Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-24 / 150. szám
1988. június 24., péntek Somogyi Néplap 7 s SPORT S3 Tavaly kezdték el a csurgói strand felújítását, s eddig kétmillió forintot költöttek rá. Kutat fúrtak, elvégezték a gyermekmedence csempézését, rendbe tették a fürdő közvetlen környezetét. A következő három-négy évbert szeretnék elvégezni a teljes felújítást. Addig sem tétlenkednek azonban. Hétfőn úszásoktatás indult, s erre száz gyerek jelentkezett. Szigetiné Vindlcs Györgyi tanítványai nagy örömmel gyakorolnak a medence partján és a vízben is. Nemzetközi verseny Szántódpusztán A tizedik nemzetközi díjugrató lovas- és kettesfogathajtó versenyt a Siotour rendezi meg a hétvégén Szán- tódpusztán. Az eddigi meghívásos versenyek után az ideit a Nemzetközi Lovasszövetség fölvette a verseny- naptárba. A nevezések szerint 97 ugró ló és 22 kettesfogat versenyez a pusztán. Mindkét nap három ugró és két kettesfogathajtó szám szerepel, ezenkívül lovasbemutató is lesz. Csehszlovákiából, az NDK-ból és az NSZK-ból érkezett csapatok a Balaton- partra. A hazaiak szinte az ország minden tájáról: Debrecenből, Kiskunhalasról, Szombathelyről, Kaposvárról, Budapestről, Gödöllőről — összesen 18 csapat. A nyertesek a szokásos díjazáson kívül ezúttal úgynevezett pénzdíjban is részesülnek. A rendezvényt színesebbé teszi az a kettesfogathajtó verseny, amelynek résztvevői a környék lótulajdonosai. Kőröshegyiről, Szóládról, Siófok-Kilitiből is érkeznek fogatok. Bemutatójukkal íöltehetőleg kedvet csinálnak a lótenyésztéshez a külső-somogyi gazdák körében. Amatőr-teniszbajnokság Kaposváron Labdarúgó Európ«-b»jnofc>ág Fejre állt a papírforma Szovjetunió— Hollandia döntő Június tizenkettedikén a kölni Müngersdorfer stadionban hatvanezer néző előtt játszották a második csoportban a Hollandia— Szovjetunió mérkőzést. A toronymagasan esélyes „tulipánosok” nem tudták áttörni a jól záró szovjet védelmet, s Valerij Lobanovsz- kij csapata egyre johban belelendült a játékba. Rócz győztes gólja az EB egyik meglepetését jelentette. A hollandok aranylabdás játékosa, Gullit nagyon sportszerűen azt nyilatkozta az elvesztett 90 perc után, hogy a jobbik csapat nyert. Biztosan nem gondolt akkor arra, hogy már az EB során lehetőségük lesz a visszavágásra. Június huszonötödikén a döntőben ismét találkozik a két együttes. Hogyan jutott a két csapat a döntőig? A Szovjetunió 1:0-ra verte a hollandokat, l:l-es döntetlenre végzett az írek ellen, majd 3 rire nyert Angliával szemben. Az elődöntőben az olasz ..gyerekcsapat” volt az ellenfél. A squadra azúrra vezére, Azeglio Vicini a csoportmérkőzések során még túlontúl szerényen, a VB egy állomásának tekintette Európa legjobbjainak seregszemléjét. Evés közben aztán megjött az étvágya, új jelszót adott ki: irány a döntő! A falat azonban torkán akadt. A csoportmérkőzések során oly magabiztosan játszó olaszokat a második 45 percben szinte leiskolázta a szovjet csapat. Belanovék eddigi .legjobb játékukat nyújtották, s két szépségdíjas góljuk a finálét jelenti számukra. A döntőben Kuznyecov két sárga lapja miatt nem szerepelhet, de Lobanovszkij mester minden bizonnyal gondoskodik megfelelő helyettesről. A hollandok a szovjetek elleni vesztes mérkőzése követően előbb 3:l-re nyertek Anglia, majd l:0-ra Írország ellen. Döcögött a csapat szekere, így az elődöntőben minden a házigazda, az NSZK győzelmét ígérte. A hamburgi Volksparikstadion- ból mégis szomorúan indultak haza a nyugatnémet nézők. A magas színvonalú mérkőzésen, sajnos, az EB leggyengébb játékvezetői teljesítményét láthattuk: a román Igna rendkívül rosszul vezette a találkozót. Először az 55. percben mutatott a 11-es pontra, ekkor még jogosan, s Matthäus gólja a nyugatnémet előnyt jelentette. A 73. percben viszont maga a „sértett", Van Basten is meglepődött, amikor liest ítélt Igna a „buktatásáért”. Ronald Koeman érthető okokból nem foglalkozott a büntető jogosságával, hanem nemes egyszerűséggel kiegyenlített. Lélekben talán már mindenki a hosszabbításra készült, amikor Van Basten a 89. percben megpecsételte a hazaiak sorsát, így a lefújást követően a narancssárga mezesek úszhattak örömmámorban. Szombaton tehát a döntőben Szovjetunió—Hollandia. Mindkét oldalon egy aranylabdás, Gullit és Belanov személyében, két nagy taktikus, mint Rinus Michels és Valerij Lobanovszkij, két kiváló kapuőr: Daszajev és Van Breukelen, s megannyi jo játékos. A lelki plusz a szovjet legénység mellett szól, hiszen egyszer már nyert a hollandok ellen. Őket viszont fűti a visszavágás reménye, s no persze az is, hogy egykor úgy emlegessék majd őket, mint azt a nemzeti tizenegyet, amelyben Cruyff, Neeskens, Ren- senbrink, Rep játszott. Az elődöntőben mutatott játék alapján nagy csata várható, s tippelni talán már nem is érdemes a győztesre, mert ezen az EB-n teljesen fejre állt a papírforma. Az utolsó kérdésre a szombati nap adja meg a választ: Hollandia vagy Szovjetunió? Berzeviczy Zsolt Szombaton és vasárnap amatőr teniszezők mérik ösz- sze erejüket Kaposváron a KVGY Vasas SC lszák utcai sporttelepén. A Somogy Megyei Teniiszszövetség férfi egyes (40 éves koriig), férfi egyes (40 év felett), női egyes, férfi páros és vegyespáros számokban hirdet majd győzteseket. A versenyszámok közül csak azokat rendezik meg, amelyben II. korcsoport (5-6. osztály) : 1. Petőfi isk. 15 13 - 2 178- 56 26 2. Zúja név. ott. 15 11 - 4 121- 69 22 3. Szentbalázs 15 8 - 7 95-103 16 4. Gyakorló 15 6 - 9 80-129 12 5. Vörös Hads. 15 4 1 10 55-111 9 6. Kinizsi 15 2 1 12 37- 98 5 Tenisz Kaposvár amatőrteniszbajnoksága. Kaposvár, lszák utcai sporttelep, 8 óra. Cselgáncs Körzeti rangsorverseny, junior, serdülő, fiú, női. Barcs, városi sportcsarnok, 9.30 óra. Labdarúgás Barcsi tsz-válogatott—Vi- rovitica Bonac. Barcs, BSC- pá'lya, 17 óra. VASÁRNAP Tenisz Kaposvár amatőr-itenisz- bajnoksága. Kaposvár, lszák Utcai sporttelep, 8 óra. — A tatai edzőtáborban töltött három hét után útra kelnek a felnőtt férfi öttusaválogatott tagjai. Az olimpiai csapat: Dobi Lajos, Fábián László, Martinék János és Mizsér Attila szombattól a római viadalon áll rajthoz. A jövő héten a spanyolországi Aranjuezben szerepel Bárdi Róbert, Kálnoki Kiss Attila, Madaras Ádám és Molnár Gábor. legalább tizenhatan, illetve a párosoknál nyolc pár indul. Nevezni a verseny megkezdése előtt fél órával, a helyszínen lehet. Az indulóknak sportegyesületi tagsági könyvvel (érvényes orvosi igazolással) vagy orvosi igazolással kell rendelkezniük. A mérkőzések kieséses rendszerben, két nyert játszmáig tartanak. A kezdési idő mindkét napon 8 óra. III. korcsoport <7-8. osztály) : 1. Mernye 17 17 - - 255- 81 31 2. Zó ja 17 10 - 7 140-136 20 3. Kadarkút 17 9 1 7 198-145 19 4. Szentbalázs 17 8 - 9 165-153 16 5. Gárdonyi 17 6 1 10 104-135 13 6. Petőfi 17 5 2 10 96-147 12 7. Vörös Hads. 12 - - 12 38-209 0 Nemzetközi csapatverseny a Vörös Csillag-kupáért. A részvtevő együttesek: Barcs tsz, Split Judo Club, Bajai SK, K. Dózsa SE, Budapesti Üttörőstadion, Bratislava, Sturovó. Helyszín : Barcs, városi sportcsarnok, 10.30 óra. Teke Balaton-kupa kisgólyós bajnokság. Balatonberény, 9 óra. Labdarúgás Osztályozók a megyei bajnokságba jutásért. Csokonyavisonta—^Balatonszárszó. Marcali, 17 óra. Ta- nany—Homokszentgyörgy, Taszár, 17 óra. TEKE Nyolc csapat részvételével kisgólyós tekebajnokságot rendeztek Gyótán. Meszteg- nyő végzett az első helyen, megelőzve Gyótát és öreglakot. Egyéniben P. Molnár Attila lett a legjobb (Meszteg- nyő), Kapitány János (öreglak) és Sárközi József (öreglak) előtt. VÉGEREDMÉNY Városi leány kézilabda-bajnokság SPORTMŰSOR SZOMBAT Cselgáncs HÍREK Június A nap 4.48 órakor kél, és 20.46 órakor nyugszik a hold 15.09 órakor kél, és —órakor nyugszik 24 A várható időjárás Péntek Ivón Sokfelé lesz eső, zápor, keleten zivatar is. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, néhány helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 15 és 20 Celsius-fok között lesz. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság • tájékoztatása szerint a 25. heti lottószelvény nyertes számai: 13, 18, 38, 44, 67 — Somogyi MSZBT-kül- döttség utazott Kalinyinba tegnap az MSZBT elnökségének meghívására. A kéttagú delegáció, amelyet Hif- ner Ferenc, az MSZBT országos elnökségének tagja, a megyei koordinációs bizottság elnöke vezet, az SZMBT kalinyini küldöttségének tavalyi látogatását viszonozza. — A magyar békemozgalom emlékplakettjét adományozta az Országos Béketanács a Magyarországi Református Egyház Ráday Kollégiumának. Az elismerő kitüntetést a teológiai akadémia tanévzáró ünnepségén tegnap adta át Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács tiszteletbeli elnöke, méltatva a magyarországi egyházak hazai és nemzetközi békeszolgálatát. — Határidőre elkészültek 110 ive aeületett az erdélyi Margittán Horváth János (1878—1961) Kossuth- dijas irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, a magyar polgári irodalomtörténet-írás kimagasló egyénisége. Az egyetemet az Eötvös Kollégium tagjaként 1897-től Budapesten végezte, s 1901-ben bölcsészdoktori, majd három évvel később magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett. Két évig a párizsi Ecole Normale Supérieure ösztöndíjas hallgatója volt, hazatérése után pedig az Eötvös Kollégium tanára, 1923 és 1948 között a budapesti egyetemen a magyar irodalomtörténet professzora. 1911-ben részt vett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megalapításában. 1923—26-ban szerkesztette a Napkelet című folyóirat kritikai rovatát. A magyar polgári irodalomtörténet-írás kiváló művelőjeként kiterjesztette kutatásait a magyar irodalom minden korszakára; elsősorban irodalmunk kialakulásának kérdéseit oldotta meg eredményesen. Munkásságának jellemzője a gazdag anyagismeret, a feldolgozás alapossága, a mesteri szerkesztés és a csiszolt előadásmód. Főbb művei : Ady s a legújabb magyar líra; Aranytól Adyig; Petőfi Sándor; a magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig; A magyar irodalmi műveltség kezdetei; Csokonai; A magyar vers; Berzsenyi és íróbarátai. a kaposfüredi lakótelep III. ütemében meghatározott útépítési, járda- és vízelvezetési munkákkal. A KÉV dolgozói a munkát a múlt év végén kezdték. — Budapesten rendezik meg jövőre az Idegenforgalmi Világszervezet konferenciáját. Andrikó Miklós kereskedelmi minisztériumi államtitkár elnökletével tegnap megalakult a szervező- bizottság. A szervezet tagállamai az útlevél- és vámszabályozások, az egészség- ügyi és a turizmust érintő szabályok egyszerűsítésével segítik elő az idegenforgalom fejlődését. — Nyári színház Bogláron. A vörös kápolna előtti szabadtéri színpadon az idén ismét láthatja a közönség Jarry „Übü király” című művét Lukáts Andor rendezésében. Július 2-től tíz este — Három somogyi alkotást mutattak be Hradel Kralo- véban (Csehszlovákia) a nemzetközi amatőrfilm- és ^videofesztiválon : a Vihar, a Mimikri és a Volt egyszer egy ember című alkotást. Mindhármat Őszi Zoltán, a Kaposvári Amatőrfilmstúdió tagja készítette. — Felújították Szigetváron az Áfor-benzinkutat. A 12 millió forint értékű teljes rekonstrukciót a Kaposvári Közúti Építővállalat 3 hónap alatt végezte el. — Felújítják Kaposváron a városi tanács épületét. A hét elején kezdett munka miatt a tervosztály ideiglenesen a Németh István fasori, az igazgatási osztály szabálysértési csoportja pedig az Április 4. utcai irodaházban fogadja az ügyfeleket. tűzik műsorra a tavaly nagy sikert aratott darabot. — 110 nyugdíjasát hívta találkozóra tegnap délután a vései Üj Élet Termelőszövetkezet. A helybeli, a ne- mesvidi, a nemesdédi, a si- monyi és varászlói öregek a gazdaság jelenével ismerkedtek. — Balaton-parti vendéglő-. két ellenőrzött a napokban a megyei rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete és a megyei tanács kereskedelmi felügyelősége. Nyilvántartási szabálytalanságok és a fogyasztók megkárosítása miatt 3 helyszíni bírságot róttak ki, 3 szabálysértési eljárást kezdeményeztek és 2 üzletvezetőt figyelmeztettek. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 ^ — A Mahart Balatoni Hajózási Leányvállalat június 25-től, szombattól a főidény menetrendje szerint közlekedteti személyhajó- és kompjáratait a Balatonon. — Elütött egy kismotorost szerdán kora reggel Boglár- lellén az Attila és a Lenin utca kereszteződésében Horváth Attiláné 29 éves helybeli kistermelő egy Aro gépkocsival; Varga Gyula 70 éves boglárlellei lakos segéd-motorkerékpárján balra akart kanyarodni, s a figyelmetlen autós nekihajtott. A motoros súlyos, koponyatö- réses sérülést szenvedett. — Elírás történt tegnapi Szóvá tesszük rovatunkban. A parkolást tiltó tábla — és mögötte a gaz — nem a Dorottya szálló, hanem a Csokonai fogadó mögött látható. — ÉTI 25 gázkazán, GF 30 és F 8/13 parapetes konvektorok érkeztek a Kaposvár, Ady Endre u. 7. szám alatti vasboltba. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy június 25-én Siófokon, 26-án Nagyatádon autó- és motorvásár lesz.