Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-23 / 305. szám
f 1988. december 23., péntek Somogyi Néplap 5 Kultúra és gazdálkodás — Előadó Párizsból és Moszkvából TIT-vállalkozás Siófokon — A gazdasági nehézségek arra ösztönöznek bennünket, hogy minél több ötlettel igyekezzünk kihasználni lehetőségeinket — mondja Seer Nándor, a TIT siófoki városi szervezetének titkára. Az idei nyár fordulópont a siófoki TIT szervezetének életében, hiszen első ízben adták bérbe az épületet. — Eddig nyaranta a nálunk szervezett tanfolyamok szüneteltek, « az épület egy része kihasználatlanul állt. Ez ösztönzött bennünket a gazdasági tevékenységre, az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kihasználására Népművészek és iparművészek kiállítással egybekötött vásárt szerveztünk, úgy, hogy a művészek a nagyközönség előtt mutatták be szakmai tudásúikat. Még csoportok is érkeztek megtekinteni a népművészek munkáját. Volt itt fazekas, fafaragó, kékfestő, kosárfonó, bőrdíszműves. A sikeren felbuzdulva az Ibusz 1989-es ajánló műsorfüzetébe már programkínálatként föl is vette a következő nyári események közé. — Az egyik termünket színvonalas termékeket árusító üzlethelyiségnek, butiknak adtuk ki; ez természetesen anyagi szempontból is jövedelmező volt számunkra. Tervezzük, hogy a következőikben egy utazási irodának is helyet adunk, és szeretnénk a kecskeméti kerámiastúdióhoz hasonlóan nemzetközi népi ipar- művészeiti tábort szervezni, úgy, hogy a résztvevőiket például az ádándi kastélyszállóban helyeznénk el. — Eszerint a TIT siófoki szervezete áttért a gazdasági vállalkozásra? — Szó sincs ilyenről! Csupán anyagi megfontolásokból szeretnénk olyan üzletet csinálni, amely nem esik távol céljainktól, s a befolyt összegekkel fejleszteni lehet a nyelvoktatás tárgyi föltételeit. Hiszen a legfontosabb feladatunk továbbra is ez. 1988-ban például 21 csoportban 360 felnőtt és gyermek vett részt angol, német, olasz nyelvtanfolyamainkon. A nyáron kétszer két hétig, két csoportban foglalkoztunk gyerekekkel német nyelvtábor keretében. Jövőre a városi úttörőszövetséggel közösen szeretnénk kibővíteni ezt kéthetes, bentlakásos táborrá, úgy, hogy a gyerekek a iorívódligeti úttörőtáborban lennének. — A nyelvoktatás valóban égetően szükséges a Bala- ton-partom. A gazdasági előrelépést azonban csak az idegen nyelvek ismerete nem oldhatja meg . . . — Valóban nem, s ezért foglalkozunk más feladatokkal is. A GOV és a KW dolgozói részére át- és továbbképző tanfolyamokat, szerveztünk (lánghegesztői, munkavédelmi, tűzvédelmi, csővezeték-építői, gépjármű-karbantartói, összesen 56-ot, amelyen 1400-an vettek részt. A saját szervezésű közhasznú tanfolyamok 60 százaléka adott szakmunkás- vagy betanítottmunkás- bizonyítványt. Ezek 120— 240 órás tanfolyamok voltak, s például kazánfűtőket, targoncavezetőket, motorfű- rászeseket képeztünk főként a posta, a halgazdaság és a vízmű kérésére. Három csoportban mintegy 80-an vettek részt a 30 órás számítógépes tanfolyamunkon. Az ÁISH által kiírt országos pályázaton nyertünk 30 ezer forintot, melyet a gyors- és gépíró iskolával közösen használunk fel a számítógépes oktatás fejlesztésére. Az év elején a siófoki magán- kereskedők részére tartottunk előadást az adóismeretekből, s most januárban újra visszatérünk e témára, hiszen időszerű lesz, s ezzel is segíthetünk azoknak, akik eljönnek a továbbképzésre. — Az elmúlt években nagy szerepet töltöttek be a T/T-előadások. Ezeket továbbra is folytatják? — Harmadik éve nagyon jó a kapcsolatunk a Közlekedési Minisztérium bala- tonföldvári üdülőjével, ahol 280 szakmai jellegű előadást szerveztünk. Emellett a SZOT-üdülőkben is változatlanul tartunk előadásokat a környezetvédelemről, az egészségügyről. A SZOT és az Ibusz balatoni igazgatóságával közösen szervezzük az országjáró kirándulásokat a magyar vendégek részére. A nálunk végzett idegenvezetők tájékoztatják a tudnivalókról a résztvevőket. Színvonalas egyéb elő- ■ adások is voltak. Feltétlenül meg kell említeni a párizsi Goethe Intézetből érkezett Christa Dauvillier-t, aki „A játék szerepe a nyelvoktatásban" címmel tartott előadást a déli parton oktató német nyelvtanároknak. December első felében a Lomonoszov egyetemről érkezett Igor Ivanovics Ruszin kandidátus. Nagy sikerű előadása a föld természeti kincseinek felhasználásáról szólt. Gy. L. Utolsó kísértés és egyebek... Néhány jó könyv kitűnő ajándék . karácsonyra. A könyvkiadók is tudják ezt, ezért színes, bőséges a kínálat az ünnep előtt. A sok új könyvből felhívjuk a figyelmet néhányra — hogy ötleteket adjunk az ajándékozáshoz. A tudományos-fantaszti-- kus irodalom kedvelőinek ajánljuk az ismert szerző, Zsoldos Péter Utolsó kísértés című új regényét. Ebben egy földről indult űrhajós műszaki hiba következtében valamelyik idegen bolygón marad, és hogy életben maradjon, beilleszkedik az ottani élőlények közé. A történet izgalmas. Nemes Jánosnak Rákosi Mátyásról szóló könyve a Lánd kiadó Korképek és kórképek sorozatának újdonsága, s a közelmúltban kiadott, Sztálinról szóló könyvhöz hasonlóan nagy érdeklődésre tarthat számot. Egy mindmáig ellentmondásos személyiségről közöl leleplező tényeket. Jancsó Miklósról és szeretőiről szóló műve után új könyvvel jelentkezett Hernádi Gyula. Üj műve címe: A nagy fogamzásgátló. A kötetben hat különálló írást találunk: mindegyikében más-más főhős helyébe képzeli magát a szerző. Megjelent Zalatnay Sarolta új — harmadik — könyve is, amely az idegenbe szakadt „művésznőről”, Stal- ler Ilonáról szól. A címe: Cicciolina a szexciklon. Karácsonyi hangulatban Oaztopáni együttes bemutatój a Kaposváron Tegnap délután a munkáiból hazaindulók közül egyre többen álltak meg Kaposváron a sétálóutcában, hogy — ha csak rövid időre is — meghallgassák azt a kis csoportot, amely a hagyományokat fölelevenítve. a kockakövön rögtönzött színpadon mutatta be betlehemi játékát. Karácsonyi dallamok ének- hangjai szálltak, s pár perc múlva tekintélyes nézősereg figyelte a produkciót. Lelovics Zsoltot, az együttes vezetőjét kértük, hogy mutassa be a csoportot. — Az idén ősszel alakult kisegyüttesünk; Osztopán- ból jöttünk, ahol a könyvtárban rendszeresen összejövünk és játékos esteket tartunk, , kötetlen beszélgetéssel egybekötve. Ilyenkor a fő téma az irodalom, az olvasás vagy éppen a zene. Szívesen idézünk föl népszokásokat, énekeket, játékokat. Néptáncot is tanultunk, és egyéb kultúrtörténeti témákat is feldolgozunk. — Hogyan gyűlt össze ennék a produkciónak az anyaga? — Egyrészt mi is a hagyományos betlehemezés! szokásokra építettünk, ezekből használtunk föl részletéket. Maga a műsor teljes egészében eredeti motívumokra épül ; a gyűjtésben nagy segítségünkre volt az osztopáni esperes, sókat tanultunk tőle. A .műsort az együttes tagjai otthon is előadják majd. B. P. F. Keresve a járható utat Szociálpolitika a megyei népfrontbizottság napirendjén A megye szociálpolitikai helyzetéről, a szociális gondókkal küzdők és a .nagy- családosok támogatásának lehetőségeiről tárgyalt tegnapi ülésén a megyei népfrontbizottság. A testület 84 tagja közül azonban csak 34-en voltak jelen. Vitatkozni lehetett, dönteni „hivatalos” álláspontot kialakítani azonban nem. Dudák Lajos, a megyei tanács szociális és egészségügyi osztályának helyettes vezetője előterjesztésében rámutatott: a fiatalok, a pályakezdők, a nagycsaládosok támogatási lehetőségei korlátozottak. Megjegyezte azt is, hogy az esély- egyenlőség megteremtése, a létminimum biztosítása, a szociális védőháló kiépítése elengedhetetlen már. Megyénkben elsősorban az időskorúak — közülük a 70 éven felüliek — és az egyedülállók, a többgyermekes családok és családalapító fiatalok kerültek nehéz helyzetbe, mert az ellátások nagy részének reálértéke csökkent, a fizetési terhek nőttek, nem épült ki a fogyasztói áremelkedéseket ellensúlyozó automatizmus. A somogyi lakók 24 százaléka nyugdíjas. Nyugdíjuk átlagosan hatszáz forinttal alacsonyabb az országosnál. A .termelőszövetkezeti tagoknak 3200 forint a nyug- díjátlaga. Dudák Lajos szóbeli kiegészítőjében 'hozzátette; ma csupán tüneti kezelésről beszélhetünk. Sokan szégyellik hátrányos anyagi helyzetüket, ezért nem kémek semmiféle támogatást — vélekedett hozzászólásában dr. Sebes- fény Tamás megyei bírósági bíró. Hozzátette, hogy korábban a. kisebb közösségek gondoskodtak a szegényeikről. Bánné Varga Valéria, a megyei pártbizottság munkatársa. azt feszegette, hogy miként valósulhat meg sikerrel egy olyan országban a munkára nevelés, ahol a pályakezdő fiatalok egy része munkanélküliként kezdi majd pályáját. Lévai József, az IKV munkatársa a magyar történelemből vett példát említett hozzászólásában, s az egyik Deák Ferenc-anékdo- ta bölcsességét idézte: „Ha valaki a mellényét rosszul gombolta 'be, akkor a mellényt újra kell gombolni. Kovács József, a megyei pártbizottság titkára Lenin egyik publicisztikáját idézte: a szocializmus útjai még nincsenek kitaposva. Előfordul, hogy szakadékhoz érünk: ilyenkor vissza kell fordulni és keresni a jó utat. Ez azonban csak szocialista út lehet. Ennek érdekében nemzeti "összefogásra van szükség. A népfrontbizottság tegnapi ülésén 84 bizottsági tagból mindössze 34 jelent meg, így nem születhetett határozat. A 34 jelenlevő közül 17-en szólaltak föl a vitában. SZAPUDI ANDRÁS Nagybeteg mesterünk EMY NÉNI Meghalt Róna Emy grafikus, festőművész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze. 84 éves volt. Január 3-án temetik Budapesten, a Farkasréti temetőben. Nagy szüléinkkel, szüle- Egymás melletti telken van inkkel és gyermekeinkkel a két kicsi nyaraló, három 4 T — Néhányan vele ma- •*m nádiunk, s bevetettük magunkat a göcseji dombok közé. Onnét mentünk gyalog Pestre, egyenesen a parancsnokunk lakására. Ami ezután történt, azt hiszem, elmondtam már. Ahelyett, hegy fogságba vittek volna bennünket az oroszok, ránk bízták a Balaton aknáiflaní- táisát. Nem volt éppen veszélytelen feladat, de örömmel vállaltuk. Magam is úgy gondoltam, hogy eny- nyiivel tartozom a hazának, s azt reméltem, ha túlélem, végképp megszabadulhatok a mundértól. Tudod, hogy szándékom ellenére lettem katonatiszt, csakis a papa kedvéért végeztem el a Ludovikát. Valaha művészpályáról álmodtam, de szívesen lettem volna tanár vagy tanító is. Szóval: miután elvégeztük a munkát a Balatonnál, a parancsnokot alezredessé, engem pedig századossá léptettek elő, és kitüntettek bennünket. Én rögtön kérvényeztem a tartalékos állományba való helyezésemet, hogy mielőbb megkezdhessem pedagógiai tanulmányaimat. Gondoltam, meghúzódom egy csöndes kis faluban és parasztgyerekeket tanítóik. Nem volt más vágyam. Abban .reménykedtem, hogy Nádahá- za, a szülőfalum szívesen fogad majd. Elképzeltem, hogy egy szép szeptemberi napon, belépek majd abba a tanterembe, ahol az apám negyven évig szolgált, s folytatom a munkáját. Most már, gondoltam, neki som lehet kifogása ez ellen. Megváltozott a világ. De hát úgy tetszik, túl sokat kívántam a sorstól. („Amikor ezt mondta, hirtelen rossz érzés támadt bennem — így Lonci kisasszony a már többször idézett levelében. — Valami azt súgta, hogy szegény Guszti sohasem jut ki az országiból, s bár az eszem tiltakozott ellene, megsejtettem, hogy nem elég erős benne az elhatározás ...”) — Hogy fogvatartóimnak mi volt a szándékuk velem, nem tudom, nem volt türelmem megvárni a bizonyosságot — folytatta Pörzse Ágoston. — Egyszer-kétszer kihallgattak még, aztán, úgv tetszett, elfeledkeztek rólam. Két-három év múltán talán újra eszükbe jutottam volna ... No, niem ... Ehhez már nincs erőm. Attól a naptól kezdve, hogy Nádaházáról elkerültem, sohasem voltam igazán szabad. Sem az internátusbán gimnazista koromban, még kevésbé a Ludovikán és a hadseregben, legkevésbé pedig az intemálótáborban. Egész ifjúságomat különböző kötelmek, parancsok, szolgálati szabályzatok kötötték gúzsba. Elég volt! Ejfél után két óra lehetett, amikor Pörzse Zsig- mond az álmában hallott hegedűszóra fölébredt. Ágoston ! mondta, és megremegett az örömtől. Az utolsó hangok még a fülében rezegtek. Fölkapcsolta az éjjeliszekrényen álló villany- lámpát, s hunyorgó szemmel nézett körül a szobában. Ágoston!, mozdult nyugtalanul, s hangosan szólította a fiát. •A konyhából suttogás hallatszott, szék reccsent, majd kinyílt az ajtó. — Édes papa... — Nahát. Tényleg te vagy az, fiam? Ágoston megcsókolta az öregembert. — Jól van, apám? — Nagyon jól, kisfiam, nagyon jól. Ugye, az előbb te hegedültél? Ágoston meghökkent. — Ilyenkor?! Éjjel két óra lehet. — No, mindegy, akkor álmodtam — szólt az öregember jókedvűen. — De álmomban egészen biztos, hogy te hegedültél. Mondd, mióta vagy itthon! Miért nem keltettetek fel mindjárt, amikor megérkeztél? Ejnye, az a Lonci... Ettél valamit? Gondolom, fáradt lehetsz. Én meg jól kialudtam magam. No, de hozz ide egy széket, és ülj le egy kicsit! Mesélj! — Hát... Hazajöttem, papa — mondta Ágoston és nagy lélegzetet vett. — Kiengedtek. — Én azt hittem, megszöktél — mondta az öregember. Ágoston döbbenten hallgatott. — Föltételeztem — folytatta —, hogy nem tűröd sokáig a fogságot, és egy szép napon (kiszabadítod magad. Persze aggódtam, hogy rajtavesztesz. Emlékszel? Elsős gimnazista korodban megszöktél a Pálfiá- ■nu mból . . . (Folytatjuk.) együtt — legalább gondolatban el kell mennünk akkor a Farkasrétre. Farkasrét... Ha nem kötnénk ehhez az elnevezéshez a gyász helyét, akkor akármelyik mesébe is beleilleszthetnénk. Farkasrét .... Báránykert... Immár nem élő legenda Róna Emy neve. Igazi legendává lényegült át a halál pillanatában, öreg néne őzikékéjévé, János vitézzé, Hamupipőkévé... Itt fekszik előttem az 1984-ben kiadott Anyukám képeskönyve. A Minerva, a Singer és Wolfner, a Palladis, az Athenaeum és a Dante kiadónál régesrég megjelent eredetiek részleteit közli ez a gyűjtemény. Nagyszülőinkké, és a miénk volt, gyermekeinkké ma, s remélem, az unokáink képeskönyve is lesz. Emy néni. Surányban, a Duna szigetén kis faházában láttam utoljára. Nem hozzá, hanem testvéréhez, Klári nénihez és sógorához, Klie Zoltánhoz igyekeztünk. művészé — volt. Róna Klára tavaly óta nem hajtogat papírvékony rézlemezből remegős kézzel is remek szobrokat. Róna Emy mostantól nem rajzol a gyerekeknek. Súgtam akkor, amikor véletlenül hozzá tévedtünk be: „Gyerekek, a néni rajzolta az öreg néne őzikéjét. Nézzétek, ő az!” Es a gyerekek — korukhoz illő tapintatlansággal — fölkilátottak: „Nézzük meg a nénit!” ö cirógatás mosollyal igazított útba bennünket a szomszéd ház felé, azután eltűnt. Mondták: örül, de nehezen viseli, ha rajonganak érte, elpirul akkor, s elbújik. Vajon Zoli bácsit — ha egyáltalán járunk még egyszer arra — megtaláljuk-e nyáron az elárvult surányi házban? Ki akar-e menni még oda? Vagy már csak a gyerekek, az unokák ... A gyerekek... A képeskönyvet bújók, a rajzokat nézegetők. Emy néni kedves népe. L. P. r
