Somogyi Néplap, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-19 / 171. szám
2 Somogyi Néplap 1988. július 19., kedd Irán elfogadta a BT tűzsziineti javaslatát Irán tegnap bejelentette, hogy elfogadja a Biztonsági Tanács 598-as határozatát amely azonnali tűzszünetre szólít fel az Irakkal folyó 8 éves háborúban — jelentette az ÍRNA iráni hírügynökség. Az iráni fegyveres erők főparancsnokságának Javier Pérez de Cuellar, ENSZ-fő- titkárhoz intézett üzenete közli, hogy Irán elfogadja a Biztonsági Tanács 1987. július 20-án hozott határozatát. A főparancsnokság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Irak kezdte a háborút, ő indított támadást Irán ellen. Az 598-as számú BT-hatá- rozatot meghozatalakor csak Irak fogadta el, mivel az Irán által szabott feltételt — nevezetesen, hogy Irakot bélyegezzék agresszornak — a Biztonsági Tanács elvetette. A határozat többek között a harcok beszüntetésére, a csapatoknak az 1980-as határokra történő visszavonására, valamint a béketárgyalások megkezdésére szólít fel. Az ENSZ főtitkára hétfőn újságíróknak megerősítette az üzenet tényét, s azt, hogy Irán feltétel nélkül hajlandó a tűzszünetre. Bagdad hétfőn felszólította Teheránt, hogy vonja ki csapatait a még megszállt iraki területekről, ezt Irán elutasította. A Legfelsőbb Tanács elnökségi határozata Azerbajdzsáné marad Karabah-hegyvidék A Karabah-hegyvidéki Autonóm Terület Azerbajdzsánhoz tartozását erősítette meg hétfői ülésén hozott határozatában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége. A hosszas vita után született döntés olyan intézkedéseket ír elő, amelyek biztosítják a főként örmények lakta terület valódi autonómiáját, valamint az SZKP KB és a szovjet kormány még a tavasszal elfogadott, a Karabah-hegyvidék társadalmi-gazdasági és kulturális fejlődését célzó komplex programjának ma- ra d ékt ala n me gva 1 ós í t ás át, A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint a döntés egy hangúlag született. A testület — amelynek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének helyetteseiként tagjai a köztársasági legfelsőbb tanácsok elnökségének elnökei is —, előzőleg meghallgatta és megvitatta Örményország, Azerbajdzsán és Karabah-hegyvidék képviselőinek beszámolóit. Az ülésen elnöklő Andrej Gromiko bevezetőjében bejelentette: a testület kizárólag ezt az egy napirendi pontot tárgyalja, s utalt arra, hogy március 23-án már megvitatták ezt a témát. Az ütésen először Grant Voszkanjan, az örmény, és Szulejman Tatlijev, az azerbajdzsán legfelsőbb tanács elnökségének elnöke, majd pedig Genrih Pogoszján, a Karabah-hegyvidéki autonóm terület pártbizottságának első titkára tartott beszámolót. Az ezt követő, gyakran heves, érzelmektől telített, s a késő esti órákig elhúzódó vitában sokan kértek szót, köztük Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is. Az örmény álláspontot ismertető Vösakanjan visszatekintett a szovjethatalom első éveire, amikor 1920-ban Azerbajdzsán Szovjet-ör- ményország elidegeníthetetlen részének ismerte el Ka- rabah-hegyvidéket. A párt kaukázusi irodája ezt a döntést később Sztálin követelésére megváltoztatta, s így került a 95 százalékban örmények lakta terület Azerbajdzsánhoz. Az örmény vezető állásfoglalása szerint nem szabad a kérdést területi követelésre leegyszerűsíteni. Örményországnak nincs területi követelése Azerbajdzsánnal szemben. Egy nemzet .alkotmányos önrendelkezési jogáról van szó — hangsúlyozta, és kitért a jelenleg szintén Azerbajdzsánhoz tartozó, de tőle területileg különálló, Örményország s a szovjet— iráni határ közé ékelt Na- hieseváni Autonóm Köztársaság örmény lakosságának szomorú sorsára: 1917-ben még a lakosság 40 százaléka volt örmény, jelenleg alig éri el az egy százalékot ez az arány. Voszlkanján utalt arra is, hogy Mihail Gorbacsov februári, nyugalomra intő felhívását követően történtek a szumgaiti események, az örmény lakosság elleni pogrom, amelyet tétlenül szemléltek az azerbajElnökjelölt-választás Atlantában, New Orleansban A „konvenciónak” nevezett rendezvény, az amerikai pártok elnökjelölt-választó nagygyűlése. Immár több mint másfél évszázada minden negyedik évben lázba hozzák ezek egész Amerikát. Külsőségeikben leginkább show-műsorra emlékeztetnek, de a tétet és tárgyat tekintve mégis rendkívül komoly, sajátosan amerikai intézmények; elválaszthatatlan részei az elnökválasztásnak. A kialakult választási gyakorlatnak megfelelően a demokrata és a republikánus párt elnökjelöltségéért versenybe szálló jelöltek először az úgynevezett előválasztásokon (primary) és a helyi pártgyűléseken (caucus) mérik össze erejüket, felfogásukat, javaslataikat. Ezek alapján az év közepére kiderül, hogy a pártok helyi vezetői kit, kiket támogatnak leginkább. A hagyományoknak megfelelően a két nagy párt országos' értekezletét (konvencióját) azután júliusban vagy augusztusban tartják meg azzal a céllal, hogy döntsenek a jelölték és a programjavaslatok között. A republikánus párt küldöttei idén augusztus 15-től New Orleansban ülnek össze. A demokrata párt értekezlete most hétfőn kezdődött Atlantában. Négy napon át tart a nagy show, amelynek napirendje egyébként többá-kevásbé hasonló mindkét párt esetében. Az ötven szövetségi államot, a szigeteket, Puerto Ricót, a fővárost és a külföldön élő amerikaiakat képviselő küldöttek meghallgatják a párt politikai programját (platformját) ismertető beszédet, amelyről illetve részleteiről azután szavaznak. Szerda lesz a nagy nap: ekkor választják meg többségi szavazással az elnökjelöltet. Az utóbbi két évtizedben a szavazás nem hozott kiélezett versenyt, elsőre eldőlt, ki indulhat az elnöki posztért. A szavazás rendje egyébként aprólékosan kidolgozott. A demokratáknál volt már rá példa, hogy csak a sokadik fordulóban dőlt el: 1924-ben a 103. szavazásnál kapta meg a szükséges többséget John Davis, aki azután alul maradt a republikánus Calvin Coolidge-dzsal szemben. Sok vita és egyezkedés tárgya rendszerint az is, hogy a végül többséget szerző elnökjelölt kit vegyen maga mellé alelnökjelöltnek. Ez most sem sima ügy a demokratáknál. Különböző szempontok kaphatnak hangsúlyt: hasonló legyen-e a „páros” profilja, vagy éppen ellentétes; ha az elnökjelölt északi, gyakran választ déli politikust maga mellé, a liberális pedig konzervatívot. A két párt értekezlete után csap azután igazán magasra a választási láz, s á csúcs november nyolcadika: ekkor választják meg az Egyesült Államok 41. elnökét. Madarász György dzsáni hatóságok. A vandál pusztítás súlyosbította a ka- rabahi helyzetet is, és sem a tömegtájékoztatási eszközök, sem az Azerbajdzsán KP KB nem adott politikai értékelést az eseményekről. Ez felháborodást keltett az örmény lakosság körében, tápot adott a feszültség további éleződéséhez — hangsúlyozta. Ugyanakkor megállapította, hogy az örmény köztársaság párt- és állami szervei ugyancsak komoly hibákat követtek el. Voszkanjan a Karabah- hegyvidék alkotmányos jogállását változatlanul hagyó határozattervezet kapcsán sajnálatosnak mondta, hogy a jelek szerint nem tudták elég meggyőzően a testület tagjainak tudomására hozni az Örményországban és Ka- rabah-hegyvidéken kialakult helyzet súlyosságát és tragíikusságát. A tervezet elfogadása esetén a dokumentum fájdalmat és kiábrándulást jelent majd az örmény népnek, amely azt várta, hogy a pártkonferen- cia állásfoglalásaiból kiindulva keresnek megoldást erre a problémára. Szulejman Tatlijev beszámolójából kiderült, hogy Azerbajdzsánban — Karabah-hegyvidék kivételével — ellenőrzik a helyzetet, de az változatlanul robbanásveszélyes a szövetséges köztársaságban. Emlékeztetett arra, hogy eddig több mint húszezer azerbajdzsán távozott Örményországból Azerbajdzsánba, s a kitelepülök száma tovább növekszik. A karabahi eseményeket annak bizonyítékaként értelmezte, hogy a valódi hatalom államellenes erők kezébe került, akik teljességgel meg tudják bénítani a területen a párt-, az állami és gazdasági szervek tevékenységét. Bírálta a karabahi területi tanács döntését az antonóm terület kiválásáról. A rendkívül súlyos erkölcsi-lélektani helyzetről szólva kijelentette, hogy azt a köztársaságon, illetve az országon kívüli erők szítják a sztyepanakerti lakosság körében. Elmondta, hogy Azerbajdzsánban 475 ezer örmény él, s ebből csak 138 ezer a Karabah-hegyvidé- ken. A helyzet kiváltotta nyugtalanságot, az elszakadás felvetésének elutasítását fejezi ki egyebek között az a Mihail Gorbacsovhoz intézett levél, amelyet több mint 200 ezer Bakuban élő örmény írt alá — mondotta. Tatlijev szerint az autonóm terület kiválása Azerbajdzsánból sem politikailag, sem gazdaságilag, sem pedig jogilag nem indokolt. Azerbajdzsán szuverenitását sértő, barátságtalan döntésnek minősítette az örmény legfelsőbb tanács júniusi határozatát, amelyben hozzájárultak Karabah-hegyvidék csatlakozásához. Az események azt bizonyították, hogy ez az akció nemcsak hogy nem nyugtatta meg a kedélyeket, hanem éppen ellenkezőleg, méginkább kiélezte a feszültségeket, egy ebek között Azerbajdzsánban is — hangsúlyozta, és az örmény döntést területi követelésnek minősítette. A Karabah-hegyvidék képviseletében felszólaló Genrih Pogoszján, a területi párttitkár szenvedélyes szavai szerint az „autonómia” 65 esztendeje megaláztatást, sértést és elnyomást hozott az örmény lakosságnak. A mai helyzetben az egyetlen helyes megoldás csakis a Karabah-hegyvidék kiválása lehet Azerbajdzsánból — hangoztatta. A vitában huszonkilencen szólaltak fel, köztük Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is, akinek beszédét ma teszik közzé. Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB PB tagja, az Ukrán KP KB első titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kaukázuson túl történő események átterjedhetnek az ország más területeire is. Az egységesebb, nyugodtabb Európáért Aki merőben új, látványos javaslatokat várt a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi ülésétől, az talán csalódást érezhet. Elmaradtak ezúttal a szalagcímekbe kívánkozó szenzációs indítványok, s megjelent helyettük egy átgondolt, a legutóbbi PTT- ülés óta is sokat változott nemzetközi helyzet realitásait számbavevő, s a világ legrobbanásveszélyesebb, a szembenálló haderők legnagyobb koncentrációjától terhes térségére: Európára összpontosító átfogó biztonság- erősítő koncepció. A tanácskozáson elhangzott, a tovább élő hagyomány szerint még most sem publikált felszólalások és a dokumentumok megfogalmazásaikban, szemléletükben hoztak újat a korábbiakhoz képest. A szövetség kommunista pártjainak vezetői egy biztonságosabbá vált világ képéből indultak ki, s elsősorban azt kutatták, hogyan lehet ezt a világot közösen, a politikailag, katonailag, gazdaságilag szembenálló országcsoportok érdekeit egyaránt figyelembe véve méginikább biztonságossá tenni. Ezért kaptak oly nagy hangsúlyt a nemzetközi életben tapasztalható kedvező változások, a konfrontáció veszélyének csökkenése, a kelet—nyugati kapcsolatok erősödése. E tendenciák még nem váltak visszafordíthatatlanná — hogy azzá váljanak, ahhoz minden érdekelt fél erőfeszítéseire, egymás érdekeinek számbavételére és tiszteletben tartására szükség van. Markánsan fogalmazódott meg ez a törekvés az NDK küldöttségvezetőjének abban a megállapításában, hogy a szovjet—amerikai rakétaszerződés, a csúcstalálkozók, az európai párbeszéd megélénkülése után már nincs visszaút. A kontinensünkön szembenálló két katonai tömb országainak párbeszédet kell folytatniuk egymással. Annál is inkább, mert nyugat-európai részről is észrevehetően erősödik az erre irányuló készség. Ennek észrevétele, elismerése feltétlenül hat a NATO tagországainak magatartására, elősegíti a dialógus elmélyültebbé és eredményesebbé válását, ami viszont ösztönzi a realitásokkal számot vető szemlélet erősödését a Varsói Szerződésen belül is. Ugyancsak Erich Honecker volt az, aki a párbeszéd lehetőségeinek kutatására összpontosítva az elzárkózás, a mindenben ellenséges beavatkozás szándékát látó szemlélet veszélyeire hívta fel a figyelmet. Példaként éppen az emberi jogok sok vitát kiváltó kérdését említette, leszögezve, hogy itt is helye van a párbeszédnek, ezt a problémát az állami szuverenitás témájától elkülönítve is lehet kezelni. Hasonló realitásérzék, a közös cselekvés elősegítésének szándéka jellemezte a katonai kérdések vizsgálatát, az ennek alapján megfogalmazódott javaslatokat is. A nukleáris fegyverek felszámolásának elengedhetetlen voltát változatlanul hangsúlyozva a tanácskozás résztvevői az európai hagyományos fegyverzetek felszámolására, egy biztonságosabb Európa megteremtésére összpontosították figyelmüket. Üjszerű volt az SZKP KB főtitkárának gondolatmenete; Mihail Gorbacsov abból a kétségtelen tényből indult ki, hogy a VSZ és a NATO erői között a fegyverzetek tekintetében valóban lényegi eltérések vannak kontinensünkön, A páncélosok számában mintegy 2:1 az arány a szocialista országok javára, míg a légiieszközök tekintetében a NATO országai vannak 8:1 arányú előnyben. Bonyolult, elmélyült számításokat, gondos szakértői egyeztetést követel annak eldöntése, hogy ezek az arányok milyen reális erőviszonyokat fejeznek ki, melyik fegyver milyen mérték és mit ellensúlyoz. A legfontosabb annak eldöntése, hogy milyen módszerrel kell ezeket az aszimmetriákat megszüntetni, A VSZ vezetőinek politikai döntése egyértelmű volt: az eltérő nagyságú erőket nem a hátrányban levők további fegyverkezése, hanem a túlsúlyban levő erőknek az alacsonyabb szintre szállítása révén kell kiegyenlíteni. Olyan szintre kell szállítani mindkét fél katonai potenciálját, hogy az csupán a védelemhez legyen elégséges és kizárja a meglepetésszerű támadás lehetőségét. Üjszerűen fogalmazódott meg a „mit” mellett a „hogyan” is a tanácskozáson. Minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott az ellenőrzésnek a NATO és a VSZ országai között eddig bizalmatlanságot, hosszú időn át feloldhatatlannak tűnő ellentétet szülő kérdése. A VSZ-tagállamok most egyértelművé tették, hogy az időíecsérlő viták elkerülése érdekében már a hagyományos fegyverzeteik csökkentéséről szóló tárgyalások elején, sőt ha a másik fél ezt elfogadja, akkor már előttük ki kell cserélni az erők jelenlegi nagyságára vonatkozó kiinduló adatokat, s ezek helyességének helyszíni ellenőrzését is lehetővé kell tenni. Ez segíti ténylegesen a kölcsönös bizalom erősítését. A bizalomért, amely nélkül nem lehetséges igazi fegyverzetcsökkentési megállapodás, amely nélkül a leglátványosabb leszerelési javaslatok is megmaradnak a másik fél által nem támogatott, egyoldalú óhajnak. A mégoly igaz, jószáridékú monológok sem hozhatnak eredményt — a biztonságosabb, kevesebb fegyverrel terhelt Európa megteremtéséhez minden érdekelt részvételével folyó párbeszédre van szükség. Ehhez vitt közelebb a Politikai Tanácskozó Testület ülése. Fazekas László Varsó Viharban az Armada „Armada 400” címmel A nglii a- s zer t e ünn épség e k, játékok, megemlékezések százait tartják abból az alkatomból, hogy az angol hajók 400 évvel ezelőtt mérték a döntő csapást a legendás spanyol armadára, s vívták ki ezzel a brit korona egyeduralmát a tengereken. Az ünneplés e hónapban éri el a csúcspontját, többek között Erzsébet-bálok tucatjaival, valamint egy San Sebastian és Plymouth közötti hatalmas vitorlásverseny megrendezésével. Némi árnyékot vet minderre, hogy miközben javában folynak az 1588-as diadal ünnepségei, történészek szenvedélyes vitát folytatnak afelől: valójában menynyire is múlott a győzelem Francis Drake-en és az angolok bátorságán, s menynyire pusztán az időjárás szeszélyén. Az évforduló alkalmából legalább 30 könyv jelent meg az ütközet történetéről, és a szerzők közül sokan úgy tartják: az angolok üdvössége igazából azon múlt, hogy az összecsapás idején dúló vihar észak felé kány- szerítette a spanyol hajókat, ahol aztán több mint egyharmaduk odaveszett. És, hogy a legendák megtépázá- sa teljes legyen, a többség a kis méretű angol hajókról makacsul fennálló mítoszt is tévhitnek tartja: szerintük egyszerűen csak arról volt szó, hogy a spanyolok más mértékegységet alkalmaztak hajóik méretének meghatározásakor, valójában az angol árbocosok valamivel még súlyosabbak is voltak. Az ünnepségek szervezőit persze mindez mit sem zavarja. Egyfelől határozottan elutasítanak minden „lekicsinylő” teóriát — James Mildren, az ünnepségek szervezésében résztvevő plymouthi történész például úgy nyilatkozott a Reutarnak, hogy „Drake kiemelkedő képességű navigátor volt, vakmerő és egyedülálló, olyan ember, akihez hasonló nem születik minden évszázadban” —, másfélől úgv vélik, már önmagában a legenda is megérdemli, hogv méltóképpen megünnepeljék. Akad persze, aki ebben sem annyira biztos: sokan tartanak attól, hogy az angol diadal túiharsogása csak fölösleges spanyolellenes hangulatot teremt. A szervezők ezt a véleményt sem osztják, sőt, Mildren szerint a megemlékezések — amelyekre turisták ezreit várják — éppen hogy a diplomáciai kapcsolatok „megolajo- zására” szolgálnak. A The Times úgy fogalmazott : aligha terheli meg az angol —spanyol kapcsolatokat, ha Anglia ártatlan és történelmietlen rohamában gratulál magának az armada egykori legyőzése miatt. Végül is a spanyolok is megtehetik, hogy megemlékezzenek az esetről — a saját értelmezésük szerint.
