Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-25 / 176. szám

Gyászjelentés Mélységes nagy szomorúsággal és fájdalommal tudatom, hogy szeretett jó férjem, HÉBER GYÖRGY aranydiplomás okleveles építészmér­nök életének 83. évében — hosszan tartó, súlyos betegségben, mégis vá­ratlanul — mindörökre megpihent. A római katolikus egyház szertartása szerint a kaposvári Nyugati temető ravatalozójából a családi sírboltba te­metjük, szűk családi körben, július 28-án 14.30 órakor. A gyászoló család és a kiterjedt rokonság. Köszönetnyilvánítás Hálós szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik IFJ. PAAL LASZLO búcsúztatásán részt vettek, virágaik­kal, koszorúikkal és együttérzésükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. • • • CSAK ERNŐ elhunyta alkalmával a megnyilvánuló részvétért kívánunk köszönetét mon­dani mindazoknak, akik a temetésen részt vettek, utolsó útjára kísérték, sírjára a kegyelet és megemlékezés virágait, koszorúit helyezték, gyá­szunkban személyes megjelenésükkel vagy távirattal osztoztak. Felesége, Csák Ernőné, fia, Csák Roland, uno­kái, Csák Teodóra és ifj. Csák Roland. • • • Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak a rokonoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk nagymamánk, anyósunk, KISS JANOSNÉ Fias Irén temetésén részt vettek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló csa­lád. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, bará­toknak, szomszédoknak, ismerősök­nek, munkatársaknak, akik drága, jó férjem, édesapám, apósom, nagy­apánk, SIMON ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. EXPRESSZ Fonyódon épülő nagy családi ház 130 négyzetméteres, kb. 70 százalékig kész, 200 n-öles, közmű­vesített telken, (te­tőtér + 32 m2-es pin­cerész) , építőanya­gokkal együtt eliadó. 1 400 000 Ft 4- 500 000 Ft OTP, vagy OTP- öröklakásra cserél­hető Keszthelytől Siófokig. (Ráfizetést kérek.) Fonyód. Pf: 53. (125146) Eladó kertes csa­ládi ház azonnali beköltözéssel : To­ponár, Gagarin u. 32. Érdeklődni na­ponta 12 óráig le­het a 16-244-es tele­fonon 17 óra után a fenti címen. TG-s Dacia eladó. 60 000 Ft-ért. Érdek­lődni : Kaposvár, Szondi u. 26. II. 7. Kovács. 17—19 órá- lg. (9729) Nissan Cherry 1,3 GL metálkék, 5 aj­tós, 3,5 éves gépko­csi — rendkívül megkímélt állapot­ban — igényesnek eladó. Telefon : 84/U- 547, egész nap. (125134) Cj ARO — 4X4-es, csukott — eladó. Érdeklődni a siófo­ki 10-974-es telefo- nom_______(125202) IY-os írsz. Zsigu­li lejárt műszaki vizsgával eladó. Ér­deklődni : Sávoly, Kossuth u. 2. ________________(399065) Hosszúplatós IFA sürgősen eladó. Ér­deklődni : Táncsics M. u. 15. Dorottya büfé. (399102) 3. osztályos szak­középiskolás lányom mellé matematika javítóvizsgára fel­készítőt keresek. Vá­laszt a 399104. szám­ra, a kaposvári hir­detőbe kérek. (399104) Házfelügyelő há­zaspárt keresünk 64 lakásos, 10 emeletes társasházba. Két­szobás, összkom­fortos szolgálati la­kást + fizetést biz­tosítunk. 35—40 év közötti, univerzális házaspár jelentke­zését várjuk „Sió­fok” jeligére a sió­foki szerkesztőségbe. (125204) Lakatos szakmun­kást vagy vasas szakmában jártas segédmunkást föl­vennék. Tolnai Ká­roly, Boglárlelle, Ta­kács Sándor u. 50. ________________(399103) Sürgősen keresek gyakorlott kötött­áru-összeállítót. Cím: dr. Soproniné Lengyeltóti, kórház. Telefon : 44. (125145) 50-es MTZ és új, 4 személyes sátor eladó. Peterdi Sán­dor, Somogyudvar- hely, Rákóczi u. 20. (125141) Siófok—Sóstón for­galmas helyen, víz­hez közel 36 m2-es, új üzlethelyiség (üzletsoron, a felső szinten lakáslehe­tőséggel) eladó. Ér­deklődni: Sóstó, Bél Mátyás utcai tenisz- pálya. (125149) Két jó fejős, fia­tal, jármos tehén el­adó. Pátró, Petőfi u. 48. Bebők. (125147) Eladók: RM—2-es kasza, rendsodró, ■KCR 2000-es, MTZ 30-es traktor és tar­tozékai. Nagysza­kácsi, Kossuth u. 23. (399075) Érettségivel, felső­fokú politikai és munkaügyi szak- képesítéssel rendel­kező, személyzeti ügyekben is jártas munkaügyi csoport- vezető állást keres Siófokon vagy a környékén. Ajánla­tokat „Megbízható” jeligére a siófoki szerkesztőségbe. (125131) Fiatalos, jó meg­jelenésű férfi va­gyok. Megsimer- kednék házasság céljából minden ká­ros szenvedélytől mentes hölggyel (58—65 éves korig), aki hozzám költöz­ne. Egyedül élek a Balaton déli oldalán saját, több szobás házamban. Az anya­giak rendezettek. Kocsim van. Köl­csönös szeretetre, megbecsülésre, nyu­galomra vágyom. Tartozni kívánok valakihez. Külföldi utazást kedvelő fa­lusiak is írjanak ! Leveleket „Kedve­sem nagyon várlak 9766” jeligére a ki­adóba kérek. Fény­képes levelek előny­ben. (9766) INGATLAN 2,5 szobás szövet­kezeti lakás eladó készpénzért plusz OTP-átvállalással. Érdeklődni 17 óra után és hétvégeken: Kaposvár, Honvéd u. 3. IV. emelet 3. ajtó. (382886) Kétszobás, erké- lyes, tehermentes OTP-öröklakás el­adó. Kaposvár, Bé­ke u. 17. I. em. 3. Erdekődni : hétfő- szerda, 19 óra után. _________________(9347) A zonnal beköl­tözhető, 2,5 szobás, gázos, nem panel lakás eladó kész­pénzért + OTP-át­vállalással, garázzsal vagy anélkül. Lu­kács, Kaposvár, Za- ranyi-ltp. 12. fszt. 1. (9814) ]ÁRMÜ Audi 80 — 5 éves, turbó dízel — friss műszakival eladó. Telefon: 72/83-369. (382720) TATRA 613-as sze­mélygépkocsi friss műszakival eladó. Érdeklődni a 84-60- 188-as telefonon. _______________(124867) U C-s Wartburg friss műszakival el­adó. Balatonújlak Balaton u. 22. ________________(125002) Platós Zuk eladó Rákócziéknál : Ka­posvár, Egyenes! út 13. (382665) Fixplatós IFA (ponyvázott) tarta­lék alkatrészekkel, jó műszaki állapot­ban, a 88. év végé­ig érvényes műsza­kival eladó. Érdek­lődni Bolhón az ital- boltban. (382667) 412-es Moszkvics lejárt műszakival — üzemképes — eladó. Bőszénfa. Dózsa u. 21. Sárán. (382678) Eladó friss mű­szakival 1100 cm3-es Opel Kadett. Érdek­lődni: Nagyatád, Tollcsárda. Irányár : 30 ezer Ft, (124945) Vennék Mercedes- roncsot a (forgalom­ból kivont) forgal­mi engedéllyel együtt. Kaposvár, Kaposfüredi út 142. Telefon : 20-890. (382624) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Balatonfölvári Nagyközségi Közös Tanács V. B. pályáza­tot hirdet műszaki csoportve­zetői munkakör betöltésére (mű­szaki főiskolán szerzett magas­építési képzettség szükséges ; műszaki előadói munkakör be­töltésére (középfokú műszaki képzettség). A tanácsi gyakor­lattal rendelkezők előnyben ré­szesülnek! Bérezés: a kulcs­szám figyelembe vételével, meg­egyezés szerint. Pályázni a szerv vezetőjénél lehet írásban, rész­letes önéletrajzot mellékelve, 1988. július 31-ig. Cím: Petőfi u. l. Telefon: 40-114._________(102770) A DÊLVIÉP Vállalat fölvesz gépjárművezetőket az alább fel­sorolt képesítéssel, telephely- megjelöléssel: (egy-egy főt) „D”- vizsgával ROBüR-autóbuszra kisbárapátl . telephelyre, ,,D”- vizsgával váltónak az alsóbéla- telepl építésvezetőségre, „C—E”- vizsgával kaposvári telephelyre, „D”-vizsgával Somogy megyébe váltónak, építőipari nehézgép­kezelői vizsgával mixer teher­gépkocsira, változó munkahely­re. Jeletkezés : DÊLVIÉP, Ka­posvár, Raktár u. 13. sz. alatt, a szállítási csoportvezetőnél. (10289" — A TELEKABEL KSZ siófoki kirendelt*égé vállalja közösségi és egyedi műholdvevős antenna­rendszerek telepítését, üzembe helyezését, forgalmazását Kiváló képminőség, garancia ! Szaktanácsadás, információ: Siófok, Kelő u. 43. Telefon: 84-13-415, 14—18 óráig. (1246X8) IZ-s frsz. 1200-as Zsiguli eladó (ka­rambolos). Mernye, Lenin u. 94. ________________(382800) Eladó TM-es Dacia — friss műszakival — felújított ka­rosszériával, tető­ablakkal, vonóho­roggal, rádióval együtt. Érdekődni : Fonyód, Sándor u. 81. Egész nap. (9820) IR-es, felújított 1200-as Lada (1989 júliusig műszaki- zott) eladó. Kapos­vár, Latinca S. u. 7. sz. 18 óra után. Pá- novics. (9832) ÁLLÁS Hétvégén Kapos­váron nagytakarí­tást vállalok. Ven­déglátásban is jár­tas. Ajánlatokat „Ügyes” jeligére a 382659. számra a hir- detőbe. (382659) Fiatal, megbízható rendezett családi kö­rülmények között élő festő szakmun­kásokat fölveszek jó kereseti lehető­séggel. Ajánlatokat a 382975. számra, a kaposvári hirdető- be kérek, (382975) Vízvezeték- és épületlakatos szak­mában jártas vil­lanyszerelő szak­munkás „B” kate­góriás jogosít­vánnyal elhelyez­kedne Balaton­parti üdülőben vagy szállodában karban­tartónak. Szállás szükséges. Ajánla­tokat „Univerzális 9761” jeligére, a ki- adóba kér. (9761) Kőművest, festőt, jogosítvánnyal ren- dekező segédmun­kást fölveszek. Szé­kely, Kaposvár, Kis­faludy u. 41/a, (399034) Kőműves, ács szakmunkást és se­gédmunkást állan­dó munkára fölve­szek magas kerese­ti lehetőséggel. Kompák István, Ka­posvár, Szondi u. 20. Este 6—8-ig. (399064) EGYÉB MTZ 82-es és 50-es traktor eladó. Lá- bod. Hosszúfalvi u. 118. (124979) Eladó 15 db 24X15 cm-es fenyőgerenda és egy 5 tonnás IFA billenős pótko­csi. Nagyberki, Le- nin_u;_17;__(382718) S 100-as Skodához új karosszériaele­mek eladók. (Sár­védők, homloklap, küszöbök jobb hát­só ajtó.) Kaposvár, Bartók Béla u. 90. sz. 17 óra után. (382716) 3 mázsás üsző­borjú eladó. So- mogyjád, Hunyadi u. 12. (382699) Fekete cocker- spamieUel fedezést vállalok. Balaton- szemes, Toldi u. 17. (382701) Városközpontban 42 m2-es, nagy for­galmú presszó el­adó. Ajánlatokat a 382722. számra, a ka­posvári hirdetőbe kérek. (382722) Yamaha PS 200-as szintetizátor eladó. Érdeklődni egész nap : Felsőmocsolád, Rákóczi u. 18. (382640) Garázs eladó vagy bérbe vehető Kapos­váron a Berzsenyi utcai garázssorban. Érdeklődni : Len­gyeltóti, Csokonai u. 27. Telefon: 72, Pápai. (124941) Házasságközvetítés, élettárs, szabad­időpartner. Kérje ingyenes tájékoz­tatónkat! Kapcso­lat, Szombathely. Pf. 283. _______ (102317) É pítők, figyelem! Bontásból tégla, fa­anyag és egyéb anyagok eladók. Ka­posvár, Arany J. tér 1. (a volt Fácán vendéglő), vala­mint Budai Nagy Antal u. 5. sz. alatt, a vasútállomással szemben;____j9342^ Esküvői ruhák kölcsönzése : Fo­nyód Sándor u. 38. Szombaton is ! (124841) Marcali közontjá- ban 2 éve üzemel­tetett — egész évben üzemelő — eszpresz- szó drinkbár eladó. Marcali, Lenin u. 20. (382853) Eladó nagy telje­sítményű daráló és egy építkezési fel­vonó. Cím : Nagy­atád, Somogyszo- bi út 38/a. (9582) Kétszemélyes he­verő és 2 fotel el­adó. Kaposvár, Hon­véd u. 18/A, II. 1. Tímár Boldizsár. Ér­deklődni 15 óra után. (9719) Építők, figyelem ! Bontásból származó tégla, 10 méter hosz- szig minden méretű faanyag (steier fe­nyő), ajtók, ablakok nagy mennyiségben eladók Kaposváron a volt gyapjúraktár­nál, a felüljáró- építkezés mellett. Te­lefon: 10-331, Kapos­vári Dózsa SE. (9763) 50-es MTZ-traktor rendszámos, eladó. Berzence, Május l. U. 14. (382876) Eladó egy K—25­ös zetor hátsó gu­mi. főtengely, for- gattyús csapágyak, vezérműtengely, hid­raulika, egy pár komplett Csepel- hüvely (alig hasz­nált). Érdeklődni: Tarany, Szent Ist­ván u. 21. 7514. (125124) Eladó Borodin műbőr ülőgarnitú­ra áthldalós szek­rénysor, kétszemé­lyes heverő. Érdek­lődni 18 óra után : Kaposvár, József Attila utca 20. (382994) Jagdterrier kis­kutyák sporttársi áron eladók. Zi- mány, Táncsics u. 3. (9785) Bontásból szárma­zó kis- és nagymé­retű tégla, 40X40-es pala eladó Bőszén- fán. Ugyanott da­rabtégla és szarufa is olcsón kapható. Kaposvár, Toponári út 18/a, 19 óra után mindennap. Orbán. (9811) Betegség miatt sürgősen eladó egy ló, kocsi, szerszám. Érdeklődni : Bala­tonszentgyörgy. Berzsenyi u. 45. (102858) KLAUDIA esküvői ruha­kölcsönző BARCS, Bajcsy­Zsilinszky u. 70. (124878) A MÁV Pécsi Igazgatósága közli, hogy 1988. július 26-án 0 órától július 29-én 18 óráig a siófok—zamárdi felső vonalszakasz felsővezetékén 25 000 V feszültséggel a postai hírközlő kábeleken zavartatás! mérést végez. A fenti Időpontban ezen a szakaszon a villamos felsővezeték 2 (kettő) méteren belüli megközelítése életveszélyes, ezért tilos! (102875) Tisztelt Ügyfeleink! A Kaposvár, Honvéd u. 14/b szám alatti Patyolat-felvevőhelyünket július 31-én bezárjuk. Kérjük, hogy ott lévő ruhaneműiket szíveskedjenek kiváltani. Az Itt leadott ruhaneműket augusztus 1-jétől az I. sz. vegytisztító szalonban — Kaposvár, északnyugati szolgáltatóház — válthatják ki. Somogy Megyei Patyolat Vállalat KAPOSVÁR, Dombóvári út 1. (102868) Hitelakció az olimpia jegyében július 25-től szeptember 15-ig a Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat pécsi kaposvári tolnai siófoki boglárlellei fészek Áruházaiban 72-10-558 82-11-196 74-40-236 84-11-303 és 84-50-648 telefonszámú színes televíziók és egyéb 10 000 Ft fölötti értékű híradástechnikai cikkek 25 százalék előleg befizetése után 12 havi részletre kaphatók Ezenkívül más, 10 000 Ft érték fölötti áru vásárlása esetén rendkívüli kedvezmény, részletfizetési lehetőség a vételár 25 százalékának befizetése után 12 havi törlesztéssel. Erre vonatkozóan FÉSZEK ÁRUHÁZAINK a helyszínen nyújtanak bővebb felvilágosítást. Keresse föl egységeinket! (102862) Értesítjük tisztelt bérlőinket és ügyfeleinket, hogy a TV-ANTENNA­üzemegységünk elköltözött UJ CÍME: Kaposvár, Nyár u. 23. Telefon: 11-333 17-850 CB: LSB—31 IKV—5 Hibabejelentéseket a fenti címen lehet tenni mindennap 8^tól 20 óráig. IKV gépgazdálkodási és szállítási osztály. (131753) A SOMOGYI ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG ZSELICI ERDÉSZETÉHEZ (Kaposvár, Cseri major) Az állás betöltéséhez érettségi és társadalombiztosítási ügyintézői tanfolyam szükséges. Gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni az erdészet igazgatójánál vagy a SEFAG személyzeti és oktatási osztályán lehet (Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 21.). (131779) LakósálTak gazdag választékából vásárolhat Kaposváron, a Május 1. utcai sportszerbolfban Claudia (4 személyes) 11 800 Ft Krisztina 77. (4 személyes) 13 400 Ft Monaco (4 személyes) 8 100 Ft Tahiti (5 ' személyes) 15 200 Ft Granada (4 személyes) 9 600 Ft Rosetta (4 személyes, túra) 5 800 Ft (102797) A KAPOSVÁRI ruhagyár FÖLVESZ gyakorlattal rendelkező varrómunkásokat jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán lehet. (102849) Értesítjük kedves vevőinket, hogy a PANNONVIN Borgazdasági Kombinát megnyitotta discont botiját CÍM: Kaposvár, Bartók Béla u. 4. Nyitva tartás hétfőtől péntekig VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! de. 9—11 du. 2— 6 (131780) A TUNGSRAM RT. ELEKTRONIKAI GYÄRA fölvesz TUNGSRAM 1> kétműszakos munkarendet vállaló női munkavállalókat — kiemelt kereseti lehetőséggel — termelőüzemi munkakörbe. Jelentkezés: a gyár felvételi irodájában: Kaposvár, Izzó u. 3. Telefon: 14-511/101-es mellék. (102758)

Next

/
Thumbnails
Contents