Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-25 / 124. szám

1988. május 25., szerda Somogyi Néplap 7 «SPORTÉ Ma kosárgála Kaposváron | ______________________Asztalitenisz___________________ A rany- és bronzérmek két emlékversenyen A Vojvodinával játszik válogatottunk A kosárlabdasport egyre szélesedő kaposvári tábora érdekes, színvonalas mérkő­zésnek lehet ma a szemta­núja. A magyar válogatott vendégeként hazánkban tar­tózkodó jugoszláv I. osztályú Vojvodinával mérkőzik a magyar csapat a kaposvári sportcsarnokban. Déli szom­szédaink kosárlabdasportjá­nak színvonalát aligha kell ecsetelni, a somogyiak a te­levízió képernyőjén szinte nap nap után meggvőződhe- nek róla. Kíváncsian várjuk, hogy mire képes egy ilyen nagy tudású csapat ellen vá­logatottunk, amely elsősor­ban három vidéki együttes­re. a Zalaegerszegre, a Ba­jára és a Körmendre, to­vábbá a Bp. Honvédra épül. A mérkőzés ma 1B órakor kezdődik Kaposváron. Egy első- és egy másod- osztályú emlékversenyen szerepeltek a Kaposplast asztaliteniszezői. Miskolcon a Bíró Sándor emlékverse­nyen a serdülő fiúk mező­nyében Báli és Berdár a nyolcvan iős mezőnyben sorra aratta győzelmeit, s csak a döntőbe jutásért szen­vedett vereséget. Báli egy csehszlovák versenyzőtől, Berdár a későbbi győztestől kapott ki. Mindketten a do­bogó harmadik fokára áll­hatták. Ugyanez a dobogó­fok jutott a lányok mező­nyében Rák Szilviának, aki szintén a döntőbe jutásért szenvedett vereséget Élőtől, a Statisztika versenyzőjétől. A kaposváriak értékes rang­listapontokkal gyarapodtak. Pécsen a dr. Kőhalmi II. osztályú emlékversenyen Limbek Csaba kitünően ját­szott. Az ifjúságiak 38-as mezőnyében szerezte meg az aranyérmet. Ez utóbbi ese­mény pénzdíjas verseny volt, ezért is alakult ki a szokottnál nagyobb küzde­Limbek Csaba lem a helyezésekért. A Ka­posplast férfi játékosai to­vábbi öt bronzérmet is nyer­tek. Dr. Szita és Hayden egyéniben és párosban is a harmadik helyen végzett. Az újoncok harminchat fős me­zőnyében Fábos Tamás jó játékkal harcolta ki a bronz­érmet. A Rákóczi ifik győzelme Az ausztriai Pichlben nemzetközi pünkösdi labda­rúgótornán vett részt a Rá­kóczi ifjúsági labdarúgó- csapata. A hatos mezőnyben nagyszerűen játszottak a ka­posváriak, két 4-0-ás győ­zelemmel jutottak a döntő­be, s olt az Eintracht Wels csapatát verték meg 4-1 arányban, és ezzel a torna győztesei lettek. A kaposvá­riak közül Kárpáti és Hor­váth II. Z. 3—3 gólt szer­zett. Televíziós jogdíjcsúcs a szöuli olimpián Három arany a cselgáncs ORV-n Egerben országos rangsor­versenyen szerepeltek a K. Dózsa leány cselgáncsozói. Az „Egri Csillagok", elneve­zésű versenyen a juniorok mezőnyében Gordon első, Igali második, Bütös és Ba­umgartner harmadik lett. Ez utóbbi helyezés jutott a nagyatádi Lénártnak is. Az ifjúsági kategóriában Gom­bár győzött, Sánta ezüstér­met nyert. A K. Dózsa har­madik lett a csapatverseny­ben. RÖPLABDA BKV Előre—Kapos Volán Dózsa 3-0 (13, 10, 11) Budapest. V.: Gulyás, Hu- rák. Kapos V. Dózsa: Gelencsér, Stefik, Karagity, Károly, Hor­váth, Schmidt. Csere: Angyal, Szabó Erdélyi, Vidák. Edző: Laszczik Iván. A 12. helyért küzdött Bu­dapesten a Kapos Volán Dó­zsa és a BKV Előre együt­tese. A 85. percig tartó mér­kőzésen a BKV Előre játé­kosai frissebben és ötlete­Kim Un Jong, a szöuli olimpiai játékok szervező- bizottságának alelnöke be­jelentette: az 1988. évi nyá­ri játékok televíziós közve­títései — a rendkívül elő­nyös jogdíjszerződéseknek köszönhetően — biztosíté­kot jelentenek arra, hogy a szervezőbizottság — függet­lenül egyéb bevételeitől — sikeres pénzügyi mérleggel zárhat. Kim Un .long és munkatársai az elmúlt há­rom év során minden, az olimpiai közvetítésekben ér­dekelt televíziós társasággá! NB I sebben játszottak. Ezzel a mérkőzéssel lezárult a Ka­pos Volán Dózsa 1987 88-as NB I-es szereplése, amely vé­gül is a csapatnak a 13. hely elérését jelentette. tárgyaltak, amelynek ered­ménye 407,13 millió dollár bevétel — csupán a jogdi­jakból. Ez az olimpiai játé­kok történetében csúcsnak számít, amelyet eddig a Los Angeles-iek tartottak 287 millió dollárral. Szöulban az amerikai NBC társaság az adások első számú közvetí­tője, amiért 300 millió dol­lárt kell fizetnie. Négy éve, Los Angelesben az ABC él­vezett elsőséget, amelyért 225 millió dollárt áldozott. A szöuli adások 226 tele­víziós állomás igényeit elé­gítik ki, várhatóan — legke­vesebb — 140 ország tv-né- zői láthatják egyenesben, il­letve felvételről a játékok legérdekesebb eseményeit. Dél-koreai becslés szerint a föld mintegy kétmilliárd la­kosa követi majd a képer­nyő előtt ülve a szeptember 17-én kezdődő és október 2- án záruló olimpiát, azaz a föld lakosságának fele ... Röplabda NB II A nyugati csoport végered­ménye: Férfiak: 1. Szombathelyi Styl 22 20 2 63:14 42 2. Kővágóőrs 22 18 4 58:25 40 3. Győri Dózsa 22 16 6 54 :35 38 4. Steinmetz SE 22 14 8 53:33 36 5. PEAC 22 14 8 55:36 36 6. K. Építők 22 13 9 45:38 35 7. Zirc Dudari B. 22 11 11 43:39 33 8. Tabi Videoton 22 11 11 44:47 33 9. Keszthelyi P. 22 5 17 27:55 27 10. Győri KTMF 22 5 17 25:57 27 11. Szombathelyi TK 22 4 18 23:60 26 12. Veszprémi Sí 22 1 21 18:65 23 A nyugati csoport végered­ménye: Nők: 1. Tatabánya 22 20 2 62:15 42 2. Szombathelyi TK 22 18 4 60:19 40 3. Ajkai Videoton 22 16 6 58:30 38 4. Pécsi V. M. 22 15 7 50:30 37 5. Győri Dózsa 22 14 8 50:35 36 6. Nagykanizsai OB 22 13 9 46 :44 35 7. Szombathelyi H. 22 11 11 43:42 33 8. Veszprémi SE 22 8 14 40:48 30 9. Keszthelyi P. 22 7 15 27:51 29 10. Kaposvári Sí 22 5 17 24:56 27 11. Bauxitbányász 22 4 18 21:59 26 12. Pápai K. Húsos 22 1 21 11:63 23 Gelle József Kosárpalánták a palánk alatt TOTÓ tippjeim A héten Ka­lauz Zoltán, a boglárlellei ta­nács művelő­dési, egész- légügyi, ifjú­sági és sport- osztályának ve­zetője tippel a hétvégi mér­kőzésekre. Munkatársaival közösen játszik kollektív szelvényen. ‘A Boglárlelle egykori labdarúgója ma a Szőlösgyörök csapatában rúgja a labdát. így látja az esélyeket. FTC—Videoton 1 Videoton—Tatabánya 2 Vasas—PMSC x Haladás—Bp. Honvéd x Oberhausen—Blau-Weiss x Solingen—Stuttgarter Kirckers 2 Osnabrück—Darmstadt x Saarbrücken— Wattenscheid 1 Fortuna Köln— Düsseldorf 1 Ulm—St. Pauli 1 Bari—Lazio x. 2 Brescia—Atalanta 1 Cremonese—Lecce 1, x Pótmérkőzések: x. 1, 1 Siófok minőségi sportját a Bányász NB I-es labdarúgó- csapata mellett az NB II- ben szereplő Sió ÁG Medosz férfi-kosárlabdacsapata je­lenti. Az állami gazdaság patronálta együttes egyre markánsabb arculatát nem­csak a több, élvonalat is megjárt felnőtt játékos ad­ja, hanem az árnyékukban felnövekvő ifjúság, a tehet­séges sportolók raja. — A Sió ÁG Medosz nem kíván mást, mint hogy mi­nél több emberrel megsze­rettesse a kosárlabdát s kö­zülük a legtehetségesebbeké­nek versenyzési lehetőséget is biztosítson — foglalta ösz- sze céljukat Vojtkó Pál ügy­vezető elnök. Siófokon januártól még nagyobb lendülettel kezdték meg az utánpótlásnevelést. A példa Nyíregyháza, aho.l országosan is elismert, ki­váló utánpótlásnevelés fo­lyik, de a felnőtt csapat „csak" az NB II-ben szere­pel. Az ifjúsággal való fo­kozottabb foglalkozás érde­kében látott munkához ja­nuár 1-jén a harmincéves Csordás József, aki legutóbb a Csepel SC-nél edzőskö- dött. A siófoki utánpótlásneve­lési rendszert az egyesület átfogóan igyekszik megszer­vezni. Az általános iskola 4. osztályától felmenő rend­szerben tanítják a gyerekek­nek a sportág alapjait. A bázis a IV. Számú Általár nos Iskola, itt majdnem száz gyermek jár rendszere­sen az edzésekre. A jövőben szeretnénk más iskolákból is minél több gyereket ide „csábítani" az edzésekre. Az I. számú iskolában megol­dották a nevelést: Bálintné Hegyi Márta foglalkozik a gyerekekkel, jóllehet körül­ményeik eléggé behatárol­tak: kicsi a terem, nem olyan, mint a Foki-hegvi is­kolában. Ez utóbbi helyszí­nen a kiválasztás és tobor­zás munkájában igen sokat tettek a pedagógusok. Ennek is köszönhető, hogy ma már Siófokon mintegy 150 álta­lános iskolás kosarazik. Am; nem mindennapi: a szülők is sokat segítenek: a szállí­tásban, a működéshez szük­séges anyagiak előteremté­sében. A 4—6. osztályosok közül a legjobbak „mini" csapata a Fejér megyei baj­nokságban szerepel. Az ő ed­zőjük Dénesi Erika, s az együttes még az országos mini kubába is benevezett. A 7—8. osztályosoknál két csapat is szerveződött. Mindkettő a Fejér megyei bajnokságban szerepel, sőt Csordás József neveltjei még a villámtorna-rendszerű Ba­ranya megyei bajnokság csa­tározásain is részt vesznek. A serdülő korosztállyal a gimnáziumban, illetve a Ke­reskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakközépiskolában foglalkoznak. Mindkettőben DSK-csapat működik. Vá­sárhelyi Tibor és Villányi Ottó irányításával. Az egye­sület a jövő tanévtől szeret­né a két iskola legjobbjait a Medosz színeiben versenyez­tetni. A felnőttek utánpótlását jelentő ifjúsági együttes ne­velése ez évben nem a ter­veknek megfelelően alakult. Az 1987-ben a Fejér megyei bajnokságban ezüstérmet nyert együttesből több játé­kos távozott, s nem sikerült őket újakkal helyettesíteni. Így az idei bajnokságra nem nevezték a csapatot. Az ed­zések azonban nem szüne­telnek. Az ifjúsági korúak közül sokan látogatják az el­ső csapat edzéseit, önálló felkészülésüket pedig Kersák István irányítja. — A mostani tavaszt szervezésnek szenteltük. Re­méljük, hogy szeptembertől, az új iskolai évtől még át­gondoltabban. szervezetteb­ben tudunk foglalkozni a/ utánpótlásneveléssel — mondta Vojtkó Pál. Gy. L. Az én HÍREK Május 25 Szerda Orbán A nap 4.56 órakor kél, és 20.26 órakor nyugszik ; a hold 14.00 órakor kél, és 2.11 órakor nyugszik. Á várható időjárás Többször változik a felhőzet. Egyelőre keve­sebb, délután több napsütés valószínű. Szór­ványos záporra, esetleg zivatarra kell számíta­ni. Az északi szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet, ma szerdán 20 és 25 Celsius-fok között alakul. — 75 éves az Orion. A vi­lágszerte ismert magyar vál­lalat évente 4,5 milliárd fo­rint értékben készít rádió­kat, televíziókat, mikrohul­lámú berendezéseket és szá­mítástechnikai cikkeket a kül- és belpiac számára. — Mély részvéttel vettek végső búcsút tegnap a Far­kasréti temetőben Kollányi Ágoston Kossuth-díjas, ki­váló művész filmrendezőtől a barátai. pályatársai, a filmszakma képviselői. A népszerű-tudományos fil­mek nemzetközi szakirodai­mában Kollányi működése óta említik magyar iskola­ként a természettudományos lírai stílust. — Magyar díjazottja is van az idei cannes-i film- fesztiválnak. A legjobb ani­mációs rövidfilmnek járó el­ismerést Czakó Péter „Ab ovo” című alkotása nyerte. — Kiállítás nyílt a Kapos eszpresszó galériájában Ma­kai Károlynak, lapunk fotó- riporterének alkotásaiból. A tárlaton a gyűjteményes kiállítás 20 képe tekinthető meg. — Hordozható adatgyűjtőt hoz nemsokára forgalomba az Elektronikai Fejlesztő Vállalat. A berendezés a számítógépes adatfeldolgo­záshoz és az adatgyűjtéshez nyújt segítséget. Módosított típusához vonalkód-leolvosó fényceruza is csatlakoztatha­tó. — Vaskori őszibarackma­got találtak szlovák termé­szetkutatók a szlovákiai Tót- megyeren. Ez is igazolja azt a feltételezést, hogy már a római birodalom idején ne­veltek gümölcsfákat azon a vidéken. Áutósorszámok Trabant Lim. Spec. (Bp.) 481 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 69 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 13451 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 11254 Trabant Lim. Spec. (Győr) 10612 Trabant Combi (Bp.) 4118 Trabant Combi (Debr.) 3325 Trabant Combi (Győr) 2565 Wartburg Standard (Bp.) 3644 Wartburg Standard (Debr.) 2004 Wartburg Standard (Győr) 2106 Wartburg Special (Bp.) 4618 Wartburg Special (Debr.) 3585 Wartburg Special (Győr) 3510 Wartburg Special tt. (Bp.) 12443 Wartburg Tourist (Bp.) 3448 Wartubrg Tourist' (Debr,) 2453 Wartburg Tourist (Győr) 1194 Skoda 105 S (Bp.) 12166 Skoda 105 S (Debr.) 9058 Skoda 105 S (Győr) 9260 Skoda 120 L (Bp.) 27951 Skoda 120 L (Debr.) 15860 Skoda 120 L (Győr) 18910 Lada 1200 (Bp.) 47647 Lada 1200 (Debr.) 34215 Lada 1200 (Győr) 16860 Lada 1300 S (Bp.) 24352 Lada 1300 S (Debr.) 17619 Lada 1300 S (Győr) 10023 Lada Szamara (Bp.) 1692 Lada Szamara (Debr.) 903 Lada Szamara (Győr) 588 Lada 1500 (Bp.) 16196 Lada 1500 (Debr.) 12105 Lada 1500 (Győr) 5470 Lada Combi (Bp.) 1025 Lada Combi (Debr.) 69 Lada Combi (Győr) 829 Lada Niva (—) 368 Polski Fiat 126 P (Bp.) 2458 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1759 Polski Fiat 126 P (Győr) 2598 Dacia Limousin (Bp.) 16186 Dacia Limousin (Debr.) 12140 Dacia Limousin (Győr) 9572 Dacia Combi (Bp.) 3243 Dacia Combi (Debr.) 3257 Dacia Combi (Győr) 2359 Dacia TLX (Bp.) 5383 Dacia TLX (Debr.) 4093 Dacia TLX (Győr) 3060 Zastava (Bp.) 20159 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 ^ 110 éve született Helfgott Armin (1878—1949) kommunista vegyészmérnök, a munkásmozgalom hűséges harcosa. Újpesti kereskedő- családból származott. A munkásmozgalomba nem osztályhelyzete, hanem a tör­ténelmi fejlődés felismerése és tudatos vállalása révén került. A Galilei Kör anti- militarista mozgalmában már mint az Egyesült Izzó is­mert főmérnöke vett részt. Egyik kezdeményezője volt a műszaki értelmiség szocia­lista szervezetbe tömörítésé­nek. Antimilitarista maga­tartásáért 1917 júniusában az Egyesült Izzó katonai pa­rancsnoka letartóztatta, mert — összefogva a munkások bizalmijával — szót emelt a vállalat dolgozói érdekében. 1918 végétől aktív tagja a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártjának ; a Tanácsköz­társaság idején az újpesti direktórium termelési bizto­saként tevékenykedett. A Magyar Tanácsköztársa­ság megdöntése után letar­tóztatták, négy és fél évi börtönbüntetésre ítélték, de fogolycserével 1921 végén a Szovjetunióba került. Ve­gyészmérnökként Lenin- grádban az izzólámja-tröszt igazgatójaként dolgozott, s felkészültsége és kitűnő em­beri tulajdonságai miatt mindenki nagyra becsülte. 1942-ben halt meg a sztálini törvénysértések áldozata­ként. — Újraválasztották a Kis- osz Somogy megyei vezető­ségét a tegnapi küldöttgyű­lésen. A szövetség megyei elnöke Sivó Zoltán lett. Megválasztották a héttagú fegyelmi és ellenőrző bizott­ságot is. Június végén az or­szágos gyűlésen megyénket hat küldött képviseli. — A juhtenyésztésről ta­nácskoztak tegnap Kunszent - miklóson nyolc megye szak­emberei és az érdekelt kül­kereskedelmi vállalatok. A juhtenyésztés import nélkül évi 100 millió dollár expor­tot produkál — olyan gyep­területekről, amelyek egyéb­ként más módon nem hasz­nosíthatók. — A szláv írásbeliséget, a bolgár kultúrát és oktatást ünnepük ma, Cirillre és Me­tódra emlékezve, Bugária- szerte. Az ötévszázados osz­mán uralom alatt sínylődő bolgárok kulturális eszmélé- sének jeleként a napot elő­ször 1851-ben ünnepelték meg egy vidéki iskolában. Figyelmetlen gyalogosok Egy induló jármű elé lé­pett hétfőn Siófokon az autóbusz-pályaudvaron Keszthelyi József 56 éves so- mogyvári nyugdíjas, és a buszkerék átment az egyik lábán. Az óvatlan gyalogos súlyos, csonkolásos sérülést szenvedett. Át akart menni az úttes­ten — ugyancsak hétfőn — Kaposváron a Bartók Béla és a Maros utca keresztező­désében a 83 éves özv. Schlitt Istvánná, és nekiüt­között egy féktávolságon be­lül érkező személygépkocsi oldalának. Az idős asszony szerencsére csak könnyebben •á'ült meg. — Most érkezett a kaposvári Bizományi Áruházba bébirugi 120 Fl-ért, bébiszabadidő-garni- lúra (1—4 méretben) 375 Ft-ért. Kapható, amíg a készlet tart. — FOGORVOSI rendelőmet megnyitottam MARCALI, Már­tírok u. 1. sz. alatt a belső lak­tanyával szemben. DR. SZABO JUDIT. — Most érkeztek a DOMUS Áruházba Orion és Videoton márkájú színes televíziók (több tipus), magyar és román fekete- fehér televíziók, hűtőszekrények. (Kaposvár, Mártírok tere.)

Next

/
Thumbnails
Contents