Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-05 / 265. szám

1988. november 5., szombat Somogyi Néplap 11 KÖZELKÉPEK Az elvek próbatétele Gavriil Popov professzor írása a Novoje Vremja hetilapban jelent meg. A Karabah-hegvvidék kö­rüli helyzet egyre nagyobb íeszültséget teremt a társa­dalomban. Nem beszélek a múltról — ez külön téma. De egy valami egyre világosabb: ezen a kis földdarabon ma az egész átalakítás nagy pró­batételt él át. A szocializ­musra nézve a legrettenete- sebb szakadás alakult ki : a tömegek és az apparátus el­szakadása. Az átalakítás a politikai demokrácia eszméjéből indul ki, Karabahban pedig in­kább az erő módszerei van­nak túlsúlyban. Az átalakí­tás a gazdasági mechaniz­mus reformját szorgalmazza, Karabahban pedig a gazda­sági „injekciók” elve ural­kodik. Az átalakítás a töme­gek aktivizálásának és fő cselekvő erővé tételének esz­méjéből indul ki, Karabah­ban pedig az adminisztratív megoldásokban bíznak. Pedig nagyon jól tudjuk, például a mezőgazdaság ta­pasztalatából, hogy az újabb milliárdok semmit nem ad­nak egy válságba került rendszerben. Tudjuk, hogy az utasításos módszerek —- bármilyen nemes célok ér­dekében is — elkerülhetet­lenül az irányítás jellegének megváltozásához és a célok torzulásához vezetnek. A lényeg, amiből ki kell indulnunk: a Karabahban a „nemzeti” csak burok, annak a válságnak a megfogalma­zódása, amelybe a fékezési mechanizmus rántotta bele az országot. Egyike annak a több tucatnyi rejtett kele- vénynek, amelyeket a múlt hagyott ránk. Minél lassúbb az átalakí­tás, annál nehezebb megol­dani Karabah kérdését. Ka­Áz első innovációs bank Leningrádban létrehozták az első szovjet innovációs bankot. A pénzintézet rész­vényesei a város 14 vállala­ta, tudományos kutató- és tervezőintézete, társadalmi szervezete, valamint a leg­nagyobb leningrádi felsőok­tatási intézmények lettek. Az új bank feladatairól és tevékenységének módszerei­ről V. Szemjonov, a részvé­nyesek tanácsának elnöke a következőt mondotta: — Mint ismeretes, sok-sok új elgondolást „temetnek el” a bürokratikus hivata­lokban, és gyakran hozzák fel az elutasítás indokaként, hogy nincs pénz. Mostantól mind a bevezetéssel, mind pedig a tudományos kimun­kálással kapcsolatos anyagi támogatásért Leningrádban az innovációs bankhoz lehet fordulni. Az innovációs bank teljes önálló elszámolással és „fö- löttes” hatóság nélkül fog te­vékenykedni. Vezető szerve — a tanács — a részvénye­seknek tartozik elszámolás­sal. A bank működése köz­vetlenül az eredményesség­től függ majd. Az „elgondolások" dosz- sziéjában máris sok érde­kes ötlet van. Először azon­ban a közszükségleti cik­kekre szeretnénk összponto­sítani. Hiszen az élelmiszer- és a bútoriparban, a háztar­tási gépek gyártásában és más ágazatokban „holt tő­keként” fekszik el sok-sok nagyon jó, meg nem valósí­tott elgondolás. Az ipari építési bankok rendszerint nagy vállalatokat és meg­rendeléseket finanszíroznak. Az „apró dolgok” nem ér­deklik őket. Az innovációs bank kezdetben éppen az ilyen elképzelések megvalósí­tását segíti. rabah első tanulsága, hogy teljes erővel kell dolgozni a gazdasági reformon. Fölteszek egy másik kér­dést is. Vajon Észtországban egyszerűbb? Ott miért halad előre — ha nehézségekkel is — az átalakítás? Gondolom, az ok abban keresendő: Észtországban minden szin­ten olyan vezetők veszik át az irányítást, akikben bízik a nép. Tehát Örményország­ban is, Azerbajdzsánban is radikális demokratizálásra van szükség, többek között demokratikus választások­ra. A régi iskola neveltjeit ezek a választások félresöp- rik, ahogy félresöprik csak a központból alkalmasnak látszó személyeket is. S vég­re megjelennek azok a veze­tők, akik értenek népük nyelvén, azután is fel tud­nak lépni, nem az irodákban töltik az idejüket vagy olyan üléseken, amelyeket csak gúnyból lehet „aktíváknak” nevezni. Azt mondják, a választá­sokban felelőtlen elemek is győzhetnek. Lenin arra ta­nított minket, hogy az anarchista fellobbanások az opportunista vétkek bünteté­sei. Ha igazán forradalmi a pártszervezet, nincs bázisa anarchiának. A felelőtlen elemek csak az adminisztra­tív módszerekből táplálkoz­hatnak, igazi demokrácia mellett mindjárt jelentékte­len kisebbségeknek bizo­nyulnak. Sok barátom van Azerbajdzsánban, örmény- országban is. Meggyőződé­sem, hogy mindkét köztár­saságban elegendő haladó és józan ember van, akik képesek gyűléseken is föl­lépni, a nemzetek közötti tárgyalásokat is folytatni. Ezért Karabah második ta­nulsága : minden erővel dol­gozni kell a politikai átala­kításért. Realista vagyok. Elvileg sem vetem el az erő mód­szerének, sem a gazdasági „vérátömlesztéseknek” a szükségességét azokban az esetekben, amikor egy má­sik korszakban kialakult helyzetet már nem lehet normális módszerekkel ren­dezni. De ehhez az kell, hogy a néptömegek felismerjék e módszerek szükségességét. Karabah még egy tanulsá­ga : a nyilvánosság szüksé­gessége. Azt mondják — és indokoltan —. hogy a töme­gek felülnek álhíreknek. De a híresztelések oka a ren­delkezésre álló tájékoztatás jellege. Mindenekelőtt az igaz­ságra van szükségünk, a XXVII. kongresszus leckéjé­nek szellemében. Eligazod­tunk-e a TASZSZ közlemé­nyeiből a gazdaság ügyeiben vagy az eseményekben a fé­kezés idején? Ideje tudnunk az igazságot: hány üzem dol­gozik és hány áll? Kik és hogyan lépnek föl a gyűlé­seken? Eltűntek volna azok a szerzők, akik mint Jurij Csernyicsenko vagy Georgij Radov, közvetlenül a hely­színről kíméletlenül józan elemzést tudnak adni? Mi­vel indokolható a legbát­rabb lapok és folyóiratok tá­voltartása a karabahi prob­lémák megvitatásától? Le kell küzdenünk passzi­vitásunkat! Olyan társadal­mi bizottságokat kell létre­hoznunk, amelyeknek tekin­télye lesz mind Örményor­szág, mint Azerbajdzsán né­pei előtt, el kell érnünk, hogy Karabah problémája az át­alakítás szellemében oldód jón meg. Végül amellett vagyok, hogy minden nép rendelkez­hessen önmagáról, még ha ez nem is tetszik a szom­szédjának. A szomszédnak mindig észben kell tartania; adódhat olyan helyzet, »mi­ikor neki magának lesz szük­sége az önrendelkezési jog­ra. De meggyőződésem, hogy az önrendelkezés a XX. szá­zadban nem teremthető meg a határcölöpök áthelyezésé­vel .., Bejelentették az SZKP Központi Bizottságának a nemzetek közötti kapcsola­tokkal foglalkozó ülését, de én úgy látom, el kell gon­dolkodnunk egy másik fó­rumról is, mégpedig a Szov­jetunió népeinek kongresz- szusáról. A népekéről és nem a köztársaságokéról, a terü­letekéről. A kongresszus fe­lülvizsgálhatja a brezsnyevi alkotmányt, és hozzáláthat az ország új nemzeti beren­dezkedése terveinek megvi­tatásához, amelyek megfelel­nek az átalakítás szellemé­nek és a szocializmusról al­kotott mai képünknek. A Zsiguli-gyár tervei A volgai autógyárban tu­dományos-műszaki közpon­tot létesítettek, ahol új szer­kezeti, formatervezési, mű­szaki elgondolásokat mun­kálnak ki. Kísérleti jelleg­gel évi 3 ezer gépkocsit és mintegy 10 ezer autómotort gyártanak majd. A vállalati szakemberek már most aktívan dolgoznak a közeljövő modelljein. Nagy gondot fordítanak a gépko­csi aerodinamikai tulajdon­ságainak javítására, az üzemanyag-fogyasztás csök­kentésére, az autó kényel­mének fokozására. Képün­kön: a volgai gyárban befe­jezés előtt áll a VÁZ—21099- es modell. Sorozatgyártását 1990-ben kezdik. Egy privilégiummal kevesebb. Bátor lépés A Szovjetunióban szep­tember elseje nemcsak az új iskolaév kezdetét jelen­tette, hanem egy újabb lé­pést a társadalmi igazságos­ság felé. E naptól kezdve ugyanis megszűntek a párt-, állami és közigazgatási dol­gozók élelmiszer-utalványai. A hírt egy hónappal koráb­ban a Pravda egy pár soros közleményben jelentette be. Ügy tudom, kivételt csak a rendkívüli érdemeket szer­zett nyugdíjasok élveznek. A döntés fogadtatása per­sze nem egyértelmű. Orszá­gunkban olyan sajátos hely­zet alakult ki, amikor a tényleges változások sokszor mélyebbek és szélesebbek, mint ahogyan arról a tö­megtájékoztatási eszközök hírt adnak. Ennek sok oka van, többek között valószí­nűleg az is, hogy manapság sok olyan dolgot változta­tunk meg vagy javítunk ki. amelynek vajmi kevés köze van a szocialista vívmá­nyokhoz. lgv van ez az élelmiszer­utalványokkal is. Országunk hosszú ideig nem volt képes biztosítani állampolgára-- nak a megfelelő-élelmiszer ellátást. Az élelmiszer-utal ványok rendszerének beve­zetése, amelyet később sajá­tos ösztönzésnek, sőt kitün tetősnek vettek, kényszerű lépés volt, amivel nem lehe­tett büszkélkedni. Nem vé­letlen, hogy hatalomra jutá­sa után Hruscsov, majd — mint hírlik — Brezsnyev is szinte azonnal hozzálátott, hogy megszüntesse az appa­rátus dolgozóinak kedvez­ményes élelmiszer-ellátását. Hozzáfogott, ám nem fejez­te be egyikük sem. Azonnal megérezték „a megsértett” apparátus ellenállását, és sem a társadalom, sem a sajtó részéről nem kaptak nyilvános támogatást. Ma más a helyzet. A tömegtá­jékoztatási eszközök kam­pányt folytatnak a társadal­mi igazságosság helyreállí­tásáért. Ez a párt vezetői^ nek irányvonala is. Ennek ellenére úgy vélem: az élél- miszer-utalványok eltörlé­séhez meglehetős bátorság kellett, s feltételezem, hogy a döntést a Kremlben nem könnyen hozták meg. Ez ugyanis a káderállományra mért csapás, bizonyos privi­légiumok megvonása. A. Ignatov „Mérnök", az alkalmazó Lettország fővárosában. Rigában megalakult az első tudományos-műszaki szö­vetkezet (gmk). A Polgári Repülőmérnöki Főiskolán létrehozott „Mérnök” alkal­mazói társulás teljesen ön­elszámolással működik; tag­jai a rigai felsőoktatási in­tézmények tudományos mun­katársai, tanárai, aspiránsai és hallgatói. Nem titok, hogy számta­lan — sokszor már szaba­dalmi védelmet is élvező — találmányból nem lesz ter­mék. A feltalálóknak egysze­rűen sem erejük, sem ide­jük nincs az általuk tett javaslatok gyakorlati alkal­mazásának figyelemmel kí­sérésére. Ezt a feladatot vál­lalták föl a „Mérnök” szö­vetkezet szakemberei. . Ma már eredményekről is be­szélhetünk. Az ipari vizekben a kő­olaj-szennyezettséget és mértékét meghatározó indi­kátor gyártására példáúl tíz évig kerestek vállalkozót. Az új szövetkezetnek mind­össze fél évre volt szüksé­ge, s a közeljövőben az egyik lett kolhozban meg­kezdik az új szer gyártását. A „Mérnök” szövetkezet egyik fontos célja a felsőok­tatási intézetekben folyó ok­tatás korszerűsítése. Jelen­leg a rigai műszaki főisko­lán folytatják egy korszerű rajzgép beállítását. Atomrakéta helyett daru Tervezők a rakétaszállító berendezés mozgó daruvá alakítá­sának lehetőségeit vizsgálják A Nyugaton SS—20-nak ismert RSZD—10-es szovjet rakéta vontatóberendezésé­re építődarut szerelnek. Ilyet a közelmúltban még elképzelni sem lehetett. Je­lenleg azonban a közepes és rövidebb hatótávolságú ra­kéták felszámolásáról kötött szovjet—amerikai szerződés ratifikálása után fölmerült annak szükségessége, hogy a haditechnika egy részét a népgazdaságban nasznosít- sák. Az odesszai darugyár ter­mékeit a népgazdaság szá mos ágazatában ismerik és alkalmazzák. Az 1987 de­cemberi washingtoni csúcs­találkozó után, majd a szov­jet—amerikai rakétaszeiző- dés megkötését követően a gyár tervezői fölvetették: a megsemmisítésre ítélt raké­taszállító berendezéseket felhasználhatnák mozgó da­ruk építéséhez. A vállalat­nál hamarosan elkészültek az első próbapéldányok. A tervezők több nehéz darut szereltek a rakétavontató berendezésekre, így egy 80 tonnásat is. Ennek előállítá­sában részt vesz a cég régi partnere, a lengyel Bumar- cég. A lengyel gémet fel­használó daru műszaki raj­zait már elkészítették a ter­vezők. A rakétaszállító berende­zések átalakításában közre­működik a nyugatnémet Liebherrwerk cég is, amely 1972 óta szállít a Szovjet­uniónak szélsőséges időjárá­si körülmények között al­kalmazható műszaki eszkö­zöket. E cég berendezéseit használták például a transz- szibériai gázvezeték építése­kor és a csernobili kataszt­rófa következményeinek fel­számolása idején. A szak­emberek azt ajánlják, hogy az RSZD—10-es rakéta szál­lítóberendezésének alvázá­ra szereljenek 154 tonna te­herbírású darut is. Az ilyen daruk nélkülözhetetlenek hi­dak és nagy iparvállalatok építésekor. A rakétaszállító berende­zések felhasználásával készí­tett mozgó darukat még az idén kísérleti próbáknak ve­tik alá, s jövőre megindul a sorozatgyártásuk is. D. Pavlov

Next

/
Thumbnails
Contents