Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-31 / 208. szám

2 Somogyi Néplap 1988. augusztus 31., szerda A magyar—roman csúcstalálkozó sajtóvisszhangja Benazir Bhuttó, a Pakisztáni Néppárt társelnöke és Abdul Vali Han, a Nemzeti Demokratikus Párt vezetője, az Avami Liga elnöke azon az augusztus 29-én megtartott tanácskozá­son, amelynek kilenc ellenzéki párt vezetője felmérni igyek­szik a Ziaul Hakk államfő halála után az országban kiala­kult helyzetet. A pártok a „Mozgalom a Demokrácia Hely­reállításáért” elnevezésű szövetség tagjai Walesa—Kiszczak- találkoxó? A Stuttgarter Zeitung keddi kommentárjának szer­zője kételkedik abban, hogy belátható időn belül barát­ságról és a jószomszédi vi­szonyról lelhessen beszélni a két ország között, mert Ro­mániában erős még a sztá­lini hagyaték. Ha azonban valaki segíteni akar Romá­nia lakosságának, a magyar és a német kisebbségnek, akikor valamilyen formában érintkezésben kell marad­nia a bukaresti vezetéssel. Jóllehet Ceausescu aligha hallgat másokra, kis enged­ményekre azért hajlamos, miiként ezt Grósz Károly lá­togatása is mutatja. A tekintélyes zágrábi na­pilap, a Vjesmiik hírmagya­rázatában megállapította : „Az aradi villámtalálkozó arra emlékeztet, hogy főként Európának ezen a fészén a nemzetek közötti és a nem­zetközi viszonyok elválaszt­hatatlanul összetartoznak. Az aradi találkozó első po­zitív eredménye az, hogy egyáltalán létrejött. A bal­káni és közép-európai álla­mok kapcsolataiban azon­ban már régebben is sor került ilyen találkozókra, de nem mindegyik jelentette a válság megszüntetését. A kiút tehát nem annyira a jóindulatban, mint inkább azokban a motívumokban keresendő, amelyek az egyes országokat nemzetközi vál­ságba vitték.” A brit kormányhoz közel­álló The Daily Telegraph szerint hivatalosan „nyílt­nak és elvtársinak” minősí­tették ugyan az aradi meg­beszéléseket, a közös nyilat-' kozat, illetve a két vezető nyilatkozatai „világossá tet­ték, hogy továbbra is táton­gó különbségek vannak köz­tük számos kérdésiben, bele­értve Bukarestnek a két­milliós magyar kisebbséggel szemben tanúsított bánás­módját”. Ceausescu elnöknek a né­zetkülönbség fennmaradá­sát elismerő megjegyzését a The Guardian összeveti Grósz Károlynak a két or­A Demavand öt és félsz- res, örök hó fedte csúcsának déli lejtőjén elterülő hatal­mas metropolisz, Teherán egyetlen hatalmas lejtő, amelynek szintjei pontosan követik a közel hatmilliós lakosság társadalmi réteg­ződését. A hierarchia csúcsán — és a főváros legmagasabb pont­ján — a felső tízezer villái­tól1 is elkülönülve áll Kho­meini rezidenciája. Az idős főpap mind ritkábban jele­nik meg az erkélyen a nyil­vánosság előtt. Mindennap­jaiba most ritka bepillantást engedett a legilletékesebb : vele együtt élő lánya. Mint újságíróiknak elmondta, apja kitűnő fizikai és szellemi kondícióban van; napirend­jéhez oly pontosan tartja magát, hogy órát lehetne igazítani hozzá. Egyetlen nap sem hajlandó lemonda­ni rendszeres sétáiról, a na­pi háromszori imádságról, Konán-oiVasásról és Korán- magyarázatok írásáról, s a viliág dolgai iránti érdeklő­dését jelzi, hogy táskarádió­ját még a fürdőszobába is magával Viszi. Az ajatolilah, kétezer méteren lévő villá­jából tekintve le országára, keserűen fejtette ki, hogy az Irakkal vívott — eredetileg az utolsó csepp vérig terve­zett — háborúnak véget ve­tő tűzszünet elfogadása nem kisebb tehertétel volt szá­mára, mintha „ki itta volna a méregpoharat”. A város középső szintjén élő középréteg jó néhány tag­ja ezit a szó szaros értelmé­ben meg is tette. A földke­rekség legnagyobb fedett ba­szág álláspontja között fenn­álló „jelentős távolságról” tett megállapításával. Mindezek alapján a brit lap arra a következtetésre jut, hogy „a két szomszédos or­szág a magyar és a román vezető vasárnapi kiilencórás kemény véleménycseréje után sem jutott közelebb a megoldáshoz abban a vitá­ban, amely két évtized óta a legsúlyosabb szakadáshoz vezetett Kelet-Európábán.” A The Independent nem kevés éllel állapítja meg a román államfő sajtónyilat­kozatáról kiadott Agerpres- jelentés alapján, hogy Ceau­sescu elnök kijelentéseiben „jóformán még utalás sem volt a sebtében elrendezett megbeszélések tulajdonkép­peni fő témájára, arra a tervére, hogy földgyalukkal törlik el országa falvainak mintegy felét, s hogy az „életképtelen” falvak lerom­bolása leginkább a magyar nemzeti kisebbséget sújtja.” A lap szerint mindez a fő akadálya annak is, hogy megállapodás szülessen a bécsi Utótalálkozón. Az amerikai szövetségi re­pülésügyi hivatal, a FAA közölte: a ramsteini szeren­csétlenség ellenére az Egye­sült Államokban nem kor­látozzák, nem szüntetik be a hasonló légibemutatókat. A hivatal szerint az ameri­kai előírások sokkallta szigo­rúbbak, mint Európában és ez csökkenti a balesetve­szélyt. Bár a bemutatókon már sokszor fordultak elő halálos balesetek, a közönség körében még nem voltak ál­dozatok. Reagan elnök szó­vivője Mariin Fitzwager ugyancsak azt mondotta, hogy nem foglalkoznak a zairsor alatt dél felé húzódó utcák pénzválitói a helyzet alapján és az ország veze­tőinek megnyilatkozásaira támaszkodva a háború vége­láthatatlan elhúzódására, az ezzel együttjáró áruhiányra, a dollár szilárd pozíciójára építettek. A tűzszünet elfo­gadásának hírére azonban a dollár feketepiaci árfolyama egycsaipásra harmadára zu­hant— magával rántva a fő­ként közép- és kiskaliberű spekulánsokat. A bazárban és környékén j árváinyszerű öngyilkossági hullám söpört, végig, olyannyira, hogy a Tehran Daily című lap fe­kete humorú glosszaírója ja­vasolta: a Mártírok Temető­jének egyik parcelláját je­löljék az 598-a:s számmal, utalva az ENSZ BT inak— iráni tűzszünetet elrendelő batározátának számára. Az alig ezer méteren fek­vő alsóvárosban, a szegények lakta körzetekben, a még délebbre húzódó nyomorne­gyedekben reményekkel és megkönnyebbüléssel fogad­ták a fegyvernyugvást. A re­ményeik közé persze kétség is keveredik: nem lehetett volna már előbb véget vet­ni az öldöklésnek, a borzal­mas véráMozatokínak, ame­lyekről most derül1 ki, hogy teljességgel feleslegesek vol­tak? Az uralkodó közhangulat azonban minden kétkedés ellenére az, hogy lassan csak könnyebb lesz az élet. En­nek kisebb jelei már tapasz­talhatók — a feketepiacot ért csapás nyomán a bazár­ban s a kisebb piacokon Czeslaw Kiszczak tábor­nak, lengyel belügyminisz­ter, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, és Lech Walesa, az egykori „Szoli­daritás” volt elnöke ülne a tárgyalóasztalhoz annak a javaslatnak alapján, ame­lyet még a múlt pénteken tett a belügyminiszter, majd bemutatók korlátozásának gondolatával. A légibemutatók, igen nép­szerűek az országban; éven­te csaknem 300 ilyen parádét szerveznek, együttvéve csak­nem húszmillió néző előtt, bár azokon csak kis számban vesznek részt nagy teljesít­ményű katonai repülőgépek. Az amerikai légierőnek és a haditengerészetnek is van saját műrepülő alakulata. Az az olasz repülőegység, amely a ramsteini katasztrófát ki­váltotta, szerepelt már az Egyesült Államokban — a hatóságok azonban módosí­tásokat írtak elő számukra. megjelentek a még szűkö­sebb időkre felhalmozott, készletek. A legdrágább a hús — a legolcsóbb a he­roin, adagja egy doboz ci­garetta árált sem éri el. Az iszlám tisztaságára felügyelő bizottságok felújították a járőrözést; gondosan ügyel­nék a nők arcát takaró fá­tyol, csador alól előbukkanó hajtinosek előírt hosszúságá­ra — ugyanakkor megtűr­nek olyan, korábban Tehe­ránban soha nem látott, s az iszlám szellemével gyökere­sen ellen tétes cikkeket a vándoráriusoknál, sőt a nagy üzletek kirakataiban is, mint a fogamzásgátló tabletták, Madonna ás Samantha Fox kazettái, s a „kemény” ká­bítószerek. Holott az utób­biak nagybani forgalmazása halálbüntetéssel is megtorol­ható. Ardebili főügyész en­nek érvényt is akar szerezni — mint mondja, majd az újjáépítés és a stabilizálódás után. Az újjáépítésben bízik az ötvenmilldós Irán négymil­lió, munka nélkül tengődő •lakosa is. Ha stabil munka- alkalmak egyelőire nem is adódnak Teheránban, néme­lyest enyhült a fővárosra ne­hezedő nyomás azzal, hogy a háború pusztításai elől ide menekült vidékiek — a tűz­szünet kisebb megsértésére vonatkozó kölcsönös vádas­kodások ellenére — mindin­kább bíznak abban, hogy végleg elhallgattak a fegy­verek; így csapatosan köl­töznek vissza falvaikba — sok esetben falvaik romjai közé. Ambrus István pedig szombat—vasárnapi ülésén megerősített a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága. Urban a lengyel sztrájk­helyzetről elmondta, hogy az egyetlen sziléziai bányá­ban, Stalowa Wolában és a néhány gdanski, szczecini munkahelyen összesen alig több mint 2300-an sztrájkol­nak, ami a 17 millió len­gyel dolgozó alig egyötöd százaléka, de mivel mások munkáját is lehetetlenné te­szik és olyan fontos terüle­tet is érintenek, mint a szczecini kikötő, változatla­nul nagy és közvetlen anya­gi kárt okoznak-, politikai­lag pedig a párbeszéd és a nemzeti közmegegyezés el­len hatnak. Külön figyel­meztetnek arra, hogy Sta­lowa Wala és az északi ha­jógyár Gdanskiban egészé­ben vagy részben hadiüzem­nek számít, és az ott folyó munkabeszüntetés kedve­zőtlenül befolyásolja Len­gyelország védelmi képessé­geit, szövetségesi hitelét. PRÁGAI Forró nyár volt az idén Csehszlovákiában — aki te­hette, vidékre menekült. A prágaiak jórésze mégis ott­hon marad, mintha várt volna valamire. Talán a kíváncsiság tartotta vissza őkett, a közelgő huszadik évforduló, az, vajon mi lesz augusztus 21-én? Az utca embere számára a két év­tizednyi távlat ellenére a szövetséges szocialista orszá­gok csapatainak egykori be­vonulása kínzó emlék, sok tekintetben megoldatlan és feldolgozatlan talány. Való­ban szükség volt erre a drasztikus lépésre, ennyire súlyos volt a helyzet, eny- nyire nem tudtunk önma­gunk úrrá lenni az esemé­nyeken? — teszik fel a kér­dést önmaguknak. Az idő­sebbek társaságban — ha erre terelődik a szó — szin­te szégyenkezve, de bevall­ják: az ötvenes évek meg­próbáltatásai, a személyi kultusz túlkapásai után 1968-ban Alexandr Dubcek vágyaik és reményeik, egy demokratikus, „emberi ar­culatú szocializmus” megtes­tesítője volt: a reformoké, a nagyobb szabadságé, a be­ígért anyagi jólété. Csehszlovákia -rendkívül nagy árat volt kénytelen fi­zetni 1968-ért, sokba kerülő halasztást szenvedett a gaz­daság már akkor sürgető korszerűsítése. A konszoli­dációnak minősített folya­matot a régi, jónak tűnő, de rosszul bevált extenzív gaz­dasági módszerekkel hajtot­ták végre, s ugyan ideig- óráig beköszöntött az álmos jólét, a politikai aktivitástól a privátszféra kényelmébe húzódott vissza a lakosság, de már a nyolcvanas évek elejére egyértelműen nyil­vánvalóvá vált: komoly gon­dok vannak. Csehszlovákia a felszabadulás után a vi­lág tizenkét legfejlettebb or­szága közé tartozott. A töb­bi szocialista ország szemé­LEVÉL ben a csúcstechnológiát, az ipari eszményképet jelentet­te — ám fokozatosan csú­szott vissza, s napjainkra sok tekintetben — és itt Lubomir Strougalt, jelenlegi kormányfő idézzük — „ha­talmas ipari múzeummá” vált. Hiába a nemzeti jöve­delem növekedéséről beszá­moló statisztikák (bár ezek megbízhatóságát sókan meg­kérdőjelezik) a gyarapodás többnyire mennyiségi. Tény, hogy a raktárakban elad- hatatlanul tornyosulnak az elavult áruk. A gazdasági kényszer- helyzet, a szovjet peresz­trojka szele egyaránt a re­formok meghirdetésére késztette a jelenlegi cseh­szlovák vezetést. Általános a gondolat, hogy húsz évvel ezelőtt hasonló gondok moz­gatták meg a tömegeket. A csehszlovák állampolgár, nem csoda, zavarodottan fi­gyel: két évtizeden át gon­dosan került fogalmak tor­nászták vissza magukat az újságok vezércikkeibe. Piac értéktörvény, vállalati önál­lóság, igazgatóválasztás, demokratizálás, nyílt politi­ka, reformok. Mégiscsak Dubceknek volt igaza? — teszik fel a kérdést. A párt, a konszolidációt végrehajt! vezetés még 1970-ben külön dokumentumban foglalta össze: mik voltak szerinte a válság gyökerei, okai, kö vetkezményei. A „tanulsá gok két évtizeden át útmu taténak számított, de vissza visszatérő magyarázása mutatja, a közvélemény mindmáig nem emésztett meg igazán a húsz évve ezelőtt történteket, időseb! és fiatalabb nemzedék egy aránt árnyaltabb és ponto sabb magyarázatot követel Máig nem tudni például személy szerint kik kértél fel a pártvezetésből annal idején az öt szövetséges szo­cialista országot a segítség- nyújtásra, kinek vagy kük­nek volt érdeke elsorvasz tani a reformtörekvéseket mennyiben játszottak szere pet a nemzetközi vonatko­zások? Augusztus 21-én minteg; tízezer ember az utcákra vo nuit. Lehet ezt magyarózn a nyugati sajtó felbujtásá val, a kíváncsisággal, a for rófejűséggel, a feltűnni vá gyással: ám biztos, valami jelzett, az elégedetlensége valami táplálta. Mindenek előtt 1968 tisztázatlanságai, ; most meghirdetett reformol bevezetésének elhúzódásé a szavak és tettek között ellentmondások. Mint az 1968-ról tartót kerekasztal-beszélgetés egyi , résztvevője a Rudé Právó ban, a párt lapjában megfő galimazta, a két évtizeddé ezelőtti fejleményeket é okaikat élesebb szemszögbő az átalakításnak, az új kri tikus történelem-szemlélet nek megfelelően kellene meg vizsgálni. Szem előtt tartv azt, ami 1968-ban valóba egészséges, bölcs, jószánde kú, lényeges volt, amit - néha — mint a gyerek« a fürdővízzel együtt kiör töttünk... Rohamrendőrök őrizetbe vesznek egy asszonyt augusztus 29-én, azon a kormányellenes tüntetésen, amelynek részt­vevői Pinochet tábornok, a jelenlegi diktátor-elnök újra- jelölése ellen tiltakoznak Láng Jud Jubilál a „forró drót" Jubilál Moszkva és Washington között a „for­ró drót”: 25 évvel ezelőtt, 1963. augusztus 30-án he­helyezték üzembe a Wa­shington és Moszkva kö­zött a gyors legfelső szin­tű üzenetváltást lehetővé tevő közvetlen összeköt­tetést. A „drótból” ma már szinte semmi sincs: az eredetileg telexvonala­kon lebonyolított össze­köttetést ma mesterséges holdak segítségével tart­ják fenn. A közvetlen összekötte­tés megteremtésében a két ország képviselői a kubai válság után egyez­tek meg. A cél az volt, hogy a gyors üzenetvál­tás műszaki feltételeinek megteremtésével biztosít­sák az esetleges figyel­meztetésnek, a félreérté­sek elkerülésének lehető­ségét, a -két ország veze- ' tőinek biztos és állandó kapcsolatát. A közhiede­lemmel ellentétben kez­dettől fogva nem telefon­összeköttetést szerveztek, hanem írásos üzenetvál­tást. Tizenöt éven át ezt telexvonalakkal tartották fenn, de 1978-ban teljes egészében mesterséges át a holdakra terelték forgalmat. A két ország képviselői sohasem közölték, hasz­nálták-e, s ha igen, mi­lyen célokra a forró dró­tot. Az USA Tuday című lap, korábbi sajtójelenté­sekre hivatkozva, azt ír­ja, hogy azt legalább öt alkalommal vették igény­be válsághelyzetekben, legelsőnek 1967-ben, a hatnapos közel-keleti há­ború idején. A „forró drót” összeköttetése azon­ban szinte állandóan üze­mel, azt minden órában egyszer kipróbálják. Az Egyesült Államok nem tiltja be a légibemutatókat Perzsa vásár, tűzszünetben zárjának kereskedői, a ba-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents