Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-05 / 238. szám
1988. október 5., szerda Somogyi Néplap 5 Á helyi kultúra mecénásai Az utóbbi években újra polgárjogot nyert a lokálpatriotizmus, valamelyest erősödött a településhez, térséghez, régióhoz való kötődés. Ma már inkább büszkén, .minit szégyenkezve mondhatjuk azt, hogy Debrecenből származunk; hogy Kecskeméten lakunk; hogy dunántúliak vagy pestimrei- ek vagyunk. Ez a magatartás kulturális szempontból nagyon fontos, hiszen a kultúra elsősorban a helyi, konkrét I— nem pedig ideologikus, szimbolikus, elvont — közösségekhez kötődik. A helyi kultúra az, amely a folytonosságot, a fejlődés szervességét biztosítja. Csakis a helyi közösségek révén lehet kapcsolódni a tágabb világhoz: néphez, nemzethez, Európához. Ez a kijelentés ma már közhelynek számít, de ne felejtsük el, hogy nem is olyan régen a helyi kultúra ápolása elmaradottságnak, provinciális tényezőnek számított. A helyi kultúrát képviselő intézmények jószerével a központi irányítás telephelyei, a központi akarat végrehajtásának eszközei voltak. A központ által vezérelt kulturális mechanizmus természetszerűleg a finanszírozási módokban is, éreztette hatását: a támogatások megállapításakor sohasem a térség életképességét, saját akaratát, tradícióit, hanem a helyi kultúra szempontjából másodlagos, harmadlagos tényezőiket (településnagyság, iparosítási szint, népgazdasági fontosság :stb.) vették alapul. A lokális kultúra jelentőségét a másik oldalról, a település, a helyi társadalom oldaláról is megfogalmazhatjuk. Elegendő arra a közhelyszerű igazságra utalnunk, hogy nincs helyi társadalom helyi nyilvánosság nélkül, amelynek viszont egyik legfontosabb hordozója a kulturális nyilvánosság. A helyi azonosságtudat, a lokálpatriotizmus kifejlődésében szintén nélkülözhetetlen a helyi kultúra, isőt arra is nem egy példát találunk, hogy a gazdasági föllendülés éltetője volt a jól megválasztott helyi kultúrpolitika. Például a fesztiválvárosok esetében. A lakalitás jelentőségének újrafölfedezése, a helyi társadalom intézményeinek ,, rehab Hatása” sarkalatos pontja a meghirdetett demokratizálási programoknak. E sajátos, második polgárosodás”, a helyi politikai és kulturális nyilvánosság fórumainak újrateremtése jelentheti azt a sokat hiányolt érdekeltségi többletet, ami nélkül semmilyen modernizálási, demokratizálási törekvés nem járhat sikerrel. Helyi kultúra nincs helyi mecénások nélkül. Mecénás, tehát valamely kulturális in- tézmény vagy tevékenység támogatója mindenütt a világon a három jövedelemtulajdonos lehet: az állam és annak központi vagy nelyi szervei, a lakosság és a gazdálkodó szervezetek, valamint a vállalatok, szövetkezetek és egyéb gazdasági társulások. Kevésbé ismert tény, hogy a legnagyobb, legerősebb mecénás a lakosság, mivel a kulturális kiadások 70 százalékát vásárlásai, hozzájárulásai, adományai révén ő fedezi. Természetesen az állami „részesedést” is, hiszen a költségvetésbe kerülő és kulturális .célra használható pénzösszegeket — adók és alacsonyab bérek formájában — az állam már korábban elvonta tőle. Ezért demagóg minden olyan kijelentés, amely szerint az állam minden egyes színházjeggyel, mozijeggyel, belépti díjjal 50-100 forintot csúsztat a látogatók zsebébe. További problémát jelent, hogy a művelődési intézmények a központi támogatások csökkenéséből keletkező hiányt növekvő összegű belépőjegyek, szolgáltatások stb. formájában egyre inkább a lakosságra hárítják. A művelődési intézményeket fenntartó tanácsok lehetőségei is korlátozottak. Az elmúlt négy évtizedben a helyi tanácsok sohasem voltak olyan helyzetben, hogy számottevő befolyásuk lett volna bevételeik alakulására, szabad kezet kaphattak volna kiadásaikkal kapcsolatos döntésekben. A helyi kultúrafinanszírozás jelenlegi rendszerében a bevett, mindenütt egyformán jelentkező feladatok ellátásához (az óvodák, iskolák, művelődési házak, könyvtárak működtetéséhez) a központi támo- gatásokkál összhangban még csak-csak sikerül előteremteni a szükséges összegek minimumát, de ellenállásba ütközik minden, ami nem szokványos, nem rutinszerű. Márpedig a kultúra éppen ezektől az egyszeri, a helybeli körülményekből fakadó kezdeményezésektől válhat valóban helyivé! Igen fontos lenne., hogy a települések gazdálkodása megszabaduljon a jelenlegi kötöttségektől, a forrásképződés auto- matikusabbá, a rendelkezésére álló összegek felhasználása szabadabbá váljon, de ezeket a feltételeket is a helyi társadalom ellenőrzése alatt álló, annak érdékeit szolgáló vezetés tudná igazán kihasználni, a helyi kultúra javára fordítani. A gazdálkodó szervezetek mecénási szerepe szerte a világon igen jelentős, arányaiban messze meghaladja a magyarországi gyakorlatot. Pedig ha valahol, akkor nálunk ugyancsak szükség lenne a vállalati mecenatúrára, mert a költségvetésből származó támogatás nem bővíthető. A helyi kultúra tehát a lehetségesnél jóval kevésbé profitál ezekbőt a vállalati pénzekből. Sőt az a paradox helyzet állt elő, hogy még azok a vállalatok sem támogathatják legálisan a települést, amelyek szeretnék. A helyi gazdálkodó szervezetek adóinak csak egy töredéke jut a helyi tanácsnak, az ún. koordinációs (a vállalattól a helyi tanácsnak juttatott) pénzek is központilag szabályozottak. Ennek ellenére közintézmények, iskolák, művelődési házak, a különböző állami, társadalmi, politikai szervezetek kilincselnek a gazdálkodó szervezeteknél, pénzt, anyagot, társadalmi munkát kérve. A kérések teljesítésének azonban határt szab a vállalatok gazdálkodási feltételeinek ke- ményedése s a felek közötti egyenlőtlen, egészségtelen viszony. Ha mindezek után íöltesz- szük a kérdést, megvannak-e az anyagi, finanszírozási feltételei egy város életében oly fontos helyi kultúra létrejöttének, akkor azt kell mondanunk, nincsenek meg — ahogy ez Kuti Évával és Marschall Miklóssal közösen készített felmérésünkből, tanulmányunkból kitűnik. Nem elsősorban azért, mert kevés a pénz (bár több sem ártana), hanem inkább azért, mert a demokratikus és hatékony városi érdekközösség kialakulását erősen gátolják a jelenlegi intézményi, gazdálkodási és finanszírozási feltételek. Sem a tanács, sem a gazdálkodó szervezetek nincsenek abban a helyzetben, hogy a kultúra valódi mecénásai legyenek. A gazdálkodó • szervezetek igazából nem érdekeltek a helyi kapcsolatok ápolásában, a tanácsi apparátus erejét pedig fölemészti az intézményrendszer működtetésének gondja. Másfelől kialakulatlanok még a helyi társadalom valódi fórumai. Hiányzik az a nyilvánosság, amely láthatóvá és így politikai erővé tenné a'z egyes városi, társadalmi érdekcsoportokat és ezek versengéséből mindenkor kialakuló városi közakaratot. Nyilas György Székely kapu Székely kaput készített háza elé a Tolna megyei Tevelen Szemák Márton nyugdíjas bányász. A kapu erdélyi motívumait a felesége rajzolta a keményfára. AZ EMBERSÉG FÉNYÉVEL_______________________________________ Önmagukon próbálnak segíteni A vakok és gyengénlátók 1100 tagot számláló megyei szervezetének vezetői sohasem próbáltak rászorultságukból tőkét kovácsolni. Nem akartak szánalmat kelteni sorstársaik iránt a támogatások reményében, sőt óvták is tagjaikat attól, hogy az önsajnálat kikezdje tartásukat; hogy valamiféle kivételes polgárnak érezzék magukat, akit támogatni illik. Vallották, hogy a vakság nem betegség, csak állapot, amely nem teszi lehetetlenné a teljes életet. E szerénység mindig rokon- szenvet ébresztett bennem, s most egy kis aggodalmat is. Félek, hogy ma, amikor a társadalomban egyre több a rászorultság, amikor számos réteg sérelmezi romló életfeltételeit, s valamennyi erőteljesen szóvá is teszi ezt a különféle fórumokon, e panaszos kórusban elvész a vakügy társadalmi munkásainak csendes hangja. Csak reménykedem, hogy amikor a tanácsi szervek vagy a gazdálkodó egységek támogatásra fordítható pénznek elosztásáról döntenek, nemcsak a kérés hangerejét mérlegelik. Tény, hogy a vaksági járadék vagy a vak emberek többségének létalapját jeVége felé közeledik az első világháború és végnapjait éli a nem is oly rég még megváltoztathatatlannak, erősnek látszó monarchia is. Klaus Schneider szakaszvezető a monarchia katonája súlyosan megsérül Piavénái. Schneider, aki korábban artistaként és illú- zionistaként kereste kenyerét, Bettelheim doktor keze allait nemcsak meggyógyul, hanem bizonyosságot is szerez : különleges képességek birtokában van. A legnagyobb biztonsággal képes hipnotizálni embereiket, s övé a titkok titka: ismeri a jövőt. Nowotny, az egykori kapitány — már vege a háborúnak — megszervezi Schneider fellépéseit. Bécs- ben már mint Erik Jan Ha- nussen lép föl, nem kis sikerrel. Nyoma sincs már Hanussenben annak a félszeg fiatalembernek, aki döbbenten sorolta Bettel- heimnek szorongató képzeteit — egy hajóról, amelyik úgy érzi elment előtte. Már Hanussen a kormányos, ő irányít. S néha akaratán kívül is, véletlenül. Kicsoda Hanussen valójában? Látnok, léleklátó, mágus? Vagy csak ahogy mondja: egy közép-európai, aki látja, érzi, tudja a dolgok történéseit? Jós, akinek új, jól csengő név kell, aki megjövendöli egy óceánjáró elsüllyedését, aki kilátástalannak látszó pert nyer? lentő rokkantsági, illetve öregségi nyugdíj értékállandóságát nem sikerült megőrizni. A lehetőségekhez képest számukra nyújtott kedvezmények — például a 120 ezer forintig terjedő jövedelemadó-mentesség — ugyancsak viszonylagosak, hiszen még a dolgozók között is olyan szerény a legtöbb vak ember jövedelme, hogy amúgy sem lenne adóalany. Aligha gondolunk viszont megélhetésük olyan többletköltségeire, mint a másokénál gyakrabban tócsába tévedő, így előbb cserélésre szoruló cipő vagy az. hogy a látóknak csupán egy szórakoztató eszközt jelentő magnó nekik az egyetlen lehetőség az „olvasóvá válásra”. Az elmúlt években kevesebb volt az életük könnyebbé tételét segítő adomány és támogatás, s néhány, a vakügyet korábban támogató szocialista brigád is „lemorzsolódott”. A szervezet megyei titkára sem méltatlankodott emiatt, csupán annyit fűzött hozzá: megérti, másnak is nehéz. Megérti azt is, hogy a szigorúbb létszámgazdálkodásra kényszerülő vállalatok az eddig hagyományosan vak Híres lesz, sikeres, s hová is mehetne máshová, mint Berlinbe. Ott azonban mások a játékszabályok. Akkor már nem érvényes Hanussen szabálya: nem politizálni, nem. csatlakozni egyik csoportosuláshoz sem. Előadásain egyre magabiztosabb lesz, de már őt irányítják az események. Képtelen kitérni előlük, politikai állásfoglalásokat mond ki jövendölés gyanánt, és a legkevésbé sem érti, mi történik. Kimondja a leendő kancellár nevét: Hitlerét, s ezzel végérvényesen megváltozik körülötte minden. Finoman megrajzolt’portré Hanussené. Nem is az egyes emberé, inkább egy különös látószögből bemutatott történelmi helyzet elemzése, amelyben a legkevesebb szerep jutott az egyes embernek, az egyéni akaembereknek fenntartott állásokat is látóknak adják kapcsolt munkakörként. Szerencsénk — tette hozzá —, hogy az előző évek erőfeszítései nyomán munkaképes sorstársaink túlnyomó többségét — a megyében mintegy 250 embert — sikerült elhelyezni. Örömmel számolt be arról, hogy öt iskolás korú vak kisgyereknek ingyen tudtak magnót adni, és arról is, hogy korábbi zárkózottságukat sokan feladták, így élénkült a szervezeti élet. A megye valamennyi nagyobb településén működik már körzeti csoportjuk; tagjaik megérezték, hogy a nehezebb körülmények között közösségük erejével is segíthetnek önmagukon. Ennek az erősödő összetartásnak is része van abban, hogy végre sikerült megoldást találni megyei irodájuk helyiséggondjára. Talán két hét múlva már a Május 1. utca 59 B-ben kialakított 20 négyzetméteres irodában fogadhatják a tanácsért, segítségért hozzájuk fordulókat. Egyebek között ezekről az örömökről és gondokról is szó esett tegnap tartott évi megyei küldöttgyűlésükön. rútnak. Ott már a hatalom munkál, a „rend” utáni vágy minél erősebb, jobb kielégítése. Iszonyatos idők előszele ez, ahol a korrupció félresöpör mindent és mindenkit, Hanussen mondja ki róla: „Kötélen járunk a szakadék fölött”. A Szabó István rendezte filmben Klaus Maria Bran- dauer rendkívül meggyőző alakítása mellett Erland Jo- sephson Bettelheim doktorát, Eperjes Károly Nowotny kapitányát feltétlenül külön is említeni kell. Romvári József díszlete, és Koltay Lajos kamerája kellemes, meleg hangulatot varázsol a vászonra. Lágy, erőtlen . érzéseket sugall, amelyek mögött ott van valami megmagyarázhatatlan, valami félelmetes, amit úgy neveznek: fasizmus. Balogh P. Ferenc Jogalkotás és ifjúság Tanácskozás a KISZ KB-ban Jogalkotás és ifjúság címmel országos tanácskozást rendezett a KISZ Reform Közösségi Hálózatának koordinációs irodája kedden a KISZ KB székházában. A tanácskozásra az Országgyűlés Ifjúsági és Sport- bizottságának tagjait, fiatal országgyűlési képviselőket, a KISZ KB tagjait és osztályvezetőit, a KISZ megyei bizottságainak első titkárait, valamint a közösségi hálózatba bekapcsolódó közösségek képviselőit, az ilyen közösségek szervezésére vállalkozókat és a KISZ területi szervei mellett működő munkabizottságok vezetőit hívták meg. A tanácskozáson Kulcsár Káilimán igazságügy-miniszter „Reform és jogalkotás” címmel tartott előadást és konzultációt. Elöljáróban hangsúlyozta: ha ma a jogszabályokat fel kívánjuk használni a társadalomban szükséges folyamatok előrevite- Lére, megreformálására, akkor alapvető tétel, hogy ismerjük ezeket a folyamatokat, azok társadalmi tartalmát, gazdasági, politikai összefüggéseit. Ma még azonba nincsenek kiépítve azok a szervezetek, lehetőségek sem, amelyek a jogi szabályozást segítenék saját társadalmi tartalmának feltárásában. Ma a jogalkotás gyakori hibája, hogy csak azt tartja szem előtt, amit el kíván érni, és nem számol a szabályozásból eredő további következményekkel. Az új alkotmány az elképzelések szerint visszaállítja a történeti kontinuitást az egész magyar alkotmány- fejlődéssel és államisággal; szerves egységbe kerül újra az ország haladó alkotmányfejlődésével és olyan viszonyokat teremt, amelyek — a gazdaságpolitikától a kulturális színvonalig — megfelelnek a mai magyar társadalomnak. A jelenlegi jogalkotási folyamatot vázolva aláhúzta: szükség van arra, hogy még az új alkotmány elfogadása előtt megalkossák a gyülekezésről és az egyesülésről szóló törvényeket. A tanácskozáson ugyancsak előadást tartott Laki László, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főmunkatársa „A társadalmi újratermelés, az ifjúság és a család” címmel, illetve Nagy Mihály, a KISZ KB osztályvezetője, a Reform Közösségi Hálózat koordinációs irodájának vezetője . a közösségi hálózat megalakításának céljait ismertette. A tanácskozás résztvevői délután szekcióüléseken vitatták meg a gyülekezési és az egyesülési jog tervezett szabályozását, s a vélemények alapján a KISZ KB állásfoglalást fogalmaz meg. B. F. HANUSSEN I FÏLMKGYZET [
