Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-10 / 138. szám

4 Somogyi Néplap 1988. június 10., péntek ÖSSZEFOGÁS EREDMÉNYE Álla hangár Segítettek a vállalatok Tavaly június 7-én volt az első kapavágás. Akkor kez­dett az MHSZ Noszlopy Gás­pár Repülőklubja a nagy vállalkozásba, az új hangár építésébe. 1987 januárjában foglalt állást a közgyűlés, hogy a klub minőségi mun­kát a jövőben már nem tud végezni megfelelő műszaki háttér nélkül. A klub tagjai közül sokan kiváló eredményeket értek el; gyémánt- és arany koszo­rús pilóták oktatják a nö­vendékeket. Hiába kínál azonban az MHSZ a tagjai­nak olyan sportolási lehe­tőségeket, mint a lövészet, a búvárúszás, a rádióama- tőrködés vagy a sportrepü­lés, ha a megfelelő műszaki háttér kialakítására nem tud pénzt előteremteni. A Somogy megyei MHSZ-klu- bok — hasonlóan a többiek­hez — főként saját erejük­ből biztosítják a föltételeket. A repülőklub indulótőkéje egymillió forint volt, s ez évek alatt gyűlt össze. Kap­tak támogatást az országos központtól is, másfél milliót a MÉM Repülőgépes Szol­gálattól, a megyei szövet­ségtől. Ám ez a pénz nem volt elég egy csaknem ezer négyzetméteres új hangár építésére. A klub mégis belevágott. Ügy tervezték, hogy három év alatt elkészülhet az épü­let, ha a tagok társadalmi NOVENYVEDELMI TÁJÉKOZTATÓ ALMÁSOK VÉDELME Az almamoly lepkéinek gyérik egész területén. A rajzása április utolsó de­kád jában megkezdődött me. rajzásnak kezdetekor az idő­járás nem kedvezett, majd a fölmelegedés hatására a lepkék repülése megélén­kült. A május kedvezett a lepkék élettevékenységé­nek, s az almások szirom- hullását követően a tojás­rakásuk js megkezdődött. A lárvák tömeges kelése jú­nius elején volt. A záporos, zivataros pe­riódusokat a kártevő lep­kék elsősorban a fa belse­jében vészelték át, ezért a védekezést úgy kell végre­hajtani, hogy bőségesen jus­son permetlé a korona bel­sejébe is. Azok a kisterme- melők, akik még nem kezd­ték meg a védekezést, fel­tétlenül hajtsák végre a hét végén alma-, körte- és — lehetőség szerint — a dió­ültetvényekben. Ugyancsak későn, május első harmadában észleltük a kaliforniai pajzstetű hím­rajzásának kezdődését. A kedvező időjárás eredmé­nyeként a szárnyas hímek rajzása gyorsan lezajlott. Rajzásuk a fák virágzásá­nak időszakáira esett, így védekezni nem lehetett el­lenük, ezért megnőtt a pajzstetvek lárviakelésének időszakában végrehajtott védekezés jelentősége. A pajzstetű hímek késői raj­zása ellenére június első de- kádjában volt a lárvák ke­lése. Védekezésre mindkét kártevő ellen hatásos a Bi— 58 EC 0,1, vagy a Metathion 50 EC 0,1—0,2, vagy a Chi- netrin 25 EC, illetve a De- cis 2,5 EC 0,05 százalékos (ez utóbbi két szerhez vi­szont feltétlenül hozzá kell keverni a Mitac 20 EC 0,2 százalékos atkaölő szert js) oldatát javasoljuk. A gyakran csapadékos idő hatására az almafavaraso- dás fertőzési veszélye rend­kívül megnő. A betegség tü­netei leveleken észlelhetők, de Kaposvár és Csurgó kör­zetében már a kis almákon és körtéken is megfigyeltük a tüneteket. Javasoljuk, hogy a rovarölő szerhez ke­verjenek Rubigan 12 EC 0,04—0,06 százalékos olda­tot, e készítmény egyúttal a lisztharmat betegség ellen is védelmet nyújt. — A véde­kezés során elsősorban a fertőzésre fogékony Star- king és Golden almákra, ezek változataira, illetve az őszi—téli körtékre kell kü­lönösen ügyelni. munkáját a város vállalatai is segítik. Reményeikben nem csalatkoztak. A jó ügy érdekében csatasorba állítot­ták a kaposvári üzemek, szö­vetkezetek és iskolák az em­bereiket, gépeiket. Csak a teljesség igénye nélkül tud­juk felsorolni azokat, akik kisebb-nagyobb segítséget nyújtottak az építkezéseknél. A társadalmi munka értéke egy év alatt 3,8 millió fo­rint volt: jöttek alapozni, maltert keverni a klubtagok, az MHSZ megyei szövetsé­gének dolgozói, az 503-as Ipari Szakmunkásképző In­tézet tanulói pedig- oktató­juk vezetésével a belső víz­szerelést végezték el. Az FMV 3. számú gyára gépe­ket adott és munkásokat, a Csepel anyagot, a Kapos Volán és a Latinca Tész a fuvarozásban segített, de sorolhatnánk a KVGY-t, a cukorgyárat, a Bárdibükki Állami Gazdaságot, a Dél- viépet, a KÉV-et és a Köz­úti Igazgatóságot — az utóbbiak például az útrend­szer kialakításában segítet­tek. Csatasorba álltak a Magyar Néphadsereg kato­nái is, s az sem elhanyagol­ható, hogy a hangárépület tervei ugyancsak társadal­mi munkában készültek. Példamutató volt az ösz- szefogás. A februári köz­gyűlésen elismerő szavakkal nyilatkozott róla Tóth János őrnagy, az MHSZ megyei tit­kára. És hangsúlyozta: a klub képes volt arra, hogy az építkezés mellett a szi­gorú kiképzési feladatainak is eleget tegyen. A hangár tehát egy évvel az építkezés megkezdése után elkészültv A repülőgé­peket március óta már a hatalmas tárolótérben helye­zik el, s ott őrzik a nagy ér­tékű műszaki kiszolgáló egy­ségeket is. Az épület teljes műszaki átadása később lesz: apróbb munkák még hátra vannak. A kaposújlaki repülőtéren magasodó épület követendő példája az összefogásnak. Es záloga a kiemelkedő telje­sítményeknek. Klie Ágnes JOGI SZAKÉRTŐNK ÍRJA A tartási szerződésről Aki tartási szerződést köt, ritkán módos ember. Az el­tartó azért köti meg a szere­ződést, mert csak így tud lakáshoz jutni; az idős, tar­tásra szoruló ember pedig rendszerint azért vállalkozik a mással, esetleg idegennel való kényszerű együttlakás­ra, mert nincs pénze arra, hogy másként oldja meg na­pi ellátását, gondozását. Te­hát mindketten szűkében vannak a forintnak. Szíve­sen takarítják meg szerző­déskötéskor az ügyvédi dí­jat. Mi legyen tehát a szerző­désben? Mindenekelőtt az, hogy a tartási szerződés, amely csak tanácsi bérlakás használatá­ra irányulhat, kik között jön létre. A felek neve, fog­lalkozása, pontos keltezés, és a lakás címének pontos feltüntetése után kell kitér­ni arra, hogy mit vállal az eltartó. (Főzés, takarítás, gyógyszerrel való ellátás, mosás stb.). A következő pontban vi­szont az eltartott vall ar­ról, milyen mértékben bo­csátja az eltartó (eltartók) rendelkezésére tanácsi bér­lakását, és milyen megköté­sekkel. (Például nem engedi idegen személy bejelentke­zését, esetleg ideiglenes ott­tartózkodását sem.) Meg kell határozni a vál­lalt kötelezettségek forintér­tékét is. Ez az évek előre­haladtával módosul. Azért van rá szükség, hogy mind az eltartott, mind az eltar­tó arányos kötelezettségeket vállaljon. Ki kell térni a szerződés­ben arra is, hogy a felek az illetékes hatóság jóváhagyá­sát fogják kérni. (Tanács, igazgatási feladatokat ellátó szerv.) Ennek fontosságára nyomatékosan felhívjuk a szerződő felek figyelmét. E- nélkül később nagyon sok bonyodalom származik a jo­gok és a kötelezettségek el­ismertetése terén. Ha magántulajdonban la­kó bérlő az eltartott, a szer­ződés nem nélkülözheti a háztulajdonos hozzájárulá­sát sem. A pontos keltezés (hely, idő) és a két tanú aláírása is fontos kelléke a tartási szerződésnek. Ezeken az el­engedhetetlen szerződési pontokon kívül természete­sen még másra is kitérhet­nek a szerződő felek. Az eltartási szerződést ta­nácsos több példányban el­készíteni, mert csak a ta­nácshoz négy példányt kell beadni. (Az okmánybélyeg kíséretében.) Csatolni kell az eltartott nyugdíjszelvé­nyét, az eltartó kereseti ki­mutatását és az eltartott fő­bérleti jogviszonyát igazoló lakásbérleti szerződést. Csak az eltartókat érintő kérdés: mennyit kell fizet­niük akkor, ha számukra megnyílik a lakásbérlei jog­viszony folytatásának a le­hetősége. Ha a szerződés jó­váhagyásától számítva egy éven bélül hal meg az el­tartott és az eltartó tanácsi bérlakásra lenne jogosult, akkor az egyszeri lakáshasz­nálatbavételi díjat, ha nem jogosult tanácsi bérlakásra, akkor a díj háromszorosát fizeti. Ha az eltartott a szerződés jóváhagyásától számított egy év elteltével, de az öt évet meg nem hala­dó időben hal meg, az el­tartó (ha tanácsi bérlakásra jogosult) nem fizet semmit: ha viszont nem jogosult a tanácsira, akkor a haszná­latbavételi díj kétszeresét fizeti meg. A szerződés jó­váhagyásától számított öt év elteltével az eltartó nem fizet semmit — akár jogo­sult, akár nem tanácsi bér­lakásra. Dr. Kertész Éva A pénzbírság csak eszköz A szabály­sértési ügy­intézés hely­zetéről tár­gyalt a kö­zelmúltban a Nagyatádi Városi Tanács. Pintér Re­zső, a hatósági osztály ve­zetője foglalta össze az el­múlt évek tapasztalatait: — A tanács testületé ko­rábban arra kötelezett ben­nünket, hogy a jogpropa­gandával és a felderítéssel kapcsolatos tevékenységün­ket javítsuk, fordítsunk na­gyobb gondot a jogszabály- módosításból adódó felada­tokra, az új eljárási rendel­kezések alkalmazására, to­vábbá a helyszíni bírságo­lási tevékenység hatéko­nyabb összehangolására. A feladatokat az osztály dolgozói igyekeztek jól el­látni. A hatósági osztály tö­rekedett a szabálysértések tényleges feltárására, és a kiszabott bírságot — mint az osztályvezető mondta — nem célnak, hanem eszköz­nek tekintette az állampol­gári fegyelem javításában. A szabálysértések száma az utóbbi években valame­lyest emelkedett Nagyatá­don. A legtöbbel — mintegy 70—80 százalékukkal — a rendőrség is foglalkozott. Előfordulnak olyan esetek is, hogy más illetékes szerv­hez kell továbbítani a följe­lentést. A kirótt szabálysértési bírság összege az elmúlt négy évben változó volt: a legkevesebb 1985-ben, a legnagyobb pedig tavaly. — A társadalomra foko­zottan veszélyes szabálysér­tések elbírálásakor nagy fi­gyelmet fordítottunk a szi­gorú bírságolásra — mond­ta a hatósági osztály veze­tője —, elsősorban a tulaj­don elleni szabálysértések­nél és a köztisztasági sza­bályok megszegésekor. Az okok között szerepel még többek közölt a vásárlók megkárosítása, az építési szabálysértés. Az elmúlt négy évben 512 bírságoló határozat közül 126 olyan esetben a kisza­bott pénzbírság elérte, illet­ve meghaladta a 3 ezer fo­rintot. Volt azonban 20 ezer forintos büntetés is. — A feljelentéseket gyor­san. a jogpolitikai irányel­veknek figyelembevételével bíráljuk el — hangsúlyozta Pintér Rezső. — A jövőben szigorítjuk a veszélyes sza­bálysértéseknél az eljárást, emeljük a bírság összegét. Növelni kívánjuk a tárgya­lás nélküli íelelősségrevoná- sok számát és arányát, ter­mészetesen a törvényben megfogalmazott garanciák megtartásával. A GREENWICHI ÓRAMŰ Eljárt fölötte az idő A hagyománytisztelő Ang­ira ismét szegényebb lesz: 1990-re bezárják a jelkép számba menő greenwichi királyi csillagvizsgáló „idő­pont-részlegét”. Sőt: a szi­getország csatlakozik az európai időszámításhoz ... A britek számára fájdalmas döntés egyrészt a kész hely­zetet rögzít: a céziumfrek­vencia mérésén alapuló atomóra pontosabbnak bi­zonyult az égitestek kissé szeszélyesebb mozgásának megfigyelésére épülő green­wichi alapidőnél, így az iga­zán pontos időt már évtize­dek óta Sussexben rögzítik. Ami pedig az európai idő­höz való csatlakozás kény­szerét illeti: a La Manche alatt megépülő „csalagút” nevetségessé tenné, hogy a percek alatt kontinensre ér­kező személy hatvan perc­cel visszaállítsa az óráját, majd a visszaúton újfent megismételje e műveletet. Az idő egyórás visszaállí­tása mellett szól egyebek között az is, hogy az euró­pai szárazföldtől való elté­rés sok fölösleges munkába, energiafogyasztásba és bosz- szankodásba kerül. A csil­lagvizsgáló „időrészlegében” dolgozó húsztagú, magasan képzett személyzet fenntar­tására is mind kevesebb a pénz. így Greenwich idő- központ-szerepe megszű­nik, de tovább nő a kronométergyűjtemény mu­zeális értéke. S megmarad a kedvelt fotó vonzereje is: turista a 0. délkör két olda­lán — egyik lábával Kele­ten, a másikkal Nyugaton — áll, a greenwichi óramű előtt. A. I. HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi rendelők Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 11-194. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társ­községeik gyermekorvosi és fogorvosi üg.velete is. Mernye (rendelő). Tel: 1. Nagybajom (eü. központ). Tel: 35. Kadarkút, Fő u. 5 a, tel: 19. Mosdós (kórház). Tel: 12- 457 (Nagyberki, Baté). Tab (egézségház). Kos­suth u. 60. Tel: 20-620. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel: 14-024 (a többi településnek). Siófok (rendelőintézet). Semmelweis u. 1. Tel: 10- 150. Fogorvos: 7—13-ig. Balatonföldvár (rendelő). Tel: 40-113. Balatonszárszó (rendelő). Tel: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vi- kár Béla u. 4. Tel: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyan­ott. Fonyód (rendelő). Tel: 60- 050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel: 54. Fogászat a kórház­ban: 8—12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel: 44. Nagyatád (körzeti rende­lő), Koch u. 3. Tel: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7. Tél.: 135. Barcs (rendelő), Bajcsy- Zsilinszkv u. 72. Tel: 178. Fogászat: 8—'12-ig. Andocs (rendelő), Adv u. 50. Tel: 7. Igái (rendelő), Tel: 54. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel: 11-402, nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 14 óráig. Kaposvár, szolgáltató­ház, tel.: 13-440, nyitva: 8— 20-ig, szombaton 8—14 órá­ig. Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tel: 50-640, nyitva 8-20- ig, szombaton 8—13 óráig. Balatonföldvár, Petőfi u. 2. Tel: 40-091, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14-ig. Barcs Lenin u .21—23. Tel: 56, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Csurgó, Csoko­nai u. 4. Tel. 17, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton 7.30— 13.30-ig. Fonyód, Szent István u. 24. Tel: 61-322, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali,' ’Rákó­czi u. 12. Tel: 45, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30—13.30-ig. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel: 11-004, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8— 14-ig. Siófok, Fő u. 202. Tel: 10-041, nyitva 8—20 .óráig, szombaton és vasár­nap 8—14 óráig. Tab, Kos­suth u. 65. Tel: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szomba­ton 8—14 óráig, Balatonszár­szó, Fő u. 6. 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig. Igái, Vörös Hadsereg u. 24. 7.30— 18.00 óráig, szombaton 7.30— 13.30 óráig. Zamárdi, Kos­suth u. 5. 7.30—19.30 óráig, szombaton 7.30—13.30 óráig. Balatonmária páratlan hé­ten, Balatonszentgyörgy pá­ros héten tart nyitva 8—14- ig és szombat—vasárnap ügyeletet tart. A városi és nagyközségi gyógyszertárak a nyitva tar­tási időn túl ügyeleti szol­gálatot is ellátnak, kivéve a kaposvári 67-es (szolgáltató­ház) gyógyszertárat.

Next

/
Thumbnails
Contents