Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-15 / 272. szám
1988. november 15., kedd AZ ELSŐ EGYESÜLET EREDMÉNYEI Somogyi Néplap ________________ 3 V ITATKOZZUNK Tenyészállat exportra Új alapokon a pártélet A világ egyik legelterjedtebb húsmarhafajtája, a hereford A Somogyi Néplap november elsejei számában „Politizáló párt — politizáló alapszervezetek” címmel közzétett vitaindító témájához szeretnék hozzászólni. Nagy várakozással figyeljük — főként a fiatalabb generációhoz tartozó párttagság —. a pártsajtóban gyakran olvasható szervezeti változásokat, amelyek egyelőre csak körvonalazzák a halaszthatatlan megújulási törekvéseket. Az alapszervezetek----mint a mozgalom e lhanyagolt ^végvárai” — már jó ideje érzékelték, hogy a párt jelenlegi konstrukciójában nem tud megfelelni a folytonos megújulást követelő kihívásoknak. E negatív politikai jelenséget a következő ellentmondások támasztják alá, amelyeket alapvetően a pártélet lenini elveinek következetlen érvényesítése okozott. A napjainkban oly sokat vitatott demokratikus centralizmus elvének kategóriapárja a pártdemokrácia és a pártfegyelem, az alkotó vita mint a cselekvési egység forrása, a központi irányítás és a helyi kezdeményezés, a párttagság jogai és kötelességei, a bírálat és az önbírálat egymást feltételező és nem kizáró kategória dialektikus egységet alkotva kellene, hogy érvényesüljön a párt szervezeti életében. Sajnos, ezeknek csupán szélsőséges formái érvényesültek. A jelenlegi hazai, de talán a többi szocialista ország marxista pártjainak eddigi gyakorlatában is éppen a pártdemokrácia érvényesült a legkevésbé. A párttagság szerepét egyfajta túlzottan centralista irányítási, döntési mechanizmus káros gyakorlata miatt pusztán a döntés tudomásulvételének jogosultságára kárhoztatott „bólogató jánosok” gyülekezetére degradálták.A kollektív vezetés elve Lenin szerint abban nyilvánul meg, hogy a kollektíván hozott döntések vérehajtásá- ért a személy szerint kijelöltek a felelősek. Így párosul a kollektív vezetés az egyszemélyi felelősséggel. Érdemes lenne tehát az elmúlt évek téves gazdasági, társadalmi és politikai döntésein a személyre szóló felelősség megállapításával elgondolkodnunk, nem pedig a megfoghatatlan kollektív döntés — amely a demokratikus döntésmechanizmusok hiánya miatt egyébként sem helytálló hivatkozási alap — és a kollektív felelelősség folytonos felemlegetésével össznépi bűntudatot ébreszteni. Tarthatatlan az az álláspont is, miszerint a múltban hozott döntések jók voltak, pusztán rajtunk kívül álló, tudatunktól és cselekvésünktől függetlenül létező, külső, objektív nehézségek idézték elő a jelenlegi társadalmi, gazdasági, politikai szituációt. Nem vagyok híve, és nem is hozna megoldást bajaink orvoslására, hogy bűnbakokat keressünk. Ennek keserű piruláit egyszer már megízleltük. De a kialakult helyzet megköveteli a múlt átértékelését. Az új irányába történő elmozdulás, a progresszív társadalmi fejlődés érdekében szükség van erre. A pártélet lenini normáiról való lemondás a túlzottan centralizált politikai döntésmechanizmusokban testesült meg. A pártdemokrácia újrateremtésével a bírálat és az önbírálat feltételeinek megteremtésére épülő, önmagát megújítani képes politikai stratégiának kell ezt felváltania, mert különben a pártnak nemcsak az ideológiai fölényét, hanem egységét is veszélybe sodródni látom. A párttagok részben legalizált alternatív szervezetekben való tevékenységét nézetem szerint az a szomorú kényszerhelyzet szülte, *hogv csak itt férték hozzá a demokratikus polemizálás lehetőségéhez. Az egyeduralkodó politikai, ideológiai monopolhelyzet, amely jószerével sajáT belső ellenzékét is kiiktatja a politika gyakorlásából, szükségképpen vezetett a tömegek bizalmának elvesztéséhez. S ez alapvetően a politikai versenyhelyzet kiiktatásában, a demokratikus önkontroll hiányában gyökeredzik. Nem vagyok híve a többpártrendszernek, de azt tudom, hogy a politikai monopolhelyzet — akárcsak a gazdaságban — kiiktatja a versenyt, amely a fejlődés rugója, és káros következményeket szül. Ezért kellene megteremtenünk pártunkon belül a versenyhelyzetet a demokratikus kontroll eszközeivel. Vannak törekvések a párton belüli pluralizmus megteremtése érdekében, az alsóbb pártszervekben azonban még mindig nagy a tanácstalanság. Ezt részben a centralista gondolkodásmód beidegződéséből fakadó felfelé tekintgető önállótlan- ság, részben pedig a korábbam megdönthetetlennek hitt politikai, gazdasági, ideológiai tételek részbeni összeomlása idézi elő. Mindez elbizonytalanodáshoz, esetenként eszmei tévelygéshez vezetett. A marxizmus tanai nem statikusak, nem lezárt tudományos elméletet, hanem a fejlődés tendenciáit hordozzák magukban, s a fejlődési folyamatok mindenkori próbaköve a társadalmi gyakorlat. Semmi okunk tehát arra, hogy ne igazítsuk ki az ideológia bástyáiban törvényszerűén bekövetkező repedéseket. Az önállótlan gondolkodás a kommunista mozgalmak múltjából, akkorról ered, amikor olyan nagy szükség volt centralista egység megteremtésére a külső és belső restaurációs törekvésekkel, az ideológiai túlerővel szemben. Ma viszont a legnagyobb ellenségünk a cselekvésképtelenséggel eltöltött idő! Vagyis nem az egységet kell féltenünk ' (a fő társadalmi célokat illetően úgyis egységesek vagyunk párton kívül és belül), hanem a vezető szerepet. Márpedig ha nem vállaljuk a párt szervezeti életének folyamatos megújítását (számolva azzal is, hogy a régi politikai gépezet néhány berozsdásodott, megújulni képtelen tagja elhagy bennünket), akkor számolnunk kell ezzel a veszéllyel. öntevékenységet kell biztosítanunk a párton belül, konstruktív másként-gon- dolkodást. Vagyis platformszabadságot biztosítani, amely nem azonos a frakciózással. Ahhoz, hogy ez a belső pluralizmus ne fejlődhessen parttalan, anarchisztikus ideológiai. politikai zűrzavarrá, ahhoz a párt vezetőinek folyamatosan tájékoztatnia kell a vitákról, a teóriák fejlődési folyamatairól. Ügy vélem, a negatív jelenségekből tanulva megújulni kész pártunk levonta a szükséges tanulságokat új alapokra kívánja helyezni a párt belső szervezeti életét. Ennek során — nagyon bölcsen — mindenekelőtt az alapszervezetekre kíván támaszkodni. Farkas Gyula az áfész II. sz. alapszervezetének párttitkára Balaton keresztár Nincs még fél éve sem, hogy a Balatonnagybereki Állami Gazdaságban megalakult a Magyar Hereíord- rtenyésztők Egyesülete. Magyarországon ezzel létrejött az első olyan szervezet, amely hozzá akar járulni, hogy az utóbbi években aggasztóan hanyatló szarvasmarha-tenyésztés visszanyerje rangját. A múlt hét végén zárult továbbképzéssel az egyesület újabb jogosítványokat szerzett. Ennek az eseménynek a kapcsán beszélgettünk dr. Márton Istvánnal, az egyesület ügyvezető igazgatójával. — A szarvasmarha-ágazatban a herefordot tenyésztő gazdaságok tömörültek egyesületbe tenyésztői munkájuk javítása végett, érdekeik védelméért, Miért tartatták fontosnak az egyesület létrehozását? — Közép-Európában a hetvenes évek óta Magyar- országon alakult ki a legnagyobb állomány. Ez a fajta kiváló hústermelő képessége, igénytelensége folytán a világon leginkább elterjedt, fontosnak tartottuk, hogy megőrizzük és továbbfejlesszük azokat az értékeket, amelyek megvannak az országban. Az érdekvédelmet, a tenyésztői munkát segítő egyesületi formák ismertek. — Napjainkban mégis ez az első, nem nyereségérdekeltségű szervezet, amely a szarvasmarha-tenyésztés ben létrejött. — Tíz jogi és tíz magán- személy részvételével alakult meg az egyesület. Emlékezetesek Sütő Ödönnek, az egyesület elnökének szavai; azt mondta, olyan lesz ez a szervezet, amilyenné a benne levők alakítják. Egv sor igényt fogalmaztak meg akkor, nemcsak az érdekvédelemmel, a tenyésztéssel kapcsolatban, hanem az export—importtal, a tenyészállat-forgalmazással összefüggésben is. — Nem egészen fél év alatt mit tudott megvalósítani az igényekből az egyesület? — Mivel új módszerről van szó, elsőként azt említem meg, hogy túl vagyunk minden olyan adminisztráción, amely feltétele az egyesület gyakorlati tevékenységének. További két nagyüzem,a Mezőfalva! Mezőgazdasági Kombinát és a Szigetvári Állami Gazdaság csatlakozott hozzánk, így az ország hereford állományát tartók kilencvenöt százaléka az egyesülethez tartózik Szinte kivétel nélkül olyan tenyésztők ezek, ahol a gazdaságban meghatározó a szarvasmarha-ágazat, és gazdaságosan, eredménnyel folytatják a munkát, Mivel leginkább a tenyészállattal foglalkozók érdekeltsége hiányzik, számos ajánlatot tettünk külföldre a tenyészállatexport föllendítése érdekében. Ennek első eredménye, hogy még novemberben százötven tenvészüszőt exportálunk a Szovjetunióba. De tárgyalásokat folytatunk lengyel, görög és jugoszláv partnerekkel is. — Mit jelent az egyesületi tagok számára a növekvő export? — Kettős hatása van. Az export tenyészállatért a hazainál csaknem kétszer többet kap az üzem, másrészt viszont kötelezi és sarkallja a minőségi munkára. — Milyen célt szolgált a kaposvári állattenyésztési karon a hét végén zárult továbbképzés? — A tenyésztői, a törzs- könyvezői munkával járó jogokat több szervezet gyakorolta eddig. Egyesületünk kérte a Mezőgazdasági Minősítő Intézettől, hogy valamennyi ilyen jogot mi gyakorolhassuk. így érvényesülhet az egységes rendszer, az egységes szándék. A továbbképzés azt a célt szolgálta, hogy az ehhez szükséges ismereteket valamennyi egyesületi tag központi állattenyésztője megszerezze. Január elsejétől megkaptuk a jogot. — Van jelentősége annak, hogy az ország első szarvasmarha-tenyésztő egyesülete éppen Kaposváron működik? — Az egyesület egy szarvasmarhafajta tenyésztési rangjának visszaadásán munkálkodik, természetesen gazdasági érdekeket szolgálva. Az egyetemi kar országos és nemzetközi rangja indokolja és magyarázza az egyesület itteni központját. Abban a szellemi központban dolgozunk, azokat a törekvéseket kívánjuk segíteni, amelyeket ez az intézet folytat a magyar állattenyésztés érdekében. V.. M. Miniatűr fénycsövek 215 milliárdról 82 milliárdra Csökken a költségvetési támogatás Kitűnő fényhasznosítású és rendkívül hosszú élettartamú kompakt fénycsöveket gyárt a Tungsram Rt. Nagykanizsai Fényforrásgyárában. A miniatűr fénycsövek 7,9 és 11 wattos kivitelben készülnek, fényteljesítményük 40, 60, illetve 100 wattos normál lámpának felel meg. Az új fénycsövet elsősorban tőkés piacon értékesítik; itthop ezekkel oldották meg a Lánchíd díszkivilágítását. (MTI-fotó — Czika László felv.) A költségvetési támogatások mielőbbi Leépítése ma már a magyar gazdaság működőképességének feltétele — jelentette ki a Tervgazdasági Bizottság legutóbbi ülésén a testület szóvivője. A több évtized alatt felhalmozódott támogatástömeget azonban nem lehet az egyik évről a másikra megszüntetni, ezért a TGB egy négy évre szóló leépítési programot fogadott el. Nehéz döntés előtt áll a parlament, hiszen egyidejűleg kell mérlegelni a csomagterv előnyeit és a megvalósításból fakadó újabb társadalmi feszültségeket. A kormányzat a jelenLegi évi 215 milliárdról 82 milliárdra akarja csökkenteni a gazdálkodó szervezeteknek nyújtott költségvetési támogatások összegét. Bár az illetékesek az elmúlt években többször elszánták magukat a .támogatások csökkentésére, a valóságban az történt, hogy 1980 és 1988 között az összes támogatás a háromszorosára nőtt, ezen belül a termelői támogatások másfélszer lettek nagyobbak. Mindezek következménye, hogy az árak és a költségek viszonya változatlanul kusza, átláthatatlan, nem ösztönöz a takarékos gazdálkodásra. A jó gazdálkodótól folyamatosan elvonják a nyereséget, folytonosan szűkítve ezzel a mozgásterületét. Ugyanakkor a lakosságnak nyújtott fogyasztói támogatások ma már messze nem felelnek meg eredeti céljuknak, ugyanis nem azok részesülnek benne, akik valóban rászorulnak. A támogatásleépítési program végrehajtásának ugyanakkor várhatóan számos nehézsége lesz; erre idejében föl kell készülni. Elkerülhetetlen, hogy ez a program nagyrészt az áraik, illetve a különféle szolgáltatások díjainak emelése révén valósuljon meg. Márpedig ez jelentős konfliktusok forrása lesz, s már jóelőre számolni kell, legalábbis egyes rétegek körében az ellentételezés szükségességével is. Például a víz termelői ára 4—19 forint között mozog, miközben a fogyasztói ár csupán 1,20—3,80 forint. A helyi közlekedésben a budaipestiek mindössze 15 százalékát fizetik a ráfordításoknak, a vidéki nagyvárosokban a 25 százalékát, a Volánnál pedig az 50 százalékát. A tej termelői támogatása évi hatmilliárd forint, s a lakosság csupán a felét fizeti meg a valós költségeknek. A támogatások tervezett mérséklése egyes lakosságrétegeket különösen erősen sújtana, ezért 1989-re 16 milliárd forint áll rendelkezésre a növekvő terhek ellensúlyozására. A TGB által most elfogadott terv a közgazdasági logika szerint érthető, sőt azt is mondhatjuk, hogy régóta esedékes. Mégis a kivitelezéshez időben közeledve elkerülhetetlen, hogy néhány olyan összefüggésre is rávilágítsunk, amely árrá utal, hogy különösen a fogyasztói ártámogatások megszüntetése számos, régóta megoldatlan gondot hoz újra napvilágra. Nálunk ugyanis a munkabérek évtizedek óta az állam által hagyományosan támogatott árakhoz igazodtak. További gond, hogy egyes közüzemi szolgáltatásokért az egyedi fogyasztás mérése híján ma átalányt fizet a lakosság. A kommunális szolgáltatásokkal tehát nem csak azért ngm takarékoskodik az állampolgár,• mert azok — úgymond — túl ol- csóak, hanem ; azért sem, mert nincs módja az egyéni takarékosságra. ; A TGB fontosnak tartja, hogy a megszűnő támogatások egy részét a vállalatok hatékonyságnöveléssel ellensúlyozzák, fékezve ezzel az árnövekedést. Kérdéses persze, hogy azokon a területeken, ahol az importversenyt ma szigorúan korlátozzák, ugyanakkor az árak nagy része szabad ár, vajon hogyan lehet a fentieknek érvénvt szerezni. P. É.
