Somogyi Néplap, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-23 / 149. szám
1988. június 23., csütörtök Somogyi Néplap 3 Á mércét nem lehet lejjebb tenni Kerek* v asztal SZERKESZTŐSÉG: — Két tény jellemzi leginkább a megyei állattenyésztést. Az egyik az, hogy az exportban és a lakosság kiegyensúlyozott élelmiszerellátásában meghatározó a jelentősége. A másik, hogy gazdaságtalan- sága miatt egyre több istálló, ól üresedik megi. Somogybán. Hogyan lehet ezt a két tényt a gazdálkodásban feszültség nélkül szerepeltetni? PORCZI0 GYÖRGY: — A megye állattenyésztésének ezeréves hagyománya van. Ez a minőségi történetiség sok nehéz helyzeten átsegítette már az állattartást. Az utóbbi évtizedek dinamikus fejlődést hoztak a nyolcvanas évek elejéig. A nagyüzemek elvégezték a tartóhelyek kétharmadának rekonstrukcióját. és sorolni is nehéz lenne, hány új modern fejő- házat, disznóbattériát állítottak be. Minden a föllendülés irányába mutatott. A támogatást is beszámítva tisztességes haszon volt az állattartáson. Ennek is köszönhetően főként a sertéstartás növekedett jelentősen a háztájiban. A nyolcvanas években volt olyan év, amikor minden magyar állampolgárra jutott egy disznó, tehát 10 milliónál több sertést számoltak Magyarországon. A két kiemelt ágazat mellett 45 ezer fölé emelkedett a juhállomány Somogybán, s rohamosan nőtt a kisállattenyésztés. Amit a legfontosabbnak érzek: közepes köz- gazdasági pozíció mellett is rendkívül jó volt a gazdálkodói kedv. Hogyan került nehéz helyzetbe alig négy év alatt ez az ágazat? Egyszerű okokra vezethető visz- sza: amíg a gépek, beruházások, takarmányárak, elvonások, adók rohamosan nőttek, a kompenzálás elmaradt, a támogatás csökkent. Ez manipulált piac,^ mert „csak” az állam határozza meg a föltételeket. A válasz törvényszerű : ha nem tudom az érdekeimet megvédeni. inkább abbahagyom a tenyésztést. Leghamarabb a háztájiban jelentkezett ez, hiszen ott a direkt irányítást a gazda látja el. Ennyiért nem csináljuk — mondták a kistermelők, és máris ürültek az ólak. BECKER PÁL: — Érdemes lenne egy évenkénti statisztikával illusztrált kis tanulmányban kimutatni, hogy egy ekevas ára milyen rohamosan emelkedett a búza vagy akár a hús és a tej felvásárlói árához képest. A írni gazdaságunk 12 év óta nyereséges, ebben az állattartásnak is jelentős szerepe van. Hárommillió liter tejet adunk évente az országnak. Nyereségünk a marh atartáson tisztán hárommillió forint. Könnyen mondhatná valaki: hárommillió liter tej, hárommillió forint, tehát literenként egy forint nyereség. Sajnos, ennél jóval kevesebb. Manapság rendkívül drága a termelés. A növény- termesztés hozamai közepesek, az átlagok alacsonyak, a mi környékünkön kedvezőtlen adottságú a talaj. Nyilván még így sem kerül annyiba az abrak beszerzése, mintha idegen gazdaságtól vennénk. Az állatainkkal így azonban már „hasznot" etetünk. Folytatya a sort: a vegyszerek, a fejőberendezések, az etetőkocsik és a kiszolgáló gépek ára 50—100 százalékkal nőtt. Magas a munkaerő-felhasználásunk, pedig csak Nagykorpádon 30 százalékkal csökkentettük a dolgozói létszámot. A költsé- ' Az állattenyésztést nem lehet csak közgazdasági mércével mérni. Elsietett ítélkezés lenne pusztán a nyereségességi mutatók alapján jellemezni a somogyi állatgazdálkodás jelenét és jövőjét. A figyelmeztető adatok azonban ráirányítják ti figyelmet az állattartásra, és sürgős megoldást követelnek. Megyénkben egy év alatt a szarvasmarha-állomány 7,5, a tehenek száma pedig 3,3 százalékkal csökkent. A háztájiban jóval radikálisabb az istállós jószág fölszámolása: 21 százalékkal kevesebb, mint egy éve. Fogy a sertés is, a nagyüzemekben több mint 7, a kistenyésztönél 14 százalékkal csökkent a létszám. A helyzet elemzésére, a tennivalók megfogalmazására kerek- asztal-beszélgetésre kértük föl Porczió Györgyöt, a megyei tanács föállattenyésztőjét, Becker Pált, a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát nagykorpádi gazdaságának igazgatóját, Francz Rezsőt, a barcsi Vörös Csillag Tsz elnökhelyettesét, Sá- moly Ferencet, a somogyszili Petőfi tsz föállattenyésztőjét és Mesits István szökedencsi gazdálkodót, aki ötödször nyerte a megyei tejtermelő-versenyt. A szerkesztőséget Békés József képviselte. gek tehát rendkívüli módon megnőttek, a bevétel pedig nem lett több. Miért vagyunk mégis elkötelezettek? Mert kitűnő holsteinfríz állományunk van, amelytől a mostani — jónak mondott — tehenenkénti 5500 literes tejtermelés 400 literes emelését is elvárhatjuk. A kombinátnak két modern telepe és fejőháza van, ezt sem lehet csak úgy sutba vágni. Hatékonyabb munkával tartani, sőt emelni szeretnénk a nyereségességet. Nem árulunk zsákbamacskát, azok jobb moefizotésével akarjuk ezt feltételeket jelent. Az önelszámolás a költségtakarékosságra és a nyereségre ösztönöz. Ki kell lépni a meny- nyiség bűvöletéből, tehát a hozamot csak addig szabad növelni, amíg a ráfordítások haszonnal, jövedelmezően megtérülnek. Meg kell tehát teremteni: a gazdálkodás minden pontján a piac szabályozzon, s ez az érdekeltség közvetlenül hasson a vezetőre és a tehenészre egyaránt. Nálunk az 1020 férőhelyes tehenészeti teleptől 20 millió forint ágazati eredményt kérünk, ami ahogyan a többi somogyi téesz is ezt teszi. A helyzet furcsasága azonban megoldást követelne: Somogyból Pápára meg Tatabányára viszik a disznót, Kaposvárra meg Bács-Kiskunból hozzák ... Ez azonban nem nekünk, állattenyésztőknek a gondunk. A mi feladatunk a minőségi állattenyésztés. So- mogyszilban éppen ezért feszült a hangulat: mi nyerjük a tejtermelő-versenyt, jó a tehénállományunk, minőségi hízókat nevelünk, ritka szép hidegvérű lótörzstenvésze4600—4700 liter tehenenkénti tejtermelést kell elérni. E cél érdekében tovább kell folytatni a javító hatású holsteinfríz bikákra alapozott fajtaátalakító keresztezést, egyúttal javítani kell a tartás és a takarmányozás feltételeit. Bővíteni kell a húsmarhatartást, ahol a tájegységi adottságok, üzemi, tárgyi és személyi feltételek ezt lehetővé teszik. Ez azért is indokolt, mert az előrejelzés szerint a jó minőségű élőmarha és marhahús iránti kereslet mind közép-, mind hosszú távon élénkülni fog. Becker Pál elérni, akik vállalják ezt a nehéz munkát. MESITS ISTVÁN: — Régóta vagyok kisgazdálkodó, sok mindenbe belevágtam, mire a tehéntartásnál kikötöttem. Itt is a tejtermelést fejlesztettem, mert a hústermelés manapság nem éri meg. 50 ezer liter tejet adok csarnokba. Folyamatos a bevételem. Amikor a széna- fyűjtés, behordás ideje van, akkor a feleségem és a gyerekek csáládja is beszáll a munkába. A költségek emelkedését csak több munkával tudom ellensúlyozni. Itt nincs idő nyaralásra, a napi nyolc órát keményen végig kel! dolgoznia a családnak. Szeretni kell az állatot és ezt a munkát, enélkü! nem megy. SZERKESZTŐSÉG: — Mi az, ami leginkább meg- igtározza az állattartást Utasítás, felelősség, elkötelezettség, nyereségesség? Mi szól ellene és mellette? FRANCZ REZSŐ: — Termelőszövetkezetünk 4500 sertést bocsát ki évente és 1500 tejelő tehenünk van. Hun- garofríz állományunk tejhozama 5775 liter darabonként. Korábban volt hízómarhánk is, de éppen a veszteségessége miatt szüntettük meg. 1983-ban helyeztük üzembe a tehenészeti telepet és a 4x12 állásos fejőházat. A 65 millió forintos beruházás nagy érvágás volt, de hittük azt, hogy kiegyensúlyozott jó munkával nyereséget tudunk produkálni. Másodosztályú tejet még nem adtunk le ebben az évben, s a 4,3 százalékos zsírtartalom magáért beszél. Elégedetlenek vagyunk, hogy csupán a tej litermennyisége után fizetnek meg bennünket, a béltartalmat, a minőséget nem ismerik el árban. Ugyanakkor minden szó a minőségi árutermelésre buzdít. A tehenészetünk háromnegyede szabadtartásos rendszerű, itt más eredményeket tudunk felmutatni, mint például a hagyományos, kötött tartású telepünkön. Ez küny- nyen mérhető, mert nálunk minden egység önelszámoló tehát szinte minden napra, minden tehénre és munkára kimutatott közgazdasági ismérvünk van. Ez kőkemény Mesits István e fölött van (a 10 százalék tartalékalapot leszámítva), az 70 százalékban azoké, akik megtermelik. Ha még több van, akkor 80 százaléka osztható föl. SÄMOLY FERENC: — Termelőszövetkezetünk a megalakulása óta tart állatokat. Hiszünk az állattartás jövőjében, ezért hosszú távú program keretében gazdálkodunk. A szili téesz évente 3500 disznót ad át a Kaposvári Húskombinátnak földolgozásra. Jó minőségű kahyb- hízókról van szó. A legnagyobb vita már évek óta a felvásárlási áron van, melyet indokolatlanul alacsonynak tartunk. Az idén egy forintot tudtunk „kiharcolni” a hármasmentességgel, magyarán a disznóhús minőségi garanciájával. Elavult a sertéstelepünk, a rekonstrukcióját még 1979-ben kezdtük és ma is tart. Ennek végső célja, hogy korszerűbb körülmények között jobb minőségben nagyobb mennyiséget, évente 4500 hízót termeljünk. Egyre több a jelentkező a hízókért, mivel kevesebb a disznó és megszűnt a húskombinátok monopóliuma. (A húsipari vállalatok az ország vágóállatainak 70 százalékát vásárolják föl.) Mindenütt a nyereségesség a vezérlő elv. Mi sem mondhatjuk a dolgozóknak, hogy ugyanazért a munkáért az idén kevesebbet fizetünk, mert egyszerűen otthagynak bennünket. Ök is látják a problémákat: a húsboltban rohamosan emelkedik annak a húsnak az ára, amelyet ők termelnek, a felvásárlásban pedig árfék van. Követnünk kell a piacot, Franca Rezső tünk van, a haszon pedig egyre kevesebb az állattartásban. Ilyen helyzetben elszabadulnak az indulatok; gyerünk söpörjük ki az állattartást, termeljünk gabonát, az még jobban megéri. Indulatokból azonban nem lehet programot alkotni. Az állattenyésztés mércéjét — én úgy látom — ennél mélyebbre már nem lehet venni. A mai helyzetben a támogatás megvonását határozta el az ország. Az egészséges piaci helyzet azonban nemcsak a dotációk megszüntetéséből áll, hanem termelői érdekképviseletből, az értékesítés áralkujából és a termelési lehetőségek egyenlő elosztásából is. SZERKESZTŐSÉG: — A nyereségességi vezérelv mellett mi az, amit az állat- tenyésztés reformprogramjába kell illeszteni? Ki ho- gyan tud úrrá lenni a helyzetén? PORCZIÖ GYÖRGY: — Az állatállomány csökkenését a megyei tanács mező- gazdasági osztálya nem tudja befolyásolni, mivel az országosan ható közgazdasági tényezők a meghatározóak. Azon azonban a szabályzók alkotói elgondolkodhatnának, hogy amikor 7000 literes tejhozamú tehenészetek panaszkodnak az elvonásokra, a nyereségesség olyan méretű csökkenésére, amely veszélyezteti a gazdálkodást, akkor egy 4200 literes átlagú megyében — Somogybán — milyen lehet a helyzet. A feladatokat a következőkben határoztuk meg: a szarvasmarha-tenyésztésben 1990-re Porczió György Már jelenleg is a 850 dolláros tonnánkénti világpiaci ár helyett 1200 dollárra számíthatunk. A gazdaságosság javítása megköveteli a mellék- termékek nagyobb mérvű, a tömegtakarmányok jó minőségben történő felhasználását, a gyepterületek szakszerűbb hasznosítását. Magyar- országon 13,2 százalékos a sertéstápok fehérjetartalma, míg Dániában, de Csehszlovákiában is meghaladja a 16 százalékot. Rossz tápokkal nincs jó eredmény. Részben a lakossági ellátás, részben a feldolgozott sertéshús viszonylag biztonságos külpiaci értékesítése végett növelni kell mennyiségben is, minőségben is a sertéshústermelést. Az állattenyésztési kultúrát fejleszteni kell, javítani a tudományos műhelyek, állattenyésztési rendszerek kapcsolatát az üzemekkel. Ide kapcsolódó téma a rekonstrukció, a tartástechnológia fejlesztése. Ez persze főként pénzkérdés, de a célok érdekében létkérdés. Az állattenyésztést nem lehet abbahagyni, nem lehet a kátyúban bent felejteni, hiszen Somogybán mindig is voltak kézzelfogható, jó eredmények a díjnyertes bikáktól a Ka- hyb-tartásig, az aranyérmes galamboktól kezdve a versenylovakon át a világhírű vadászkutyaképzésig. Vannak nemzetközi hírű kezdeményezéseink: az agráregyetem gímszarvasprogramja, a balatonszentgyörgyiek manga- lica-törzstenyészete és szürkegulyája, a nagyberekiek vadgazdálkodása és hereford marhái, és sorolhatnám még. Somogy tájai szinte kínálják az állattenyésztési lehetőséget, az itt élő ember pedig, ha támogatják ebben, szívesen nevel — tenyészt — állatot. Ezeket figyelembe véve kell az új programot kialakítani. BECKER PÁL: — Hinni kell az állattartás jövőjében, adaptálni kell hozzá a legkorszerűbb módszereket, a legjobb állományt, és fokozni gz állattartó kedvet. Nem véletlen, hogy bármennyire is hittünk a magyar tarkában, 1973-ban mégis hozattunk az Egyesült Államokból 824 darab vemhes holsteinfríz üszőt. Tíz év alatt ötvenmilliót költöttünk telepítésre és rekonstrukcióra. A pénz pénzt fial — tartja a mondás. Beruházni, fejleszteni kell, hogy több nyereséget termeljünk. Emellett új szellemű mezőgazdasági értelmiségre és vezető ré? tegre van szükség, amely a hagyományosat jól tudja ötvözni az újjal. Ki kell választani azokat a nagy teherbírású, képzett, állatszerető embereket, akiknek akár a fizetésük kétszeresét is meg kell adjuk a teljesítményük után. FRANCZ REZSŐ: — Meg kell szüntetni az ad hoc gazdálkodást. Volt úgy 1985- ben, hogy 176 hízómarhát egy betévedt olasz felvásárló vett meg. Nem akarók áttévedni a növénytermesztésre, de a burgonyaháború (1984-ben) megmutatta: a termelővel akármit meg lehetett tenni, Nincsen ágazati érdekképviselet — ezt kellene mihamarább létrehozni. Piac — kiáltják a termelőknek a bűvös szót, közben mindenki tudja, hogy még nem tartunk ott. Vannak különféle bizottságok, amelyek ajánlásokat dolgoznak ki, de nincs szakmai összefogottság. Véget kellene vetni a növénytermesztés és az állattenyésztés egv cégen beSámoly Ferenc .lüli versenyfutásának is, mert ebben csak az állattenyésztés lehet a vesztes. SÄMOLY FERENC: — Ahogy Kaposvárról hazafelé megyek, az egyik kezemen meg se tudom számolni azokat az istállókat, ahol megszüntették az állattartást. Ahogy beérek Somogyszilba, ki »traktorokon ülnek a fiatalok, nem lovaskocsin. Ez még rendben van, az idő halad. A 150—170 tehén helyett azonban már csak 60— 70 van, de a környező falvakban még ennyi sincs. Tűzifa kerül az ólba disznó helyett, az istállóban esetleg egyikét évig próbálkoznak nyúllal, csirkével. Gondolkodnak, vajon melyik éri meg. Bizonytalansági állapotban nincs hosszú távú tartás. Az, hogy nemzeti vagyonban mit jelent kétmillió disznó, több százezer marha (pedig milliárdokra rúg) — amennyivel ma kevesebb van, mint néhány éve ez minket, állattenyésztőket azonban mindennap aggaszt. A közgazdasági pozícióromlás fúrja az állattenyésztést, de fúrja a munkahelyeket is. Politikai felelősség is ilyen esetben, hogy egy termelőszövetkezet azt mondja ki: igenis mi tartunk marhát is, meg disznót is, és munkánk alapján elvárjuk az 'erkölcsi és anyagi elismerést. Hát ezt kellene helyretenni ! MESITS ISTVÁN: — A gyerekeim azt mondják, ők már nem vállalják ezt a munkát. Ennyi bizonytalan- sági tényezőre nem lehet egy gazdaságot felépíteni. Jönnek segíteni, mert a pénzt persze, hogy nekik adom, minden szülő így van ezzel. De nem tudom megértetni velük, hogy ez igen szép munka. Dániában például egy gazdálkodó fiának nincs nagyobb pillanata annál, mint amikor átveszi az apja farmját, ő viheti a vásárra a bikákat. Nálunk leértékelődött az állattartás. Szőke- dencsen is alig van már szarvasmarha, fogynak a faluban a fiatalok, most egy „bevándorló” tervez tehenészetet. Én nem hagyom abba! Hiszek abban, hogy visszakapja rangját az állat- tenyésztés.
