Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-07 / 161. szám

Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, MOLNÁR GYULANÊ , Nelli gyászszertartásán részt vettek, sírját virágaikkal borították. Köszönjük a Dózsa SE, a Kahyb, a textilmüvek, az FMV dolgozóinak, a barátoknak, a szomszédoknak vigasztaló együtt­érzésüket. A gyászoló család. * * * Hálás Szívvel köszönjük kedves ro­konainknak, szomszédainknak és a Gyivi dolgozóinak, hogy felejthetetlen halottunk, SZABÓ JANOS temetésén részt vettek, virágaikkal mély gyászunkban osztoztak. A gyá­szoló család. A Kaposmérői Latinca Sándor Mgtsz. 1988. július 7-én és 8-án az Üjmajori B—3-as táblán rovarölöszercs PERMETEZÉST HAJT VÉGRE. A rovaröloszer erős méreg; emberre, állatra veszélyes. Kaposvári Városi Tanács V. B. Termelés­Ellátásfelügyeleti Osztály (102749) Értesítjük kedves vendégeinket, hogy karbantartási munkák miatt 1988. július 10-től êi NÍVÓKER KFT várhatóan augusztus 30-ig a kis- és nagy­a kaposvári kereskedelemben fedett uszodát egy új név zárva tartjuk rendkívüli A termál fürdő kedvezmény és -strand továbbra Korrekt kapcsolattartás, is zavartalanul figyelmes, gyors üzemel. kiszolgálás. DRV Somogy Megyei Üzemigazgatóság Telefon: 13-550/184 KAPOSVÁR, Kaposvár Dombóvári u. 1. sz. (131755) (102626) A BAZIS DÉL-DUNÁNTÜLI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT GÉPÉSZETI ÜZEMIGAZGATÓSÁG VILLAMOSÜZEME érintésvédelmi, (villámvédelmi és szabványossági vizsgával rendelkező munkatársakat keres mérős munkakörbe, (Valamint villanyszerelőket, üzemviteli és karbantartó munkakörökbe, lehetőleg érintésvédelmi vizsgával, továbbá elektronikus és elektroműszerészeket Kaposvár és Siófok térségében végzendő munkákhoz. Munkásszállón szállást biztosítunk. Jelentkezés személyesen Szabó Miklós üzemvezető­helyettesnél, Kaposvár, Kanizsai u. 56. Telefon 82-13-156/13 mellék. (102564) Bútorvásár Ismét érdemes vásárolni DOMBÓVÁRON a bútorboltban. Engedményes bútorvásár július 11-től, amíg a vásári készlet tart. Kínálatunk: szekrénysorok, kárpitozott garnitúrák nagy választékban, OTP-ügyintézés helyben. Házhozszállítás. Jöjjön el ön is, és válasszon ! ÁFÉSZ igazgatósága Dombóvár (102692) NAGYÜZEMEK és KISTERMBLÖK részére eladunk: 1988 évi réti szénát, továbbá 1988. évi búza- és zabszalmát, akár ömlesztetten, akár bálázottan az előzetesen beje­lentett igény és az előzetes megállapodás szerint. Érdeklődni és igényt bejelenteni kizárólag személye­sen lehet, 1988. július 11-ig, a Somogysárd, Ady Endre u. 6. sz. alatti központunkban, munkanapokon du. 13 és 14 óra között Endrődi László növénytermesztési ágazatvezetőnél vagy a helyettesénél. Haladás Mg. Termelőszövetkezet 7435 Somogysárd, Ady E. u. 6. (131649) Felajánljuk szabad kapacitásunkat 1988-ra szakipari munkák végzésére. — Trumatic 180-as lemezmegmunkáló gépre 0,5—2 mm-ig 2x1 m-es lemezre — automata eszterga .0 3—20 mm-ig — festő (döntően beégetős festés) — galván — elox — keménykróm — horgany (elsősorban tömegáru) és egyéb galvántechnológiák : réz, nikkel, króm, ón-ólom — trafó (híradástechnikai kistranszformátor- és tekercsgyártás) MECHANIKAI LABORATÓRIUM PÉCSI GYÁREGYSÉGE Pécs, Szilva u. 1—3. 72-26-488 (102480) Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy Fonyódon, az Ady Endre u, 33. szám alatt konvertibilis valutáért árusító / DUKÁT­ÜZLETÜNKET MEGNYITOTTUK. Nagy választékkal állunk vevőink rendelkezésére híradástechnika, BMX- és egyéb kerékpárok kismotorok, különleges élelmiszerek, illatszerek, hűtők, háztartási gépek, autóápolási cikkek stb. Nyitva reggel 9-től 17 óráig. Telefon: 84-61-166 (102708) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A szcntlászlói Büzakalas/. Mgtsz, magas kent vérségö 1000 férőhelyes anyajuh-telepére ju­hász családot felvesz. Jelentke­zés személyesen Szegő Ferenc ágazatvezetönél. Cím : 7936 Szent- lászló, Rákóczi u. 8. (102586) Pénztárosi munkakörbe kere­sünk érettségizett, lehetőleg gyakorlott dolgozókat a balaton- szárszói és a lellei egységünk­höz. Keresünk továbbá a leilei egységhez egy számviteli és pénzügyi munkában jártas dol­gozót is. Jelentkezni Balaton­szárszón (Ady E. u. 2. Telefon: 40-430) a takarékszövetkezet el­nökénél, illetve' a kirendeltsé­gek vezetőjénél lehet írásban vagy személyesen. (102668) Reklámmal, csomagolóanyag- tervezéssöl és -kivitelezéssel fog­lalkozó kisvállalkozás, kiugró jutalékkal, üzletkötőt keres. Te- lcfon : 750-730 vagy 745-737. A KAPOS Kereskedelmi Vál­lalat felvételre keres számvite­li osztályára gyakorlattal rendel­kező gépi-adatfeldolgozókat és számlaellenőrt. Jelentkezni lehet a Kaposker központjában a számviteli osztályvezetőnél Ka- posvár, MájU3 1. u. 57. sz. alatt. A nagykanizsai Sörgyár sió­foki kirendeltsége azonnali be­lépéssel fölvesz számítógépes anyagfeldolgozáshoz 3 operátort kétmüszakos munkára, 1 raktá­ri adminisztrátort kétmüszakos munkára, valamint 2 adminiszt­rátort. Jelentkezni a telepveze­tőnél lehet Siófokon, a Szabadi u. 1. sz. alatt. (102641) Egész évben üzemelő üdü­lőnkbe gyakorlattal rendelkező szakácsot veszünk föl. Jó ke­reseti lehetőséget és komfortos személyzeti szállást biztosítunk. Jelentkezés személyesen, az üdülő vezetőjénél. ÉPFU-üdülő, Révfülöp, Halász u. 37. (102693) A Kaposvári Ruhagyár felvé­telt hirdet energetikus, kőmű­ves, lakatos és kőműves segéd­munkás munkakörbe, valamint fölvesz vízvezeték-szerelőt. Ér­deklődni az üzemfenntartási osz­tályvezetőnél lehet. Bérezés megegyezés szerint. A Somogy Megyei Bíróság ta­karítónőt keres. Jelentkezni a bírósági gazdasági hivatal veze­tőjénél lehet. (102661) A DUNANTÜLI REGIONÁLIS VÍZMŰ pályázatot hirdet mun­kaerő- és bérgazdálkodási terü­leten jártas felsőfokú közgaz­dasági vagy felsőfokú szakirá­nyú végzettségűek által betöl­tendő tervező-elemző munka­körre. Az IBM kompatibilis számítógépet alkalmazni tudók előnyben. A munkakör vállala­tunk munkaügyi és szociálpoli­tikai osztályán július 15-ével töl­tendő be. Bérezése megállapo­dás szerint. A pályázatokat a következő címre kérjük: DRV Siófok, Tanácsház u. 7. sze- mélyzcti osztály. ' (102697) A Községi Közös Tanács V. B. GAMESZ Mesztcgnyő, felvételre keres építésztechnikusi végzett­séggel és gyakorlattal rendelke­ző fiatal munkatársat, műszaki vezetői állás betöltésére* Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a szervezet vezetőjénél Mcsztcg- nyö, Szabadság tér 6. Szükség esetén szolgálati lakás megold­ható; ______________________(1Q2705) A boglárlellei FÜSZERT-fiók jő kereseti lehetőséggel, azon­nali belépéssel felvesz admi­nisztrátorokat, raktári munká­sokat, áruszállítókat. Jelentke­zés személyesen, a fiókigazga- tónál. (102713) A Somogy Megyei Állategész­ségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás pályázatot hirdet a nagyatádi kerületi íőállatorvosi állás betöltésére. Jelentkezhet minden állatorvosi diplomával és legalább 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező állator­vos. A pályázatokat részletes önéletrajz kíséretében az Állat­egészségügyi és Élelmiszer El­lenőrző Állomás Igazgatójának (Kaposvár, Cseri major, pf. : 126.), július 15-ig kell benyúj- tani. (102734) Kisvállalkozás magas jövede­lemmel felvesz lehetőleg gyors- és gépírni tudó SZTK-ügyinté- zőt, bérszámfejtőt. Telefon Bu­dapest 754-737, 750-730. (2403) KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet a Kaposvár, Zalka Máté u. 18. sz. alatti ez év őszén megnyitásra kerülő vas-, műszaki-, vegyesiparcikk áruháza áruházvezetői munkakörének betöltésére. Feltételek: —> legalább középfokú iskolai és szakmai végzettség, — boltvezetői gyakorlat, — jó megjelenés és tárgyalókészség, — tiszta erkölcsi bizonyítvány. A pályázat tartalmazza: az eddigi tevékenységet, a jelenlegi munkakört, valamint ,a jövedelmet és az önéletrajzot. A pályázatot a vállalat személyzeti osztályára (7602 Pécs, Megyeri út 59. Pí. ; 22.) kérjük benyújtani a felhívás megjelenését követő 15 napon belül. Szükség esetén bővebb felvilágosítással a Somogy megyei kirendeltség igazgatója szolgál. (102671) 1 MAI M mm u se Kaposvár, \ orós l sillag du. > urakor: FANTASZTIKUS LA­BIRINTUS, este 7 órakor: AZ UTOLSO CSILL ÁGH ARCOS (14). videómozi de. 9 órától nonstop I. terem: SERIFF AZ ÉGBŐL, II. terem: A RENDŐRSÉG MEG­KÖSZÖNI.Szabad Ifjúság du. 5 órakor: KROKODIL DUNDEE, este 7 órakor: VILÁGAUTÓ (14). Mozímúzeum du. fél 6 órakor: EGY TÁJFUTÓ TÉVELYGÉSEI, este fél 8 órakor: ONIMASZA I—II, Kamaramozi du. három­negyed 6 órakor: KÜLDETÉS EVIANBA (14). Nagyatád du. 5 órakor: ÁRULÁS ÉS MEGTOR­LÁS (14). este fél 8 órakor: RITZ FÜRDŐI! AZ (16). Barcs esUi 8 órakor: TEA ARKHIMÉ­DÉSZ' HÁREMÉBEN (14). BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok, teremmozi de. fél 10 és este fél 8 órakor: VIDEO- KIVETÎTO : ÖLDÖKLÉS SAN FRANCISCÓBAN, du. léi 6 óra­kor: ALADDIN. Siófoki kert­mozi este 9 és 11 órakor: ALADDIN. Fonyód, fedett kert­mozi este fél 9 órakor: RÖ­VIDZÁRLAT, fél 11 órakor: HANNAH ES NŐVÉRÉI (14). Balatonlelle, fedett kertmozi,.es­te 9 órakor: AZ ÖRDÖG JOBB xÉS BAL KEZE, 11 órakor: GO­NOSZTEVŐK TARSASAGA. Balatonfenyves, fedett kertmozi este 9 órakort MOST ÉS MIND­ÖRÖKKÉ (14), 11 órakor: A KOBRA (16). Balatonszemes, fedett kertmozi este 9 órakor : A HÁROM AMIGÓ. Balaton­szárszó, fedett kertmozi este 9 órakor: A SZAKASZ (16), 11 urakor: A HALÁLOSZTO (18). Zamárdi, fedett kertmozi esne 9 órakor: FANTASZTIKUS LABI­RINTUS. ^alatonboglár du. fél 6 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE (14), este 8 órakor: BETTY BLUE .(19), 10 órakor: VIDEO- KIVETÍTŐ : FÉLKEZU BOK­SZOLÓ. BalatQnmária este fél 8 órakor: HUPIKÉK TÖRPIKÉK. fél 10 órakor: A BEVERLY HILLS-I ZSARU (14). TELEVÍZIÓ Budapest I 8.55: Tévétorna. 9.05: Tele­doktor. 9.15: Szia, Mami. 9.45: Szünidei matiné. 10.10: Csak gyerekeknek! 10.40: Allatkertek 2000-ben. 14.45: Bartók Béla ha­zaérkezett hamvainak végső nyugalomra helyezése; 16.00: Bartók: Concerto. 16.40: Hár­mas „csatorna”. 17.25: Hogyan közlekedjünk autópályán? 17.35: Telesport. 18.00 : Uj reflektor magazin. 18.55: Tévétorna. 19.00: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.30: Híradó. 20.15; Szomszédok. 20.45: A Panoráma különkiadá­sa. 21.45: Karel Capek: A Mak- ropu losz-ügy. Budapest 2 18.00: Správy. 18.05: Mozart. 19.30: Csodás világ. 19.40: Ecra- nul nostru. 20.15: Jacques Cous­teau első hetvenöt éve. 21.35: Híradó 2. 21.55: A bölcsész­tábornok. Osztrák Tv 1 , 9.00: Hírek. 9.05: Alpok-Adria magazin. 9.30: Tájak és embe­rek. 10.00: Mi, emberek. 10.30: Apám, a színész. 12.05: Homo technologicus. Rajzfilmsorozat. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hí­rek. 13.05: Mi. 15.15: Szünidei műsor: A láthatatlan — tudo­mányos-fantasztikus sorozat. 16.05: Erdei otthon. 16.30: Gyer­mekműsor. 17.05: Gadget fel­ügyelő. 17.30: Az orvvadászat. Kalandfilmsorozat. 18.00: Mi. 18.30: Tv-híradó. 20.15: Show tur­mix. 21.55: Aki mindent akar— amerikai film. 23.55: Mannix. 0.40: Hírek. Osztrák Tv 2 16.00: Szünidei verkli.- 17.00: Zöldcllő környezet. 17.15: A hegycsúcs a ccl. 18.00: Futball -r totó. 18.30: Körzeti stúdiók műsora. 19.00: Tv-híradó. 20.15: Belföldi riport. 21.05: A Denver Klan-dinasztia. 21.55: Oldalpil­lantások. 22.00: Tv-híradó. 22.22: Az. utolsó nyár. 23.25: Minden lehetséges. Komédia. 0.35: Hí­rek. Jugonlév Tv 1 8.55: Műsorismertetés. 9.00: A kis Nada. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hí­rek. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. "16.50: Plusz műsor. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és be­tűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Színkép. 20.55: Kiválasztott pillanat. 21.00: Könnyűzenei adás. 21.45: Tv- napló. 22.05: Plusz műsor. 23.45: Hírek. Jugoszláv Tv 2 16.30: Magyar nyelvű tv-napló. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Filmoszkóp. 22.-30: Hírek. 22.35: Olvasmány. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Tíz. perc a turizmus­ról. 8.30: Beszélni nehéz. 8.42: Az MRT gyermekkórusa éne­kel. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. TI.00: Virginia Zeani operaáriákat énekel. 11.34 : A Pickwick Klub. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. 13.00: Nagy mesterek ka­marazenéjéből. 14.00: Hírek. 14.10: Draskóczy László: Nép­dalszvit. 14.20: Bartók haza­térése. 14.50: Bartók Béla ham­vainak ünnepélyes elhelyezése. 16.00: Hírek. 16.05: Szívesen hallgattuk. 17.00: Egy képviselő noteszéből. 17.25: Ipargazdák. 17.30: Népdalfeldolgozások. 17.49: Népszerű opercitkettősök. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.23: Esti magazin. 19.05: Az Esti ma­gazin melléklete. 19.23: Bartók Béla. 20.4j: Herencsár Viktória cimbalmozik. 21.00: Népszerű muzsika. 21.30: Korkóstoló. 22.00: Hírvilág. 22.30: Barango­lás régi hanglemezek között. 22.49: Ez az a ház. 22.59: Tü­körképünk 37 darabban. 23.29: Cherubini operáiból. 24.00: Hí^ rek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30— 6.00 : Reggeli zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.05: Napraforgó. 9.00: Hírek. 9.05 : Opérettkettósök. 10.00: Rivaldafényben. 11.00: Hí­rek. 11.05: Világújság. 11.10 : Térkép cs útravaló. 11.30: Ba­laton rádió. 12.00: Hírek néme­tül, óroszul és angolul. 12.10: A népművészet ifjú mesterei. 13.00: Hírek. 13.05: A kincses sziget. Gyermekeknek. 13.35: S zív. 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00: A Szabó csa­lád. 14.30: Nóták. 15.00: Hírek. 15.05: Névforduló. 15.20: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonsá­gaiból. 15.40: Köszöntünk, dal­nok! 16.20: A Rock Gyermekei klubja. 17.00: Hírek. 17.05: Sze­ren csccsiMörlök. 19.00: Hírok. 19.05: A Poptarisznya dalaiból. 20.00: Kérted — hallgathatod! 20.25: Rólunk van szó! 20.30: Slágerlista. 21.00 Hírek. 21.05: Az arány szamár. 21.34: Archí­vumunkból. 21.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Sze­gedi karc. 23.00: Hírek. 23.10: Rockpanoráma. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RADIO 6.00 : Muzsikáló reggel. 9.08: Szenthelyi Miklós hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 10.51 : A Benkö-dixieland ját­szik. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Magyarán szólva. 11.25: Kama­razene. 12.41 : Zenekari muzsi­ka. 13.00: Hírek. 13.05: A heavy metal kedvelőinek. 14.00: Hoff­mann meséi. 15.00: Bemutatjuk új fúvósfolvélelelnket. 15.20: Év­századok muzsikájából. 16.59: Nagy siker ,volt. 18.30: In lim- ba materna. 19.00: Hírek. 19.05: XIII. nemzetközi Bartók Béla- kórusverseny. 19.35 : Respighi : Rossiniana-szvit. 20.00: A doktor bácsi. 20.05: Goszty Szilvia ária- estje. 21.15: Dzsessz. 21.43: Üj lemezeinkből. 22.30: Vujisies Ti­hamér : Kurucok emlékezete. 22.43: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents