Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-07 / 214. szám

1988. szeptember 7., szerda Somogyi Néplap 3 Gyümölcs, almaié DEVIZÁT HOZ A TÖRKÖLY Hétfőtől nemcsak a szor­gos diákok és felnőttek sze­dik a vései almát,'* nagy ét­vággyal „eszik” a gyümöl­csöt a termelőszövetkezet lé­üzemének gépei is. Porcsa István elnököt a „nagyüzem” kezdéséről kérdeztünk. — Megindult az almalé- gyártás, folyik a szárítás — mondja —; készítjük a velő­ből a népszerű ivólevet, fo­gadjuk a gyümölcsöt, és be­fejeztük iá szilvaszedést. Szil­va 31 vagonnal lett. — Nem sok ez egy szusz­ra? — De az! Ezért katonák is siettek ia segítségünkre a lé­üzemi munkáknál. Hétfőtől megindult a diákmunka, az almaszedés és a szerződéses gyümölcsbetakarítás. Egy busznyi szezonmunkást Ber- zencérőil is fogadunk. Szep­tember 16-ig karbantartási, felújítási munkákat végzünk a sörpalackozóban, így on­nan át tudtuk csoportosítani a munkaerőt. A véseiek ihárom éve fog­tak ipari üzemáguk fejlesz­tésébe. 15 millió forintot költöttek eddig a létermelés — Jól kell dolgozni mindenkinek FIATALOK. A SZALAG MELLETT A Kaposvári Ruhagyár termékeinek 70 százalékát exportra termeli. A külföldi partner különösen kényes a minőségre és a pontos ha­táridőre. A KlSZ-szerveze- tek programjában ezért kü­lön is szerepel a minőség­védelem és a hatékonyság javítása. Fehér György tech­nológus szerint a fiatalok az előkészítésben, a munka megszervezésében tudnak a legtöbbet tenni. A legfonto­sabb azonban, hogy min­denki tudásának, képessé­geinek megfelelően dolgoz­zon. — A gyár nagy részében szál alrendszerben dolgoznak a munkások. Ha egy valaki lazsál' vagy rossz munkát végez, az mások munkáját is lerontja. Az egyik műve­let követi a másikait, s a hiiba csak a szalag végén derül ki. A jó munkát anya­gilag is lehet ösztönözni; ennél azonban fontosabb, hogy mindenki belső kény­szert érezzen a minőségi munka iránt — vallja a fia­talember. Ehhez Dobos La­jos szabász is csatlakozik : — Sdk fiattal dolgozik itt á gyárban, de a munkagé­pek mellett nincs és nem is szabad, hogy különbség legyen. Mindenkinek egyfor­mán kéül dolgoznia a cél érdekében, s ezt néha nehéz elfogadtatni az újonnan ide- kerülökkel, különösen az ipari tanulókkal. Hairmadévben két-három hónapot töltenek itt, s ez idő alatt sok mindennel kell megismerkedniük, sok min­dent meg kell tanulniuk. Az első időben, bizony, sok gond van a minőséggel és a gyorsasággal, de még a munkafegyelemmel is. — Ezeknek a fiataloknak különösen sokat segíthetnek a gyár fiataljai a beillesz­kedésben, a szakma meg­szerettetésében, Nem könnyű a munlka itt, a gyárban; reggel háromnegyed hatkor leül az ember a gép mellé, s kettőkor kel csak föl. Ci­garettaszünetet ugyan tart­hatunk, de mivel teljesít­ménybérben dolgozunk, min­denki kétszer is meggondol­ja, hogy hányszor hagyja abba a munkát. A nagy meleg, a gyakran egyhangú­nak látszó munka is fá­rasztja a fiatalokat. Ezért soíkan el is hagyják a pá­lyát, pedig aki akar, talál benne szépséget — mondja a fiatalember, aki a társai­val végigdolgozta a nyarat. A munka a ruhagyárban egyre inkább idényjellegűvé válik. Az őszi ruhákat a nyári nagy melegben kell megvarrni ; olyankor min­den ember munkájára szük­ség van. Gyakoriak a túl­órák, a hétvégi munkák, s bár ezért jól fizetnek, még­iscsak a szabadidő rovására megv. — A nyári nagy munkák idején szinte minden fiatal munkájára lehetett számíta­ni. A szórakozásról is le­mondtak, hogy tartani tud­ják a határidőt. Ez az egy emberként való tenn takarás a gyárhaz való kötődést is erősíti, s ezt szintén nagyon fontosnak tartjuk — mond­ja Horváth Gabriella KISZ- tiitkárhelyettes. Arról is be­szélt, hogy az új technoló­giák bevezetésekor is szá­míthatnak a fiatalokra. Őket lehet iskolába küldeni; ők talán fogékonyabbak az új dolgok iránt, mint idősebb kollégáik. A gyárban egyre több he­lyen alkalmazzuk a számító­gépeket, mellettük, többnyi­re fiatalok ülnek. Sok he­lyen kamatoztatják a gyár­ban a fiatalok tudását, szak­értelmét, a legfontosabb azonban, hogy ők maguk is akarjanak dolgozni. — Emié pénzzel senkit sem lehet kényszeríteni, sokait tehet viszont a közösség, amelyben dolgoznak. Egy jó csapat megváltoztatja az embert; elhitetheti vele, hogy többre képes és hogy kötelessége is többet tenni. Egy ember jó munkája ke­vés a sikerhez; valamennyi dolgozónak, tekintet nélkül arra, hogy fiatal vagy sem, KISZ-tag vagy nem, jól kell dolgoznia ahhoz, hogy a gyár hírnevét megőrizzük — mondja Horváth Gabriella. Széki Éva és a sűrítménykészítés verti­kumának kiépítésére. Ottjár- tunkkor három helyen is próbaüzemet tartottak most beépített gépeikkel. — Mennyire térült meg a vállalkozásuk? — Termékeink, alapanya­gaink keresettek. 320 vagon almaiét dolgozunk fel az idén, hatvan százalékban sa­ját gyümölcsből, a többit át­vételből. A léalmagyártás maradéka, a darált alma, a törköly pedig szárításra megy. Ezt egy nyugatnémet partner viszi el, négyszáz márkáért tonnánként. Ki­lencféle rostos 'ivólevet — 75 vagonnyit — állítunk elő gyümölcsvelőből; azt szintén mi készítjük. Kajsziból és főként őszibarackból szinte képtelenek vagyunk a ke­resletet kielégíteni. Ennek egyszerű az oka: kevés ter­mett az idén, így drágán le­hetett volna csak ivólevet előállítani. Az almatermesztés és fel­dolgozás kilátásairól Juhász Sándor kertészeti és élelmi- szeripari főágazatvezetőt kér­dettük. — A 287 hektáros almá­sunkban 90 hektáron már új, a piacon keresettebb alma­fajtákat telepítettünk; ezek most fordultak termőre. Jó évet ígér az alma, bár a ta­vasz végén kegyetlen jégesőt kapott. Az exportkilátások mind az alma, mind az al­maié esetében biztatóak. Re­méljük, nem kell almahábo­rút megérnünk ! Felvásárol­juk a környék gyümlöcsét is, harminc vagon hullóalmát és 20 vagon exportalmát gyűj­tünk be a tervek szerint. Az idén Iharosban és lukén szerveztük meg az átvételt. Ügy hírlik, az idén az Európán kívüli almatermés is igen jó, így elképzelhető, hogy almaiéból kevesebbet tudunk az amerikai és a ka­nadai piacra adni. Végigjárva az üzemegysé­geket, mindenütt a friss gyü­mölcs erjedő levének illatát érezhettük. Az illatok azon­ban annyira nem bódítóak, hogy a gondokait ne látnák meg a véseiek. Mielőbb meg kell oldani az alma beérkez­tetését, a fogadást. A szinte sorozatos vízhiány már-már új beruházással „fenyeget”, s a modern gépek árnyéká­ban még sok a manufaktu­rális, lassító kézi munka. Hogy lesz-e erejük, pén­zük a véseieknek a felsőbb kategóriába lépéshez, ezt a jövő dönti el. Eddigi ter­veik megvalósulása, és az, hogy kitűnő gyümölcseik, gyümölcskészítményeik mind keresett termékek, valamint a piac biztatása zöld utat ígér. b. J. Meg kell előzni a bajt Tanácskozás a szőlő növényvédelméről Lassan itt a szüret, s ter­mésben mérhető az év során végzett munka. Ezért is volt időszerű az a tanácskozás, amelyre Somogy, Tolna, Ba­ranya és Veszprém megye növényvédelmi szakemberei gyűltek össze tegnap Bala­tonszárszón, hogy a szólő növényvédelmi eljárásainak tapasztalatait értékeljék. A tanácskozást Farkas László, a balatonszárszói Vö­rös Csillag Termelőszövetke­zet elnöke nyitotta meg, rö­vid áttekintést nyújtva a gazdaságról. Dr. Tóth Berta­lan, a MÉM főosztályvezető­je a növényvédelem fontos­ságáról, dr. Kovács Gábor, a növény- és talajvédelmi szol­gálat főigazgató-helyettese a növényvédelem időszerű kérdéseiről tartott előadást. Szólít a mezőgazdaság egyik legnagyobb gondjáról, az akadozó növényvédőszer- allátásról. Miközben hazánk­ban egyre romlik az ellátás színvonala, a gyomnövények között nagy fokú szelekció megy végbe. S a gazdasá­gok kénytelenek takarékos­kodni ; termékeik felvásárlá­si ára nem kövgti a növény­védő szerek és a műtrágyák áremelkedését. Visszafogják hát a növényvédelmet, s ez új fertőzések, gyomosodások kialakulásának oka lehet. A szolgálat most azon dolgozik, hogy olcsóbbá tegye — ' a biológiai hatás csökkenése nélkül — a permetező sze­rek árát.. Dr. Benedek Pál osztályve­zető a szőlőbetegségek integ­rált előrejelzéséről és védel­méről beszélt. Rutinszerűen az előző évek tapasztalatai alapján terveznek a gazda­ságok és akkor is ragaszkod­nak ehhez, amikor másképp alakul a kártevők és kóroko­zók szaporodása. Ez pazar­láshoz vezet, ami kettős hátránnyal is jár: fölöslege­sen szórják ki a szereket, nem érik el a kívánt hatást, s a környezetet is szennye­zik vele. Minden év más, ezért kell figyelni az orszá­gos előrejelzéseket, amelyek útmutatást adnak a pero- noszpóra, a 'lisztharmat, a szőlőmolyok és az atkák megjelenésének idejére, a védekezés megkezdésére. Ezeket az előrejelzéseket ter­mészetesen /adaptálni kell. így egyrészt erősen csök­kenthető a betegségek okoz­ta kiesés, másrészt növény­védő szer takarítható meg. Ezután Fenyvesi Henrik, a balatonszárszói tsz elnökhe­lyettese a szőlő növényvédel­mének üzemi gyakorlatát is­mertette a résztvevőkkel. Dr. Jasinka János, a Somogy Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás fő­mérnöke a szövetkezetben folyó vegyszertakarékos, elő­rejelzésen alapuló kísérletek eredményeiről adott tájékoz­tatást. 1988 a lisztharmat éve, húsz éve nem volt ilyen mértékű fertőzés hazánkban. Ennek ellenére a kísérleti táblákban sikerült kiküszö­bölni ezt a betegséget. Az al­kalmazott módszerről rész­letesen szólt a szakemberek­nek. Az utolsó előadást a japán Sumitomo vállalat képviselő­je, Tsukaguchi úr tartotta. Ismertette vállalata terméke­it, különös tekintettel a sző­lő növényvédelméhez fel­használható anyagokra. A tanácskozást gyakorla­ti bemutató zárta a terme­lőszövetkezet kísérleti táblá­in. A szakemberek szemé­lyesen is meggyőződhettek az alkalmazott módszerek hasz­nosságáról. KORLÁTOZOTT... örömmel és nagy figyelemmel vettem részt az idei párt­oktatási év megnyitója alkalmából Nádudvaron rendezett országos értekezleten. Nem hiteles a szám, de legalább 180-an ültünk az előadóteremben, hazánk ideológiai titká­rainak, propaganda- és művelődési osztályvezetőinek, okta­tási igazgatóinak körében ,mi is, a megyei lapok meghívott főszerkesztői. A híradásokból bizonyára tudják: ezernyi té­máról esett szó a propaganda, az ideológiai, a művelődés­politika és nem utolsósorban a gazdaságpolitika legizgatóbb kérdéseiről. Amiről beszélni akarok, az nem a tanácskozás leglényege­sebb témája, engem azonban személy szerint érintett, hiszen a nyilvánosság, a tájékoztatás nyíltságával volt összefüggés­ben. Elgondolkoztam azon: vajon .az emberek miért vonják, vonhatják kétségbe szavunkat, miért bizalmatlanok, miért várják oly elementáris erővel a kibontakozás tetteit, miért kételkednek, tartózkodnak néha a véleményalkotástól is, és miért nem állnak végre teljes odaadással a kibontakozási program mellé őszinte elszánással. Meglehet, hogy magya­rázatot, azaz „erőltetett igazolást” találtam rá, de az ellen sem berzenkednék, ha netán valaki bebizonyítaná: alapve­tően félreértettem a mondanivalót. Ember vágyóik, tehát té­vedhető, mint mindannyian, de sohasem átállítottam mélyen meghajolni a 'tévedésemet bizonyító érvek súlya alatt. Nos, hát mi volt az a tanácskozáson, ami meghökkentett, amli.re nem számíthattam, s amit valójában nem is értek egészen? A nyilvánosságról is szó volt. Számomra ez nemcsak poli­tikai, hanem szakmai kérdés is: iránytű és lehetőség, be­avatás és demokrácia, kibontakozás és szótértés a tömegek­kel. Nem dicsekvésként mondom, inkább a lehetőség elis­meréséként: személyesen vehettem részit a párt országos ér­tekezletén is, ahol mintha másképp hallottam volna nyilat­kozni a nyilvánosság törvényszerű követelményéről. Megkí­sérlem idézni e téma legfontosabb mozzanatait. „A kommu­nistáknak és a szocializmus pártonkívüli híveinek részvé­tele a politika alakításában, a vezető testületek személyi összetételének megújulása, a politikai intézményrendszer korszerűsítése, a politika nyíltsága és nyilvánossága teszi visszafordíthatatlanná társadalmi és gazdasági életünk re­formjának folyamatát.” És ha jól értettem, itt nem volt szó „korlátozott nyilvánosságról.. ” Mondom tovább. „A szocialista demokrácia kiteljesítésé­nek fontos része a társadalmi nyilvánosság, amely jó lehe­tőségeket teremt a közéleti tájékozódáshoz, az érdekek kü­lönbségének és azonosságának felismeréséhez; a közmeg­egyezés létrehozásához, a társadalmi ellenőrzéshez. A poli­tikai nyilvánosság terjedjen ki a párt-, az állami, a társa­dalmi életre, az állampolgári jogokra és gyakorlásuk mód­jára is.” Ha jól értem a pártérbekezlat döntését: itt sincs szó „kor­látozott nyilvánosságról”. Folytatom tovább, és kérem: ne átallják vállalná a dön­tésit, hiszen valamennyiünk érdekében valló. „A tömegtájé­koztatásban dolgozók elkötelezetten lés {felelősséggel lássák el feladataikat, adjanak hű képet a valóságról, támogassák a szocialista építőmunkát, népszerűsítsék a gazdasági, tudo­mányos és kulturális tevékenység jó példáit, konstruktívan bírálják az előrehaladás útjában álló jelenségeket. Nyújtsa­nak segítséget a közérzetet rontó, a közélet tisztaságát, a társadalom igazságérzetét sértő jelenségek elleni harchoz.” Tudom, hosszú volllt az idézet, tálán meg is viselte az ol­vasót, de lássa be: enélkül képtelen lennék bizonyítani mái mondanivalómat. A nádudvari tanácskozáson ugyanis azt mondta az egyik előadó e témakörben: „A nyilvánosság önmagában csak korlátozottan fejleszthető. Először a döntési rendszer átala­kítására van szükség. A nyilvánosság tehát átmenetileg csak munkastílus dolga...” Megvallom: ezzel mellbe szúrtak Nádudvaron. Most ak­kor mihez tartsam magam? Hiszen évtizedek óta korlátozott nyilvánosság élt ebben az országban. Én csak tudom, aki­nek kezéből hosszú évekig emiatt esett ki a» toll... „Firkál­jak” tovább vagy száradjon ki a toliam, mint azt legutóbb a névtelen és konkrétumokát elkerülő bejelentők számára kívántam? Mit tegyünk mi, a nyilvánosság hivatott párt­munkásai és elkötelezettjei? „Korlátozottan” eddig is — igaz, csak épphogy — meg tudtunk felélni, de hált a párt­értekezlet mintha másképp foglalt volna állást. Vagy téve­dek? Ott — magam is tanúsíthatom — szó Stem volt „kor­látozott nyilvánosságról”! Eszembe jut az a „gyaur” kétkedés, amelyet lépten-nyo- mon hallok, tapasztalak a megyében: vajon nem tárulnak-e ki újabb kapuk a visszarendeződés előtt? Vajon komolyan gondoljuk-e a mindenoldalú reformot hazánkban? Minded­dig azt mondtam: igen, a reformfolyamat visszafordíthatat­lan. Most is mondom, csák bizonytalanabbul, mert mellbe szúrt a „korlátozott” nyilvánosság. Szerencsére nem talált szíven, tehát élek, és élni akarok még egy ideig. De hinni akarok a politika megállapításaiban végre, enélkül — h.igy- gyék ed — képtelen élni és dolgozni az ember... Azt hallattam tehát Nádudvaron: „A nyilvánosság önma­gában csak korlátozottan fejleszthető.” És kérem, csupán „korlóltaimnak” tudják be, de szerintem ez a visszarendező­dés legbiztosabb jele! Miért? Nem vitatom, hogy a döntési mechanizmus reformjára szükség van, sőt elkerülhetetlen! De miért nem azzal kezdtük? Miért szónokolunk a nyilvá­nosságról, ha egyszer a feltételét még nem teremtettük meg? Miért nem ott kezdtük a reformot? Miért nem a dön­tési mechanizmust alakítottuk át (először s azután beszé­lünk a társadalmi nyilvánosságról? Már megint a sorrend miatt ágálok, mint egyik korábbi kommentáromban', ahol arról vdljt szó, hogy megszavaztat­ták a tömegeket, s aztán azt mondta a minisztérium, hogy nem! Igaz, visszavonta egyébként korábbi tiltakozását, de addig is: miért irritáltuk az embereket? Kinek tett jót; ki­nek az érdekében való...? A „korlátozott nyilvánosság” ezernyi témáit juttat az eszem­be, amelyekről1 hallgatni kényszerült a mi lapunk, s mert hallgatott; ez nem növelte az újság, a párt, a vezető szervek és hivatott vezetőik tekintélyét. Könnyű voit mondani: „ez nem politikus”; „ez nem tartozik rátok”; „erről nem kell írni” — és oldalakon sorolhatnám a „tabukat” a teraszház- tói az osztopáni ügyiig, a köröshegyi, engedély nélküli épít­kezésektől az egyéb visszaélések sorozatáig. Ha nem írtunk róluk, akkor is „történelmi” tények. S miattuk háborogmak az emberek. Azt kellene belátni végre: akkor is van valami, ha nem ír róla az újság, s ha ír, netán még meg is tudná előzni a bajokat a közvélemény erejével. Nem önmagunkért vagyunk. Nemes ügy szolgálatára sze­gődtünk, s ha mögöttünk az emberek sokasága, aligha jut­hatunk — vagy csak átmenetileg is nagyon rövid időre ■— kátyúba. Szeretem és nagyon akarom a nyilvánosságot. Higgyék el: nem önmagamért ... Jávori Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents