Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
1988. december 24., szoirfbat Somogyi Néplap 11 KÖZELKÉPEK Zselici dombok között ' 'v, ... __ ■%:- «gKgjgÄ, ' ** Lassan, óvatosan fékez a böszénfai busz. Négyen-öten kászálódnak le róla; kerülgetik a . megállóban összehordott hókupacokat. Megvárják, amíg a busz elmegy Szigetvár felé, aztán tapogatózó léptekkel elindulnak a falu felé. Évekkel ezelőtt nagy vita volt arról, hogy a buszjárat bejöjjön-a Zselicszent- pálra vagy sem. Felemás megoldás született. Az iskolabusz azóta jön be a faluba, hogy egy súlyos baleset történt a szigetvári úti megállónál. Itt, a felső bejárónál sorban épülnek az új házak. Javarészt fiatalok építkeznek, többen falubeliek. Vannak köztük kaposváriak is; ők a közeli falut csendje és nyugalma miatt választották. Lassan lépdelünk. Néhá- nyan megrakott szatyrokkal mennek előttünk, biztatják, óvják egymást — kapaszkodót keresve a jégbordákon. A faluiban itt-ott egy kutya. szalad üdvözölni a gazdáját, hogy aztán némi gyanakvással szemlélje az idegent. A könyvtár épülete előtt teljesen friss a bó, csak a nagykapu árválkodik KARÁCSONY Karácsony estéjén millió fenyőfán gyúlnak ki a gyertyák. Örvendező gyerekek, boldog felnőttek állják körül, az emberek szíve megtelik szeretettel. A karácsony az egész világon az öröm, a szeretet, a béke, a gyermekkor, a család, az otthon, a szülőföld ünnepe. Mit is ünnepelünk karácsonykor, és hogyan változott ez az ünnep az elmúlt évezredek során? Karácsony napján már az ókorban is ünnepeitek az emberek. Ez a nap a téli napforduló időpontja, a természet megújulásának kezdete. A karácsony szó azt jelenti, átlépő, forduló. Ekkor ünnepelték a Nap szülétését. Az ókori ember a Napot istenként tisztelte. . Karácsony napjától kezdve rövidebbek lettek az éjszakák, hosszabbak a nappalok. Az emberek minden cselekedete, minden gondolata arra irányult ezen a napon, hogy az alvó természetet, a téli álomba merült anyaföldet ébresztgessék, termőre varázsolják, elűzzék a betegséget, a halált, biztosítsák az egészséget, a boldogulást. A IV. századtól Jézus születésnapját ünnepük karácsonykor a keresztények, a XVII. századtól pedig a család ünnepe lett, s eljutottunk a karácsony mai jelentéséig. A napjainkban élő ünnepi szokások ókori pogány és keresztény elemeket is őriznek. A régi hagyományok az újakkal ötvöződve teszik széppé a mai ember ünnepét. Bödő Istvánné tárva-nyitva; bizonytalan, hideg idegenség árad az épületből. — Kevés az olvasója — mondja Laci bácsi. — Nagy ritkán akaid egy-egy író— olvasó találkozó; a múltkor is összejöttünk páran. Laci bácsi szatyorral a kezében, fáradhatatlanul mesél. — Tudják, évekkel ezelőtt száz család élt Szent- pálon, s megosztoztunk az 580 hold szántón. Kaszálás közben föl-fölrepültek a foglyok, rengeteg volt a fácán, s volt bőven nyúl is. Mostanában jó ha elvétve lát egyet-egyet az ember. Aztán itt van a víz. Nagyon finom vizünk volt, nem volt gondunk a kúttal sosem, de most az ivóvíz kilencven százaléka nitrátos — mutat Gyerek voltam. A felnőttek, akik kötülül- ték a nagyanyámék búbos kemencéjét, egy kivételévei már kint nyugszanak a temetőben, fent a dombon, ahol kis falum műemlék templomát körülölelik a sírhantok. Olyan magas, mintha a kálváriára vezetne a meredek, kacska- ringós út. Az emlékek visszahívnak. Ott porladnak őseink, szeretteink, barátok, ismerősök. Lassanként az egész falu kiköltözik a temetőbe. Mit nem adnék azért a régi, hosszú pitvaros, zsúp- fedeles „álompaloitáért", ahol a nagykonyha búbos ke- mencés melegében nagyanyám melengette gyermekeit, mint kottás a csibéket? Ahol úgy éreztük magunkat, mintha védőbástya venne körül bennünket. Bár csak most is átsuhanna rajtam az a melengető érzés, amely akkor átölelt! Ügy vártam a vasárnapokat, hogy elmehessünk nagyanyámék- hoz. Ebéd után, jó korán édesanyám kézen fogott, és vezetett. Ropogott a friss hó, apró kis lábnyomom meglátszott benne. Nem messze tőlünk, hivo- gatóan pipált nagyanyámék kéménye. Margit néném is ez idő tájt indult el Zoli unoka- testvéremmel az alvégről. Este, hazafelé kényelmesebb a portáján fázósan álló kerekes kútra. Most készül a vízvezeték, s ez nem kevés áldozattal jár. Zomi László, aki miaga is tanácstag, tősgyökeres szentpáili, pontosabban fogalmaz. „Miniden pénzünket elvitte a víz” — mondja. Nem panaszkodva, csak úgy, mint amikor hideg teleken kinéz az ember az ablakon, s csak annyit mond: esik. — Hét évvel ezelőtt megszűnt a téesz, s vele a munkaalkalom is. Ma már szinte mindenki Kaposvárra jár dolgozni. A pap is Kislakról jön át. A gyerekeket Si- monfára vagy a városba viszik óvodába. Különben Simonién van a tanács.. Állunk a Fő utcán, nézzük a házakat. Takarosak, kutyák nyújtóznák az udvaron, tyúkok nyújtogatják a nyakukat, s közben hallgatjuk Laci bácsit, nézzük a hazákat... És kinyílik az istálló ajtaja, párás meleg dől ki mindenhonnan. Szorgos kezeket látunk, szecskavágó hangját véljük hallatni. Ajtók nyi'kordulnak, tejesfcanna csörren; szinte halljuk a tehénbőgést és a szekérzörgést. Látjuk a tanítót, amint könyveivel az iskola felé bandukol; sűrűn emelgeti a kalapját. Gyerekek sietnek az utcán. A tamácsházán Laci bácsi várja a panaszokat, hogy aztán este izgatottan menjen el az iskolába, vajon mit talált ki megint a tanító úr. Mondják, valami színdarabon töri a fejét... Nagyolt toppantunk a lábunkkal, keményet roppan a hó. Búcsúzunk. — Minden jót! — mondja az öreg. Aztán nem is találkozunk már senkivel. A bolttal szemben megkopott felirat adja hírül: valamikor jobb napokat látott tejcsarnok áll iitt. Ajtaján gépelt papírt cihái a szél: emelkedik valamilyen szolgáltatás ára. Üresen áll az egykori tanácsháza, benne a telefon is csak nagy ritkán jó. Zárva a templom ajtaja. Lehúzott vagy alig mozdított re- dőnyű házak mögött csukott ajtajú pajták sorakoznak; előttük érintetlen a hó. Az utcán két kutya áll. Fázósan nézelődnek, mintha a következő buszt várnák. Balogh P. Ferenc Somogyi orvosok külföldön A tanulmányutak tapasztalatai A Szociális és Egészség- ügyi Minisztérium évről évre meghirdeti külföldi. ösztöndíjra, illetve tanulmányútra a pályázatait. Olyan szakemberek jelentkezését várják, akik a hazai társadalmi, gazdasági vagy tudományos fejlődést előmozdíthatják. A Somogy megyei kórház dolgozói közül az utóbbi években hány pályázó vett részt külföldi tanulmányúton? — Az ösztöndíjak, Illetve tanulmányutak néhány kivétellel az utóképzést szolgálják — mondta dr. Buni Istvánné, a megyei kórház személyzeti osztályvezetője. — A nagy egyetemeken és intézményekben szakmai, tudományos, kulturális tevékenységet folytathatnak orvosaink. E hasznos — és mindlenképpen vonzó — lehetőséggel 1983 óta hat munkatársunk élt. Sebésznek, baleseti sebésznek, bőrgyógyásznak, gyermekorvosnak és egy pszichológusnak nyílott alkalma a külföldi kutatómunkára, az egészségügy szervezésének tanulmányozására. Az NSZK- ban, Svájcban, Svédországban, az Amerikai Egyesült Államokban', Grúziában és Vietnamban gyarapították elméleti és gyakorlati ismereteiket. Hazatérésük ultán az ott szerzett információkból, tapasztalatokból, újszerű alkalmazási módokból profitálhatott orvos és beteg egyaránt. — Az említett országok egészségügyi intézeteinek többségében folyó gyógyító- munka színvonala lényegesem eltér a hazaitól. Az okok közismertek. Mégis: milyen új módszereket sikerült megvalósítaniuk itthon, kaposvári körülmények között? — Még ha többnyire olyan jelentős is a különbség, elégedetten mondhatom: orvosaink és beosztottjaik sokat tesznek azért, hogy kevés anyagi ráfordítással — az eredeti eljárást hazai lehetőségek közé szorítva — bevezessék és elfogadtassák a jobb, a praktikusabb és ezáltal eredményesebb módszerek alkalmazását. Pszichológusunk, aki négy hónapot töltött a Michigan állambeli elme—egészségügyi központban, olyan ismereteket szerzett a különféle fogyatékosok, lelki sérültek terápiáját illetően, amelyeket a mi betegeink gyógyításában, nevelésében siker- -rel ailkállmaz. Gyermekgyógyász főorvosunk a göteborgi gyermekklinika modern módszereivel tért vissza. Egyik ortho- péd szakorvosunk .pedig a térdízületi protézisek behe- lyezési változatait sajátította el az NSZK-ban. Nyaki és ágyéki garinicműtétek korszerű eljárásait is megismerhette, s az eredményes utókezelés lehetőségeit tanulmányozhatta. Abban bízik, hogy az említett műtéteket nemcsak a budapesti orthopédklindkán, hanem a kaposvári kórházban is hamarosan el tudják végezni. — A külföldi munkavállalás hosszabb időre szól. Kollégái között mennyire népszerű a külföldön történő gyógyítás? — Kevesen vállalkoznak rá. 1982 óta mindössze négyen gyakorolták hivatásukat hazánk határain túl. Egyik laborszakorvosunk Algírban töltött egy évet, s egyik o r r- f ül- gégé s zü nk Ausztriában dolgozott. Két ápolónőnknek pedig Líbia adott hosszabb ideig otthont és kenyeret. A családtól1, a hazai környezettől, a magyar kollégáktól nagyon kevesen tudnak átmenetileg is elválni. A többletjövedelem sem pótol mindent. — Hogyan. ítéli meg a külföldi tanulmányutak jelentőségét? — Ahhoz, hogy a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet több mint tíz éve meghirdetett „Egészséget mindenkinek 2000-re!” programját hazánkban is meg tudják valósítani, ahhoz sok, jól képzett szakorvosra van szükség. Ügy érzem, hogy ezek a tanulmányutak, ösztöndíjak, munkavállalások fontos lépcsőfokai e programnak. Bátorítjuk és támogatjuk pályázóinkat. örülünk külföldről hozott eredményeiknek, és azok hazai alkalmazásának. Li. S. Búbos kemence utazása volt, mivel édesapja a nyakába veitte. Számomra az volt a nagy öröm, ha apt 1 aludhattam nagyanyám ágyában, aki szoknyájával gyöngéden betakargatott. Nagybátyám, aki együtt lakott a nagyanyámékkal, szeretettel fogadott minket a pitvarban. Juliska! — szólt feleségének, ángyikának —, megjöttek a lányok. Nagyanyám boldogan sür- gött-forgopt bő szoknyájában, hozta a finom diós és mákos kalácsot, fánkot, kelt rétest. Jóízűen eszegettünk. , A felnőttek beszélgettek, tréfálkoztak. Mi, gyerekek vidáman játszadoztunk. Etetés után jöttek meg a férfiak: édesapám és a sógorom. Akkor lett igazán teljes a család. A konyhába puha szárnyaival beszökött az este. Felsrófolták a lámpát, amelynek szelíd fénye betöltötte a konyhát és a sziveket. A szelíd, meleg fénytől a villany és neon hideg csillogása olyan idegen. A férfiak külön ültek. Középen ősz hajú nagyapám, akinek szájából csak igaz szó és bölcsesség hangzott el. Elmaradhatatlan pipájából nagyokat pöfékelt. Búzáról, árpáról, lovakról, tehenekről beszélgettek. A fiatalok illő tisztelettel hallgatták. Előkerült a pintes- üveg is; módjával kortyolgattak. A fiatalasszonyok nagyanyám köré telepedtek. Asz- szonyi teendőikkel foglalkoztak, meghallgatva és kikérve nagyanyám tanácsait. De jó lett volna megállítani az időt; azt a pillanatot megfogni, megragadni! Bömbölhetett a szél, hullhatott a hó, az ab laktáblákat gondosan betámasztot- tq.k, biztonságos békesség vett körül minket. Nem sietett, nem rohant senki. Igen, akkor kellett volna megállítani az időt! Jött a háború. Nagybátyám és sógorom hadifogsága, és a többi borzalom. Hol volt már akkor a meghitt, derűs béke? Pedig fent a dombon az éjféli misén milyen sokszor fújtuk teljes erőnkből és tiszta szívünkből. „Békesség földön az embernek...” Azoknak a karácsony estéknek az emlékei elkísérnek a sírig. Térdig dagasztottuk a sarat, máskor nagy hóban mentünk egymást köszönteni. Csak még egyszer láthatnám a lámpa hívogató, meleg fényét, > és érezhetném a ropogós karácsonyi kalács édes illatát! Miután nálunk meggyújtottuk a karácsonyfán a gyertyákat, édesanyámékkal elindultunk nagyanyámék- hoz boldog karácsonyt köszöntem. Átöleltük egymást, körülültük a karácsonyfát. Megkóstoltuk a karácsonyi kalácsot, majd elindultunk nagybát.yámékkal Míargit nénémékhez, a falu túlsó végére. Itt-ott kolompszó hallatszott. A betlehemesek ostoraikat durrogtatták, karácsonyi köszöntővel kopogtattak be a házakba. Margit nénémék nagy ablakából kiszűrődő lámpafény vezetett a házig. Nagy szeretettel fogadtak bennünket ott is. Körüljártuk a csillogó karácsonyfát, körbe ültük a terített, nagy asztalt. Ejfél előtt meggyüjtoftuk a kis viharlámpát, és elindultunk a dombra, éjféli misére. A szomszéd faluból csilingelő szánon jött a tisztelendő úr. A lovak szája ködpárát lehelt, s a mi kis lámpásunk fénylő, csillagként kelt útra ... Csend volt, békesség az apró faluban... Igali Istvánné
