Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
1989. január 2., hétfő Somogyi Néplap 7 SPORT Elll Izgalmas évkezdés Siófokon . Január 1-jén a Somogy megyei versenysport nyomába eredni nem volt nehéz feladat. A sportnaptár nem az esztendő első napjaiban szólítja a szabadtéri sportok képviselőit. Elmondhatjuk, ezt az olyan sportágakra is, amelyek a sportcsarnokokban, termekben honosodtak meg. Az asztalitenisz, a röplabda vagy a kosárlabda, de még a sakkcsatákra is vátnn-i kell pár napot, hetet. Igazából csak Siófokon volt mozgás a sportéletben. No, nem a Balaton jegén, hiszen a jelek szerint még várni kell, amíg a magyar tenger jégtükre sportolásra alkalmas lesz. A jelenlegi jég csupán a sirályokat bír- jta el. Pedig a fiatalabb korosztály már árgus szemekkel figyeli, hogy „hízitk-e a jég” ... A dérlepte Bányász- stadionban viszont volt némi mozgolódás, öt piros-fekete labdarúgó meg a tanítómesterük csomagolt. A Hollandiában sorra kerülő teremi ab daru gó - v b -ns amelyet most első ízben rendez meg a FIFA, a magyar játékosok között ugyanis Olajos Sándor, Quirikó László, Zsadányi László, Freppán György és Borostyán Mihály is ott lesz. Olajosék az MLSZ-teremtornám harcolták ki a megtisztelő válogatottságot. Persze sem ők, sem a teremválogatott egyik A nyolcéves moszkvai Kirill Makszimov egy óra alatt 1920 fekvőtámaszt tud csinálni. A Guinnes-féle rekordok könyvében a 17 éves bolgár Boriszlav Gylnev szerepel, aki 1 óra alatt 1360 fekvőtámaszt végez. Együtt fut a család edzője, Gellei Imre (a csapat másik szakvezetője Pajti József) nem haragszik, hogy a 88-as szilveszter a számukra tabu volt. — A teremválogatottat már január 1-jén szólította a kötelesség. A mieink, a teljes csapattal együtt, az év első napján déli 12 órakor a fővárosban a Hotel Stadionban gyülekeztek. Délután a lőrinci sportcsarnokban volt az első edzés — tudtuk meg Horváth Károly technikai vezető pá- ilyaiedzötől. No meg azt is, hogy Gelleiékre ma délelőtt még egy hazai gyakorlás vár, majd délután útrakelnék — a vb színhelyére. Hollandiába. Teremválogatottunk január 6-án lép először pályára, Brazília eben. A további csoportbeli ellenfelek Spanyolország és Szaúd-Ará'bia. A csoportküzdelmék befejezése után az első és második helyezettekből két négyes mezőny folytatja — úgy, hogy mindenki mindenkivel játszik. Végül a csoportelsők a bajnoki címért, a másodikak pedig a 3—4. helyért játszanak újabb mérkőzést. A döntőre január 15-én kerül sor. — Olajosék eme programja aligha szerepeit a siófoki felkészülési tervben. Most, hogy a csapat két Ki ez a rendkívüli gyerek? Csak az eredményei rendkívüliek, ő maga egyszerű, 132 centiméter magas, 33 kilós kisfiú. Az edzéseken Ki- ril'l naponta elér rendkívüli eredményeket. Például 15- ször leguggol a 111 kilós részire szakadt, miként alakul a Bányász edzésmunkája? — kérdeztük Stolle Lászlótól, a labdarúgó-szakosztály titkárától. — Eredetileg is január 5- én indult volna a munka. A dátum nem is változott. Az 5 válogatott meg a vezető edző megtisztelő , feladata miatt persze az itthoni munka másként alakul1: Horváth Kfíroly és Pusztai László edző kezd 5-én a többiekkel. Szerencsére mindenki egészséges; ez az t jelén ti, hogy nagy harc lesz a csapatba kerülésért. Némileg másban is módosult a prognaim. Az nem új, hogy idehaza kezdik a felkészülést; ebbe a válogatottak január 16-tól kapcsolódnak be. Terveztek egy 7 napos edzőtábort is Nyit- rán, a szlovákiai út azonban elmarad. Viszont terv szerint sor kerül a jugoszláviai felkészülési túrára, melynek során első és másodosztályú csapatokkal találkoznak a mieink. Február derekán azonban újra itthon leszünk, s Gellei mester a bajnokság ritmusának megfelelően készíti föl az együttest a február 25-i nyitányra, amikor a mieink az Üllői úton a Ferencváros ellen kezdik meg a cseppet sem izgalommentesnek ígérkező tavaszi idényt. A súlyzóval súlyzóval vagy 4 óra alatt 2700 fekvőtámaszt csinál, illetve 620=szor nyomja ki magát kézállásiban. Kirill nem jegyzi a rekordjait. Azokat édesapja. Jevgenyij Makszimov, az egykori kötött- és szabadfogású birkozóbajnok írja egy külön füzetbe. Kiállításra készülnek a motorosok A novemberi hóesés nem is ijesztette meg annyira a kaposvári motorosokat, mint az akkori mínusz 20 fok körüli hideg. Amint azonban enyhült az idő, a Volán Surján crossmotorosai folytatták az igazából félbe sem hagyott edzéseket. Németh Kornél, Solymosi Géza meg a többiek nem csak a gépek fölkészítésével foglalkoztak, hanem rendre nyeregbe is szálltak. Január elején Kaposváron hivatalosan is jelentkezik a motorsport. Hogy teremben, az nem azt jelenti, hogy nálunk is van motorozásra is alkalmas csarnok. Motorkiállításra persze van hely, és nem i,s egy. Esztendeje Kaposváron a városi művelődési központban a sportág barátai szemrevételezhették a különböző ver- senygépöket, melyet az érdekeit versenyzők vagy a gyártó cégek mutattak be a technika iránt érdeklődőknek. Bizonnyal a tavalyi kiállítás sikere késztette a kaposvári rendezőket, hogy az idén ismételjenek. Január 13—15. között ismét a művelődési központban kerül sor a most már nemzetközi jellegű motorkiállításra. Hász János, az esemény egyik szervezője arról tájékoztatott, hogy jóval több lesz majd a látnivaló, mint 1988- ban volt. — A mieink közül a látogatók közelről megtekinthetik sokszoros bajnokunk, Németh Kornél Kawasakiját. A többi kaposvári motor pillanatnyilag munkában van. A versenyzők igyekszenek őket „megfiatalítani” a tavaszi kezdésre. Mégis bővül a kiállításunk. A Zalka Máté MK jóvoltából be tudjuk mutatni a mai modern gyorsasági gépeket is. A Tisza Volán elhozza Kaposvárra a mai legjobb salakpályás. motorokat is. — Kaposváron legtöbben a cross iránt érdeklődnek. Ezért is sorakoztatjuk fel szinte valamennyi kedvelt géptípust. Svéd, osztrák, NSZK-beli, sőt lehet hogy holland kiállítóink is lesznek, akik a Kawasaki, a Yamaha, a Suzuki meg a KTM gyárak legújabb versenymotorjait jelezték a kiállításunkra — mondta Hász János. NYOLCÉVES ATLÉTA MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: A BIRODALOM VÉDELME, este 7 órakor: K . . . (16), videómozi de. 9 órától nonstop I. terem: STONER. II. terem: TEX ÉS A MÉLYSÉG URA. Szabad Ifjúság du. 4 órakor: BEN HUR I—II., este 8 órakor: VIDEOKivetITO: TOMBOLO ÖKÖL. Mozimúzeum du. fél 6 és este fél 8 órakor: AMERIKAI FELESÉG (18), este fél 10 órakor: ÉRZÉKEK BIRODALMA (csak 18 éven felülieknek !). TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.35: özvegyek. 10.25: Tanglewood. 16.45: Hírek. 16.50: Déli videóújság. 17.00: Stlri. 17.05: Hónapsoroló. 17.35: Emma és nagypapa. 18.00: Szám-adás. 18.15: Kalendárium 1989. 19.00 : Új Cim-cim. 19.30 Híradó. 20.05: Labdaálraok. Tévéfilm. 21.15: Panoráma. 22.05: A budavári Nagyboldogasszony templom. 22.25: Híradó 3. Budapest 2 . 17.45: Bumm!!! 18.00: Hétfőn hatkor. 18.30: Gyerekeknek. 18.50: Tv 2. 19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia filmsorozat. 19.57: Tv 2. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. Pécsi körzeti stúdió műsora. Tudósítások a dél-dunántúli megyékből. 21.00: Híradó. 21.30: Telesport. 23.00: Tv 2. Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Hegyek története: „Mont Blanc”. 9.35: Kelták. 10.20: A hongkongi vállalkozás. 11.50: Tom és Jerry. 12.00: Éjszakai stúdió. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 14.50: Szünidei matiné: Bolondok a hóban. 16.05: Garfield. 16.30: Gyermek- műsor. 17.05: A Fraggelek. Bábfilm. 17.30: A gyapjú pulóver. 17.55: Esti mese. 18.00: Mi. 18.30: A szép és a szörnyeteg. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: Outland. Angol tudományos-fantasztikus film. 23 00: Egy szőke szerelme. 0.20: Hírek- 0.25: Durva cimborák. 1.55: Hírek. Osztrák Tv 2 15.50: Akkor. 16.00: Verkli. 17.00: A kegyesszívű. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Angyalok, ördögök, démonok. 18.30: Körzeti stúdiók műsora. 19.00: Tv- híradó. 20.15: Fekete erdei klinika. 21.00: Üj filmek a mozikban. 21.15: Schilling. 21.50: Ol- daipillantások. 22.00: Tv-híradó. 22.20: Carreras lemezfelvétele a templomban. 23.50: Diótörő. Balett. 0.25: Hírek. Jugoszláv Tv 1 7.40: Műsorismertetés. 7.45: Hírek. 7.50: Tv-kalendárium. 8.00: Tatjana és Davor — adás gyermekeknek (Zg.). 8.30: Hó- királynő — gyerekfilm. 1. rész. 10.00: Üjévi csúszda.' 11.00: Játékfilm. (Zg.) 12.30: Kívánj csillagot. 13.15: Hírek. 13.25: Julio Iglesias. (Zg.) 14.00: Nagydíj — amerikai film. 16.00: Népi muzsika. 17.00: A sport 88- ban. 18.30: Újévi komoly zenei hangverseny. (Bg.) 19.15: Rajzfilm. (Bg.) 19.27: Ma este. (Bg.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Elfújta a szél — amerikai film. (Bg.) 23.30: Tv-híradó. 23.45: Klub 10. (Bg.) 01.15: A veszély városa — film. 02.55: Hírek. Jugoszláv Tv 2 11.55: Műsorismertetés. 13.00: Az l-es csatorna szilveszteri műsorának ismétlése (Bg.) 18.00: Ismeretlen erők — dokumentumsorozat. (Zg.) 18.35: Szerelem és ármány — filmsorozat. 19.30: Tv-híradó. 19.55: Ma este. (Bg.) 20.00: Disco-folk. (Bg.) 21.15: Hírek. 21.20: Az út végén — könnyűzenei adás. 22.05: Operaáriák. (Zg:) 22.35: Félni való repülés. 23.05: A YU—2 együttes. (Zg.) 00.05: Szülőföld — filmsorozat. 01.05: Együttesek (Zg.) 01.35: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Mit Üzen a Rádió? 9.00: Hét zeneműve. 9.30: A hét költője. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Zenekari muzsika. 11.05: Szexo- lógia vagy szexiátria? 11.25: Grabócz Miklós műveiből fúvószenekari előadásban. 11.38: Glemba. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? — ötezredszer! 12.50: Házunk tája. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: A keserves. 14.24: Dalok és tánczenék. 15.00: Most jelent meg. 15.30: Francia kórusmuzsika. 16.00: Hírek. 16.05: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Népzene. 18.15: Hol volt, hol nem volt .. . 18.30: Esü magazin. 19.15: A rádiókabaré szilveszteri műsora. 23.15: Szimfonikus táncok. 23.30: Barangolás régi hanglemezek között. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.57: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Sportreggel. 8.00: Hírek._ 8.05: Népdalok, néptáncok. 8.50’: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül/oroszul és angolul. 12.10: Pitti Katalin operettdalakat énekel. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Verbunkosok, katonadalok. 13.00: Hírek. 13.05: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig.. . 17.00: Hírek. 17.05: Kö- lyökrádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Zeneközeiben. 19.30: Sportvllág. 20.03: Krúdy mesél. 21.00: Hírek. 21.05: Nótaest. 22.00 : Csókoljuk a családot. 22.31: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. 23.00: Hírek. 23.10: Könnyűzene. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.06: Dzsesszarchívum. 9.30: Zenekari muzsika. 10.03: Barokk kamr.- rakantáták. 10.35: A munkásmozgalom doktora... 11.05: Romantikus operákból. 11.53: Szovjet előadóművészek felvételeiből. 13.00: Hírek. 13.05: Kilátó 13.50: A King’s Singers együttes felvételeiből. 14.10: zenetöi- téneti értéktár. 14.50: Béketörténet. 15.08: Székely fonó. 15.34: Szaxofon-sztori. 16.00: Magyar zeneszerzők. 16.37: Zenekari muzsika. 17.30: A hét zeneműve. 18.00: Kamarazene. 19.00: Hírek. 10.05: Opera-művészlemezek. 20.00: A Lausanne-i Kamarazenekar Beethoven-hangversenye. 21.41: A Bach család kamarazenéjéből. 22.30: Gondolat-jel. 23.30: Hírek. HÍREK A nap 7.32 órakor kél, és 16.04 órakor nyugszik; a hold 2.04 órakor kél, és 11.44 órakor nyugszik. A várható időjárás Mindenütt erős felhősödés várható; sokfelé valószínű a hószállingózás. A köd megszűnik. A néhol még erős északnyugati szél mérséklődik. A legmagasabb hőmérséklet ma, hétfőn napközben nulla és plusz 5 Celsius-fok közön alakul. ÉS NEM VOLT ÚJSÁG Az év ielső napján is megjelentek az újságok. Igaz, kicsit drágábban, mint az óévben, de aki friss hírre kíváncsi, \az megvette volna így is. Ha kapott volna. Mondjuk délelőtt tíz órakor. Kollégámmal végigjártuk Kaposvár valamennyi újságárudáját. VoltJ ahol B.Ü.E.K. feliratú üzenet tudatta, hogy már nincsenek nyitva; volt, ahol ki sem nyitottak, js ahol később kezdett az árus, ott még lapot sem rendeltek. Ez utóbbi az Utasellátó állomási pavilonja volt. Az újság tegnap is megjelent, de nekünk az volt az újság, hogy -nem volt újság. N. J. Január 2 Hétfő Ábel !£] Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatója szerint a Budapesten megtartott hatoslottó-sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 6, 9, 10, 24, 37, 38, a pótszám: 44 — Kovács Józseffel, a megyei pártbizottság új titkárával közölt interjút a Somogyi Néplap szombati száma. — Bővíti villamosbiztosí- ték-szerelő üzemét a sávo- lyi termelőszövetkezet. A hétszázezer forintos beruházás megvalósulása után húsz betanitott munkással foglalkoztathatnak többet. — Az Ifjúsági hetek keretében februárban először szerveznek a fiataloknak üdülést Gálosfán. A Feste- tics-kúria lakói kedvezményesen pihenhetnek, gazdag programajánlatból válogathatnak. — Tablettával is lehet lázat mérni. A NASA és a baltimore-i egyetem egy olyan húszmilliméteres kapszulát készített, amelybe hőérzékelőt építettek és elektromágneses impulzusokat bocsát ki; ezeket a testen kívül lehet regisztrálni. A csúcstechnika megjelenése újabb lehetőséget teremt a gyógyászatban. — Lengyelországban ismét divatba jöttek a kis pékségek. Bár minden nagyobb városban van állami kenyérgyár, reneszánszukat élik a kis pékségek. A lakosság 20 százalékát ezek látják el termékekkel. — Aligátor ebédre. A brit éttermek legújabb különlegessége az amerikai aligátor húsa. A Londoni Chemies étteremben vajban pirítva, egy csipet fokhagymával ízesítve tálalják a félelmetes hüllő húsát. — Gyógyfüveket is felhasználnak gyógyításra Bulgáriában az orvosok. A népi gyógymódok tapasztalatait figyelembe véve ma már több mint 120 féle természetes alapanyagú szert alkalmaznak a különböző betegségek kezelésére. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: • _ 11-644 $ 30 évvel ezelőtt, 1959. január 2-án lőtték fel a Szovjetunióban a hold felé irányított rakétát, a Luna—1-et, amely a világ első mesterséges bolygója lett. A Luna—1 január 4-én 6000 kilométerre megközelítette a holdat; töltöttrészecske-mé- réseiböl kiderült, hogy a föld külső sugárzási övezetének elhelyezkedése erősen függ a naptevékenység mértékétől, s ennek hatására alakulnak ki a földi mag- nctoszféra külső részeiben uralkodó viszonyok is. Egyébként a hold felszínét 1959. szeptember 13-án érte el a Luna—2. Az ezt kővető szovjet, illetve amerikai tudományos kísérletek készítették elö az 1969 júliusában bekövetkezett világszenzációt, az Apollo—11 195 őrás holdutazását, amelynek során Nell Armstrong, Edwin Aldrln és Michael Collins már a holdon landolt. A felszínre lépés alapos előkészítése után, 109 és fél órával az indulást követően, Nell Armstrong — az emberiség történelmében elsőként — kilépett az űrkabinból. Az idegen égitest talajára lépve mondta az emlékeze tes szavakat: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az femberiség számára.” Társaival kőzetmintákat gyűjtött, hogy valóra váltsák az emberiséggel talán egyidős vágyat: megfejteni a hold titkait... — Világszínvonalú fonógép. Az Elitex Liberes Vállalat az idén megkezdi a BDA 20 típusú finomfonógép sorozatgyártását. A mikroszámítógép által vezérelt berendezés pamut és műszál, illetve ezek keverékeinek szövésére alkalmas. — Egy új eljárással eddig soha nem látott élessé- gű röntgenképeket lehet nyerni. Az új módszernek több előnye van: a szükséges sugáradagot több mint a felével lehet csökkenteni, a képek lényegesen élesebbek és részletesebbek, s először válik lehetővé a rönt- genezés közvetlenül a betegágynál. — A cigarettázó nőkbeii magasabb a férfihormonok szintje, s ez a szívbetegség veszélyének növekedésével jár. Erre a megállapításra jutottak a kutatók a kaliforniai San Diego egyetemen. — Fórum-szálloda épült Prágában. A 26 emeletes épületben 531 — többnyire kétágyas — szoba van, s helyet kapott benne két kongresszusi terem. A szállodát egy , jugoszláv cég építette. — Egyetemi és főiskolai felvételi előkészítők indulnak levelező úton: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol, német, orosz tárgyakból. (Idegen nyelvekből államvizsga-előkészítő is.) Sok teszt és feladat: Kérjen tájékoztatót! Cím: PALLAS felvételi-előkészítő munka- közösség, 1364 Budapest 4., pf.: 126. (5788)