Somogyi Néplap, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-14 / 114. szám
1988. május 14., szombat Somogyi Néplap BsportB Diákolimpia Atlétika és labdajátékok Tizenkilencen az osztrákok elleni keretben Lezajlottak a küzdelmek az ország legjobb nyolc csapata közé kerülésért a diákolimpiái labdajátékokban. Kosárlabdában egyetlen somogyi iskola együttesének sem sikerült bejutnia, három kézilabdacsapat viszont ott van a legjobb nyolc között. Bejutottak a berzencei iskolából a harmadik kor- csoportos kézilabdái tjük és a csurgói I. Számú Általános Iskolából a harmadik korcsoportos lányok. A csurgói Csokonai gimnázium kézi-, valamint a tabi Rudnay szakközépiskola és a kaposvári Táncsics gimnázium röplabdázói már lejátszották mérkőzésüket — az érettségi vizsgák miatt — a legjobb nyolc között; sajnos, egyik csapat sem jutott be a négyes döntőbe. Labdarúgásban u kaposvári Rákóczi iskola képviseli megyénket a harmadik korcsoportban. A futó-csapatbajnoksák- ban a megyei döntő befejeződött. Az általános iskolák között az egész évi pontversenyt a nagyatádi II. Számú Általános Iskola nyerte. A megyei döntőn is ennek az iskolának a leánytanulói diadalmaskodtak 59; a fiúk versenyét a marcali Mikszáth iskola nyerte 62 ponttal. Eredményt hirdettek a 15 vagy ennél kevesebb tanulócsoporttal működő, úgynevezett kis iskolák küzdelmében is. Ezt a homok- szentgyörgyiek nyerték. Egyéni győztesek. Leányok, III. kcs. 100 m: Nemes (Homokszentgyörgy) 12.9, 200 m: Nagy (Krénusz), 28.7, 400 m: Nagy (Bartók), 65,1, 800 m: Széphelyi (Berzsenyi), 2.37.8, 1500 m: Francz (Siófok, 1. sz. iskola), 5.07.6, 4x100 m: Bartók isk., 54.0, 4x400 m: nagyatádi II. sz. iskola, 4.32.2, IV. kcs. 100 m: Kiss (fonyó- di gimn.), 12.6, 200 m: Simon (Táncsics gimn.), 28.1, 400 m: Szili (Táncsics gimn.), 60.9, 800 m: Fertői (íonyódi gimn.), 2.30.2, 1500 m: Bognár (Táncsics gimn.), 5.21.6, 4x100 m: íonyódi gimnázium, 53.0, 4x400 m: Táncsics gimnázium. 4.28.8. V- kcs. 100 m: Kiss (nagyatádi gimn), 12.6, 200 m: Jäger (nagyatádi gimn.) 27.0, 400 m: Kovács (csurgói gimn.), 65.2, 800 m: Tamás (kereskedelmi) 2,34.4, 1500 m: Katona (közgazda- sági, Kaposvár), 5.33.1, 4x 100 m: nagyatádi gimnázium, 51.8, 4x400 m: csurgói gimnázium. 4x800 m: csurgói szakmunkásképző, 10.32,8. Fiúk. III. kcs. 100 m: Horváth (Siófok, I. sz. isk,), 12.2, 200 m: Háromi (Mikszáth), 26.8, 400 m: Balikó (Berzsenyi), 56.0, 800 m:Kö- pösdi (Marcali, Mikszáth), 2,18.1, 1500 m: Szentkirályi (Fonyód), 4.43.8, 3000 m: Szőke (öreglak), 10.21.1, 4x 100 m: Berzsenyi, 50.8, 4x 400 m; Marcali, Mikszáth, 4.07.0. . IV. kcs. 100 m: Racz- kó (Ipari Szakközép.), 11.4, 200 m: Kránicz (mezőgazd. szakközép.), 24.4, 400 m: Bogdán (fonyódi gimn.), 55.6, 800 m: Jakapovics (Ipari Szakközép.), 2.10.5, 1500 m: Fónai (503-as szakmunkásképző), 4.21.2, 3000 m; Kránicz (Ipari Szakközép.), 9.59.8, 4x100 m: közgazdasági, Kaposvár, 47.4, 4x400 m: mezőgazdasági szakközép., 3.50.4. V. kcs. 100 m: Kovács A. (csurgói gimn.), 11.3, 200m: Kovács G. (csurgói gimn.), 23.4, 400 m: Kovács N. (csurgói gimn.j, 55.4, 800 m: Tóth (Táncsics), 2.07.1, 1500 m: Vörös (Táncsics), 4.45.6, 3000 m: Fenyvesi (fonyódi gimn.), 9.26.7, 4x100 m: csurgói gimnázium. 46.2. 4x400 m: Táncsics gimnázium, 3.39.0. A gimnáziumok és szakközépiskolák pontversenyében a fonyódi gimnázium szerezte meg a győzelmet 120 ponttal, a szakmunkásképző intézetek pontversenyét a kaposvári 503. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet nyerte 68-cal. A világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott kedden fejezi be nagy tavaszi menetelését: a Népstadionban 18 órakor fogadja Ausztriát. Előtte 16 órakor a két ország utánpótlás-válogatottja találkozik. Bálint László technikai igazgató pénteken nyilvánosságra hozta azok névsorát, akikre számít a barátságos találkozón. Az „A" keretbe 19 játékos kapott meghívói, de közülük a kisebb sérüléssel bajlódó Mészáros Ferenc (Lokeren) részvétele bizonytalan, ugyanis csak a szombati belga bajnoki találkozó után dőlt el, hogy tudja-e vállalni a szereplést. A külföldön játszók közül Détári Lajos, Garaba Imre és Esterházy Márton került a ke • retbe. Dajka László (Las Palmas) meghívása is fölmerült, de sérülés miatt nem állhat rendelkezésre. A névsor: Disztl Péter (Bp. Honvéd), Andrusch József (VaMind ez ideig egyedülálló labdarúgó-találkozó színhelye lesz Kaposvár a mai napon. Első ízben fordul elő a sportág történetében, hogy két megyei NB I-es csapatunk bajnoki mérkőzést vív egymással a megyeszékhelyen. Ennek a párharcnak az első fordulója már az ősszel lezajlott. Mint emlékezetes, Siófokon a Bányász 3:1 arányban nyert. Ez a mai mérkőzés tehát visszavágónak is tekinthető. Néhány héttel ezelőtt még úgy látszott, hogy a találkozónak elsősorban a siófokiak szempontjából lesz jelentősége. Azóta a Bányász szépen gyűjtögette pontjait, s ma már mondhatjuk: nyugodtan tekinthet a bajnokság hajrája elé. A Rákóczi sorsa figyelmet keltő tavaszi teljesítménye ellenére is megpecsételtnek látszik. Ezek után mit várhatunk ettől a kilencven perctől? Megyeszerte ellentmondóak a vélemények. Vannak, akik a kaposváriak „ajándékozó" készségéről beszélnek, mások viszont esküsznek a békés döntetlenre. Miként vélekednek az érintett szakvezetők? Zag József, a Rákóczi ügyvezető elnöke határozottan kijelentette, hogy nem tekint komolynak egyetlen jóslást sem. Hangsúlyozta: ez a mérkőzés igazi presztízsharc lesz. A Rákóczi labdarúgói meg akarják mutatni, hogy a tavaszi szép sorozat, a négy hete tartó veretlenség nem a véletlen műve. Az ügyvezető győzelmet vár csapatától, s bízik a hazai környezet előnyében. Csordás István edző nagy küzdelethre számít, s sas), Kozma István (Ű. Dózsa), Sallai Sándor (Bp. Honvéd), Pintér Attila (Ferencváros). Disztl László (Bp. Honvéd), Sass János (Bp. Honvéd), Keller József (Ferencváros), Balog Tibor (Vasas), Bognár György (MTK-VM). Détári Lajos (Eintracht Frankfurt), Garaba Imre (Rennes). Kiprich József (Tatabányai Bányász), Vincze István (Tatabányai Bányász), Esterházy Márton (Casino Salzburg), Fitos József (Bp. Honvéd), Varga István (MTK-VM), Kovács Kálmán (Bp. Honvéd), Mészáros Ferenc (Lokeren). A kerettagok vasárnap 10 órakor az MLSZ székházában találkoznak, ezt követően orvosi vizsgálat lesz, később átmozgató foglalkozás! tartanak a Vasas-pályán, majd vasárnap délután Lo- vasberénybe utaznak. A tervek szerint hétfőn egy edzést tartanak Csákváron. hozzátette: reméli, hogy a rangadó sportszerű körülmények között zajlik le. Szigeti János, a Bányász elnökhelyettese is mosolygott. amikor a manipuláció lehetősége szóba került. Mint mondta, elég csak a tabellára tekinteni, hogy bárki meggyőződjön róla: a kényszer egyik csapatot sem ösztönzi a megegyezésre. Szerinte is küzdelmes mérkőzésre van kilátás, és az esélyeket egyenlőnek ítéli. Horváth Károly, a siófokiak pályaedzője viszont nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget ennek a mérkőzésnek, mint sokan mások. — Egy a sok közül, amelyikért ugyanúgy maximum két poht jár — mondta, de ő bízik a győzelmükben. S most a várható összeállításokról. A Rákócziban úgy látszik, hogy Kovács kapus tudja vállalni a játékot, de végleges döntés csak a mai mérkőzés előtt születik. Egyedül Adorján bajlódik sérüléssel. A csapat: Kovács ISándorfi) — Kurdi. Rácz, Deákvári, Barna — Prukner, Riczu, Bíró, Csrepka (Bocz) — Havasi, Meksz. A cserék: Petrók, Kralt és esetleg Házi. A Bányász két helyen változtat legutóbbi csapatán. Balázs és Palkovics helyett Borostyán és Keszeg kezd. A csapat: Horváth — Brett- ner, Pardavi (Jancsika). Olajos. Kolovics — Keszeg. Marozsán. Quirikó — Borostyán. Boda. Lakatos. A cserepadon Erdélyi vagy Balogh. továbbá Balázs. Palkovics és Molnár foglal helvet. A két csapat tartalékjai 15 órakor játsszák az élőmérkőzést. A sakk ifjú masters Yologya Akopjan az ifjúsági sakkvilágbajnok. A távoli Argentínában megrendezett versenyben szerezte meg ezt a kimagasló sikert az ifjú szovjet sakkozó. Eddig még senkinek sem sikerült ilyen fiatal korban világbajnokságot nyerni. A 13. életévét éppen csak betöltött Völogya már három éve versenyez a juniorok világbajnokságán Milyen messze van Szöul? Megyei randevú a labdarúgó NB I-ben Mindkét csapatunk bízik a győzelmében Röplabda NB I Győzött az Izzó IHJTËP—KAPOSVÁRI VASAS IZZÓ 0-3 (12, 9. 13) Kecskemét, 50 néző. Vezette: Zsilé, Legendás. Izzó: Sántosiné, Marek Gy., Kristály, Pintér. Halász, Majomé. Csere: Marek A., Nagy, Tóth. Kelemen. Polgár. Edző: Simonné Kutas Zita. A rutinosabb kaposvári lányok végig vezetve 64 perc alatt nyerték meg a számukra fontos mérkőzést. Az egész csapat jól játszott, kiemelkedett Marek Gy. és Sántosiné. A Bp. Honvéd—K. Volán Dózsa mérkőzésről lapzártáig nem kaptuk meg a tudósítást. Mármint labdarúgóinknak. A iávóísáfjöt hiríst He ni kitrí- niétéi-ekbeii, htiüéiii gólokban mérik. Tehát mennyire is vagyunk Szöultól? 1-0-ra vagy 2-1-re! Hogy útra kelhet-e azonban válngatottxink. ezt más határozza meg. Csapatunk sorsa a franciák kezében van. Május 26-án ugyanis ők játszanak a még első helyen álló svédekkel, s ha a fenti kiüönbségek egyikével vagy ennél nagyobb arányban a franciák nyernek, a magyar csapat utazik az olimpiára. De ha netán 4-3-ni vagy ,5-4-re győznek csak a franciák, avagy svéd siker szüle'tik. akkor a Skétlek utazhatnak. A magyarok kezébe még egyféleképpen kerülhet újra a döntés. Ha az említett mérkőzés 3-2-es francia győzelemmel végződne. akkor egyenlő lenne a két csapat a svéd és a magyar gólkülönbsége. Ez esetben a két csapatnak semleges pályán újabb mérkőzést kell vívnia a kiküldetésért. Szőni tehat ma meg ..matematika'' —és álon). Vajon mit hoz a valóság? HÍREK Május A nap 5.09 órakor kél, és 20.13 órakor nyugszik a hold 3.58 órakor kél, és 18.54 órakor nyugszik 14 Á várható időjárás Gyakorta erősen felhős lesz az ég, de csak szórványos zápor, zivatar valószínű. A keleti, délkeleti szél megélénkül. Meleg marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 19 és 24 Cclsius-fok között alakul. Szombat Bonifác 83 éves korában elhunyt Horváth József elvtárs, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, egykori bőripari szakmunkás, aki 1943 óta volt tagja a pártnak. Temetése május 17-én 10 órakor lesz a bélavári temetőben. Az MSZMP Barcs Városi Bizottsága Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 19. játékheti lottónyeremé- n.vek a nyereményilleték levonása után a következők: öttalálatos szelvény nem volt, a négytalálatos 243 567 forintot ér. A háromtalála- tosokra 265, a kéttalálato- sokra 42 forintot fizetnek. — Képviselői fogadóóra. Pásztoh.v András országgyűlési képviselő tart fogadóórát Kazsokon a községi elöljáróságon hétfőn 7 órától. Ezt követően a település vezetőivel találkozik. — Kiosztották az országos tej- és hústermelési verseny győzteseinek dijait. Megyénkből kiemelkedő eredményeinek elismeréséül kü- löndíjat kapott a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet. — Jutalomkirándulásra vitte Jugoszláviába a Ka- posgép Vöröskereszt-alap- szervezete 40 rendszeres vér155 éve született Szabadszálláson — és Aradon hunyt él — Rozsnya.v Mátyás (1833—1895) neves gyógyszerész. Egyetemi tanulmányait Pesten, majd Becsben folytatta. 1861-től 1874-ig Zombán, a továbbiakban pedig Aradon volt gyógyszerész. Kinin gyógyszerkészítményt talált föl, amelynek az a jellegzetessége, hogy nincs keserű íze) ez azután elsősorban a gyermekgyógyászatban nyert széles körű alkalmazást. E találmányával — amelyet azonban nem szabadalmaztatott — elnyerte a magyar orvosok és természotvlzsgá- lók korabeli hagyományos fiumei nagygyűlésének pályadíját. A kitűnő gyógyszerész egyébként kiválóan sakkozott is, sakkszakértőként szintén ismertté tette a nevét. A Gyógyszerészeti Hetilap egyik 1871-es számában jelent meg a már említett találmányával kapcsolatos — nagy feltűnést keltő — tanulmánya, ezzel a címmel: „A Kínait, Chinint miképpen lehetne elkészíteni, hogy az keserű izét veszítené . . . gyermekeknek is könnyen adagolható legyen.” Említést érdemel meg Aradon 1882-ben publikált kis kötete, „Négy új találmányról” címmel. — Összejövetelt tartott a megyei Pacemaker (szívbeteg) klub vezetősége és az aranykoszorúval kitüntetett dr. Zárday Imre szocialista brigád a megyei múzeumban. A találkozón Fejezetek Somogy megye történetéből címmel Kanyar József, a történettudomány doktora tartott előadást, majd Kulka János színművész beszélt életéről, pályájáról. adóját és vöröskeresztes aktíváját. Egy napot töltötttek Zágrábban. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 447 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 58 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 13224 Trabant Linr. Spec. (Debr.) 10958 Trabant Lim. Spec. (Győr) 10584 Trabant Combi (Bp.) 3881 Trabant Combi (Debr.) 3284 Trabant Combi (Győr) 2491 Wartburg Standard (Bp.) 3558 Wartburg Standard (Debr.) 1890 Wartburg Standard (Győr) 2030 Wartburg Special (Bp.) 4537 Wartburg Special (Debr.) 3500 Wartburg Special (Győr) 3459 Wartburg Special tt. (Bp.) 12229 Wartburg Tourist (Bp.) 3448 Wartburg Tourist (Debr.) 2453 Wartburg Tourist (Győr) 1194 Skoda 105 S (Bp.) 12099 Skoda 105 S (Debr.) 9033 Skoda 105 S (Győr) 9200 Skoda 120 L (Bp.) 27951 Skoda 120 L (Debr.) 15800 Skoda 120 L (Győr) 18910 Lada 1200 (Bp.) 40047 Lada 1200 (Debr.) 34171 Lada 1200 (Győr) 10800 Lada 1300 S (Bp.) 24352 Lada 1330 S (Debr.) 17479 Lada 1300 S (Győr) 10023 Lada Szamara (Up.) 1092 Lada Szamara (Debr.) 815 Lada Szamara (Győr) 588 Lada 1500 (Bp.) 10190 Lada 1500 (Debr.) 12105 Lada 1500 (Győr) 5470 Lattá Combi (tí|>.j iíl?5 Láda Combi (Debr.) Látta Cóiiibi (Győr) 78Í t.adá Nfvá (—) 338 bölski f iát lati P (Bp.) 2458 Polski Liât 126 P (Debr.) 1745 Polski Fiat 126 I» (Győr) 2555 DáCiá Limousin (lip.) 10033 Dacia Limousin (Debr.) Ï2099 Dacia l imousin (Győr) 9487 líaciií clíHipl (Bp.j :i>43 báciá fcriHíbi ipeBÍ-J 3257 biiéiá Combi (Cvöij 2340 Dsfctá TLX (itp.) 1013 Dacia TLX (Debr.) 1093 Dacia TLX (Győr) 2040 Zastava (llp.t 17778 — Radioaktív anyag alkalmazásával nagy eredményeket értek el ausztráliai tudósok a termeszek irtásában. A radioaktív anyagokat és a hagyományos rovarirtókat kombinálják, s így már eddig is számos műemléket mentettek meg a termeszek pusztításától. — A kaposvári Közegészségügyi Járványügyi Szolgálat kéri. hogy jelentkezzen az a 40 év körüli, vörös hajú hölgy, akinek szálkás- szőrű, vörös színű közepes méretű kutyája május 3-án a Ságvári utcában lezajlott eboltás idején megharapott egy férfit. A sérült férfi további sorsa az ő jelentkezésétől függ. Hétfőn (május 16-án) reggel 8-tól délután lel 5-ig várjuk hivatalunkban, Kaposvár, Honvéd u. 22. szám alatt. — Elmarad dr. Radnólzi Jánosnak, a PM bankfelügyelet igazgatójának hétfőre a kaposvári Technika Házába meghirdetett előadása. — Megszűnik á jövő hét elején Kaposváron az Açhim András Utcában az Ünlver- zál szövetkezel előtt levő helyi buszmegálló a teiül- jái-ö építése miatt. A vasútállomástól induló i-es, 2-es, 3-as és 11 -e.s buszokra legközelebb a Széchenyi télen lehet fölszállni. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon : _ 11-510 ® — Horgászcsizma 675 Fl-ért. horgászszék 106 Fi-ért érkezeti I Somogy Áruházba. — Értesítjük a lakosságot és a közulctekct, hogy május 14-én Siófokon, május Lï-én Kaposváron es Fonyódon autóvásár les/. — IS s y nap Nyitrán, június 14-Ún. Utazás autóbusszal. Program: városnézés Nyitrán. vacsora Székesfehérvárott. A részvételi ell j : 371 Ft. .Jelentkezés : COOPTOL’HIST. Kaposvár. Kossuth U. u. li.