Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-17 / 116. szám

2 Somogyi Néplap 1988. május 17., kedd Búcsúszemle Kabulban Gorbacsov a nyugatnémet gazdasági miniszterrel tanácskozott A játék szabálya F ranciaországban (Folytatás az 1. oldalról) nak az emléke előtt, akik életüket vesztették afgán földön. Nadzsibullah ismét felszólította az összes afgánt — éljenek akár otthon, akár külföldön —, hogy a nemze­ti megbékélés szellemében szüntessék be a testvérhar­cot és hagyjanak fel az el­lenségeskedéssel. Az ünnepélyes szemle vé­gén Borisz Gromov altábor­nagy, a szovjet kontingens parancsnoka engedélyt adott az ezrednek az elvonulás és hazatérés megkezdésére. A menetoszlop a hegyek felé vette az útját, hogy négy­százharminc kilométer meg­tétele után elérje á- szovjet határt. Abdul Hak Ulomi tábor­nok, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt honvé­delmi osztályvezetője közölte a díszünnepség helyszínén tartózkodó , újságírókkal : a dzsalalabadi egység hazain­dulásával Nangrahar tarto­mányban nem maradtak szovjet katonák, a terület el­lenőrzése teljes egészében az afgán fegyveres erők látják el. Elmondta azt is, hogy az utóbbi huszonnégy órában nem voltak harci cselekmé­nyek az országban. Régóta várt esemény ér­kezett el vasárnap — meg­kezdődött az afganisztáni szolgálatot teljesítő szovjet katonák első csoportjának hazatérése. Az esemény ki­emelt helyen szerepel a szov­jet tömegtájékoztatási esz­közök híradásaiban. Sok szovjet lap különtudósítókat küldött a szomszédos or­szágba, hogy helyszíni ri­portokban számoljanak be a kivonulás részleteiről. A hétfőn reggel egyedül megjelenő Pravda címolda­lán fotókkal illusztrált terje­delmes tudósításban számol be a hazatérés megkezdésé­ről. Emlékeztet rá, hogy a szovjet katonák a kabuli kormány sokszori segélyké­résének eleget téve léptek nyolc és fél évvel ezelőtt afganisztáni földre, s most, a kivonulás megkezdésekor el lehet róluk mondani, hogy internacionalista kötelessé­güket teljesítették. Világszerte kemény küzde­lem folyik az emberek fejé­nek és szívének megnyeré­séért. Ez alól a római kato­likus világegyház sem kivé­tel. 11. János Pál pápa sze­mély szerint is aktívan kive­szi részét belőle. Pápaságá­nak tíz éve alatt kilenced­szer jár Latin-Amerikában, a reménység kontinensén — ahogyan ö maga nevezi, tu­datában annak, hogy az ez­redfordulóra ott él majd a világ katolikusainak túlnyo­mó többsége. A pápa komoly tervekkel a tarsolyában lépett újra Dél- Amerika földjére. A szub­kontinens óriási emberi, szel­lemi és anyagi tartalékait meghatározott társadalmi és gazdasági irányba igyekszik terelni. 11. János Pál szerint ez az irány nem egyezik sem a kapitalizmussal, sem a szo­cializmussal, hanem ,,a rész­vétel és a szolidaritás társa­dalma”. A szentszék állás­pontja aligha tekinthető el­lentmondástól mentesnek. Hiszen három éve sincs, hogy a pápa „korunk szé­gyenének” minősítette a szo­cializmust és a „leigázók cinkosainak”, akik küzdenek érte. A kapitalista magántu­lajdont viszont védelmébe vette és mindössze igazságo­sabb elosztást, az emeri mél­tóság tiszteletét sürgette. Most újra meggyőződhetett arról, hogy az „embertelen szegénység” felszámolását sürgető szavai süket fülekre találtak azok részéről, akik tehetnek érte. Ezért az eddi­gieknél élesebben vetette fel a kérdést, és arra biztatta a bolíviai ónbányászokat és a perui parasztokat, ne tűrjék Az elmúlt évek világossá tették, hogy fegyveresen nem teremthető meg Afga­nisztán békéje. S ezt nem­csak az afgán és a szovjet fél ismerte fel, hanem a má­sik oldalon állók is — így vált lehetővé a genfi meg­állapodás. Ez megteremtette a szerződéses alapot az af­ganisztáni belügyekbe való külső beavatkozás megszün­tetéséhez. — Sosem törekedtünk Af­ganisztánban katonai győze­lemre — írja a Pravda, —• Célunk mindig a béke, a nyugalom és az együttműkö­dés volt. Vereségekről és győzelmekről szólva az biz­tos győzelem, hogy fiaink hazatérhetnek — szögezi le a központi szovjet pártlap. A Pravda tudósítása, csak­úgy mint a televízió vasár­nap esti híradója, amely az első hazatérő egységeket mutatta be, beszámolt arról, hogy a szovjet katonafiata­lok nemcsak harci cselekmé­nyekből vették ki a részü­ket, hanem sok helyütt a békés mindennapi élet szer­vezésében is segédkeztek. ■Mint ismeretes, a Géniben április közepén aláírt meg­állapodás értelmében a szov­jet katonai erők és fegyver­zetek kilenc hónap alatt hagyják el Afganisztán terü­letét. Kedden kezdődik Moszk­vában a számos volt kor­mányfőt tömörítő Interakció Tanács nevű nemzetközi szervezet hatodik ülésszaka. A tanácskozás céljairól szá­moltak be hétfőn a szovjet fővárosban a szervezőbizott­ság tagjai. Az Interakció Tanácsot Fukuda Takeo volt japán miniszterelnök kezdeménye­zésére 1983-ban alapították. Tagjai olyan politikusok, akik hosszú éveken át vezet­ték hazájuk kormányát. Köz­tétlenül, hogy „úgy bánja­nak velük, mint az állatok­kal”. Mégis, mit tegyünk — kérdezte egy katolikus szak- szervezeti vezető Bolíviában. II. János Pál értésre adta, hogy a népi harc irányítása nem az egyház feladata, sőt kifejezetten tartózkodnia kell tőle. Annál is inkább, mivel az egyház minden em­ber megváltásán munkálko­dik. gazdagén és szegényén egyaránt. Az egyház nem csak a szegények egyháza — mondta. Ezt a társadalmi alapokon nyugvó valláserkölcsi ellent­mondást a szentszéknek mindaddig nem sikerült fel­oldania. Ezért Latin-Ame- rika-szerte termőtalajra ta­lált a „felszabadítást teoló­gia”, melynek tanai szerint az egyháznak — a keresz­ténység autentikus eszmeisé­ge alapján — a szegények, az elesettek, a rászorulók ol­dalán ke\X állnia, különben elveszti hitelét. Hirdetői pa­pok, püspökök, olykor bíbo­rosok is, akik önfeláldozóan keresik a kiutat egy embe­ribb, igazságosabb társada­lom megvalósítása felé. Ve­lük szemben az opus del konzervatív körei a fennálló állapotokat védelmezik. 11. János Pál pedig a „kiegyezés teológiája” I szellemében igyekszik hidat verni a két párt között. A „békés átme­net” előmozdítása érdeké­ben a „földcsuszamlás” el­kerülése végett Chilében, Pa- raguayban és másutt. A pápa hétfőtől csütörtö­kig Stroessner diktátor Pa- raguayjának vendége. Simó Endre A szovjet—nyugatnémet politikai, és gazdasági kap­csolatokról, valamint az eu­rópai gazdasági együttműkö­désről folytatott rövid, de .rendkívül tartalmas eszme­cserét hétfőn Moszkvában Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Martin Ban­gemann nyugatnémet gazda­sági miniszter, a Szabad- demokrata Párt elnöke. Vé­leményt cseréltek a KGST és az EGK közötti kapcso­latok formába öntésének kérdéséről is, s egyaránt an­nak a kölcsönös törekvésük­tűk van Fock Jenő is, aki 1967 és 1975 között volt Ma­gyarország miniszterelnöke. A szervezőbizottság tagjai el­mondták, hogy a moszkvai ülésre történelmi fontosságú időpontban kerül sor, hiszen a hónap végén a szovjet fő­városba látogat az amerikai elnök. A mostani ülés céljairól szólva kijelentették: a volt kormányfők szeretnék foly­tatni öt éve megkezdett párbeszédüket a világ leg­égetőbb problémáiról. A megvitatandó témák között főként a kelet—nyugati pár­beszéddel és az államok gaz­dasági együttműködésével kapcsolatok kérdések szere­pelnek. Az Interakció Ta­nácsnak ugyan nincsen dön­téshozatali joga, de — mint a sajtóértekezleten hangsú­lyozták — tagjai tapasztalt, neves politikusok, akiknek szavára odafigyel a világ. Az Interakció Tanács ha­todik ülésszakát kedden Moszkvában a szervezet el­nöke, Helmut Schmidt volt nyugatnémet kancellár és díszelnöke, Fukuda Takeo nyitja meg. A vendéglátó szovjet fél nevében Pjotr Gyemicsev, a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége elnökének el­ső helyettese üdvözli a ven­dégeket. nek adtak hangot, hogy ez a folyamat a lehető legkö­zelebbi jövőben lezáruljon, habár — érthető módon — két gazdasági tömörülés gaz­daságának összekapcsolása nem egyszerű feladat, annak megoldásához időre van szükség. Mihail Gorbacsov a talál­kozón utalt arra, hogy a Szovjetunió és az NSZK kö­zött élénk párbeszéd van ki­bontakozóban,' amelybe most már minden fontos nyugat­német politikai erő bekap­csolódott. Mindkét országban nagyon figyelmesen követik a másikban végbemenő fo­lyamatokat, ami megerősíti, hogy a szovjet—nyugatné­met kapcsolatok kulcsot ad­nak számos európai és vi­lágpolitikai kérdés megérté­séhez. Szír—iráni alkudozás A vasárnap bejelentett be­vonulási parancs ellenére egyelőre várát magára a szír egységek behatolása a dél-bejrúti külvárosokba, bár ott változatlanul heves harcok folynak az AMAL- és a Hezbollah-szervezetek között. A több ezer fős, fo­lyamatosan megerősített Szí­riái alakulatok már teljesen körülvették a 22 négyzetki­lométernyi körzetet, nehéz tüzérségi ütegeket, valamint nagyszámú harckocsit állí­tottak fel a közeli tenger­parti úton. Az Irán-barát integrista erők közlése szerint „Szíria és Irán között a legmaga­sabb szinten folyik az egyez­tetés a konfliktus feloldásá­ra. de ez egyelőre nem ve­zetett eredményre". Már na­pok óta Damaszkuszban tar­tózkodik Hosszéin Sejkolesz- lám iráni külügyminiszter- helyettes, valamint Mohszen Rafikduszt, az iszlám gár­disták minisztere, akiket esetleg Háfez Asszad elnök is fogad majd. Nincs bizonytalanabb ülés, mint a párizsi Bourbon-pa- lota bíborbársony padsora: lám, az 1986 júniusában megválasztott francia nem­zetgyűlési képviselők máris távozhatnak helyükről. Hiá­ba szól megbízatásuk öt esztendőre: az elnöki palota lakójának akarata bármikor megkurtíthatja ezt az idő­szakot. Ebben az évtizedben ez már másodszor történik meg, mindkét . alkalommal Francois . Mitterrand elnök­ké választása nyomán. A magyarázat abban kere­sendő, hogy amióta a de Gaulle kezdeményezte alkot­mányreform eredményeként az államfőt közvetlenül vá­lasztja az állampolgár — ám nem ugyanakkor, amikor a parlamenti képviselőket —, az ilyen szavazásokon kiala­kuló elnöki többség a meg­határozó a parlamentivel szemben. Az államfő ugyan­is alkotmányos jogánál fogva bármikor feloszlathatja a nemzetgyűlést — az ellené­ben megválasztott parlament viszont csak alkotmányos válság árán próbálhatná meg kikényszeríteni a korábban győztes és még akár több évre is érvényes megbízatás­sal rendelkező elnök lemon­dását. Ennek megfelelően Mitter­rand 1981-ben és 1988-ban a jobboldali többségű parla­menti testület feloszlatása mellett döntött, viszont ami­kor 1986-ban a vele szem­ben álló jobboldali többség győzött a nemzetgyűlési vá­lasztásokon, az államfő a helyén maradt és a jobbol­dali többség vezetőjét, Chi- racot ruházta fel a minisz­terelnöki tisztséggel. Az így kialakult egyedülálló politi­kai „társbérlettől" szabadul­hat meg most Mitterrand az új parlamenti választással, amelyet éppen ezért sokan az elnökválasztás harmadik menetének neveznek. Bár Mitterrand a mostani elnökválasztás első forduló­jában csak a voksok 34 szá­zalékát kapta meg, azt köve­tően, hogy a másodikban 54 százalékos többségre tett szert, szinte biztosra ve­heti, hogy az általa formált és őt támogató Szocialista Párt fölényes diadalt arat. Ez viszont szabad kezet biz­tosítana terveinek megvaló­sításához a törvényhozásban. A győzelmi esély részben azzal magyarázható, hogy az „elnöki többség” — azok összessége, akik meg- vagy újjáválasztották az Elysée- palota lakóját — akaratát a közvetlenül e szavazás után sorrakerülő parlamenti vá­lasztásokon is érvényesíteni tudja. Így volt ez 1981-ben, ezt jósolják a közvélemény­kutatások most is. A nemzetgyűlési választást ezúttal is, akárcsak 1981- ben, választókörzetenkénti egymandátumos felosztás­ban, kétfordulós többségi szavazási rendszerben bo­nyolítják le, s ez már a szavazatok 36-38 százaléká­Szov.jet és amerikai utaskísérők integetnek a Seremelyevo repülőtéren Moszkvában, az első Boeing 747-es utasszállító repülőgép mellett, amely az Aeroflot és a Pan Am légi- társaságok közös vállalkozásaként újonnan létrehozott New Vork—Moszkva—New York járaton megérkezett a szovjet fővárosba EGY UTAZÁS ELLENTMONDÁSAI Moszkvában tartja ülését az Interakció Tanács val abszolút többséget bizto­síthat a szocialistáknak. Minden szavazókörzetben egy képviselőt választanak. A június 5-i első fordulóban az nyeri el a mandátumot, aki megkapja a szavazatok több mint felét. Ha senki nem ér el ilyen jó ered­ményt, egy hét múlva újabb fordulóra kerül sor — ezt nevezik balíottage-nak. Eb­ben. azok jelöltek verseng­hetnek, akik az első fordu­lóban a voksoknak legalább 12,5 százalékát megszerzik — azaz a „gyengébbek” ide már nem is jutnak el. A gyakorlatban azonban ritka, hogy a második fordulóban két jelöltnél több induljon, mivel ilyenkor általában összefognak a jobb- illetve a, baloldali erők és saját tábo­rukban ugyanarra a jelöltre voksolnak: arra, aki a „csa­ládon belül" a legjobb ered­ményt érte el az első me­netben. Az első fordulóban 36-38 százalékos országos átlag már azt jelenti, hogy a baloldal jelöltjei közül a szavazókör­zetek elsöprő többségében a szocialisták állnak majd az élen — így a kommunista parlamenti képviselet mini­málisra csökken. A jobbol­dalon viszont a chiracisták, a centristák és a Le Pen ve­zette szélsőjobboldal között oszlanak meg a voksok, és Le Pen olyan feltételekhez köti támogatását, amely sok centrista szavazót visszari­aszt — ugyanis előzetes megállapodást követel . rasz- szista, demagóg programjá­nak elfogadására. Ezért a jobboldal számszerű többsé­ge, akárcsak az elnökválasz­táson, várhatólag ezúttal sem érvényesül, szavazói arányá­nál sokkal kevesebb mandá­tumra tehet csak szert. Amennyiben az alig húsz nap múlva esedékes^első for­dulóban érvényesül a közvé­leménykutatók jelenlegi jós­lata, miszerint a franciáknak nem is 38, de éppenséggel 41 százaléka adja voksát az el­ső fordulóban a szocialisták­ra, akkor a nemzetgyűlés óriási többséggel rendelkező, meghatározó erejévé válik a magasba emelt ökölben tar­tott rózsa pártja. A sors iró­niája, hogy éppen a klasszi­kus jobboldal sietett vissza­állítani a Mitterrand által bevezetett arányos választási rendszer helyett a kétfordu­lós szisztémát — amely ez­úttal ismét a jobboldal ellen hat majd. Ez nem veszi le a napi­rendről Mitterrand tervét, a politikai centrum felé törté­nő nyitást — de az eddigi parlamentben ellenfelei dik­tálták volnak ennek feltéte­leit, az újban várhatólag ő lesz az úr. Így valósul meg a nyolcvanas évek Francia­országában egy történelmi paradoxon: a játék szabá­lyait a jobboldal dolgozta ki — alkalmazásukban vi­szont Mitterrand a mester. Baracs Dénes — Herényietek Szudánban Egyidejűleg két merénylet történt vasárnap este a szu- dáni fővárosban: az isme­retlen személyek által elkö­vetett akciók következtében hét ember meghalt — közöl­te a szudáni rendőrség. Az egyik merénylet az Akropolisz szálló ellen irá­nyult, ennek éttermét vacso­raidőben nagyerejű robbanás rázta meg. öt felnőtt és két gyermek meghalt, tucat­nyian megsebesültek. A má­sik akció színhelye a közeli Sudan Club volt: szemtanúk állítása szerint legalább két fegyveres személy géppisz­tollyal lövöldözve behatolt a klubba és kézigránátokat dobott a vendégek közé. Egy vendég súlyosan megsebe­sült.

Next

/
Thumbnails
Contents