Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-03 / 211. szám

1988. szeptember 3., szombat 5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA JÓ A SAJTÓNK No nem (okvetlenül) az a sajtó, amit itthon csinálunk — hiszen soha ennyi olcsó szenzációt hajhászó, mégis semmitmondó, üres kiad­vány nem volt látható az újságosstandokon —, hanem az a külföldi sajtó (keleten és nyugaton egyaránt), amely velünk foglalkozik: a magyar élettel, munkával, reformok­kal, kilátásokkal. A felesé­gem most jött Amerikából, s elmondja, hogy a magyar politika, sőt gazdaság hely­zetét ott pozitívabban ítélik meg, mint itthon a mi (lap­jaink. Magam is ezt tapasz­talom, ha az amerikai, an­gol vagy nyugatnémet sajtót olvasom. Baj ez? Semmi esetre! Jó az, hogy híznak bennünk, drukkolnak ne­künk, és nemcsak a szövet­ségeseink. Szívesen látogat­nak ide, személyesen is meg­tapasztalni, igaz-e az a sok jó, amiről lapjaik beszámol­nak ? És ezzel (kapcsolatos a mindjányunkra nehezedő személyes felelősség! A nö­vekvő idegenforgalom arra kell(ene) késztessen, hogy (továbbra is) vendégnek te­kintsük, aki netán vadide­genként ide látogat. Hogy udvariasak legyünk, segítő­készek, hogy akik nyelvet tudnak (bár ez gyenge pon­tunk, mégis százezrek van­nak ilyenek), ne fukarkodja­nak az útbaigazítással, bará­ti tanáccsal, vagy — és eh­hez nyelvtudás sem 'kell — akár a mosollyal. Az idegenforgalom a leg­kisebb befektetéssel a leg­nagyobb jövedelmet hozza, de csak akkor, ha tisztessé­ges módon törünk e jövede­lemre, és a vendég fogadása semmibe nem kerülő udva­riassággal, hagyományos(nak mondott) vendégszeretettel párosul. Amelybe még a vendég védelme is beletar­tozik: kívülállóként se tűr­jük, hogy becsapják őket, gorombán bánjanak velük, amire egyébként a szolgál­tatás, az üzletek, vendéglők legprimitívebb alkalmazot­tai a leghajlamosabbak! Ez nemzeti ügy, sőt poli­tikai feladat. Tudatosítsuk: legígéretesebb valutafo.rrá- sunk — s egyre inkább az! — az idegenforgalom, rá­adásul politikai tekintetben, az ország, sőt a szocializmus külső megítélésében is mind nagyobb jelentőségű. Épp ezért egyrészt könyörtelenül le kell törni a visszaélése­ket, a külföldiek kifosztását (több száz forintos taxiszám. Iák, fizetőpincérek „vastagon fogó” ceruzái), másrészt a vendéglátóipart s egyáltalán a külföldiekkel érintkező személyeket jó modorra kell szorítani. (Ami persze a ha­zai vendég irányában is követelmény lenne!) Éppen a politikai vonatko­zásokat szem előtt tartva nemcsak a gazdag vendégre, hanem a kispénzű emberek­re és fiatalokra is több gon­dot kell fordítanunk — eze­ket különösen érdekli, ami mostanában nálunk történik. Semmi esetre sem szabad lenézni a szocialista orszá­gokból érkező vendégeket. (Egyetlen példa: az 1987-es Forma 1-es versenyre nem voltak hajlandók előre biz­tosítani a népi demokratikus országokból érkezők jegyigé­nyeit, mert még több nyuga­ti vendéget vártak — így az­tán sok 'tízezer szomszéd ér­deklődő helye üresen maradt a tribünökön!) Külföldi képünket tehát mi magunk alakíthatjuk a leghatékonyabban. Ehhez azonban az is hozzá tarto­zik, hogy öntudatunkat, po­litikai szemléletünket ne ad­juk fel a külföldi, akár nyu­gati, akár némely („balos”; szocialista elvárásokhoz való szolgai idomulással. Nyugati „jó sajtónk” sokszor mintha azt nyugtázná, hogy mennyi­ben közeledünk az ottani tí­pusú polgári demokráciák­hoz, amelyektől valóban van mit tanulnunk, de azért sem­mi ok*feladnunk azt, amit itt értünk el, s ami — nehéz­ségeink ellenére — sok te­kintetben a tőkés világ gaz­dagabb, de sivárabb életfor­mája fölött áll. Köteteket le­hetne erről írni — írtak is sok rossz brosúrát és még rosszabb vezércikkeket. De tény, hogy a tőkés világban meglevő általános elidegene­dés vagy eltömegesedés ná­lunk korántsem meghatáro­zó, és nem ehhez kell köze­lednünk, hanem á személyi­ség szabad kibontakoztatásá­nak és a közösségi szellem­nek a gyakorlatához — amelytől persze még messze vagyunk. No de nem ideologizálni akarok, csupán azt hangsú­lyozom, hogy örvendetesen „jó sajtónknak” a tudomá­sulvétele nem vezethet arra. hogy a nyugati lapok ás rá­diók ösztönzéseinek megfe­lelően bármi áron alkalmaz­kodjunk az ő közvélemé­nyükhöz. Ne higgyük, hogy vendégeinknél azzal szerez­hetünk jó pontokat, ha szid­juk azt, ami itt van, ha ba­jainkat túlozzuk, reményein két föladjuk. No, persze nem kell pro­pagandistává vagy agitátor­rá válnunk. Mindezzel in­kább saját magunknak kelle­ne tisztában lennünk, önbe­csülésünkhöz tartozik, hogy helyére tegyük a dolgokat. Közös dolgainkat éppúgy, mint a nagyvilágét. Kristó Nagy István Hazaérkezett a Lelle táncegyüttes Meghitt pillanatok Svédországban Huszonnyolc fellépés nagy sikerrel — Magyaros ízek a magyar napokon Két hetet töltött Svédor­szágban a romelandai tánc- együttes vendégeként a Lelle táncegyüttes. A meg­hívással a tavalyi magyar­országi látogatást viszonoz­ták a svéd házigazdák. A Lelle táncegyüttes utazását a boglárlellei tanács, a me­zőgazdasági kombinát és a kulturális intézet is támo­gatta. A huszonhat táncoson, il­letve zenészen kívül ikét sza­kács és tolmács utaztak az északi országba. Az első hé­ten Romelandában mutat­koztak be, ezt követően Kungálv közönségével is­mertették meg hazánk ha­gyományait. Az együttest vendégül látta a Svéd—Ma­gyar Baráti Társaság, illet­ve a Dániába szervezett lá­togatáson részt vevő kisebb csoportot a Dán—Magyar Baráti Társaság is. Az együttes huszonnyolc fellépése elismerést, nagy si­kert aratott. Legtöbbször szabadtéren táncolták, így telt házról nem lehet szó, viszont sokezres nézőközön­ségről igen. Tanulság ez, hi­szen igényes körülmények között akár az úttest asz­faltján is meg lehet ismer­tetni távoli országokkal né­pünk tánckultúráját. Az együttes részt vett egy svéd táncfesztiválon és be­mutatkozott a göteborgi Li­seberg szórakozóhely közön­ségének is. Göteborgban ez idő alatt rendezték meg a könyv-világkiállítást. Az együttes tagjainak felejthe­tetlen élményt és örömet szerzett ez a nyolcezer négy­zetméteren látható „csoda”. A kiállítással egy időben mutatták be Szabó István négy filmjét. A második héten rende­zett magyar napokon a svéd vendéglátók megismerkedtek a magyar konyha jellegze­tes ízeivel, amelyeket a Bogiári Mezőgazdasági Kom­binát termékeivel „öblítet­tek le”. A magyar vendégek fo­gadtatása mindenütt szívé­lyes volt. Az őszinte beszél­getések során betekintést kaptak Svédország társadal­mi életének problémáiba, azonkívül (a szociális és az egészségügyi ellátás nagy szerűen kialakított rendsze­rébe. Több gyárlátogatást is szerveztek: megnézték a gö­teborgi kekszgyárat, a Saab autógyárat, és a Lilla Edet-i vízi erőművet, illetve hal­gazdaságot. Az együttes missziót tel­jesített. A svéd vendéglátók ugyanis a gyereküdültetéstől a magyar történelem iráni érdeklődőkig számos terüle­ten készséget mutattak a cserekapcsolatok tovább­fejlesztésére. RÁDIÓJiGYZiT EGY A SZÁZEZER KÖZÜL 1988 a hajléktalanok éve. A rádió kedd reggeli műso­ra emlékezett meg róluk. Két szociológust hallgatott meg a riporter, mi a véle­ménye a magyarországi haj­léktalanok helyzetéről. A kérdés már önmagában is válasz arra, hogy vannak-e hazánkban hajléktalanok. Sókuk az állami gondozás megszüntetése után válik hajléktalanná — mondta bi­zonyító számsorra hivatkoz­va a jól felkészült szocio­lógus. A nyáron eggyel engem is összehozott a sors. Volt munkája, albérletben lakott, ám számító gazdája hama­rosan kimutatta a foga fe­hérjét. A lány nem hajlott a csábító szóra, nem vett részt az asszony erkölcste­len üzelmeiben. Amikor egy kora reggel munkába akart indulni, nem találta ruháit, igazolványát, kulcsát. Csak kijutott valahogy, mert föl­keresett a szerkesztőségben, hogy segítsek. A gyermek- és ifjúságvédő intézetbe irá­nyítottam, ahol sokáig gon­doskodtak róla. Később újra találkoztunk, azt mondta, nem jár „haza”. Hogy töl­tötte az éjszakát, nem vá­laszolt, de különös mosolya mindent elárult. Ebben az évben a hajlék­talanokra figyelünk. A ha­zai kutatások rendelkeznek — úgy /vélem — elegendő adattal arra vonatkozóan, hogy napjaink sok más je­lensége mellett, ezzel is foglalkozzunk. Ki tekinthető Magyaror­szágon hajléktalannak? — kérdezte a rádióriporter a szociológust. Ketten kétféle­képpen válaszoltak, bár nem nagy különbséggel húzták meg a vonalat, hogy hol a határ. Elfogadom mindkettőjük álláspontját, hiszen más a nemzetközi mérték és más a magyar. Nálunk már — mondta egyikük — nem szá­míthat hajléktalannak az, aki valahol lehajthatja a fejét, van egy ágya, ahol rendsze­resen meghúzhatja magát a denevérek és baglyok órái­ban. A másik szakember magasabbra állította a mér­cét: szerinte hajléktalannak az minősül, akinek nincs önálló otthona, lakása. — Nagyon sokan annak is örülnének — fejtette ki sa­ját álláspontját a magyar- országi viszonyokra utalva a szakember —, ha egy üres óvóhelyen egy ágy jutna szá­mukra. Sokaknak az albér­let is csak álom, a pince, ahol meghúzódhatnak. Százezerre becsülik a szakemberek Magyarorszá­gon a hajléktalanok számát. Ez nőttön nő. Mi lehet a megoldás? — tanakodtak ketten a rádióban a ripor­ter mikrofonja előtt. Menedékházakat létesí­teni ? Azt hiszem a különféle előírások nem teszik lehe­tővé, hogy az öregek nap­közi otthonai éjjel a hajlék­talanok alvóhelyéül szolgál­janak. Eszembe jutottál te, Egy a százezerből, akivel a vé­letlen a nyáron összehozott. Vajon hallgattad-e a műsort kedden íreggel — rólad is szó volt. S hogy beszéltek rólad, az is már valami. Könnyebben rendeződhet a sorsod, ha tudnak rólad, tud­juk, hogy vagy. Horányi Barna örök sírkápolnák hazánkban A másfél évszázados török megszállás után a hódítók kevés építészeti emlékei hagytak maguk után. Nem folytattak Magyarország hó­doltsági területén az iszlám országokban megcsodálható építkezéseket. Amikor azután 300 évvel ezelőtt a keresztény seregek felszabadították az országot, sok török építmény vált a harcok martalékává. Ami pe­dig ezek után még megma­radt, annak nagy részét a XVIII. századi barokk újjá­építés rombolta le. Néhány török építmény azonban mégis áll még, hir detve, hogy hazánkban volt az iszlám terjeszkedés leg­északibb és legnyugatibb ha­tára. Ma ezek az emlékek idegenforgalmi látványos­ságok, s a hadiszerencse for- gandóságáról is regélnek. Kovácsot leváltották Ilyen, a törökök által ránk hagyott épület az a két tür- be, azaz sírkápolna, tehát a keresztény mauzóleum meg­felelője, amelyet valamilyen kiváló férfiú földi marad­ványainak befogadására emeltek. Az egyik Budapes­ten, a budai oldalon, a Ró­zsadombon áll, s Gül baba tetemét őrzi. A másik Pé­csen, a Rókus-dombon, s Idrisz baba porladó csontjait rejti magában. Gül baba türbéje faragott kőből rakott, félgömbkupo­lás, zsindellyel fedett nyolc­szögű sírkápolna, amelyet 1543 és 1548 között az akko­ri budai pasa, Jahja Zádé Mahomet emeltetett. Gül baba a mohamedánoknál szentként tisztelt, egykori bektasi táncoló dervis volt, aki Szulejmán szultán sere­geivel érkezett 1541-ben Bu­da alá. Neve Kel baba, azaz Idrisz baba türbéje Pécsen az 1961. évi helyreállítás után Kopasz atya volt. A Gül, azaz „rózsa” nevet úgy kapta, hogy a derviskolostor házfő­nökeként rózsa alakú jel­vényt viselt a turbánján. Bu­da 1541. évi birtokbavétele­kor, „... azon a napon, mi­kor az első pénteki imádsá­got végezte a dzsámiban — írja róla Evlia Cselebi török világutazó —, végrendeletet tevén, kiadta lelkét; a két­százezer katonából álló tö- rheg azonnal imádságot vé­gezett fölötte, s koporsóját Szulejmán szultán személye­sen vitte .. . Ebu Szuud effen- di azonnal elvégezte fölötte az imádságot, és Buda föld­jébe eltemették őt.. . Első ízben Gül baba adta itt ki lelkét... Jelenleg fényes nyugvóhelyén pihen.” Ä türbét Buda visszavívá- sa után, 1689-ben keresztény kápolnává alakították, de ké­sőbb a mohamedánok vissza­kapták szent helyüket, aho­va még napjainkban is elza­rándokolnak, búcsú járóhely­— Képzeld, Kovácsot le­váltották. — újságolta izga­tottan Samu barátom. — Kovácsot? Melyiket? — Melyiket, melyiket, hát a minisztériumit! — Ahá, azt a köpcös, ősz hajú kádert, aki mindig azt mondogatta, hogy „erre most nincs anyagi fedeze­tünk, elvtársak, ezt a prob­lémát társadalmi összefogás­sal kell megoldani...” Meg is érdemelte, annak sohasem volt egyetlen önálló gondo­lata sem. — Dehogyis, nem arról van szó. Különben is az a Kovács már nem azt mond­ja. Mióta új főnöke van, azt mondja, hogy „az össz­társadalmi érdeket szem előtt tartva kell megközelíteni az egyén komplex problémáit a gazdasági és társadalmi kibontakozás jegyében”. Öt biztosan nem váltják le. Vé­letlenül éppen ott voltam az üzletben, amikor új szélzsá­kot vett. Mindig tudja, mer­ről fúj a szél. Jobb, ha tő­lem tudod, de ha elmondod valakinek, letagadom. Az ebédnél ő törli ki a főnöke tányérját. — Hát akkor melyik Ko­vácsot váltották le? Azt, aki közadakozásból akarta föl­építeni az alsóbürgüzdi adó­hivatalt? — Ugyan, hova gondolsz? Û az Állásnélküli Utcai Ze­nészek Egyesületének lett az elnöke. Most éppen va­lamelyik nyugati bankkal tárgyal kölcsönügyben. A tegnapi újságban olvasta a feleségem. Csak arra nem emlékszik, hogy a Kovács adja vagy kéri a kölcsönt. — Tudom már, kire gon­dolsz. Az a Kovács, aki az­zal dicsekedett a múltkor a fogadáson, hogy ö mindent el tud intézni, mert együtt horgászik a miniszterrel Ali- gán. Ha nagyon akarja, meg ha elismerik fáradságát, még betoncserepet is tud szerez­ni házhoz szállítva. A Joli Lada Szamurájához is ő szerzett első tengelyt, ami­kor az szerencsétlen a jár­dán akart parkolni, és a Szamara megmakacsolta magát. — Nem. Az a Kovács ke­reskedelmi tanácsos lett, és már nenj, horgászik, hanem biliárdozik. Szerintem nem lesz hosszú életű a tanácsos­sága, ugyanis azzal bízták meg, hogy adjon el magyar hűtőgépeket Grönlandon. Most Alaszkában akar közös vállalatot alapítani harmadik piaci értékesítéssel. — Akkor már tudom; a szép Kovácsné férje, aki úgy lett osztályvezető, hogy a felesége barátja, a... — Ki ne mondd! Külön­ben se az. Inkább megmon­dom. A Kovácsot váltották le a minisztériumi iktatóból. Tudod, aki hat dioptriás szemüveget hord. Otthon fe­lejtette az olvasó ókuláréját. és véletlenül a körlevelek közé iktatott be égy szigo­rúan bizalmas jelentést a fogyasztói árindex emelke­déséről. T. Ágoston László Gül baba türbéjének rézzel fedett kupolája Budán nek tekintve Gül baba sír­kápolnáját. (A Gül baba operett cselekménye tehát nem hiteles történet, bár a „Rózsák atyja” valóban léte­ző személy volt.) A pécsi Idrisz baba türbé­je is nyolcszögű, de ez tört kőből készült. Kupolája a budaihoz hasonló. Oldalait három kis ablak töri át, amelyek fölött téglából fala­zott szamárhátív van. Belse­jének egyetlen díszítése a falsíkból kiugró csúcsív. Fa­lai eredetileg vakolva vol­tak. A török kiűzése után ez is kápolna, később katonai lőporraktár, majd a gyer­mekkórház raktára lett. Az 1961. évi helyreállítás után a türbében kis kiállítást ren­deztek be, amely a moha­medán halotti kultuszt mu­tatja be. Idrisz baba orvos vagy jö­vendőmondó volt, aki való­színűleg az első törökökkel érkezett Pécsre. Sírjához a pécsiek és a környékbeliek rendszeresen elzarándokol­tak. A hazánkban megfor­duló muzulmánok még mos­tanában is felkeresik. Magyár és török között rég elcsitultak az ellenséges in­dulatok, s most békességet sugalmazó pompás virágok nyílnak a két jámbor férfiú sírkertjében. Dr. Csonkaréti Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents