Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-29 / 284. szám
1988. november 29., kedd Somogyi Néplap 5 Sztálin szerette az irodalmat, dől Story vagy history? A kereskedelem és a vendéglátás múzeuma Díszes czüstöziitt süteménytartó: a miskolci Korarius cukrászda egyik díszeként került a múzeumba A Frank kávé üvegre festett diareklámja a kiállításon A szerzőpáros (Béládí László, Krausz Tamás) Sztálin című népszerű tudományos munkája előszavában méltán aggódik amiatt, hogy -a „story" háttérbe szorítja a „history"-t Sztálinnal kapcsolatban, holott a kockázat nem csekély: „Több nemzedék most fogja megtudni, ki is volt Sztálin". Jelenleg azonban, miután a moszkvai televízióban egyszerűen „bűnözőnek", „gyilkosnak" nevezik, az üzleti szempontokra nagy súlyt fektető szerzők (köztük gátlástalan dilettánsok is) és kiadók elérkezettnek látják az időt arra, hegy azt közöljenek Sztálinról, amit éppen akarnak, s olyan „tálalásban" (és szövegkörnyezetben), amely a legjobban megfelel az üzleti célnak, az eladhatóságnak. Persze, nem csoda. Mert — valljuk meg — egy tegnapi félisten szobrának ledöntése nem mindennapi látványosság. Tény: Sztálin három évtizedig állt a szovjet állam élén, és a náci Németország legyőzése után a világ legtekintélyesebb politikusainak sorába emelkedett. Tény továbbá — Churchill szavaival — hogy .,faekével vette át Oroszországot, atomfegyvert hagyott neki örökségül." S egyáltalán nem tetszik túlzásnak Vaszilij Groszmann (az Elet és sors című regény szerzője), megállapítása sem: „Oroszország ezer éven át a korlátlan hatalom és önkény országa, a cárok és az ideiglenesek országa volt. De nem volt az orosz történelem ezer évében senki, aki. nek Sztálinéhoz hasonló hatalma lett volna." Ezek után lehet-e mást kérdezni, mint, hogy miként lett, lehetett e roppant hatalom birtokosa? Aztán: a körülményeken és személyiségén kívül miilyen erők, véletlenszerűségeik kedveztek a „sztálini jelenség" létrejöttének, hegemóniájának, majd, talán a legfontosabb kérdés, hogy Sztálin az orosz fejlődés és a forradalom szerves „terméke", természetes szülötte-e, illetve, hogy valóban szükségszerű fol.vtatása-e Leninnek, és a forradalomnak? — miként ezt maga Sztálin és hívei hirdették, tudatosították a nemzetközi munkásmozgalomban. (Az utóbbira az első határozott „nem"-et az októberi forradalom egyijir vezére, Joszif Dzsugasvili egykori munkatársa, majd ellenfele, és áldozata, Lev Pavidovics Trockij mondta ki Sztálin című könyvében, amely tulajdonképpen a későbbi „vezér" első életrajzának tekinthető.) „A modern polgári életrajzok kritikailag tekintenek Sztálinra, ám kritikájuk éle éppen azáltal csorbul ki, hogy nem látják: Sztálin nem természetes és szükségszerű folytatása Leninnek és a forradalomnak" — írják .a könyv szerzői, akik a „Sztálin-jelenséget", a személyi diktatúra létrejöttének okait a históriai alaphelyzettel, a bolsevik párt történetének legfontosabb mozzanataival együtt vizsgálják, s így az elemzés során nyilvánvalóvá válnak azok a véletlenszerűségek, hibák is, amelyek a hatalom szívós manipulátorának piai mára hajtották a vizet. Csak egy példa a sok közül. 1922. április 3-án megszervezték a központi bizottság főtitkári állását. A tisztség betöltésére a politikai iroda nevében Kame- nyev a gyakorlati tevékenységben, szervezésben kitűnt (ugyanakkor az elméletben gyengének minősített) Sztálint javasolta. Megjegyzendő: ezt a posztot nem valamiféle „legmagasabb hivatalnak" tekintették; a főtitkárnak egyszerű koordináló szerepet szántak a politikai iroda régi, nagy tapasztalatokkal rendelkező „értelmiségi" politikusai, a ragyogó eszű filozófusokideológusok, szónokok, tanulmányírók — alábecsülve a „darabos", gyenge szónoknak bizonyult „Koba" képességeit. Csupán Lenin eszmélt rá (ő is későn), hogy — miként híressé vált végrendeletében (Levél a kongresszushoz) írta — „Sztálin elvtárs, amióta pártfőtitkár lett, mérhetetlen hatalmat összpontosított a kezében és nem vagyok biztos benne, hogy mindig elég körültekintően tud majd élni ezzel a hatalommal". És határozatban követelte leváltását. Abban, hogy a már súlyosan beteg Lenin végrendeletét nem hajtották végre, nemcsak Sztálin, hanem a politikai és a központi bizottság más tagjai is hibáztathatok — utóbbiak ezért később életükkel fizettek. Lenin — a végrendelet tanúsága szerint — Sztálint személyisége, emberi tulajdonságai miatt tartotta alkalmatlannak a főtitkári posztra. Nos, milyen ember volt (lehetett) Sztálin? Erre a kérdésre „storvk” özönével válaszol az irodalom (megannyi kiaknázható lehetőség, a sztálini jelenség felszínes, csupán a szenzációt kereső megközelítésére), ám tény. személyiségének elemzése is sokat segíthet néhány olyan tette, intézkedése okának megértésében, amely ma is rejtély, megmagyarázhatatlan. Ezek közé tartozik például, hogy a legközelebbi munkatársai (cinkostársai?) iránt is abszolút bizalmatlan Sztálin mién bízott éppen Hitler „barátságában", a megnemtámadási szerződésben. Közismert, hogy nemcsak a kommunista Sorgénak, a legendás hírszerzőnek nem adott hitelt (aki élete árán pontosan /közölte a támadás időpontját), de ennek bekövetkezése után is úgy vélte, hogy csupán „provokációról" van szó. (Ö, aki merő bizalmatlanságból valósággal már a „generalisszimusz” lefejezte a Vörös Hadsereget a háború küszöbén.) Ma már hadvezéri géniuszáról szőtt legendák is szertefoszlottak (bizonyos megítélések szerint, ha a Szovjetunió felkészülését nem akadályozzák meg az ő bűnös tévedései, a németek háromszor is meggondolják a támadást) Közismert a „vezér" vonzalma az irodalom, a művészetek (főként az őt ábrázoló filmművészet) és a tudományok iránt. Kamaszkorában versei jelentek meg, s tagadhatatlan, hogy sok szépirodalmat olvasott. Annál meghökkentőbb (számomra ez is rejtély), hogy zseniális írók, művészek, világhírű tudósok estek áldozatul e „vonzalomnak”, s talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy az értelmiség „sztálini megítélése”, kezelése helyenként napjainkban is érezteti hatását, mint egy rossz beidegződés, amelytől nehéz megszabadulni. Szapudi András Hazánkban több évszázadon át gyógyszerészek készítették a .cukros termékeket, a cukorkákat, a fűszeres és gyümölcsitalokat. Csak a XVII. századtól kezdve különült el a gyógyszerészeitől az édességkészítés, és lett önálló mesterség. A főúri háztartásokban alkalmazott „tsemegetsinálók" voltak tehát a későbbi árutermelő cukrászok elődei. Az 1840-es évek végén a hazai mesterek a répacukor használatára tértek át, mert a nádcukor behozatala a Napoleon által elrendelt tengeri zárlat miatt akadályokba ütközött. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igen gazdag anyagólt vonultat fel a cukrászipar magyarországi történetét bemutató állandó kiállításon. A századforduló éveiből való műhelyberendezés darabjai között érdekes tészta-, ostya- és fánksütők, díszítő és tésztaformázó szerszámok sorakoznak. A Krisztina téri Auguszt cukrászdából származó konzolasztal órával és zenélőképekkel és az empír stílusú márványkandalló a múlt században divatos cukrászdák hangulatát idézi. A korábban csak édességet árusító üzletek ebben az időben alakultak á-t helyben fogyasztásra is alkalmas vendéglátóhelyekké, s váltak a városi társasági élet színhelyeivé. Az első ilyen üzletet Heger Frigyes 1814-ben nyitotta meg. A kiállítás egy másik termében ugyancsak sajátos hangulatot áraszt az egykori vízivárosi Friedl cukrászda belső berendezése is, amely már később, 1870-ben készült, a cukrászda felszerelési tárgyai pedig a két világháború közötti időkből valók. A múzeum másik nagy, állandó kiállítása A magyar kereskedelem századunk első felében címet viseli. Üzletképekből, emlékérmekből, reklámtárgyakból, korabeli felszerelésekből, árucikkekből álló válogatás a századforduló gazdasági arculatát idézi. A „boldog békeidők" hangulatával áll szemben az I. világháború időszaka: a sorban állásról készült fotó, a lázító röplap, a háborúban elesettek emléktáblája a szomorú valóságra figvel- mezteit. A kiállítás anyagából azt is megtudjuk, hogy a Corvin Áruház 1926-ban nyitotta meg kapuit, a Magyar Divatcsarnok története pedig a múlt századba nyúlik vissza. A tárlókban látható tárgyi emlékek a kereskedelmi alkalmazottak mozgalmairól, a BNV-k történetéről, a forint 1946-os születéséről is hírt adnak. K. Gy. M. r Uj berendezés a videostúdióban A Somogy Megyei Művelődési Központ videostúdiója különböző események, ünnepek, tárgyalások rögzítését tartja elsődleges feladatának. A stúdió új felszerelést kapott. A VHS-rendszerű képrögzítés ' és a modern hangtechnika lehetővé tette eddigi tevékenységük bővítését. Az idén kialakították a megyei tanácsülések nyilvánosságát szolgáló zártláncú videóhálózatot, részt vettek a Margit téri napok rendezvénysorozatának rögzítésében is. Kéthetenként kétórás műsort sugároznak kábelen hatvan lakásba. TV-NÉZÖ A TITOK A keceli ember milliomos. Irigye is akad bőven, több százszor följelentették már, s megannyi vizsgálat folyt ellene. Persze sosem találtak nála semmi komolyabb szabálytalanságot, igaz, néhány százezer így is mindig „bejön” büntetésként. „Aki dolgozik, az hibázik is” —>. mondta. Vitray Tamás televíziós folyóiratában, a Te- leferében láthattuk őt, amint csöndes, megnyerő egyszerűséggel beszélt saját vállalkozásáról. Valamikor autószerelőként kezdte, aztán, mivel úgy érezte, ő és munkatársai ennél sokkal többre képesek, gyártmányfejlesztő és tervező vállalatot alakított. Maga képezte ki az embereket, s az egykori kisvállalkozás — véleménye szerint — az ország legnagyobb termelőüzeme lesz hamarosan. Az ember azt gondolná, Vitray Tamást már semmivel sem lehet zavarba hozni. Aki azonban látta a péntek esti műsort, az ellenkezőjéről győződhetett meg. A műsorvezetőt any- nyira lenyűgözte a keceli ember, hogy helyenként alig jutott szóhoz. S mi, nézők is csak ültünk a készülék előtt, s kutattuk a titkot, amire Vitray is többször rákérdezett, de nem jutott ő sem annak birtokába. Annyit mindenesetre megtudtunk, hogy a Pintér-művekben hat óra a kötelező munkaidő, de ha kell, az adminisztrátor is éjt nappallá téve dolgozik. A .Pintér-művek évek óta megbízható minőségben szállítja termékeit nemcsak a hazai piacra, hanem a világ több mint húsz országába. Munkások százai várnak arra, hogy a keceli gyár dolgozói lehessenek, s erre a közeljövőben jó alkalom is kínálkozik, hiszen nemsokára elkészül az új üzemcsarnok, s a tervék szerint a közelgő világkiállításra a keceli ember szállodaláncot fog építeni, hozzá Kecelen repülőteret, miegymást. A keceli ember nem beszélt nyersanyaghiányról, szerkezetátalakításról, a világpiaci tényezők sajnálatos hatásáról, az elvonások milyenségéről. Arról annál inkább, hogy munkásainak joguk van előre akár nyolc hónapi fizetésüket is kivenni, hogy joguk van kölcsönt kérni lakásépítéshez, vagy akármi máshoz, s ezek az összegek a Pintér-műveknél kamatmentesek. Ültünk és hallgattuk a keceli embert, aki világosan fogalmazott, nem beszélt mellé, s nem kertelt akkor sem, amikor arról kérdezték, szocialistának érzi-e vállalkozását. Kifejtette véleményét a haszonról, a köz javáról, a milliós dollár- és rubelbevételt jelentő megrendelésekről. A keceli ember vidám volt és optimista, s molyos- gós arca csak akkor lett még vidámabb, amikor arról kérdezték, vállalna-e tisztséget a kormánvban. Hátradőlt a széken, s valami olyasmit mondott, hogy oda olyanok kellenek, akik jól értenek a pénzhez, s még akkor is mosolygott, amikor Vitray Tamás viccesen arra kérte, ha megépül a reptér, az első ott leszálló járatra küldjön neki jegyet. Rendben van — mondta ő, s mintha már nem is mosolygott volna annyira, mert ez már üzlet volt, megrendelés, csak bólintott egyet, kezet rázott a műsorvezetővel, meghajolt, aztán elment, s visszavitte a titkot is Kecelre. Balogh P. Ferenc VÁLASZÚTON AZ AGRÁRPOLITIKA? Mezőgazdasági piac A mezőgazdasági termelés és a feldolgozás ma még gyakorlatilag elkülönült szervezeti, érdekképviseleti rendszerben működik és ez rányomja bélyegét az egész gazdálkodásra, nemkülönben a kereskedelemre. Az ellentmondás talán még élesebb, ha az üzemeket külön-külön vesszük szemügyre. A mezőgazdasági szövetkezetek munkatársai tanácstalanul tárják szét kezüket; jelenleg nem találni gyógyírt az elmúlt harminc-negyven év rossz beidegződéseire. Válaszúton az agrárpolitika? — tettük fel a kérdést Halmai Péternek, a Politikai Főiskola docensének, aki tegnap délután fűzett néhány kiegészítő gondolatot a Válaszúton az agrárpolitika című tanulmányhoz, amelyet Sipos Aladár akadémikussal közösen írtak. Az előadást Keresel! g eten tartották a nagyberki Ka- posvölgye termelőszövetkezelt és a megyei könyvtár rendezésében. A szövetkezet három éve, az őszi munkák végeztével mindig továbbképzésre hívja az üzem vezetőit, de a környékről másokat is, akit érdekelhet az előadás. Az idén ez volt az első alkalom, hogy a továbbképzés keretében találkoztak a szakemberek és máris azokban a kérdésekben kellett véleményt formálni, amelyek kivált az agrár ág a z a tb a n dolgozókat érintik. Nem véletlen — hallhattuk az előadótól —, hogy a mezőgazdaságban is ki kell dolgozni a reformtételeket, hiszen — bármennyire is szerettük volna elkerülni — ezen a területen is tapasztalhatók újabban válságjelenségek. A jól-rosszul kialakult termelési szerkezetet nem lehet tovább fenntartani, mert így a kilencvenes évekre olyan hátrányba derülne az agrárágazat, amit egykönnyen nem lehetne behozni. Legelőször a mezőgazdasági kereskedelem eddigi rendszerét kellene átformálni, hogy a termelők közvetlen kapcsolatba kerüljenek a piaccal. Nem arról van szó, hogy mindenki külön-külön házaljon a portékájával vagy saját maga exportálja a termékeket. Minden termelőnek közvetlen érdeke kell legyen, hogy a legjobb piacot találja meg, erre most még a lkai mat la nők a monopolhelyzetben levő nagykereskedelmi vállalatok. A mezőgazdasági exportra később is igen nagy szükségünk lesz, de csak azokat a termékeket érdemes a külpiacra szállítani, amelyeket hatékonyan tudnak előállítani. Halmai Péter szerint mielőbb fel kellene hagyni azzal a szemlélettel, amelyik a tömeg- termelést helyezi előtérbe. Az agrármechanizmus átalakulásához hozzátartozik a tulajdonosi szemlélet kialakítása: a vagyon gyarapításának és felhasználásának érdekeltsége és ezzel együtt természetesen a vál - laíkozói feltételek megteremtése is. Gyakran a hatékonyságot kérik számon a mezőgazdászoktól, holott itt Somogybán is inkább többet fizet tek ezek az üzemek az államkasszába, mint amennyi támogatást kapnak. Mindenki egyetértett- abban, hogy szükség van a gazdálkodási függetlenségire, az esély- egyenlőségre, de az állami támogatásokat is igényelnék az üzemek. Mint kiderült, a támogatások mértéke az elkövetkezőkben jócskán csökkenni fog.
