Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-27 / 152. szám
1988. június 27., hétfő Somogyi Néplap 5 A pipás festő — Megengedik, hogy rágyújtsak? A pipa nélkül nem tudok beszélni... Kassay Zoltán festőművész lassú, komótos mozdulatokkal tömi meg agyonégett, sok ínséges esztendő búját feledtetni segítő pipáját. Marosvásárhely és Gyergyó vidékének követe rpegigazítja agyonkoptatott öltönyét, lassú mozdulattal elhelyezkedik a fotelben. Felületes szemlélő azt gondolná: . nyugodt ember. Csak rebbenő tekintete, rakoncátlanul izgő-mozgó térdkalácsa közvetíti felénk bensőjének háborgását. — Tíz éve élek a festészetnek — kezdi a bemutatkozást —, majd így folytatja: — Amikor befejeztem a középiskolát, a származásom miatt nem vettek fel a főiskolára. — Kik voltak a szülei? — „Kizsákmányoló” kisiparosok. Volt egy cséplőgépünk, azzal járták a vidéket ... Munkaszolgálatra is elvittek emiatt, de akkor még Gyergyóban éltem, utána költöztem Marosvásárhelyre. Ott kerestem és találtam munkahelyet. Könyvelő lettem. 25 évig csináltam a papírmunkái és közben festegettem. Aztán elegem lett az írnokoskodásból. Megpróbáltam a festészetből fenntartani magamat... — A Székelyföld minden jelentősebb városában volt kiállításom és ebből ma már meg is tudok élni. Amikor egy képet festek, arra gondolok, hogy legalább egy centiméterrel „nagyobb”, jobb legyen, mint a másika — Milyen témájúak a festményei ? — Két témaköröm van. A színkompozíció és a tájak. A színek mindig kifejeznek valami gondolatot. De a lényeg az, hogy jó érzést keltsen az emberekben a látvány. Olyat, mint amikor meghallgat valaki egy Beethoven- szimfóniát. Ne érezzék azt, hogy ezt nem tennék fel a falra... — Festés közben is kell a pipa? — Ha megállók, akkor mindjárt. Vásárhelyen csak úgy hívnak: a pipás festő — mondja, és a székely góbé- ság ott bújkál résnyire ösz- szehúzott szemében/ — Milyen technikával dolgozik? — Valamikor olajjal festettem, aztán nem lehetett kapni, eltűnt. Az akvarellhez nyúltam, de ez is eltűnt... Maradt a tempera. Az nem lehet, hogy ne csináljak semmit — mondtam magamnak, és olyan dolgokat fedeztem fel a temperában, hogy többet nem nyúltam máshoz. — Mi volt ez a többlet? — Matt lesz a kép és úgy tudok festeni vele, hogy azt nem lehet utánozni. Leonardo nagy művész volt, de a képeit le lehet másolni. Ezt nem! — Miért? — Nézze meg a festményeimet és próbálja meg lemásolni, majd rájön... Én sem tudnám azt a hangulatot még egyszer visszaadni. — Úgy hírlik, Ady Endre versei is megihlették ... — Valahogy úgy van, hogy nagyon csendes embernek látszom, de valójában indulatos, forrongó vagyok. Igyekszem a festészetben levezetni ezt az indulatosságot. — És a zene? Említette, hogy a muzsikát szeretné színekbe komponálni. — Ezt titokban mondtam, ezek tervek. Szerintem a festők hátrányban vannak a zeneszerzőkkel szemben, mert egy festmény sohasem lehet olyan hatással az emberre, mint egy zenemű. Azt szeretném megvalósítani, hogy a kiállításomon úgy érezzék magukat az emberek, mint egy koncerten. Ezt csak Vásárhelyen tudom megcsinálni. — Meddig tartózkodik Magyarországon? — Két hónapja jöttem és még egy hónapot szeretnék itt tölteni. Marcaliban nyílt kiállításom. — Hogyan fogadta a képeit a közönség? — Tetszettek, de azt mondták, hogy nagyon olcsón adom ... És az úgy van, hogy az emberek, ha látják, hogy valami olcsó, akkor már csak legyintenek: ez nem ér semmit! Azt hiszik a festmény olyan, mint a ruha vagy a cipő. Pedig a képeknek az árát az határozza meg, hogy mennyire van rászorulva a festő a pénzre, és nem az, amit a festmény ér. Ha ráírom a képre, hogy ezer lej, azt gondolják, az az értéke. Nem tudják, hogy rá vagyok szorulva a pénzre: Van Gogh a Napraforgók című festményét 30 frankért adta el. Ma körülbelül 30 millió dollárt ér. — Van-e festői hitvallása? — Van! Az, hogy az ember azt fesse, ami benne él tudat alatt, az álmaiban. A festészet nem matematika és nem filozófia. Ami az emberben él, az jelenjen meg a színekben. Ezt az utat követem. Ha az emberben nincs semmi, akkor ... Van egy kompozícióm a világégésről. Ez egy víziószerű festmény. A két lányom kért rá, ne adjam el... Amíg az a kevéske mindennapi megvan, addig nem bocsátom útjára. — Nálunk miket fest? — Erdélyi tájakat emlékezetből. Várnai Ágnes Osztálynapló A tanár úr már három éve nyugdíjban van, de szombaton este mégis leült a tanári asztal mögé. Tanítványai hívták, azok, akik harmincöt évvel ezelőtt búcsúztak a somogyaszalói általános iskolától. Ritka az efféle találkozó. Az egykori kisdiákok ma már nagymamák-és nagypapák. Könnycseppekkel küzködtek, amikor Jambrik Béla osztályfőnök elővette az 1952/53-as osztálynaplót. Ugyan ki emlékszik arra, hogy akkor milyen osztályzatokat kapott? Tudja-e Ifi Gyula, akit akkor még Angyal Gyulaként neveztek, hogy miért kapott egyest magatartásból 1953 márciusában? Lakatos Hunor emlékszik rá. Azok az egyesek akkor azért gyűltek össze„ mert valamiféle felajánlásnak nem tettek eleget. Megyünk az új iskola felé. Lakatos Hunor egy pillanatra megáll a park szélén. „Valahol itt rejtettem el a bajonettemet.” Ifi Gyula — látom — könnyekkel küszködik. Aztán az iskola bejárójánál összeáll a tab- lókép. Sokan jöttek el, de sokan hiányoznak is közülük. A tanteremben körülnéz a tanár úr: „Hol a hetes? nem akar senki sem jelenteni? Akkor most nekem kell ismét számolni?” — Hagy is volt tanár úr 1952-ben és 1953-ban? — Jó osztály volt. Az idő talán megszépítette az emlékeket, de nincs még egy ehhez hasonlítható társaság. Ök ötévenként újból és újból összejönnek. Van közöttük vasutas, előadó és ipari minisztériumban dolgozó is. Valamennyien megálltak a helyüket az életben. Olykor szigorú voltam, de ha belelapoz az osztálynaplóba, láthatja, hogy többségük így is kiváló eredményeket ért el. A naplót Oh Lászlónéval, azaz Gergely Máriával lapoztuk fel. Mosolygunk az egykori bejegyzéseken. Honnan is tudhatnám, hogy akkor még megkérdezték a kisdiáktól: mit csináltak a szülei negyvenöt előtt, milyen a vagyoni helyzetük, s hogy fát kellett hordani az iskolába, hogy fűteni lehessen. Az iskola mai életéről Csiszár Józsefnétől, a mostani ' iskolaigazgatótól hallottam. a harmincötéves találkozón. 298 gyereket oktat huszonegy pedagógus. Mindössze egy képesítés nélküli nevelő van. Két éve — kísérleti jelleggel — bevezették a Gáspár-féle módszert, ami a gazdálkodásra nevel. A mostani diákok is gyűjtenek fát és burgonyát termesztenek forintért. Iskolájuk ezzel is az életre nevel. Az igazgatónő tudta, hogy azoknak az egykori diákoknak, akik ezen a szombat estén ismét összegyűltek, már unokáik vannak, s köztük sokan az ő iskolájába járnak. Ezért is kérte őket, hogy adják tovább azt az iskoLaszeretetet, melyet a régi diákok ápolnak. Kedves iraandevú tanúi voltunk, melyet megtisztelt a tanácselnök is. Dr. Kelemen Tibor, a Nagyatádi Konzervgyár jogtanácsosa mesélte; hogy bár ritkák a soraik, ez az osztály mindig összetartott a legnehezebb időkben is. Ök valóban nehéz esztendőket éltök át, olyanokat, amikor nem lehetett tudni, hogy ki és miért került fekete-listára, kinek az édesapját vitték el és miért. Ezen a szombat estén efféle témák is fölelevenedtek. Hogy is mondta Jombrik tanár úr? „Hamis az az ékszer, amit ragyog- tatni kell.” N. J. Verseghy kiadatlan írásai Verseghy Ferenc kiadatlan írásainak harmadik kötetét jelentette meg a nevét viselő Szolnok megyei könyvtár. A mostani könyv annak a vállalkozásnak újabb eredménye, amely a város neves szülöttének mindeddig feledésbe merült munkáit igyekszik közki ncs- csé tenni. A terjedelmes életmű kéziratban maradt írásait az ország különböző könyvtáraiból és levéltáraiból gyűjtötték össze. Az 1982-ben kiadott első kötetben a felvilágosult gondolkodás és az egyházi béklyókkal is szakító értelmi és érzelmi felszabadulás jegyeit magukon viselő Verseghy- írások láttak napvilágot. A második könyv már döntően a jakobinus összeesküvés leleplezését követő megtorlás és cenzúra után keletkezett művek gyűjteménye, s „bemutatkozik benne” a szépíró Verseghy is romantikus ihletettségű történeteivel. A harmadik kötetben versfordítások, hosszú fogságának éveiből való verses és nyelvészeti dokumentumok, tankönyvrészletek, valamint levelekbe rejtett grammatikai gondolatok találhatók. A könyvben jegyzetként helyet kaptak olyan tudományos megállapítások, amelyek hozzájárulnak az irodalommal, nyelvészettel és történelemmel egyaránt foglalkozó tudós életművének mind teljesebb megértéséhez. A kötetet Fried István, a Szegedi József Attila Tudomány- egyetem tanszékvezető tanára rendezte sajtó alá, a latin nyelvű szövegeket Győri Gyula és Imre István fordította magyarra. Nyári tábor a Toldi iskolában A Megújuló iskola című továbbképző mozgalomhoz kapcsolódóan pénteken nyílt meg Kaposváron az a pedagógiai nyári tábor, mely június 30-áig ad otthont 17 külföldi és 130 magyar pedagógusnak. Az NDK-beli, szovjet, bolgár és hazai szakemberek idén negyedik alkalommal találkoztak. A tábor résztvevői az Országos Pedagógiai Intézet szervezésében és Loránd Ferenc tudományos főmunkatárs irányításával előadások, konzultációk, csoportfoglalkozások valamint iskolalátogatással egybekötött tapasztalatcserék keretében a termelés és a pedagógiai munka témájában cserélik, ki tapasztalataikat. Vasárnap délelőtt, az előadások szünetében beszélgetAnyanyelvi nevelés az óvodában A múlt években több fölmérés bizonyította, hogy az iskolába kerülő óvodás gyerekek körében gondot okoz a beszéd fejlettségének hiánya, egyre több a beszédhibás gyerek. Ennek számos oka lehet. Családi, örökletes és még ki tudja mennyi! Kifejezőkészség, megfelelő szókincs nélkül azonban az iskolában ezek a gyerekek elmaradnak a többiektől. A beszédérettség az iskolaérettség egyik legfontosabb feltétele. Ezt a beszédérettséget kell az óvodában kialakítani, kifejezőkészséghez, szókincshez juttatni a gyerekeket. Három éve ebből a célból alakult meg az óvodaközi anyanyelvi munkaközösség, amelynek dr. Paál Jenőné a vezetője. — Azok a pedagógusok vettek részt a munkákban, akiket az anyanyelvi nevelés különösen érdekel, s az átlagosnál nagyobb figyelmet fordítanak rá. Az volt a célunk, hogy a különböző óvodákban dolgozó óvónők megismerjék egymás munkáját, átvegyék egymástól a jobb módszereket. — Milyen módszerekkel kezdték el a munkát? — Az óvodai nevelésnek a feladata a gyermek személyiségének sokoldalú fejlesztése. Ez a nevelés folyamatában valósul meg. Ehhez kétirányú pedagógiai tevékenység szükséges, így a szocializáció, amelynek alapja az anyanyelv megfelelő szintű elsajátítása, a másik pedig az egyéni képességek kifejlesztése. Ezek ismeretében kerestük a módszert, a fejlődés irányát. Azt is tudjuk, hogy az írás és olvasás elsajátításának alapkövetelménye a fejlett beszédhallás. Ez indokolja, hogy egyre nagyobb gondot kell fordítani a beszédművelésre, a beszédtechnika fejlesztése mellett. Ehhez a munkához logopédiai ismeretekre is szükség van. Ezért foglalkozásainkra logopédust is hívtunk, aki beszélt a pö- szeség feltárásának lehetőségeiről, a fejlesztés módjairól'. Megfigyeltük a gyakorlati munkáját és tanulmányoztuk az ehhez kapcsolódó szákirodalmat is. A megyei pedagógiai intézet rendelkezésünkre bocsátott egy videofilmét Óvodai anyanyelvi játékok címmel. Ennek a filmnek az a tanulsága, hogy a nyelvi kommunikációs készséget fejlesztő munka a játékra épül. — Hogyan mérhető föl a beszédkészségük fejlődése? — A köztük élő pedagógus a legapróbb változásra is figyel. Sokat segít az önálló mesemondás, hiszen a gyerekek szívesen vállalkoznak rá. Ilyenkor megfigyelhető a szókincsük gyarapodása, mondatalkotó képességük, mondafűzésük fejlődése. Különösen a népmesékből ismernek meg sok új kifejezést, szófordulatot, sőt a népi hagyományokat is, s mindezeket többé nem felejtik el. — Ezek szerint a mesékkel érhető el a legnagyobb fejlődés? — A nyelvi nevelésre a nap minden szakában gondolni kell, erőltetni azonban nem szabad. A három év során olyan nyelvi játékokat gyűjtöttünk, amelyek beépíthetők az óvoda mindennapi életébe. Ki kell lesni minden olyan pillanatot, amikor alkalom adódik a beszédhallás és artikuláció fejlesztésére. Munkaközösségünk tagjai elsajátították ezt, s ezután saját intézményükben kell figyelniük arra, hogy az anyanyelvi nevelés színvonala emelkedjék. V. O. tünk Harry Kreuzmannal, az NDK Pedagógiai Tudományos Akadémiájának munkatársával és dr. Frank Mate- schinskével, a Politechnikai Intézet tudományos munkatársával. Harry Kreuzmann kilenc évig tanított és 3 éve tudományos munkatárs. Dr. Frank Mateschiiiske tanárként még nem dolgozott, de egy műszaki szakcsoportban együtt tevékenykedett 6—9. osztályos tanulókkal. — Milyen formában jelenik meg az NDK oktatási rendszerében a termelőmunka? — Minden életkorban másként — válaszol Harry Kreuzmann. — Nálunk 1— 10. osztályig kötelező az általános iskola. Az első hat osztályig az iskola műhelyében, később pedig a termelésben vesznek részt diákjaink. Már az ötvenes évektől kezdődően felkészítettük az ipar és mezőgazdaság szakembereit a tanulók fogadására. A 7—10. osztály tanulóinak kéthetenként az egyik napon hat órán át kell részt venniük a termelőmunkában. A 7. és 8. osztályban speciális feltételek között, majd a 9. és 10. osztályban munkások irányításával már közvetlenül a termelési folyamatban vesznek részt. — Ad-e valamilyen képeA tábor résztvevői megtekintik a kísérleti oktatásban résztvevő iskolák tanulóinak munkáiból összeállított kiállítást . sítést diákjaiknak ez a rendszer? — Nem, mert a célunk az általános munkaképesség fejlesztése. — Mi a benyomásuk a táborról és a hazánkban folyó kísérleti munkáról? — Nagyon jónak találjuk. Az elméletben sok azonos gondolattal találkoztunk, csak a gyakorlati megvalósítás különbözik a mienkétől. — Mi a közös pont az elméletben? — Az, hogy a munkára nevelés pedagógiai elve hatja át az oktatást abból a marxi gondolatból kiindulva, miszerint a gyerekeket megismertetjük a termelő- munka világával és konkrét munkára nevelünk. — A tegnapi előadások egyikén is elhangzott, hogy a nevelés olyan területeket érintsen, ahol közvetve hathatunk a gyerekekre — fűzi hozzá dr. Frank Mate- schinske. Ezzel a módszerrel a termelőmunka során tanultakat komplex ismeretként hasznosíthatják a gyerekek. így közvetve nem üres, hanem élő tudás kerül a birtokukba. ^ ^
