Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-21 / 277. szám
1988. november 21., hétfő Somogyi Néplap 5 A művelődési otthonok helyzete Dr. Tóth Bélától, a Művelődési Minisztérium köz- művelődési főosztályának helyettes vezetőjétől a közművelődést, illetve a művelődési otthonokat érintő időszerű kérdésekről kértünk interjút. — A művelődési otthonok helyzetét, fejlesztési feladatait 1987-ben az MSZMP KB agitáciiós- és propagandabizottsága tárgyalta meg. Ennek alapján készített intézkedési tervet a Művelődési Minisztérium a művelődésiotthon-hálózat fejlesztésére. Minden megye elkészítette a fölméréseket. Ezek elemzése után hogyan látja a művelődési otthonok korábbi és mai helyzetét? — A művelődési otthonok létrehozásának egykori célja az volt, hogy minden ember számára biztosítsa a lehetőséget a művelődéséhez, életvezetése formálásához; tevékenységével pedig tükrözze a körzetében élők kulturális hagyományait. Az 1970-es évek közepétől az elbürokratizálódás, az elkényelmesedés és egyéb okok következtében egyre több a gond. Sok népművelő lemásolva a „szomszéd ház” tevékenységét, ahelyett, hogy szolgálattételre vállalkozott volna, bent ült az irodában, hivatalos személyekkel tárgyalt, együttműködéseket szervezett. Hiába vetették föl sok fórumon, hegy változtatásra van szükség, a főhatóságok 1986-ig erre alig reagáltak. S akkor is sokan felülről figyelték a változtatást. Másoktól várták, hogy vizsgálják és oldják meg a művelődési otthonok gondjait. A kérdésben említett előter jesztést az MSZMP KB agitáoiós- és propagandabizottsága tárgyalta meg, és azokat a szakmai javaslatokat fogadta el, amelyekre építeni lehet a követelményeket. A Művelődési Minisztérium elkészítette az intézkedési tervet; ez hosz- szú távra megfogalmazta, mii az, ami változtatást igényel, a népművelők képzésétől a művelődési otthonokat irányító munkáig. A terv első lényeges pontja, hogy meg kell vizsgálni az intézmények helyzetét. Minden megye fölmérte művelődési intézményeinek színvonalát. A hazánkban működő mintegy 2500 művelődési otthonból csak a nagyobbak tevékenysége kielégítő. Majdnem 1200 olyan művelődési intézmény van, amelynek munkája személyi, tárgyi vagy anyagi okokból nem megfelelő, gyakran minősíthetetlen. A jelentésekből kiderült: több megyében kérésünk ellenére sem« építettek eléggé a lakosság, az intézményeket látogató közösségek véleményére, s hogy az intézményeket a megyék nem akarják föladni, inkább — é? ezt helyesnek tartom — áldoznak a művelődési otthonok tárgyi, személyi feltételeinek javítására. — A művelődési otthonok tevékenységének tehát meg kell újulnia. Milyen lehetőségek vannak erre? — A fölmérés elemzésére támaszkodva a helyi taná- |csck december 31-ig kidolgozzák javaslataikat. Elsődleges cél, hogy művelődési intézmények, közművelődési szolgáltatások ne szűnjenek meg, akár magánszemély, akár közös — például állami, egyesületi. — fenntartásiban, de a működés biztosítva legyen. A változtatásoknak tükrözniük kell a társadalom érdekeit és g helyi igényeket. A népművelők sokkal alaposabban ismerjék meg a település adottságait, földrajzi viszonyait, vegyék számításba a lakosság igényét, érdekeit, teret engedve a lakossági kezdeményezéseknek. A minisztérium részéről olyan szabályozásra van szükség, amely tág mozgásteret enged a művelődési otthonok számára. — Változik a népművelői szerep,, illetve a népművelők képzése? — A szakmai képzésben az ember- és társadalomközpontú ismereteket kell élőtérbe helyezni. Változtatni kell a képzés tartalma mellett a munkáltató és az alkalmazott közötti kapcsolaton és az irányítási rendszeren is. Természetesen ez a változás a lakosság érdekeit kell szolgálja. A népművelő feladata olyan program kialakítása, amely a közös érdeklődésre, igényekre épül. Nagy hiba lenne az anyagi lehetőségekhez igazítania a szakmát. A kulturális ágazatnak adott alig ki- lencmilliárd forintból elenyésző rész jut a művelődési otthonok támogatására; ennek az összegnek a kétszerese sem lenne elég. Véleményem szerint az állami költségvetés arányainak alapvető átgondolására van szükség. Elképzeléseink szerint a helyi tanácsoknál az intézmény fenntartási költségén felüli összegre a lakosság igényei szerint pályázhatnának a közösségek, A végzett munkáról a fenntartó tanácsnak beszámolási kötelezettséggel tartozna a felhasználó. — Sokszor elhangzott, hogy az amatőrmozgalom hullámvölgyben van. Mi a véleménye erről? — Az amatőrmozgalom a 60-as években élte virágkorát, de ma sincs okunk megkondítani a vészharangot. Ezt a legjobban a közelmúltban megrendezett „Ki mit tud?” és egyéb országos rendezvények színvonalas produkcióival tudom igazolni. A mozgalmat neim a jelentől, hanem a jövőtől féltem. Például a kiscsoportok vezetőinek csekély tiszteletdíja, vagy az alacsony működési költségek miatt. Ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy keressük: a lehetőségeket, amelyek visszaállítanák a művelődési otthonokban a korábban megszokott szolgáltatás szín,vonalát, és az új formákat, amelyek jobban szolgálják a helyi lakosság igényeit. T. R. Népi hangszereken tanulnak Szinte zengett a ház. Szombaton délelőtt a Somogy Megyei Művelődési Központ termeiben citerák, hegedűk húrjain régi somogyi dallamok szólaltak meg. Néhányan először vettek kezükbe népi hangszert. A Somogy Megyei Művelődési Központban népzenei tanfolyam kezdődött. Kokas Ferenc főelőadóval beszélgettünk. — Az igény abból fakadt ugye, hogy a zenei hagyományok őrzői, a népi hangszerek megszólaltatói lassan kiöregedtek az együttesekből, és mind több hangszer árválkodik. A zeneiskolai hálózat, hiába volt rá törekvés, nem tudta teljesíteni a népzenei oktatás feladatát. — A Somogy Megyei Művelődési Központnak a zeneiskoláknál szerényebb lehetőségei vannak a népzenei oktatásra, ám mégis vállalnunk kellett, hogy biztosíthassuk az utánpótlást. Tanfolyamunkra ötvenötén jelentkeztek — ez is mutatja, hogy az igények kielégítése sürgetővé vált. A tanfolyam résztvevői a félnapos oktatásért alkalmanként kétszáz-kétszáz forintot fizetnek, ami csupán, arra elegendő, hogy a budapesti Malék Kamarás együttesének tagjainak, valamint a Bodza Klárának a tiszteletdíját kifizessük. — Nem gondoltak arra, hogy a népzene idős, somogyi művelőit is bevonják az oktatásiba? — De igen, ezt is fontosnak tartjuk. A hagyomány- őrzőkre is támaszkodni kívánunk. — Milyen népi hangszereken folyik oktatás? — Hegedűn, brácsán, csellón, bőgőn, citerán, furulyán, valamint foglaík özünk a szólóéneklés tanításával is. Az ötvenöt jelentkezett Vendég a párizsi Goethe Intézetből Segítik a német nyelv tanulását A hét végén a TIT Somogy Megyei Szervezetének vendége volt Dauviller Crista, a párizsi Goethe Intézet munkatársa. Kaposváron és Siófokon találkozott német- nyelvtanárokkal. A több nyelven is kitűnően beszélő Dauviller Crista a német nyelv tanításának legújabb módszereiről tartott előadást a két városban. Vele beszélgettünk. — A Goethe Intézet központja Münchenben egyesületként működik. Létrehozását mintegy negyven évvel ezelőtt határozták el. Kezdetben az volt a cél, hogy a külföldi munkásoknak német nyelvtanfolyamokat szervezzünk. A későbbiek» ben a német nyelv ápolását tűztük feladatul — mondta a vendég. Mint hozzáfűzte az ötvenes évek végén külföldön sodra nyíltak intézményei a müncheni Goethe Intézetnek, a világban jelenleg mintegy kétszáz működik már. — Budapesten ez év márciusában nyílt meg az NSZK Kulturális és Tájékoztató Központ, Stuttgartban szeptemberben Magyar Intézet nyitotta meg kapuját. A magyarországi központ bekapcsolódott a Goethe Intézet által kezdeményezett kulturális programba, a német nyelv tanulásának szorgalmazása mellett jelentős információs szolgálatot is teljesít, hasonlóan az Olasz Intézethez, vagy az NDK Centrumhoz. Nem lepődött meg vendégünk azon, amikor megkérdeztem tőle, hogyan került Párizsba, a német Goethe Intézetbe. — A férjem francia. Huszonöt éve dolgozom Párizsban a Goethe Intézetben. Nemcsak a német nyelv tanuLását szorgalmazom, magam is szívesen tanulok nyelveket. Angolul azért tanultam meg, hpgy hozzáférhessek a legfrissebb metodikai tanulmányokhoz, olaszul sem tudnának eladni, beszélem a francia nyelvet és most elhatároztam, hogy megismerkedem a magyar nyelvvel is. — Közismert, hogy Magyarországon az idegen nyelvet beszélők száma alacsony. Egyhetes itt-tartózko- dása során mennyire tapasztalta ezt? Volt-e olyan eset, hogy a boltban németül kért, és a pult mögül értetlenül néztek önre? — Nem kerültem még ilyen helyzetbe. A vendéglátók mindenről nagyszerűen gondoskodtak. Ám, hogy kérdése nem megalapozatlan, arra rájöttem. Nyíregyházán olyan kísérőm volt, aki nem beszélt németül sem, de nagyon jól megértettük egymást... — A TIT vendégeként tartózkodik Magyarországon. A Goethe Intézet és a TIT kapcsolata a német nyelv tanulásának segítését hivatott szolgálni — mondta. Hogyan? — Módszertani útmutatást nyújtunk az érdeklődő nyelvtanároknak. Segédanyagokat bocsátunk a rendelkezésükre. A továbbiakban az NSZK budapesti Kulturális és Tájékoztató Központja látja el a szolgálatot. Kaposvárra magarn is hoztam néhány szakkönyvet, ezekből sok újat meríthetnek a pedagógusok módszereik fölfrissítéséhez. Kánya János, a TIT Somogy Megyei Szervezetének titkára is jelen volt a beszélgetésen. Hozzáfűzte: — Már eddig is kaptunk módszertani útmutatást az NSZK-beli Goethe Intézettől. Ám a kapcsolatunk nem volt rendszeres. Arra számítunk, hogy a párizsi Goethe Intézet munkatársának kaposvári, illetve somogyi látogatása után szorosabbá válik az együttműködés a TIT nyelvtanárai és az intézet munkatársai között. H. B. fiatal diák általános iskolában, illetve középiskolában tanul, Néhányuk számára a tanfolyam továbbképzési lehetőség. — Kapnak-e valamiféle elismerést — bizonyítványra gondolok — arról, hogy elvégezték a tanfolyamot? — Nem, a cél, hogy megszerettessük velük a népzenét és az utánpótlást biztosítsuk. Továbbképzésre van más lehetőség is; a dudaiskola várja az érdeklődők jelentkezését. Pásztohy Katalinnal nem itt a tanfolyamon ismerkedtem meg. Kisbárapátiban figyeltem föl kellemes hangjára. ízesen előadott népdalait szívesen hallgatta a közönség és elismerte tudását a zsűri. Megyei versenyen állt helyt. Az iskolai tehetséggondozás szép példáját láthatjuk ebben az esetben, mivel a hatodik osztályos, memyei általános iskolás kislányra már tanárai is fölfigyeltek, buzdították és irányították az éneklésben. Szecsődi Norbertnek már a citerájáit is ismerem. A buzsáki diák nemcsak ügyesen penget, a lába is jól mozog a helyi népi együttesben. Pályaválasztás előtt áll — mesélte —, Kaposvárra készül. A villamosság érdekli, a citeráról sem akar lemondani. Szülei jól 'ismerték föl: a tanulás rovására nem mehet a citerázás. Ennek eleget is kíván tenni Norbent, aki nemcsak a marcali Pintér Józsefet, hanem az ismert népzenészt citerást, Pribojszky Mátyást is mesterének valilhatja. Az egyik teremben négyen hangoltak, majd húzták : Felde Erika, a kaposvári Táncsics gimnázium tanulója, Sebestyén Gyula, a fo- nyódi Karikás Frigyes Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola diákja, valamint Boros Beáta, a kaposvári Táncsics gimnázium tanulója és Lalovics Zsolt, a megye talán legfiatalabb népművelője — Osztopánon. Most együtt muzsikálnak, együtt járnak a tanfolyamra, tervük, hogy a Somogy- jádon megalakuló néptánc- együttest kísérjék. Addig is: tanulnák... Horányi Barna Rejtélyes etruszk lelet Az Itália földjén élt ősi etruszk népről eddig alkotott felfogásunkkal ellenkező tényekre enged következtetni egy olaszországi régészeti lelet. Az etruszkokról' eddig azt hittük, hogy életszerető, barátságos emberek voltak, akiknek vallásál leginkább az a hit jellemezte, hogy mind az egyén, mind pedig az egész nép sorsa előre elrendelt és megváltoztathatatlan. Életüket alárendelték az istenek akaratának, s imákkal és áldozatokkal csak tessék-lássék léptek kapcsolatba a túlvilági hatalmakkal, abban a hiszem- ben, hogy cselekedeteiket alig befolyásolhatják. Rómától 80 kilométerre észak-nyugatra két évvel ezelőtt egy olyan régészeti leletre bukkantak, amely valószínűleg Etruria legrégebbi városának, Tarquiniának a nyomait tartalmazza, s azt sejteti, hogy a jámbornak hitt nép kemény véráldozatokra is hajlandó volt: újszülött gyermekeket áldoztak fel tömegesen az istenek akaratának befolyásolására. Massimo Pallottino, Olaszország leghíresebb etruszkkutatója szerint kétség sem férhet hozzá, hogy a Tar- quinia kultikus helyein talált, s részben az időszámításunk kezdete előtti IX., részben a VII. századból származó, szarvasagancs- darabokkal kevert hamumaradványok rituális céllal feláldozott újszülöttekől származnak. A felfedezés nemcsak azért meghökkentő, mert az emberáldozatot az etruszk néptől idegennek tartották, hanem azért is, mert ellentmondani látszik a régészek körében éppen mostanság terjedő felfogásnak, amely tagadja, hogy emberáldozatok bemutatása elterjedt volt az antik világban. A legutóbbi ásatások például éppen a főniciaiakat „mentik fel” a gyermekgyilkosság vádja alól. Eszerint az ősi Karthágó helyén és a mai Olaszországban feltárt gyermeksírokból a tudósok arra következtetnek, hogy az eddig megöltnek hitt gyermekek valójában természetes halállal haltak meg, s csak azért temették el őket csoportosan, hogy Bál isten kegyeit keressék. Karthágó helyén, a Szicí iia melletti kis Mozia-szige- ten, valamint Szardínián újszülöttek ezreinek csontmaradványaira bukkantak. Egyik csecsemő sem élt többet 6 ' hónapnál, s a holttesteket olaj- és masztix-fával keverve égették el. A leletekből — és ókori krónikások, például a Rómában élő görög Diodorus Siculus leírásaiból — az utókor arra következtetett, hogy a csecsemőket élve temették el. A leírások szerint a csecsemőket fából faragott istenszobrok karjaiba helyezték, úgy égették el őket, a szobrokkal együtt. A legújabb leletek tanúsága szerint azonban semmi nem szól amellett, hogy a gyermekeket élve égették el. A régészek figyelembe veszin a korabeli krónikások elfogultságát is: a föníciai annak idején ellenséges népnek számított, s mint ilyet szívesen ábrázolták különösen kegyetlennek. A kor — áz i. e. VII. és VIII. század — gonoszságát Moloch, a föníciaiak szüntelenül emberáldozatokat követelő napistene testesítette meg. Az írásos emlékek szerint az akkori népek — például a föníciaiakkal rokon kánaániták, valamint az izraeliták is — gyermekeket égettek el Moloch kiengesztelésére. A rituális áldozatok újabb értelmezése szerint azonban a gyermekáldozatokat csupán jelképes formában mutatták be. Az emberáldozat egyébként csaknem valamennyi ősi társadalomban elterjedt volt — bár eltérő formában, mértékben és jelentőségben —. mindenekelőtt a dél-amerikai aztékoknál, a majáknál, de az európai keltáknál és germánoknál, a dákoknál, 9 görögöknél és a rómaiaknál is. Valláskutatók tagadják, hogy az emberáldozat a barbarizmus megnyilvánulása lenne, jelentőségét inkább a bonyolult, egyébként következetesen megalapozott vallási szimbolizmusban látják.
