Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-08 / 241. szám
1988. október 8., szombat Somogyi Néplap 11 HEGEDŰÓRÁN Háromszáz kisdiákot oktatnak a barcsi zeneiskolában. Tizenöt fajta hangszeren gyakorolhatnak a tanulók. Művészeti kérdésekben nem lehet demokrácia Keressünk Brechteket? A közelmúltban megtiszteltek azzal, hogy zsűritagnak hívtak egy szakmai bizottságba. Azt kellett eldönteni, hogy a négy pályázó közül ki kapja meg a nagy múltú fővárosi színház művészeti vezetői állását. Végül is tíz szavazattal egy ellenében a társulat népszerű színművészét választotta a bizottság, s azóta már ki is nevezte a Fővárosi Tanács erre a posztra. Látszólag minden a legnagyobb rendben van tehát: több jelölt volt, érvényesült a demokrácia, a bizottságban az érintett színház megfelelő arányú képviseletet kapott, a szakigazgatás elfogadta a színházi szakma véleményét, s mindez tisztességes nyilvánosságot is kapott. (Igaz, a három eredménytelenül pályázó személyt jótékony homály fedi, de ismerve a hazai közvéleményt, -jobb ez így; kárörvendő, ha éppen nem gúnyos megjegyzéseket kaphatnának mint hoppon maradtak, pedig csak az történt, hogy egy negyedik pályázatot meggyőzőbbnek tartottak.! A Művelődési Minisztérium illetékeseitől sokáig azt hallottam, hogy nincs elég színházvezetésre alkalmas személyiség. Bevallom, ezt akkor sem hittem el; valószínűleg szűk körben nézhettek körül. Egy ország két tucatnál is több működő színházi intézményében mindig ott van a nyolcvan-száz potenciális jelölt, akik közül a huszonöt vagy ötven vezetőt ki lehet tválasztani. A baj — vagy érdemes árnyaltabban fogalmazni : a bizonytalanság '— gyökere ott van, hogy tisztázatlan Magyarországon, mit lehet (kell) elvárni egy színházigazgatótól, főrendezőtől, művészeti vezetőtől, és milyen legyen a két vezető kapcsolata. Ki adja a „fazont”, az egyéni arculatot a színháznak? Az igazgató vagy inkább a főrendező? Esetleg mind a kettő. Mi történjék ott, 'ahol a főrendező mellett más karakterű, de azonosan erős renoező- egyéniség is van a társulatnál? 'Egyáltalán: több erős, stílusmeghatározó személyiség kell vagy mindenki álljon odébb, mert a színház a főrendezőé, esetleg az igazgatóé ? Ezek a kérdések akkor is a bizonytalanság forrásai, ha az élet sokféle választ adott már rájuk. Kaposvárott például Babarczy László rendező az igazgató, de nyilvánvaló, hogy Ascher Tamás és .ács János talán meghatározóbb rendezői egyéniségek, mint a direktoruk. A Katona József Színházban a Székely—Zsambéki páros vezeti a színházat, és senki előtt sem vitás, hogy egyenrangúan fontos rendező-személyiségek. A Nemzeti Színház igazgatója viszont, Ma- lonyai Dezső, aki soha nem volt rendező, múltja alapján inkább színházi menedzsernek lehetne nevezni; ott Vámos László főrendező a színház arculatát meghatározó személyiség — nem annyira rendezéseivel, mint színházvezetői személyiségével. Íme, néhány példa, s mindegyik azt bizonyítja, hogy a színházi élet sokféle megoldást ismer, s valójában egyikre se lehet ráfogni, hogy ez modellértékű, tehát így helyes, így kell csinálni. Ha vezetőváltozás van, akkor ilyen vagy olyan képlet szerint kell az állásokat meghirdetni, s a pályázatokat elbírálni. A bizonytalanság mégsem az élet produkálta sokszínűség miatt létezik. Ellenkezőleg. Egy nagyon határozott színházvezetői modell él a szakma tudatában, s óhatatlanul ezt mintázná a mai, sőt a holnapi színházi életben is. Ez a modell, némileg persze leegyszerűsítve, így fogalmazódik meg: úgy keli csinálni, ahogy Reinhardt, Sztanyiszlavszkij, Brecht vagy Brook! Magyarán: egy különleges tehetségű író, színész, rendező — legjobb, ha mindhárom egyszerre — legyen olyan sugárzó színházi egyéniség, hogy befolyásolni tudja akár a színháztörténelmet is. A . színháztörténelem sok olyan példát ismer, amikor egyetlen ember határozott meg mindent : programot, stílust, karaktert, hatáskört. Tehát mindazt, ami az együttest, a játszóhelyet, a produkciót egyedivé tette. A kérdés nem az: kellenek-e nekünk ma Brechtek, Broo- kok, Sztanyiszlavszkijok, hanem az, hogy meg lehet-e hirdetni pályázatot, amelyben a követelmények a jövendő Brechtek, ‘Brookok és Sztanyiszlavszkijok legalább valamilyen embrionális, jelenlétét írják elő. A kérdés abszurditása nyilvánvaló, pedig a pályázatok meghirdetésének, megítélésének, a kinevezéseknek, mintha ez a színháztörténeti modell volna a mintája. Pedig igen csekély az esélye annak, hogy a holnap magyar Brookjára pályázat útján kell (lehet) ráakadni. Számomra az látszik rokonszenves vezetői modellnek, amikor az igazgató felvállal egy meghatározott társadalmi programot, s ehhez keres(nek) olyan művészeti vezetőt (főrendezőt), vagy több -rendezőt, akivel ezt a társadalmi programot (kiknek, mit akarnak játszani) a művészi egyéniség erejével meg tudja valósítani. Erre a kettősségre már csak azért is szükség lenne, mert a színházban művészeti kérdésekben nem lehet demokrácia. Nem szabad szerepet osztani demokratikus plapon, minden egyes produkcióhoz az elérhető legjobbakat kell választani. A rendező stiiláris ízlését sem tehet többségi-kisebbségi alapon megítélni. Viszont a színház mint munkahely egyenlő állampolgári jogú emberek intézménye, ahol ebben az értelemben éppen- úgy iaz általános jogoknak és demokratizmusnak kell érvényesülnie, mint bármely más munkahelyen. Éppen ezért felelős egyszemélyben az igazgató. Sőt azért is, hogy a társadalom által jóváhagyott (elfogadott, állami vagy egyéni erőkből anyagilag támogatott, a közönség által visszaigazolt) programot a rendező ízlése, tehetsége mennyire szolgálja vagy mennyire „mást játszik”. S ha mást játszik, akkor hogyan születnek meg a mai Brookok, Brechtek? — kérdezhetik vissza. Bízzuk a színház belső önfejlődésére. Az élet — a példákban már idézett — sokszínűsége igazolja, hogy a képzeletbeli modell csak arra alkalmas, hogy jó felé induljunk, ám hogy hová érkezünk, az csaik részben függ az indulás irányától. Viszont fölösleges olyasmire pazarolni az energiát, ami már az indulásnál is nyilvánvaló tévutat jelent. Ez elkerülhető, ha a pályázatok megítélésének modellje a fentebb (leírt kettős vezetés. Bernáth László Gárdonyi Géza születésének 125. évfordulójára felújították az író agárdi szülőházát és a benne levő múzeumot. Az emlékszobát a székesfehérvári István Király Múzeum szakemberei rendezték be. Üj irodalmi lexikon készül Negyedszázad elteltével ismét magyar irodalmi lexikon készül a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében. Az 1963—65 között megjelent háromkötetes irodalmi lexikont bibliográfiai, adatbeli hiányosságai, szerkesztési aránytalanságai miatt sok bírálat érte tudományos körökben. Ehhez társul, hogy az eltelt két évtized során új írói, költői nemzedékek léptek föl, és ezrével jelentek meg szépírói munkák, amelyek irodalomtörténeti rögzítése, tudományos feldolgozása eddig elmaradt. Az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) anyagi támogatásával most készülő — szintén háromkötetesre tervezett — kézikönyv tízezer címszót tartalmaz majd: a magyar irodalom legfontosabb személyiségeit, mozgalmait, irányzatait a kezdetektől napjainkig. RÁDIÓJEGYZET Fekete karperec 1849. október 5-e, Arad. Dessewffy Arisztid olyan nyugodtan aludt, hogy a porkoláb is szóvá tette; ő változatlan nyugalommal csak annyit felelt: tiszta a lelkiismeretem. Mindegyikük nyugodtan várta a hatodikét, a bécsi forradalom évfordulóját — a szabadság reményével megkezdett harc bukása utáni megtorlás napját... Lehner György kedvenc fuvoláján játszott, s a szomorú hattyúdal behallatszott Aulich Lajoshoz is, aki Horatiust olvasgatott. Török Ignác egy várépítésről szóló munkát forgatott nagy figyelemmel, Lázár Vilmos levelet írt. Damjanich János Bot Ferencet, a hóhért hívatta arra kérve, legyen majd figyelemmel törött lábára. Március és október Szorosan összetartó fogalmak, mert azzá váltak; az emberi becsület és a katonai tisztesség példáivá — emlékezett meg csütörtökön este a Kossuth rádióban Czine Mihály irodalomtörténész, A föld megőszült című — Kulcsár Katalin szerkesztette — műsorban. Baló Béni református lelkész megható emlékirata nemcsak az utolsó napok megváltoztathatatlan, előre tudott borzalmait hozta közel, hanem „a magyar történelem legdicsőbb harcának” méltatása is volt. Részletesen beszámolt a tábornok leveleiről, Damjanich imájáról, melyet „csak a vadak olvashatnak köny- nyek nélkül”. S nemcsak az ő kívánsága csendült ki mondataiból akikor, amikor arról írt, hogy e dolgokat iskolás gyermekeknek is tanítani kellene, sőt „az iskolai történelem és magyar oktatás központja a szabadságharc legyen”, hiszen azokban az években ismét közel került az újra megkezdhető szabadságharc lehetősége, s Kossuth is egy Duna menti államszövetségről szőtt terveket. Akkoriban a nők kezén szinte kivétel nélkül ott volt a fekete karperec, amelyen a tizenhárom tábornok nevéből kialakított szöveg olvasható: „Pannónia, ne feledd halottaidat”. Arad, Munkács, Kufstein halottjait, az Üjépületben kivégzett miniszterelnököt, Prága, Kolozsvár hőseit, a jegyzőket, a papokat, a tábornokokat, a honvédeket, akiket a nép kivétel nélkül hősöknek tisztelt, a jellem óriásainak. Damjanich — akinek végig kellett néznie társai halálát — nehezebben tudott levánszorogni az udvarra, ahol Ulticska főporkoláb egy szemeteskocsira kívánta felültetni (fölsegíteni?). A bajuszos tábornok inkább a közelében álló hóhért kérte meg, segítse föl a kocsira..., azután elindult a gyászos menet, hogy végrehajtassák — ahogy Baló Béni írta — a század legnagyobb gaztette. A csütörtök esti műsor szerkesztője kitűnő munkát végzett. A korabeli visszaemlékezésekből, Vörösmarty és Arany verseiből olyan megemelékezést sikerült ösz- szeállítania, amely végre nem a csillogó külsőségekre támaszkodott. Balogh P. Ferenc A BÉRLET ÁRA NEM VÁLTOZOTT Színházi évad, népegyetem Siófokon A Dél-balatoni Kulturális Központ az idegenforgalmi szezonban elvárt sajátos szerepének az idén is megfelelt, s a többi között ennek ■köszönhető, hogy ősztől tavaszig változatos és igényes programot ígérhet Siófok és környéke lakosságának. Ezek közül a leglényegesebbnek mondható .a már hagyományos színházi évad, a három bérletsorozat megszervezése, műsorterve. — Az idei a tizenharmadik színházi évad Siófokon — mondta Tóth Ferenc, a művelődési központ munkatársa. — Intézményünk nem kap anyagi támogatást a színházra, ezért a költséget a nyári bevételből fedezzük. A szezonban keressük meg a „télire valót”, könnyűzenei koncertekkel |és más, úgynevezett könnyű műfajú rendezvényekkel. Az idén ismét a kaposvári Csiky Gergely, a debreceni Csokonai, a szolnoki Szigligeti, a Szegedi és a Pécsi Nemzeti, valamint a veszprémi Petőfi Színház tart majd előadásokat a siófoki művelődési központ színpadán. Az első bemutató október 25-én lesz a Krúdy bérlet tulajdonosai szamára. A Pécsi Nemzeti Színház az Imádóik férjhez menni című zenés vígjátékot adja elő. Az érdekesnek ígérkező bemutatók közül említsük meg Erdmann öngyilkos című művét, Molnár Ferenc Üvegcipő, Szabó Magda Az a szép fényes nap című darabját kell megemlíteni, s Brecht- től a Kurázsi mamát, valamint Szophoklész Oidipúsz című tragédiáját Babarczy László és Lukács Sándor átiratában. A gyerekek számára nem indítanak bérletsorozatot, ám a második félévtől több mesedarabot mutatnak be Siófokon a kaposvári és a pécsi színház művészei. A bérletes előadások közül is szól néhány az ifjúságnak, például a Molnárdarab, valamint a Presser— Sztevanovity szerzőpáros Padlás című műve. Természetesen operett és opera is desz. Kálmán Imre Csárdáskirálynő és a Marica grófnő című operettjét a debreceni, illetve a szolnoki színház „hozza” a Balaton-parti városba. Ugyancsak a debreceni művészek mutatják be Dvorák Ruszalka című operáját, a szegediek pedig Offenbach Hoffmann meséi című művét. — A bérlet ára nem változott tavaly óta — mondta Tóth Ferenc. — Hatszáz forintba kerül most is, és három részletben fizetheti ki a színházlátogató. Ez a lehetőség több adminisztrációs munkával jár ugyan, de kedvező a bérletvásárlóknak. E hónapban nyitják meg a már két esztendeje létező siófoki népegyetemet is a művelődési házban. — Népfőiskola működött városunkban, 1946-tól 49-ig. Molnár István táncművész vezetésével — mondta Nagy Éva főelőadó. — Ez a hagyomány kötelezett bennünket a folytatásra: arra, nogy a kor követelményeihez mért népművelési formát hozunk létre, s megszervezzük a népegyetemet. Molnár lstvá- nék egyszerre akarták a magyar és az európai kultúrát megismertetni a hallgatók- kai, s nekünk is ez a célunk. No, meg szeretnénk, ha a hallgatóink közül kerülnének ki az úgynevezett „Balaton-diplomácia” sokoldalúan képzett szószólói is. Az idei program a következő: októberben Tüskés Tibor Vidéken élni című könyvéről rendezünk vitát és előadónak hívjuk meg dr. Kádár Zoltán művészettörténész professzort, aki a hajdani népfőiskolán tanított. Szeretnénk egy-egy előadásra, eszmecserére megnyerni dr. László Gyulát, Berena T. Ivánt, Hanák Pétert, dr. Dankó Imrét, Szilágyi Ákost, Für Lajost, dr. Kanyar Józsefet és Pozsgay Imrét is. A művelődési központ számos művelődni vágyó közösségnek, tanfolyamnak ad helyet és anyagi segítséget. Régóta működik a többi között a nőklub, a nyugdíjas- klub és az éremgyűjtők köre. Nemrég alakult, s máris szép eredményekei (például sikeres külföldi vendégszerepléssel) büszkélkedhet a városi gyerekkórus, valamint a művelődési központ tánccsoportja. Jelenleg az ismét megalakult gyermeknépzenei együttesbe es a gyermektánccsoportba toboroznak általános iskolásokat. Az amatőr tolilforgatóknak az idén is adnak lehetőséget a megméretésre a hagyományos irodalmi pályázat révén; ezt most a „Siófok 20 éves város” mottóval hirdetik meg. A pályamunkákat 1988 januárjában bírálja el a zsűri. A képzőművészeti kiállítások közül nagy érdeklődéssel várja a közönség Mu- zsinszky Nagy Endre festőművész emléktárlatát (e hónapban nyitják meg). A művész sokáig élt és alkotott Siófokon, s főként bibliai tárgyú műveivel ért el sikereket nemzetközi szinten is. Sz. A.
