Somogyi Néplap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-22 / 253. szám

1988. október 22., szombat Somogyi Néplap 5 Pedagógiai műhely Barcson Ülést tartott a megyei müv€lődisi bizottság A tapasztalatok tanulság­gá váltak azon a tanácsko­záson, amelyen a Somogy Megyei Tanács Művelődési Bizottsága a barcsi Erdé­szeti és Vízügyi Szakközép- iskola munkájával foglalko­zott. A kísérleteiben és kez­deményezéseiben szép ered­ményeket fölmutató iskola életébe pillanthattunk be. A bizottság feladata, hogy föl­dolgozza a tartalmas vita anyagát és ajánlással — az oktatási intézmények sajá­tosságainak figyelembe vé­telével — közkinccsé tegye a példás törekvéseket. Ezek­ről Horváth Ferenc igazgató adott számot. Dr. Ttoszt Tibor, a me­gyei pártbizottság osztály- vezetője a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet figyel­mébe ajánlotta azokat a szerves iskolafejlesztési el­képzeléseket, amelyeket más oktatási intézmények is hasznosan alkalmazhatnak munkájuk során. Nem ma­radhat csupán ötlet szintjén az a véleménye sem, hogy a barcsi szakközépiskola sokoldalú tevékenysége ösz­tönzést adjon a gimnáziu­mok számára a fakultációk megszervezésére. Élni tudnak a támogatással Mielőtt az iskola életébe közelebbről is bepillanta­nánk, érdemes egy kis sétát tenni magában a városban, Barcson. A városi tanács számtalan jelét adta, hogy fontosnak tartja az oktatási intézmények fejlesztését. Jó gazdája az iskoláknak, se­gített abban is, hogy minél több jól képzett pedagógus telepedjen le. E támogatás­sal élni is kell tudni. Az Erdészeti és Vízügyi Szak- középiskola jól élt vele. Bonyolult szervezetű isko­la — kitűnik abból, hogy az 1972-ben vizépítő és vízgaz­dálkodó szakközépiskolának indult iskola technikuskép­zéssel (erdész, vízgazdálko­dó, 1987-től kétnyelvű víz­gazdálkodó) is foglalkozik, tavalytól szakmunkásképzési célú szakközépiskolai okta­tás folyik erdőgazdasági gé­pész és vadász, vadtenyész­tő szakon. Kétnyelvű oktatásra az ország kilenc középfokú ok­tatási intézményében terem­tették meg a feltételeket; Somogybán egyedül a bar­csi szakközépiskolában. A megyei, művelődési bi­zottság tagjainak első kér­dése mindjárt célba is vet­te: miként sikerült hat (!) angoltanárt letelepíteni a városban? Az iskola igazgatója vala­mennyi további kérdésre is olyan választ adott, amely nem szokványos. Mint ahogy a munkájuk sem az. A kétnyelvű oktatás beveze­tésének a szükségességét a vízgazdálkodói szakma igé­nyelte. Az angolnyelvtaná­roknak az iskolai pályáza­tok meghirdetése előtt tud­tára adták a barcsiak (igaz, jeligésen, ügyesen titkolva, hová várják őket), hogy szá­mítanak rájuk. A személyes találkozások, ismerkedés a várossal, a város vezetőivel való beszélgetés, a letelepe­dés segítése nem afféle mé­zesmadzag szerepét töltötte be; amit ígértek, azt telje­sítették is a barcsiak. Az átlagosnál magasabb fizetést is, természetesen. Nem kis ellenállást keltett ez a tan­testületben, ám ezzel is szá­moltak. S azt is tudják a barcsi Erdészeti és Vízügyi Szakközépiskola oktatói, hogy valamennyien többet keres­nek az átlagosnál. Az ügyes gazdálkodás alapját nem­csak vállalkozással teremtet­ték meg, hanem például az­zal is, hogy három vezetői állást nem töltöttek be . .. A bérhelyzet állandó kar- bartartására a pedagógusok, oktatók mellett a technikai és adminisztratív dolgozók is számíthatnak. Túlterhelt diákok, tanárok Figyelembe kell venni azt is, hogy tulajdonképpen mindazok a gondok sújtják a barcsi szakközépiskolát, amelyek valamennyi oktatá­si intézményünket, különös­képpen a szakképzést vég- 'zőket, ám hogy a barcsiak jobban állják a sarat, azt az összekovácsolódott közösség­nek köszönhetik. Az iskola- fejlesztésben ők sem szá­míthatnak gazdag nagybá­csira, állami támogatásra, maguknak kell kigazdálkod­niuk, hogy jobban éljenek. Itt is túlterheltek a diákok és a tanárok. S talán még hátrányosabb helyzetben is vannak azok a tanulók, akik többet szeretnének sportol­ni, művelődni, szórakozni, mert erre már igen kevés idejük jut. Böröcz Ottóné véleményét is komolyan kell venni: nem szabadna enged­ni, hogy az alapítványokból kirekesszék a szakközépis­kolákat. Egyetértünk vele. Mint ahogy dr. Horváth Sán­dorral, a megyei tanács el­nökhelyettesével, a bizottság elnökével is, aki összefog­lalójában megfogalmazta: a szakképzésnek több megren­delést kell kapnia a gazdál­kodóktól, a vállalatoktól, s a szakképzésbe be lehet von­ni á fagylaltkészítőket, goff- risütőket is, ha tanult fia­talt kívánnak fölvenni. A Somogy Megyei Tanács Művelődési Bizottsága a bar­csi szakközépiskola munká­ját dicséretben részesítette, s erről a tantestületet is ér­tesíti. A bizottság ezután a So­mogy Megyei Múzeum épü­lete hasznosításának tapasz­talataival ismerkedett. A vélemények — egybehang­zóan dr. Mészáros Balázs igazgatóéval — azt igazol­ták, hogy az intézmény jobb körülmények közé került, ám az egykori megyeháza épületének teljes birtokba vételéhez még sok a tenni­való. Fölújítása elodázhatat­lan feladata a megyének; a VIII. ötéves tervben lehető­séget kell rá találni. Ezt az áláspotot kívánja képviselni a bizottság akkor is, ami­kor a feladatokat rangsorol­ja a megye. Horányi Barna Kerék lmre PÁSZTOR Giczy János képe alá akár háta mögött a fa gyökeret eresztve a tájban hosszú botjára dőlve kőmozdulatlan áll magában mint rebbegő lidércláng fehér vászoninge világol egy holnemvolt meséből ö a holnemvolt pásztor fűcsöndben lombárnyékban befele Jiallgatózva tűnődik ősi bálvány magány időtlen-szikár szobra megbonthatatlan egytömb állandóság a portó pillanatban ahogy hosszú botjára dőlve figyel némán kömozdulatlan Arcok, fények — fotókon Juan Gyenes kiállítása Kaposváron „Kaposváron született...” — olvashatjuk a városi ta­nács és a megyei múzeum igazgatósága által készített meghívó rövid ismertetőjé­nek elején, mint ahogy a világ számos nyelvén olvas- hatjá ezt bárki. Mert bárhol nyílott kiállítása, ez a mon­dat sohasem hiányzott Juan Gyenes kiállítási füzeteinek szövegéből. A fotóművész, aki pályáját — mint Vidák Gizella, a városi tanács el­nökhelyettese tegnap dél­utáni megnyitó beszédében vázolta — a budapesti Szín­házi Életnek készített il­lusztrációkkal kezdte, az egykori kaposvári zeneisko­la-alapító, hegedűtanár­igazgató fiaként a „várostól a világig jutott. Volt a ber­lini olimpia tudósítója, majd Nyugatra települve London­ba, később Párizsba ment. Dolgozott a New York Times-nak Kairóban, hogy azután Madridban települjön le, s legyen „fél szívvel me­diterrán, fél szívvel ma­gyar”. Mostani, a megyei múze­umban megnyílt kiállításán azok közül a fényképek kö­zül láthatnak válogatást, amelyeket a művész szülő­városának adományozott, köztük a felbecsülhetetlen értékű eredeti kópiákat is, amelyeket még a színházi lapnak készített. Megtekint­hetők itt az ugyancsak érté­kes kristályfotók és dager- rotípiák. S nem is köszönt­hette volna világhírű fiát a megyeszékhely jobban, mint a művész 76. születésnapján megnyitott kamarakiállítás­sal, amelyre Madridból kel­tezett távirat is érkezett: ..Kaposvárt, \szülővárosomat hálával és szívből üdvözlöm, megígérem, találkozunk 77 képpel jövő októberben. Ju­an Gyenes.” Helyette azonban itt van­nak képei. Rajtuk Zilahy Lajos, Korda Sándor... S itt van az 1930 körül, Liszt növendékeiről készült fotó csakúgy, mint az oly sok­szor megcsodált sorozatai­nak néhány darabja. Max Reinhardtot láthatjuk a terem egyik falának kép­keretében, a másik oldalon Orson Welles mosolyog, köz­vetlenül Charlie Chaplin mellett. Szigorúan figyeli a szemlélődőket Salvador Da­li, az utánozhatatlannak lát­szó, a Juan Gyenesre oly jellemző látásmódú képen. Az arcok, a fények mintha élnének, Liszt h-moll szoná­tájára megálmodott hol könnyed, hol kemény női alakjai szinte valóságnak tetszenek, s itt van termé­szetesen a Magyarországon is megjelent Barátom, Pi­casso című kötet jól ismert művészábrázolása is. B. P. F. [ RÁDIÓ JÉG YZET LAVINA Ha az embereket megkér­deznénk, mi foglalkoztatja őket mostanában, az első három között bizonyára az inflációt is említenék — ha nem is az első helyen. Ezért is vártuk érdeklődve Farkas Zoltán összeállítását, amely csütörtökön a Kossuth rá­dióban, főműsoridőben hangzott el. A szerkesztők talán ezzel is hangsúlyozni akarták a téma fontosságát. Gazdasági életünk olyan ki­váló szakemberei nyilatkoz­tak, mint Kupa Mihály, a Pénzügyminisztérium fő­osztályvezetője, Lengyel László, a Pénzügyi Kutató Részvénytársaság tudomá­nyos munkatársa és Vissi Ferenc, az Országos Árhiva­tal elnökhelyettese. Infláció — sokáig azt Iái l- tük, hogy ez a fogalom csak a külföldi országok gazdasá­gára vonatkozik; az utóbbi időkben azonban „testközel­ben” van. Farkas Zoltán ész­revétele, azt hiszem, mind­nyájunk számára elgondol­kodtató. Az adás során a kö­vetkezőket mondta: „Az inf­láció játék a tűzzel”. S Ma­gyarországon jelenleg na­gyon meleg van. Az sem le­het vigasz számunkra, hogy néhány szocialista ország már „megpörkölődött” e tűz melegénél. A több mint félórás adásidő nagyobb ré­szében azokat a törvénysze­rűségeket és összefüggéseket elemezték,! amelyeket a kö­zelmúltban a lengyel és a jugoszláv gazdaságban fi­gyeltek meg a magyar szak­emberek. Természetesen ná­lunk megközelítőleg sem olyan nagy az infláció, mini például déli szomszédunknál, ahol meghaladta már a két­száz százalékot is, de meg­fékezése mindenképpen a legsürgetőbb kormányzati feladatok közé tartozik. Az év elején még azt ígérték a gazdasági szakemberek, hogy hazánkban az infláció mértéke az idén nem éri cl a 15 százalékot. S a legfris­sebb adatok szerint már 17 százalék. Az inflációt — mint ahogy erre Lengyel László is rámutatott — ter­mészetesen nem lehet „tü­neti kezelésekkel” megszün­tetni ; olyan intézkedések szükségesek, amelyek lehe- tővé teszik egy jól működő piac kialakulását. Ebben a munkában termé­szetesen nem lehet lemásol­ni a többi, hasonló gondok­kal küszködő ország mód­szereit. Előbbrelépni csak a konkrét helyzet, a gazdasá­gi folyamatok és körülmé­nyek elemzésével, a lehető­ségek számba vételével le­het. A beszélgetést még érde­kesebbé tette, hogy előtte néhány perccel az Esti ma­gazin című hírösszefoglaló­ban hallottuk, a kormány csütörtöki ülésén megtár­gyalta a jövő évi népgazda­sági tervet. A vitában el­hangzott az a vélemény is, hogy jövőre még mindig számolnunk kell az infláció­val, az idei 17 százalékot azonban nem érheti el, mert ez a lakosság fogyasztásának nagyon érzékelhető visszafo­gásával járna. Épp ezért a költségvetési hiány csökken­tését a vállalatok nyereség­adójának növelésével és egyéb kiadások lefaragásával kell elérni. Inflációs lavina előtt, avagy mérsékelhető-e az áremelkedés a szocialista gazdaságokban — ez volt a műsor címe. Ha visszagon­dolunk az elmúlt évekre, ha­sonló témájú vagy című műsort keresve sem talál­nánk. Napjainkban azonban egyre többet hallunk róla azokban a műsorokban, amelyekben legsürgetőbb gondjainkról van szó. Tamási Rita Jasper Gyula ÖSSZEOMOLVA Haza értem, és felvágtam ereimet a gondok üvegével. Nézem, ;ahogy elfolyik a vérem ... Bekapcsolom a rádiót: erőszak, terror, kikapcsolom. Haldoklónak — halálról beszélnek. Lassan este lesz. Nem kattintom fel a villanyt, azért is fizetni kell. Az isten néhány mécsest gyújt az égen, hogy legyen fényem, míg elalszom mélyen a szívemben. Ne ébresszen fel senkisem! A valóság ellen mesékre van szükségem: hadd legyek én a szegényember legkisebb fia ki bölcs, jóságos, és tiszta, kit nem ijeszt meg bűbáj, zord átok, és győztesen lép át minden akadályon. Siófoki ,,P A buszra nagy mű­anyag táskával szállt föl. Leült egy ülésre, s elővette a kisebb-nagyobb vékonyabb-vastagabb köny­veket. Az ókori történelmet, a Babilon életét bemutató, ké­pekkel illusztrált köteteket. Az úton végig olvasott, sőt jegyzeteket készített, rajzolt, tervezett. Pedig a busz nem képzőművészeti kiállításra, még csak nem is történelmi túrára vitte a csapatot, ha­nem megyei labdarúgó-mér­kőzésre egy tavaszi vasárnap délután. * * * — Halló! Horváth Zoltánt keresem. — Horváth? Ilyen nevű dolgozónk nincs — csicsergi egy fiatal női hang a tele­fonkagylóba. — Pedig nekem azt mond­ta, hogy önöknél elérhető vagy üzenet hagyható neki. — Pedig nálunk ilyen ne­vű dolgozó nincs. — Hát... — s ekkor „be­ugrik” a mentő ötlet — . Picassót keresem! — Ja! A Picassót? Azon­nal hívom ... « * * A 37 éves fiatalember Bu­dapesten született, ott élt sokáig, majd focizott a Du­naújvárosban, a Debrecen­ben, a Bp. Spartacusban, Dorogon és a Bp. Építőkben — hol az élvonalban, hol az NB II-ben. Finommechani­kai műszerész, de a szakmá­jában a labdarúgás jóvoltá­ból soha nem dolgozott. Két éve került Siófokra, a ven­déglátást választva hivatá­sul. Siójuton kezdett dolgoz­ni, majd Siófokra került ta­valy nyáron a Matróz büfé­be — dekoratőrnek. Leveze­tésként játszott a balaton- szabadi labdarúgó-csapat­ban, aztán tavaly ősszel Ba­latonföldvárra igazolt. E so­rok írója is ott ismerkedett, mag vele. — Kézügyességem a raj­zoláshoz már az iskolában megvolt, de komolyabban csak később kezdtem foglal­kozni vele. Otthon számta­lan grafikám, festményem van. A vendéglátás és a fes­tészet összekapcsolása, úgy érzem, nem kis feladat a számomra, s ennek a kihí­vásnak igyekeztem eleget tenni, amikor elvállaltam például a siófoki Sanghaj teázó dekorációjának az el­készítését. Az elavult Omnia presz- szóból így lett kulturált, színvonalas üzlet. Miután jól sikerült e munkája, a nyár elején megbízták, hogy a balatonszéplaki diszkót is készítse föl a nyárra. — Bújtam a könyvtárat; 10-12 könyvet tanulmányoz­tam át, s megterveztem az „Istar-kaput”, amely Babi­lon egyik leghíresebb bejá­rata volt. Miután a könyvek fekete-fehérben ábrázolták, a színeket nekem kellett ki­találni. öntapadós tapétával dolgoztam; megrajzoltam az alakokat, állatfigurákat. El­készítettem a Bábel-tornyot, s én találtam ki a Babilon diszkó emblémáját. Ez ke­rült vendégcsalogató rek­lámnak a főút mellé. A ka­pura fölrajzoltam a város is­tenének kedvenc állatát, a sárkányt, mellé egy kis orosz­lánt, és bikát, jelképezve ez­zel is az erőt... Horváth Zoltán címfestó és díszbetűkészítő kisiparos csak 35 éves korában Kezd­te a „polgári” életet, de re­ménykedik, hogy így sem késett le semmiről. Hittel és szeretettel végzi munkáját. S ez már önmagában is di­cséretes dolog. Gyarmati László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents