinak munkabére, munkaruhája is. A gyárban a javítások időszaka különösebben nagy gondok nélkül zajlik le, hiszen jelentős alkatrészraktár van és a gépek .nagyrészt tipizáltak, tehát az esetenkénti anyagibeszerzés is kevesebb zökkenőt okoz, mint másutt. A karbantartás egyben a fölkészülés időszaka is. Az idén a tervek szerint a különleges minőségű termékek gyártása kerül előtérbe, A Kemikál hírnevét az extra igénybevételnek is megfelelő, Illetve a speciális oélú építési műanyagok gyártásával alapozta meg, ám az utóbbi években nőtt az egyszerűbb, kommersz termékek részaránya. Most újra a specialitások szerepelnék az 1980-es elképzelésekben; a nagy értékű import • alapanyagokat nem akarják igénytelenebb termékek készítéséhez elaprózni. Alapos piackutatást végeztek és végeznek ezután is és ennek megfelelően programozzák a termelést. Ügy tetszik, hogy például a palafesték és a penészgátló festék az idei év slágere lesz a barcsi Kemikál gyárban.