Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-07 / 240. szám

4 Somogyi Néplap 1988. október 7., péntek Számítógép segített Vagyonmegállapító leltár a raktárházban Két nap alatt végeztek a vagyonmegállapító leltárral és hétfőtől már a megszo­kott rend szerint dolgoznak a Balaton Fűszért kaposvá­ri raktárházában. A felmé­rések szerint a raktárház­nak 140 millió forintos áru­készlete van; ez jóval ke­vesebb, mint a nyári hóna­pokban volt. Nem véletlen, hogy az ellenőrzést erre az időszakra időzítették: a ba­latoni szezon befejeztével jó néhány üzlet is bezárt, meg­csappantak a megrendelé­sek, s valamivel nyugodtab- ban dolgozhatnak a raktár­házak munkatársai. A felmérést pontos ügy­rend szabályozza, s ez igen fontos, mert a leltár egyben vállalati mérleg is. Pillana­tok alatt kiderül, hogy az előző időszakban a raktár­házak és a fiókok milyen hatékonyan dolgoztak. Ezzel együtt kiszámítható, hogy mennyi a vállalat kintlevő­sége, s tartozik-e a Fűszért a szállítóknak. TANÁCSOK Az otthoni ápolásról ciális gond. Gyakran előfor­duló élethelyzet, hogy a há­zaspár férfitagjának édes­anyja együtt lakik a család­dal, és ő gyengül le, beteg­szik meg. A férj fizetése a legtöbb esetben magasabb, mint a feleségé, ő nem akar kimaradni a munkából, vi­szont alacsonyabb keresetű felesége szívesen ápolná ott­hon az anyósát. Rájuk is vonatkozik-e a kedvezmény, vagyis igénybe veheti-e a kétéves fizetés nélküli sza­badságot a nyugdíjjárulék lefizetése mellett? Sajnos, a rendelkezés a közeli hozzátartozók fogal­mát szigorúan, a Polgári Törvénykönyv erre előírt ita- xatív /felsorolása szerint ér­telmezi. Közeli hozzátarto­zók: a házastárs, az egye­neságbeli rokonok (szülő, gyerek), az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mosto­ha- és a nevelőszülő, vala­mint a testvér és az elet- társ. Tehát iaz idős szülőt a saját gyereke ápolhatja, de a menye vagy a veje nem kap ehhez kedvezményt. Az ápolásra szoruló egész­ségi állapotát a körzeti or­vos, szakrendelő-intézeti vagy kórházi orvos igazol­hatja. Dr. Kertész Éva pót meghaladó fizetés nél­küli szabadságnak legfeljebb 150 forint (naptári napokra kétévi időtartamára havi 5 forint) fizetése mellett le­hetséges ez. A nyugdíjjáru­lékot a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig lehet a munkáltatóhoz befizetni, amely a többi biztosított nyugdíjjárulékával együtt azt a területileg illetékes társa­dalombiztosítási igazgató­sághoz átutalja. A nyugdíjjárulékot a fize­tés nélküli szabadság lejár­tának napját közvetlenül kö­vető harmadik hónap utolsó napjáig egy összegben is ki lehet fizetni. Amikor egy könnyítő jog­szabály megjelenik, azonnal „jelentkezik” hibája is. Ter­mészetesen a legjobb megol­dás az otthoni ápolásra az lenne, ha a kieső kereset he­lyett a gondozó valamiféle szociális ellátást kaphatna. Nyilvánvalóan tudják ezt a rendelkezések megalkotásá­ra illetékesek is. Sokkal in­kább a pénzeszközöktől füg­gő lehetőség ez, mintsem el­határozás kérdése. Egyelőre a kétévi időtar­tamra igénybe vehető fizetés nélküli szabadság az új le­hetőség. ' Ezzel kapcsolatban is jelentkezett már egy spe­A szerkesztőségek levele­zési rovatai egyre több le­vélből értesülnek arról, hogy a „kétkeresős” családokból hiányzik a főhivatású anya- háziasszony, aki a magate­hetetlenné vált idős család­tagot megetetné, az ápolásá- val-gondozásával járó teen­dőket ellátná. A rendes évi szabadság, no meg a har­minc napoit meg nem haladó rendkívüli szabadság bi­zony kevés, különösen akkor, ha a közeli hozzátartozónál a gyors egészségjavulás nem várható. Az „irgalmas” kör­zeti orvos jóindulatára se le­het a végtelenségig számí­tani, hiszen ő gyakorlatilag illegálisan írja ki a gondozó családtagot betegállomány­ba. 1988. január elsejétől leg­alább arra van lehetőség, hogy a fizetés nélküli — harminc papot meghaladó — szabadság is beszámítson a szolgálati időbe. Az ápolás címen legalább harminc na­A MEGYEI NÉPFRONTBIZOTTSÁG NAPIRENDJÉN A kisipari szolgáltatások helyzete A bonyolult könyveiét elrettentő hatású HÉTVÉGI ÜGYELET A raktárházban már mű­ködik egy számítógép, amely- lyel a kiadott árut, ennek mennyiségét összesítik. Gép készíti a számlákat is, de a raktárban levő készlet gya­rapodásáról és fogyásáról eddig nem készült program. Igaz, már dolgoznak rajta a szakemberek. Hajdú György, a raktárház igazgatója sze­rint egy-két év múlva az egész készletgazdálkodást számítógép segíti. A karto­nokra föltehetőleg akkor is szükség lesz, de az ellenőr­zés és a nyilvántartás sok­kal könnyebbé válik. — Hiány nélkül zártuk a leltárt. Rengeteget dolgoz­tunk, s még így is igyekez­ni kellett, pedig igen jól felkészültünk az ellenőrzés­re. Csak kevesebben vol­tunk, mint ahány szakem­berre számítottunk ... A végeredmény megnyugtató. A múlt évben nem volt pa­nasz a munkánkra, s ezt most a leltár is igazolta. A dolgozók anyagilag is felelősek a munkájukért. Ezt mindenki jól tudja. Ha va­lahol eltűnik egy-két doboz vagy rosszul állítják össze a megrendeléseket, ki kell fi­zetniük. Ilyesmi nemigen volt az utóbbi időben. F. L. A vállalatoknál évek óta arról panaszkodnak, hogy az alacsony bérek miatt a leg­jobb szakemberek elmennek kisiparosnak. A kisiparosok viszont azt hangoztaitják, hogy az adóterhek, a kedve­zőtlen pénzügyi feltételek mellett nem biztonságos a kisiparosi életforma, nincs kellő lehetőségük és ösztön­zés tevékenységük fejleszté­sére. Vannak, akik ezért vissza is adják iparengedé­lyüket, és más megélhetés uitán néznek. Somogybán a helyzet legyelőre nem aggasz­tó, hiszen az utóbbi két év során a főfoglalkozású kis­iparosok száma némiképp emelkedett, de a nem roíog- lalkozásúaké némiképp csök­kent. A jelzésekre, a gon­dokra azonban érdemes ide­jében fölfigyelni. A megyei népfrontbizott­ság a kisiparosok „szemüve­gén" át — ám a lakosság ér­dekében — tekintette at teg­nap Kaposváron tartott ülé­sén a szolgáltatások helyze­tét. — Az aprófalvas Somogy­bán — mondta Rostás Ká­roly megyei népfrontelnök — nélkülözhetetlenül fontos, hogy elérhető közelségben le­gyenek a szolgáltatások. — A megyében jelenleg 6662 kisiparos dolgozik — tá­jékoztatta a tanácskozás résztvevőit Schán István, a KIOSZ megyei titkára. Ez azt jelenti, hogy tízezer la­kosra 188 kisiparos jut; ez országosan is kiemelkedően jó arány. A kisiparosoknak mintegy 70 százaléka a szolgáltató szférában tevékenykedik. Ezen belül is kiemelkedik az építőipari szolgáltatással, ja­vítással foglalkozók aránya. Az állami, szövetkezeti szolgáltató egységek az utób­bi években szinte teljesen kivonultak a kis települések­ről, így a magánvállalkozók elégítik ki a lakosság szol­gáltatási igényeit. A megyei kisiparosok 53 százaléka él és dolgozik a községekben. A megye lakossága részére vég­zett összes fogyasztási szol­gáltatásból a kisipar részese­dése körülbelül 63 százalék. A KlOSZ-titkár a gondok között (említette, hogy ma már nem száll az ipar apá­ról fiúra, továbbá, hogy a Szüret után Az augusztus végi—szep­tember eleji csapadékos idő­járás kedvező feltételeket teremtett a nedvességet ked­velő gombabetegségeknek. Számottevő fertőzés alakult ki megyénk gyümölcs- és szőlőkultúráiban. A jövő évi termés biztonsága érdeké­ben ezért fontos a szüret utáni növényvédelem. AZ alma- és körtefa-ivarasodás, az őszi'baraoklevél-Iyukasztó betegség, a kajszi gnomó- niás levélfoltossága, a szil- valevél-vörösfoltosság, a cse­resznye és a meggy vesze­delmes levélbetegsége, a blumeriellás levélfoltosság, valamint a szőlőperonoszpó- ra kórokozója a fertőzött leveleken telel át. A kóroko­zók telelő alakjainak kifej­lesztését a csapadék rendkí­vüli mértékben elősegíti. Ha elmulasztjuk az időszerű vé­dekezést, a jövő év tavaszán erős fertőzések alakulhatnak ki. Érdemes és feltétlenül fon­tos ezért — még az inten­zív lombhullás kezdete előtt, de a szedések befejeztével — gyümölcsfáinkat, gyü­mölcsbokrainkat a Rézoxi- klorid 50 WP 0,5 vagy a Fundazol 50 WP 0,1 száza­lékos oldatával áztatássze- rüen lepermetezni. E véde­kezéssel eredményesen gá­tolhatjuk a kórokozó gom­bák áttelelő szaporítósejt­jeinek kialakulását, meg­kedvezőtlen körülmények, a növekvő terhek miatt elő­fordul: a kisiparos visszavo­nul a láthatatlan szférába, „kontárnak”. A községi ta­nácsok jelenleg nem tudják adókedvezményekkel előse­gíteni a kedvező változást. A bonyolult könyvelés, a visz- szatartó adórendszer kedve­zőtlenül érinti a lakosság el­látását is. A hozzászólók .közül volt, aki sokallta a kisipari szol­gáltatások árát, mások arról beszéltek, hogy a kisiparos­nak nemigen van módjában önállóan megállapítani az árat. A pénzügyi-gazdasági életben sok árnövelő folya­mat és tényező érvényesül. A szabályozók alakításánál azt is figyelembe kell venni, hogy a nagy állami cégek nem olyan érzékenyek a kül­ső hatásokra, mint a kisipa­rosok. Növényvédelmi tájékoztató akadláyozva ezzel, hogy ta­vasszal ezekben új fertőzé­seket elindító szaporítókép­letek fejlődjenek ki. Ugyanezt a célt szolgálja a lehullott lomb összegyűj­tése és elégetése vagy gon­dos aláforgatása a talajba. A fertőzött és összegyűjtött lombot azonban ne használ­juk fel komposzt készítésé­re, mert a kórokozók a komposzttelepen zavartala­nul áttelelnek. A védekezés során a már lehullott leve­lek permetezésére kell na­gyobb gondot fordítani, mi­vel a legerősebben fertőzött levelek hullanak le először. Az őszi lombfertőtlenítéskor a még fán levő leveleket is áztatásszerűen le kell per­metezni. A permetezést csapadék- mentes napokon végezzük, mert az esős, párás időben kijuttatott növényvédőszer- oldat gyorsan felhígul és hatása nem érvényesül kel­lően. Ha a szüreti munkák elhúzódása miatt a lomb­hullás erőteljes mértékben bekövetkezett, a növényvé­dőszer-felhasználás csök­kentése érdekében a lehul­lott lombot permetezhetjük a Karbamid vagy az Ammonnitrát műtrágya 5 százalékos oldatával. Ez elő­segíti a levelek gyors kor- hadását, s így a kórokozók szaporítóképleteinek pusztu­lását is. Orvosi ügyeletek Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társ­községeik gyermekorvosi és fogorvosi ügyelete is. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü központ). Tel.: 35. Kadarkút, Fő u. 5;a, tel.: 19. Mosdós (kórház). Tel.: 77- 055 (Nagyberki, Baté). Tab (egészségház). Kos­suth u. 60. Tel.: 20-620. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024 (a többi településnek). Siófok (rendelőintézet), Semmelweis u. 1. Tel.: 10- 150. Fogorvos: 7—13-ig. Balatonf öldvár (rendelő) Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rendelő). Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vi- kár Béla u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyan­ott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60- 050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórház­ban: 8—12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rende­lő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7. Tel.: 135. Barcs (rendelő), Bajcsy- Zsilinszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8—12-ig. Andocs (rendelő), Ady u. 50. Tel.: 7. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11-222, nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 14 óráig. Kaposvár, szolgáltató­ház, tel.: 13-440, nyitva: 8— 20-ig, szombaton 8—14 órá­ig. Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8—20- lg, szombaton 8—13 óráig. Balatonf öldvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14-ig. Barcs Lenin u. 21—23. Tel.: 56, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Csurgó, Csoko­nai u. 4. Tel.: 17, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton 7.30— 13.30-ig. Fonyód, Szent István u. 24. Tel.: 61-322, pyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali, Rákó­czi u. 12. Tel.: 45, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30—13.30-ig. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel.: 11-004, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8— 14-ig. Siófok, Fő u. 202. Tei.: 10-041, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasár­nap 8—14 óráig. Tab, Kos­suth u. 65. Tel.: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szomba­ton 8—14 óráig, Balatonszár­szó, Fő u. 6. 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig. Igái, Vörös Hadsereg u. 24. 7.30— 18.00 óráig, szombaton 7.30— 13.30 óráig. Zamárdi, Kos­suth u. 5. 7.30—13.30 óráig, szombaton 7.30—13.30 óráig. Balatonmária páratlan hé­ten, Balatonszentgyörgy pá­ros héten tart nyitva 8—14- ig és szombat—vasárnap ügyeletet tart. A városi és nagyközségi gyógyszertárak a nyitva tar­tási időn túl ügyeleti szol­gálatot is ellátnak, kivéve a kaposvári 67-es (szolgáltató- ház) gyógyszertárat. Állatorvosi ügyelet Barcsi kerület: dr. Váríal- vay Csaba, Babócsa (tel.: 9): dr. Kővári Imre, Barcs, Ba­rátság u. 30. (tel.: 300); dr. Visnyei Sándor, Homok- szentgyörgy (tel.: 20.). Kaposvári kerület: dr. Molnár József, Kiskorpád, Vörösmarty u. 37., dr. Vis­nyei Lajos, Mernye, dr. Komlósi Dezső, Osztopán (tel.: 9), dr. Kertay Nándor, Nagyberki (tel.: 77-145), dr. Matavovszky László, Fonó (tel.: 72-217), dr. Kelemen Kálmán, Kaposvár, Kodály Z. u. 18. Marcali kerület: dr. Sava- nyó József, Böhönye, Csoko­nai u. 15., dr. Szűcs Gábor, Buzsák (tel.-: 13), dr. Héhsr István, Marcali (tel.: 123), dr. Szijjártó Ferenc, So- mogysámson. Nagyatádi kerület: dr. Szabadilkai Miklós, Segesd, (tel.: 4), dr. Vasvári Miklós, Görgeteg (tel.: 7), dr. Soós Gyula, Csurgó (tel.: 260). Siófoki kerület: dr. Holló- sy Vince, Siófok, Sorház u. 35. (tel.: 11-558), dr. Farkas Lajos, Kánya (tel.: 20-284), dr. Fazekas Gábor, Andocs (tel.: 12), dr. Feledv Gyula, Kötcse (tel.: 46-027). Az ügyeleti szolgálat 8-án reggel 8 órától 10-én reggel 8 óráig tart. A kaposvári állatkórház 24 órás ügyele­tét tart. A BALATON FŰSZÉRT tisztelettel közli kedves vásárlóival, hogy a szántódi OÁZIS ÜZLETHÁZ 1988. október 15-én, a balatoni szezon végén BEZÁR. Köszönjük a vásárlást! Ha meg voltak elégedve munkánkkal és árukínálatunkkal, a jövő év májusától újból legyenek vásárlóink! Ajánljuk magunkat. Egyben közöljük, hogy — a fonyódi PÁTRIA üzletházunk — a boglárlellei FORTUNA üzletházunk a jövő évi szezon kezdetéig hétfőtől szombatig 7 órától 18.30-ig nyitva tart. Bőséges választékkal, kedvező vásárlási környezettel és -----------------Ww n agy tisztelettel BQtaTOn Fűszért ““ várjuk kedves vásárlóinkat. (131937)

Next

/
Thumbnails
Contents