Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-03 / 263. szám

1988. november 3., csütörtök Somogyi Néplap 7 M^MHsportM Ki játszhat a válogatottban? Rendkívüli elnökségi ülés az MLSZ-ben Békéscsabán folytatódik a vizsgálat Szerdán a Magyar Labda­rúgó-szövetség székházában az utóbbi idők legnagyobb érdeklődést fölkeltő — pon­tosabban: legnagyobb vi­hart kavaró — eseményével, a bundabotránnyal kapcso­latban rendeztek sajtótájé­koztatót, miután előzőleg az MLSZ elnöksége rendkívüli ülést tartott Varga Miklós, az MLSZ élén álló háromtagú vezető­ség tagja elmondta: a rend­kívüli elnökségi ülésre két ok miatt került sor. Egyrészt tájékoztatni akarták a testü­letet az eddig meghozott döntésekről, másrészt in­formálódni akartak a hatá­rozatok visszhangjáról, a labdarúgás helyzetéről, s megerősítést kívántak nyer­ni néhány kérdésben. Varga Miklós hangsúlyozta, hogy „közbülső” ülést tartottak, hiszen a rendőrség nyomo­zási eljárása még folyamat­ban van, de már bizonyos információknak birtokában van a testület. Az elnökség határozottan és egyértelműen azt a véle­ményét nyilvánította ki, hogy minden szálat fel kell göngyölíteni, játékosra és csapatra való tekintet nél­kül. Nem akarnak olyan hi­bába esni, mint korábban, amikor bizonyos.szálakat el­vágtak. Az elnökség egyetlen el­lenszavazattal megerősítet­te, hogy a bajnokságot foly­tatni kell, amint erre nem­zetközi példák is akadnak. Véleményük szerint ugyanis MIÉRT TITOK? A múlt héten kipattant labdarúgó-bundabotrány egyik szereplője Mészöly Kálmán, a Vasas vezető edzője. Nem tudni azon­ban, hogy a szakvezetőt megilleti-e a titulus, hi­szen a lapokban vele kap­csolatban egymásnak el­lentmondó információk látnak napvilágot. Egye­sek szerint felbontották '-szerződését, s ismét előd­je, Öze Tibor vette át az angyalföldi csapat szak­mai munkájának irányítá­sát. A tény, hogy szomba­ton a Vasas—Tatabányai Bányász NB I-es találko­zón Öze ült a kispadon, de attól nem messze egy „kis pádon" Mészöly is helyet foglalt. Vajon joga volt-e eh­hez? A Magyar Labdarúgó- spövetség vezetői hétfőn azt nyilatkozták, hogy a függőségi viszonyból adó­dóan ők csak bizonyos szankciókat alkalmazhat­nak Mészöllyel szemben, a többi a klub dolga. A Va­sas illetékesei azonban nem tartják fontosnak, hogy elmondják vélemé­nyüket; egyre csak azt kérdezgetik, minek ezt az ügyet feszegetni. Szerdán Meráth József, a labdarúgó-szakosztály elnöke sem adott tájékoz­tatást. Csupán •annyit mondott, hogy a Mészöly- ügyben az MLSZ állás- foglalása az egyesület tit­kárságán vagy a szövet­ségben elolvasható. Hoz­záfűznivalója nincs. Miután az újságíró új­ból megerősítette, hogy nem az MLSZ, hanem a szakosztály vagy a klub vezetésének állásfoglalá­sára kiváncsi, akkor a szakosztályelnök közölte, hogy legföljebb Maróti elvtársnál (a Vasas ügyve­zető elnökénél) lehet ,,randevúzni’’. Igenám, de ha Maróti Jánost sem dél­előtt, sem délután nem lehet elérni, hogyan lehet megszervezni a találkozót? A kör ezzel bezárult.. . nem lehet a teljes hazai labdarúgást elmarasztalni, hiszen a játékosok, vezetők többsége tisztességes, nem szabad őket is sújtani. Ab­ban viszont teljes volt az egyetértés, hogy akik ellen eljárás folyik (szám szerint negyvenen vannak), azoknak a játékjogát felfüggesztik, azaz minden munkaviszo­nyukkal összefüggő sportte­vékenységtől eltiltják. Varga Miklós arról is szót ejtett, hogy felmerült: mi­ért nem mond le az elnök­ség. Véleménye szerint job­ban szolgálják a labdarú­gás ügyét azzal, ha igyekez­nek tiszta helyzetet terem­teni. Egyébként a testület dolga igen nehéz, hiszen az elnökség utolsó napjait éli — az év végén lejár a man­dátuma —, ráadásul a világ- bajnoki selejtezők is már zajlanak, így a válogatott felkészülési lehetőségeit is biztosítani kell. Az MLSZ azokban a kérdésekben nem foglal állást, amelyek nem a hatáskörébe tartoznak, például az egyesületi pénzek hűtlen kezelése ügyében sem. Fölvetődött, hogy a sport- fegyelmi kérdésekben ho­gyan járnak el. A határozat szerint ezt a jogot nem ru­házzák át a munkáltatókra, azaz az egyesületekre, ha­nem az MLSZ Fegyelmi Bi­zottsága lesz az illetékes a kérdésben. Felmerült az a kérdés is, hogy kik játszhatnak a vá­logatottban a legközelebbi — a görögök elleni — mér­kőzésen. Az elnökség úgy Győztesek: Frank 5, Hay­den 3, dr. Szita 2, Varga 2, Bali 1. A mérkőzés elején a ven­dégek 7:3-as vezetésre tet­tek szert, majd 10:10-re ala­Szombaton és vasárnap két tájfutó versenyen vet­tek részt a kaposvári ver­senyzők. Szombaton a Rö- viköt—Meteor kupán szere­peltek míg másnap (egy hét ­tel előrehozva) a november 7. emlékversenyt rendezték meg. A Röviköt—Meteor kupa (helyszíne: Hetvehely) 120 résztvevőt vonzott. A kaposvári dobogósok: F 13 C 2. Csikvár, 3. Matics. F 11 C 2. Tóth G., 3. Luthár. N 21 B 1. Galambos, F 35 B. 2. Marton (valamennyi K. határozott, hogy a nyomoza­ti anyagban szereplő öt mérkőzésen (emlékeztetőül : Bp. Honvéd—Debrecen, Debrecen—Hákóczi, Békés­csaba—Pécs, Haladás—Bé­késcsaba, Rákóczi—ZTE) szerepelt játékosok közül senki (sem itthon, sem kül­földön játszó) nem kerülhet be a válogatottba, addig leg­alábbis nem, ameddig nem tisztázza magát. Elhangzott, hogy Mezey György szövet­ségi kapitány kijelentette, teljes mértékben aláveti magát az elnökség döntésé­nek. Az idegenlégiósokkal kap­csolatban egyébként az a helyzet, hogy külföldre szer­ződésükkel a játékjoguk is eladásra került, így azt az MLSZ nem függesztheti fel. Gyakorlatilag: ameddig a külföldön játszók nem tér­nek vissza Magyarországra, addig az eljárást szünetel­tetik ellenük, csak hazai földön kezdeményezhetik el­lenük a sportfegyelmi eljá­rást. Arra, hogy külföldi tartózkodásuk során is eljá­rást indítsanak, csak akkor lenne rnód, ha jogellenesen tartózkodnának az ország határain túl, de erről ebben az esetben nincs szó. Mint kiderült, az elnöksé­gi ülésen Lóczy István, az ORFK osztályvezetője tá­jékoztatta a testületet, de vanna kolyan tények is, amelyeket még az MLSZ- szel sem közöltek. Minden­esetre a rendőrség igyekszik az ügyet minél hamarabb lezárni, lehet, hogy erre két- három héten belül már sor is kerül. kult a mérkőzés állása. A szép számú közönség izga- totan várta az utolsó kört, amely eldöntötte a mérkő­zés sorsát. Ebben a kapos­váriak 3:2-es arányban bi­Gazdász). F 17 B 2. Mérvai, 3. Simó (mindkettő ipari szakközépisk.). A november 7. emlékver­senynek Magyaregregy volt a helyszíne és százan indul­ták. A kaposvári vonatko­zású eredmények: F 13 C 2. Matics, F 11 C 3. Luthár, N 21 B 3. Szabados, F 35 B 1. Marton, 3. Kutnyánszky (valamennyi K. Gazdász). F 17 B 2. Németh, 3. Kosa, F 15 B 1. Tardi, 2. Csipke, 3. Zubor (valamenyi ipari szak- középiskola). A békéscsabai labdarúgó- bundaüggyel kapcsolatban Hajdú Antal rendőr őrnagy, a vizsgálati osztály vezetője szerdán a következő tájé­koztatót adta. Kiderült: a Békéscsabai Előre Spartacus labdarúgó-szakosztálya há­rom mérkőzésben érintett. 1. Pécs—Békéscsaba (4-1), 1986 áprilisa. A pécsiek do­bogós helyen akarták zárni az idényt és eredményesen kívántak búcsúzni közönsé­güktől. Ezért „bebiztosítot­ták” az összecsapást. Száz­ezer forintot ajánlottak föl a csabaiaknak, s ezen hat labdarúgó osztozott: Stei­gerwald, Szekeres, Pásztor, Varga, Szabó II L. és Lebo- niczky. A fő „szervező” a pécsi Réfi és a békéscsabai Szabó volt. 2. Békéscsaba—Szombat­hely (2-0), 1986 áprilisa. A találkozót a csabai vezetők szervezésében vették meg 200 ezer forintért a szom­bathelyiek kapusától, Hege­dűs Pétertől. A kapus 150 ezer forintot át is vett a közvetítőtől, Kerekes Imre nyugdíjas labdarúgó-edzőtől, aki 50 ezer forintot meg­spórolt — „lenyelt” .. 3. Még egy mérkőzés sze­repel a feketelistán. E talál­kozót a vezetők vették meg 400 ezer forintért. Ebből 200 ezer forintot a labdarúgók adtak össze a saját prémiu­mukból. Az összeg másik felének eredete még nem ismeretes. Békéscsabán tehát a bun­daügy nem zárult le. A vizs­gálat tovább tart... zonvultak jobbnak, így meg­nyerték a számukra nagyon fontos mérkőzést. Jók: Frank, Hayden. Asztalitenisz NB III Siófoki Spartacus—Pécsi Gázmű 9:7 A tartalékos pécsiek ellen jó játékkal nyert a siófoki csapat. Gy.: Balaton, Ko­vács, Krausz 3—3. LABDARÚGÁS Szerdán barátságos mér­kőzésen találkozott a ma­gyar és a lengyel ifjúsági labdarúgó-válogatott. Lengyelország— Magyarország 2-1 (0-0) V. J. TÁJFUTÁS HÍREK November A nap C.31 órakor kél, és 16.25 órakor nyugszik; a hold — órakor kél, és 14.04 órakor nyugszik. 3 A várható időjárás Lassan mindenütt beborul az ég, és sokfelé Csütörtök számíthatunk esőre, majd havas esőre, esetlég hóra, napközben hózáporokra. Egyre több he­lyen megerősödik a délnyugati szél, majd északnyugatira fordul. Győző Ma, csütörtökön hideg idő lesz, csak 2—7 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet. — Fölkészül a vonalkód­rendszer alkalmazására a barcsi Vörös Csillag Tsz gesztorságával működő anyag- és alkatrészkereske­delmi társulás. A kód beve­zetését az tette lehetővé, hogy a teljes adminisztrációt számítógépesítették. — Elhunyt Pióker Ignác, a Hazafias Népfront Orszá­gos Elnökségének tagja. 82 éves volt. 1929-től az Egye­sült Izzólámpa és Villamos- sági Rt-nél dolgozott, gya­lusként egészen nyugalomba vonulásáig. Három évtizedig volt országgyűlési képviselő, 1975-től 1985-ig az Elnöki Tanács tagja. A munkaver­senyben elért eredményeit, tevékenységét Kossuth-díj- jal és a Szocialista Munka Hőse kitüntetéssel jutalmaz­ták. — Segíti a Kossuth Könyv­kiadó a pártoktatásban részt vevő hallgatókat: két-két kötetben újra megjelenteti Marx—Engels, illetve Lenin válogatott műveit. — öt év alatt 600 lakás építésére vállalkozik Pécsett a nemrég megalakított ka- posújlaki Pannon Wolf Kft. Az osztrák—magyar vegyes vállalat a pécsi építkezés során nemcsak a lakásokat, hanem a hozzájuk tartozó szolgáltató létesítményeket is fölépíti. — Indiába szállít sárga­borsót, 60 vagonnal, a So­mogy Megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat. A 6. számú körzeti üzemé­ben 20 vagon zöldborsót tá­rol — ezt pedig Kubába vi­szik majd további feldolgo­zásra. — Szálloda épül Prága déli részén. A 19 emeletes, 400 ágyas létesítménybe, láhal termelőszövetkezeti dolgozók üdülnek majd, uszodát és tornatermet is építenek. — Százezer kompaktle­mezt gyártanak még ebben az évben Csehszlovákiában a lodenicei hanglemezgyár­ban. A vállalatnál új üze­met építenek, ez évi 4,5 mil­lió CD-lemezt gyárt majd. — Higany volt a tejben, amit gyári csomagolásban kedden a Komáromi Len- árugyár büféjében vásárolt az egyik munkásnő — ezt állapították meg a köjál ta­tabányai laboratóriumában. Folyik a vizsgálat: hogyan került ez a mérgező nehéz­fém a műanyag tasakba. — Öntözőgépek kölcsön- bérletben. Az öntözés fej­lesztésére vállalkozó gazda­ságok nagy teljesítményű külföldi berendezésekhez jutnak a Tsz-ker Agrárszö­vetkezetek Kereskedő Háza közreműködésével, az év vé­géig négy, jövőre pedig to­vábbi húsz nagy teljesítmé­nyű szántóföldi öntözőgépet hoznak be Ausztriából. A gépek árát öt év alatt tíz részletben fizetik ki a gaz­daságok. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-644 ^ 75 éve született Sárközy György (1913—1971) Kossuth-díjas mérnök. Okle­velét a bécsi műszaki egye­temen szerezte 1938-ban. Itt­hon a Magyar Általános Út­építő Rt. alkalmazta; út- és hídépítéseket vezetett. 1945- ben műszaki igazgatóvá ne­vezték ki, s 1948-ban öt bíz­ták meg az összevont álla­mosított útépítő vállalatok műszaki igazgatói feladatai­val. 1950-ben a Betonútépítő Vállalat főmérnöke lett; ugyanezt a feladatkört látta el 1958-tól az 1. Számú Mély­építő Vállalatnál. 1961.-ben ke­rült át az Országos Tervhi­vatal műszaki titkárságára, 1962-től pedig az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik főosztályát vezette. Mind itthon, mind külföl­dön számos előadást tartott műszaki fejlesztési témákról, s több újítás fűződik a ne­véhez. Hazánkban elsőként valósí­totta meg a külszíni szén- termelést. Foglalkozott a szikes területek talajjavítá­sával (az ún. mésziszapos el­járással), rizstelepeket léte­sített, s megszervezte irányí­tásukat is. Több repülőtér, ipari üzem, irodaház terve­zésében vett részt, s egyik kezdeményezője volt a ma­gyarországi autópálya-épí­tésnek. Kossuth-díját a föld­munkák gépesítése terén végzett munkásságáért kap-* ta. — Csicsóka termesztésére rendezkedik be a ceglédi Lenin tsz. A burgonyához hasonló csicsóka többféle gyógyszeralapanyagot is tar­talmaz, s az utóbbi időben a vegyipari gyárak magas árat fizetnek érte. A ceglédiek 10 hektáron vetették el a gumókat. — Kigyulladt menet köz­ben egy MTZ típusú traktor tegnap Kutas és Szabás kö­zött. A vontató utastere ki­égett. A becsült kár 40 ezer forint. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják. — Somogyi szakemberek is részt vettek a múlt héten Vépen a 3. alkalmazástech­nikai és oktatásfejlesztési konferencián. A tanácskozá­son különös hangsúlyt ka­pott a pedagógiai újítások kérdése, ezek erkölcsi elis­merése. Balesetek Nem az útviszonyoknak mefelelő sebességgel vezette személygépkocsiját kedden este Lingurár János 29 éves fakitermelő, nyíradonyi la­kos; Pusztaszemes előtt le­tért az úttestről és egy fá­nak ütközött. A gépkocsive­zető, valamint két utasa: az 57 éves Lingurár Ferenc ti­szafüredi és a 60 éves Lin­gurár József dunakeszi tek­nővájó könnyebben megsé­rült. Elaludt a volán mellett tegnap éjjel fél egykor Mar­kó Imre János 34 éves nagy- kanizsai kőműves, s Lábod és Nagyatád között sze­mélygépkocsijával az árokba hajtott. Könnyebben megsé­rült. Az anyagi kár 30 000 forint. — 3 napos társasutazást szer­vez Bécshr 1988. november 28— 30-án a Siotour a karácsonyi nagybevásárlások jegyében, fél­panziós ellátással. A részvételi díj 5190 FI. a költőpénz 3000 Ft (szállás, városnézés, múzeum­látogatás). Jelentkezni a Siotour valamennyi irodájában, a saw- 03-44-es pozíciószámon lehet. — Figyelem! Figyelem! A Roily méterárubolt ajánlata! Kedvező áron vásárolhat maradék sza­badidőruha-anyagokat, gyapjú férfi- és nőikabát-, kosztüm- és aljanyagokat. A fentiekhez ma­radék bélésárut és váltömést is ajánlunk. Roily méterárubolt, Kaposvár, Munkásőr sor 1V. (400870) Asztalitenisz NB I Kaposplast—Borsodi Volán 13:12

Next

/
Thumbnails
Contents