Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-22 / 278. szám

1988. november 22., kedd Somogyi Néplap NEGYVEN ÉV TÁVLATÁBÓL Emlékezés Gönczi Ferencre TV-NÉZÔ Ki a tettes? A Somogy Megyei Mú­zeum történeti osztályának fehér faláról ezüstös keret­ből egy elmélyült elméről tanúskodó, tiszteletet paran­csoló tudásarc tekint a be­lépőre. Z. Soós István ecset­je örökítette meg a múzeum mai gyűjteményét megala­pozó egykori igazgatóját, Gönczi Ferencet. ' Emlékszem kissé hajlott alakjára. Személyesen nem, csak egykori iskolaigazga­tóm, Székely Mihály elbe­széléséből ismertem meg emberségét. Halála negyve­nedik évfordulóján az áldo­zatos muzeológusira a lelkes, tudós néprajzi gyűjtőre em­lékezem akként, hogy kézbe forgatom műveit és a róla írott cikkek sorát. Ha gon­dolatai, módszerei időtálló­ságán mérjük értékét, akkor példamutatónak ismerhetjük el modernségét, ügyszere­tetét és áldozatosságát. Ta­nító volt, majd tanfelügyelő, de alkotó életének lényege a néprajzi kutatás volt. Az ethnográf iában 1948-ban Gönyei Sándor írta búcsúz­tatójában „Könyvei nélkü­lözhetetlen forrásmunkái mind a tárgyi, mind a szel­lemi néprajznak." Ahogy remekmívű leltár- lapjait forgatom, ámulok a tökéletes hűségű rajzokon, melyek hitelesítik egykori értékelőjének megállapítá­sait: „Gönczi Ferenc mun­kái a magyar leíró néprajz klasszikus alkotásai. Ada­tainak tömege pontosan ér­zékelteti a személyes élmé­nyeken alapuló tapaszta­tait. Minden általa megrög­zített néprajzi tényben ön­kéntelenül is az értelmet, az okot, a mozgató erőt, az embert keresi." Alkotásainak értéke nö­vekszik, ha tevékenységét kora nehéz körülményeibe helyezve elemezzük. 1861- ben született Rádón, Zala megyében. Tanítóskodott. Zalában, Désen, Újpesten, majd tanfelügyelővé emel­kedett Zalában, később Ka­Olvasási láz A moszkvai Lenin Könyv­tár olvasás-szociológiai rész­lege az olvasói előjegyzések alapján megvizsgálta, hogy melyek a legnépszerűbb könyvek. A -hosszú sor első 12 he­lyét a következő művek fog­lalják el: Anatolij Ribakov Az Arbat gyermekei, Vlagyi­mir Dugyincev Fehér ruhá­sok, Valentyin Pikul Favo­rit, Borisz Paszternák Zsivá- gó doktor, Alekszandr Bek Űj megbízatás, Anatolij Prisztavkin Elszunnyadt egy arany fellegecske, Csingiz Ajtmatov Vesztőhely, Mario Puzzo Keresztapa, Mihail Satrov Tovább, tovább, to­vább, Vaszilij Groszmann Élet és sors, Nyikolaj Ka­ramzin Az orosz állam tör­ténete, valamint Mihail Bul­gakov A Mester és Marga­rita című alkotásai. A szociológusok megálla­pították, hogy az olvasók reakciója, érdeklődése hirte­len változik,, elsősorban a folyóiratokban megjelent publikációk hatására. A szovjet társadalom elsősor­ban azok iránt a folyóiratok iránt érdeklődik, amelyek tartalma jelentősen megvál­tozott, amelyek éles hangú, érdékes dolgokat kezdtek publikálni, így például a személyi kultusz és a pan­gás éveiben az asztalfiókban várakozó műveket. Ennek következtében jelentősen megnőtt a Novij' Mir, a Zniamja, a Druzsba narodov, az Oktyabr című folyóira­tok előfizető tábora. Soka­sodnak a házikönyvtárak kötetei is. A SOMOGYI BETEÍRVIMiG GÖNCZI FERENC posváron. Ugyanitt a még alig élő múzeum igazgatója lett. Miután néprajzos alap- elvéül elfogadta, hogy „Le-, írni csak azt lehet, amit lát, vagy látott az ember”, 1895- ben gyalogszerrel nekivá­gott Göcsejnek és tíz éven át 3—4 hétre visszatérve be­járta a tájegység valameny- nyi faluját és gyűjtötte ada­tait. Késő ősszel és kora ta­vasszal kereste föl a falvak lakóit, amikor nem gátolta őket munkájukban. A taní­tó, a lelkész és néhány ér­telmes parasztember házát látogatta meg. Sem közle­kedési, sem technikai esz­köz nem segítette gyűjtő­munkáját. Többnyire bizal­matlanság fogadta. Ha vala­hol — fényképezőgép hiá­nyában — rajzolni kezdett egy házat, kaput vagy ke­rítést, álruhába bújt adóel­lenőrként fogadták. Ha ba­bonás szokásaik iránt ér­deklődött, megriadtak tőle, féltek megszólalni. Nem tör­te le a visszautasító fogad­tatás, mégis szomorúan val­lotta meg, hogy „engem mindenfélének véltek, csak jóban járónak nem." Írásai­ban a legtisztább szándék vezette. Az erőt adó forrást így emlegette: „Szeretem a népet, érdeklődöm min­den dolga iránt, tisztelem ősi hagyományait, mely műve­lődési szempontból oly ér­dekes és értékes.” Műveinek megjelentetése hosszadalmas utánjárást, gondot okozott az 1895-ben Budapesten megjelent Mu­raköz és népe című első könyvétől az 1948-ig megje­lent Somogyi gyermekjáté­Lulu közönséges szürke­gém wolt. Csúnya szürke ma­dár. IFöl-alá tipegett ,a gá­ton most is, azokon a nyár- estébe hajló alkonyati órák­ban, amikor már csak pá­ran fröcskölték a Vizet a tóban. Otromba állat! Hosszú nyaka, mint a mérleg karja, föl- is le billegett: még hosz- szabb karólábait nevetséges kényességgel temelgette: csi­pás gombszemeivel zsák­mány után tvizslatott a se­kély vízben. Moit tsenkfi se fürdőit a tóban. Lulu tkimért léptek­kel rótta a kitaposott ös­vényt. Peckes sétáját csak néha szakította meg: amíg megcsípte s kiemelte csőré­vel ,a (halat p tóból. Kevés hal teremhetett mostanság a tóban — Lulu apadt begye, keshedt |teste erfröl ,tanúsko­dott. Ha jönne a halőr és ráemelné a (puskáját, annyi ereje se tvolna, hogy szárny­ra kapjon, hogy odébb lib­benjen és rejtekhelyét ke­ressen a 1sásban, a nádas­ban ... kok című posztumus köte­téig, melyhez megyénk 225 falujában hat évig gyűjtötte az anyagot. A szakmai kö­rök mellett az olvasóközön­ség is különleges érdeklő­déssel fogadta könyveit. Még a Filmvilág 1979. 12. száma is pótalhataitlaniul érdekes dokumentumgyűjteménynek minősítette a Somogyi be­tyárvilág című könyvét. Ek­kor azonban már nem élt Somogy lelkes, tudós kuta­tója; 1948. november 22-én hunyt el. 36 évét szentelte életéből a somogyi művelő­désnek. Ö alapozta meg és gyarapította gyűjtésével a kaposvári múzeumot. Az 1914. február 28-i közgyűlés a Somogy Megyei Múzeum­egyesület alelnökévé válasz­totta és megbízta néprajzi és népművészeti tárgyak gyűjtésével. Munkáját az el­ső világháború sem szakítot­ta meg: 1914-től 17-ig 1500 tárgyat gyűjtött és a vár­megyeház 3 kis szobájában kultúrpalotáról álmodozott. A zavaros idők gáncsos- kodói őt is kikezdték. 1927- ben a Magyar Nemzeti Mú­zeum vizsgálatával akarták kedvét szegni. A vizsgálat azonban mindent rendben talált. A Közgyűjtemények Tanácsa elismerését fejezte ki kiemelkedő munkássá­gáért, itthon gánccsal és le­kicsinylő bírálattal illették. A felszabadulás után érté­kes támogatót talált a me­gye alispánjának személyé­ben, aki hét szobát szabadí­tott fel a múzeumnak, és megvásároltatta a megyével a Fekete-féle házat a mú­zeumnak. A Somogyvárme — Nővérke!... iHa lenne kedves egy fél eunoctint ad­ni ... Képtelen ivagyok el­aludni, nem (jön álom a sze­memre. Pontosabban szólva: csak kósza álmok )jönnek, az alvás sehogyan se megy .. . Jó, tudom, addig mines baj, amíg álmodom, de ezektől az álmoktól mindig kiver a veríték, és ■•fáradtabban esz­mélek, mint egy gyötrő an- ginás görcs után ... És azért is jó lenne alud­ni, jnert a szemközti ágy­soron, az ablak közelében haldoklik a féllábú öregem­ber, akfit előző nap hoztak az intenzívre. Hörgése, lassú, vontatott lélegzetvétele s az, hogy mióta idehozták, nem tért magához, |sejteti: nem éri meg a reggelt. Pedig ki­ki megteszi p magáét: amíg szolgálatban volt, dr. M. F. főorvos, ,most meg az ügye­letes orvos figyeli, gyógy­szeren, noha aligha bíznak fölépülésében. A nővérek sem tévesztik szem elől. Ez­úttal Andi Iés Marika a so­ros. gye 1946. október 10-i szá­ma „A múzeumi élet meg­mozdulása" címmel adott hírt a múzeum lábadozásá­ról. Gönczi Ferenc fájdalma­san állapította meg, hogy a háború megrontotta az íz­lést, a régi népszokások el­halványultak és megritkul­tak. Panaszolta, hogy a nép­viseletet megmosolyogják „s a városokból falura szürem- lett hattyúkeblekkel s li­liomkarokkal színesített da­lokat kedvelik. A népdalok ősi forrásai megapadtak, a gazdasági helyzet alakulása a népdalok forrásait is meg- apasztotta." 1946. július 30- án a megye, a város és a nemzeti bizottság elismerés­sel ünnepelte Gönczi Ferenc múzeumigazgatót 85. szüle­tésnapján. Érdeméül emlí­tették, hogy 21 éves kora óta kutató. 1909 óta áll a mú­zeum élén s „Látszik, hogy minden gondolata a múzeu­mé, és legboldogabb napja az lesz, amikor Somogy és Kaposvár e szép és értékes kultúrintézménye tartalmá­hoz méltó keretet kap." Halálakor a Somogyi Hí­rek méltó cikkben vett bú­csút Somogy kitűnő tudósá­tól: „A kaposvári kulturá­lis élet érzékeny vesztesége Gönczi Ferenc távozása az élők sorából.” Csak később derült ki, hogy az általa napvilágra hozott kincsek az ország legértékesebb és legszebb néprajzi darabjai, népi kul­túránk felbecsülhetetlen ér­tékei. Atkozott érzés kiszolgálta­tottnak Henni! S itt, az in­tenzíven minden beteg az. A . szigorú mozdulatlanság kényszere folytán kívánsá­gaik csak kérésre teljesül­hetnek — már ha egyálta­lán teljesíthetők ezek a kérések. Minden engedélye­zetten mozdulatról árulko­dik az ágy fölött s odakint, az orvosi szobában a moni­tor. A beteg infarktuson át­esett szívét a legkisebb erő­feszítés is megviseli... Amíg Ia beteg önmagától nem ébred rá, mit kockáz­tat az intelem megszegésé­vel, a nővérek fokozottan őrködnek fölötte. Ahányan vannak az egymást váltó lányok, asszonyok, annyiféle a nevükt Jóságos tündér mindahány — Erika, Magdi, Piroska, Ági, Gabi s a töb­biek, az orvosok „szárnyse­gédei” —, s mennyivel több kívánságot teljesítenek a mesebeli háromnál. Andi például, amíg az eunoctin- nal fordul, egy beteget me­net közben betakar, egy má­sikat bal oldaláról la hátára fordít óvatosan. A teremben félhomály — az egyik ajtó fölött tompa fényű villanyégő világít —, de így is jól kivehető: a szomszédos női intenzívről lepedőbe göngyölgetett holt­testet visznek ki ... Exitus, mondja halkan a nővér be­Több .nagy sikerű, külföl­dön forgatott riportfilmje után, harminc évig kellett arra vámunk, hogy Róbert László Magyarországon is „filmet csináljon”. Az alko­tó társadalmi érzékenységé­re jellemző, hogy úgymond rögtön az élet sűrűjébe nyúlt, s olyan témát talált, amely már hosszú évek óta foglal­koztat valamennyiünket. Négy részből álló sorozatá­nak címe: „Ki a tettes?”. Az első adás láttán némi kétel­kedéssel ugyan, de őszintén szurkolok néki, hogy a vé­gén a nézők ínaguk adják meg a címben feltett kérdés­re a választ. Nem lesz köny- nyű dolguk.. Az első fejezet alcímét egy Edda-szám adta: „Kölyköd voltam”. Ezzel indult a film is, egy koncertrészlettel, ahol az első riportalany egy al­koholtól teljes mértékben elázott vérbeli fradista volt. Válaszaira semmiképpen nem lehetne büszke a bé- közép, ami nem is csoda, hi­szen a fiatalember olyan ál­lapotban volt, hogy azt se tudhatta nagyon, hogy el­ment otthonról. Nem úgy, mint azok a sátáni keresztet viselő, Róbert László sza­vaival élve „kedves fiúk”, akik a halálban és a féle­lemben találták meg ideoló­giájukat. A sátánfiak lej- molásból tartják fönn magu­kat, s mikor az első közöl­te, hogy elvált szülők gyer­meke, azt hittem, könnyű helyzetbe, lépéselőnybe ke­rültem. Hohó! Én már tu­dom, ki a tettes. A rossz- családi környezet, az elvált, alkoholista szülők, akik le- züillesztették amúgy jó ké­pességű gyermeküket, s fej­lődésének fontos állomásán ebek harmincadjára bocsá­tották. No igen. De a másik sátánfi közölte, hogy neki nagyon rendes szülei van­nak. Az igaz, hogy kitiltot­ták otthonról, de ezt telje­sen megérti. Szakmája is van, de mégiscsak egysze­rűbb kereset az aluljáróban való kéregetés. Aztán jöttek a többiek. Nárkosok, alkoholisták, fia­talkorú bűnözők, akik va­lépő kolléganőjének, s hoz­záteszi, miközben tekinteté­vel az öregember ágya felé int: ő is hamarosan exi- tál... No, de ilyen az intenzív szoba; a beteg sokkal inkább orvos-, nővér- és halálközei­ben van, mint más kórter­mekben. És gyógyszerközei­ben, lám az ,eúnoctin is meg­érkezett ... Egy kivételével megnyugtató ez a közelség, főként azért, mert társul szegődik mellénk éppen an­nak a bizonyos egynek a közeledése, bekövetkezése ellen. A nővér karnyújtás­nyira van tőled, az orvos ott ül a 'szomszéd szobában az ajtó mellett. Szíved dobba­nását hang- és fényjelek ad­ják tudtukra, $ rögvest ott vannak, ha zűr támad ... Vannak jkis zűrök, ami­kor elégséges beavatkozás a tabletta, az injekció, előfor­dulnak azonban ,nagyobbak is. ,B. Jóskánál például, aki­től okkal ikérdezhették vol­na: milyen üzenetet hozott Szent Pétertől? A technika „bevetésére” volt szükség ahhoz, hogy életben marad­jon. Sőt akadnak egészen nagy zűrök is. Mint \amilyen most ott, az ablaknál készül, az öregemberrel... (— Köszönöm nővérke az altatót... Ez a fél vagy egy óra, amíg hat, majd csak eltelik valahogyan, ßogy te­gyem föl a fülhallgatót és bekapcsolja a rádiómat? Kösz, de tegnap éjjel is a nővérke szedte ki alólam és lamennyien a helyüket ke­resik a társadalomban, a hitet önmagukban és má­sokban. Néhányan azt ’ is megpróbálták megfogalmaz­ni, hogy mi sodorta őket az „eszméletvesztésig kötele­ző” bulikba, a „nagybetűs” életbe. „Anyám meghalt rákban.” „Anyám részegen szült meg” — mondták a fiatalok. Csak az anyák lennének a tettesek? Pont ők? Nem hi­szem. Ezért keresték talán a választ olyan különböző kép­zettségű emberek, mint a pedagógus, a gyámügyi elő­adó, az idegorvos, a katoli­kus pap. ök sem tudtak he­lyes kiutat adni a devianciá­ból. Mit is tudnának monda­ni annak az alkoholistának, akinek etalonja .a tizenegy forintos sör, s az alkoholel­vonó intézetben a „Piál a föld” című számmal lépett föl. Tehetségéről tanúbizony­ságot adott a nézőknek is, akik újra láthatták Hofi Gé­za nagy sikerű átdolgozását, ezúttal teljesen szabad vál­tozatban; két korsó sör és a hozzávaló slepp társaságá­ban. A legmeglepőbb válasz ta­lán mégis attól a fiatalkorú bűnözőtől hangzott el, aki a börtönben Marxot és Le­nint olvasna szívesen, mond­ván, hogy ez az eszme őt megnyugtatja. Nem lehetett volna esetleg valamivel előbb elkezdeni az önművelést, hogy ne jusson ilyen hely­zetbe? Kinek kellett volna ehhez a megfelelő környe­zetet biztosítani ? Csupa megválaszolatlan kérdés, melyekre együtt kell keres­nünk a választ. Elhangzottak kívánságok is. „Ne szúrjanak ki ve­lünk!” „Erezzem, hogy sze­retnek, és én is azt tudjam nyújtani!” Sarkadi szavai jutnak eszembe: „hit nélkül sem al­kotni, sem élni nem lehet”. Ezek szerint a hitkeresés, s annak megtalálása a leg­fontosabb. Hogy ki miben találja meg, az az egyéntől függ. De meg kell találni mindenkinek. kapcsolta le a készüléket, mert miközben hallgattam, elaludtam...) Ha sikerülne visszaál­modni Lulut! Az olyan jól jönne most, mint gyereknek a mese elalvás előtt. Még akkor is segítene, ha komisz ez (az álom. Mert az: Lulut, a közönséges szürkegémet végül is agyonlőtte a hal­őr. A falu három rosszcsont kölyke egy bokor mögött rejtőzködött a rákosmajori halastó partján, és Lulunak szurkolt; abban bíztak, hogy nem veszi észre a halőr. De észrevette! E abban a pilla­natban meghúzta a kétcsövű ravaszát, amikor Lulu egy halat nyeldekelt... A madár beletottyant a tó vizébe, s a halőr kutyája már úszott js érte. Egy óra sem telt el, és (Lulu, a nya­kára kötött madzággal egy ágas végű karón himbálód- zott. A hosszú lábú, hosszú nyakú, szürke. ;■madarat ló­háttá a szél: úgy lengett jobbra s balra, mint a fali­óra ingája. /A kifüggesztést elrettentésnek szánta a hal­őr: fássá minden gém és más, halakat dézsmáló ma­dár, így jár, ha túl akar járni az eszén... Az intenzív szobában, az ablak közelében nem hör­gőit már az öregember. A monitoron egyenes i vonal szaladt végig, s (az addigi csipogó hang sípolásba ment át. Exitus, mondta az orvos, s függönyt húzott az ágy mellé. Hernesz Ferenc Álmodjuk vissza LuiuH „Mesélj tovább! — mondta Lennie. — Hogy is lesz az? Lesz egy kis tanyánk ... — Lesz tehenünk — mondta George. — És ta­lán disznónk és tyúkunk is.. . és a ház körül lesz. .. egy kis lucernás . . (J. Steinbeck: Egerek és emberek) Kellner Bernât Berzeviczy Zsolt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents