Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-08 / 292. szám

Somogyi Néplap 1988. december 8.f csütörtök VÉLEMÉNYT VÁRNAK A KAPOSVÁRIAKTÓL Kevesebb a tanács pénze Változik-* a gázv*z*t*k-*pítési hozzájárulás összeg*? A lejtős le- és feljáró szükségessé teszi a fagyás esetén kép­ződő jegesedés elleni védekezést, Kaposváron az új gyalo­gosfelüljáróba ezért padlófűtést építenek be. A fűtés bekap­csolását automata hőérzékelők végzik. A fűtőrendszert a budapesti Edison kisszövetkezet gyártotta és szereli föl Böhönye a körzet legjobbja 1KR- RÉSZKÖZGYŰLÉS Harminchárom utca igé­nyét taittják nyilván a gáz bevezetésére a Kaposvári Városi Tanácson. Ebből húszé műszaki szempontból megalapozott. Egy előzetes fölmérés szerint a lakók 60- tól 100 százaléka vállalja a költségeket. Farkas István­nal, a városi tanács általá­nos elnökhelyettesével arról beszélgettünk, hogy a tanács csökkenő anyagi lehetőségei folytán mit tehet jövőre a gázvezeték-építésben. — Mindenképpen szükség van módszerbeli és pénzügyi változtatásokra. Sok milliós teher volt a lakossági hoz­zájárulás, az idén is na­gyobb a költség: a vezeték­re való egy-egy rácsatlako­zás 30 ezer forintba kerül, átlagban azonban 33—34 ezer forintot tesz ki. — Mi várható jövőre? — Egyre kevesebb a pén­zünk, ezért a vezetéképítés folytatása csak úgy képzel­hető el, ha ránk az elfogad­ható legkisebb teher hárul. A gázvezeték-építési prog­ram kialakítása és lehetősé­gei az egy-egy rácsatlakozás Reggelente, az autó elin­dulása előtt elengedhetetlen a műszaki ellenőrzés. Külö­nösén fontos ez télen. Aki igazán biztos akar lenni a dolgában, szakszervizre bíz­za kocsija fölkészítését a téli üzemre — ám jó néhány dolgot magunk is elvégezhe­tünk, megfelelő hozzáértés­sel. Álhagyományos szerkeze­tű, régebbi gyártású autónál már a iagyveszély beállta előtt ajánlatos volt ileengednj a hűtővizet és kiöblíteni a hűtőt. A leplombált hűtőjű autókból természetesen nem kell leengedni a vizet, mivel a gyárilag betöltött folyadék a vízikő- és korroziógátlóval együtt fagyálló folyadékot is tartalmaz. Az üzemi hőmér­séklet minél gyorsabb eléré­se érdekében egyes régebbi típusú autóknál ajánlatos a hűtőzsaluk reteszelése. Hogy miért csak egyeseknél? Nos, sokan vitatják, hogy manap­ság van-e értelme egyálta­lán a hűtőráes letakarásá­nak. Néhány évtizede még nélkülözhetetlen volt a hű­tőtakaró, újabban már fölös­legessé vált, sőt az autógyá­rak korszerű típusainál ki­mondottan ellenzett a hasz­nálata. Éghajlati viszonyaink között gyakorlatilag fölösle­ges ,a korszerű kocsikat ezzel „díszíteni”, hiszen ezeknek az autóknak a hűtőrendszere — nagy általánosságban — mí­nusz 15 Celsius-fokig töké­letesen biztosítja a legmegfe­lelőbb üzemi hőmérsékletet. Az elektromos ventilátorral is fölszerelt kocsiknál az automatika gondoskodik a fagyvédelemről. Olyan autó­kon, ahol a ventilátort ma­ga az erőforrás hajtja meg, csak mínusz 15 fők alatti hőmérsékleten tanácsos a friss levegő útját elzárni. De még így is csak városi for­galomban vagy más rövi- debb távú út esetében. Az autógyártók egyöntetű véle­ménye szeriint tartós terhe­léskor — például autópályán való utazáskor — már 0 Cel- sius-fokú külső hőmérsékle­ten káros túlhevüléshez ve­zet a hűtő letakarása. A tapasztalat igazolja, hogy a jól karbantartott autó mo­torja az átlagos téli időjá­rási viszonyok között köny- nyen beindítható. Ezt gyári fagyasztókamrás kísérletek is igazolják. Fontos tehát az autó megfelelő gondozása, amelynek során ne feledkez­zünk meg az akkumulátor költségétől, a lakosság ará­nyától is függnek. Az utób­bi most 80 százalék, s ez nem elég. Van egy olyan el­képzelésünk, hogy csak ak­kor kezdődjön meg a gáz­vezeték építése, ha a iakók készpénzben vagy OTP-hi- tel révén már rendezték a költségeket. Hogy ez pento­san hogyan lesz, a tanács­ülés dönt majd. Mivel most érdemi változtatásról van szó, az előkészítés során szé­lesebb körű konzultációkat folytatunk a füredi és a to- ponári városrész, Szentja- kab, Donner, Cser, a tüske­vári terület, a Kisfaludy ut­ca környékének tanácstagi csoportjaival, mégpedig kü- lön-külön. Ennek az a cél­ja, hogy a legelfogadhatóbb változat vagy változatok ke­rüljenek a december 21-i tanácsülés elé. — Mi változik? — Az egy egységre jutó hozzájárulást föl kell emel­ni a mostani 30 ezer forint­ról 35 vagy 40 ezer forint­ra. Jelenleg az utcában la­kók 80 százalékának a költ- ségvállailása kell a gázveze­ték-építés megkezdéséhez,.. állapotának ellenőrzéséről sem. Ha pedig télire leállítjuk autónkat, előzőleg teljes szer­viz szükséges. A garázsba vagy a téli parkolóhelyre való beállítás után a karosz- szérián levő krómozott ré­szeket vonjuk be krómvédő réteggel. Ez lehet színtelen lakik, savmentes zsír — az a fontos, hogy a lökhárítókat, a díszléceket óvjuk a ned­vességtől, a korróziótól. Ezt követően fa- vagy fémbakot helyezzünk a hátsóhíd és az első lengőkarok alá úgy, hogy az autó stabilan áll­jon. Ezzel a helyzettel a futómű csapágyait és gumi­jait megvédjük az egyoldalú terheléstől. Gondoskodjunk arról, hogy párás levegő ne juthasson az autó szerkeze­tébe ! A lap november 22-én megjelent „Felszámolási csatározások” című írásához a következőket fűzzük hoz­zá. A cikk szerint a volt Tanép-telepen megalakult kft jól és nyereségesen dol­gozott, és a Sefag ezt a si­keres vállalkozást torpedóz. ta meg. (Ez utóbbi nem megállapítás, hanem kérdés volt. A szerk.) Mi történt valójában? A Tanép vezetése ez év július végén kereste meg a Sefagot azzal az ajánlattal, hogy a felszámolásra kerülő válla­lat telephelyét vásárolja meg vagy a megalakítani tervezett kisszervezetekbe tagként lépjen be. Az erdő- gazdaság az első megbeszé­lések során felvetette, hogy •a telephely, a meglevő te­vékenységek jövedelmező folytatására gazdasági társa­ságot kellene létrehozni. Ezt tartalmazza a gazdaság au­gusztus 18-án kelt szándék, nyilatkozata is. Augusztus 23-án a két fél írásban is megállapodott a társulás létrehozásáról, a még csak papíron létező kft megalakulásának és a cég- bejegyzésnek az elhalasztá­sáról. A gt megalakítását az most azonban 90 százalé­kot javasolunk. Egyébként minden változatban kidol­goztuk a jövő évi gázveze­ték-építés programját. A ta­nács vezetői az egységes hozzájárulási összeg mel­lett szállnak síkra, az elő* zetes számítások szerint ugyanis 27—97 ezer forint közötti lehet egy-egy jövő évi rácsatlakozás költsége, így túl nagy lenne a szóró­dás, az pedig nem igazsá­gos, hiszen használati érték­ben mindenki ugyanazt a gázt kapja. — Mennyire befolyásolja a gázbevezetés építési ütemét a föntebb említett két tényező megválasztása ? — Nagyon. Ha minden marad úgy, mint az idén, akkor 4—6 utcánál többe nem lehet bevezetni a gázt. A 35 ezer forinttos hozzájá­rulás, 90 százalékos arány esetén ez 6—10 utcára nö­vekszik. Ez a legkedvezőbb a tanácsnak. Ha a lakosság aránya megmarad 80 száza­léknak, a hozzájárulás vi­szont 40 ezerre emelkedik, akkor 12—13 utcát lehet be­kapcsolni. Ezenkívül van még egy olyan változat, hogy a befizetés 40 ezer forint, az arány pedig 90 százalék. Ebben az esetben már prog­ramot sem kell készíteni, hi­szen a tanácsnak kötelessé­ge a gázvezeték megépítése. Ez azonban igen nagy ter­het jelent a lakosságnak így érthető, hogy miért tart­juk fontosnak a konzultá­ciót a tanácstagokkal. Az ő véleményük nélkül nem akarjuk eldönteni, hogy me­lyik javaslatot vagy javas­latokat terjesszük a tanács­ülés elé. Azt azonban min­denképpen figyelembe kell venni, hogy a gerincveze­ték-építésre fordítható 16 miliőn kívül már csak há­rommillió forintunk marad a lakosság igényeinek a ki­elégítésére. Nem mindegy hát, hogy mire szavaznak majd a tanácstagok. A la­kosság véleményére is kí­váncsiak vagyunk; ki-ki el­mondhatja a javaslatát a ta ­nácstagoknak vagy a városi tanács tervosztályán dolgo­zóknak. L. G. akkor még működő Tanép vállalati tanácsa is jóvá­hagyta augusztus 25-én. En­nek ellenére a kft a tény­leges működést 1988. au­gusztus 26-án a Tanép ak­kori igazgatójának kezde­ményezésére elkezdte. A kft alapítói nyilatkozatot adtak arra vonatkozóan, hogy a gt megalakítása ese­tén a cégbejegyzési kérel­met visszavonják. Ennek el­lenére a kft igazgatója ezt szeptember 20-án kezdemé­nyezte. Végül az alapítók a bejegyzési kérelmet vissza­vonták, így elhárult az aka­dály a gt megalakú lása-.elől. Mindez két hónappal növel­te a veszteséges vállalat fölszámolásának idejét, ve­szélyeztette a hitelezők (ta­nácsok, szállítók, költségve­tés) érdekeit, a kft-n kívül rekedt dolgozók további fog­lalkoztatását. A cikkíró a kft-t sikeres­nek, nyereségesnek nevezte. A kft azokat a Tanép-esz- közöket, amelyeket a gt 15 millió forint értékkel vesz át, 5 millió forint értékben kapta volna meg, a telep üzemelési költségéből (fűtés, irodafenntartás stb.) csak jelképes összeget (10 évig változatlan áron 560 ezer December a közgyűlések hónapja a mezőgazdaságban. Ilyenkor már csak papíron lehet javítani az év mun. káján, az eredményeken azonban ez már nem vál­toztat. Különösen fontos a végzett munka értékelése olyan nagy termelési rend­szeréknél, mint a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat, amely az ország területén nyolc kör­zetben 238 termelőszövetke­zettel és állami gazdasággal áll kapcsolatban. A 6000-es körzet Somogy és Zala me­gyét foglalja magába, s teg- n|ap az itt végzett munkát értékelték az IKR vezetői. A közgyűlés első részében Nemes András, az IKR fő­könyvelője adott számot forintot) térített volna, a többi (emelkedő árak mel­lett már induláskor évi 1,5— 2 millió forint) a telep üze­meltetőjét terhelné. így könnyű nyereségesnek len­ni! Furcsa volt az is, hogy egy felszámolásra kerülő vállalat hitelezőinek kifize­tése helyett olyan szerződést köt, amely tíz évig kizárná a telep gazdaságilag legjob­ban hasznosítható részének, épületeinek értékesítését, az üzemeltetés költségeit pedig másra hárítaná. Az erdő- gazdaság által a kft-bérle- ményekért fizetendő vételár évi kamata négyszerese az előbb leírt bérleti díjnak úgy, hogy az üzemelés költ­sége is őt, illetve a gt-t ter­heli. Mindez azt bizonyítja, hogy nincs takargatnivalónk. A fentiek miatt kértük a cikkírót, hogy a Tanép-ügy megoldása szempontjából mellékvágánynak tekinthe­tő témával ne foglalkozzunk sokat. A jelek szerint ez nem találkozott egyetértésével. A tájékoztatás Időpontjában a konkrét létszámot még nem ismertük, azóta is szin­te naponta változik. A gt a Tanép volt dolgozói számá­ra — nem a kft által meg­állapított irreálisan magas bérekkel — a legbiztosabb megoldás. 134 ember számá­ra biztosít — elfogadható bérek mellett — munkahe­lyet. Halász Miklós megyei biztos Antal Ernő gazdasági igazgató 1988 eredményeiről. A vál­lalat fő profilja a kukorica­termelés, s ez a növény az idén nagyon megsínylette az aszályt. Hiába dolgozott a vállalat a legjobb fajtákkal és a legmodernebb növény- védelemmel, a 196 ezer hek­táron termelt szemes kuko­rica átlagosan 5930 kilo­gramm termést hozott hek­táronként, s ez másfél ton­nával elmarad a tervezett- tői. A búza és a többi ga­bona hozama a terv fölötti, s ez valamelyest kompen­zálta a kiesést. A jövő év még ennél is nehezebbnek ígérkezik; bár az időjárást előre megjósol­ni nem lehet, a gazdasági szabályozók kellő alapot ad­nak e megállapításhoz. Az előzetes számítások szerint ahhoz, hogy az IKR 1989- ben is eredményesen mű­ködhessen, kukoricából 6634, búzából 4730 kilogramm hek­táronkénti termést kell el­érni. Ez átlagos időjárási viszonyokat figyelembe vé­ve, az előző évek tapaszta­latai alapján, elérhető cél — mondta a főkönyvelő. Semsey László, a somogyi körzet vezetője elmondta: tíz év óta az idén a leg­gyengébb itt a kukorica ter­mésátlaga, s így a tervnek még a közelébe sem tudtak Állásfoglalás a népesedés­politikáról A terhesség művi meg­szakításáról szóló új rende­letről, s ezzel összefüggés­ben a népesedéspolitikáról állásfoglalást tett közzé a több minit 2000 családot — mintegy 10 ezer tagot — számláló Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Az egyesület mindenek­előtt hibásnak tartja az 1973-as népesedéspolitikai koncepció elveinek feladá­sát. Ügy ítéli meg, hogy ez a társadalom további meg osztásához vezet. Megítélésünk szerint a most hozott rendelet nagy kárt okoz azzal, hogy há­rom- helyett kétgyermekes családmodell deklarál. Hely­telenül egy komplex népe­sedéspolitikai rendeletet he­lyettesít néhány olyan pa­ragrafussal, amely a terhes­ség művi megszakításának liberalizálásáról intézkedik csupán. örvendetes, hogy a jog­szabály előkészítésekor a szakminisztérium számos in­tézmény és társadalmi szerv véleményét kikérte. Ám úgy látszik, ez formális volt — fogalmazzák meg —, mert az észrevételek döntő több­ségét nem vették figyelem­be. Az egyesület ezért fel­ajánlja szakértőinek köz­reműködését egy népesedés­politikai koncepció kidol­gozásához. jutni. Ezzel ellentétben az eddigi legjobb termést adta a búza 5,2 tonnás átlagával. A következő év tervei sze­rint ebben a körzetben is növelni kell az eredményes­séget, ezt azonban a termés, átlagok fokozásával nem lehet elérni. Az egyetlen járható út a költségek csök­kentése. Ez meglehetősen ellent­mond annak a törekvésnek, amiről a főkönyvelő szólt: növelni kell a felhasznált műtrágyák és növényvédő szerek mennyiségét. Ezeknek az ára ugyanis jócskán emelkedett. A közgyűlésen dr. Tóth János, az IKR vállalat igaz­gatója a társasági törvény adta lehetőségeket ismertet­te a partnerekkel, és kérte, tegyenek javaslatot, milyen formában működhetnének gazdaságosabban. A közgyűlés végén az IKR ez évi termelési ver­senyének díjait adta át az igazgató. A kukoricatermelés kör­zeti első helyezésért járó oklevelet a böhönyei Sza­badság Termelőszövetkezet érdemelte ki 8,3 tonnás ter. mésátlagával, őszi búzából pedig az öreglaki Állami Gazdaságban termett a leg­több. A NlVÓKER Kft. értesíti kedves vásárlóit, hogy december 9-én MEGNYITJA ÚJ ÜZLETÉT Kaposváron, az Ady Endre utcában (volt ÉTK-iroda helyén). — Import bálás áru közvetlen NSZK-beszerzésből kiváló minőségben — 4 féle csizma — gyermekzoknik, férfizoknik, sportzoknik — új, divatos cipők — szabadidőruhák ötféle színben — bársonynadrágok extra méretben is Nyitva tartás: 9-től 17.30-ig. December 10-én, 11-én 9-től 13 óráig, december 17-én, 18-án 9-től 13 óráig. (104149) NÍVÓKER - KFT Közlekedési tanácsok Fölkészülés a télre AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Nincs takargatnivalónk

Next

/
Thumbnails
Contents