Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-23 / 122. szám

XLIV. évfolyam, 122. szám AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ára: 1,80 Ft Befejezte munkáját az MSZMP országos értekezlete ** Állásfoglalás a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről Újjáválasztották a vezető testületeket — Elnök: Kádár János, főtitkár:Grász Károly A párt feladatairól és a politikai intézményrendszer fejlesztéséről szóló állásfoglalás-tervezet fölötti vita ösz- szefoglalójáva! folytatta munkáját va­sárnap reggel 9 órakor a Magyar Szo­cialista Munkáspárt országos értekez­lete Budapesten az Építők Rózsa Fe­renc Művelődési Házában. Az ülés soros elnöke, Hámori Csa­ba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára felkérte Kádár Jánost, az iMSZMP főtitkárát, hogy tartsa meg vitaösszefoglalóját ídár János vitaösszefoglalója Tisztelt pártértékezlet, kedves elvtársak! Tanácskozásunk megkez­désekor a Központi Bizott­ság megbízásából vitaindító bevezetőt tartottam, így most nem térek ki az állás­foglalás-tervezetet érintő minden véleményre, észre­vételre. Tanácskozásunkon 50 felszólalás hangzott el, s — idő hiányában — 200-nál is többen írásban adták be hozzászólásukat. Megítélésem szerint ■<- s ezzel a Politikai Bizottság is egyetért — a pártértekez­let vitájának fő jellemzője a nyíltság, a felelősségtudat, a kritikai szellem volt. Ügy gondoljuk, hogy ez a vita méltó befejezése annak a hosszú időn át folytatott ál­talános eszmecserének, amely a pártban, s a párton kívül is az állásfoglalás-ter­vezetet gazdagította. Szeret­nék a vitában felszólaló va­lamennyi küldöttnek köszö­netét mondani azért, hogy segítette a pártértekezlet munkáját, az állásfoglalás­tervezet végső formájának kialakítását. Külön köszöne­tét mondok Keresztury De­zső akadémikusnak, aki pár- tonkívüliként a vitában fel­szólalva hozzájárult tanács­kozásunk sikeréhez. Megkö­szönöm azokat a méltató szavakat, amelyekkel a párt történelmi harcát értékelte, s azokat is, amelyekkel fel­hívta a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőinek, egész tagságának figyelmét arra: a párt munkája a nemzet sorsában meghatáro­zó. Megköszönöm az állás- foglalás kapcsán tett kriti­kai észrevételeit is, amelyek szintén segítséget nyújtottak számunkra. A pártértekezlet ésszerű­en határozott egy nem is egyszerű kérdésről : a vita le­zárásáról. összesen 245 kül­dött kért szót, de arra nem volt mód, hogy valameny- nyiüket végighallgassuk. Így 49 küldött és 1 meghívott szólalhatott fel. A párt lap­jában közzétesszük azoknak a névsorát is, akik írásban nyújtották be felszólalásu­kat, hogy ennek ne csak a jegyzőkönyvben, hanem a nyilvánosság előtt is nyoma legyen. Az írásos felszólalá­soknak ugyanolyan súlyuk van, mint a szóban elhang­zottaknak, s a gyakorlati munkában is kellő figyel­met érdemelnek. A Központi Bizottság fel­adata biztosítani, hogy a jegyzőkönyvből, az elhang­zott és az írásban benyúj­tott felszólalásokból gondos tanulmányozással kiemel­jék azokat a kérdéseket, ja­vasolt tennivalókat, módsze­reket, amelyek a gyakorlati munkában hasznosíthatók. Ezenkívül azt ajánlom, hogy a párt folyóiratai — a Párt­élet, a Társadálmi Szemle — is térjenek vissza a hoz­zászólásokra. Kedves elvtársak! A pártértekezlet egységes volt abban az alapkérdésben — amely egyben a tanácsko­zás központi és legfontosabb témája volt —, hogy a párt a megújulás, a demokratizá­lás, a reformok útján kíván haladni, a politikai kérdé­sek szocialista megoldására törekszik s azon munkálko­dik, hogy a magyar nép előbbre jusson a szocializ­mus útján. Ez az egységes állásfoglalás a pártértekez­let legfontosabb eredménye, s egyben a további munka legfőbb feltétele. Kedves élvtársak! A továbbiakban szeretném felhívni a figyelmet a pár­tot és a társadalmat érintő néhány kérdésre. Emlékeztetek arra, hogy a szocialista országok párt­jai közül a mi pártunk az elsők között mutatott rá: a szocializmus építésének nélkülözhetetlen eleme, hogy figyelembe vegyük az egész nép, az egyes csoportok és az egyének érdekeltségét az építőmunka eredményessé­gében. Erre pártunk már korábban felhívta a figyel­met, s e helyes elv gyakor­lati alkalmazására töreke­dett. Mély meggyőződésem, hogy ezt kell tennünk a jö­vőben is, mert ez a szocia­lista építés hajtóereje és motorja. Én a marxizmus felismeréseit, igazságait il­letően mindig azt vallottam, hogy egy új, kizsákmányo­lásmentes, a népnep jólétet, emberi kibontakozást, -sza­badságot biztosító társadal­mi rend felépítésénél abból kell kiindulni: sohasem a nép való arra, hogy egy teóriát kipróbáljanak rajta, hanem az elméletnek kell szolgálnia a munkásosztály, a dolgozó nép sorsának job­bítását. Az érdekeltség bizonyos fokig kapcsolódik a differen­ciálás elvéhez, az egyenlős- di felszámolásához. Az alap­vető közérdek az, hogy az egész népgazdaság számára hasznosan, progresszív irányban dolgozó közösségek minden tekintetben zöld utat kapjanak, s az anya­giakból is nagyobb mérték­ben részesüljenek, mint azok, akik rosszul dolgoz­nak. A differenciálást az egyének esetében is alkal­mazni kell, mert az ő érde­keiknek sem felel meg a teljesítménytől független egyenlősdi szemlélet Az egyenlősdi a szocializ­mus első éveiben született, és elég mélyen meggyökere­zett. Ennek számos oka van. Sok éven át, ha a különböző intézményekben, termelő­üzemekben béremelést ter­veztek, akkor az volt a szem­pont, melyik részleg kapott tavaly s melyiken van ma a sor. Az ilyen elosztás elsza­kad a valódi teljesítmény­től, s ebben bizonyos veze­tői gyengeség is szerepet játszik. „Rossz ember” egy vezető sem szeret línni ezért a differenciálást sokan nem szívesen vállalják. De meg kell szokniok, mert csak úgy lehet előrehaladni, ha a szocializmus alapelvei mellett az érdekeltség is működik. Már kimondtuk — csak épp érvényesíteni kel­lene —, hogy a népgazda­ságban nem folytatható az a gyakorlat, miszerint a költ­ségvetés a jól dolgozó üze­mektől lefölözi a nyereséget és szétosztja az eredmény­telenül dolgozók között. Ez nem folytatható tovább. Azoknak a kollektíváknak, amelyek valóban úgy dol­goznak, ahogyan a jelenle­gi helyzet megköveteli, él­vezniük kell ennek előnyeit. Azok a közösségek, amelyek viszont rosszul dolgoznak, e tekintetben szoruljanak hát­rányba. Ez az egyénekre is vonatkozik. A pártértekezleten is szó­ba került,, hogy a társada­lom közállapotaiban, er­kölcsi helyzetében bizonyos lazulás következett be. Ez széles körben érzékelhető. Mire gondolok? Valamikor, a szocializmus építésének kezdetén volt egy olyan — látszatra teljes mérték­ben érvényesült — kö­vetelmény, hogy az első a közösség, az egyén nem szá­mít. Ez hibás gyakorlat volt, amelyen változtatni kellett. Elhatároltuk magunkat at­tól a sztálini tételtől is, amely szerint a kommunis­ták különleges anyagból vannak gyúrva. A kommu­nisták ugyanolyan anyag­ból vannak, mint mindenki más, hiszen senki sem szü­letett párttagsági könyvvel a kezében. A kommunisták is emberek. Mostanában elterjedt az önzés a társadalomban, s ez bizonyos mértékig a pártban is érezhető. Ez nem jó. Politikai fellépésekben is tapasztalható, hogy egyesek inkább saját érdemeiket domborítják ki, mintsem a párt álláspontjának határo­zott képviseletét. A közös­ségben való gondolkodás visszaszorul az önzés — nem is anyagi értelemben — elég széles körben terjed, ami társadalmunknak nem nor­mális állapota. Nem arról van szó, hogy az emberek ne törődjenek saját életük­kel, ne viseljék családjuk gondját, ellenkezőleg: jó lenne tovább erősíteni a család helyzetét a tár­sadalomban. Vissza kell azonban térni az egészséges társadalom etikai elveihez, a kommunistáktól meg kell követelni, hogy közösségben is gondolkodjanak. A vitában nagyon sok bí­rálat érte a párt vezető szerveit. Jogosan, megalapo­zottan. A pártvezetőség sze­mélyi összetételét javítani kell, s ez a pártkonferencia egyik feladata. De a vezető­ség csodákat nem tud tenni, önmaga, egyedül nem tudja megoldani a problémákat. Feladatainkat minél ered­ményesebben akkor tudjuk teljesíteni, ha minden párt­tag — sőt minden állampol­gár — egy akarattal és a közös célra tekintve dolgo­zik, s mindenki a maga he­lyén teszi, amit tennie kell. A nép csak önmaga tudja megteremteni saját boldogu­lását, a szocialista építés csak milliók munkája nyo­mán haladhat előre. Külö­nösen fontos ennek megér­tése most, amikor növelni akarjuk a helyi szervek ha­táskörét, az egyes emberek — párttagok és pártonkívü- liek — felelősségét. Előre jutni egy akarattal és együttes cselekvéssel lehet. Kedves elvtársak! A párt Központi Bizottsá­ga az elmúlt években is na­gyon fontos elveket, igen lényeges követelményeket fogalmazott meg. Mindezek azonban a gyakorlatban nem megfelelően érvényesültek. S ezért jogos a bírá­lat. Az alapelvekkel ál­talában mindenütt egyet­értenek, de amikor a meg­valósulásra került a sor, akkor kiderül, hogy a Köz­ponti Bizottságon és a Mi­nisztertanácson kívül, a töb­bi intézmény valamiféle sa­játos érdekvédelmi szerv­ként működik. Ha konkré­tan valakinek az ágazatáról van szó, akkor már nem tartja érvényesnek a határo­zatot, ha egy-egy meghatá­rozott üzem további értel­metlen támogatásának meg­szüntetése kerül napirendre, arra sem kívánja alkalmaz­ni a megfogalmazott köve­telményeket. Céljainkat akkor tud­juk elérni, határozatainkat akkor tudjuk megvaló­sítani, ha a társadalmunk elfogadja azokat. Sajnos, utóbbi időben sok népsze­rűtlen döntéssel kellett elő- állnunk, s nem is vártunk lelkes tapsokat. Nem hiszem, hogy sok olyan párt van a világon, amelyik nyíltan ki meri mondani: a legközeleb­bi öt évben életszínvonal­emelkedés nem lesz. Mi mégis ezt vállaltuk, mert alapvető követelménynek tartjuk, hogy az emberek megértsék: most ezt kellett tennünk. Ha ezt nem tud­juk elfogadni, hozhatunk akármilyen határozatot, alig­ha tudjuk végrehajtani. Kedves elvtársak! Már sokszor beszéltünk arról, hogy nálunk az ál­lampolgárok gyarapodnak, a vállalatok is léteznek, csak az ország szegény. A kormánynak már van valamelyes áttekintése a vállalati gazdálkodásról. Jó­részük nyereséggel zárta a múlt évet, de sokuknál a nyereség megszerzésének fő eszköze az áremelés volt. Ezt minden vállalatvezetés szí­vesen megszavazza, hiszen így könnyen lehet javítani a vállalati mérlegen és több pénzt szerezni az elosztás­hoz. Sokkal nehezebb út ja­vítani, hatékonyabbá tenni a munkát. A megfelelő cé­lok kitűzésével, a differen­ciálással, a rendteremtéssel, a munkafegyelem megszi­lárdításával kell foglalkoz­nak a vállalati vezetőknek és a ' vezető testületek tag­jainak, mert másképpen nem tudunk előrehaladni. Egyetértek azzal, hogy az állásfoglalásban s ennek nyomán a párt egész gya­korlatában határozottan és erőteljesen fellépjünk az összeköttetések, az illetékte­len és tisztességtelen elő­nyök, a korrupció, a meg­vesztegetés, a befolyásolás, a csúszópénzek, a gazdasági bűlcselekmények ellen, kü­lönösen a vezetők körében. S meg kell követelnünk, hogy mindenütt sokkal jobban óvják, őrizzék a társadalmi vagyont. Mert amikor sze­mélyi tulajdonról van szó, akkor mindenki éber, de a közösségi tulajdonnál már lazul a fegyelem és a fi­gyelem. Ez a káros ma­gatartás sajnos a párt­tagok egy részénél is ta­pasztalható. Márpedig mély meggyőződésem, hogy a párt a maga erejével csak olyan társadalmi visszásságok el­len tud fellépni, amelyektől a párt és a párttag is men­tes. Máskülönben nincs er­kölcsi alapja, sem bátorsága a fellépéshez. Nagyon igazuk volt azok­nak a felszólalóknak, akik elmondották, hogy minél magasabb tisztségre jut va­laki, annál messzebbről lát­ható, tehát annál szigorúbb mércét kell alkalmazni vele szemben. Az emberek figye­lik, hogy a vezető hogyan él, miként viselkedik. S a kommunistákkal szemben — különösen, ha magas tiszt­ségben vannak — még szi­gorúbb követelményeket tá­masztanak. Én azt szoktam mondani a párttagoknak s különösen a tisztségviselők­nek, hogy ami a törvény sze­rint mindenkinek jár, az ne­kik is, de inkább keveseb­bet vegyenek igénybe a megengedettnél, mint többet. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents