Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-12 / 295. szám

AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIV. évfolyam, 295. szám Ara: 1,80 Ft 1988. december 12., hétfő Közösség alakul Házavató a tavasz előtt már aligha lesz — mu­tatott körbe vendéglá­tóm. Nem készült még el az emeleti lakrész lép­csőfeljáró burkolata, és akad néhány tennivaló az udvaron is. A szépen ra­kott kandallóban patto­gott a szikra, ahogy a nyers hasábokat a láng nyaldosta. Kellemes me­leget árasztott a falusi kemencére emlékeztető tűzhely. A vacsoravendé­gek arcán piroslott a bol­dogság. November első havas éjszakáján a fér­fiak lapátot ragadtak és a három család háza előtt eltakarították a ha­vat, mielőtt ki-ki haza­indulni készült. A kedv magasra hágott, bukfen­cet kezdtek hányni, egyik a másik után. A kaposfüredi új csa­ládi házsoron nemcsak azért érdemes végigsé­tálni, mert szépek az épületek, hanem ezért is, mert a kialakuló közös­ségek szinte naponta pél­dáját adják a jó szom­szédságnak, a barátság­nak. Ügy kezdődött,.hogy az építkezésnél segítség kellett: egy ásó, máskor létra, kalapács, később a szerszámokkal mentek az emerek is. Amint már fedél is volt a fejük fölött, kezd­tek beköszönni egymás,- hoz, ezt a beszélgetés, majd a közös vacsora kö­vette. Most már úgy él­nek, mint egy nagy csa­lád. Hosszabbra nyúlnak egyre az együtt töltött esték. Asztalbontás után táncba hívják a férfiak az asszonyokat és egyre nehezebb elválni hajnal­ban egymástól. A családi ház udvarát úgy alakítja, gondozza mindenki, ahogy a leg­jobban tetszik. Vajon mit szóltak vol­na a szomszédok, ha azon az első, havas novemberi estén a kaposvári lakó­telepen bukfencezik a három férfi a hóban? Bolondnak, legjobb eset­ben részegnek — nem boldogságtól részegült­nek — nézték volna őket. Ott a füredi házsoron megengedhették maguk­nak,^ hogy fölszabadultan örüljenek. Ügy, mint a gyerekek. A lakótelepi udvarok­hoz sajnos nincs sok kö­zünk, mások gondozzák, ha gondozzák a füvet, mások nyesik a fákat, gyűjtik össze ősszel a le­hullott falevelet, s aki virágot ültet, később bosszankodik, hogy leta­possák. A toronyház lakói rit­kábban kopogtatnak be egymáshoz, mint az egy­mástól távolabbi családi házak lakói. Túl közel vagyunk egymáshoz? Mi­ért sietősebb itt, mint ott? A közösség kóvácsa, családban, lakóhelyen: egymás becsülése, a tö­rődés. A figyelmességnek számtalan megnyilvánu­lása is javíthatja közér­zetünket. Ës nemcsak az otthoni környezetben, vagy annak közvetlen kö­zelében. Ha sugara kél az összetartó erőnek, messze fénylik, ütat mu­tat. Közösségek ma is születnek. Horányi Barna GRÓSZ KÁROLY FELSZÓLALÁSA Megtartották a pártértekezletet Csongrád megyében Grósz Károly, az MSZMP főtitkára december 10-én részt vett és felszólalt Szegeden, a Csongrád megyei pártérte- kezlcten Harminchatezer párttag képviseletében 400 küldött részvételével tanácskozott szombaton és vasárnap Sze­geden a Csongrád megyei pártérteikezlet, amelyen részt vett Grósz Károly, az MSZMP főtitkára is. À megyei pártbizottság korábbi, júniusi döntését a párttagság követelésére megváltoztatta, s véglegesen szeptember 2-án határozta el a pártértekezlet összehí­vását. Azóta a helyi sajtó­ban nyilvánosságra hozták az új pártbizottság tagjaira legtöbb javaslatot kapott személyek névsorát, vala mint a tisztségviselőkre tét' személyi javaslatokat. A munkabizottságok meg­választását követően Szabó Sándor, a Csongrád Megyei Pártbizottság első titkára fű­zött szóbeli kiegészítőt az írásos beszámolóhoz. Szólt arról, hogy a megyében fel­fokozott várakozás előzte meg a pártértekezletet azért Várkonyi Péter külügymi­niszter vasárnap hazaérke­zett a Malaysiában, a Fülöp­is, mert a közelmúltban több ízben is az etikátlan vezetői magatartás borzolta fel a kedélyüket. A párttag­ság, a lakosság — mondot­ta — azt várja a tanácsko­zástól, hogy az eredmények mellett, a munka gyengesé­geiről, a hibák kijavítására irányuló törekvésekről egy­aránt megnyugtató tájékoz­tatást kapjon a mostani fórumon. A továbbiakban a tiszt­ségviselők, a párt megyei végrehajtó bizottsága és a megyei pártbizottság nevé­ben önbírálatot gyakorolt, elismerve: az országosan is­mertté vált különböző etikai ügyekben késedelmesen kezdeményezték a teljes kö­rű vizsgálatot és a felelős­ségre vonást, nem határol­ták el időben és egyértelmű­en magukat a negatív je­lenségektől és ezzel módot adtak az alaptalan általáno­sításokra. (Folytatás a 2. oldalon.) szigeteki Köztársaságban és a Kínai Népköztársaságban tett hivatalos látogatásáról. Mihail Gorbacsov leninakáni látogatása Gyásznap a Szovjetunióban 40-45 ezer az áldozatok, félmillió a hajléktalanok száma A Szovjetunió gyászol. Az ország vezetésének döntése alapján szombaton országos gyásznapot tartottak a hét közepén történt örményországi föld­rengés áldozatainak emlékére. Mindenütt félárboc­ra eresztették a zászlókat, zárva voltak a szórako­zóhelyek, megváltozott a televízió és a rádió mű­sora. A szovjet televízió film­tudósítás helyett csak fény­képekkel illusztrált tudósí­tásban számolt be Mihail Gorbacsov leninakáni láto­gatásáról. A szovjet vezető szombaton délben érkezett a második legnagyobb or- ményországi városba, amely­nek több mint fele súlyo­san megrongálódott a szer­dai földrengésben. A főtitkár-elnököt a város utcáin azonnal körülvették az elkeseredett lakosok, s kétségbeesetten panaszkod­tak a mentési munkához szükséges eszközök hiányá­ra. Gorbacsov, akit előző nap Moszkvában, majd ér­kezésekor a helyszínen már tájékoztattak a legfontosabb intézkedésekről, igyekezett megnyugtatni a leninakánia- kat. Mint elmondta, az or­szág vezetése minden erőfe­szítéssel azon van, hogy a leggyorsabban enyhítsék a tragédia okozta fájdalma­kat, s mielőbb helyreállítsák a normális élet feltételeit. Leninakánból az örmény fővárosba repült, ahol azon nal munkaértekezletet tar­tottak a bajba jutottak meg­segítésére. Az elsőrendű fel­adat most az emberek meg­mentése. Egyidejűleg fel kell készülni a lerombolt váro­sok újjáépítésére — mond­ta Gorbacsov. A tanácskozáson részt vett az SZKP KB PB különbi- zottságána|k vezetője, Nyi- kolaj Rizskov kormányfő, továbbá a bizottság tagja­ként Nyikolaj Szljunykov kb-titkár, Dmitrij Jazov honvédelmi miniszter. Ugyancsak részt vett az ér­tekezlet munkájában a há­rom kaukázusi köztársaság (Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország) kommunis­ta pártjainak első titkára, a szovjet kormány három el­nökhelyettese, továbbá Sztyepan Salajev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, Viktor Mironyenko, a Komszomol KB első titkára, több szov­jet miniszter, valamint az Örmény Legfelsőbb Tanács elnökségének és a köztársa­sági kormánynak az elnöke. (Folytatás a 2. oldalon.) , k Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke de­cember 10-én a kaukázusi katasztrófa helyszínére érkezett. Képünkön Leninakan lakói­hoz beszél ÖRÖMFILLÉREK Van néhány ismert — és általában elismert — alakja Kaposvár kereskedelmének, akiket tán ' nem mindig ve­szünk észre, de rögtön ke­resnénk őket, ha eltűnné­nek, ha hiányoznának. Saj­nos mind kevesebben van­nak, hiszen ez is egy fo­gyatkozó szakma. Akik még megmaradtak, azok egyike Brolly Tivadarné Molnár Judit. A Zselic Áruházban szolgálja a közönséget jó­ideje. Szakértelmét és visz­szafagoíttan közvetlen mo­dorát tanítani lehetne. So­ha nem volt émelyítően, csöpögősen kedves, de soha sem volt faarcú és flegma. Azaz mindig úgy dolgozott, mint egy kereskedő. — Miért választotta ezt a szakmát? S miért maradt meg benne? — Pedagógusnak készül­tem, de a gimnázium után inkább ehhez lett kedvem. Az egyik barátnőm édes­anyja kereskedő volt, ő té­rített el. Amikor ez történt az Ofotért hirdetett felvé­telt. Pécsett tanultam két évig. Felejthetetlen két év az. Voltak példaképeim, vérbeli, erkölcsös kereske­dők neveltek ott bennünket. Akkor még csak felvételi vizsga árán lehetett bejutni a szakmába. Végzett optikai és fotócikk-eladóként jöttem haza Kaposvárra, s nyolc évet töltöttem el az Ofo­térben. Ez a második mun­kahelyem, akkor hívtak ide, amikor a Zselic nyitott. — Volt valami baja az Ofotérttal? — Semmi sem.. De ide a sztályvezetö-helyettesnek jöttem és földobott az is, hogy egy új áruházat kell beindítani. Nagyon szép munka volt. S amikor a régi helyemről ismert arco­kat mind többször láttam az alig egy-két hónapos Zselicben, akkor kezdtem igazán örülni. — A földszinten, egyha­mar közkedveltté vált az osttály. — Ott. — Muszáj provokálnom. Azt az osztályt megszüntet­ték. Most az emeleten szo­roskodnak. — Ha nem kérdez, lehet, hogy nem szólok zrről. De ha provokál... Mintha a kezemet vágták volna le, úgy fájt az az állítólagos korszerűsítés. Viszont sze­rencsés alkatú vagyok. A legnagyobb bajban is meg­látom a reményt. Akkor először úgy gondoltam, hogy elmegyek és még az áruház tájékára sem jövök azután. De itt maradtam, fétíg- meddig dacból. És a vevők vigasztaltak meg. Nem mással, mint azzal, hogy is­mét rendre találkoztam a törzsvendégekkel, hogy ide- fönt is megtalálnak ... — Tudom, hogy elvileg minden vásárlót egyformán kell szolgálnia a kereskedő­nek. Mégis: ön kiket fogad a legszívesebben? — Talán valami megma­radt bennem a valaha len­nem vágyott pedagógusból. Különösen ilyenkor, kará­csony tájékán tör ki belő­lem ez. Az aprópénzt szo­rongató gyerekek a legked­vesebb vevőim. Azok, akik­ről észrevehető, hogy las­sacskán spórolták össze az ajándékra valót. Akikre kü­lönösen vigyázni kell. Akik­re néhol szívesen sózzák rá a bóvlit. Mindig eszembe jut, hogy édesanyjuk, édes­apjuk bontogatja majd azt a csomagocskát, amit itt el­készítek nekik. — Mit csinál akkor, ami­kor épp nem kereskedik? — Kötök. És utazom. Er­re szánom minden pénze­met. Még automata mosó­gépem sincsen, inkább vál­lalom, hogy kézzel mossak, de látni akarom a világot. Kimondani sem mertem so­káig, de én már akkor vágytam Japánba, amikor ez a távol-keleti csodaor­szág még nem volt oly di­vatos, alig-alig hallottunk róla. Nemrég kimov/dtam. Minden megtakarított pén­zem ráment. De sohasem bánom meg ezt a kiadást. Néhány színes fotót vett elő Japánról. Maga készí­tette valamennyit. S hamar kiderült belőlük: a fényké­pezőgépet nemcsak eladni tudja, hanem kezelni is. Ezt sem amatőr színvonalon. Luthár Péter Várkonyi Péter hazaérkezett

Next

/
Thumbnails
Contents