Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-21 / 226. szám

1988. szeptember 21., szerda Somogyi Néplap 3 Bábonymegyer fejlődni akar Egy döntés háttere RAGASZKODÁS Bábonymegyer alapellátá­sáról és továbbfejlesztésé­nek lehetőségeiről tárgyalt többek között a társközség­be kihelyezett ülésén a Ta­hi Nagyközségi Közös . Ta­nács. A község alapellátását, helyzetét legutóbb 1982-ben értékelte a végrehajtó bi­zottság: azóta kedvező vál­tozások voltak. Stabilizáló­dott az általános iskola ne­velőtestülete, megszűnt a képesítés nélküli pedagógu­sok magas aránya Bábony- megyeren. Ezt szolgálati la­kások biztosításával is elő­segítették. A tabi tanács ki­helyezett ülésén elhangzott az is, hogy a kereskedelmi ellátás javításában az áru- választék bővítésében, a fel- vásárlási dömping okozta zavarok csökkentésében se­gített a tanácsi vezetés. A község elöljárósága — hangzott el a beszámolóban — megfelelő figyelmet for­dított az idős korú, alacsony jövedelmű és hátrányos helyzetű személyek anyagi támogatására. 1984-től éven­te 5—8 személy részeiül rendszeres szociális segélye­zésben. Rendkívüli segélyt évente 1.360 és 2790 forint között adtak a rászorulók­nak. Az ilyen címeken ki­fizetett támogatások összege a múlt évben meghaladta a 210 ezer forintot. A csaknem ezer lelket számláló társközség óvodá­saira Tabon vigyáznak az óvónők. Szállításukról a Bé­ke tsz gondoskodik. Tata­rozták az iskolai épületeket, létrehoztak egy melegítő- konyhát és ebédlőt, meg­szervezték a napközi ottho­nos • étkeztetést. Kialakítot­tak egy technikai műhelyt is. Élénk a kulturális élet is, Bábonyban gazdakör, Me- gyeren olvasókör tevékeny­kedik. A könyvtári olvasók aránya viszont a társközsé­gek között is a legalacso­nyabb. A 18 kisiparos nem tudja kielégíteni az igényeket; az ott lakók Tab ipari és szol­gáltató üzeméire is igényt tartanak. A kereskedelmi és vendéglátó hálózat bővült, de az ellátás színvonalát to­vább kell emelni. A tömeg- közlekedés kielégíti az alap­vető igényeket és a munka­képes korúak teljes foglal­koztatása is biztosított. El­sősorban a termelőszövetke­zet és a tabi munkahelyek jelentenek biztos megélhe­tést. A tanácsülésen heten mondtak véleményt: a kom­munális feladatok megoldá­sának rangsora közül ala­kult ki vita, s ezt az elöljá­róság javaslatára módosítot­ta is a tanács. Vitára adott okot a Pélpusztai Állami Gazdaság daránypusztai üzemegységének környezetet károsító vegyipari fejleszté­se is. Köz- és pártéletünk élén­külése csak attól várható, ha a különféle választott testü­letek tényleges lehetőséget kapnak a széles ikörű és őszinte vitára; úgy bátorít­ják őket, hogy nem emelnek mesterséges korlátokat a vé­lemények szabad elmondása elé, s amikor dönteni kell, akkor valóban van választá­si lehetőség. Erre nagyon jó példa a kaposvári városi pártbizott­ság legutóbbi ülése, amelyen kötetlen eszmecsere bonta­kozott ki az országos pártér­tekezlet állásfoglalásából adódó városi feladatokról. Megtermékenyítően hatott a párbeszédre, hogy nem terjesztettek a végrehajtó bi­zottság által elfogadott írá­sos tervezetet a testület elé. Helyesnek bizonyult, hogy nem követték a megszokott formát, ezért bontakozott ki nyílt, szabad eszmecsere mindarról, ami az ülésen résztvevőkben az országos pártértekezlet állásfoglalá­sának tanulmányozása során megfogalmazódott, s amit május óta tapasztaltak. A pártbizottság ülése ki­bővített volt. Nemcsak a pártbizottság, hanem a mun­kabizottságok, a fegyelmi bi­zottság tagjai is részt vet­tek, így mindenki ott volt az ülésen, aki megbízatást kapott az 1985. évi - pártérte­kezlettől, illetve az ott meg­választott pártbizottságtól. Többet meghívtak a helyi pártszervezetek tisztségvi­selői közül is az ülésre. Ezt a formát azért választotta a végrehajtó bizottság, hogy a helyi pártmozgalom képvise­lőinek minél szélesebb kö­réből halljanak véleményt a politikai és a személyi kér­désekben. A személyi föltételek nem hangulati nyomástól vezérel­ve kerültek szóba, hanem lé­nyegi,- tartalmi összefüggés okán, mert a testületnek, mint kollektívának és sze­mély szerint minden pártbi­zottsági tagnak a jövőben az eddigiektől eltérő, újszerű és hallatlanul bonyolult, növek­vő feszültségekkel terhes közegben kell politizálnia, ahogy a vitaindító is megfo­galmazta. El kell dönteni; alkalmas-e a városi pártbi­zottság a fenti körülmények közötti munkára, vállalja-e a reá háruló feladatok felelős megoldását a megbízatása le­jártáig, vagy visszaadja meg­bízatását egy rendkívüli vá­rosi pártértekezletnek. Tar­talmilag mérlegelni kell úgy is: az országban és minde­nekelőtt itt a városban és környékén kialakult politikai­gazdasági-társadalmi ' hely­zet nem teszi-e indokolttá pártértekezlet összehívását, a testületek, a vezetők újjáválasztását? Határoznia ebben a pántbizottságnak kellett. Már az ülés előtt minden­ki megkapta írásban, milyen két változat áll a pártbi­zottság előtt a személyi föl­tételek biztosításában. Ez azért volt helyes, mert a résztvevők, mint kommunis­ta kollektívák képviselői előzetesen kikérhették a párttagok és a pártonkívü- liek véleményét. A tizen­négy hozzászóló közül ket­ten érveltek a pártértekezlet összehívása mellett, a többi­ek azon a véleményen vol­tak — s ezt erősítette meg a szavazás —, hogy nem tartják szükségesnek rend­kívüli pártértekezlet összehí­vását. Hangoztatták, hogy megítélésük .szerint a párt- bizottság — az eddigi mun­káját figyelembe véve — képes a megújulásra, a fi­gyelmet pedig most a stabi­lizáció, a kibontakozás sür­gető feladatainak megoldásá­ra kell összpontosítania, ezt várja ugyanis a párttagság és a lakosság is. A kibővített pártbizottsági ülés pártszerű, nyílt, kritikus vitája szenvedélyességtöl sem volt mentes. Az eszmecsere kicsengése az volt, hogy most a cselekvés, a tett legyen a meghatározó az országos pártértekezlet állásfoglalá­sának megvalósításában, a helyi pártmozgalom, a párt­tagság egységének, aktivitá­sának, öntevékenységének teljesebb kibontakoztatása alapján. Ezt erősítette meg a pártbizottság szavazása, amikor a helyi politikai ten­nivalókban és a személyi föltételekben döntött. L. G. Jövőre kezdik a Centrum építését Folyik az épületek bontása Nemrégiben toptam egy személyes hangú (levelet. S mert szívem szerint való volt, szeretném megosztani önökkel örö­mömet. Valami olyasmi csendült ki a sorokból, amelyet rá­olvasással, erőteljes ösztönzéssel sem lehet kierőszakolni sen­kiből. Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám: ezt hívják hazaszeretetnek! Élmények, kötődések, hálaérzet és szüllőföldszeretet, az emberek nagyrabecsülése, a gyermek­kori évek kitörölhetetlensége, és mit mondjak még? Érze­lemgazdagság? Ragaszkodás régen volt önmagamhoz, kör­nyezetemhez? Mindez hangzatos lenne csupán, ha nem sej- lene föl mögöttük a kétségbevonhatatlan tartalom ... Világért sem tudnám fölidézni az arcát. Valószínű, hogy találkoztunk, de százával láthattam akkor a barcsi gim­nazista fiúkat és lányokat. Miből is sejthettem volna, hogy közülük valaki 22 év múlva egyszer majd levelet ír nekem. A személyes hangú ,.bemutatkozás'1 érzelmileg jóval gaz­dagabb volt annál, mint amit a szerző közlésre ajánlott föl lapunknak. Kérlelő hangú levelet írtam hát, beleegyezését sürgetve ahhoz: hadd közöljem személyes hangú levélét szó szerint, és feldolgozva a másikat, az -egyhangú, száraz, ér­zelmeit visszafojtó „átlag-levelet”. Nem csalódtam. A Nógrád megyei Vanyarcról, a Veres Pálné utca 50. szám alól megérkezett a beleegyezés. Dóra Jánosné Sugár Erzsébet vanyarci ’tanítónő így irt: „Valamikor 1966-ban kapott ön egy névtelen levelet egy diáklánytól a barcsi gimnáziumból. Témája a rossz poli­technikai oktatás volt. Megkérdezésem nélkül, szinte egy az egyben leközölte levelemet az újságban. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik: ön előtte szavát vette az igaz­gatómnak, hogy bántódásom nem eshet. Kisebb piszkáló- dások értek ugyan, de emellett kiderült az is, hogy kik az igazi jóakaróim ... Azóta 22 év telt el, s én 18 éve Nógrád megyédért élek a családommal. Tanítónő vagyok. Egyszer csak rám tört a nosztalgia: hazamenni, de a tanítványaimmal! Megmutat­ni nekik, hogy honnan jöttem, s azt, hogy milyen gyönyö­rűek a somogyi fák! Ilyen hosszúra nyúlt a bevezetőm... Most én kérem: jelentesse meg rövid levelemet. Bizo­nyára örömmel teszi majd, hiszen nehézségekkel terhes vi­lágunkban ritkaságszámba mehet. Mostani levelem ugyanis elégedett, öröm, meghatottság és tisztelet íratja velem... Megszerveztem egy tábort Barcson diákjaim számára. Le­velezésbe fogtam. Húsz éve nem látott ismerősöket keres­tem föl, és gyors, biztató válaszokat kaptam tőlük. Nemcsak válaszokat, hanem ígéreteket is. Olyan ígéreteket, amelyek nem szálltak el, hanem valósággá váltak. Néha szinte köny- nyekig meghatott a kedvesség, a segítőkészség. Büszke vol­tam a barcsi emberekre a kollégák és a gyerekek előtt. Azt mondtam nekik: látjátok, így fogad engem a szülőföl­dem ... Mit adhatok érte cserébe? A köszönő szavakon kívül sem­mit. Ezek persze elszállnak. S hogy ne így legyen, azért kérem, hogy nyomtatásban is megjelenhessenek. Meg azért is, mert gyönyörű példája ez annak, hogy érdek nélkül is léteznek emberi kapcsolatok ... A pedagóguspálya nem könnyű, ezt ön bizonyára jól tudja. Mostanában egészen pesszimistává váltam. A sikeres tábo­rozás, és találkozásaim ezekkel az emberekkel új reménye­ket adtak. Nem tudom, meggyőztem-e önt? Remélem, igen. A levelet, amelynek közlését kérem, külön lapra írtam. Kö­szönöm a türelmét. Tisztelettel Dóra Jánosné Sugár Erzsé­bet.” S hogy világért se érje szó a ház elejét, íme, az eredetileg közlésre szánt levél lényege: „Egy sikeres és boldog táboro­zásról szeretnék hírt adni. Július 20-a és 30-a között Barcson nyaralt a Nógrád megyei, vanyarci Veres Pálné Általános Iskola 1098. sz. Zrínyi Ilona úttörőcsapatának 34 pajtása. Nevükben és kollégáim nevében is szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik bármilyen módon és mérték­ben hozzájárultak táborozásunk sikeréhez.” És ezután fel­sorolás következik a tanácselnöktől az iskola és a művelő­dési ház igazgatójáig, a múzeum néprajzkutatójától a nap­közi és diákotthon dolgozóiig, a névtelen segítőtársaikig. Mindenkit megemlít, akik segítették egy szülőföldjére, haza­tért pedagógus és tanítványai országjárását, szülőföld-isme­retét. Szép gesztus, és jó kívánságok áradása Nógrádból. Mondhatnák: egyszerű köszönőlevél. Érdemes-e ennek ilyen nagy feneket keríteni? Belátom, talán -túlzottan lel­kesedem, ha érzelmi megnyilvánulásokat fedezek föl; tisz­teletet, ragaszkodást, kötődést a szülőföldhöz. Talán azért, mert Somogy az enyém is, talán -azért, -mert mérhetetlenül kiirtottuk életünkből, emberi kapcsolatainkból az érzelme­ket. Talán azért, mert számomra szinte oázis volt -hétköz­napjaink rengetegében ez a levél, és elgondolkodtatott. Hazudnék, ha azt próbálnám bizonygatni: a somogyi em­berek szívéből kiveszett a szülőföld szeretete. Mégsem hall­gathatom el azt a gyakori tapasztalást, miszerint „a szom­széd rétje zöldebb”, s a kitekintés lehetősége-vágya elhal­ványítja értékeinket. Dór,a Jánosné nem írt róla, de sorai­ból következtethetek: alighanem földbe gyökerezett a lába, amikor 22 év után megpillantotta határszéli városunkat. Rá­ismerhetett? Elcsodálközhafott a változáson.-Ismerem a Somogyból elszármazottak, az ország más vá­rosaiban, részeiben élők természetrajzát; a Somogyi tájak, emberek anyaggyűjtése, a somogyi klubok -működése, tag­jaik hazalátogatása és megnyilvánulása kötődésük cáfolha­tatlan bizonyítéka. Büszkék -megyénkre, és nem felejtik el, -honnan indultak, s hol gyűjtöttek életre szóló élményt más­hová -szólító életpályájukhoz. Gyakran ők is elcsodálkoz­nak, s érzelemgazdagon szólnak arról a tájról, ahol édes­anyjuk keserves-kínzó boldogsággal -világra hozta őket. Vajon segít-e talpra állni a szülőföld szeretete, a ragasz­kodás nekünk, akik nem mozdultunk sehova? Fölösleges a (kérdés: tudom, az olvasó is igennel válaszolna. Csak egy kicsit jobban kellene bízni önmagunkban. Csak föl kellene fogni a hét minden napján, hogy nélkülünk senki lsem tetté volna ilyenné ezt a tájat, hogy nem imásók, a mi munkánk eredménye -előtt hajthatjuk meg önelégültség nélkül a fe­jünket. És -bizonytalankodás, -tehetetlen várakozás helyett — hiszen csak magunkra számíthatunk — nem cselekvést fékező bűntudattal, hanem felemelt fejjel és magabiztosan lépni tovább még akkor is, ha tudjuk, érezzük: bizony meg­rekedtünk, s ha nem vigyázunk, mélyre húz a somogyi sár... Nos, hát ilyen, gondolatok támadták -bennem a levél ol­vasása után. Nem szégyellem. Mert tudom: a ragaszkodás, a hűség, a szülőföld szeretete hallatlan erő ... Jávori Béla ÁRUFORGALMI JELENTÉS • • Ot százalékkal kevesebb árut vásároltunk, mint tavaly A Kereskedelmi Miniszté­rium most közzétett árufor­galmi gyorsjelentése arról ad számolt, hogy a kiskeres­kedelem januártól augusztus; végéig 435,2 milliárd forint értékű árut értékesített. Fo­lyó áron 10,9 százalékkal! nagyobb, összehasonlító áron 5,2 százalékkal kisebb- volt a forgalom, mint tavaly ilyen­kor. Ez azt jelenti,, hogy az. idén nyolc hpnap alatt 5,2 százalékkal kevesebb árut vásárolt a lakosság, 10,9 szá­zalékkal nagyobb összegért. A forgalomcsökkenés különöi- sen a vendéglátásban és a ruházaticikk-kereskedélem- ben számottevő, 17,2, illetve 13,7 százalék? Az augusztusi áruellátásról a jelentés megállapítja, hogy az élelmiszer-kereskedelem a nyári főszezonban megfelelő­en gondoskodott a vásárlók­ról. A tavalyihoz képest bő­vebb választékot kínált füs­tölt árukból, sajtfélékből, sör­ből, darabolt baromfiból. A korábbiaknál több volt vi­szont a kifogás a hűtőtáro­lást igénylő cikkekre, ame­lyek a nagy melegben gyak­ran megromlottak. Az augusztus első két he­tében lebonyolított nyári kedvezményes vásár mind­össze 3,7 százalékos forga­lomnövekedést eredménye­zett. A hónap folyamán a viszonylagos árubőség mel­lett isem tudott a kereskede­lem folyamatosan eleget ten­ni az igényeknek. Az iskola- kezdet előtt több helyütt hiá­nyoztak -a boltok polcairól a kamaszméretű öltönyök és pantallók, és hiány volt a mind keresettebb farmer alapanyagú és egyéb méter­árukból. *r Augusztusban -a korábbinál jobb volt a kínálat hagyo­mányos és félautomata mo­sógépekből, centrifugákból, ötven literesnél nagyobb vil­lanybojlerekből, asztali- és sztereorádiókból, fekete-fe­hér és színes televíziókból egyaránt. Továbbra sincs azonban elegendő hazai .gyártmányú automata mosó­gép, hűtőszekrény, s egyre inkább hiánycikk a fagyasz­tóláda és -szekrény. Romlott a boltok válasz­téka a háztartási vegyiáruk egy részéből, egyebek közt babaápolószerekből, fogkré­mekből és cipőkrémekből. Több helyről jelezték a ke­reskedők azit is, hogy nem tudnak kellő mennyiségű mo­sogatószert és pipereszappant beszerezni. Változatlanul élénk a for­galom a Tüzép-telepeken. Az ellátás cementből és mész- hidrátból megfelelő, romlott viszont a tetőfedő anyagok, gerendák, valamint a par­kettafélék kínálata. Csak jövőre, 1989 máso­dik negyedévében kezdődhet meg Kaposváron a Centrum építése. Ma még nem tudni, hogy melyik vállalat lesz a kivitelező — erre pályázatot írt ki a városi tanács. Je­lentkezők már vannak, de az elbírálás még hátra van. Addig is elő kell készíteni a területet. A munkát már megkezd­ték. A Petőfi tér 3. számú háztól délre a Budai Nagy Antal utcáig — a volt mű­szaki áruházzal bezárólag — lebontják a régi épületeket, de a hajdani Szarvas szálló marad (később felújítják). A bontás után kezdődik a te­reprendezés, a szükséges közművek elhelyezése — hogy az építők tavasszal ne­kiláthassanak a munkának. Az elsimított terület — mint a városi tanácson meg­tudtuk — nem áll majd parlagon. Az alapozás kez­detéig — áprilisig — ideig­lenesen parkolóként haszno­sítják. Ez azért is figyelem­re méltó, mert az útfelbon­tások miatt Kaposváron már alig-alig lehet autóval meg­állni, különösen a vasútál­lomás környékén.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents