Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-02 / 157. szám
1988. július 2„ szombat Somogyi Néplap 9 o «M mh ; IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS , WmawMaislllilii i 'h üü * H H msSSBsm &&1hSP ■ SZŰCS MARIANN s -%^/r jp ^j*y Jutka nagy lélegzetet vett. Érezte, ahogy megemelkedik a mellkasa. Mintha nem is az övé lenne! Még az ébrenlét határán lebegett. Nem nyitotta ki a szemét. Lassú zuhanást érzett, ahogy a semmiből egyre sajgóbb testét érzékelte. A nyakára fojtogató nyomás nehezedett. Már érezte a kezét is, a lábát. Megvagyok, gondolta. — Talán most beszélhetnék vele! — suttogta az asz- szony a nővér füléhez hajolva. Jutka fölismerte az igazgatónő hangját. Nem merte fölnyitni a szemét. — Én vagyok itt, Jutka, ne hülyéskedj ! — fogta meg a lány kezét az igazgatónő. — Ne ébresszen föl! Nem akarok fölébredni! — nyöszörögte a lány, de meg volt győződve, hogy üvölt. A nyakán átkozottul lüktetett valami. A kezével megpróbálta kitapogatni a kötést. A szemét még mindig nem nyitotta fel. — Ne mozogj! Nem szabad ! Jutka kétségbeesetten fölnézett. A plafonon megakadt a szeme egy félig lelógó pókháló, aztán mozdulatlan fejjel végigpásztázta a kórtermet. Végül az asszonyra nézett, aki erre gyöngéden megsimogatta az áttetsző, kamasz kezet. — Mi van Rózsival?! — Anyád jól van. Egy öltönyös férfi settenkedett az ágyhoz. Az asz- szony villogó szemekkel ránézett, és a foga között motyogta. — Hagyja! Majd én beszélek vele. A férfi ahogy jött, óvatos léptekkel kiment. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, odaszólt a rendőrruhásnak. — Minden rendben. Fölébredt. Az igazgatnő beszél vele. Egy óra .múlva visszajövök. — Jutka újra lehunyta a szemét. Rózsi él, az a lényeg. Fáj mindene, úgy érezte, hogy egy húsdarálóból poty- tyant az ágyba. Fejében pillanatok, üvegek, mozdulatok, szétszabdalt történések zakatoltak. — Hogy érzed magad? — Szuperül. — A lányok nagyon várnak, hogy gyere! Jutka bólintani akart, de megint belenyilalt a nyakába az előbbi iszonyú fájdalom. A lányok, gondolta, tökkelütött idióták • mind ! Zabáinak, szeretkezni akarnak, lehányják az egész világot, utálnak mindent. Miért várnák pont őt? Ez a szerencsétlen nő meg csak te- hetetlenkedik itt. pedig van három gyereke, férje, családja, kéglije, és akkor egv intézetet agyusztál. Mit turkál az ő dolgaiba? Egyre mérgesebb lett. — Minek jött ide? — Látogatási idő van. Gondoltam, megnézlek. Esetleg válthatnánk néhány szót! De ha nem, akkor elmegyek. Zelei Miklós KUPLÉ itt jár a semmi ajtón zörög verődik ablakon látom hogy nem vagyok hogy nem leszek csak úgy veszek részt mint a fűrész mint az ágy az égő nagykabátot 'fölveszem és rádadom világítunk majd jó messziről majd jó messziről Jutka megmarkolta a lepedőt. — Pisilni kell. — Várj, szólok a nővérnek! Az asszony eltűnt az ajtóban. Jutkán végigfutott a bizonytalanság. Még ez a nő is jobb, mint a pókháló. Újra becsukta a szemét. Rózsinak, az anyjának az arca lebbent elé. — Te rohadt, szemét kurva! Tibort nem adom! — hallotta az anyja rikácsoló hangját. Mi történt? Mi tört össze körülötte? Miért ilyen átkozottul szerencsétlen? Az istenért! Jöhetne már valaki! Pisilni is kéne, meg pontosan azt is tudni kéne, hogy mi történt? Az asszony egy ágytállal jelent meg. — Az az idétlen nővér közölte, hogy ki van bukva tőled. Nem tudom, hogy mivel idegesítetted föl, de ha pisilni akarsz, akkor emeld föl a sej haj ódat, és ereszd el magadat! A lány kínok között elvégezte a dolgát. Életében most. először elszégyellte magát. Szégyellte, hogy a legalapvetőbb dolgát sem tudja egyedül elvégezni. Rászorul valakire! Ö, aki fűzte a csajokat, hogy simán meg lehet szökni az intézetből, ő, aki hülyét csinált az összes nevelőből! Most az igazgatónő rakja alá a tálat, ö, aki évekig eltüttyögött az aluljárókban, senki nem igazoltatta, ő itt egy nagydarab fölmosórongy ! — Anyád mindent beismert a rendőrségen. Ne feszítsd keresztre magadat! — Mit mondott?! — Ö akart végezni veled. Sőt! Le is szúrt. — Nem igaz. Rózsi hazudik. A kés az én kezemben volt. — Valami Tibort emlegetett, aki miatt szúrt. Jutka elernyedt. Túl volt az emberi kiszolgáltatottság összes stációján. — Rózsi szeretője. Persze ezt csak ő hitte. Tibor belém szerelmes. Miatta szöktem meg. Marha jól megvoltunk. Ájultunk egyik szeretkezésből a másikba. De ezt maga nem ismerheti, hiszen három gyereke van. Anyámnak megmutattam a fiút, azt hittem, nem ismeri. Ebből lett a balhé. — Hozzak valami innivalót? — Camparit. Jéggel, ha lehet! Az asszony hamiskásan kacsintott, és kirobogott a kórteremből. Jutka egykedvűen nézte az ajtót. Jön ez, jön az, Tibor is átverte. Nincs kibe kapaszkodni. Ez a nő is elrohan, legalább nyögne valami biztatót. Hová menekülhet az ember? Ki a francba, mert a csillagos eget nem lehet megközelíteni. Pedig azok milyen átkozottul tiszta fényűik ! Talán azért olyan elérhetetlenül messziek? Bényei József Nappal jön Verdes az idő szárnya itakarj be éjszakára asszonyt melegeddel őriző két szemeddel Takarj be pirkadásig nappal jön napra másik s félelmeim fakadnak sugarában a napnak taikarj hát egész napra szükségem van hajadra estéiig a szemedre asszonyi melegedre Első világháborús emlékműveink KETTEN Rövid idő múlva kipirult arccal robogott be az asz- szony. A nővér kaszáló mozdulatokkal követte. — Ne tegye!. Gyógyszerek vannak benne, nem ihat folyadékot! — Ez illúzió, ne tegyen tönkre mindent! Kérem, hagyjon magunkra, nem lesz semmi baj! Jutka elfelejtette az összes nyűgét. Ha nem fájt volna nyakán a seb, röhögött volna. Így csak jólesően figyelte, ahogy az igazgatónő kidobta a nővért a szobából. Jó játék, gondolta, akkor folytatni kell! — Campari? — Azt szerettem volna hozni — mondta ravasz mosollyal az asszony —, de csak Cinzano volt a presszóban. — Kösz, de azt utálom. — Akkor egyedül leszek kénytelen bevedelni. — Esetleg, ha meggyszörpöt hozott vol... — Ez málna. — Na jó, egye fene! Jutka beleszagolt a pohárba. Campari volt. Meredten nézett az asszonyra. Miért csinálja ezt? Nem normális. — A lánya is lehetnék, hiszen az anyám majdnem olyan, mint maga, csak jobban tartja a formáját. De vegye tudomásul, hogy ő az én anyám! És bármi történjen vele, én • kihúzom őt a szarból! Mit akar tudni? Miért ül itt? Miért csinálja a balhét miattam? Lehet, hogy a maga lánya is, vagy a fia éppen most lesz prosti. Tökmindegy, hogy mit csinálnak! Kurvák lesznek, mert eladják magukat. Most mit néz úgy rám? Mindenki eladja a testét vagy a tudását, a nevét egy balhéhoz. Mindegy. Kurva lesz mindenkiből, mert megalkuszunk ezzel a rohadt világgal! — Ez nem így van, Jutka! — Persze, hogy nem. Szépen, tisztességesre próbáljuk igazítani a képünket. Persze, eleinte'megy is a dolog. Próbálunk mi normálisnak lenni, tömegesen szürkék, nem zavarók. De hát istenem, nem vagyunk azok! Ittam akkor este. Rózsi ész nélkül töltött, örült, hogy hazalógtam. Éppen akkor nem volt hapsija. örültünk egymásnak. És ez a hülye Tibor beállított és ... Jutka egyre jobban belelendült a történtekbe. Évek óta most először sírta el magát. Kint, a folyosón, türelmetlenül toporgott a civilruhás. Az első világháborúban a mai Magyarország területéről a hozzávetőleges adatok szerint a harcmezőn 160 000 katona esett el. Ebben a számban nincsenek benne azok, akik a fronton szerzett betegség vagy sebesülés következtében veszítették életüket, megrokkantak vagy hadifogságba estek. Veszteségünk roppant nagy volt. Ez a felismerés indította arra az Országgyűlést, hogy — többek között e sebeket némileg enyhítendő — már 1917 tavaszán megalkossa „a háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről” rendelkező 1917. VIII. törvénycikket (az uralkodó 1917. április 19-én szentesítette). A törvény indoklása hangsúlyozza, hogy mindenkinek kötelessége megörökíteni az elesettek emlékét, s rögtön előírja, miként: „... Ennek alkalmas módja, hogy minden község (város) a saját területén létesítsen olyan emlékművet, amelyre a haza védelmében elesett hős fialnak nevét maradandóan bevésse...” A körrendelet 1917. szeptember 20-án jelent meg. A nemzet hamarosan belépett a világháború utolsó esztendejébe. A háború elveszett, az országot ellenség szállta meg. A forradalmak, majd a területcsonkító békediktátum légkörében megfeledkeztek a hazáért elesettek emlékének megörökítéséről. Mert — talán — becsületük is devalválódott az itthon maradottak szemében. Pedig sem a honvédek, sem a közös hadsereg katonái nem voltak rossz katonák. Nem ők veszítették el a háborút. Azután a nemzet lassan magához tért. Még hatályban volt az 1917. VIII. <tc., amelyre alapozva, annak végrehajtására a belügyminiszter kiadta az 1924. évi 247.000 BM számú körrendeletét a „hősök emlékének megörökítése körül követendő eljárásról”. Ebben pontosan szabályozta a hősi emlékművek felállításának rendjét. A kultuszminiszterrel egyetértésben megalakították a „Hősi Emlékműtervek Bíráló Bizottságát” a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium művészeti ügyosztálya kebelében. A község (város) képviselőtestülete (törvényhatósági bizottsága) csak ezután hagyhatta jóvá, s köthetett szerződést a művésszel... Ma csaknem minden faluban, városban áll világháborús hősi emlékmű. Ezek a hol szerencsés kivitelű, szép alkotások, hol művészileg kevésbé értékes, de jószándékú művek arra figyelmeztetnek: minden magára valamit adó nemzetnek meg kell becsülnie azokat, akik a legértékesebbel, életük feláldozásával szolgálták hazájukat, akik a férfias helytállás példaképei. Ezen túl e hősi emlékművek az elsők, amelyek nem egyházi vonatkozású térplasztikák falvaimk- ban. S ízlésformáló hatásuk sem lebecsülendő. Dr. Csonkaréti Károly OLEG NAZAROV Minek a kengurunak erszény? A címbeli kérdéssel fordult szerkesztőségünkhöz az ötödik osztályos Vitya Glóbuszon. Válaszadásra az e problémával kapcsolatban álló szakembereket kértünk fel. íme Ada Ivanovna Zsur- csalkinának, a bőrdíszmű, bőrönd- és táskaipari főhatóság vezetőjének a vélemé- I nye: — Ügy gondolom, a „minek a kengurunak erszény?” I igen figyelemre méltó kér- > dés. Hiszen tényleg — mi- t nek is? Minek a kenguruig nak pont ilyen kicsi és ké- ; nyelmetlen, ódivatú erszény7 Minden jel szerint a .kenguruk előtt még ismeretlenek i táskatermelésünk legújabb ! remekei, a manapság leg’s népszerűbb alapanyagokból l — polivinilkloridból, di- \ hexauretánból, karboxietil- ! merkaptometilbenzolból — ! készült könnyű, .ám tartós i táskák. Nagy előnyük, hogy I míg a kenguruk erszénye csak az állat hasához erősített, addig a mi táskáink tetszés szerint hordhatók: kézben, 'vállszíjjal, hónalj alá csapva, pocakhoz simítva, a fejen, sőt keréken, hernyótalpakon gurítva — a távoli Észak /zord ’körülményei közepette pedig akár síléceken is. Területünk össztáskagyár- tása különben eléri az évi 130 milliárd darabot, s ez a mennyiség a 23. ötéves ,tervidőszakig kielégíti a lakossági igényeket. Hallgassuk most meg, mit mond ugyanerről alkérdésröl városunk 5-ös számú, húsos barátfülét árusító önkiszolgáló éttermének főszakácsa, Ivan Grigorjevics Szütov: — A „minek a kengurunak erszény?” kérdést csakis olyan személy tehette fel, aki már az ötödik osztályban ‘is elhivatottságot érez a közétkeztetésben végzett munka iránt. Mert hiszen minek is neki? Azt mondják, a kenguruk kicsinyeiket hordják az erszényben. Csakis a kicsinyeiket! Pedig ugyanabban az erszényben mennyi mindent lehet(ne) még hordani — pontosabban kihordani: a szalvétától, a húsoktól, a tojástól, a felvágottaktól kezdve egészen a kész barátfüléig. Érdemes arra is felfigyelni, /mennyire célszerű és kézhez álló az erszények elhelyezése. Mivel a kenguru hasánál van, így a mellső lábakkal kényelmesen bepakolható oda minden. Beszélgetésünket Iszakij Kuprijanovics Cüferov szexuálpatológus, lapunknak a családi élet /kérdéseivel foglalkozó szakértője zárja le: — Az ötödik osztályos Vitya Globuszov korántsem véletlenül tette fel a „minek a kengurunak erszény?” kérdését. E tény is jól tükrözi a fiatal nemzedék növekvő érdeklődését a család és a válás kérdései iránt. Hiszen közismert, hogy erszényükben a kenguruk kicsinyeiket hordják. De éppen ez a körülmény gondolkoztatja el a mi ötödikesünket is: hogyan lesznek, honnan kerülnek egyáltalán elő a gyerekek, hány gyermek szükséges egy mai modern családban, szükségszerű-e a féltékenység, és így tovább. Nos, egyértelmű tanácsokat nem tudunk adni e kérdésben. S ezért akarom Vitya Globu- szovot figyelmeztetni a kicsinyek erszényben való hordozása pedagógiailag helytelen! A ,kis kengurukban in- fantilizmus alakul ki, és a későbbiekben is szüleik nyakán *— stílszerűen szólva erszényében , akarnak majd élösködni. Ráadásul a kicsi még szemtanúja lehet a szülői együttlét olyan intim részleteinek, amelyeket segítségem nélkül egész egyszerűen nem érthet \meg. No, de ez már egy másik probléma, amelynek megoldása érdekében helyszíni tapasztalatcserére kell utaznom Ausztráliába a kengurukhoz. Oroszból fordította: Daróczi László
