Somogyi Néplap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-13 / 193. szám

1988. augusztus 13., szombat Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK A JELENBEN JÖVŐ VAN Gólyák vitorláznak a há­zak fölött, s harangszó lódul át a falun. Az állatorvos há­zának (kapuja tárva, az ud­varon színes virágok nyíl­nak, buxus őrzi a kerti utat, s rózsák illata száll. Hatal­mas bernáthegyi néz álmo­san; sértett-buta pofával bá­mul az idegenre, de nem mozdul. A szomszéd, Her­man János biztat a keríté­sen túlról: nem kell félni, Hektor nem harap, igen ba­rátságos. De ha a szentpáli állatorvost keressük, nincs ám itthon, még íkora délelőtt elment a Wartburggal: Alig­hanem ellenőrzésre, mert — mondja a szomszéd — be­teg ám a doktor úr, kullancs okozta baja volt, s igen nagy szerencséje, hogy már lába­dozik. Kéthelyen a fogorvosi ren­delőben találkoztunk dr. He­rényi Sándorral és feleségé­vel. — Hétfőn látogassanak meg — mondta a doktor —; most még sokféle tenniva­lóm van, kevés lenne az idő a beszélgetésre. A ház kapuja most is tár­va, Hektor lánca túl rövid ahhoz, hogy hatalmas man­csát az ember vállára téve mutassa ki barátságát. Lu­cernát szállítottak éppen, lo­vas szekéren, s ugye, nem mindenki szereti, ha egy jó­kora bernáthegyi sündörög a lába mellett. Berényi dok­tor a .gazda szemével figye­li a munkát, sajnálja, hogy nem maga végzi, de hát még nem lehet, vigyáznia kell. Megmutatja hát birodalmát, a szentpáli birtokot. Szövött hálós kerítés mögött elegáns rátartisággal bámul ránk Kicsi, a szarvastehén. A ke­resztúri erdőből hozták egy éve; az anyja elpusztult, a kicsi állat már mozogni sem tudott. Doktor úr, mondták az emberek, kísérelje meg­menteni. Muki, az őzbak és Pötyike, a suta is betegen került Berényiékhez. Muki nagy gazember, ártatlan szemmel ' néz az emberre, még a kezét is megnyalja, de alattomban támad Beré­nyi Sándor, a Hunor vadász- társaság elnökeként jó kap­csolatot épített ki a vadá­szokkal, erdőjáró emberek­kel, így a megsebzett állatot rögtön hozzá viszik. Mint Bercit, az ígéretes szarvas­bikát is, „akit” pár napos korában motor ütött el. Most a negyedik felrakásra koro­náján tizennégyes páros agancs, díszére válna bárme­lyik trófeagyűjteménynek. — Az erdőbe már nem le­het kiengedni — mondja Berényi Sándor —; odamen­ne az emberhez barátkozni, aztán pedig megtámadná, Goromba tud ám lenni; ta­vasszal még a kerítést is ki­döntötte. Valóságos férfi már; ősszel hatalmasan, mé­lyen, ritkán bőgött, mint egy kapitális öreg bika. Az udvar lakója még Röf- csi, a vaddisznó koca és Rudi a róka. A 23 éves sár­ga, magasfélvérű kancába Imperiál-vér is szorult, s rajta kívül még öt ló talál­ható az istállóban. Közülük egyet Renáta, a legkisebb Berényi lány nyert tombo­lán, Nagyvázsonyiban. Melitta, a középső gyerek tizenkilenc éves. A garázs­ból két légpuskát hoz elő; büszkén mutatja, ez is apu műve. Éjszakákat töltött el, hogy az irányzékszerkezet, a célgömb a lányok igényei­nek megfelelő legyen. Me­litta és Renáta ugyanis sport­lövő, Melitta a nyílt irány- zékú légfegyveres országos bajnokságon kétszer ért el első helyezést. — Apu az MHSZ-ben 20 éve titkár, s vállalkozott az edzői szerepre. Néha még mi, a családtagok is cso­dálkozunk, honnan veszi ezt a hallatlan energiát; mindig mindenre van ideje, s amit kiad a kezéből, tökéletes ... Berényi Sándor Hatvanból került Somogyba. Az egye­tem első éveit csak úgy tud­ta elvégezni, ha éjjel dolgo­zott, nappal tanult. Ez még az ő időbeosztásával is — három órát alszik naponta! — nehéz vállalkozás volt. Minisztériumi ösztöndíjas­ként került utána először Nagyberény.be, majd a két- hely.i téeszbe üzemi állator­vosnak. A tágas házban a barát­ság, a nyíltság uralkodik. Minden tárgy nyugalmat áraszt, a valóság szépségét sugározva. A festett citera, a hasas mandolin, a hosszú láncon lógó szecessziós lám­pa, a kecses bronzszobor (esernyőt tartó lányalak), a polcon sorakozó pipagyűj­temény. Közülük talán a legszebb a pihenő vadász fa­ragott alakjával díszített táj- tékcsibuk. Az egyik szobá­ban trófeák, s gyönyörű szőr­mék, faragott rokkák, az aj­tó mellett, egy szögön fo- nendoszkóp lóg. Az italkíná­ló csavart szőlőindáit a dok­tor kovácsolta, a fakupák a saját gyártmányú eszterga­padon készültek. Míg a fa­lon függő régi gobelint cso­dálom, majdnem átesem k.ét kosárlabdán, a doktor ugyan­is aktív játékos volt, s most azon morfondírozik, hová is lehetne elhelyezni az udva­ron a palánkot. Berényi Sándor húsz éve nem volt szabadságon. A csallád megszokta, és elfo­gadta így; érzik, számára a tartalmas élet az örök tevé­kenység. Mert hát hogyan is készülhetett volna el más­képp az Alföldön látott, ke­cses homokfutó pontos má­sa, és hogyan sorjázhatnának a betűk a szemétdombon ta­lált Olimpya írógépen ismét, ha a törött, rozsdás szerke­zetet nem tette volna rend­be? A magas, szőke férfi mosolya melegséget áraszt, gondolatai lelket nyugtatok. Olyanfajta ember, akinek a barátságára büszke lehet az ember; aki életévéi példát mutat. Olyan, akit, ha törik, ha szakad, utánozni kell. Klie Ágnes Levélváltás helyett Eszmecserénk lebonyo­lítását először a postára bíztuk. Tatai Ferenc Barcsról, a Nagyhíd utca 59-ből fordult a szerkesz­tőséghez — meglehetősen szokatlan észrevételével. Írásának lényege az volt, hogy miért van még min­dig nyomsáv ahatár men­tén, miért nem szüntetik meg végre, hogy az ál­lampolgárok szabadon sétálhassanak. azon a da­rab magyar földön is ... Tulajdonképpen vála­szolhattunk volna rá, hi­szen a tény magyarázatá­hoz nem kell különösebb szakértelem. (Bár ha ösz- sze tudnám számolni, hogy ifjú koromban há­rom év alatt, nehéz fegy­verrel és járörtáskával hány száz kilométert por- 1 y áztam határőrként a nyomsáv melletti gya- logúton, talán ez a fény is hitelessé tehette volna válaszomat.) Mégis in­kább szakértőhöz fordul­tunk. A BM Határőrség politikai főcsoportfőnöke készségesen, szinte azon­nal válaszolt levelünkre. Másolatát borítékba tet­tük és elküldtük, Tatai Ferenc olvasónk címére. Hittem, hogy ez az eljá­rás, a válasz megnyugtat­ja őt... Néhány nap múlva azonban újabb ajánlott levelet küldött. Udvaria­san megköszönte a vá­laszt, és határozottan kö­zölte, hogy nem ért vele egyet. Méghogy ez a te­reptárgy (mármint a nyomsáv) nem irányul senki személye ellen! De igenis irányul, mondja „mégpedig minden ma­gyar állampolgár szemé­lyes mozgásszabadságán korlátozza. , Miért nem mehet a magyar állam­polgár a saját hazájában oda, ahova akar, és akkor, amikor akar. Sok száz polgártársam nevében kérdezem, hogy mikor számolják /öl e Rákosi- hagyományt?” Válaszolni akartam, de aztán úgy döntöttem : in­kább a nyilvánosság előtt. Ha ugyanis igaz a „sok száz” polgártárs (bár jó­magam kétlem), s ha nem a határőrizeti eszközök, hanem a Rákosi-hagyo- mányok kategóriájába so­rolja ezt a témát bárki, akkor ehhez másaknak is közük van. Ez hát a vá­laszom: Tisztelt Tatai Ferenc! Azt hittem, egy egye­nes, tisztességes válasszal helyre tudjuk állítani lel­ki egyensúlyát, el tudjuk oszlatni kételyeit. Úgy látszik, nem sikerült. Többször nem foglalko­zunk ezzel a témával: gondolom, belátja majd: a nyomsáv a Magyar Nép- köztársaság területének szerves része, határvédel­mi eszköz. Tehát nem szántóterület, nem közút. nem sétálóutca vagy ki­rándulóhely. Miként a laktanyák gyakorlóterei, a börtönök udvarai, a légvédelem bázisai és sok más objektum sem az! Megvallom — bár ma még naivnak tarthatja véleményemet —, hanem érhetem is meg, egyszer majd megvalósul a világ­ban az általános és teljes leszerelés. Saját csalá­domból is következtetek erre. Jómagam három, na­gyobbik fiam kettő, a ki­sebbik már csak másfél évig volt katona. Egyszer csak elfogynak az évek . .. Oldódik a nemzetközi légkör, a szembenállás eresztékei lazulnak, s ha nem akarja magát az em­beriség eltüntetni a föld színéről, jobbik eszének okvetlenül meg kell jön­nie. Tehát hiszem, hogy egyszer majd nem lesz veszély, a nemzet sem szorul védelemre. De ez még messze van ... Ügy gondolom, akkor is lesz majd országhatár (hogy megőrizhessük magyar­ságunkat), és lesz „senki földje” is, amely most is ott húzódik a határ men­tén, a nyomsáv mellett. Leginkább azzal döb­bentett meg, amit a „ma­gyar állampolgár személyi mozgásszabadságának korlátozásáról” mondott. Nem tudok róla, hogy engem például valami­féle „előjog” illetpe meg hazámban, de én oda me­gyek ebben az országban, ahova akarok. Igaz, nem léphetek a fűre, a virágos járdaszegélyre (mások a tilalom ellenére is meg­teszik); nem léphetem át a törvények kerete,t (so­kan ezt a tilalmat is sem­mibe veszik). A nyomsá- vot viszont ezután sem lépheti át büntetlenül sen­ki. De ennek semmi köze sincs a mozgásszabadság korlátozásához. Elmehet nyugodtan Berzencére. Nagyatádra, Budapestre, Nyíregyházára, sőt a szomszédos Jugoszláviá­ba, vagy akár Kanadába, Japánba is — ha van- rá pénze. Előfordulhat vi­szont, hogy nem léphet be szomszédja kertjébe, és nemcsak a kerítés miatt... Ha nem vette volna ész­re: a politika jó szándék­kal, tettrekészen felsza­badította a gondolat, a véleményalkotás „moz­gásszabadságát" is. Fo­gadja el hát sértődöttség nélkül az ellenvéleményt. Úgy gondolom: a mozgás- szabadság korlátozását a világban manapság másutt és másképp szokták föl­emlegetni, nem is ok nél­kül ... Végül kérem, lássa be: nem árt, ha az ember né­ha hagyja magát zavar­tatni a tények által. Őszinte tisztelője: Jávori Béla Taszár, Széchenyi utca. Felüdülés végigmenni a zöld lombú fákkal, takaros há­zakkal szegélyezett járdán. „Hónaitokat is el tudnék itt tölteni” — gondolom. Dániel Gyula tanácselnök nemcsak hónapokat tölt el itt, hanem éveket, sőt az életet. A szomszédos Baté- ban született, ott lakik ma is. Két éve elnöke a közsé­gi közös tanácsnak, amely Taszár mellett Baté, Kapos- homok, Kaposkeresztúr és Rákópuszta közigazgatását is ellátja. — Nehéz időszakban let­tem tanácselnök — mondta. — Akkor, amikor a tanácsok önállósága nagyobb lett, a pénzük viszont kevesebb. Ha a szőkébb környezetemet nézem, akkor sem volt köny- nyű dolgom. Elődömet, Kiss Andort tisztelet és megbecsü­lés övezte; nagy tapasztala­tával és közvetlenségével nyerte meg az emberek ro- konszenvét. Elérte, hogy a Ritkán koptatom A tanácselnök mindennapjai az íróasztalt... közös tanácshoz tartozó te­lepüléseken közösségi szem­lélet alakuljon ki. Környé­künkre azóta ,is jellemző, hogy az egyes tanácsi kör­zetekben nemcsak a szűk he­lyi érdekeket nézik, hanem a társközségekét is. — Ebben viszont az ön munkája is benne van, hi­szen megőrizni legalább olyan nehéz feladat, mint megszerezni... — Szeretek az élet sűrű­jében lenni; ritkán kopta­tom az íróasztalt. Irodából nehéz megismerni az em­berek mindennapos gondjait. Minden elképzelhető alkal­mat megragadok a közvet­len tapasztalatcserére. A ta­nácstagi beszámolók mellett részt veszek a társadalmi szervezetek tanácskozásain, a különféle fórumokon, ün­nepségeken, közösségi össze­jöveteleken is. A tanács egész munkájára jellemző a közvetlenség és a nyitottság. Előfordul, hogy éppen egy utcai beszélgetésen rende­zünk egy-egy vitás ügyet. Egy futó találkozás alkal­mával adott jótanács néha elejét veheti birtokháborítási pereknek és más vitás ügyek­nek. — Milyen egy-egy napja? — Nyolc óra előtt általá­ban már bent vagyok a munkahelyemen. Többnyi­re személygépkocsival já­rok, mert busszal nagyon helyhez és menetrendhez va­gyok kötve. Előfordul, hogy már útközben is betérek egy (sz-be vagy más olyan helyre, ahol megbeszélniva­lóm van. Itt, a tanácsnál a munkatársaim révén tájéko­zódom a legfrissebb esemé­nyekről, majd a postabontás következik, s az abból adódó tennivalók elvégzése. Egy- egy sürgős feladat változtat­hat az előre eltervezett mun­kamenetemen. Egyébként viszont már hetekkel, na­pokkal előre tudom, hogy melyük napon mit kell csi­nálnom, hiszen a feladataink jó előre meghatározottak. A tervszerű munka nálunk is követelmény. — Milyen a forgalom a fogadónapokon ? — Minden páratlan héten tartok egy fogadónapot, en­nek azonban nincs jelentő­sége. Nagyon kevesen ke­resnek föl olyan kor, hiszen sok alkalom van arra, hogy találkozzunk, s a tanácsra is bejöhetnek bármikor. Az ajtóra kiírt ügyintézési idő csupán tájékoztatásul szol­gál; ténylegesen mindig nyitva van a tanács ajtaja mindén lakó előtt. — Kicsit irigylésre méltó ilyen szempontból a taszári tanács, a városokban ezt nehezebb ilyen rugalmasan megoldani . .. — Kisebbek vagyunk, mint egy város, az igaz, és igyek­szünk is hasznosítani ennek az előnyeit. A közösségi szemlélet formálására, a la­kossággal való szoros kap­csolattartásra hagyomá­nyainkból adódóan is jó le­hetőségeink vannak. — Mi a kedvenc elfoglalt­sága szabadidejében? — Szeretek horgászni és autóversenyt nézni. Egy csendes és egy zajos elfog­laltság ... Ilyen párosítás­ban. — Hasonló végletek van­nak a képzettségében és a foglalkozásában is. Műszaki végzettséggel társadalmi jel­legű tevékenység. — A kettő jól megfér együtt. Beruházások vitái­ban hasznosítani tudom a műszaki ismereteimet és ko­rábbi tapasztalataimat. Ma már nem csodálkoznak az ismerőseim, hogy elvállaltam a tanácselnöki feladatkört. A tanácsi munkában még mindig sok a kötelező pa­pírmunka. A községi közös tanács 30 tanácstagja azon­ban ezt a mintegy 4000 la­kossal való közvetlen kap­csolattartással igyekszik el­lensúlyozni. Célratörően, gyakorlatiasan, demokrati­kusan. Mindez megmutatko­zik a dinamikusan fejlődő településcsoporton is. Kovács Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents