Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-16 / 13. szám
2 Somogyi Néplap 1989. január 16., hétfő NÉMETH MIKLÓS BESZÉDE A BUDAPESTI PÁRTAKTÍVÁN Nemzeti érdeket vállalt a kormány Berecz János Szlovákiában A fővárosi pártélet helyzetéről, a pártmozgalom aktuális feladatairól való közős gondolkodásra hívták össze szombaton a budapesti pártaktívát, amelyen értékelték az országos pártértekezlet óta végzett tevékenységet is. Az értekezlet munkájában részt vett és felszólalt Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. Németh Miklós felszólalásában utalt arra, hogy a budapesti kommunisták képviselői olyan időpontban tanácskoznak, amikor kiélezel társadalmi, politikai, gazdasági feszültségek közepette keresi az ország, a társadalom és benne a Magyar Szocialista Munkáspárt is a megújulás útjait. A továbbiakban kifejtette: a változások egyre gyorsuló üteműek, és emiatt egyre gyorsabban kell reagálnunk a kihívásokra, az elodázhatatlan döntési helyzetékre, s a döntéseink nyomán keletkező különféle reakciókra is. Sokszor az sem elég, ha programunkat, tervezett lépéseinket alaposán átgondoljuk, széleskörűen megvitatjuk és egyeztetjük, mert a döntést követően a következményék újból kritikát — sokszor jogos kritikát —, értetlenséget válthatnak ki, s ez újabb érvelést igényel. Példa erre a pártértekezletek állásfoglalása nyomán kibontakozó, a pluralizmussal kapcsolatos ellentmondás a véleményekben, de aktuális példa a január Síén életbe lépett áremeléseket követő tiltakozási hullám is. Ügy vélem, hogy a kormány a közelmúltban feltárta és a közvéleménynek is bemutatta gazdaságunk, társadalmunk súlyos helyzetét. Ez a kormány kezelni kénytelen egy terhes örökséget, amit nem ő hozott létre, de az ország, a nép jövője iránt érzett felelősségérzetből kiindulva fel kellett vállalnia. A mai válságos helyzetet egy jó másfél évtizede követett hibás politikai és gazdaságpolitikái kurzus eredményeként örököltük. És bár sorsunk ennek a terhes örökségnek a felszámolása, nem hallgattuk e‘1: ez nem fog menni konfliktusok, áldozatok vállalása nélkül, és nem oldható meg egyik évről a másikra. Fordulatot hirdettünk, és ezt követeli a társadalom is. De látnunk kell: a fordulat rövid távon nem ugyanazt jelenti a kormányzat és a lakosság számára! A kormány számára a fordulat, mindenekelőtt szakítást jelent a múlt hibásnak bizonyult gyakorlatával, valamint azt, hogy annak következményeit felszámolja. Ehhez pedig nem elegendőek a szavak és a nyilatkozatok ! Ehhez határozottan dönteni, cselekedni kell, szembenézve a konfliktusokkal. A fordulat megkezdődött A fordulat ebben a tekintetben megkezdődött. Az 1988-as év eredményei a legkényesebb területeken — mint például a tőkés áruforgalom egyenlege, a fizetési mérleg romlásának és a költségvetési hiány mérteikének fékeződése — már erről tanúskodnak. A dolgozó ember számára azonban a fordulat nem ezt jelenti, hanem javulást élet- színvonalában, lakáshelyzetében, szociális biztonságában. Ennek alapjait azonban még nem teremtettük meg, s ezért nem is következett be. Valójában ezért elégedetlenek, és joggal hiányolják a fordulatot az emberek. S ez mutatja leginkább, hogy még mindig nem sikerült tudatosítani, megértetni a múlit hibáinak természetét, és jelenünket, de közelebbi jövőnket is döntően befolyásoló következményeit. Újra és újra meg kell tehát világítanunk: csaknem egy évtizedig nem vettünk tudomást arról — ez a 70- es évek —, hogy országunk lemaradt a fejlődésben, gazdaságunk korszerűtlenné vált, teljesítményeink leértékelődtek. A dolgozók által kifejtett egyre több munka egyre kevesebbet ért a nemzetközi cserében, és ez közben nem derült ki számukra. A vezetés a politikai stabilitás és legitimáció alapjának az életszínvonal emelését, védelmét, a gazdálkodó szervek stabilitását tekintette, de elmulasztotta megtenni azokat a lépéseket, amelyek ténylegesen alapokat teremthettek volna a gazdaság megújulásához. Szocialista társadalmi rendszerünk fölényét azzal akarták demonstrálni, hogy a világban végbement korszakos változások hatásait semlegesíteni tudjuk. Azt állították, hogy hiába van ott infláció, gazdasági visszaesés, fogyasztáscsök- Ikenés, munkanélküliség, nálunk stabilitás, életszínvonal-emelkedés, teljes foglalkoztatás és növekedés van. Az ország így hosszú ideig lehetőségei feletti színvonalon is élt, amit nem lehetett máshonnan fedezni, mint külföldi forrásokból. S most, amikor a különböző ágazati és területi szakszervezeti szervezetek is kemény kritikával illetik a kormányt, és bérköveteléseket fogalmaznák meg, a kormány hangot kell adjon annak a véleményének is, hogy a már régóta esedékes határozott szerkezetalakítást a dolgozók érdek- védelmére hivatkozva hosz- szú ideig a szakszervezetek is nagyban hátráltatták. A különböző szervezetek tiltakozásaikat most is a dolgozók érdekeinek védelmét hangoztatva fogalmazták meg. Szeretném kijelenteni: ez áll a kormány stratégiai gondolkodásának homlokterében is. De nem szolgálja a dolgozóik valódi érdekeit, ha a pillanatnyi konfliktusok elkerülése céljából továbbra is elkendőznénk, takargatnánk súlyos problémáinkat. Tudom, a dolgozóktól nem várható el, hogy napi megélhetési gondjaikat, életkörülményeik romlását a múlt értékelése alapján egyszerűen tudomásul vegyék. A múltat nem ők formálták, nem vettek részt azokban a hibás döntésekben, amelyek idevezettek. De mindenkinek, akinek része volt a folyamatok formálásában, vállalnia kell saját szerepét, felelősségét, s annak tisztességes értékelésével kell hozzájárulnia a helyzet okainak feltárásához és megértetéséhez. Csak ez lehet alapja a reális célmeghatározásnak és az ösz- sz elfogásnak! Követelni könnyű és népszerű! Megalapozatlan ígéreteket tenni viszont felelőtlenség! Vállalni az össze- kuszáilódott viszonyok rendbetételét pedig kegyetlenül kemény és népszerűtlen feladat. Ez a kormány ezt a feladatot vállalta! Abból az egyetemes nemzeti érdekből kiindulva fogott hozzá a politikai és gazdasági reformok végrehajtásához, amely a modern társadalmaktól való leszakadás megállítását, majd a felzárkózás megkezdését tekinti fő feladatának. Ugyanakkor tudatában van a kormány annak, hogy a racionalizálásnak, a modernizációnak kárvallottjai is lesznek, akikről a kormány gondoskodni kénytelen. Történelmi út buktatókkal Pártunk 1945 óta — a szocialista építés vezető erejeként — történelmi mércével mérve is nagy ' eredményeket ért el, holott közben számos súlyos hibát is elkövetett. De mindig képes volt a hibák kijavítására! Most is ez a döntő kérdés, képesek vagyunk-e a hibák kijavítására? Ez sohasem ment zökkenők, visszaesések, olykor tragikus fordulatok nélkül. így történt ez 1953 után, amikor a párt elmozdulást kezdeményezett a bürokratikus önkényuralomból, de a folyamat reformok útján történő végig vitelében 1956 októberének tragikus eseményei megakadályozták. 1966-ban egy újabb holtponton a párt kezdeményezte a gazdaságirányítási rendszer reformját. A reformfolyamat teljes körű kibontakoztatásában a gazdaságpolitikai, a szociálpolitikai, az intézményrendszer egészére történő kiterjesztésében azonban a visszarendezés, a restauráció erői megállították. S a mostani helyzet is több szempontból kritikus, és számos ellentmondással terhes. Ezek közül az egyik legsúlyosabb, hogy úgy kell a teljesítmény növelésére késztetni az embereket, hogy életszínvonaluk, életkörülményük ezzel összhangban nem javítható. Többnyire áldozatvállalásról szoktunk beszélni, de úgy érzem, ez nem helytálló. Az áldozatot ugyanis önként vállalják. Amit nekünk most vállalni kell, abban nincs önkéntesség. Ez kényszer, örökölt sors, amiben osztoznunk kell. Szavakban mindenki egyetértéséről biztosította és biztosítja a kormányzatot, de mihelyt konkrét lépésre kerül sor, abban a pillanatban elégedetlen is, a tiltakozás, a követelés eszközeivel is fellép. Ez lehetetlen helyzet, és itt, a pártaktíva ülésén szeretném azt kijelenteni, hogy a kormányzat a rendelkezésre álló minden hatalmi eszközzel a stabilitás biztosítására törekszik, nem enged az ide-oda rángat ásnak. Nehéz esztendő küszöbén Nagyon nehéz év elején állunk, amikor a forrongó indulatok nyomán az események könnyen veszélyes fordulatot is vehetnek. A hetvenes évek árrobbanásának kemény megrázkódtatásai hatására több szocialista gazdaság „kihullott a rostán”. Ebben az évben és a következő években nálunk is ez a tét: ..kjhuUunk-e a rostán”, leírnak-e bennünket, magyarokat a világban és itt Európában? Ez most döntő részben rajtunk múlik. Hisz most a nemzetközi körülmények kedveznek a reformoknak, nem úgy, mint a hetvenes években. A kormány a reformok ígérete helyett a tényleges reformlépések politikáját folytatja. Gyorsítja a piac- gazdaság kiépítését, az ár-, bér-, költségvetési és elosz- táspolitükai reform kidolgozását. Olyan szociálpolitikai fordulatot kezdeményez, amikor a szociális támogatásban növekszik azon intézmények és szervezetek szerepe, amelyék képesek arra, hogy a támogatásról differenciáltan, a konkrét helyzet ismeretében döntsenek. Ugyanakkor ellenzi és minden eszközzel korlátozza a teljesítménynövekedés nélküli béremeléséket, mert ezék újabb inflációs hullámot keltenék. A szakszervezeti vezetőknek is meg kell érteni: a kormány nem fogja visszavonni az áremelésre hozott döntését, mert egyrészt nincs hátrálásra lehetősége, másrészt határozott meggyőződése, hogy a támogatás programjának végrehajtása nélkül ebben az országban sem stabilizáció, sem pedig kibontakozás nem alapozható meg. Ha nem építjük le a támogatásokat, akkor a veszteséges vállalatok is joggal követelik — mint ahogy van már példa —, hogy továbbra is támogassák őket. Ez pedig azt jelenti, hogy újabb menlevelet ad a kormány a nem kívánatos, veszteséges termelésnek. Ugyanakkor szeretném mondani: a kormány tudni fogja, hogy e modernizálódó folyamatban melyik oldalon kell állnia és mi a kötelessége. Ami — nem sók — forrásunk volt még, azt a szociálpolitikai kompenzációra odaadtuk. Ugyanakkor ehhez kapcsolódóan ezen' a fórumon is szeretném megerősíteni: ha az év folyamán a teljesítmények úgy alakulnak, de csák akikor, ha a teljesítmények alapján a források rendelkezésünkre állnak, nem lesz kétség a kormányzatban afelől, hogy azt a pluszpénzt kinek, melyik körnek adja oda. Az a véleményem emellett, hogy ha a vállalati bérezésben, ösztönzésben *o- vábbra is egyenlősdi érvényesül, ha megmarad a „ szociális foglalkoztatás” jelenlegi mértéke ha továbbra sem büntetik a silány, hanyag munkát, ha a vállalat- vezetés és a szakszervezetek „béralkujának” eredménye teljesítmény nélküli 'bérkiáramlás lesz, akkor valóban fenyeget az infláció elszabadulásának a réme. Ezért a kormány a szakszervezeteket közös felelősségválla-' lásra hívja fel. Együttműködés — felelősséggel Most a rövid távú stabilizálás feladatai kötik le a kormányt, de még ebben az évben foglalkozni kíván a kibontakozás stratégiai megalapozásának kérdéseivel. Kezdeményezzük a közös gondolkodást" a gazdasági fellendülés, a vállalkozás- élénkítés, az antiinflációs gazdaságpolitika, valamint a családi jövedelemadó-rendszer koncepciója kidolgozásának feladatairól. Kezdeményezi a kormány továbbá a közös gondolkodást a szellemi-erkölcsi megújulásról, benne a művelődéspolitlKa és az oktatáspolitika szerepéről. A társadalmat most sokkhatás érte. Az évtizedek óta elodázott feladatot azonban valakinek vállalnia kell. A kormány nem hátrálhat meg, csak előre mehet. Ebben egyre jobban számíthat az Országgyűlés munkájára, támogatására : konstruktív kritikájú, nélkülözhetetlen segítség a kormányzat részére. Innen hívom fel viszont az alternatív szervezeteket és a szakszervezetet is: az ország sorsának jobbra fordításáért felelősen működjünk együtt, alkossunk uniót a társadalom megújításáért, és kerüljük el az anarchiát. Ne az elvégzett feladatok nagyságához képest, amúgy is csekély erőt osszuk meg a nemzet sorsát befolyásoló történelmi pillanatókban! Vessünk véget a reformretorikának, a jelzős szerkezeteik versenyének. Most már ne abban versenyezzünk, hogy ki tud szebbet ígérni, hanem abban, hogy ki tud többet tenni. A kormány meghirdette a párbeszéd, a nemzeti összefogás politikáját. De a párbeszédhez nyugodt légkör kell. Elintézni régóta húzódó problémákat csak kölcsönös tisztelet, tolerancia és megbecsülés esetén lehet. Csak türelemmel, körültekintéssel, a párttagok és a nép cselekvő támogatásával tudunk előrehaladni. Minden párttag és párton- kívül'i, minden magyar állampolgár munkájára, helytállására, kezdeményezőkészségére és szervezőerejére számítunk — hangsúlyozta a miniszterelnök. Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára január 13-tól 15-ig Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Szlovákiában tartózkodott. Fogadta őt Ignác Janák, a CSKP elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Berecz János Pozsonyban megbeszéléseket folytatott Jan Fojtikkal, a CSKP KB elnökségének tagjával, a KB titkárával. A KB titkárok áttekintették a két párt együttműködését. Egyetértétettek abban, hogy új lehetőségek és A bécsi utótalálkozón résztvevő küldöttségek vasárnap utolsó plenáris munkaülésükön végérvényesen szentesítették több mint huszonhat hónapon át folytatott tanácskozásuk záródokumentumát és annak valamennyi mellékletét. A dokumentumban a Helsinki Záróokmány 35 aláíró állama — 3'3 európai állam, közöttük Magyarország, valamint az Egyesült Államok és Kanada — új, fontos kötelezettségeket vállal az európai biztonsági és együttműködési folyamat továbbfejlesztésére. Az egyik legjelentősebb melléklet a Varsói Szerződés és a NATO huszonhárom tagállama által az európai hagyományos fegyveres erőkről folytatandó tárgyalások mandátumát tartalmazza, amelyet csak szombaton parafáltak a két katonai szövetség küldöttségei, s amely nélkül a záródokumentum többi részét sem lehetett végleg elfogadottnak nyilvánítani. A vasárnapi plenáris ülésen megtörtént jóváhagyás után már semmi sem gátolja, hogy a bécsi utótalálkc- zó január 17—19-én a 35 állam külügyminisztereinek értekezletével befejeződjék. A záródokumentumban rögzített program szerint március 6-án, ugyancsak az osztrák fővárosban egyidejűleg és egymással szoros kapcsolatban megkezdődhet a helsinki folyamat két további jelentős rendezvénye: a 35 ország részvételével tartandó biza- 1 o me rős í té s i k onf ere ne i a, valamint az európai hagyományos haderővel foglalkozó tárgyalássorozat. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet legközelebbi utótalálkozója 1992. március 24-én kezdődik majd Helsinkiben. A küldöttségek befejező munkaülésének zárt ajtó mögött tartott első részében a román küldöttség nyilatkozatot tett arról, hogy kormányának továbbra is fenntartásai vannak a záródokumentum egyes részeivel kapcsolatban. A küldöttség vezetője sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a dokumentum kidolgozása során nem vetformák bevonásával* kapcsolataink minden olyan elemét erősíteni kell, amelyek mindkét országban segítik a demokratikus átalakítást, hozzájárulnak országaik, népeik közeledéséhez. Ennek egyik fontos elemeként mással nem pótolható szerepet tölthetnék be a két országban élő nemzetiségek. Együttműködésük fokozásával a két párt a jövőben még nagyobb figyelmet fordít e kérdéskör közös, folyamatos tanulmányozására, a jelentkező feladatok megoldására. Berecz János találkozott Gejza Slapkával, a Szlovák Kommunista Párt KB elnöksége tagjával, a KB titkárával Juris Kaslev, a szovjet delegáció vezetője (jobbról) és Stephan Ledoga, az amerikai küldöttség vezetője ték figyelembe azokat a román javaslatokat, amelyek a foglalkoztatásra, az oktatásra, a civilizáilt. méltó életkörülményekre vonatkozó kollektív emberi jogok érvényesítését célozták. Minit mondotta, ezzel szemben az emberi jogok és a vallásszabadság iránti aggodalom ürügyén olyan rendelkezések is kerültek az okmányba, amelyek nincsenek összhangban a Helsinki Záróokmánynak az álla- 'mok egyenjogúságáról, nemzeti függetlenségéről és szuverenitásáról szóló elveivel, napjaink realitásaival és a nemzetközi kapcsolatok szabályaival. Román vélemény szerint ezek a rendelkezések utat nyithatnak az államok belügyeibe való beavatkozás előtt, ösztönözhetik az emigrációt és a szakemberek külföldre csábítását. Románia képviselője közölte, hogy országa csatlakozik ugyan a záródokumentumhoz annak pozitív elemei miatt, de nem vállal kötelezettséget az utótalálkozó folyamán általa ellenzett rendelkezések végrehajtására. Hangoztatta: kormánya úgy véli, hogy a záródokumentum rendelkezéseit minden országban az alkotmányos kereteknek, a nemzeti törvényeknek, hagyományoknak és sajátosságoknak megfelelően kell végrehajtani. Az ülés második, nyilvános felében az utótalálkozó sora» elnöke, Leichtenstein képviselője .teljes közmegegyezéssel elfogadottnak minősítette a záródokumentumot és mellékleteit. A továbbiakban több ország képviselői különnyilatkozatokat tettek. Kanada küldöttségvezető je a román fenntartásokkal kapcsolatban leszögezte, hogy a záródokumentum jóváhagyása közmegegyezéssel történt, és a helsinki folyamat szabályai szerint ennek minden rendelkezése valamennyi résztvevő országra nézve kötelező érvényű. Ehhez a megállapításhoz csatlakozott Ausztria és a Vatikán képviselője is. A bécsi utótalálkozó végérvényes dokumentumai Semmi sem gátolja a közeli aláírást
