Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-30 / 310. szám

1988. december 30., péntek Somogyi Néplap 5 Művészallűrök nélkül Beszélgetés Preisich Anikó belsőépítésszel Új képzés a mezőgazdasági szakközépiskolában Belovaglók a lovasakadémián Preisich Anikó belsőépí­tész a Magyar Gazdasági Kamara Formatervezési Központjának, más 'néven a Design Centernek a mun­katársa. Feladata, hogy se­gítse a tervezők és az, ipar közeledését egymáshoz. Ré­gi téma, hogy a vállalatok szármára általában nem különösebben fontos, hogy termékeik né csalk használ­hatók, szépek is legyenek. Hogy látja ezit Preisich Ani­kó? # — Néhány éve végigláto­gattunk egy sor? bútorgyárait, azit tudakolván, vajon dol- gloznak-e ott iparművészek, s ha igen, hogyan, milyen körülményék között, milyen a helyzetük, szerepük a vál­lalatnál. Más társszerveze­tek felmérései is arra a megállapításra jutottak, hogy viszonylag kevesen dolgoznak a bútoriparban, az iparművész-tervezőknek körülbelül a 3—4 százaléka. Az is kiderült, hogy ennél jóval többen, legalább 10 százalék megfordult náluk, de otthagyták. — Mi ennek az oka? — Az, hogy a tervezők és a vállalat irányítói nem tud­tak közös nyelven beszélni. Ez természetesen kettőn áll ‘ vagy bukik. Ahhoz, hogy a tervező kamatoztatná tud­ja a tehetségéit, szükséges az ipar fogadókészsége. A tervezőknek érezniük kell, hogy munkájukra szükség van. — Mostanában váltazott-e a helyzet? — Tavaly a Design Cen­ter, a Formatervezési Ta­nács és az Ipari Miniszté­rium együtesen pályáza­tot hirdetett, s létrehoztunk egy tervbankot. A pályázat­ra 80 ötletterv érkezett, ami­ből a zsűri huszonkettőt ta­lált alkalmasnak tovább­fejlesztésre. Az ipar és a kereskedelem e tervekből válsárolt, az idén nyolcnak a prototípusát legyártják, Irwin Shaw: Pap, katona, kondás KÖNYVESPOLC Kelt-e ajánlás a bestsel­lernek: amit úgyis visznek az olvasók? Kíséreljük meg feltérképezni az író sikeré­nek a titkát. Talán megvi­lágíthatjuk egy kicsit azt is, hogy a „Pap, katona, konJ dás” több egy izgalmas, ol­vasmányos regénynél. A csillogás sokszor nagy mélységeket, emberi tra­gédiákat rejt. A csendes, ki­egyensúlyozottnak látszó teliseim alól felhallatszó hol halk, hol erősödő morajlás nagyon is hétköznapi, na­gyon is jelenidejű. Azokat a gondokat is megfogalmaz­za, amelyekkel a nyugati civilizáció — vagy mond­juk azt, hogy jóléti társa­dalom — szinte naponta szembekerül. Irwin Shaw ízág-vérig profi író. Ragyogóan jel­lemzett, plasztikusam ábrá­zolt szereplőit változatos tájon mozgatja, s esemény- dús cselekményvezetéssel biztosítja az olvasó nem ■lankadó érdeklődését. A „Pap, katona, kondás” (a címet egy gyermekmondó­káiból kölcsönözte az író) családregény, a nálunk is nagy sikert aratott „Gazdag ember, szegény ember” foly­tatása. Irwin Shaw tovább szövi benne a Jordache-test- vérek életútját. De mint a párnáik szövésénél, itt is új­ra és újra fölsejlilk a tragé­dia ... A fiatalabb Jorhache-fi- vér, Tom már nem él. Tra­gikus halálét nyomon kö­vethettük a „Gazdag em­ber, szegény ember”-ben. Az új regény egyik főhőse Tóm fia, Wesley, aki min­dent elkövet, hogy apja gyil­kosán bosszút állhasson. (Ez egyben lehetőséget ad az írónak arra, hogy a francia Riviéra csábos felszínű, de nagyon is veszélyékkel teli miliőjét újra tanulmányoz­hassuk.) Greitehen, a leg­idősebb testvér egyik házas­sága sem sikerül. Mint film­rendező azonban parádés karriert csinál. Filmje (amelynek egyik főszereplő­je unokaöccse, Wesley) a Cannes-i filmfesztivál nagy­díj ánaik is esélyese lesz. És ezen a fesztiválon akarnak bombát robbantani azok a terroristáik, akik Gretchen fiát, Bililyt is soraikba kény­szerítik ... (A pergő cselek­meny me] a holly v coodi ..álomvilág” életének és a filmkészítés ezernyi'ti .•ükkjének (s.) A harmadik Jordache- siarj. Rudy. Tom bátyja lát­szik a három testvér közül a 1 egk i egyens ú 1 y ozot ta bb­nak. Sikeres, nagy vagyon­nal rendelkező üzletember. Mindig ott van, ahol a csa­lád valamelyik tagján .se­gíteni kell. Ez a segítés azonban túlságosan kiszámí­tottnak, hidegnek .tűnik. Rudy, minden erőlködés és jószándéka ellenére sokszor teszi fagyossá maga körül a levegőt. Magánélete — testvéreihez hasonlóan — tele van buktatókkal. Há­zassága alkoholista felesége miatt fölbomlik, majd New Yortk-i lakásán két narkós betörő majdnem agyonveri. (Van valami végszerszerű óbban, hogy mindhárom Jondaic he-testvér házassága balul sikerül. Mintha az ön­gyilkosságba menékülô, csa­ládját állandóan gyötrő apa szelleme irányítaná az ese­ményéket.) A „Pap, katona, kondás” — a „Gazdag ember, sze­gény ember”-rel szemben — mégsem végződik tragédiá­val. Billy kocsiját felrob­bantják a terroristák („le­írták”, mert kilépett közü­lük) — de a fiú — csodával határos módon életben ma­rad. Wesley apjánák gyil­kosa is eltűnik az alvilág ezernyi süllyesztőjében, s így a tervezett, nagyon is veiszélyterhes bosszú elma­radhat. Lehetne tovább folytatni, az eseményeket, bonyolítani a hősök életét. De ezt már csak gondolat­ban tehetjük meg. AJar- dache-család, a Jordache- sanjak sorsa végérvényesem lezárult. Irwin Shaw regényének legfőbb olvasói vonzereje kétségkívül rendkívüli moz­galmassága és alakjainak plaszticiitása. Igazi értékét azonban az adja meg, hogy kíméletlenül szembenéz ko­runk egyik legszömyűbb kihívásával, a nemzetközi terrorizmussal. Ez a terro­rizmus a rendőrség konti­nensek közötti összefogása ellenére él és virágzik. Ré­misztő, zavaros elmélete­iben semmilyen emberi ér­ték nem számít. (Billy ked­vese, Monika révéin kerül kapcsolatba velük, s a lány gondolkodás nélkül fölál­dozná a fiút, amikor az megtagadja a bombame­rényletben való részvételt.) Billy a kicsit könnyelmű, kicsit cinikus amerikai fia­talember jellegzetes típusa. A könyv betétjeként közölt „naplórészletei” nemcsak sorsát, hanem fejlődését és szembefordulását is taglal­ják. A „Pap, katona, kondás­sal Irwin Shaw-naik immár csaknem minden regényét megismertük. Jó lenne a közeljövőben legjobb no­velláiból is kézbe venni egy válogatást. Dr. Sipos Csaba egyesek a BNV-n már lát­hatók. — Az ön szabadalomként elfogadott óvodai ágyai — bár a budai Tállya utcában magiam is meggyőződhettem praktikusságukról — még­sem váltak elterjedtté. Mi­ért? — Ezzel a példával meg­fogott, mert pontosan nem tudom, hol és miért akadt el a gyártása és széles kö­rű forgalmazása. Lehet, hogy a bürokrácia fogaske­rékén akadt fenn valahol. Bár feladatom, hogy segít, sek, a magam menedzselé­sével nem foglalkozom. Ezt ebben a konkrét esetben a Novotrade vállalta. Az ágyak prototípusát a Tanért legyártotta — azóta nem tudom, mi a sorsuk. De még mindig nem mondtam le arról, hogy lesz belőlük va­lami. — A fiatalok, meg ia fő­iskolát korábban végzettek számára ez a perspektíva mégsem volt olyan vonzó. — A mostani tervban­kunkikail éppen az eddigi gyakorlaton kívánunk vál­toztatni. Szeretnénk elér­ni, hogy egy megvásárolt tervért, ha gyártani kezdik, a tervező jogdíjat kapjon. Ez esetleg már elég ösztön­ző lehet, hogy valaki ipari formatervezéssel foglal koz­zon. — Ügy látom, optimista. — Igen, mert úgy érzem, a piaci kényszer a vállala­tokat is előhb-utóbb ráve­szi, hogy jobb, szebb, elad- hatóbb termékeket gyárt­sanak, kiaknázzák a terve­zésben rejlő tartalékokat. Kétségtelen* hogy nálunk egyelőre túlsúlyban vanna,k a használhatatlan haszná­lati tárgyak. De nem igaz, hogy nálunk csak ilyenek vann|ak. Pécsett már üzemel a formatervezett áruk bolt­ja, amit a Rairamiyakerrel együtt működtetünk. A bolt termékei arról árulkodnak, hogy elértünk már némi eredményt. Igaz, vizuális kultúráiknak is változnia kell, hogy a vásárlók igé­nyeljék az ilyen holmikat. Máté Judit A bereiter szót talán be- lovaglónak lehetne lefordíta­ni. A belovagló pedig az egyik legnehezebb munkát végzi a lovasok közül; nye­reg alá szoktatja a hátaso­kat. Félreértés ne essék, nem a Rózsa Sándor-féle látványos rodeóról van szó; ennél sokkal bonyolultabb a dolog. Belovaglással sokan fog­lalkoznak, különösebb vég­zettség nem szükséges hoz­zá, annál inkább . rengeteg gyakorlat. Most mégis Ka­posvárion a mezőgazdasági szakközépiskolában kezdő­dött a bereiterképzés. — Nemi egyszerűen a be- lovaiglás a cél — mondta Kapossy Béla, a szakközép­iskola igazgatója. — Az idén kísérletképpen megindított oktatás feladata, hogy olyan jól lovagló fiatalokat nevel­jünk, akik értenek a belo- vagláshoz, alkalmasak vá­logatott versenyzők lovainak az idomítására és értenek a bírálatához is. Évente ti­zenkét elsős tanuló szakköri képzésen tanulhatja ezt, négy évig — úgy, hogy hetente legalább hat órát tölt nye­regben. Ez nagy munka szá­mukra, de csak így szerez­hetik meg azt a magas szin­tű lovaglótudást, ami itt nélkülözhetetlen. — Kik oktatják a gyere­keket? — A képzés teljesen a szeptemberben alakult lo­vasak ad érni a keretein belül folyik. Ez biztosítja a lo­vaikat, a teljes felszerelést és az edzőt. — A lovasakadémia az agráregyetem állattenyész­tési* karának új intézete, amit a volt lovasiskolára alapoztak? — Pontosan — mondta Kövy András igazgatóhe­lyettes. — Igazgatónk dr. Hecker Walter, a Magyar Lovasszövetség alelnöke, a másik helyettes pedig Kom­játhy György válogatott díj­lovagló. — ön is válogatott díjlo­vagló, ezenkívül régóta a lovas Iskola vezetője. Miiben különbözik attól ez az új forma? — Mint az egyetem ön­álló intézete szeretnénk ku­tatásokkal foglalkozni, ezen­kívül lovas szakemberek továbbképzésével és termé­szetesen mindennel, ami a lovakhoz kapcsolódik. — Az itt lovagló gyere­kek többsége kezdő. Mit ta- nulWalk, s mire jogosítja majd őket az itt szerzett ké­pesítés? — Négy év alatt megta­nulnak igen magas szinten lovagolni, lovat idomítani, s a tervek szerint a fogathaj- tás alapjaival is megismer­kednek. Tudásukra nagy szükség lesz : lovasiskolák, egyesületek és magánlótar- tók keresik a belovaglókat. Alkalmasak lesznek arra, hogy könnyű osztályú szint­re versenylovakat képezze­nek ki, valamiint díjlovag­lásra és díjugratásra is. Ezenkívül szeretnénk, ha a lósporttal és a lóval kapcso­latos összes szakmával meg­ismerkednének, a pályaépí­tő, a ménesmester, de a patkolókovács és szíjgyártó­mesterség alapjaival is. A legjobbak pedig továbbta­nulhatnak az egyetemi ka­ron, megszerezhetik az edzői képesítést, majd a szakedzői minősítést is élérhetik. — Jó alafcalom ez arra is, hogy új versenyzőket tál ál­jának. — Igen, de nem ez a fő cél. Természetesen én örül­nék a legjobban, ha innét, Kaposvárról oldhatnánk meg egy válogatott szintű versenyző-utánpótlást. Targa Ottó SZAPUDI ANDRÁS Egyedül egy tájképen Nézte a tájat. Valahol Tab és Zala között a Kis-Kop- pányt szegélyező bozótos szagában... (talán így kez­deném, ha novellát írnék, barátom, ha most képes volnék rá), szóval, fácánozó vadászok után lépkedtem hosszú kabátban, félcipőben, nem éppen az alkalomhoz alkalmas öltözékben; szép idő volt, de nem karácsony hetéhez illő, inkább tava- szias: a hajnali hóharmat már csak az árnyékosabb helyeken fehérlett, a nyár­fák, mintha a kikelet köze­ledtét érezték volna, táncos kedvvel illegették magukat. A háttér pasztellkék domb­vonulat ... Rudnay színei... Külső-Somogy... A vadá­szok már durrogtattak. A nagyberényi tanár két ka­kast lőtt, közvetlen a Kis- Koppány mentén, a többiek a nádast fésülték át, s egy­re beljebb nyomultak a zsombékos, vizenyős, em­bernél magasabb nádakkal benőtt területen ... Nézte e tájat. Arra gon­dolt, hogy nehéz ... istente­lenül nehéz lenne elszakad­ni innét. (Azt írod barátom, gon­doljam meg, több mint tíz éve, hogy Somogypa jöt­tem ... „megint megismertél egy „mikrovilágot”, egy se­reg embert, a barátinak vélt arcok közül nem egy eltor- I zult az évek során, a hét- I köznapok egyre fáradtab- I bök, fakóbbak... Nem igaz?”) I A Kis-Koppány rendkívül I izgatott patakocska; mere- I dek partfala van, s lenn a mélyben mindenfélét össze­fecseg, piint a játékában el­merült, magában beszélő gyermek... és mindenfelé elmászkál.... Jó ideig a vasúti sínek mellett halad­tunk, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy mélyen benne vagyunk már a ná­dasban, közben a vasúti sí­nek másik oldalára kerül­tünk, végül egészen bekerí­tett I a Kis-Koppány. Nem tudtam tovább menni, át kellett volna kelnem a med­rén (félcipőben); a vadá­szok messze jártak, s körü­löttem fel-felröppenő fácán­kakasoknak már semmi okuk nem volt a félelemre. Toronyiránt néztem Zala felé, s eltűnődtem, vajon hány karácsonyt, szilvesztert töltött itthon a zalai uraság világhírű fia, Zichy Mihály? Aztán az jutott eszembe, hogy amikor Jókai Mór meglátogatta itt a minden oroszok cárja udvari művé-, szét, errefelé haladhatott a lavasfogata. Zichy addigra hazahozatta Oroszországból kincseket érő gyűjteményét, tágas műtermet építtetett a kúriához, egyszóval beren­dezkedett, itthon akart ma­radni. De nem hagyták. Ad­dig becsülték, amíg távol volt. Viszont szép temetést rendeztek neki. (írod: nálunk mindig az a jó fiú, aki elmegy: így volt ez régen, így van ma is. Aki maradni óhajt,- mert botorul úgy véli, neki a hazájában (vagy a szűkebb pátriában) kell élnie, kibon­takoznia, egy idő után gya­nússá válik. „Talán nem is olyan tehetséges”, súgnak össze a háta mögött. Mint­ha nálunk törvény volna, hogy csakis a tehetségtele­nek, csakis a közepesek él­hetnek háborítatlanul a szü­lőföldjükön, vagy bárhol az általuk választott vidéken. Aki különb náluk, tűnjön el Pestre, vagy külföldre... S hazalátogatóként ünnepelni fogják. Ha tagadod is, tu­dom — érzem a leveleidből, írásaidból —, hogy a régi, behegedt sebek mellé újakat kaptál. Tíz év alatt meg­szokták, hogy ott vagy, hogy rendelkezésre állsz, hogy a küzdelemben is mindig be­tartod a szabályokat. Gon­dolom, volt alkalmad, időd tanulmányozni a kisszerűség, az ájtatos arcú eszmeárulás „lélektanát”. Jó figurákat találtál egy új regényhez. Igaz? Azt ajánlom: szaladj el Pestre, vagy egy isten háta mögötti tanyára, és írd meg. Egy kritikusod azt ír­ta legutóbbi könyveddel kapcsolatban, hogy bízzál jobban széppórzád valóság­feltáró erejében. Nos, szív­leld meg, különösen, ha egyetértesz Móricz Zsigmond megállapításával: „volta­képpen csak azt lehet leír­ni, ami fáj, ami megsebzi az embert. S ami bosszú!) Csend volt. A vadászok végképp eltűntek a távoli bozótosokban: magam ma­radtam, mint egyetlen, oda nem illő figura egy gyönyö­rűséges tájképen. Előttem vedlett épületek — valaha malom volt itt — kerítés nélkül, s nehány elvadult gyümölcsfa. Ha még ember­lakta hely lenne, gondol­tam, út vezetne a tanyához. „Pedig jó lenne bemenni, megpihenni, s egy üveg bor mellett elbeszélgetni a mol­nárral”. A hátam mögött most váratlanul fölzengtek a sínek: három piros vasúti kocsi haladt át a tájon, ké­nyelmesen. Arcok, rámcso­dálkozó tekintetek. Én ekkor egy jellegzetes, férfias arcot vágytam látni valamelyik kocsi ablakában. A hazafelé utazó Latinka „tanár úrét” ... (Barátom, megvallom ne­ked, én sokszor látom őt, a somogyi szegények soha eléggé el nem siratható apostolát... A kelenföldi pályaudvaron látom. Az ar­ca gondterhelt, a kezében iratokkal tömött aktatáska. Várja a hazafelé induló vo­natot. A forradalom a vég­óráit éli. Egy Bécs felé tar­tó szerelvényről lekiabálnak neki: szálljon fel, minden­nek vége! Latinka tétován megrendültén áll. Nem me­hetek, mondja csendesen, otthon még teendőim van­nak. Zsebkendőt vesz elő, megtörli a homlokát. Meleg van. És por, zűrzavar, or- dítozás ... Lehet, hogy nem egészen így történt. De tény: Latinka nem szállt fel a menekülők vonatára. Barátom... az a tömött ak­tatáska ... az a gondterhelt arc ... az a nádasdi erdő ... Nem tehetek róla, de most is összeszorul a torkom, és „kinyílik a bicska a zse­bemben”.) A legközelebbi kocsma a tabi Koppány vezér nevű. Jó kocsma. A. vodkát és ~sört rendelt, majd elfogyasztott egy ko­csonyát. E közben a vadá­szok a terítékben gyönyör­ködtek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents