Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-25 / 176. szám

1988. július 25., hétfő Somogyi Néplap 3 A régivel keverik új búzát A hét közepére befejeződik az aratás Aratóidő voit a hétvégén is, és megyeszerte dolgoztak a kombájnok. Ahol már be­fejezték a nyár legnagyobb munkáját — mint például Csofconyavisantán —, onnan a kombájnokat más tsz-ek- be irányították át, hogy mi­nél előbb végezzenek az ara­tással. — Az idén kiegyensúlyo­zott a mezőny: nincs nagyon elmaradit és nagyon előre itartó 'tsz — mondta Szörényi Ákos, a megyei tanács me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának főelőadója. — Ha tovább tart a mosta­nihoz hasonló száraz, meleg idő, akikor jövő hét közepé­re mindenütt befejeződik a:z aratás. Eddig a búza nyolc­van százalékát takarították be, a zabnak is a fele a magtárba került. A megyében a legnagyobb a búza vetésterülete: több mint hatvanezer hektár. Az őszi árpát tizenötezer hek­tárról takarították be. Ve­tették magborsót, zabot, ta­vaszi árpát, rozsot, káposz­tarepcét, lencsét és mustárt is. Az araitnivaló naponta nyolcezer-kétszáz hektárról került biztos fedél alá. Mindössze két hétig tartana csak az aratás, ha a megyé­ben található ötszáznyolc- vannégy kombájn megállás nélkül dolgozna. A betaka­rító gépek hatvanhét száza­léka naigy teljesítményű Olaas Dominator és E—516- os típusú kombájn. A megyében még nem volt ilyen jó termés búzából: hatvanezer hektárról átlago­san 4,5 tonnára számították. Az aratás befejezéséhez kö­zeledve a szakemberek en­nél többet, héktáronlként 4,8 tonnát várnak. Jól fizetett a rozs, az őszi és a tavaszi ár­pa is. Az aratás befejezése után már új gabonát őrölnek a kaposvári malomban. Egye­lőre azonban még a régivel keverik. A most learatott búzát augusztus végéig érle­lik, azután 'garatra küldik, hogy fehér liszt legyen be­lőle. Az új (gabonából készült lisztet akkor kapják tisztán a pékek. TBRVEZIK A DOROTTYA ÉS A KAPOS FELÚJÍTÁSÁT Megöregedtek a kaposvári szállodák Mi vonzza a turistákat Ka­posvárra? Vida Árpád, a Dorottya Szálló igazgatója: — Kaposvár nem idegen- forgalmi központ- Fel lehet sorolni jelentős helyeket a városban és környékén, aho­vá szívesen jönnek az embe­rek, de ez nem vetekszik például Pécs vonzerejével. A forgalmat inkább a Balaton­hoz való közelség határozza meg. Vásárolni, kirándulni jönnek ide rossz idő esetén, és ez csupán egy-két napos programot jelent. A szállo­da kihasználtsága körülbelül 40 százalékos. Az idén, saj­nos, közel sincs annyi ven­dég, mint tavaly: jelentősen visszaesett a belföldi turiz­mus. A szállodánk elég drá­ga, ezért más lehetőségeket választanak a vendégek. A tavalyi szervezett csoportok is visszamondták a szerző­dést. Nem jönnek már a szovjetek, a lengyelek és az NDK-beli turisták sem. Akik kirándulni jönnek, azok Szennába látogatnak el vagy a lovaglási lehetőségeket ke­resik. A legjelentősebben üz­leti céllal utaznak ide, s amíg tárgyalnak, nálunk szállnak meg. A 49 szobából 31-ben nincs fürdőszoba és ez óriási gondot jelent; emi­att zárjuk be többek kö­zött a szállodát december végén, és akkor nagy arányú felújító munkába kezdünk. A Kapos Szálló hasonló gondokkal küzd. A fürdőszo­bahiány meghatározó a for­galom szempontjából. Nin­csenek szervezett csoportja­ik, akik voltak, lemondták a szerződéseket. Nem számít­hatnak a belföldi forgalomra sem, mert az embereknek kevés a pénzük. Jönnek kül­földiek, főleg németek, de csak pár napig tartózkodnak itt. Nagyobb látogatottságra vásárok, különböző verse­nyek, rendezvények alkal­mával számíthatnak. A leg­nagyobb a forgalom az őszi időszakban a Kapósban, és az is vállalati, üzleti célú. A Somogy Megyei Vendég­látó Vállalat elhatározta: fel­újítja a szállodát. A régi épület nem felel meg a mai követelményeknek. A Csokonai-fogadó fiatal létesítmény. Szállóvendégei számára főleg a lovaglás, a szennai falumúzeum a fő vonzerő. Itt is sok a hivata­los úton levő vendég. Nem­rég például az állattenyész­tési kar vendége volt egy húsztagú francia csoport; lo­vagolni jöttek. A fogadó olcsó, tiszta, han­gulatos, csak itt is hiányzik a sokat emlegetett fürdőszo­ba. Huszonegy szobából hét­ben van csak. Az Ibusz fizetővendég-szol­gálata százhúsz személyt tud elhelyezni. Kurdi Ferenc iro­davezetőtől tudom : jövőre tervezik, hogy színházlátoga­tással egybekötött programo­kat szerveznek. Elküldték ajánlataikat a környező szo­cialista országokba is, és igyekeznek változatos pihe­nési és szórakozási lehetősé­geket nyújtani. Mindenütt megkérdeztem : elég-e vagy sok a szálloda Kaposváron? Egybehangzó volt a vélemény: előfordul, hogy telt ház van, de az is, hogy nagyon kevés a vendég. A mennyiségnél azonban sokkal fontosabb a minőség, és ezzel a kaposvári szállo­dák nem dicsekedhetnek. Zs. É. Üdülőhelyi fórum Fonyódon és Fenyveson Sok a feladat, kevés a pénz Hétvége az ügyeleteken Gyerekek a liftben — Gázriadó Kaposváron - Sok a lopás a Balatonon Üdülőhelyi fórumot tartott a hétvégén a Fonyódi Nagy­községi Közös Tanács és a nagyközségi népfrontbizott­ság. Egyik nap a fonyódi sportcsarnokban, a másikon a balatonfenyvesi művelődé­si házban tájékoztatták az üdülőtulajdonosokat a tanács tevékenységéről és terveiről, a múlt évi fórumon elhang­zott észrevételek és javasla­tok hasznosításáról, a ren­dezési terv korszerűsítéséről. A szervezők jól választot­ták meg az időpontot: mind­két nap este 8 órakor kezdő­dött a fórum. Ehhez képest azonban — s figyelembe vé­ve, hogy a térségben mint­egy 9 ezer üdülőingatlan van — viszonylag kevesen vet­tek részt az eseményen Fo­nyódon körülbelül kétszázan, Fenyvesen mintegy kétszáz­ötvenen hallgatták meg a tá­jékoztatót, s vettek részt a vitában. A fenyvesiek körében vi­hart kavart a televízió „Ab­lak” című műsorának egyik információja arról, hogy né­hány nyaralóház lebontásra ítéltetett. Dr. Komáromi Jó. zsef tanácselnök alig győzte csillapítani a kedélyeket: a hír nem igaz. A hangulat mindenesetre paprikás volt Fenyvesen a továbbiakban is. Hogyne lett volna az, amikor a tá­jékoztatóban olyasmiket hal­lottak, hogy a tanács tele van jó szándékkal, viszont nincs pénze. Tennivaló sok lenne: Fenyvesen el kellene kezdeni a szennyvízcsatorna kiépítését, folytatni kell a csapadéklevezető árkok rendbe tételét és tovább­építését, több pormentes út­ra lenne szükség — egy sor olyan feladat, amelyhez ál­lami támogatás szükséges. A tanács az idegenforgalomból nem kapja vissza azt az ősz- szeget, amely a fejlesztések­hez szükséges, az állami tá­mogatás mértéke és időpont­ja pedig bizonytalan. Ezt egyetlen nyaralótulajdonos sem hallja szívesen. Azt vi­szont figyelembe kell ven­niük, amire országos hatás­körű döntés született: a par­ti sétány kialakításáról nem a községi tanács döntött, ám ez ellen is sokan berzenked­nek. Dr. Komáromi József és Várhegyi István, a nagyköz­ségi népfrontbizottság titká­ra nem vitázott: csak ténye­ket, adatokat sorolt. Azokat pedig nehéz figyelmen kívül hagyni, kikerülni. Fonyódon is hasonlók a tennivalók: itt is fejleszteni kell a csatornahálózatot és jobb közutakra van szükség. Az itteni fórum résztvevői azonban hajlottak arra, hogy belássák: mi az, ami reáli­san megvalósítható, és mi az, ami nem. A térség gondjait szaporít­ja, hogy jó néhány kis bolt és szolgáltatóegység mosta­nában zárt be, illetve olya­nok vették át az üzletet, akik magasabb áron nyújtják a szolgáltatásokat. A gondok­kal — amíg meg nem szün­tethetők — együtt kell élni. Ez az egyik legfontosabb ta­nulsága a hétvégi fórumnak. A péntek délután azzal kezdődött, hogy két gyerek beszorult a liftbe. A vész­csengő megszólalt az IKV diszpécserközpontjában és a házfelügyelőnél is. Az egy­szerű hibát könnyű volt el­hárítani.­Kaposvár, nyári hétvége. A kánikula meghatározó a város hétvégi életében. Pén­teken még nagy forgalom volt az utcákon — munkából mentek haza s bevásároltak az emberek —, szombaton és vasárnap azonban keve­sen voltak az utcán. A rendőr-főkapitányság ügyeletéhez befutó jelzések­ből is érződött, hogy ilyen hőségben a víz a vonzerő. A megyeszékhely eseményte- lenségéhez képest a Balaton- parton zajlott az élet. Sió­fokról lopást, gépkocsifeltö­rést jelentettek pénteken. Szombaton és vasárnap sem változott a helyzet: lopás, gépkocsifeltörés minden nap­ra jutott a vízparti városban és körzetében. A „csúcs” szombaton este volt. Az éj­szaka fdlyamán Balaton­szárszón egy vásározó gépko­csijából kirámoltak mintegy 50 ezer forint értékű ruha­neműt. Ugyanezen az estén a boglárlellei teniszklub rá­csát kifeszítették és elvit­tek mintegy 25 ezer forint értékben teniszütőket. Több külföldi állampolgár sátrá­ból és gépkocsijából emeltek el különböző értékeket is. Szóval a Balatonon a zsú­foltság szinte osáhítja a „za­varosban halászokat”. A rendőrséghez hasonlóan a mentőknek is főleg a Ba- laton-parton akadt munká­juk. Siófokon 14-en lettek rosszul a melegtől. Zamárdi- ban egy asszony — akinek már korábban is voltak szív­panaszai — a vízben lett rosszul, és ez a rosszullét végzetes volt. Balatonszeme- sen közúti balesetekhez hív­ták a mentőket. Szombaton izgalmat kel­tett az IKV központjában, hogy megszólalt a gázriasz­tó. A hibaelhárítók máris in­dultak a 48-as ifjúság útja egyik lakóházához. A hely­színen azonban kiderült, hogy nincs ok riadalomra: a jelzőkészülék hibásodott meg. „Gáz” nem volt. Ugyan­csak szombaton az IKV ügye­letén keresztül hívtak men­tőket egy Béke utcai házhoz. Telefon híján a liftkasból kérték az ügyelet segítségét. Éjszaka a Füredi utca 12- ben valaki vandál módon szétszedte a belső liftajtót. A tízemeletes ház lakói egy­két napig lift nélkül lesznek, mert Nagykanizsáról kell al­katrészt hozatni a javítás­hoz. Ilyen képet mutatott a me­gye — az ügyeletekről te­kintve. Nem volt teljesen gondmentes, rosszabb hétvé­ge azonban sohase legyen. Kovács Gyula Kánikula Csobod Péter fotói

Next

/
Thumbnails
Contents