Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-09 / 189. szám
Somogyi Néplap SZÓVÁ TESSZÜK Tisztelt Szerkesztőség ! Húsz év* szűnt meg Filmcenzúra Hollywoodban A Somogyi Néplap augusztus 4-i számában „Elveszett panoráma” címmel a fonyódi Valkó-kilátó állapotáról megjelent írás tnemcsak a nyaralók, hanem a helyi lokál- patrióták véleményét is tükrözte. A kilátó valóban szomorú képet mutat. /.Éppen ezért a Fonyódvédő és Szépítő Egyesület fontos feladatának /tekinti a kilátó helyreállítását. Az egyesület anyagi eszközök hiányában csak a lakosság és a gazdálkodó szervek társadalmi munkájára, segítőkészségére alapozva számíthat arra, hogy a kilátót és más hasonló isorsú /emlékhelyet még 1988-ban helyreállíthat. Augusztus 8-án megkezdik a kilátást akadályozó fás, bokros ,partszakasz rendbetételét és a kőépítmény helyreállítását. Gondot okoz az, hogy a kő műtárgyak egy részét <— vázákat, díszköveket — garázda személyek összetörték és elhordták. Az egyesület mindent megtesz ezek pótlására. Közös érdekünk és vágyunk, hogy a hely páratlan panorámájában ismét együtt gyönyörködhessünk. Ehhez ezúton is kérjük a nagyközségért tenni akarók segítségét. Tisztelettel: Várhegyi István Simon Ottóné Csutorás László népfronttltkâr az egyesület titkára az egyesület elnöke Nem baleset — reklám! Pénanem Vételi Eladási árt. 100 egye. Ft-bán Angol font 8 848,10 Ausztrál dollár 4 223,17 Belga frank 132,86 Dán korona 730,84 Finn márka 1180,44 Francia frank 825,47 Görög dracbma a/b 34,76 Holland forint 2 464,53 Ír font 7 481,68 Japán yen (1000) 384,85 Jugo. dinár (1000) /b 17.27 Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz Ura (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU (Közös P.) a/ Vásárolható 4 373,08 8 501.68 4 484,51 141,18 776,16 1 253,46 876,53 36,82 2 616,87 7 855,08 418,38 18,33 4 643,58 18 627,62 18 778,84 768,33 816,81 2 783,21 37,73 386,04 34,36-42,36 3 328,17 814,72 5 288,38 5 804,38 2 855,37 40,07 420,54 36,48 44,88 3 535,08 865.12 5 615,50 6 163,43 legmagasabb bankjegyclmlet : looo-es b/ Bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam : Görög drachma 35,80 35,88 Jugo. dinár (1060) 17,78 17,82 Csak ez a motoros (ért (el tegnap délelőtt a kaposvári Zöldfa utca képünkön látható szakaszán. A gázvezeték építése miatt egyirányúsított úton a gépek délidőben éppen a kiásott földhalom mellett maradtak, s az autóknak rendre vissza kellett fordulniuk. Kíváncsiak lennénk, hogyan tudott volna egy mentő r- sürgős esetben — végigrobogni az utcán? Rekord számú esküvőt tartottak Berlinben tegnap, a négy nyolcas napján: 510 fiatal pár mondta ki a boldogító igent. Ennél jóval több volt a jelentkező és már hónapokkal ezelőtt minden berlini anyakönyvvezető programja betelt annak ellenére, hogy ezen a napon meghosszabbított nyitva tartással, reggel fél nyolctól este kilencig tartották a házasságkötéseket. A tanácsok 12 kisegítő anyagkönyvvezetöt is munkába állítottak, különtermeket nyitottak meg és — a rendkívüli helyzetre való tekintettel — eskettek a városháza címertermében is, ahol csak hétvégenként szoktak tartani egy-két esküvőt. A legszerencsésebbnek bizonyára az a fiatal pár érzi magát, amely rávette az anyakönyvvezetöt, hogy nyolc óra nyolc perkor kezdődjön a ceremónia. Aki ezek után azt hinné, hogy a berlini házasulandók mindig is hittek a különleges dátumok tartós boldogságot hozó erejében, az bizony téved. Sem 1966. június 6-án, sem 1977. július 7-én nem volt több esküvő a szokásos néhány tucatnál. Az pedig, hogy a hétfői esküvői roham a jövőben szokássá válik-e, majd kiderül 1999. szeptember 9-én. XLIV. évfolyam, 189. szám 1988. augusztus 9., kedd Botanikus kert Havannában Több minit négyezer vi- régkülöríLegesség nő a kubai nemzóti botanikus . keiitben. A Havanna közeliében ta- iállhialtó mintegy hat négy- aetkiVamétemyi kert a világ egyik Legnagyobb ilyen létesítménye. A botanikus kert létrejötte nagymértékben köszönhető egy szakértő csoport tizenöt éves fáradozásának, amelynek vezetője, a már elhunyt Johannes Bisse maga is számos országot felkeresett a gyűjtemény összeálMtása érdekében. Bisse völt a megállapító ja a herbáriumnak, a szárítóit, kiprepanált növények gyűjteményének is, amely mintegy 60 ezer kiállítási darabolt száimiLál. Az intézmény mintegy 250 hasonló botanikus kerttel tant fenn kapcsolatot, s egyben magvak cseréjével1 is foglalkozik. A kertben családonként és elterjedési helyeik szelént osopartosítottálk a növényeket. Különösen figyelemre méltó a kaktuszkolilékció, amelynek mintegy ezer darabját Kuba, Mexikó, Dél- Amerika, Afrika, Madagaszkár számtanain vidékén gyűjtötték. ____' A falat kosként áttörő Honda 550-es ezúttal nem egy különleges, „emeletes” baleset tárgyi bizonyítéka, „csupán” egy szellemes reklám része, amelynek élethűségét a házfalon látható háttérfestés fokozza. A Honda és fantommotorosa a münchen—feldmochingi Leibrock motorkerékpárkereskedő üzletére hívja fel a figyelmet, aki főként motorritkaságok és alkatrészeik adásvételével foglalkozik a bajor fővárosban. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Ittasan körhintázott Kikapcsolta a biztosítóláncot és leesett a körhintáról vasárnap a nagykorpádi búcsúban Horváth Zoltán 39 éves nagykorpádi növényvédő. A férfi — aki a szemtanúk szerint ittas volt — koponyaalapi törést szenvedett és a helyszínen meghalt. A piros jelzés ellenére akart átmenni motorkerékpárjával vasárnap este Marcaliban a Rákóczi és a Széchenyi utca kereszteződésénél Szabó István, 48 éves helyi nyugdíjas. A férfi ösz- szeütközött egy piros-sárga jelzésen áthaladó személy- gépkocsival, amelyet Schu- dok Annamária NSZK-állampolgárságú tanuló vezetett. Ö maga és utasa, Szabó Istvánná súlyosan megsérült. Valutaárfolyamok Húsz évvel megszűnése után Hollywoodban megnyitották az egykori híreshírhedt filmcenzúra, a Ha- us-bizottság archívumát, amely 34 éves működése alatt ötezer filmet csonkított meg. A közönség most ször- nyülködhet, vagy pedig harsányan kacaghat azon, hogy mitől fosztották meg a szigorú erkölcscsőszök. A bizottságot maguk az amerikai filmstúdiók hozták létre. Alapokmányát egy jezsuita, Dániel Lord atya dolgozta ki... A bizottság feketelistákat állított össze, a színészek szerződéseihez erkölcsi záradékot csatoltatott, hadjáratot indított a házasságtörés, a harminc másodpercnél tovább tartó csók, a prostitúció, a gyilkosság, a brutalitás, a perverzségek és az illetlen táncok bemutatása ellen. Megcsonkított párbeszédek, kivágott jelenetek, hálószobák eltűnése jelzik a cenzúra útját. „A postás mindig kétszer csenget” ellen például annyi kifogás merült fel, hogy csak tizenegy év után jelenhetett meg a film. „A történet nagyon káros — írta a bizottság — a szexuális elhajlások, a gyilkosság és az ügyvédek tisztességtelensége miatt.” A bizottság működésének eredményeként az amerikaiak két nemzedéke nőtt fel abban a meggyőződésben, hogy nem létezik válás, hogy a gyilkosok mindig megbűnhődnek, hogy az amerikai katonák sebezhetetlenek, és hogy a nőknek nincsen köldökük. Chaplin volt az egyetlen, aki 1946-ban a „Monsieur Verdoux”-val A jövő év elejétől a svájci Nesitlé cég licence alap- jám Magyarországon is gyártják a Nesquick-kaikaó- pcmt — erről állapodott meg a Budapesti Édesipari Vállalat (BÉV) az ismert külföldi élelmiszergyártóval. A svájciakkal tíz évre szóló szerződésit kötöttek a nálunk is igen keresett, gyorsan oldódó kakaópor ellőállí'tására. A Nestlé át- adita a termék receptúráját szembeni kifogások miatt, alkotmányos jogaira hivatkozva tiltakozott. Mégis az első rést a bástyán csak 1955-ben sikerült vágni: „Az aranykarú ember”-ben, amely a kábítószerről szólt, engedélyezték az „Istenit!” káromkodást. A bizottság ezután még 13 évig élt, de sokan ma — a filmek tömény erőszakhullámát látva — visszasírják a régi jó erkölcsöket. róliagos jogot biztosított a magyar partnernek a Nes- quiok márkanév használatára. Ezen felül teljes gépsort szállít a termék gyártásához. Megállapodtak abban is, hogy a Nestlé folyamatosan tájékozitaitásit ad a termék gyártmányfejlesztésével kapcsolatos új kutatási eredményeiről. Mindezekért a gyártott kakaópor meny- nyiisóge arányában fizet díját a hazai vállalat. Magyar—svájci megállapodás a Nesquick-kakaópor gyártására és gyártási utasítását, kizáEsküvői rekord a négy nyolcas napján Tarka sorok Ketten beszélgetnek — A te főnököd is fel- alá rohangál, miközben levelet diktál? — kérdezi a titkárnő a barátnőjétől. — Dehogyis. Leesnék az öléből! • • • — Iszonyúan fáj a fejem — panaszkodik a kannibál a törzsfőnöknek. — Ez azért van, mert kizárólag értelmiségivel táplálkozol. * * » — Ez a gép négy munkaerőt takarít meg — dicsekszik az igazgató az újságírónak. — És ki ellenőrzi a megtakarítást? — Ez a nyolc ember. » » • — Mit vettél? — kérdi a skót a barátjától. — Barométert. — Te pazarló! Hát minek van reumád! • * • — Mi a nyugdíj? — Fizetési emlék. • * * — ,Uram, vegyen rózsát a feleségének. — Nincs feleségem. — Akkor a menyasz- szonyának. — Nincs menyasszonyom. — Akkor örömében, hogy ilyen nyugodt és boldog az élete. Illetékesség Cseng a telefon. A férj veszi fel a kagylót. Egy pillanatig . dermedten hallgat, aztán beleordít: — Ez itt nem a környezetvédelmi tanács! — és lecsapja. — Ki telefonált? — érdeklődik a feleség. — Valami őrült. Azt kérdezte, tiszta-e a levegő. Nem lehet kibírni ezeket a túlbuzgó zöldeket. Végre csend van — És most, hogy a feleséged nem áll veled szóba... fel sem ébreszt reggel ? — Dehogynem. Átdobja hozzám a macskát az ágyba. — És a macska nyávog fel álmodból? — Nem. Az én ágyamon alszik a kutya. Öröm a háznál — Mit fog szólni a mamád, hogy eljegyeztük egymást? — Öh, a mamám mindig nagyon örül. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Föszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-644. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Hunka Józsefné Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10, a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133—0608