Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-26 / 256. szám
1988. október 26., szerda Somogyi Néplap 5 Felsőfokú oktatás Az ekvivalencia-megállapodás a közoktatásban szerzett bizonyítványok, illetve a felsőoktatásban szerzett oklevelek, tudományos fokozatok kölcsönös elismerésére irányul két vagy több ország egyezménye alapján. Józan ésszel azt gondolhatnánk, folyamatosan „karbantartott” területe ez az államközi kapcsolatainknak, de a tény lehangoló: mindössze tíz országgal van ekvivalencia-egyezményünk. — Mi adott lendületet végre a szerződéskötések szorgalmazásának, az Országos Ekvivalencia Bizottság megalapításának? Egyáltalán, megalakult? — kérdeztük dr. Hársfalvy Rezsőtől, a Művelődési Minsztérium főosztályvezető-helyettesétől. — Az első lendületet voltaképpen a helsinki egyezmény adta, amikor megélénkültek a nemzetközi kapcsolatok. Mára mindazonáltal lépéshátrányba kerültünk, bár nyolc nyugateurópai országgal konkrét tárgyalások vannak folyamatban, s további negyven országgal van aláírt kötelezettségünk arra, hogy elkészítjük a megállapodást. Az idő és a feladatok sürgetése miatt alakul meg még ebben az évben az Ekvivalencia Bizottság. — Mi lesz a munkája? ■— Az Ekvivalencia Bizottság a külföldi rendszerekben szerzett iskolai bizonyítványok, oklevelek, tudományos fokozatok elismerésével kapcsolatos ügyekben tanácsadó, javaslattevő és véleményező szerve lesz a Művelődési Minisztériumnak. ,> A művelődési miniszter hozza létre, egyetértésben a Tudományos Minősítő Bizottsággal és a felsőoktatási miniszterhelyettessel, aki egyben az elnöki tisztet is betölti. Tagjai közt lesznek a felsőoktatási intézmények, az oktatásban érintett minisztériumok, a Külügyminisztérium illetve a Magyar Unesco Bizottság képviselői. Az operatív feladatokat a Művelődési Minsztérium egyengeti és főiskolai főosztálya látja el. — Valamely diploma elismerése nem jelent feltétlenül egyenértékűséget a munkakörök betöltése szempontjából is? — A bizonyítványok, oklevelek elismerésének négy lehetséges — egyezménybe foglalható — variánsa közül ez az egyik. Lehetséges, hogy a szakmai szintet ismeri el egyenértékűnek az egyezmény, de a végzettségi szintet nem. Azért kell körültekintően mérlegelni, hogy melyik elismerési formát választjuk, mert az egyezmény kölcsönösen minősít, s a későbbi szerződő partner számára hivatkozási alap — pozitív és negatív értelemben egyaránt —, hogy korábban milyen szinten egyenértékűsí- tettünk bizonyos magyar diplomákat. Immár számolnunk kell az EGK-val, ahol „európai mémökök”-ről beszélnek, nem . olasz vagy francia mérnökről, tehát a mi mérnökeink ázsióját sem kockáztathatjuk egy olyan elismerési szerződéssel, amely egy még kiforratlan oktatási rendszer oklevelét egyenértékűsítené mondjuk a műegyetemi diplomával. Felelős, összehangolt és operatív munkáról van itt szó, s még abban is reménykedem, hogy kedvező hatással lesz a hazai felsőoktatás színvonalára, sőt struktúrájára is. Már most érzékelhető ugyanis, hogy a főiskolai diplomák egyenértékű- sítése enyhén szólva problematikus. M. I. ŐSZI ZOLTÁN FILMSIKERE Nemzetközi elismerés a Viharért Kiállítás a Kiliánban Compur fotópályázat Győr polgárai úgy szavaztak, hogy a díjnyertes amatőrfilmek nemzetközi fesztiválján a kaposvári Őszi Zoltán Vihar című filmjét jutalmazzák különdíjukkal. — Miről szól a közönség- díjas film? — A magányról, az öregségről ... A fiatalember hat éve tagja a Somogyi Video- és Filmstúdiónak. Ezalatt több filmet készített. Egy filmmel több díjat is nyert. Tal- linban elnyerte az amatőr- filmesek világfesztiváljának bronzérmét, ugyancsak bronzéremmel jutalmazták munkáját Linzben, ezenkívül Lengyelországban, Csehszlovákiában szerepelt sikeresen. Itthon csupán tájegységi szemlékig jutott... — Az amatőrfilmezés számos műfaji lehetőséget kínál. Melyiket kedveli? — A tárgyanimációval foglalkozom a legszívesebben. A rajzfilmkészítés sokkal igényesebb stúdiót, berendezést igényel. A tárgyanimációs film lényege, hogy megmozdulnak a konyha berendezési tárgyai, vagy bármi más, aminek nem kellene mozdulnia. — Miért szereti ezeket a tárgyakat mozgatni? — Mert gyerek vagyok.. . A katonai egyenruha nem tesz semmit — gondoltam —, de hát a fiatalember bal kezén fölfedeztem a jegygyűrűt ... — Sikeres rajzoló is. Földvári György meséjéhez igazán remek figurákat talált ki Szemigször kapitány történetének hiteles elmeséléséhez ... — Előbb volt a film — jegyezte meg Őszi Zoltán. — Könyvillusztrációval azóta foglalkozom, amióta Földvári Györggyel elindultunk azon a pályázaton, amelyet sikeresen megnyertünk. A Szemigször kapitány történetének harmadik kötete is nyomdakész már. Pillanatnyilag egy képregényen dolgozunk. A címe: Grimbusz. a szupernyúl. — A készülő film címe? — Munkacíme: Menekülés a városból. Falun élek* sosem szeretnék városban lakni. Erről szól... H. B. Szerelő tanárok A mikroelektronika helyei követelt az általános iskolai tantervben is. Ehhez igazodniuk kell a technikasza- kos tanároknak. Az idei tanévtől a tantárgy munkaközösség-vezetői előadásokat hallgatnak e témakörben és a gyakorlatban is kipróbálják a mikroelektronikai szereléseket. A megye 21 munkaközösség-vezetője nyomtatott áramkörök szerelését végzi : forrasztják az astabil multivibrátort. A nevelőknek dr. Takátsy Tibor, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karának tanára magyarázta el a szerelés fázisait. A díjukat a képek alkotói között osztották ki. Egy díjat nem adtak ki. A sikeres kiállítás megrendezőinek a különdíját. Az öt éve szerveződött Compur Fotóklub pedig megérdemelte volna. Nemcsak azt bizonyították ezúttal, hogy az önszerveződésben hol tartanak, hanem kiállításukkal egyre inkább hatni is képesek. Erre utalt megnyitójában hétfőn este Tóth János, a megyei pártbizottság titkára is. Ö is úgy látja: a kiállított képek hozzásegítenek bennünket összefüggések, vélemények egyetértő vagy vitatkozó szándékok megfogalmazásához. A Compur Fotóklub pályázatára száznegyvenkét fekete-fehér, ennél jóval szerényebb színes fotó, ám szintén gazdag diaanyag érkezett a somogyi alkotóktól. A kiállításra csaknem felére rostálták ezeket a műveket a zsűri ízlése alapján, nyilván elfogultság nélkül. Volt egyszer egy gyár. Ez a címe Gyertyás László fotóművész képsorának, amely azért is érdemel figyelmet, mert jelzi : valóságunk megfigyelésében mélyebbre hatolt az alkotó, nem tagadva meg korábbi önmagát, hagyományőrző szándékát. Ugyancsak elfogultság nélkül rangsorolom a kiállítás legfőbb értékei közé Makai Károly fotóriporter Arckövek című képsorát. Megújulásának fontos mérföldköveként tarthatjuk számon ezeket a képeit. Országh László, Baksa Imre: Játszótér (1987) Baksa Imre is megállítja képeivel a nézőt, gondolkodásra késztet. Szirányi Imre színes fotói is kiemelkednek a tárlat anyagából. Jól ismerte föl az építészeti látványban a képi újdonságot jelentő ornamentikát. (Hunde Atwas- sel ház.) Tóth Ferenc természetfotóinak szépsége a táj szeretetét, ismeretét nyújtja a nézőnek; Győri Vilmos Falusors című képét felkiáltójelnek szánta. Sajnos, a fotópályázat kiírása nem volt egyértelmű, ezért — s csak ezért — sok évtizede készült képek is falra kerültek a Kaposvári Városi Művelődési Központ galériájában. Csupán annak örülhetünk ilyen esetben, hogy a fiatalos lendületű Compurt az idősek is megtisztelték részvételükkel. • A fekete-fehér képek alkotói közül első díjat kapott Dombóvári László, második díjon osztozott Országh László és Gyertyás László, a harmadik díjat Baksa Imre vette át. A színes fotók kategóriájában csak a második díjat adták ki, ezt Szirányi Imrének ítélték. Érde^ mes megtekinteni a pályázat diaanyagát is. Nagyon szép alkotásokkal ismerkedhetünk meg. Első díjat kapott Sélley Miklós, ketten osztoztak a második díjon, Koczka Judit és Tóth Ferenc. A harmadik díjat Dombóvári Lászlónak ítélték. A kiállítás .november 9-ig tekinthető meg. H. B. Igen, igy kell elegánsan fogni a cigarettát, kissé hanyagul, a mutató és a középső ujj között, a baletttáncösnök finom kéztartásával, és hagyni, hogy az illatos füst fölfelé szálljon. Beszéd közben néha le kell róla pöccenteni a hamut, ez a mozdulat az embert gyakorlottnak mutatja. Hiába, ezt csak itt, a tükör előtt lehet jól megtanulni, mint a színésznők a vámpírszerepekre készülve, a szívdöglesztő arckifejezéseket. A lány a tükör előtt ült, időnként beleszívott a cigarettájába, és arra gondolt, hogy két héttel ezelőtt, éppen a tizenhetedik születésnapján szokott rá a dohányzásra. Két napig nemigen evett, a feje fájt, a gyomra háborgott, de végre is legyűrte a nehéz napokat. Most aztán modern nő. Miért is ne cigarettázna? Az osztályában, a gimnázium III/C-jében 17 lány van, és ebből vele együtt most már 14-en dohányoznak. A maradék háromnak van némi oka a tartózkodásra, az egyik tornásznö+e másik versenyúszó, a tkgrmadiknak pedig az apja azt mondta, hogy letöri p. derekát, ha meglátja cigizni. Hát ilyen zsarnok, középkori apák is vannak, akik nem tisztelik az egyéni ' szabadságot, a személyiség jogát arra, hogy azt tegye, amit akar. Sajnos, az ilyenek nem is kevesen vannak — elmélkedett a lány. Főleg a férfiak közt akad sok, aki ellenzi a nők dohányzását. Ez a barbár felfogás még a múlt században alakult ki, és tulajdonképpen azt jelzi, hogy a férfiak egy része ma sem tartja velük egyenrangúnak a nőt. Nem veszik szívesen, ha rágyújtunk, ha bemegyünk egy-egy féldecire a bárba. A múltkor, ahogy az utca sarkán álltunk és fújtuk a füstöt, az egyik öregúr ránk szólt: „fgy füstölnek az utcalányok is a Rákóczi téren!” Hát nem szemtelen? Utána kellett volna szaladni és jól a bokájába rúgni! Bizony, bizony, messze vagyunk még az igazi egyenjogúságtól! Egyesek még az ilyen apró élvezeteket is meg akarják tiltani a nőknek. Például ez a Laci is, aki három hónap óta velem jár, és most jött vissza valami egyetemi edzőtáborozásról, mert atléta, ifjúsági csúcsot tart 1500 méteren. Hát amikor megcsókolt, csak elfintorodott és azt mondta: — Meg vagy te őrülve? Tiszta keserű a szád, a lehele- tedből árad a mély bagószag! Azelőtt finom illatod volt, most meg a ruhádon is érezni, hogy cigizel! És akkor elkezdte azt a süket dumát, amit valami orvosi előadáson szedett föl, hogy a dohányosoknak rá lehetne írni a hátukra, hogy fekete tüdejüek, vagy azt, hogy rákos jelöltek! Aztán mindenféle számokat mondott, valami buta statisztikából, hogy hány százalékuk lesz tüdőrákos, gyomorbajos és magas vérnyomású! De a legkomikusabb az volt, amikor az anyaságról és a nők nemzetfenntartó kötelességéről szavalt. Nem ismertem rá az én jókedvű és gondtalan srácomra! Olyanokat mondott, hogy ő bizony dohányzó lányt nem venne feleségül, mert az már az anyaméhben tönkr retenné a gyermekét, az anyatejjel adagolná neki a nikotint. És ha rajta múlna, azt tanácsolná minden férfinak, aki a házasságban gyereket akar, hogy dohányzó nőt ne vegyen feleségül, a lányoknak meg azt mondaná, hogy sose menjenek férjhez olyan férfihoz, aki dohányos, és nem tud lemondani erről a szenvedélyéről. És amikor idáig ért a nagyképű szöveggel, rágyújtottam és megkérdeztem tőle, hogy hogyan érti a nők nemzetfenntartó szerepét? Miért fontos az, hogy egy nő ne dohányozzon, ne igyon és ne rúgjon ki időnként a hámból? Ezekkel a nézetekkel talán európai háremhölgyet akar belőlünk nevelni? Akkor fölényeesen és tudo- mányoskodva azt mondta (látszott rajta, hogy az edzőtáborban telerakták mindenféle süket dumával a fejét), hogy egyszerűen azért, mert csak a nők szülhetnek, a férfiak nem. Igaz, hozzátette, hogy a férfiakat sem menti föl a dohányzás alól. Miért akar minden 15—16 éves taknyos kölyök mindjárt meglett férfinak látszani? Nem inkább azt kellene megmutatniuk, hogy micsoda erő, ruganyosság és energia feszül fiatal izmaikban? Visszatérve a nők dohányzására, azt mondta, hogy Széchenyi a Hitel című könyvét „honunk legszebb lelkű asszonyainak” ajánlotta, hogy ők bírják rá a férfiakat a polgárosodás legfontosabb lépéseire, hát talán most is azt kellene tenni, hogy a nőket megnyerjük a nikotin ellenes csata megvívására, mert pusztuló nemzet vagyunk, büszkélkedünk elért eredményeinkkel, pedig az alacsony átlagéletkor, a dohányzás, az italozás és az egészségtelen zabálás terén már leköröztük az európai nemzeteket! De hol marad akkor a szabad akarat, az egyéni szabadság? — kérdeztem tőle gúnyosan. Û azonban csak saját (vagy mások) rögeszméit mondta, hogy nekünk ma sokkal magasabbrendűen kell gondolkoznunk, és nem csipcsup egyéni szabadság- jogokat emlegetni, hanem nemzetben kell gondolkodnunk, mint azt elődeink tették. Mi lett volna a nemzet szabadságával, a forradalmi eszmék valóra váltásával, ha a szabadságharcos honvéd, a szocialista agitátor, az erdőkben bujdosó partizán azt mondta volna, hogy az egyéni szabadság jogán miért kellene nekem az életemet kockáztatni? Szó szót követett. Aztán összevesztünk, és haraggal váltunk el egymástól. Pedig milyen helyes, mindig jókedvű és lovagias srác volt! Az ő társaságában nem lehetett ám részeg huligánoknak sértegetni a csajokat, mert hamar odavágotí! Most aztán törhetem a fejemet, hogy mit csináljak, ha vissza akarom szerezni. Mert ha haragszom is rá, azért nagyon csípem. Talán még szeretem is! És ö valójában jót akar nekem! Mi lenne, ha odaszólnék neki telefonon, hogy holnaptól nem dohányzom! Nagy szégyen lenne ez? Megalázkodás vagy szerelem? Tar! János
