Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-10 / 190. szám
2 Somogyi Néplap 1988. augusztus 10., szerda Perez De Cuellar, az ENSZ főtitkára, a Biztonsági Tanács augusztus 8*i ülésén bejelenti, hogy Irán és Irak között augusztus 20-án életbe lép a tűzszünet, MTI — Telefotó Az iraki—iráni tűzszünet bejelentését Irakban nagy győzelemként ünnepük. Teherán pedig bejelentette, hogy minden harci tevékenységet azonnal beszüntet. Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár szerényen elhárította magától a sikert, s kijelentette: szeretné, ha a Világszervezet kapná meg a Nobel Békedíjat, Az ENSZ-főtitkár kitartó erőfeszítéseinek eredményeErdélyi püspök bírálja a bonni kormányt Albert Klein erdélyi evangélikus (lutheránus) püspök bírálta a bonni kormánynak azt a törekvését, hogy felgyorsítsa a német nyelvű kisebbség kivándorlását Romániából. A Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet lapnak adott interjújában az egyházi méltóság hangoztatta, hogy Bonn terve meggyőződése szerint „nem kívánatos és kivihetetlen”. Kifejtette, hogy a „tömeges kivándorlás azok számára is lehetetlenné tenné a maradást, akik tulajdonképpen nem akarnak távozni Romániából. Ebben az esetben egyik közösség a másik után válna életképtelenné.” Az NSZK belügyminisztériuma csütörtökön erősítette meg: a bonni kormány tárgyalásokat folytat Romániával arról, hogy a „lehető legtöbb romániai németnek a lehető leggyorsabban” lehetővé tegye a kivándorlást. ként hétfőn jelentették be az iraki—iráni fegyvernyugvást, amely augusztus 20-án lép életbe, öt nappal később Genfben közvetlen tárgyalást kezd a két szemben álló fél, Javier Perez de Cuellar jelenlétében. Bagdadban Irak nagy győzelmének tartják a tűzszünetről létrejött megállapodást, s kedditől kezdődően háromnapos nemzeti ünnepet hirdettek. A Forradalmi Parancsnokság Tanácsa az iraki néphez intézett nyilatkozatában hangoztatta: „Ez nagy győzelem, amelyet Inaik minden arab és az emberiség nevében aratott”. A fegyvemyugvásról szóló hírt az iralki rádió és televízió programját megszakítva, helyi idő szerint röviddel éjfél előtt közölte. A bejelentésit Baigdad,ban kitörő lelkesedéssel fogadták,-az emberek városszerte lövöldözni kezdtek örömükben, s az éjjeli eget megvilágították a „díiszlövésék”’ fény csíkjai — írja a Reuter. Irániban viszont minden fegyverropogás megszűnik. Velajati iráni külügyminiszter New Yorkban közölte, hogy Irán elfogadta az ENSZ-főtitkár minden követelését, s „haladéktalanul 1 beszüntetett minden harci tevékenységet a földön, a vízen és a levegőben”. Mindazonáltal hozzáfűzte, hogy támadás esetén „nem haboznak a válasszal". A tűzszünet bejelentését követő napon magas rangú iráni vezetők a gyanakvás és a bizalmatlainság hangján szóltak Irakról. Ugyanakkor a fegyveres erők főparancsnoka elrendelte a harci cselekmények azonnali beszüntetését, amint ezt Alii Akbiar Velajati külügyminiszter New Yorkban megígérte. Háromnapos nemzeti ünnep Bagdadban Viligaierte üdvözöljük ai iraki—iráni fegyvernyugváit A környező országokban megkönnyebbüléssel fogadták a tűzszünet hírét. Különösen Kuvaitban, ahol az emír csütörtökre munkaszüneti napot hirdetett, hogy méltóképpen megünnepelhessék a nagy eseményt. A parányi olaj sejkség ugyanis úgyszólván kőhaj ításra volt a háború frontjaitól. Területét többször is érte raké- taitalálat, és Irán fenyegetőig lépett fel vele szemben, mert anyagilag támogatta Irakot. Gratulált a tűzszüneti megállapodáshoz Iraknak és Iránnak egyaránt az ugyancsak gazdag öböl menti arab ország, Szaúd- Arábia külügyminisztere is. Szaúd-Arábia nyújtotta Iraknak a legnagyobb anyagi támogatást. Az Irakkal és Iránnal egyaránt határos Törökország külügyminisztériuma nyilatkozatban fejezte ki elismerését Bagdadnak és Teheránnak, mert „jóakaratukkal lehetővé tették a sikert”. A háborúban Irákot fegyverrel, lőszerrel és önkéntesekkel támogató Egyiptom külügyminisztere is üdvözölte a tűzszünetet. Nyilatkozatban üdvözölte a kedvező fejleményt az iz- raéli külügyminisztérium is, pedig elemzők tudják, hogy e háború kedvezett Izraelnek, hiszen lekötötte arab ellenségei kezét. Izraeli harci gépek sorozatos légitámadást intéztek a déllibanoni Szaida (Szidon) körzetében levő Mije-Mije palesztin menekülttábor és a Palesztina Hangja rádióadó ellen. Ketten életüket vesztették, tizen megsebesültek iráni háború kronológiája Az iraki A II. világháború óta a leghosszabb és legvéresebb hadviselés a nyolc évig tartó iraki—iráni háború volt, amely több mint egymillió áldozatot követelt. A főbb események : 1980. szeptember 22. — Az iraki hadsereg behatol Iránba. öt nappal ezt megelőzően Bagdad felmondja az Algírban 1975-ben kötött határegyezményt. 1980. szeptember 28. — Az ENSZ első határozata az iraki—iráni ellenségeskedés megszüntetésére. 1980. október 24. — Az iraki csapatok beveszik Hor- ramsahr iráni kikötővárost, várost. 1981. január — Iráni el- lenoffenzífa, amelyet Irak visszaver. 1981. szeptember 27. — Meglepetésszerű támadás Huzisztánban, a front nyugati szakaszán: az iráni csapatok áttörik az abadani ostromgyűrűt. 1982. március 22. — A háború kezdete óta a legnagyobb iráni hadművelet kezdődik Huzisztánban. Május 24-én visszafoglalják Hor- ramsahr városát. 1982. június 10. — Sorozatos iraki győzelmek után Bagdad egyoldalú tűzszünetet hirdet meg, amit Irán visszautasít. Irak fokozatosan visszavonja csapatait. 1982. július 13. — Első ízben hatolnak be iráni csapatok Irak területére, a front déli részén megkezdődik a Ramadan offenzívat 1982. augusztus 15. — Iraki csapatok blokád alá veszik a Hárg-szigeti iráni olajkiikötőt. 1983. február 6. — Az Auróra nevű iráni hadművelet kezdete Huzisztánban. 1984. február: Megkezdődik a „városok háborúja”, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal négy éven át tart. 1984. február 24. — Irán megszerzi Madzsnun szigetét a Satt el-Arab folyón. Teherán azzal vádolja Bag- dadot, hogy vegyifegyvert alkalmaz. ENSZ-szakértők március 26-án megerősítik az iráni közlést. 1984. április 25. — Irak elsüllyeszti a szaúdi Szafinat el-Arab tartályhajót, s ezzel kezdetét veszi a „tankhajóháború”. 1981—1988 között összesen 546 hajót ér támadás az öbölben. 1985 augusztus—október: — Sorozatos iraki légitámadás a Hárg-sziget ellen. 1986. február 9. — Iráni csapatok első ízben kelnek át a Satt el-Arabon, elfoglalják a Fáo-félszigetet. 1986. november 4. — A libanoni sajtó felfedi, hogy a Libanonban fogva tartott amerikai túszokért cserébe az Egyesült Államok hadianyagot szállított Iránnak. Kitör az „Irangate” botrány, amely nehéz helyzetbe hozza Reagan elnököt. 1987. május 17. — A Stark nevű amerikai hadihajót eltalálja egy iraki Exocet-ra- kéta; 37 tengerész életét veszti. Washington beleegyezik abba, hogy hadihajói kíséretet adjanak az öbölben haladó kuvaiti hajóknak. 1987. július 20. — Az ENSZ BT 598-as határozata. (Az egyhangúlag elfogadott dokumentum a harci cselekmények azonnali beszüntetését szorgalmazza, s indítványozza, hogy az általános rendezést megelőzően vonják vissza csapatokat a nemzetközileg elismert határok mögé.) 1988. július 29. — Elindul az öböl felé a Clemenceau francia anyahajó, amelyet angol, belga, holland és olasz hadihajók követnek. 1988. február 28. — Ötödször bontakozik ki a „városok háborúja”. Irak 189 rakétát lő ki iráni településekre, közülük 135-öt Teheránra. Bagdadot 35 iráni rakétatámadás éri. 1988. április 17. — Az irakiak visszafoglalják a Fáo- félszigetet, s visszavetik az irániakat a Satt el-Arab túlpartjára. 1988. június 7. — Raíszan- dzsanit, a parlament elnökét nevezik ki az iráni fegyveres erők élére. 1988. június 25. — Iraki győzelem Madzsnun szigetén. 1988. július 3. — Irán a Biztonsági Tanácshoz fordul, mert az öbölben lévő egyik amerikai hadihajó „véletlenül” lelövi az iráni légitársaság egyik utasszállító gépét (290 halott). 1988. július 18. — Irán elfogadja a BT 598-as tüzszü- neti határozatát. 1988. július 23. — Bagdad — az Irán délnyugati részén indított offenzívája után — bejelenti, hogy megkezdi csapatai iráni területről történő kivonását. Délnyugat-afrikai rendezés REMÉNYEK ÉS KÉTELYEK „Körvonalazódtak a megállapodás alapvető elemei.” „Felcsillant a béke reménysugara.” Ilyen és ehhez hasonlóan óvatos kifejezéseket hasznának azok a szakértők, elemzők az utóbbi hetekben a délnyugat-afrikai válság rendezésének kilátásairól nyilatkozva. S elővi- gyázatuk, diplomáciai szóvirágokban nem szűkölködő jóslatuk, igencsak érthető volt, alvégre Földünk egyik legrégebben húzódó véres, érdek-összeütközésekkel terhelt és külpolitikai vetüle- tékkel bonyolított válsággócáról van szó. Bár az óvatosság mindig indokait, mégis a legfrissebb fejlemények arra utalnak, hogy ezúttal a remények megalapozottabbak lehetnek mint a korábbi próbálkozásoknál. Kimerítő, aprólékos tárgyalási menetek, no és nélkülözhetetlen kompromisz- szumok előzték meg a bejelentést: megvan az áttörés, s gyakorlatilag életbelépett a tűzszüneti megállapodás. A londoni, kairói, majd New York-i eszmecserék után a siker a svájci konferenciavároshoz, Genfhez fűződik: itt tudott végre közös nevezőre jutni Angola, Kuba, illetve a Dél-Afrikai Köztársaság küldöttsége, felvázolva egyben a hosszabb távú icndezés menetére vonatko’- zó elképzeléseiket is. A negyedik fél, az Egyesült Államok delegációja közvetítőként vett részit a megbeszélés-sorozaton, s közismert az is, hogy az egyezkedést folyamatosain kísérte a magas szintű szovjet—amerikai konzultáció. A délnyugat-afrikai megoldás elérhető közelségbe kerülése részben tehát ugyanúgy az üdvösen megjavult nagyhatalmi viszony kövétkezménye, minit más regionális válsággócok, Kambodzsa vagy Afganisztán „araszolása” a rendezés felé. Másrészt azonban számos belső tényező, gazdasági és politikai megfontolás tette lehetővé azt, hogy a két szorosan összefonódó krízis, Angola és Namíbia ügye, kimozdulhasson a holtpontról. A kettő közül ez utóbbi tekinthet vissza mélyebb történelmi gyökerekre. Az egykori német gyarmat még mandátumi területként került a Dél-Afrikai Unióhoz, ám az apartheid rezsim 1949-ben ainnektálta az. országot. Namíbia azóta egyfolytában vitatéma az ENSZ-ben, ám Pretoria mindeddig figyelmen kívül hagyta a függetlenség megadását előíró határozatokat. Most a jelek szerint a növekvő anyagi és embervesz- teségekf a nemzetközi nyomás késztette jobb belátásra. Sok szempontból kényszerhelyzetben érezhette magát a luandai vezetés is. Angolában több mint egy évtizede (pontosabban 1975, vagyis a portugálok távozása óta) polgárháború pusztít, a gazdaság kimerült. A kubai katonai segítség elegendőnek látszhatott a túléléshez, nem kínált viszont esélyt a tartós rendezésre. A tárgyalások alapkérdésének érhetően, a namíbiai önállóság elnyerése és a csapatkivonások ügye bizonyult. Kisebb vihart keltett Botha dél-afrikai külügyminiszter közelmúltban közzétett „menetrendje”, mivel az túl szoros határidőket szabott, és a kubai alakulatok távozását a namíbiai választások előtt jelölte volna ki. Ezt így sem Havannában, sem Luandában nem fogadhatták el1, világos tehát, hogy maradt alkudozni való a következő, valószínűleg szeptember elején tartandó megbeszélésre is. Mint ahogy távolról sem tisztázott a leenelő, immár független Namíbia jövője sem. Hogyan boldogulhat önállóan a szinte minden szempontból Dél-Afrikától függő ország? Kitart-e az eddigi nemzetközi támogatás akkor is, amikor saját lábra állva kell majd kormányozni? Arról nem is beszélve, hogy a lakosság zöme számára vonzerőt jelentő SWAPO, a fegyverrel is küzdő Felszabadítási Szervezet aligha lesz elfogadható Pretoria számára. Nem kevesen fogalmaznak úgy, hogy a fajüldöző kormányzat — szerződéses rendezés ide, vagy oda — csak akkor adja át ténylegesen a ha- tallmát az észak-nyugati szomszédországban, ha alapvétő érdekeit nem látja veszélyeztetve. S mégis így is tisztázatlan, nem következik-e be a jelentős gazdasági befolyású fehér lakosság újabb távozási hulláma — elvégre tíz éve amikor szintén sok szó esett az önállóság megadásáról, a namíbiai fehérek negyede költözött el, persze vagyonával együtt. Nem csoda hát, hogy az izmosodó remények mellett a kétely sem tűnt el nyomtalanul a Délnvugat-Afriká- vall foglalkozó elemzésekből. Sok még a bizonytalanság, hosszan tartó diplomáciai „apró munkára lesz még szükség a krízis végleges felszámolásához”. Ezért egyelőre meglehetősen illuzórikusnak hatnak azok a jóslatok, hogy a rendezési megállapodás-csórna g aláírása szeptember végére várható. Bár szimbolikus ereje kétségtelenül lenne a dátumnak: éppen egy évtizeddél azelőtt, 1978. szeptember 29-én fogadták e! a Biztonsági Tanács híres 435. számú határozatát Namíbiáról. Ideje lenne hát valóra váltani ... Szegő Gábor----------------------------------------------------------------£---M ezőgazdasági üzemek, figyelem ! Rövid szállítási határidővel megrendelhetők sertésönetetők, szárnyasönetetők, marhaitató vályúk, serleges felhordó kanalak, surrantócsövek, KTÜ-darálókalapácsok, szárítóalkatrészek, széles méretválasztékban! Címünk: SOMOGY Ipari Kisszövetkezet Nagybajom, Kossuth L. u. 6. 7561 Telefon: 21/7 Vasipari üzem Telex: 13462 (102893 a)
