Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! Néplap Formaságok nélkül Megszűnt egy munkabizottság. Méghozzá úgy. hogy önmaga kezdeményezte létezésének befejezését. Nem kísérte különös hírverés a megalakulását, — viszont két és fél évig becsülettel, tisztességgel tették dolgukat. Aztán e hét elején azzal a kéréssel fordultak létrehozójukhoz, a megyei pártbizottság gazdaság-, és szövetkezetpolitikai munkabizottsághoz, hogy értsen egyet megszüntetésükkel. A számítástechnikai kultúra terjesztése érdekében 1985 októberében alakult meg a megyei számítástechnika-alkalmazási munka- bizottság. Nevük is jelzi, több irányú feladatot tűztek maguk elé, hogy korunk elsőrangúan fontos „munkaeszköze", a számítástechnika ésszerűen, jól szervezetten és lehetőleg gyorsan terjedjen a megyében. Mi mindent tettek? Kapcsolatot tartottak a számítástechnika fejlesztésével foglalkozó országos és helyi szervekkel, az ő véleményük alapján kezdeményezték a megyei fejlesztéseket. Segítettek a terjesztéshez szükséges feltételek megteremtésében, a területi együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználásában- Adtak szaktanácsokat, támogatták a különböző szintű képzéseket, továbbképzéseket — és lehetne sorolni a klsebb-nagyobh jelentőségű, de végül is a fő cél teljesülését szolgáló tevékenységüket. Nem kétséges a tény: vitathatatlan érdemei vannak a munkabizottságnak mindabban, ami ezen a területen történt a megyében. Amiért életre hívták, azt a célt teljesítette ez a szervezet. Aztán szembenézett önmagával, és markáns tömörséggel megállapította: „felesleges vagyok”. Napjainkra a számítástechnika beágyazódott a társadalmi, gazdasági élet folyamataiba, sőt üzleti tevékenységgé vált, szaktanácsadással, számítógép-rendszerek terjesztésével, ajánlások kidolgozásával vállalkozásszerűen foglalkoznak különböző gazdasági szervezetek, intézmények, egyszóval: a fejlődés merőben más helyzetet teremtett. Tehette volna, hogy nem törődik ezzel a változással? Hogy formálisan létezve, el- adminisztrálgatott volna magának különböző érdemeket, mondván: „ebben is, meg ebben is részem van, hiszen valamikor én indítottam útjára az egészet”. Egy ideig bizonyosan tehette volna! Mindaddig, míg „valakinek” kívülről eszébe jut megkérdezni, tulajdonképpen mi értelme van ennek a bizottságnak?! De nem várták meg ezt a pillanatot. Amennyire örömmel tudok fogadni minden ésszerűnek látszó kezdeményezést, elindulást, ezen a hét eleji tanácskozáson legalább akkora örömmel hallottam a bizottság elnökének saját megszüntetésükre vonatkozó javaslatát. Mert nyomban az jutott eszembe, ha megkockáztatna önmagával egy ilyen nyílt szembenézést valamennyi létező bizottság, szervezet (mindegy minek nevezzük), meggyőződésem szerint jó néhányan hasonló következtetésre juthatnak. És akkor felesleges, formális terhektől lehetne megszabadulni. Persze szembenézni nem könnyű! Ennél csak azt kimondani nehezebb: „túllépett rajtam az idő, felesleges vagyok". De gyakorolni kellene! Vörös Márta Nemzetközi sajtóértekezletet tartott a magyar kormányfő Őszinte rokonszenv kíséri hazánk gazdasági törekvéseit LÁTOGATÁS A BANKVILÁG SZÍVÉBEN A londoni City, az üzleti és bankvilág idegközpontjával ismerkedett tegnap délelőtt Grósz Károly. A Minisztertanács elnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Nagy-Britanniában, évszázados hagyományú, ám napjaink pénz- és értékvi- lágpiacán ma is kulcsszerepet játszó intézményeket keresett fel. Olyanokat, amelyek működése iránt a megújuló magyar gazdaságban is egyre nagyobb az érdeklődés. Első útja a határidőügyleti értékpapír- és devizatőzsdére vezetett, ahol David Burton elnökhelyettes magyarázta el ennek a viszonylag újkeletű, a hagyományos értéktőzsde „segédmotorjaként" létrehozott intézménynek a különleges szerepét. Funkciójának lényege az, hogy a hoszabb lejáratú határidős üzletkötéseknél viszontbiztosító ügyletekkel védje ki a vattitaárfolya- mok, illetve a bankkamatlábak hevesebb ingadozásából keletkező veszteségeket. Grósz Károly sétát tett az alkuszok termében, ahol az ügyletkötők a kívülállók számára kiismerhetetlen hang- és zűrzavarban kiáltozzák egymásnak eladási és vételi ajánlataikat. Ezután a magyar kormányfő minden börzék ősét, a londoni értéktőzsdét kereste fel, ahol Sir Nicholas Goodison elnök adott áttekintést a kétszázötven éves múltú intézményről. Itt ad- ják-veszik az állami és intézményi kölcsönkötvénve- ket, illetve jegyzik az ötezer legnagyobb brit ipari és üzleti vállalat részvényeit, amelyek összes névértéke meghaladja a 600 milliárd fontot. Ebben a teremben a kiabálásnak és sürgés-forgásnak már nyoma sincs — az alkuszok helyet 1986-ban számítógép-terminálok foglalták el. Grósz Károly nem hagyott kétséget az iránt, hogy Londonnak ez a közkedvelt turisztikai érdekessége számára nem pusztán látványosság: elmondotta vedéglátóinak, hogy Magyarországon is napirenden van az értékpiac továbbfejlesztése. Délben a Bank of England (Angol Bank) kormányzója, Robin Leigh-Pemberton látta vendégül Grósz Károlyt és kíséretét az intézmény székházában. A brit és a nemzetközi pénzpiacon egyaránt kulcsszerepet játszó Bank of England vezetőivel folytatott eszmecserét megelőzően látogatott el a Minisztertanács elnöke a parlamentbe. Itt előbb Robert Adley alsóházi képviselővel, a brit—magyar parlamenti csoport vezetőjével, majd Sir Bemard Wea- therill házelnökkel találkozott. Mindkét megbeszélésen szó esett a kedvezően fejlődő magyar—brit törvényhozói kapcsolatokról és ezek további bővítésének lehetőségeiről. Délután London főpolgármestere, Sir Greville Spratt köszöntötte a magyar kormányfőt a Mansion House- ban, amely évezredek óta a mindenkori főpolgármester rezidenciája. Grósz Károly csütörtöki és pénteki találkozóin részt vett Kovács László külügyminiszter-helyettes és Domokos Mátyás londoni magyar nagykövet. Kapolyi László, a Minisztertanács kormány- biztosa, Bartha Ferenc kereskedelmi államtitkár, Rát- kai Ferenc művelődési miniszterhelyettes, és Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke pedig brit partnereikkel, kormány- tisztviselőkkel, intézmények és vállalatok vezető képviselőivel folytatott megbeszéléseket. Grósz Károly délután nemzetközi sajtókonferencián összegezte hivtalos nagy-bri- tanniai látogatásának eredményeit. (Folytatás a 2. oldalon.) Tanácselnöki értekezlet Budapesten A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, s az irányítása alá tartozó szakigazgatási intézmény- rendszer korszerűsítésének lehetséges irányairól, az ezzel kapcsolatos feladatokról, valamint a művelődéspolitika időszerű kérdéseiről tárgyaltak — Horváth István belügyminiszter elnökeleté- ivel — a fővárosi, megyei és városi tanácselnöki értkezlet résztvevői a Parlamentben tegnap. A tanácselnökök elé terjesztett írásos jelentéshez fűzött szóbeli kiegészítőjében Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter hangsúlyozta: a MÉM alapvető feladatának tekinti, hogy az eddiginél eredményesebben járuljon hozzá a kormányzati munkához. Ezzel összefüggésben fontosnak tartja, hogy a minisztérium és a vállalatok között is kialakuljon a kormányzati munka új stílusának megfelelő, újszerű kapcsolat. Váncsa Jenő ezután a hatósági és a szolgáltatói feladatok ellátására hivatott szervezetek jövőbeni feladatait ismertette. A növényvédelmi kötelezettségek betartását, a védekezés .szákszerűségét július 1-jétől a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Felügyelet ellenőrzi. A növényvédelemmel ‘kapcsolatos szolgáltatásokat a Növény- és. Talajvédelmi Szolgálat látja el, megbízás alapján. Az állategészségügy és az élelmiszerellenőrzés területén a hatósági feladatokat az Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Felügyelet végzi majd, az Állategészségügyi és Élelmiszervizsgáló Szolgálat megrendelésre dolgozik. A must, a bor, a borpárlat belföldi és export forgalomba hozatala előtti minősítést, az egyes eljárások és anyagok használatának engedélyezését az Országos Borellenőrző Állomás végzi a jövőben. A MÉM a tanácsi szervek ágazati, ‘hatósági tevékenységére is több javaslatot dolgozott ki. A tanácselnökök ezután Köpeczi Béla .művelődésügyi miniszter előadása után a művelődéspolitika időszerű kérdéseiről tárgyaltak. A tanácskozás Horváth István zárszavával végződött. Azonos álláspontok A nwianibiki külügyminiszter tárgyalásai Kegyeletes megemlékezéssel kezdődött tegnap dr. Pascoal Manuel Mucum- bi, a Mozambiki Népi Köztársaság külügyminisztere, e FRELIMO-párt Központi Bi zottsága titkárának hivatalos magyarországi programja, kojzorút helyezett el a Magyar Hősök Emlékművén a Hősök terén. Ezt követően — a kora délelőtti órákban — a Külügyminisztériumban Vár- konyi Péter külügyminiszter és Pascoal Manuel Mucumbi vezetésével tárgyalóasztalhoz ült a magyar és a mozambiki tárgyalócsoport. A külügyminiszterek kölcsönösen igen hasznosnak ítélték meg tárgyalásaikat. Mindketten megerősítették, hogy azonosan ítélik meg a világ és Afrika legfőbb problémáit, a tennivalókat, s a .szándékot a Magyar Népköztársaság és a Mozambiki Népi Köztársaság közötti baráti kapcsolatok ápolására, lehetőségek szerinti fejlesztésére. Varkonvi Péter délben ebédet adott vendége tiszteletére. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kora délután a KB székházában találkozott a mozambiki külügyminiszterrel, a FRELIMO-párt KB- titkárával, aki átadta azt. a •levelet, amelyet Joaquim Alberto Chissano államelnök intézett Kádár Jánoshoz, az MSZMP főtitkárához..Szűrös Mátyás és Pascoal Manuel Mucumbi aláírta az 1988— 90-es évekre szóló pártközi együttműködési munkatervet. Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke a Parlamentben fogadta a mozambiki diplomácia vezetőjét. A szívélyes légkörű találkozón az Elnöki Tanács elnöke ki- . fejezte a magyar nép rokon- szenvét, szolidaritását a Mozambiki Népi Köztársaság törekvései Tránt. Pascoal Manuel Mucumbi köszönetét mondott a magyar nép szolidaritásáért. Á SZOT elnökség ülése Tegnap ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. Az ülésen elhangzottakról Szalag Ferenc, a SZOT szóvivője tájékoztatta az újságírókat. A testület tájékoztatót hallgatott meg az új társasági törvény előkészítéséről, annak várható tartalmáról és hatásairól. A szakszervezetek véleménye szerint az új törvénytervezet jelentős állomása a reformfolyamatnak, s azt a tőkeáramlás gyorsításához, a szabad tőkék lekötéséhez célravezetőnek tartják. A testületnek a készülő törvénytervezettel kapcsolatos állásfoglalás-tervezetét az iparági-ágazati szakszervezetek is megvitatják. A továbbiakban a szak- szervezeti üdültetéssel kapcsolatos jelentést vitatták meg. Az ülésen az az álláspont alakult ki, hogy az üdülés díja nem térhet el Az ezredik Elkészült az ezredik T!*A- számítógép a Központi Fizikai Kutatóintézetben, amelyet május 5-én adtak ái rendeltetésének a Magyai Optikai Művekben. Az új berendezés a vállalat műszaki fejlesztését segíti majd (MTI-íotó: Balaton József) tartósan attól, amennyibe valójában kerül. A testület aktuális szervezeti kérdésekkel is foglalkozott. Állást foglalt abban, hogy a szak- szervezeti munka tartalmi megújításával egyidejűleg olyan szervezeti keretek kialakítása is szükséges, amelyekkel szélesebb lehetőségeket teremtenek a különböző szakmai-foglalkozási rétegek érdekeinek kifejezésére, képviseletére. Ezt követően a testület Nagy Sándornak. a SZOT titkárának előterjesztésében áttekintette a kibontakozást szolgáló folyamatos, .időszerű szakszervezeti feladatokat. Ennek keretében javaslatokat tett a kormány és a SZOT vezetői következő megbeszéléseinek témáira. Az új tagdíjfizetési rendszerre való áttérés eddigi tapasztalatai ismét az elnökség elé kerültek. A testület egyetértett azzal, hogy ez a módosítás a mozgalom számára elsősorban nem anyagi, hanem inkább politikai kérdés volt. Kedvezőnek értékelték, hogy az új tagdíj- fizetési rendszer bevezetését követően alig több mint 8 százalékkal csökkent a szervezett dolgozók aránya. Az elnökség foglalkozott a hazánkban letelepülni szándékozó külföldi állampolgárokkal kapcsolatos néhány szakszervezeti tennivalóval is. Állást.Jogialt ab- ■ ban, hogy részt vesz a letelepülők ügyével foglalkozó állami tárcaközi bizottság munkájában. A testület megvitatta a SZOT 1987. évi gazdálkodásáról, valamint 1988. évi költségvetéséről szóló előterjesztést, tájékoztatót hallgatott meg az iparági-ágazati szakszervezetek tavalyi gazdálkodásáról, idei költség vet ésérőb