Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-03 / 2. szám

1989. január 3., kedd Somogyi Néplap 5 » EGY NÉPFŐISKOLA CSIRÁI A szárszói szellemiség Balatonszárszó József At­tila tragikus halála és az 1943-as értelmiségi konfe­rencia óta kuriózum, szel­lemi fogalom. Irodalomtör­ténészek, politikusok, haladó gondolkodók élnek a szár­szói gondolat jegyében. Meg­alakult a szárszói baráti •kör, rendszeresek az emlék­ülések, tudományos eszme­cserék. Egyre többen akar­nak okos érveléssel, tények­kel, megalapozott vélemé­nyekkel részt venni a re- fomfolyamatban. Meglepő, hogy közülük alig néhányan találhatók, akik Szárszón vagy a környékén élnek. Mintha a „szárszói eszme” sokkal többet jelentene az ország más tájairól érkezők­nek, mint a helyieknek. Ezen a településen is több­nyire befelé fordultak az emberek, jórészt csak saját gondjukkal, egyéni bajaik­kal foglalkoztak. Az utóbbi években kezdett gazdasági-szellemi nyitás azonban a szárszóiakat sem hagyta érintetlenül. Alig másfél éve fiatal népművelő került a községbe, Városi Ibolya, aki úgy gondolta: „eí kell indulni valamerre ahhoz, hogy el is jussunk valahová”. Fersze csak kö­zösen, másakkal együtt. A művelődési ház, a szárszói művelődési, egézségügyi és szoicális bizottság 1988 őszé­től népfőiskolái előadássoro­zatot szervezett. Hamincan jelentkeztek, közülük mint­egy húszán látogatják rend­szeresen a foglalkozásokat. — Az első előadások után kissé csalódott vagyok — mondta az ifjú népművelő. — Abban reménykedtem, hogy az előadások után he­ves viták kerekednek, s az emberek nyíltan elmondják véleményüket. Egyelőre azonban annak is örülnünk kell, hogy eljönnek. • Nem alakult ki még bennük a vitakedv, a vitakészség. Ezért is tartom az első évet amo­lyan előkészítésnek. Később lesz csak igazi, amikor a résztvevők felszabadultan mernek véleményt nyilvání­tani. Jó érzés, hogy az ér­deklődők között van peda­gógus, orvos, kozmetikus, gondnok. Ha a különböző rétegek együtt tudnak majd gondolkodni, és kialakul be­lőlük egy értelmes, cselek­vőkész mag, akkor mond­hatjuk el, hogy érdemes volt megszervezni a népfő­iskolát ... Február elejéig tart heti egy alkalommal az előadás- sorozat. Az építészetről, köz­gazdaságról, néphagyomá­nyokról, történelemről és társadalomról hallhatnak. A következő sorozatban szeret­nénk egy-egy témakört job­ban, körültekintőbben meg­vizsgálni, mélyebben ele­mezni. Lehet, hogy akkor egy hétig minden este tar­tunk foglalkozást. Legfon­tosabbnak a közösségformá­lást tartom. Ha Szárszón ki­alakul egy értelmes embe­rekből álló közösség, arra később könnyebb lesz építe­ni. Nem beszélünk most a német nyelvtanfolyamról, a szabó-varró tanfolyamról, az ifjúsági klubról, a ikötcsei honismereti vagy néprajzi körről, a nagycsepelyi sza­bó-varró tanfolyamról vagy a tanácsi körzetbe tartozó hét községről készülő mo­nográfiáról, amelynek össze­állítása, gyűjtése, megírása mindegyik községben felrá­zott egy-egy szellemi ér­tékre fogékony csoportot, személyt. Városi Ibolya tervrajzot vett elő, s elmagyarázta, hogy a művelődési házat miként lehetne igazi falu­házzá alakítani. Olyanná, ahol valóban otthon érez- hetnék magukat a kultúrált szórakozásra vágyó szárszói- ak; ahöl akár a nagyobb eseményeket is meg lehetne rendezni, sőt ahol új könyv­tár, presszó, teke- és tenisz­pálya, gondozott belső ud­var, színházterem, klubter­mek vannak. A terv tehát kész, a .pénz azonban — ha többlépcsős megoldásban építenék is — nem tudni, mikorra teremthető elő. Tudjuk: nem könnyű a helyzet, de hisszük, hogy ez ügyben sem reménytelen. Gyarmati László Jun Kawaguchi yokohamai keramikus az 1988—89-jes tanévben a pécsi művészeti szak­középiskola két keramikusosztályának gyakorlati óráit vezeti. A tanórákon kívül a magyar fazekas-, illetve kerámiamüvészetet tanulmányozza, és új alkotásokat is készít Képünkön: Jun Kawaguchi gyakorlati órán a III. éves keramikustanulókkal (MTI-fotó — Kálmándy Ferenc felvétele) MÁG BERTALAN Egy éjszaka története 4 Különösebb feladatuk '•■nem lévén, Magos őr­nagy és csoportjának nyo­mozói éppen hazakészülőd­tek, amikor néhány perccel öt óra előtt a főnök magá­hoz kérette Magost. — Van valami fontosabb elfoglaltságod? — kérdezte az őrnagytól. — Nincs semmi, igyek­szem haza. Szeretném vég­re kipihenni magam. Az el­múlt hetekben, hiszen tu­dod, annak az elhúzódó bűn- cselekménynek a nyomozása közben erre nemigen jutott időm. — Persze, persze — bólin­tott megértőén a főnök. — Nincs is szándékomban visszatartani, de azért kö­zölnék veled valamit, ami­ről tudom, érdekelni fog. Én most kimegyek abba az elektrotechnikád üzembe, ahol a múlt éjszaka agyon­vertek egy művezetőt, a mű­szerészt pedig félholtan szállították kórházba. — Hát ez nagyon is érde­kel, főnök; ezt nem akarom elmulasztani. Veled tarta­nék. — Ha ennyire akarod, nem szeghetem a kedved, de te úgy is tudod — somoly- gott a főnök —, ezt a „ve­lem tartást” vártam tőled. És hogy tovább referáljak:^ az illetékes rendőri szervek a reggeli óráktól a helyszí­nen tartózkodnak és folytat­ják a dolgozók kikérdezését. Mind ez ideig, bár több gya­núsítottjuk is van, lényeges adatuk a gyilkosra vonatko­zóan nincs. No — érintette meg Magos vállát —, akkor gyerünk! A kocsi előállt, és ők ket­ten robogtak a főváros pere­mén levő nagyüzembe. — Van újabb észrevételük a tettes személyére vonatko­zóan? — tette föl kölcsönös kézfogások közben az első kérdést a főnök a jelen levő kollégáknak. — A nyomozás több irány­ban is folyik — válaszolta Sárdi rendőr százados. — Az orvos, a daktiloszkóposok, a fényképész elvégezték fel­adatukat, de a nyomkutatás még tart. Mint tudjátok, a páncélszekrényt akarták ki­rabolni. — Mit tudtok a sérültek­ről? — kérdezte a főnök. — Almási Géza, az éjsza­kai ügyeletes művezető már a felfedezéskor halott volt. A másik: Gáti József mű­szerész állapota válságos; olyan csúnyán leütötték, hogy a főorvos az agysebé­szeten nem sok reményt fű­zött az életben maradásához. — Mikor történt a gyil­kosság? — Az orvos szerint éjjel tizenkettő és két óra' között. — Ki fedezte fel a bűn- cselekményt? — P.alágyi Béla, a másik művezető, aki ezen a héten nappalos. Sztálin és a történelem Felfokozott erejű az ér­deklődés a legújabb kori és a jelenkori történelem iránt mind a kutatók, mind az olvasóközönség részéről. Ez a kíváncsiság megnyilvá­nul az úgynevezett „fehér foltok” földerítésében, az ismeretlen dokumentumok felikutatásában, a történel­mi igazság szenvedélyes ke­resésében. A kutatói szán­dékok és a társadalom igaz­ságkeresésének igénye ősz. szecseng a reformtörekvések politikai elgondolásaival, s ez nyitotta meg az utat a levéltárak sokáig titkon őr­zött irataihoz. A szorgos történészi és publikáló igye­kezet várhatóan irdatlan mennyiségű dokumentu­mot, életrajzokat, ritkaság­számiba menő diplomáciai inatokat, leveleket, elemző, seket stb. zúdít az érdeklő­dő olvasókra. (S bizony, gondolati útjelzők, ösvé­nyek nélkül nem lesz köny- nyű meglelni az igazságot!) Ennek a meginduló iro- dalomözönnek markáns nyiltámyai a Sztálin szemé­lyiségéről, Sztálinról és ko­ráról szóló írások. A törté­nelem megismerésére áhí- tozók is alig tudnak Vala­mit arról a személyiségről, akinek politikai tettei egy kontinensnyi terület gazda­sági, politikai és egész szel­lemi életének formálódá­sát évtizedekig meghatároz­ták, kiváltképpen a kommu­nista pártok szervezeti föl­építését és működését. Fél évszázada még a legfelső fokú dicsőítő jelzők fényé­ben tündökölt, majd a fény hirtelen kialudt, és titokza­tos homály töltötte be a he­lyét. Természetesek a sor­jázó kérdéseik: ki volt Sztá­lin? Mi az igazság? A po­litikai irodailom többféle kifejezést használ a Sztálin álltai vezérelt öt évtizedes politikai rendszerre: „sztáli­nizmus”, „személyi kultusz”, „személyi diktatúra”, „des- potizmus”. Az ezek után kö­vetkező kérdések már sú­lyos morális és történészi dilemmákat sejtetnek. Ho­gyan kapcsolható össze Sztálin politikai rendszere azzal a tudós forradalmárok és a bolsevikek álltai megál­modott társadalmi beren­dezkedéssel, amelynek leg­főbb tartalmi vonása a hu­manizmus, tehát a szocializ mussal? Ezekre a kérdések­re segít választ találni az első magyar nyelven meg­jelent „Sztálin-ikönyv”, Bé­láéi László és Krausz Ta­más történész munkája. Szemléletüket jól érzékelte­ti tények tisztelete és el­fogulatlan kezelése, a tör­ténészi tárgyilagosság, a filozofikus mélység. Nem — Mikor és ki látta Palá- gyit bejönni az üzem terü­letére? — pattogtak Magos főnökének kérdései. — Az eddigiek alapján még senki. — És a portás? — Ö sem látta, mert Pa- lágyi nem a kapun keresz­tül énkezett. Gáti József műszerész, ha netán életben marad, bizonyára sokat tud mondani a történtekről — szólalt meg -a Sárdi száza­dos mellett álló főhadnagy. Ha ezt nekem, mondjuk, Bordás rpondaná — gondol­ta a főnöke mellől nem tá­gító Magos, nem úszná meg legalább egy haragos szem­villanás nélkül, és csodálta főnökét, aki határtalan nyu­galommal azt javasolta, hogy nézzék meg a helyszínt. — Örülök, hogy személye­sen jöttél el és hogy Magos őrnagyot is magaddal hoz­tad — mondta roppant ud­variasan maga elé engedve a „pestieket” a rendőr szá­zados. — Azonkívül, hogy a halott Almáéi Gézát ■ és a mlég élőnek látszó Gáti Jó­zsefet elszállították, a hely­színen mindent változatlanul hagytunk. (Folytatjuk.) szokványos monográfia ez, nem is a kor egészét átfogó szintézis, hanem — amint az alcím is jelzi — „törté­nelmi vázlat”. A történelmi folyamat fősodrára irá­nyítja a figyelmet, de nem miaradnak elemzetlenek a diktátor személyiségének egyedi vonásai sem. A ku­riózumok közül kiemelke­dik a nyugati források alapján közölt „Molotov— Ri'bbentrop-paktum” titkos záradéka, amely szerint a fasiszta Németország és a Szovjetunió kölcsönösen megegyezett az érdekszfé­rák felosztásában, nyilván­valóan Lengyelország, a balti államok és Finnország hátrányára. A szerzők a marxista módszertani elv­nek megfelelően a törté­nelmet az objektív és szubjektív viszonyok egy­ségének tekintik, s eluta­sítják azt a fatalista állás­pontot, amely szerint a sztálini út volt az egyetlen lehetséges út; Sztálin nem a történelem vagy a korszel­lem megtestesülése, hanem Sztálin és az általa felépí­tett hatalmi mechanizmus kölcsönös terméke. A könyv nyomon követi az ellenzék politikai legyőzésének ese­ménykrónikáját, egészen a fizikai megsemmisítésükig. Számba veszi a katonai ve­zérkar elpusztításának rideg és tragikus adatait. De ho­gyan szövődnek bele az objektív valóságba a szub­jektív elemek, máskép­pen: hogyan születik meg a történelem . Sztálinja? Az 1922. évi főtitkári megvá- lasztábának' idején a szov­jethatalom előtt szükséges és grandiózus szervezési feladatok álltak, s ez jár­ható útnak látszott a kor­látlan hatalom megszerzé­séhez. Az intellektuális ké­pességgel és érzékenység­gel, az erkölcsi tartóssal, a bodsevik forradalmárhű­séggel szemben fokozatosan fölértékelődött a „szervező­típus”, ajkinek feladata Sztálin hatalmi rendszeré­ben az volt, hogy a hatalmi apparátus különböző szint­jein gondoskodjon a gé­pezet működéséről, ola- jozottságáról, ügyelve arra, hogy az „éleződő osztály­harc” lángja ki ne aludjon, mert pillanatnyi szünet is a gépezet széthullását je­lenthetné. Az 1927. év „terminus post quem”, választóvonal a vázolt folyamatban; a kortársak is fordulatot lát­tak benne, és ezt a törté­nelmi metaforák kaval- kádjával fejezik ki. Az „orosz thermidor” és Sztálin „brumiere”-je egyértelmű­en ellenforradalmat jelent, míg a „második forrada­lom”, az „intézményök kö­zé szorított forradalom” ke­vésbé elkötelezett a tartal­mi megítélésben. Annyi azonban kétségtelen, hogy a Sztálini által megindított és végrehajtott kollektivi­zálással a NEP-nek vége szakadt, a forradalom cél­jait szolgáló, eszközeként működő apparátus a for­radalom fölébe nőtt, és a vezér eszközévé, akaratá­nak végrehajtójává lett. Az alulról építkező lenini elvet fölváltotta a fölülről, parancsuralmi módszerrel való irányítás. A tankönyvek sommás megállapítása: Sztálin érde­me, hogy a szocializmus épí­tésének vitájában megvédte a lenini álláspontot. Vajon így van-e? Sztálin a „Szo­cializmus egy országban” tézist az elméleti-ideológiai viták sarkalatos pontjává tette, noha a teoretikusok számára ez nem volt elméle­A szerszámok készítésének és a tűz használatának dön­tő szerepe volt emberré vá­lásunkban. A hominidák (emberfélék) tűzhasználátó- nak eddigi legrégibb nyomát fedezték fel angol, kanadai és amerikai kutátók a ke­nyai Baringo-tó környékén ti értékű, csupán közérthető, mozgósító erejű jelszó. A taktikus Sztálin itt a könv- nyen előidézhető fogalom- zavar lehetőségében meglát­ta a céljainak megfelelő ideológiai mozzanatot, amelynek negatív következ­ményei napjainkig hatnak. Zinovjev, az • ellenzék egyik képviselője hangoztatta e vi­tában, hogy nem a szocia­lizmus építhetőségét tagad­ja a Szovjetunióban, hiszen ez már tény, hanem a fel- építhetőségét egy országban, azaz a befejezhetőségét. Ma már tudjuk, hogy Zinovjev helyesen válaszolt, mert a szocializmus győzelme nem­zetközi összefogással kép­zelhető el. Sztálin a „Szocia­lizmus egy országban” jel­szót elméleti rangra emelte, s ezzel óhatatlanul is több ponton megsértette, eltorzí­totta a marxi dialektikus társadalomelméletet. A /po­litikai átmeneti időszakot” átcsúsztatta a szocializmus­ba, tudniillik a mezőgazda­ság kollektivizálásának be­fejezése után rövidesen dek­larálta a szocialista társa­dalom megvalósulását, s ez legalább két elméleti hibát feltételezett: 1. A társadalmi tulajdon­nak akkor meglevő formáit azonosította a „kommunista tulajdonformával”. 2. A termelési mód dialek­tikusán. összetartozó szerke­zetét, a termelőerőket és a termelési viszonyokat meta­fizikusán szétválasztotta. (A termelőerő alacsony fejlettsé­gi szintje mellékesnek szá­mított?) Ez utóbbi kérdések már át­nyúlnak napjaink útkereső, megújulást remélő életébe. Többen vallják, hogy a Sztá­lin által létrehozott gazdasá- gi-politifcai-ideológiai be­rendezkedés jóval túlélte az alkotót, s ezt gyakran neo- vagy posztsztálinizmus kife­jezésekkel illetik. Ennek tu­dományos igazolása vagy cá­folata még hátra van. Az idézett könyv írói a sztálini örökség legnegatívabb hatá­sának azt az ideológiai za­vart tartják, amely lehetet­lenné tette a fejlődés valódi szakaszainak megkülönböz­tetését. (A „politikai átme­neti időszak” áttolása „a kommunizmus alsó foká­ba”.) Sztálin-epigonoknak nevezik azokat, akik az előbbi fogalmi bravúrt elfo­gadják. Itt vitatkozni kell a szerzőkkel. Minden bizony­nyal kívánatos a tudomány, az ideológia, a propaganda szétválasztása, a sajátos funkciók elkülönítése. De be­látható az is, hogy a min­dennapi nyelv és gondolko­dás számára nehézkes és nem cselekvésre orientáló a „politikai átmeneti időszak” fogalomegyüttes, ezért he­lyénvaló ma hazánkban szo­cializmusról beszélni, anél­kül, hogy előre konstsruált programok alapján jöven­dölnénk meg fejlődési fázi­sait. Ha elfogadjuk azt az igaz­ságot, hogy a történelmi múlt a jelenbe torkollik és a jelen megértését könnyíti meg, akikor nem térhetünk ki a közelmúl történelmének újraolvasása elől, mert ez­által érthetőbbé válik, hogy mit jelent a „Vissza Marx­hoz” elméleti program, „Vissza a lenini örökséghez” gyakorlati program, a de­mokratikus szocializmus stb. Támpontokat kapunk az ideológiai stratégia megala­pozásához, az alternatívák felkutatásához, s megkímél­het bennünket a tragikus következményű tévedésektől. Dr. Trapp Imre az Oktatási Igazgatóság tanára végzett ásatásokon. Kere­ken 1,40 millió éves kiégett agyagtömbre bukkantak, amely jól, bizonyíthatóan nem erdőtűz vagy természe­tes tűz következtében kelet­kezett Az ősi tűzhely körül különböző tűzkőszenszámok hevertek. Régészeti szenzáció

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents