Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-01 / 286. szám
1988. december 1., csütörtök Somogyi Néplap 5 A magyarországi szlovákok kongresszusa előtt Jakab Róbertnét, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkárát kérdeztük: — Milyen érzés ma más nemzetiségű állampolgárnak lenni Magyarországon? — Ma Magyarországon azért senkit hátrány nem érhet, és nem is ér, mert szlovák. Más nemzetiségű állampolgárnak lenni tehát körülbelül ugyanolyan érzés, mint magyar nemzetiségűnek. De a szlovákság közérzetéhez azért még sok más is hozzátartozik. Nem mindegy, hogy mikor, milyen tükröt tartanak a nemzetiség elé. Ez néha hónapról hónapra változhat. Meghatározó a környezet, a többségi nemzet, amelynek részei vagyunk, az, hogy hogyan értékeli ez a környezet, és egyáltalán értékeli-e azt a kultúrát, azt a másságot, amit a mi nemzetiségünk képvisel. — Nincs olyan érzése, hogy ez a tükör az utóbbi időben változott, s talán ob- jektívebb lett, mert a magyar népnek most van egy fájó nemzetiségi problémája, az erdélyi kérdés? — Nyilvánvaló, hogy a dolgok összefüggnek, de szeretném hinni, hogy nem elsősorban erről van szó. Nem csupán arról, hogy a romániai magyarság sorsa rádöbbentett: a nemzetiségi lét önmagában is konfliktus- forrás. Meggyőződésem, hogy az új nemzetiségi törvény elsősorban azért készül, mert az elmúlt több mint négy évtized alatt sok kérdésben, nem, vagy nem eléggé átgondoltan léptünk. A felgyülemlett társadalmi, politikai problémák közé tartozik a nemzetiségi kérdés is. Az utóbbi másfél év alatt több törvényt, módosító javaslatot terjesztettek, illetve terjesztenek a parlament elé, mint azelőtt öt vagy akár tíz év alatt. Nyilvánvalóvá vált, hogy vannak befejezetlen utak. — Ezt nyilván nemcsak mint a magyarországi szlovákok szövetségének főtitkára, hanem mint a parlament alelnöke is mondja. — Igen, és hadd tegyem hozzá, hogy mindez beletartozik a nyíltság politikájába. Mert voltak és vannak itt is elhallgatott problémák. Ezért sem mondható, hegy egyszerűen divatba jött a nemzetiségi kérdés. — A törvények az érzelmeket, érzéseket nem befolyásolják azonnal és közvetlenül. Érez-e ön asszimilációs veszélyt? — Igen, nagyon felgyorsult az asszimiláció, és a magyar többségi nemzet nem tett ez ellen semmit. Pedig ezek a folyamatok nem törvényszerűéit, és nem pozitívak. A magyar társadalomnak nem lehet érdeke, hogy elveszítse az itt élő nemzetiségieket. — Ezt most a magyar nemzet nézőpontjából - fogalmazta így■ A szlovákság érdekei mit diktálnak? — A szlovákságnak sem érdeke a teljes beolvadás. Mint ahogyan egy romániai magyarnak sem lehet érdeke az asszimilálódás. — Európa valamennyi haladó politikai áramlata ilyen módon gondolkodik a nemzetiségi kérdésről. De mit tapasztalnak önök, főként a magyar értelmiség részéről? — Ennek a kérdéskörnek ez talán a legérzékenyebb pontja. Garai Gábor írta ezzel kapcsolatban, hogy miköziben már az ötödrangú angol költőket is lefordítottuk, még mindig nem ismerjük a szlovák, vagy más szomszéd nép elsőrangú költőit. Pedig ezek a közelünkben élnék. Elfelejtettük azt az időszakot, amikor ebben a régióban — s nem csak a mai Magyarország területére gondolok — . voltak olyan városok, falvak, ahol nemzetiségüktől függetlenül az emberek három nyelven tudtak egymással beszélni. — Van olyan település Magyarországon, ahol be lehet menni a tanácsra és az ügyeket szlovák nyelven el lehet intézni? — Van egy-kettő. Nagyon kevés, — Tud olyanról, hogy szlovák nyelven folytatták le a bírósági ,eljárást? — Nem, de ebben nem vagyok egészen biztos. Ügy tudom, hogy amennyiben valaki az eljárást szlovák Cél az egészség megőrzése SZAKÉRTŐI CSOPORT ALAKULT Tegnap tartotta alakuló ülését Kaposváron a Megyei Egészségvédelmi Tanács szakértői csoportja, hivatalos nevén az Egészségnevelési és Propoganda Szakértői Csoport, amelynek létrejöttéről, programijáról a vezetőjüket, dr. Virágh Zoltánt kérdeztük. — A csoport létrejötte nem helyi kezdeményezés, hiszen országos elképzelés született egészségmegőrzési program elnevezéssel. Ennek részeként minden megyében megalakultak az egészségnevelési tanácsok, s ezek jobb működése érdekében szükség van egy segítő szervezetre is. A program nem az egészségügyi intézményeké, még kevésbé a vállalatoké vagy a társadalmi szervezeteké, hanem az egész társadalmat át kell fognia. Ehhez természetesen szükség van szakmai irányításra is. — Lassan hagyományosak már az egészségnevelő felvilágosító előadássorozatok, az egészségnapok. — Ezek sikere adta az ötletet, hogy a kialakult modellt ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének részt venni a programban. Széles körű összefogásra gondoltunk. Nemcsak egészségügyi dolgozók vesznek részt munkánkban. A tagok között többek között szerepel a Tejipari Vállalat, a Füszért, a Kaposker, a Somogyker, a Zselic Áruház, valamint a gyógyszertári központ, a biztosítótársaságok és a rendőrség is. Célunk az egészség védelme, a megelőzés és ehhez módszertani segítségnyújtás. Jövőre videofelvételeket, módszertani anyagokat tudunk már ajánlani, és szeretnénk rendszeressé tenni szolgáltatásainkat. Nem kívánunk névleges, gyakran ülésező testületként működni. Konkrét véleményeket, használható ötleteket várunk a csoport tagijaitól és a felkért szakértőktől. Nem divat, hanem sorsparancs — Ami az ország előrehaladását illeti, ebben mindannyian ugyanazért dolgozunk, nincs különbség sZlovájk és magyar között. Ami ezen belül saját ügyeinket illeti, a leglényegesebb mondanivalónk talán ez : megőrizni, fenntartani ezt a nemzetiséget, erősíteni identitását, megőrizni nyelvét és kultúráját. Ehhez nagyon jól kiépített nemzetiségi iskolarendszer útján haladhatunk előre. Magyarországon még nincs ilyen. Értelmiséget nevelni, pótolni csak jó oktatási intézményekben lehet. Értelmiségre pedig szükség van, mert ha nincs értelmiség, nem tudjuk megfogalmazni nemzetiségi létünk igényeit. Ennek hiányában soha senlki nem fogja megtudni, megérteni, kinek mi hiányzik, mi fáj. V. J. nyelven kéri, az tolmács útján lehetséges, de enna(k a költségét az illetőnek kell fizetnie. Ez is jelzi, hogy a nemzetiségi jogokkal nincs minden rendben. — Gondolja, hogy az új törvény, vagy szélesebb értelemben a most kibontakozó politikai folyamatok hatására ez a helyzet megváltozik? — Egyik napról a másikra nem. A folyamat akkor indul meg, ha magától értetődő dolog lesz egy-egy helyi vezető számára, hogy beszélnie kell környezetének nyelvét. — Mindezeket a gondokat hogyan fogalmazzák meg a kongresszuson? Mit üzen az országnak az önök kongresszusa? Mint szlovákok a most folyó politikai átalakulás részeként mit kívánnak tenni? A megye területéről mintegy kétszázötven általános iskolás és száznál több középiskolás vesz lészt a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet által kidolgozott, a megyei tanács művelődési osztálya támogatásával szervezett tehetséggondozó rendszer munkájában. Hét szakon juthatnak a megyéből és székhelyéről - havi 1-2 alkalommal iKaposvárra összegyűlő diákok - a kötelező tananyagon túli ismeretekhez, igy különösen a vidékiek hátrányos helyzetének csökkentésére nyílik.mód. Több középiskolában a tagozatos osztályokra épülő nyelvi továbbképzést is indítottak, így tanulhatnak például Barcson a vízügyi szakkö- < zépiskolások. Az évközi rendszeres felkészülést nyáron intenzív tábor zárja piajd. Képeinken a biológia és a 'képzőművész szak munkájába nyújtunk bepillantást. Két történet HIVATALOSSÁGOK Két asszony keresett föl a minap. Mindketten panaszkodtak, mindketten hivatali ügyeik miatt. Egyéb hasonlóság nem is volt esetükben. Legföljebb annyi: tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezték magukat. Föld és gyám Az első asszony: Budai Istvánná a férjével egyetemben a szennai téesztől záirtkertben telket vett. Kiskorú gyermekük tulajdonjogát kívánták rá bejegyeztetni. A földhivatal hivatalnoka erre nem volt hajlandó, mert szerinte — kiskorú lévén az ügyben — előbb gyámhatósági záradékot kell rávezetni a szerződésre, s csak azután lehet a tulajdonjogot bejegyezni. Az asszony tehát elment a tanácsra. Ott a gyámhatóság hivatalnoka közölte vele, hogy nem ad neki záradékot a szerződésre, mert az nem is kell a tulajdonjog bejegyzéséhez, és ezt a földhivatal igazán tudhatná. Nem részletezem a történteket, legyen elég annyi: az asszony, mint a pingponglabda pattogott a két hivatali között napokig, de záradéka és tulajdonjogbe- jegyzése még mindig nincsen. Mert abban már kiegyeztek ugyan a hivatalos emberek, hogy ha az egyik nagyon akarja, akkor a másik mégiscsak ad záradékot, de a gyámhatóság ura utóbb még azt találta ki, hogy a szennai téesz és az asszony meg a férje között létrejött szerződésre az IKV-tól kérjenek hivatalos értékbecslést az ingatlanról. Azután majd lesz záradék. Hát igen. Gyanús lehet a dolog. Ezek a téeszcsével biztos bundáztak. Nem árt még egy hivatalt bevonni az ügybe. Az majd packázik tovább. Adó és nem adó A maguk erejéből lakást építőket úgy támogatja az állam, hogy az építőanyagok forgalmi adóját visszatérítik nekik. Jó ez így, hiszen a magánépítő gyarapítja a nemzeti vagyont, valamint az állam válláról is leveszi egy lakás építésének terhét. Az áfa visszatérítésében bízott Deáki Józsefné és hites ura is. Egészen addig, amíg az APEH-től vissza nem kapott egynémely számlákat. Piros karikák voltak ott egyes tételeknél és szigorú, piros tintás közlés: nem téríthető vissza. Nosza, elzarándokoltam a rám bízott papírosokkal az adóhivatalhoz és megtudakoltam: miért e huzavona? Építkező vett építőanyagot, számlája van, mégsem térül vissza az az adó. Lehet, hogy nem is adó? Felvilágosítottak : a hivatal szabályszerűen járt el, miközben a hivatalnok szíve vérzett. Ügy sajnálta azt, aki ellen szabályszerű. Ugyanis egy másik hivatal írta elő azt, hogy mire téríthető vissza és mire nem az áfa. A megyei APEH-nél nem rendeleteket hoznak, csupán végrehajtják azt, amit számukra is előír a törvény. A törvény pedig az — sorolok néhány tételt —, hogy a húzott koracélra nem téríthető vissza az áfa, a bordás betonacélra viszont igen. Az egyik féle villany- szerelési dobozra visszatéríthető, a másik fajtájúra meg nem. Az íves PVC-cső- re nem, az egyenes PVC- csőne igen. A rönkre nem, a kifaragott gerendára igen. Az ácskapocsra nem. Ehhez már párhuzamot sem találtam. Hiszen miért is kellene egy építkezéshez ácskapocs? Két dologra viszont kíváncsi lennék: az egyik, hogy az a hivatalnok, aki ilyen rendeleteket készít, lá- tott-e valamit a világból az íróasztalán kívül? Netán ment-e valamikor építkezés közelébe? A másik: ami egy ház fölépítéséhez kell, az nem lehetne mondjuk úgy egyben építőanyag? És kész. Áfa vissza, ha egyenes, ha görbe. L. P. Marcus Aurelius újra nyeregbe száll Hét esztendő után ismét „nyeregbe szállt” Marcus Aurelius császár. A hadvezér mintegy 1800 éves bronzszobrát még 1981-ben restaurálás céljából levették lováról. Most, a munkálatok befejeztével, ismét lóhátra ültették. Marcus Aurelius büszke bronza lak ja a XVI. század óta díszítette az olasz főváros leghíresebb dombját, a Oapitoliumot, ahová Michelangelo a tér kialakítása során 1538-ban helyezte. Az idő múlásával s az olasz főváros hatalmas forgalmából eredő káros gázok miatt a bronzlovast 19ïïl-ben el kellett távolítani helyéről. Az emberalakot leemelték lováról, és láncokon egy nagy terem mennyezetére függesztették, hogy centiméterről centiméterre megtisztítsák a ránakódásoktól, és egyben restaurálják. Időről időre az olasz sajtó azt firtatta: mikor kerül vissza a helyére — s visz- sza/kerül-e egyáltalán — Marcüs Aurelius szobra? A munkálatokhoz egyre kevesebb pénz állt az állam rendelkezésére, és lábra kaptak olyan híresztelések is, hogy a filozófus-császár mása menthetetlen, A szakemberek erőfeszítéseit azonban most siker koronázta: a császár mintegy hatszáz kilogrammot nyomó szobrát visszahelyezték a több mint másfél tonnás ló nyergébe. Azt még nem tudják pontosan az illetékesek, hogy Marcus Aurelius emlékműve az eredeti helyére tér-e vissza.