Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-07 / 214. szám

1988. szeptember 7., szerda Somogyi Néplap 5 A MEGYÉBEN A LEGJOBBAN FÖLSZERELT! HASZNOS KATONAIDŐ Vizsgapályát avattak Marcaliban Zenetanár a szintetizátor mellett Ünnepélyes keretek között adták át tegnap Marcaliban azt a gépjármű-gyakorló- és -vizsgapályát, amely másfél hónap alatt készült el. Ed­dig az MHSZ marcali gép­járművezető-képző iskolájá­nak hallgatói az Autóközle­kedési Tanintézet Simon té­ri pályáján gyakoroltak és vizsgáztak. Ez mára szűk­nek bizonyult, nem felei meg az igényeknek. Tegnaptól az MHSZ mar­cali gépjárművezető-képző iskolájának hallgatói a me­gye legjobban fölszerelt pá­lyáján gyakorolhatnak. Egv- időbefti végezhetik a rutin­feladatokat a leendő motor­kerékpárosok és tehergép­kocsi-vezetők. Az MHSZ marcali szék­haza, a benzinkút és az autójavító kisvállalat által határolt területen alakítot­ták ki a háromezer négy­zetméteres pályát. Pajor Első találkozásunkkor azt ígérték, mind a húszán ott lesznek a beszélgetésen, hi­szen itt mitől tartanának már. Azután azon a szerdai estén csak József ék „áltak kötélnek”. Tudom a vezeték­nevét, de most is fél; kérte, hogy hallgassam el, mert ro­konai maradtak Erdélyben, s nem tudná elviselni, hogy miatta bántódás érje őket... Tibor, riportalanyom 22 éves fia azt mondta, ne csodál­kozzam ezen... A család esete mindenna­posnak számít a menekültek között. Az erdélyi nagyvá­rosban tarthatatlanná vájt már a helyzetük. A legidő­sebb fiút, akit apja után szintén Józsefnek hívnak, a nyomdából tették az utcára. — Nyolc évig dolgoztam ott, jó munkásnak számítot­tam. Kellett a helyem egy románnak. Én nem is őrá haragszom, hiszen mit ártott nekem, hanem az eljárásra. Tibor sem járt jobban. A cipőgyárból „vágták haza’ ; nincs rád szükség, mondták neki. — Mindannyian munka nélkül maradtunk, azt meg tudni kell, hogy maszek­vagy feketemunka Romániá­ban nincs. Kisiparos is alig- alig volt a mi városunkban. Ezt csak azért mondom — tette hozzá a családfő —, mert otthon ültünk, dolog hí­ján, lehetőségünk sem volt, hogy valamiből fenntartsuk magunkat. A férj ugyan megpróbált zenéből néhány lejt előka­parni — brácsás lévén —, de az sem ment. A felesége arról beszélt, hogy nem tudtak már őszin­tén egymás szemébe nézni. A fiaik ebédet kértek, és nem volt mit enni. Káposz­ta, paszuly, borsó. Húst csak május 1-jén, augusztus 23-án és szilveszterkor tudtak ven­ni tavaly. Ha kimentek sé- • tálni a parkba, a románok azt vetették oda nekik: be­széljetek Budapesten magya­rul, ne itt. A városi magyar újság már évekkel előbb megszűnt, mindössze a tele­vízió magyar adását nézték. Az áramkorlátozás azonban ezt is szinte lehetetlenné tet­te. A nyolc osztály után megszűnt a magyar nyelv az iskolában, a gimnáziu­mokban csak románul lehet tanulni, aki pedig főiskolá­ra, egyetemre akart bejutni, annak a nevét románosítani kellett. Csaba, az MHSZ marcali ve­zetőségének titkára elmond­ta: a két és fél millió fo­rint értékű beruházás széles körű társadalmi összefogás­sal valósult meg. Az ötszáz­ezer forint anyagköltségből a városi tanács százezret — El kellett jönnünk — összegezte a helyzetet József. — Aznap éjjel 103-an szök­tünk át egy mocsáron. Egy ruhában; azt ás el kellett dobni a büdös iszap miatt. Egyik kezemmel a brácsát tartottam a fejem fölött, a másikkal meg az asszonyt emelgettem, mert majd el­süllyedt az állig érő vízben. Amikor az első kaposvári napokról faggattam őket, a három fiú egységesen felel­te: szép a város, itt szeret­nének maradni. A bútor­gyárban és a gyógyszertári központban dolgoznak, ötük fizetése nincs húszezer fo­rint. — Minden forintot félrete­szünk; amennyire lehet, ta­karékosan élünk. Kaptunk segélyt a Vöröskereszttől, a munkatársaktól, s a legna­gyobbat a tanácstól: ideig­lenesen van fedél a fejünk felett. A lakásban ma szinte csak ágyak vannak, és néhány szekrény. Ez is több a sem­minél, felelték, hiszen há­rom hétig a földön aludtak. Egy tv — persze, használt és fekete-fehér — meg egy hűtőszekrény nagyon kelle­ne. József felesége cigarettával kínál — Mukással —, és kérte, ne haragudjam, de süteményt meg italt nem tartanak. — Hogyan alakul a jö­vőtök? — kérdeztem a fiú­kat. A legidősebb szeretne visszamenni nyomdásznak, meg a focit folytatná. Er­délyben NB Il-es csapatban játszott; legkisebb öccse, At­tila is focizna — természete­sen a munka mellett. Ti­bornak egyelőre nincsenek nagy álmai: — Nyugodtan élhessünk — felelte. A férj később majd zenészként akarja folytatni. — Mégis­csak ehhez értek — tette hozzá. Amire most a legtöb­bet gondolnak, az a lakás. A szükséglgkást csak ideig­lenesen kapták, ebből előbb- utóbb ki kell költözni. A fi­zetésből városban nem tud­nak családi fészekhez jutni : tudják, hogy saját házat csak valamelyik somogyi kis tele­pülésen tudnak venni. Reménykedés és munka. itt vágtuk el beszélgetésünk fonalát. Már csak azért is. mert telefonon végre elérték egyik otthon maradt rokonu­kat. A telefonozás rövid : itt és jól vagyunk. Bckes József vállalt, a többit az MHSZ áillta. A Közúti Igazgatóság félmillió forinttal támogatta az építést. Az MHSZ mar­cali vezetőségének dolgozói és a hallgatóig: másfél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Ezt emel­A balatonboglári Vi-kár Béla Művelődési Ház nincs irigylésre méltó helyzetben. A fiatalokat legjobban von­zó diszkóból, szórakozóhely­ből több tucatnyi található a tóparton, s valamennyi a legmodernebb technikával van fölszerelve. — Mi ezekké! nem tu­dunk és nem is akarunk versenyezni — mondta Gu­lyás János, a művelődési ház igazgatója.— Csúcstech­nikát nem, sok minden mást viszont tudunk kínálni a fiataloknak. Régi hagyomá­nya van a néptáncnak és a diákszínpadnak ebben a házban. A Lelle táncegyüt­tes utánpótlásnevelését fon­tos feladatunknak érezzük; ebben jó partereink a kör­nyék általános iskolái. Tavaly több mint 300 gye­rek táncolt a foglalkozáso­kon, többségük a környék kis településeiről érkezett. — Nagy sikere volt a múlt évben a társastánc- tanfolyamnak; ebből a nagy Évforduló Jelzőkkel, hasonlatokkal nem fukarkodnak a koreaiak sem, de a nagyvilág sem igazán szűkmarkú velük szemben. A sokat szenve­dett ország, amely termé­szeti szépségeivel a világ­turizmus egyik gyöngyszeme lehetne, történelme során kevés békés időszakot ért meg. S kettészakadva nap­jainkban a se háború, se béke állapotát éli. Akik azt mondják, hogy Észak-Koreában nagyon isze­Phcnjan központjában te ki avatóbeszédében Tóth János őrnagy, az MHSZ me­gyei titkára is, majd emlék­lapot adott át azoknak, akik oroszlánrészt vállaltak az építésből. A vizsgapályát Forintos László, a gépjárművezető­képző iskola vizsgabizottsá­gának elnöke vette át és mutatta be az érdeklődők­nek. Évente mintegy 140-en vizsgáznak majd itt; tegnap hatan adtak számot. tudá­súkról. Ai első vizsga fel­adatait Forintos László is­mertette az avatóünnepsé- gen megjelentekkel. Tóth István hibátlanul hajtotta végre . a rutinfeladatokat mind a személy-, mind a tehergépkocsi volánja mö­gött. Ezen a napon nemcsak ő, hanem az MHSZ marcali városi vezetőségének vizsga­pályája is sikeres vizsgát tett. érdeklődés miatt kettőt is kellett indítani. Egy házas­pár vezetésével az idén is várjuk a jelentkezőket, s to­vábbra is működik társas- táncklub unik. A gyermekek­nek az aprók táncházát ajánljuk; ide elsősorban óvodások és alsó tagozatos diákok jelentkezését várjuk. Nagy sikerük volt a fia­talok körében — ezért az idén is elindítják — a gép­író- és titkárnőképző tanfo­lyamoknak. — Ez utóbbi képzésben az idén új módszerekkel is kí­sérletezünk. Szerepel pél­dául a terveink közt válla­lati látogatás, viselkedéskul­túra-tanítás. AT tanfolyamok mellett nagy gondot fordí­tunk a diákszínpad munká­jára, ennek várhatóan 'az idén szerveződik meg az utánpótláscsoportja. A leg­fontosabb, hogy becsalogas­suk a fiatalokat a házba, s ha már itt vannak, jó prog­ramokkal, színvonalas ren­dezvényekkel meg is tartsuk őlket — mondta az igazgató. előtt génven élnek az emberek, azoknak igazuk van, de tény az is, hogy Délkelet- Ázsia sok országában élők­nél gazdagabban. Akik a termelés évszázados elmara­dását emlegetik, tényekkel is tudják bizonyítani, de az országban sok helyen a XXI. század is jelen van. Joggal nevezhetik Észak-Koreát monu mentalitásra törekvő­nek, és joggal áLlífják, hogy itt van a személyi kultusz egyik még legerősebb felleg­vára. A kaposvári Helyőrségi Művelődési Otthonból a Macskáik című musical ak­kordjai szűrődnék ki. Hét óra elmúlt, az étteremben kétszemélyes zenkai; játszik. Az egyik szintetizátoron Ruppert Péter muzsikál. Webber csodás melódiái után, a szünetben váltot­tunk szót a szemüveges fia­talemberrel. — Igaz, most nem vagyok egyenruhában, de sorkatonai szolgálatomat teljesítem Ka­posváron. Márciusban az egyhónapos Rikéfízés után kerültem a Szabó László százados vezette helyőrségi fúvószenekar állományába — kezdi a beszélgetést Péter, aki zenetanári diplomával a zsebében vonult be. — Mikor tartott először hangszert a kezében? — Négyéves voltam, ami­kor édesapám elkezdett trombitálni tanítani. Egy év múlva lakóhelyemen, Me- cséknádasdon már komo­lyabban foglalkoztam a ze­nével; szüleim magán-zon- goraórákat vettek egy ta­nárnőtől. Nyolcéves korom­tól a bonyhádi zeneiskolá­ban Szakács Zoltánnénál mélyítettem ismereteimet, szintén zongorában: 12 éve­sen korkedvezménnyel láto­gathattam a pécsi művészeti szakközépiskola hangszeres tanóráit; az általános isko­la befejeztével pedig már igazi tanulóként. Gyermek­koromtól — csupán kíván­csiságból és kikapcsolódás­ként — bálokban, lakodal­makban fújtam a trombitát édesapám zenekarában. — Repertoárjában a ko­moly zene mellett ott van a lakodalmas muzsika? — E műfaj szórakozás a kevésbé képzett muzsikusok, no meg a közönség részére. Azonban e szintről — ter­mészetesen megfelelő tanul­mányok után — fokozatosan el lehet jutni az igénye­sebb zenéig, az értékes mű­veikig. Nekem ez, szerencsé­re, megadatott. Tehetség vagy csupán ügyesség ré­vén? Nem tudom ... Úgy érzem, az említett két mű­faj összeegyeztethető. Ha időm engedi, most is szíve­sen ellátogatok a könnyű műfaj világába. — Érettségi után merre vezetett az útja? — 1984-ben fölvettek a tő az ellentétek sorozata. Az építkezéseken a gépek sere­gét a kézi erő helyettesíti, de a városok útjain szinte kivétel nélkül imponálóan új állapotban levő nyugati sze­mélyautók nyüzsögnek. Az építkezések országának is nevezhetnénk Észak-Koreát. Építkeznek szocialista esz­mékben, építkeznek t.udás- .ban (az érettségin kötelező vizsgatétel az angol nyelv középfokú ismerete), épít­keznek építkezéseken (105 emeletes szálloda, 150 ezres, kétharmadrészben fedett ■Sportstadion), szóval ezernyi sajnálnivaló és ezernyi cso- d áí ni való fogadja az ide­gent. Negyvenedik évfordulójá­ra készül az ország. 1948. szeptember 9-én kiállították ki a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságot, ahol — pécsi, zenetanárképzőbe, há­rom év múlva végeztem je­les diplomával. Az állam­vizsga után a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolában kaptam állást. Fél évig ta- nítottám -21 tagú osztályo­mat. A pedagógusi hivatás mindennapjaiból csak ízeli- ' tőt kaptam, hiszen február­ban jött a behívó... Az órák után is lelkesen jár­tam a Pecze István vezette szekszárdi Big-Bandb.e, ahol trombitán játszom, s az együttes másodkarnagya va-* gyök. — A hadseregbe kerülve tovább folytathatja kedvenc tevékenységét, a muzsiká­lást. Hogy telnek a napjai? — A laktanyai teendők után nappal ügyeletet adunk az étterem portáján, estén­ként pedig a hivatásos tisz­ti állományt és családtagjait szórakoztatjuk. Megesik, hogy hétvégenként az új pár és a násznép legkedve­sebb nótáit játsszuk zenész­és katonatársammal, Pusztai Béla Róberttel, aki a Kapos, a Dorottya és a Park ven­déglő ismert zenészeként e" -műfaj „mesterfogásaiba” is beavatott. Általában zongora­dob összeállításban dzsessz- számokkal kezdünk. Ezzel egyfajta hangulatot terem­tünk, melyet úgynevezett vendéglátós zenével foko­zunk. Játékunkban mindig műfaji gazdagságra törek­szünk. — Mennyi idő jut gya­korlás»® ? — Mivel szomszédunkban van a tanítóképző, a művé­szeti tanszék engedélyével a főiskola- egyik termében na­ponta 2—3 órai gyakorlásra is van lehetőségünk. Ezzel természetesen mindig élünk. Külön öröm érezni alakula­tom támogatását. Szakmai szempontból is jól jön a másfél éves katonai szolgá­lat, hiszen zeneközeiben le­hetek, élményeket, tapaszta­latot gyűjthetők. Ezeket a pdlgári életbe visszakerülve egyaránt sikerrel hasznosít­hatom pedagógusként, ze­nészként és emberként. Béla kezével int: jelzi, hogy ideje már abbahagyni a beszélgetést, vége a szü­netnek. Sietnie kell Péter­nek: Offenbach Kánkánját várja a közönség. Étterem a hegyekben nagyjából hazánk nagyságú területen — 20 millió em­ber él. Ez nem meglepő, de az már igen, hogy területé­nek 75 százaléka hegy, s a maradék egynegyed részen él — pontosaba-n: ebből az egynegy-edni termőföldből él — 20 millió ember, sőt ta­núbizonyságát adja, hogy napról napra jobban akar élini. Sorozatunkban Észak-Ko- reába látogathat az olvasó. Talán sikerül közelebb ke­rülnie, jobban megismernie ezit a csodálatosan szép, tő­lünk 12 repülőórányira levő országot, embereit, törekvé­seit. (Folytatjuk.) Erdélyi György Meglepő, sőt meghükken­EGY ESTE AZ ERDÉLYIEKNÉL József és fiai Húsz erdélyi 'magyar él Kaposváron ;a Május 1. utcai öreg házban, a 12-esben, két szükséglakásban. Valamennyien - jobb szó híján - áttelepültek. Július 31 -e óta, amikor egy sötét éjszakán nekivágtak a határnak hazánkfiai. Sorsuk nem könnyű, hiszen aggasztó szegénységükre csak lelkűk szabadsága a gyógyír. Tánc, tanfolyamok Várja a fiatalokat a művelődési ház

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents