Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-10 / 242. szám
4 Somogyi Néplap 1988. október 10., hétfő Felszólalások a megyei pártbizottság ülésén (Folytatás a 3. oldalról) de több, mint fegyveres szervezet: fontos politikai intézmény! A párthoz, a párt politikájához való viszony és hűség elvi alapállás, tehát ha kell, meg is védi a testület ezt a rendszert. Ezt sem árt figyelembe venni azoknak, akik már-fnár a munkásőrséget is kikezdik... Rendnek kell lenni ebben az országban, hogy ebben a rendben legyen időnk és erőnk megújulni, s tovább építeni egy megújult szocialista Magyarországot! Ellenvélemények Dr. Kovács László — aki maga is részt vett az ideiglenes munkabizottság tevékenységében —, arról tájékoztatta a testületet, hogy a nem pártbizottsági_tagok_ré- széről sokan igénylik a megyei pártértekezlet összehívását. Szerinte ebben nem esik egybe a testületi tagok és a párttagság véleménye. Ügy gondolja: a kérdés megnyugtató eldöntése még alaposabb és széles körű vizsgálatot igényelne. A felszólaló beszámolt arról is, hogy a beszélgetések révén igazi értékek születésének is tanúja volt a megújulást illetően. Az alulról építkezés, a felelősség és számonkérés számos jele látható már, és hasznos véleményeket hallott a munka- módszer és -stilus megújítására, a nyilvánosság szélesítésére is. Több bírálat hangzott el a káderkiválasztásról. Szélsőséges véleményeket tárt fel a felszólaló, majd kifejtette: a türelmetlenség nem vezet célhoz; a helyi önállóság kialakításához, a megújuláshoz idő kell. Nem a célok megfogalmazása rossz, hanem az eszközök rosszak — ez okoz helyen- kint politikai kiábrándulást. — Nincs vitatni valóm a jelentésben ; a személyemre szóló bírálatot is elfogadom — mondta Tóth János. — Osalknem mindenki szólt az alapszervezetek politikai tevékenységének fontosságáról. Csakugyan ott dőlnek el a dolgok. Hiába születnek ragyogó határozatok — legalábbis mi azoknak tartjuk őket —, ha az alapszervezetek képtelenek megvalósítani. De amit nem lehet végrehajtani, az nem lehet jó határozat. És ezen el kell gondolkodnunk. Sok tennivalónk van hát e témakörben csakúgy, mint a képzést és továbbképzést illetően. Az idén visszaesett a káderképzésben résztvevők száma. Ez gondot okoz azért is, mert ha elvi, eszmei-politikai irányítást akarunk megvalósítani, akkor nemcsak felső, hanem közép- és alapszinten is meg kell teremtenünk ennek személyi feltételeit. A kialakult helyzetet nehéz lesz megváltoztatni, hiszen a politikai munkát, a közéleti tevékenységet presztízsveszteség érte. A képzésnek is meg kell újulnia, és sokkal több képzett káderre lesz szükségünk, mint eddig. Ezért nem értek egyet azzal, hogy az oktatási igazgatóságokat vissza kell fejleszteni. Az apparátus és a testület viszonyáról — visszatérve a jelentésre — azt hangsúlyozta a felszólaló, hogy — bár nem vitatja a bíráló megjegyzések létjogosultságát — megfelelő viszony alakult ki az apparátus és a tisztségviselők között; becsületes, tisztességes és jól képzett gárda segíti a döntések előkészítését, végzi a rá szabott politikai munkát. Tóth János ezután az információáramlás szükségességéről, gondjairól beszélt, majd a káderpolitikával ösz- szefüggésben az annak logikáját hiányoló észrevételekre reagált. — Magamról mondom, és gondolom; sokan így vannak ezzel. Harminc éve dolgozom a mozgalomban. Ha egyik napról a másikra meg tudnék változni és merőben más húrokat pengetni, mint eddig, akkor ez azt jelentené, hogy három évtizedig nem szívem és lelkiis- meretem szerint láttam el a munkámat. önmagunkkal kell bajlódnunk és megvívnunk a csatát ahhoz, hogy másokat meg tudjunk győzni a változás szükségességéről. — Értekezni vagy evezni akarunk? — tette föl a kérdést befejezésül Ujj Imre. S az evezés alatt a haladást értette. Közvetlen környezete és önmaga nevében voksolt úgy, hogy ne legyen megyei pártértekezlet. A vita „kényszere” — Sokat panaszkodtunk arról, hogy szárazaik az előterjesztések, nincs vita, nem mondunk ellenvéleményt, és lám, mi kell csaik egy egész napon átotartó vitához? — kezdte felszólalását Boros József. — Életközeli téma, őszinte előterjesztés, problémafelvetés, egy kis bizonytalanság, néhány ellentmondás, hogy vitatkozni lehessen, és máris „rákényszerülünk” arra, hogy kifejtsük gondolatainkat. — A szakmai életben úgy hívják azt, amit most csinálunk, hogy átvilágítás. A módszer természetes velejárója, hogy őszintén feltárja a nehézségeket és ellentmondásokat, mindazt, ami a mélyben lappangott eddig, és nem vitatható: borzasztóan nehéz szembenézni velük, magunkévá tenni őket, netán önkritikát gyakorolni. De sokszor bebizonyosodott már: célravezető módszer ez! Alakuló szocializmuskép Hivatásának megfelelően ezután ideológiai kérdésekről beszélt, s nem vitatta: jelenleg csakugyan nincs kialakult szocializmusképünk. Napjainkban éli a változás korát, amelyben mindenekelőtt föl kell számolnunk korábbi illúzióinkat. Nemcsak tanulói, hanem tanítói is voltunk az illúzióknak; érthető hát, hogy önmagunkban is nehéz, nem is lehet egyik napról a másikra átértékelni elképzeléseinket. Jó néhány lényeges tétel megváltozott. Azt hittük példáiul, hogy a mi viszonyaink között szinte automatikusan megteremtődik a termelőerők és termelési viszonyok összhangja. Vagy kimondtuk, hogy a kizsákmányolás elképzelhetetlen a mi társadalmunkban. Gondoljunk most a változó tulajdonviszonyokra. Szinte ellentmondásmentesnek tartottuk szocializmusunkat. S az élet mást igazolt ... Az újat, az eddigitől alapvetően eltérőt nem könnyű megemészteni. Nehéz elfogadtatni is a változásokat, pedig mindenképpen el kell fogadnunk, együtt kell élnünk velük. A jelentések kritikájára válaszolt bevezetőként Ujj Imre. Azt mondta: minden jelentés magán viseli készítőinek szubjektumát, véleményét. Ha túlzottnak tartották ezt a testület egyes tagjai, miért nem tették szóvá a vitában? És másról. Ha valaki nem érezte eddig, hogy része van a megye sorsának alakításában, miért nem tett többet? Mi akadályozta abban, hogy eredményesebben tevékenykedjék?' Megszoktuk az elmúlt évtizedekben, hogy jogainkról és kötelességeinkről beszéljünk. Ideje volna fölcserélni e fogalmak sorrendjét. Ha tájékozatlanok a kommunista közösségek a megyei testületek munkájáról, akkor magamat is felelősnek tartom ezért. Miért nem mondtuk el, mi akadályozott bennünket abban, hogy elmondjuk: mi történt a testületi üléseken? Azt hiszem, más fogalmak használatában és alkalmazásában is fel kell cserélni a sorrendet. Ilyen a kritika és önkritika. Először önmagunkba nézzünk, s csak azután bíráljunk másokat... Kár, hogy a bizottság nem tette föl azt a kérdést beszélgetőpartnereinek, hogy mit akarnak tenni és hogyan az országos pártértekezlet határozatainak megvalósításáért. Erről is jó lett volna hallani. Az alapszervezetek kommunistái ma is felülről várják a feladatok megfogalmazását, tehát még nem látják saját tennivalóikat. Együtt kell gondolkodnunk és cselekednünk. Sajnos túlságosan leszoktunk az önálló gondolkodásról ... — Felelősséget érzek mindazért, amit testületeink eddig nem jól tettek. Hozzáteszem: kell, hogy mindenkinek nyomja a lelkét a ki nem használt lehetőségek sorozata. Azonosulok a jelentés kritikai megállapításaival. Nemcsak alternatívákat kell tárni a testületek elé, hanem tömörebb, lényegre törő előterjesztéseket is. A munkastílus nem minden — mondta -Boros József. — Nem elég az, hogy miként és mennyit dolgozunk, az a fontos, hogy milyen eredménnyel. A munka hatékonysága gyenge, ezen kell változtatnunk. Ezután — vitatkozva néhány felszólalóvá' — a felelősséget boncolgatva azt mondta: természetesnek tartom, hogy minden nehézségért a pártot teszi felelőssé a közvélemény, s a párttól vár megoldást. Végtére is nemcsak a 800 ezres párttagságért politizálunk, nemcsak a kommunistáknak építünk szocializmust. Ha vállaltuk, hogy kormányzó párt vagyunk, s pártunk a nemzet vezető ereje, akkor vállalnunk kell a felelősséget - is. Gondjaink közül (két csomópontra kell figyelmünk: sikeres gazdaságpolitikát kell folytatnunk, és gyakorlattá tennünk a vezetés folyamatos önellenőrzését. A párt- értekezletet illetően nem szabad összetéveszteni a célt az eszközzel. A cél az, hogy megoldjuk azokat a neuralgikus problémákat, amelyek foglalkoztatják a közvéleményt: az életszínvonal gondjait és az ideológiai zűrzavart. Egyiket sem oldhatja meg egy pártértekezlet, tehát ellene szavazok. Ha szembenézünk nehézségeinkkel, kötelességünknek érezzük a célszerű módszerek kialakítását, önkritikát gyakorolunk, helyesen határozzuk meg a célokat és eredményesebben ellenőrizzük önmagunkat, akkor szolgáljuk igazán a szocializmus ügyét. Vállalkozó arculatot — Pártunk nehezen tud feloldódni az eszmei-szellemi merevségből, lassan reagál a változásokra és a bénultság tüneteit hordozza — mondta dr. Sarudi Csaba. Emiatt egyre kevesebb a bizalom és a támogatás a lakosság részéről. Elszakadás tapasztalható a vezetés és a párttagság vélemény- nyilvánítása és helyzetértékelése között is. Gondjainknak több oka van. Mindenekelőtt az, hogy a marxizmus-leninizmus mereven alkalmazott téziseit megcáfolta a gyakorlat. De nemcsak ideológiai zavarról, a tudat zavaráról van szó a közgondolkodásban, hanem társadalmi-gazdasági tudatzavarról is. Az ideológiai és politikai irányok már kitapinthatok. A politikai rendszerstruktúra azonban az ötvenes években alakult ki, s azóta lényegében nem változott. A struktúrával együtt megmerevedett gondolkodásunk is, ez pedig szellemi restséget idézett elő a párttagság körében is. Amikor kiderült, hogy a politikai struktúra átalakítása nélkül a gazdasági reformok sem bontakoztathatok ki, veszélyérzet alakult ki a pártban, s nyomában egyfajta védekezés, defenzív magatartás. Pedig — jó értelemben véve — támadó politikai gyakorlatot kell folytatni. Ehhez kell fölkészíteni az alapszervezetek kommunistáit. A pártnak vissza kell nyernie vállalkozó, kezdeményező arculatát. A felszólaló ezután a káderképzés feltételeiről, a kiválasztás módszeréről fejtette ki a véleményét, a teljesítményt . hordozó, eredményeket garantáló testületek szükségességéről, a tekintély visszaszerzéséről, verseny- képes párt megteremtéséről. E gondolatok közé ágyazta legfontosabb feladatainkat : a pártmunka megújításának, a bizalom helyreállításának, a gazdasági helyzet elmozdításának tennivalóit. Sarudi Csaba ezután megköszönte a munkájával kapcsolatos véleményeket, a bírálatot, a javaslatokat és tanácsokat, majd hozzátette: — Igyekszem ezeket hasznosítani munkámban, s felhasználni a megye fejlődése érdekében. Végül : azoknak a véleményét osztom, akik úgy nyilatkoztak, hogy nincs szükség pártértekezletre. Látjuk tennivalóinkat, s a pártbizottságnak minden lehetősége megvan ahhoz, hogy ezeket a feladatokat elvégezze. Szabó Sándor kifejtette: örülök az itt tapasztalható nyitottságnak, e rendkívül élénk vitának, s annak, hogy az eszmecsere számos gondolata nyilvánosságra kerül a sajtó révén. Így legalább megyénk párttagsága is látja, milyen felelősséggel gondolkodott és szólt a megyei pártbizottság ezen az ülésen. Ezt az utat kell folytatnunk. Ha gyakoribbá tesszük a párbeszédet, azzal a bizonytalanságot, a közömbösséget is fel tudjuk számolni. Ez pedig nélkülözhetetlen a cselekvési egység kibontakoztatásához. Ahhoz, hogy a kommunisták közösségei magukénak érezzék döntéseinket, ahhoz be kell vonni őket az előkészítő munkába. A kollektív bölcsesség nyomán céljainkat is pontosabban, valósághűbben tudjuk meghatározni. Szabó Sándor ezután arról beszélt, hogy a párt megújulása révén folytatódhat megyénkben a fejlődés, és nem szabad elfelejtenünk: döntéseink kisugároznak több ezer somogyi család sorsának alakulására. Végül alapszervezete véleményét tolmácsolva amellett foglalt állást, hogy legyen pártértekezlet megyénkben. — Pártunk, népgazdaságunk nem azért jutott ilyen helyzetbe, mert céljaink rosszak, elérhetetlenek voltak, hanem azért, mert elmaradt a valódi pártirányítás, a végrehajtás, a számonkérés — mondta Czingalek Lajos. Hozzáértő, felelősséget vállaló, alkalmas és példamutató vezetőkre van szükség minden szinten ahhoz, hogy rendet, fegyelmet tudjunk tartani. Anélkül minden jó elképzelés dugába dőlhet. A párt erkölcsi megújulását sürgette, majd a pártépítés kapcsán elmondta: — Azt kell megfogalmazni a feladattervben, hogy mindenki, aki alkalmas rá, felelősségteljesen akar dolgozni ezért a pártért, világnézeti elkötelezettsége nyilvánvaló, az kerüljön be a kommunisták soraiba. Jövőbe vetett hittel — Borúlátó szemlélettel nem lehet megoldani feladatainkat — mondta Tanai Imre. — Párttagságunk jövőbe vetett hitét kell visz- szaállítani, fejleszteni ahhoz, hogy magabiztosabban léphessünk előre, hogy ’ le- küzdjük az akadályokat. Tisztázatlan körülmények között nehezebb egységet teremteni, ez kétségtelen. Nem értik kommunistáink, hogy három hónap alatt miként változhat gyökerében ellentétessé egy politikai álláspont pártunkban, ahogy azt nem is egyszer tapasztaljuk. A nyilatkozatok különbözősége is állandóan zavart okoz, ingatagságot vált ki, mégis tudomásul kell vennünk: ez folyamatosan jelen van életünkben. Ez is oka, hogy bár leginkább tőlünk várnának magyarázatot, eligazítást a kommunisták, egy sor kérdésben bennünk is bizonytalanság munkál. Nem készültünk föl kellően az új jelenségek kezelésére, és ez nagy baj. Hogyan győzzünk meg másokat, ha magunk sem látjuk tisztán a folyamatokat? De hát ki álljon e folyamatok élére, ha nem a párt? A fő figyelmet mindenképpen az alapszervezeti munka színvonalának javítására kell fordítani. Az önállóságra szükség van, ugyanakkor nem szabad magukra hagyni szervezeteinket. A feltételeket kell megteremteni ahhoz, hogy élni tudjanak az önállósággal. Tanai Imre ezután az elkoptatott bizalom visszaszerzéséről beszélt, a szavak és_tettek egységének megteremtéséről, arról, hogy a teljesítményelv uralkodjék nemcsak a munkahelyeken, hanem a politikai és a közéletben is. Végezetül a kádermunka követelményeiről beszélt — egyetértve a bírálattal is —, és hangsúlyozta: az egyéni felelősség nem homályosíthatja el a kollektív felelősséget, hiszen a testületeknek döntő szerepük van a káderpolitikai elképzelések végleges kialakításában. — Nem hiszem, hogy egy megyei pártértekezlet tartalmasabb lehetne, mint amilyen a mai tanácskozás. Ezzel is indokolom, hogy nem tartom szükségesnek a pártértekezlet összehívását. Huszonharmadik, utolsó felszólalóként Révészné Kéri Anna kapott szót, s az alapszervezetekben tapasztalható kritikai szellemre hívta föl a figyelmet. Szólt a közhangulat alakulásáról, az egymásnak ellentmondó országos nyilatkozatok fogadtatásáról, a különböző alternatív csoportosulások fellépéséről, módszeréről és a vitakészség fejlesztésének szükségességéről. — Megyei pártértekezletre nincs szükség — hangsúlyozta —, sokkal inkább arra, hogy a kis közösségekkel, az alapszervezetekkel találjuk meg a közös hangot; rendszeres párbeszédet folytassunk a kommunistákkal, és készítsük föl őket a megváltozott feladatok végrehajtására, az önálló gondolkodásra és cselekvésre. Útjelző és sokatmondó volt ez a tanácskozás, de ezt már csak azért sem kell külön hangsúlyozni, hiszen kiderült légköréből, hangulatából, sokrétű mondanivalójából, kritikai szelleméből, az előrevivő cselekvéssorozat szándékából. Azt gondoljuk : nyomában máris lehet hatásosabban politizálni, tevékenykedni. Várakozásra nincs idő. Képletesen szólva: most valamennyien megrázhatjuk magunkat, munkához kezdT hetünk addig is, amíg véglegesen elkészül — és lapunkban is megjelenik — a megyei pártbizottság programja az országos pártértekezlet utáni megyei tennivalókra.
