Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-02 / 103. szám
1988. május 2., hétfő Somogyi Néplap 3 SZÍNPOMPÁS MÁJUSI SEREGSZEMLE (Folytatás az 1. oldalról.) említette, a kaposvári egyetemi kar esetében azonban ez is percekig tartott. A fel- csattanó taps azt mutatta, hogy a kaposváriak büszkék a város e nemzetközi tekintélyt szerzett oktatási és tudományos központjára. A Flamingó társastánc együttes bemutatója után a város nagyüzemeinek sorát a Húskombinát dolgozói nyitották meg. Soraik hosszan kígyóztak, s több látványos ötlettel adtak képet munkájukról. Egy teherautón például mini húsfeldolgozó üzemet állítottak fel, melyben két fehér kötényes munkás serénykedett. A tribünről figyelte a felvonulást L angó József, a HNF megyei bizottságának politikai munkatársa, aki nemrégiben kapta meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. — 20 év óta jó néhány május elsejei felvonulás szervezésében részt vettem. Most először láthatom ezt a tribünről. Napi feladataim közé tartozik a somogyi bé- kemcrzgalom szervezése. Május elseje mindig a békevágy demonstrációja is volt. Az idén minden korábbinál ÉM» jobbak a világbéke esélyei, s ez gondjainkkal együtt is megnyugtató érzés lehet mindannyiunknak. Az ismét felzúgó taps az MHSZ sportolóinak és pilótáinak szólt: vitorlázó és sárkányrepülőt is felvonultató menetük jól példázta tevékenységük sokszínűségét. A kaposvári MÁV-csomó- pont fegyelmezett menetét a város intézményeinek dolgozói követték. A vállalat emblémájával díszített léggömbfelhőt hoztak a térre' a Kaposplast munkásai. Impozáns volt a Kaposgép gárdájának felvonulása is, melyet egy általuk gyártott homlokrakodógép vezetett be. A város sportolóinak menetében kinek-kinek teljesítménye szerint jutott ki az elismerésből. A Rákóczi FC labdarúgóinak például jobb szereplést kívánt a hangosbeszélő ... Egy vállalat felvonulása sok mindenről árulkodik. Az ott dolgozók kötődéséről, s arról is, hogy a szervezettség és fegyelem része-e mindennapi életüknek. E gondolatot a ruhagyáriak egyöntetű menete sugallta. Nyilván a Kiváló Vállalat cím újbóli elnyerésének is része volt a Balaton Fűszért dolgozóinak jó hangulatában. A felvonulás alatt a város három fúvószenekara felváltva gondoskodott a pattogó ritmusokról. A városi tanács együttesének egyik trombitása a' 19 éves óvónő, Péter Ildikó volt. — Bátyámtól kaptam kedvet a fúvószenéhez, aki harsonás volt. Hét éve játszom a zenekarban, s ez sok örömet ad. Szeretném majd a gyerekeimmel is megismertetni az érzést, mikor a játékunk nyomán egyszerre dobbannak a lábak. Ma korán keltem, mert hétkor már elkezdtük a zenés ébresztőt a sétálóutcában. Délig alaposan kifújom magam. Jutott egy kis pihenés is a zenekarnak, a Somogy tánc- együttes nagy sikerű bemutatója közben. Az együttes bizonyosan méltóan képviseli majd megyénket júliusban a hollandiai, néptánc- világfesztiválon. Virágokból kirakott transzparenssel jöttek a Városgazdálkodási Vállalat dolgozói. A SZÜV kaposvári számítóközpont kollektívájáUjjé a ligetben... Több ezer kaposvári töltötte az ünnep délutánját a cseri parkban megrendezett majálison.^ A szabadtéri színpadon két órától egymást követték a különféle sportbemutatók,- valamint a népi együttesek lés művészeti csoportok műsorszámai. Különösen nagy sikert aratott a Somogy Táncegyüttes, a szennai és a Kerékkötő együttes. Közben mázsa-, és hektoliterszám fogyott a trírsli, a sör. A bazárosok és „mutatványosok” ízlése most is elmaradt üzleti érzéküktől, ez sem rontotta azonban a majális hangulatát. Fotók: Kovács Tibor ÍGY ÜNNEPELT A MEGYE jól sikerül, talán a vizsgafilmemhez is tudok majd használni néhány részletet. Budapestre járok ugyanis egy tanfolyamra, amelynek befejezése után szeretnék szerkesztői .minősítést szerezni. Míg a két kaposvári /tsz dolgozói vonultak, a hangosanbeszélő külön is köszöntötte azokat, akik az ünnepet is munkával töltötték a határban. A Seíag élő májusfája, s egyenruhás dolgozóik impozáns menete egyaránt nagy tapsot kapott. A nagyüzemek sorát a Master- fil Pamutfonóipari Vállalat és a KVGY zárta. A felvonulás pontosan délben, . a Táncsics gimnázium fiú sportolóinak zászlós gyakorlatával ért véget. B. F. nak felvonulásáról videofilm is készült. Buzási József, a SZOV oktatóközpont munkatársa forgatott. — Brigádunk életének fontosabb mozzanatait filmen is megörökítjük. Emellett a helyőrségi zenekar karnagya is megkért, készítsek róluk felvételt. Ha NAGYATÁD A nagyatádi fölvonulók ötezres menete élén a kiváló címmel kitüntetett Cérnagyár dolgozói haladtak zászlókkal, májusfákkal. Őket a hármas számú általános iskola tanulói követték, majd sorban az üzemek és intézmények dolgozói vonultak, transzparensekkel és a szocialista brigádok eredményeit hirdető táblákkal. Kedves színfoltja volt az ünnepségnek az 1. Számú Általános Iskola táncosainak bemutatója. A felvonulás után a Szabadság parkban egyebek közt bábműsor, karate- és tornabemutató, valamint a repülő- modellező bemutató várta az érdeklődőket. SIÓFOK A hagyományos felvonuláson ott volt a város apraja- nagyja. Az iskolák tanulói, üzemek, vállalatok, intézmények dolgozód színes forgatagban, transzparensekkel és léggömbökkel haladtak el a főtéren, a víztorony tövében feállított dísztribün előtt. Látványosságával külön kiemelkedett az MHSZ, amely a sárkányrepülés és búvárkodás eszközeit is bemutatta. A felvonulás után a hajóállomásnál kezdődött a vidám majális. A Dél-balatoni Kulturális Központban a helyi néptáncegyüttesek, valamint az amatőr művészeti szemlék győztesei adtak műsort. Szántódpusztán a Siotour rendezett majálist, fogathajtással, lovas- és kutyabemutatóval, míg a technikai sportok iránt érdeklődők Ádándra látogathattak el az autós ralli crossver- senyre. MARCALI A Rákóczi úton gyülekező felvonulókat és a város lakóit a zeneiskola fúvószenekarának térzenéje szórakoztatta. 10 órakor az általános és középiskolás diákok nyitották meg a felvonulást. Az üzemek és gyárak közül elsőnek a Sefag marcali erdészete vonult, amely az erdészetek közötti versenyben első helyezést ért el. A helyi építő- és szakipari szövetkezet a 87-es kiváló eredményéért az ÉVM elismerő oklevelét kapta. Utánuk a marcali áfész népes gárdája vonult el a városi pártbizottság előtt felállított tribün előtt. Ök a szövetkezetek közötti szocialista mün- kaversenyben dicsérő oklevelet kaptak. A felvonuló üzemek sorát a mechanikai művek marcali gyáregysége, valamint a Vörös Hajnal Mgtsz dolgozói zárták. Délután több színhelyen sport- és kulturális programok szórakoztatták a város lakóit. A kulturális központban fellépett a keszthelyi Georgikon táncegyüttes. Sokan eljöttek a Simon téri majálisra is. BOGLÁRLELLE Boglárlellén a mintegy háromezres felvonulás után a Béke Művelődési Ház parkjában tartottak nagygyűlést, ahol Vargha László, a városi szakszervezeti bizottság titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség keretében a város — a megye városai közül az idén itt volt a legnagyobb értékű a társadalmi munka — legsikeresebb társadalmi munkásait tüntette ki. Ezt követően a Kossá István Általános Iskola énekkara, a nyugdíjasklub kórusa és társastáncklub, a Szelence és a Lelle táncegyüttes szórakoztatták a közönséget. Délután a rácpusztai majálison a Balaton- boglári Mezőgazdasági Kombinát KISZ-bizottsága játékos vetélkedőkkel, sárkány- repüléssel várta a gyerekeket. míg a felnőttek sportversenyeken, főzőversenyen vehettek részt. FONYÓD Délelőtt Fonyódon a hajóállomás mellett felépített szabadtéri színpadon a nagyközség állami és társadalmi szervezeteinek vezetői köszöntötték az érkező többezres ünneplő tömeget. Köszöntőt dr. Nárai Gábor, a híradástechnikai szakközép- iskola és szakmunkásképző intézet igazgatója mondott. A beszédet követő, mintegy két órás műsorban fellépett az általános iskola énekkara, a gimnázium néptáncegyüttese, a művelődési ház citera- zenekara és fúvószenekara. A délutáni program sport- versenyeket kínált az érdeklődőknek. TAB Zenére ébredtek május 1- jén Tab lakói. 9 órakor Illés Dezső, a nagyközség szakszervezeti bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet, majd csapatgyűlés keretében az 1475-ös számú Petőfi Sándor úttörőcsapat kisdobos- és úttörőavatására került sor. Több mint 100 kisdobos és ugyanennyi úttörő tett fogadalmat. A változatos programból kiemelkedett a Rudnay Gyula Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tornabemutatója, melyen mintegy 350 diák vett részt. Délután sportversenyekkel folytatódott, majd este bállal zárult a május elsejei program.