Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

1988. május 22., vasárnap Somogyi Néplap 7 sportEI RSG-EB Labdarúgó NB I HÍREK Bronz a csapatversenyben A kellemes meglepetések sorozata az együttes kézi- szer-csapatverseny. A szom­bati műsorban 14 nemzet hatos íogata három kariká­val és három szalaggal sze­repelt. Elsőként Spanyolor­szág, amelynek versenyzői több szembeötlő hiba miatt a kivitelre csak 9,20 pontot kaptak (sokak szerint még ez is sok volt...), s ezzel első szereplőként azonnal le­szakadtak a mezőnyből. A spanyolok „bakija” nem za­varta meg a másodikként színre lépő magyar váloga­tottat, amely annál is jobb teljesítményt nyújtott, mint az EB nyitó napján hat lab­dával. Az eredmény: 9,80 a tartalomra, 9,70 a kivitelre! Áutócéodák én roncsok A terepjáró autók 3. nem­zetközi fesztiváljának részt­vevői és rendezői mindent megtettek, hogy az Off Road versenyen — a kellemetlen, szeles időben — a viszony­lag kevés néző (mintegy öt­ezer ember) jól érezze ma­gát. Délelőtt tízkor kezdődött a program Somogybabodon, a terepjáró autók verse­nyeztek tizennégy szekció­ban — három géposztály­ban. Az első osztályban az 1300 kg összsúly alatti au­tók, a másodikban az ennél nehezebbek indultak; a har­madik géposztályban azok a jármüvek, amelyeknek ke­réktávolsága meghaladta a 2500 millimétert. Ezenkívül a különleges felépítésű au­tók is versenyre keltek. Az egyes szekciókban nem szabtak sorrendet: minden­ki a maga választotta rend­ben oldhatta meg a felada­tot. Ez nem kis gondot oko­zott a versenyzőknek, hiszen az elsők még a gondosan megépített pályán haladhat­tak, az utolsók már megle­hetősen rossz talajon. Töb­ben gondban is voltak," fő­ként a harmadik akadály­nál: a meredek,, gödrökkel teli emelkedőnél. A nap fő szenzációját a különböző alkatrészekből „összetákolt” szörnyetegek nyújtották a roncsderbin. Óriási csinnadrattával vo­nultak föl a roncsok pilótái Ettől kezdve minden azon állt, hogy az olasz, a cseh­szlovák, a nyugatnémet és a francia válogatott, a legna­gyobb vetélytársak mire vi­szik. Nos, igazán jó produk­ciót csak az olaszok nyúj­tottak, a másik három csa­pat kisebb-nagyobb hibákat követett el, így megszületett a kellemes meglepetés: a két „nagyágyú”, Bulgária és a Szovjetunió mögött Magyar- ország együttes kéziszercsa- pata a dobogó harmadik fo­kára léphetett, olyan magas­ra, ahová az eddigi öt EB-n még egyszer sem jutott. Tagjai : Beregi Barbara, Gye- nesei Anita, Kondor Andrea, Pásztor Ildikó, Dormány Ag­nes, Mersich Andrea. délután kettőkor; a zenét ai Báden-Würtenberg tar­tományi Fanfarenzug zene­kar szolgáltatta, s a bemu­tatkozás után kezdődött a show, amelynek fő célja a náeők szórakoztatása volt. Az értékeléskor a verseny­zők plusz és mínusz ponto­kat kaphattak, öt pont járt a kis koccanásért, tíz a sú­lyosabb ütközésért, amikor- is legalább 90 fokkal meg Well fordítani a másik autót. Bgy másik versenyző sikeres fölborításáért kaphatták a legtöbbet: 45 pontot. Pont­levonás járt viszont a me­nekülésért, ha a vezető egy koccanásból kivonta magát, és a versenytárs vezető fe­lőli ajtó összetöréséért is. A nyolc autó vezetője minél több plusz pont szerzésére törekedett. Természetesen Jó játék Siófokon Siófoki Bányász—Békéscsaba 2-1 (2-1) Siófok, 3 ezer néző. V.: Fekete. Siófok: Horváth — Brett - ner, Pardavi, Olajos, Kolo- vics — Palkovics, Keszeg, Quirikó — Borostyán (Mol­nár a 89. percben), Maro­zsán, Lakatos. Edző: Kaszás Gábor. Békéscsaba: Gulyás — Szenti (Kerepesi a 74. perc­ben), Ottlakán, Mracskó, Fa- bulya — Adorján (Csernus az 52. percben), Gruborovics, Szabó — Csanálosi, Kurucz, Szekeres. Edző: Csank Já­nos. Az 5. percben Szekeres bal oldalról beadott labdája számos biztonsági előírás védte a versenyzők testi ép­ségét: valamennyi üveget és a veszélyes karosszériaele­meket eltávolították, a szél­védőnyílást is 20 mm nyílás­átmérőjű dróthálóval fedték be. Nem is fordult elő sze­mélyi sérülés, bár karambol volt bőven. A nézők lelkes tapssal ju­talmaztak egy-egy jól sike­rült) ütközést vagy egy lát­ványos borulást. A mai nap még nagyobb látványosságot ígér. Délután kerül sor ugyanis a „rodeó- ra” — a roncsderbi még kötetlenebb változatára. Természetesen a terepjáró autók is folytatják bemuta­tójukat. V. O. a védőkről lepattant és a teljesen v szabadon érkező Mracskó' 10 méterről a bal felső sarokba bombázott. 0-1. A 8. percben Marozsán jobb szélről lőtt labdáját Lakatos a védők között a léc alá vágta. 1-1. A 13. percben Borostyán futott fel a jobb’ szélen, nagyszerű beadását Marozsán 14 méterről a hosszúsarokba lőtte. 2-1. A szünet után mindkét csapat sokat támadott, de a befejezésekkel adósak ma­radtak. Nagyszerűen kezdtek a csapatok, majd a továbbra is nagy lendülettel és igen jól játszó hazai csapat a hely­zetek sokaságát dolgozta ki, a szerencsével azonban ha­dilábon állt. A második fél­időben a vendégek kezdtek jobban, egy-két veszélyes tá­madást is vezettek, de a siófoki védők jól álltak a lábukon. Jók: Olajos, Quiri­kó, Marozsán, Lakatos, il­letve Gulyás, Fabulya, Gru- bovics. Szekeres. Molnár József MTK-VM—Rákóczi SC 4-« (1-0) Bp., Hungária krt., 1000 néző. V.: Bognár. MTK-VM: Gáspár — Hu- szárik, Lőrincz, Szalai — Ta- lapa, Katzenbach, Varga (Huszák a 46. percben), Bog­nár — Szeibert, Balogh (Oroszki a 66. percben), Wö- löskei. Edző: Verebes József. Rákóczi: Kovács — Bécz — Kurdi, Kraft, Deákvári. Barna — Prukner (Hanusz a 69. percben), Riczu, Bírót Bocz (Havasi a 63. percben> — Meksz. Edző: Csordás Ist­ván. A 16. percben Pölöskei la­pos lövése a kapufáról pat­tant vissza. 3 perccel később Szalai bal oldali beadásából Szeibert továbbfejelte a lab­dát, és Talapa 7 méterről a hosszúsarokba lőtte. 1-0. A félidő hajrájában a Rákózi játéka is aktívabbá vált- A 60. percben Bognár emelt az üres kapura; a labdát Hácz kézzel ütötte ki. A megítélt büntetőt Szeibert értékesí­tette. 2-0. A 63. percben a közvetlenül előtte pályára lépő Oroszki talált a kapu­ba. 3-0. A 75, percben ismét ő' volt eredményes 4-0. A hátralévő időben mindkét kapunál adódtak helyzetek. A fővárosi együttes ugyan nem játszott jól, de így is minden tekintetben felül­múlta ellenfelét. A kapos­váriaknak csak fellángolása­ik voltak. Jók: Lőrincz, Huszárik, Oroszki, illetve Rácz. Jó verseny — rossz időben Májú* 22 Vasárnap Pünkösd A nap 4.59 órakor kél, és 20.23 órakor nyugszik ; a hold 10.40 órakor kél, és 1.21 órakor nyugszik. A várható időjárás Nyugat felől felszakadozik a felhőzet, s a ounintúlon már hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A keleti megyékben erősen fel­hős marad az ég. A többfelé viharos északi szél csak délutántól mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, va­sárnap a Dunántúlon 18, a keleti országrész­ben 13 Celsius-fok körül alakul. — Megjelenteti a pártér­tekezlet rövidített jegyző­könyvét a Kossuth Könyv­kiadó az MTI-vel közösen rövid időn belül, majd a teljes jegyzőkönyvet is kiad­ják. — Játszótér épül Oszto- pánban. A falu lakói sok társadalmi munkát végeztek, pénzt adtak Össze. A száz­ezer forint értékű játszóteret a gyermeknap alkalmából avatják föl. — Vállalati szellemi és ügyességi vetélkedőt ren­deztek tegnap a Masterfil Pamutfonó-ipari Vállalat kaposvári gyárában. A szak- szervezet ifjúsági tagozata által szervezett rendezvé­nyen nyolc gyáregység fia­taljai szakmai tudásukról és gyártörténeti ismereteikről adtak számot. — Tanulmányútra utaz­nak holnap Görögországba a Siotour munkatársai. A so­mogyi idegenforgalmi szak­emberek egyhetes túrájukon tapasztalatokat gyűjtenek azokról az idegenforgalmi központokról, ahová a Sio­tour küld csoportokat. A siófoki utazási iroda munka­társai találkoznak a görög partnercégek képviselőivel isv — A Berzsenyi Dániel közművelődési egyesület névadója születésnapjára emlékezve olvasóversenyt rendezett pénteken az ádán- di, a siójuti és a balaton- szabadi általános iskola 4— 5—6. osztályosai számára. A zsűri elnöke Kiss Dénes író, a Berzsenyi Irodalmi, Művé­szeti Társaság főtitkára, va­lamint Kocsis István dráma­író volt. — Honvédelmi napot tar­tottak hétvégén Nagyatádon. Az MHSZ helyi vezetősége a1 szövetség különböző klubjjai<- nak életéből rendezett bérmu­tatót, a helyőrség a korsze­rű ' haditechnikát vonultatta föl. — Arany minősítést szer­zett Nagykanizsán a bemu­tatón a Kisbalaton néptánc­együttes. Csütörtökön érté­kelték évi munkájukat, s dü csérték az együttes tagjai­nak áldozatos tevékenységét. 175 éve született Richard Wagner (1813—1883), a XIX. századi zeneirodalom kimagasló alakja, a zene egyik legeredetibb és legna­gyobb hatású mestere. Mag- deburgban, Kőnigsbergben, majd 1837-től Rigában volt karmester; ott irta első is­mertebb operáját, a Rienzit is. Angliai viharos hajóútja alatt fogant meg benne első reformműve, a Bolygó hol­landi — ezt 1839—42. évi pá­rizsi tartózkodása idején fe­jezte be. 1843-tól Drezdában az udvari opera karmestere volt; ott adatta elő a Tann- hausert (1843), s dolgozta ki az opera megreformálására vonatkozó elméletét. Loheng­rin című operája (1840) már az új felfogást tükrözte. Az 1849-es forradalomban való részvétele miatt menekülnie ksllett. Weimarban elnyerte Liszt Ferenc barátságát. 1849 és 1889 között főként Svájc­ban élt; elméleti munkák so­rát írta, s belekezdett a Nie- belung gyűrűje című tetraló­gia megalkotásába. 1889-ban — élve az amnesztia nyúj­totta lehetőséggel — vissza­tért Németországba, s ko­rábbi forradalmi álláspontját feladva a reakcióhoz csatla­kozott. Hangversenykörútjai során Pestre is eljutott, s ott két, nagy sikerű koncertet rendezett. Művészete nagy hatást gyakorolt egész Euró­pában. Mint esztétikai író is jelentős volt. — Diáktanyát nyitottak tegnap délután a nagyatádi művelődési központban álta­lános iskolások részvételé­vel. Este tinidiszkóval zárták a színes rendezvénysoroza­tot. Két baleset Szabálytalanul indult el személygépkocsijával pén­teken délután Kaposváron a Kapos-rét soron a 30 éves Havracsics László Gábor, és hirtelen fékezésre kénysze­rítette a mögötte érkező gépkocsi vezetőjét. A hirte­len fékezés következtében a vétlen autó utasa, a 86 éves kaposvári Sípos Vendciné könnyebben megsérült. Néhány órával később a Vörös Hadsereg útján is történt egy — szerencsére csak könnyebb sérüléssel já­ró — baleset. Az ötéves Fischer József András az álló személygépkocsiból ki­szállva át akart szaladni az úttesten, s egy féktávolsá­gon belül érkező gépkocsi elütötte. Ez is arra int: vi­gyázzanak jobban a felnőt­tek, a gyerek nem ismeri fel időben a veszélyt. Megfejtés MAI MŰSOR l'slky Gergely Színház 19.30 órakor: GODOT-RAv vArva. Stúdióelőadás. Kaposvár, Vörös Csillag de. fél 11 órakor: FLEPP; A RÛKA. du. 3 órakor: A NlLlfS GYÖN­GYE (14), du. 5 és este 7 óra­kor: A ZSARU ÉS A SZEX (18). Szabad Ifjúzág du. 5 órakor: EN A VÍZILOVAKKAL VA­GYOK, este 7 órakor: VIDEO- KIVET1TÖ : EGY FÉRFI, EGY NO ÉS EGY BANK. Mozimúze­um du. fél 4 órakor: HACK- LEBERRY FINN ES A CSIRKE­FOGÓK, du. fél 6 órakor: ELÖ- JATSZAS : A HALALOSZTÔ (18), este fél 8 órakor: FILM- MUiZEUMI NAPOK : TÉBOLY. Barcs de. fél 11 órakor: MACS­KAFOGÓ, du. 6 és este 8 óra­kor: A.BOLYGO NEVE: HÁ­LÁL (16). Marcali du. 6 órakor: KROKODIL DUNDEE. Nagy­atád du. 3 órakor: ASTERIX ÉS KLEOPATRA, du. 5 és este fél 8 órakor: A ROZSA NEVE <16), BALATONI MOZIK MOSÓRA: Siófok de. 1« órakor: A KÉK LOVAG KALANDJAI, du. 5 és este 7 órakor : A POKOL KATONAI (16). Balaton boglár du. fél 6 és este 8 órakor: A KÍMÉLETLEN (16). Balatonföld­vár fedett kertmozi este 8 óra­kor : LESZÁMOLÁS HONG­KONGBAN (14). Balatonmária este fél 8 órakor: A KÉT OCE­AN TITKA. Fonyód este fél S órakor: VISSZA A JÖVŐBE. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.15: Kerékpársuli. 8.29: Óvo­dások fílmmüsora. 8.40 : Feles Elek. 9.59: Szupernagyi. 9.15: Egyensúly a természetben. 9.55: Mitiők. 10.40: Országos cigány­zenekari fesztivál. 14.10: Egy nap a csúcson. 14.30: A James Last Band showműsora. 15.00: A tűz és a jég földje. 16.00: Országos cigányzenei fesztivál. 17.00: Híradó. Tudósítás az MSZMP Országos Értekezletéről. 17.15: Delta. 17.40: Nézzük együtt. 18.20: Családi torna. 18.25: Meséről mesére. 19.fi#i: összefoglaló az MSrZMP orszá­gos értekezletéről. 20.10: Találka Párizs mellett. 21.45: Telesport. 23.05: Hírek. Budapest 2 8.30: MTV plusz. „A délelőtt". 9.30: Pumukli kalandjai. 10.00— 12.55: Játsszunk sportot! 11.00— 12.20: Iskolások útja. 12.55: ,,A délután.” 15.30: Pumukli ka­landjai. 15.00 : Pop plusz rock. 17.00: Birodalom Rt. 18.00: A Moszkvai Cirkusz Párizsban. 19.05: Ritmikus sportgimnaszti­ka. Európa-bajnokság. 20.10: Málta, az álomsziget. 21.00: ,,Box humana.” 21.45—22.55 : Fan- tastico ’86. Outrait Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Indiai ma­haradzsák. 9.50: Universum. 10.35: Heti körkép. 11.00: Helló, Ausztria, Helló, Bécs. 11.30: Tá­jékozódás. 12.00: Mi. 14.00: Há­zasság akadályokkal. I5.59u Szünidei élmények. 17.10: Aif. A csere — szórakoztató s<uio- zat. 17.40: A 10 nagy. Zenés műsor. 18.30: Ifjúsági magazin. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Dél­Amerika. 23.30: Pulcinella. 0.15: Hírek. 0.20: Ex libris. Outiak T* 2 9.00: Hírek. 9.05: Természete­sen. 9.10: 1000 mestermű. 9.20 A zsidók öröksége. 10.15: Kato­likus Pünkösdi Istentisztelet közvetítése Pécsről. 11.15: A mai Pécs. 11.35: A könyvespolcra ajánljuk. 12.00: Beszélgetés Edi­ta Gruberova operaénekessel. 13.00: Európai kertkultúra. 13.45: Sportdélután. 17.15: Idősek klub­ja. 18.00: Medium. 18.30c Vasár­nap osztrák képek. 19-.00: Tv- híradó. 19.48: A házasság igája. 20.15: James Bond. Férfi arany kolttal. 22.20: Látomások. 22.25: Sztárrá lenni. 23.10: A tisztelet kérdése. 0.55: Hírek. 1.00: Sport. 10.05: Chicago 1930. Bérgyilkos­ság. 1.55: Képújság. 2.00: Ex libris. JUgoulóv Tv 1 9.00: Barázdák. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyere­keknek. 12.00: Mezőgazdasági műsor. 13.00: Családi magazin. 14.00: Filmsorozat. 14.50: Caba- letta. Komoly zene. 15.35: Do­kumentummozaik. 17.10: Pokol- a Frisco partjain. 19.30: Tv-nap- ló. 20.00: Végzetes szerelem. 21.00: Játékfilm. 22.30: Tvnnapló. 22.50: Mindig önökkel. 0.50: Hí­rek. iugoulóv Tv 2 8.50: Hírek. 8.55: Ma a hol­napért. Katonák műsora. 14.00: Szórakoztató sportdélután. 20.00: Ismeretterjesztő film. 20.45 : Teg­nap, ma, holnap. 21.00: Kis koncert. 21.20: Jugoszláv labda- rúgó-banjokság: Crvena—Zeljez- nicar. 21.50 : Sportszemle. KOSSUTH RADIO 6.00—8.25: Vasárnapi újság. 8.33: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Alma és fája. 10.00: Hírek. 10.05: öt kontinens hét napja. 10.20: Örökzöld dalla­mok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat-jel. 12.00: Déli krónika. 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50: Rázós, úton. 13.00: Népdalkörök pó­diuma. 13.25: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek. 15.04: Té­nyek és tanúk. 16.00: Hírek. 16.05: Régi híres előadóművé­szek. 17.00: Otmilliárd rokon. 17.30: Komoly zene. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 : Esti Magazin 19.00: Sevilla csil­laga. 20.33: Kórusok, hangszer­szólók. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel ! 22.00 : Hírvilág. 22.30: Népszerű szimfonikus ze­ne. 22.45: Verseit elmondja: Tandon Dezső. 23.00: új leme­zeinkből. 23.44 : Kuhnau : Dávid és Góliát. 24.00: Hírek. 0.15— 4.20: Éjfél után. FCRÓFI RADIO 6.00: Dallamkoktél. 7.00: Hí­rek. 7.05: Az evangélikus egy­ház félórája. 7.35: Vasárnapi or­gonamuzsika. 7.52: Torna. 8.00: Hírek. 8.05: A Kék Tündér híd­ja. 8.49: Az MRT gyermekkóru­sának új felvételeiből. 9.00: Hí­rek. 9.05: Zenés sikerek — a hazai színpadokon. 9.50: Oda- künn a vártán. 11.00: Hírek. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.00: Országos cigányzenekari feszti­vál. 13.05: Mikrofon-próba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Plnokkió. 15.00: Hírek. 15.05: Táskarádió. 16.00: Orszá­gos cigányzenekari fesztivál. 17.80: Hírek. 17.07: poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.05: Társalgó. 22.30: Pop-rock műhely. 23.00: Hírek. 23.10: Könnyűzenei gála­est. 0.15—4.30: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika korán kelőknek. 8.00 : Hírek. 8.13: Diszkotéka. 9.13: Kamaramuzsika. 10.05: Uj zenei újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Strauss-hangverseny. 12.24' Bellini operáiból. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.00: Hírek 13.05: Ot kontinens hét napja. 13.20: Zenekari muzsika. 14.05: Rockújság. 15.00: Hangverseny barokk szerzők műveiből. 16.00 : Vonó Ignác. Rádiójáték. 17.41 : Rézfúvósok. 18.00: A Nemzet­közi Rádióegyetem műsorából. 18.30: Na maternjem jeziku 19.00: Hírek. 19.05: In der Mut­tersprache. 19.35: Wagner szüle­tésének 175. évfordulóján. Lo­hengrin. 20.42—20.48: ......... jövő­be nézőn . . .” 22.14—22.21 : A k ert. 23.30: Hírek. Múlt heti keresztrejtvé­nyünk megfejtése: „Akkora ereje van a becsületesség­nek, hogy még az ellenség­ben is szeretjük.” Könyv- utalványt nyert Rákóczi Zi­ta (Felsőmocsolád), Papp Já­nos (Csokonyavisonta), Ba­lassa Zsuzsa, Rengert Ist- vánné (Kaposvár). Postán küldjük el. — FOGORVOSI rendelőmet megnyitottam MARCALI, Mártí­rok u. 1. sz. alatt (a belső lak­tanyával szemben). Dr. Szabó Judit. (9022) — A toponári Kapostáj Mgtsz. 1988. május 34. és május 31. kö­zött a toponári 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os, 8-as, lg-es, 17-es táblákon helikopterrel vegyszeres perme­tezést hajt végre. KAPOSVÁRI VÁROSI TANÁCS V. B, terme­lés- és ellátásfelügyeleti osztá­lya. (102384) Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 ®

Next

/
Thumbnails
Contents