Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-04 / 237. szám
1988. október 4., kedd Somogyi Néplap 5 A nyári ásatások során szép és ritka leletek kerültek elő megyénkben. Kiemelkedő darabjai: a késő avar kori kantárrózsa és egy honfoglalás kori lovas sírból előkerült pénzek, lószerszámdíszek. A múzeumi hónap során kiállításon, mutatják be a Somogy Megyei Múzeumban a már restaurált leleteket. HAJLÉK ÉS TELEPÜLÉS HABITAT-VILÁGNAP Az ENSZ október első hétfőjét HABITAT világnappá nyilvánította, abból a célból, hogy a szakemberek ekkor világszerte felhívják .a közvélemény figyelmét a településfejlesztési és lakásellátási gondokra, megoldásuk lehetőségeire. Ebből az alkalomból a magyar szakemberek hétfőn a Magyar Urbanisztikai Társaság székházában HABITAT-konferenciát tartottak, amelyen a világnap idei témakörével megegyezően, a hajlék és a település problémakörét állították a tanácskozás középpontjába. Szabó János akadémikus, a társaság elnöke megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy tavaly, a hajléktalanok éve alkalmából Magyarország .is ajánlásokat dolgozott ki az ezredfordulóig szükséges lakásellátási ■ feladatokról, amelyeket a programban résztvevő más szocialista országok javaslataival együtt Botrány — vagy szenzáció Zenei bemutaté a Royal Festival Hallban Zenei világszenzáció részese lehet október 18-án London közönsége: a Royal Festival Hallban bemutatják Ludwig van Beethoven befejezetlen, X. szimfóniájának első tételét — a liverpooli filharmonikusok előadásában —, amelyet Barry Cooper skót zenetudós rekonstruált. Az ősbemutatóra azért az angol fővárosban kerül sor, mert Beethoven nagyon kötődött Londonhoz, sőt állítólag nem sokkal halála előtt meg is ígérte, hogy új művét ott mutatja be a világnak. Nem ez az első eset, hogy egy-egy nagy mester vázlatai alapján megpróbálnak „befejezni” félbehagyott műveket — megkísértették már Schubert, Schumann és Mendelssohn szellemét is —, de ilyen nagy vihart még egyetlen rekonstrukció sem keltett, mint a szimfóniák fejedelmének műve. A kutatók már száz éve sejtették, hogy Beethoven a szimfóniairodalom csúcsát jelentő IX. után — immár súlyos betegen — még nekikezdett egy tizediknek is, de már nem volt ideje befejezni. Barry Cooper öt évvel ezelőtt a nyugat-berlini Porosz Történetig Múzeum levéltárában talált rá a X. szimfónia első tételének hiteles vázlataira, amelyeket Beethoven 1825-ben, halála előtt két évvel vetett papírra. E följegyzések, amelyeknek hitelességét a bonni Beethoven-archívum- szakértői megerősítették, nem tekinthetők szinte még zenei alapnak sem: legföljebb tíz ütemnyi vázlatok, néhány szó kíséretében, amelyek egy-egy ötlet fontosságát hangsúlyozzák, alig egyikét zenei frázisra elegendőek. Cooper hangya- szorgalommal gyűjtötte ösz- sze a nagy mester följegyzéseit, addig illesztgette, hangszerelte őket, míg a töredékekből kijött mintegy 14 percnyi muzsika, s ez az elveszett mű első tételének tekinthető. A bevezetés egy halk adagio e-moLlban, amelyet egy allegro szakasz követ, c-mollban. Ez a váltás már önmagában érdekes, és Beethoven új útkeresésére utal. Cooper munkájával kapcsolatban elmondta : gondosan vigyázott „Beethoven szellemére”, és azoknál a részeknél, ahol a mestertől nem kapott „pontos utasítást”, igyekezett az ő hangzását visszaadni. Míg a zenerajongók és a kritikusok egy része eleve lelkesedett a rekonstrukcióért, az érintették másik fele alaposan leszedte a keresztvizet Cooperről. Sieghard Brandenburg, a Beetho- ven-archívum vezetője szerint a skót muzsikus teljesen önkényesen bánt Beethoven ötleteivel, nem csupán a hangszerelést végezte el saját szájíze szerint, hanem gyakorlatilag ő komponálta meg az összes variációt. Brandenburg szerint Cooper munkáját eleve megkérdőjelezi Beethoven munka- módszere. A zeneszerző ugyanis először mindig a témákat rögzítette, s csak ezután gondolkodott zenei frázisokban, majd összetett, hangsorokban. Partitúraíráshoz már csak akkor fogott, amikor a zene készen állt a fejében. A korábbi ismert Beetho- ven-művek és az eredeti vázlatok összevetéséből az is kiderül — hangsúlyozza a bonni archívum vezetője —, hogy a kész alkotások erősen eltértek az eredeti ötletektől ; előfordult nem egyszer az is, hogy zseniálisnak látszó ötleteket egyszerűen kihagyott. Feltételezhető tehát, hogy az igazi Beethoven-szimfónia egészen másképpen szólt volna, mint a rekonstruált változat. A szakértő mindazonáltal nem tartotta hiábavalónak Cooper munkáját, és leszögezte: csak akkor fog pert indítani a skót muzsikus ellen, ha az előadást Beethoven X. szimfóniája címen hirdetik meg. „Ez közönséges reklámfogás. Senkinek nincs joga becsapni a közönséget vagy úgy szert tenni hírnévre, hogy közben egy nagy név mögé rejtőzik” — mondta Brandenburg. A koncertet egyelőre Beethoven-előadásként -hirdetik. Ezek után jogos a felvetés: bejön-e a közönség egy olyan koncertre, amelynek fő attrakciója „Cooper I. szimfóniája Beethoven ötlete nyomán” ... összegezett és továbbított a Budapesten székelő Kelet- Európai HABITAT iroda. A konferencia résztvevőit levélben üdvözölte Pozsgay Imre államminiszter, hangsúlyozva: a iHABITAT-világ- nap jelentőségét szomorú aktualitással növeli az a tény, hogy 'az ember számára oly fontos hajlék, és a társadalmi, közösségi gyökereket őrző település nem mindenütt kapja meg azt a természetes figyelmet, amelyet minden emberi közösség méltán elvárhat társadalmának irányítóitól. A település arculatát, belső világát az általunk létrehozott környezet minőségileg formálja és közvetlenül hozzájárul a társadalmi közérzet javításához. Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter tartott vitaindító előadást az Országgyűlésben három évvel ezelőtt elfogadott hosszú távú településfejlesztési koncepció eredményeiről, gondjairól. A miniszter megemlítette, hogy a Bécs—Budapest világkiállítás megrendezéséről a vártnál később, tehát nem az idén, hanem a jövő év őszén várható csak döntés. A lakásgazdálkodás hosszú távú fejlesztési programjáról eddig kialakult vitát is ismertette ja miniszter. A vita nem fejeződött be, s az előzetesen kialakuló koncepciót majd társadalmi vitára bocsátják. ' * » * A Magyar Urbanisztikai Társaság vezetőségének hétfői ünnepi ülésén osztották ki az idei Hild János emlékérmeket. Az elismerésben részesült: dr. Radó Dezső kertészmérnök-közgazdász, több évtizedes elméleti, gyakorlati és közéleti munkásságáért; dr. Mező Mihály nyugalmazott tanácselnök, a Kécskemét város élén kifejtett eredményes várospolitikai és közéleti tevékenységéért; Czinzek Miklós építészmérnök, Szombathely tanácselnöke, több évtizedes sikeres szakmai és közéleti munkásságáért. A települések közül Kiskunhalas érdemelte ki a Hild János emlékérmet, amelyet a napokban sorra kerülő ünnepségen vesznek át a város képviselői. TV-NÉZÓ SINKOVITS Sinkovits Imre szeptember 21-én múlt el 60 éves. A Televízióban nyilván úgy gondolták: nyolc napon túl is érvényes a köszöntő, így csak október 1-jén, szombaton este mutatták be a Mestersége színész sorozat keretében a Sinkovitsról készített portréfilmet. A tanórányi hosszúságú filmnek — amely egyébként 1987 tavaszán készült — Tarján Tamás irodalomtörténész volt a riportere. Visz- szafogottan, mondhatni tanáron tapintattal kérdezett, mint aki pontosan tudja: mi az, amiről jobb, ha nem esik szó. így azután Sinkovits inkább csak tömör ösz- szegzését adta mindannak, amiről ínár sokszor nyilatkozott az évek során. A nézők figyelme ezáltal nem anyira az életrajzi fényekre, mint inkább az ezek kapcsán hallott életbölcsességekre terelődhetett. Érdemes volt például figyelni arra, ahogyan jeles színművészünk a családról és a nemzetről, e ikettő elválaszt- hatatlanságáról beszélt. (Különös módon az olimpia záróünnepségén is ugyanez a két fogalom jelképei elevenedtek meg, ott persze a konfuciánus filozófia jegyében.) A Sinkovits nagypapa a tűzhely fényénél mondott meséket, az unoka történelmi múlt iránti kíváncsisága innen ered. Az otthon melege befolyásolta' párválasztását — hallottuk később. S mindig is fontos volt számára a szűkebb szülőföld (Vas megye), a kisebb közösséghez tartozás. Sinkovits morális értékrendjéből egészen logikusan következik, hogy nem is lehet más, mint a „közös ihlet”, a nemzet színésze. A Nemzeti Színházé. Ezért nem engedett például Várkonyi Zoltán csábításának, aki a Vígszínházhoz szerződtette volna. A József Attila Színháznak is csak kényszerűségből volt tagja átmenetileg, 1963-ig. (Tarján Tamás a riportnak ezen a pontján igazán lehetett volna „rámenősebb” kérdező.) Igaz, a színész ott végre ki merte próbálni mindazt, amit korábban tanult. Major egyénisége ugyanis nyomasztotta őt a Nemzetiben — fűzi hozzá —, ennek ellenére amikor visszakerült az eredeti színházához, .a iMacbethben már jól, „összejöttek”. S ez megintcsak újabb fontos, általánosítható tanulság : a kollektív munka érdekében félre kell tenni a személyeskedést, tárgyilagosan el kell ismerni a másik tehetségét. Sinkovits egyéniségéről sokat elárul az: kik a kedvenc színpadi szerzői, illetve melyek a legkedvesebb, visz- szatérő szerepei. Az előbbiek között elsősorban Németh Lászlót, Illyés Gyulát, Sütő Andrást említette, az utóbbiak kapcsán pedig a Ma- dách-szerepeket (Ádám, Mózes), valamint Ciliéi megformálását. Figyelemre méltó à véleménye a Mózesről: míg korábban a messiásvárást látta a Madách-mű központi gondolatának, most inkább a nemzetté ikovácsolódás eszméjét tartja benne fontosabbnak. Sinkovits Imre önvallomása, gondolom, csalódást okozott azoknak, akik valamiféle színészpletykát vagy dühödt, vagdalkozó indulatokat, netán sértődött odamon- dogatást vártak tőle. Ehelyett ugyanis bölcsen, már- már sztoikus mértéktartással mondta el véleményét. — Lehet-e a színpadon hazudni? — kérdezte Tarján Tamás. — Nem, mert a megformálás árulkodó — hangzott a válasz. S tegyük hozzá mindjárt: nemcsak a színpadon az. Fodor Tamás Fába faragott béke Szobrász — egyenruhában A műhelyablakon beleselkedő napsugarak pajkos táncot járnak a sötét folyadék fodrain. A barna páclével teli edényben egy faragott fej kapja meg végleges színét. Kolter Gábor világos köpenyben, vésők, fűrészek és gépek mellett áll a szobrászpadnál. Éppen most emeli ki a dézsából nemrég készült alkotását. A pécsi fiatalember alig egy órája érkezett meg Kaposvárról. Sorkatonai szolgálatát teljesíti, s elöljárói engedéllyel csak néhány . nap szabadságra utazott ha- za. Szülei és öccse üdvözlése után otthona talán legkedvesebb helyiségébe, szobrászműhelyébe nyitott be. — Nagyapáimtól szellemi kincsként örököltem a fa megmunkálásának művészetét — vallja Gábor. — Egyikük faesztergályos volt, a másik még ha fémmel bánt is, az öntvényformákat fából faragta. Sok fogást ellestem tőlük, s így kamaszkorom egyik nyarán édesanyám konyhakésével tűzifából alakítottam ki első „művemet”, egy férfifejet. A sikertől felbuzdulva házunk táján kutattam megfelelő fadarab után, s a szüleimtől kapott fafaragó-készlet segítségével egyszerű népi motívumokkal díszítettem használati és dísztárgyakat. — A lakásban még sincs sok népies darab, inkább a szabadabb látásmóddal, változatos technikával megmintázott teljesalakú szobrok, plakettek, domborművek teremtenek sajátos légkört. Milyen út vezetett idáig? — A pécsi Mátyás Király Üti Általános Iskola hetedikese voltam, amikor a megye egy pályázatot írt ki névadónk emlékére. Legendás uralkodónk alakját fél- domborműben örökítettem meg, s az Alkotó ifjúság pályázaton harmadik lettem. Egy tanulónak nagy elismerés volt ez, így nyolcadikban nem okozott gondot a pályaválasztás — mondja Gábor. — Budapestre, a Kaesz Gyula Szakmunkásképző Intézetbe jelentkeztem, s három év elteltével faszobrászként végeztem. A népi ihletésű alkotásoktól végleg elszakadtam ... Az iskolaévek alatt mindig az úgynevezett plasztikus faragásnál maradt. A Kodály-centenárium évében meghirdetett pályázatra szintén egy féldomborművel jelentkezett — s első díjat nyert vele. — Tanulmányai során mennyire került művészközeibe? — A szakma kiváló mesterei oktattak bennünket. Ezenkívül meghatározó élmény volt számomra az az öt hét, amit a nagyatádi szoborpark vendégművészeinek társaságában töltöttem. Az iskola révén pillanthattam bele az igazán nagy alkotók — köztük Mészáros Mihály, Lóránt Zsuzsa, Pál Mihály, Varga Géza — szobrásztitkaiba. Neves magyar és külföldi művészek készülő alkotásainál amatőrként bábáskodtam, ellesve sok ötletet, technikai fogást... — Most sorkatonaként foglalkozhat-e faragással? — Az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi kirendeltségének szobrászaként kerültem a néphadsereg egyik kaposvári alakulatához. örülök, hogy a mindennapi tevékenység után szabad óráimban lehetőségem van a faragásra. A munka megnyugtat, sikerélményt ad, és további alkotásra ösztönöz. No, és a napok, hetek is gyorsabban telnek így... — Ott, a sarokban egy érdekes alkotás áll. — Most ez a legkedvesebb munkám. A néphadsereg pályázatára, készítettem. A címe: Kiáltás békéért. Ebben is, mint minden munkámban, a közérthetőségre törekszem: a hétköznapok örömét-gondját, veszélyét és halvány reménysugarát szerettem volna kifejezni. Ügy érzem, Kolter Gábornak ez sikerült. A béke több nyelvű fába faragott szavai kontinensekét, népeket kötnek — köthetnek — össze. Kiáltás ez a leszerelésért, egy boldogabb, emberibb életért. Lőrincz Sándor