Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-12 / 86. szám
1988. április 12., kedd Somogyi Néplap 7 Értük és n* »Menük! A leggyakoribb a lopás és szinte mindig bánják — Míg az ifjúság döntő többsége sikeresen beilleszkedik a társadalomba és tevékeny részt vállal a társadalom építéséből, egy kisebb rész nem tudja vagy nem akarja megtalálni a helyét, sem a személyes környezetében, sem a nagyobb közösségben; és nem ritkán megsérti törvényeinket — mondta dr. Dicső István, a megyei főügyészség ügyésze, aki már kereken negyed százada foglalkozik gyermek- és ifjúságvédelemmel, ezen belül a gyermekkorban elkövetett bűnözéssel. Megyei tapasztalatokról, a fiatalkori bűnözés alakulásáról, az okokról és a megelőzés lehetőségeiről kérdeztük. — Kimondani is megdöbbentő: gyermekkori bűnözés ... — Megyénkben is észlelhető a yeszélyeztetett kiskorúak számának folyamatos emelkedése. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy hasonlóképpen alakul a bűnözés; sőt a 14 éven aluli bűnelkövetők száma az utóbbi öt évben lényegében nem változott, megállt úgy száznegyven-százötven körül. — Mi róható föl a leggyakrabban a gyermekek számlájára? — Az esetek 94 százalékában vagyon elleni bűncselekmény. Többnyire lopnak. Az erőszakosság, a garázdaság ritka. Feltűnő, hogy a gyermek korú elkövetők mintegy 65—70 százaléka veszélyeztetett környezetben él, főleg cigány származású. — Hogyan alakul a fiatalkorúak bűnözése? — A 14—18. életév közötti bűnelkövetők száma hazánkban az utóbbi években folyamatosan emelkedett. Megyénkben ennél kedvezőbb a helyzet, legalábbis ami a helybeli lakosokat illeti. Nálunk 1985-ben tetőzött a fiatalkori bűnözés: akkor 350 fiatal került szembe a törvénnyel. Azóta folyamatosan csökkent a somogyi bűnelkövetők száma, és a megyék közti országos rangsorban a negyedik helyről a hetedik helyre sikerült eljutnunk. Hangsúlyozom: mindez a megyei lakos fia- talkorúakra vonatkozik. Az ország más tájain lakó, bűncselekményüket Somogybán elkövető fiatalok nincsenek benne ebben a statisztikában. Elsősorban a Balaton- parton növelik gondjainkat az átmenetileg ott tartózkodó nyaralók, átutazók. — Milyen bűncselekmények a leggyakoribbak? — A fiatalkorú bűnelkövetők mintegy 70—75 százaléka vagyon elleni bűncselekményt, főleg lopást követ el. Általában hirtelen támadt, irreális igényeik miatt károsítják a személyi és a társadalmi javakat. Az összes bűncselekményen belül évek óta viszonylag sok a betöréses lopásokban részt vevő fiatalkorú, bár a számuk némiképp csökken. Aggasztó viszont, hogy egyre több a motiválatlan, erőszakos bűn- cselekmény. Évente 50—80 fiatalkorú követ el garázda, durva bűncselekményt; gyakran pillanatnyi hangulat vagy alkohol hatására, A testi sértést elkövetők között feltűnően nagy a cigány fiatalkorúak aránya. Föltehető- leg szerepe van ebben a szűkebb környezetükben látott rossz példáknak is. — Mik az okai a gyermek- és ifjúkori bűnözésnek? — Ha a fiatalkorúak a vádlottak padján ülnek, nem rájuk haragszom, hanem a családi háttérre, a rossz példát mutató felnőttekre. A múlt évben 180 felnőtt korú követett el fiatalkorúval közösen bűncselekményt. Több olyan ügyet tárgyaltam, hogy a szülő saját gyermekével közösen. Mint általában a bűnözésnek, a fiatalkori bűnözésnek is sokrétű, összetett okai vannak. Ezeket nehéz rangsorolni, az viszont mégsem vitatható, hogy a családi, iskolai, valamint a munkahelyi nevelésnek meghatározó a szerepe. Ha egy család züllött életmódot folytat vagy megbomlott a családi élet harmóniája, az károsan hat a fiatalra; nem ritka, hogy rossz társaságba keveredik, s törvénytelenséget követ el. Az életmód sok mindent meghatároz. Kimutatható, hogy az alacsony műveltségi színvonal is elősegíti a bűnözést. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a fiatalnak nem elég elvontan erkölcsről, fegyelmezettségről, emberi értékekről beszélni. Ha például egy gyerek azt látja, hogy édesapja fegyelmezetlen, akkor az hiába beszél neki a fegyelemről. A felnőttektől elég sok rossz példát látnak a fiatalok. A túlzott anyagiasság, az alkoholizmus, a léha életvitel, a kedvezőtlen munkamorál egyaránt maradandó nyomot hagy a felnőttekkel önkéntelenül is azonosulni akaró fiatalban. — Mik a teendők a megelőzés érdekében? — Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a gazdasági élet alakulása, a munkalehetőségek szűkülése új kérdéseket Is fölvet. Ebben a helyzetben különösen fontos az előrelépés az állami szervek, a társadalmi és tömegszervezetek tevékenységének összehangolásában, az információcserében és a munkahelyeken működő szervezetek mozgósításában. A bűnüldöző szervek energiáját általában leköti a már elkövetett bűncselekmények földerítése, így a megelőzésre kevés munkát tudnak fordítani. A különböző intézményeknek és szervezeteknek kellene gördülékenyebb együttműködést kialakítaniuk. Gyakran szétforgácsoltak a kezdeményezések és a rendelkezésre álló anyagi eszközök felhasználása sincs kellően összpontosítva, s így nem elég hatékony. A megelőzés rendszerében nagyobb szerepet kell kapniuk az iskolák és a munkahelyek földerítő, jelző, figyelemfelhívó tevékenységének. A fiatalkori bűnözés visz- szaszorítása nem reménytelen feladat. Ebben a korban még jól „működik" a belső igazságérzet is, a fiatalkorúak döntő többsége — sok felnőtt bűnelkövetővel ellentétben — megbánást tanúsít a tárgyalásokon. A helyes út felismertetésében, a bűnismétlés elkerülésében kell őket segíteniünk. K. Gy. Kelendő kalapok A jiszbcrényszarul Béke Mgtsz kalapgyártó melléküzemágában évente 250 ezer fejrevalót készítenek. Ezzel a tevékenységükkel 25 millió forinttal gazdagítják a közösség vagyonát. Termékeik eljutnak a hazai üzleteken kívül a jugoszláv, a csehszlovák, a szovjet és a közcl- keieti piacokra is. (MTI Press: H. Szabó Sándor) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor: PISTI A VERZIVATARBAN. Szombathelyen. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: HUPIKÉK TOR- PIKÉK ÉS A CSODAFURULYA, este 1 órakor: LESZÁMOLÁS HONGKONGBAN (14), videomo- zi de. 9 órától nonstop I. terem: ELÖJATSZAS: MENEKÜLÉS NEW YORKBÓL, II. terem; A BOSSZÚ. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: VIDEOKIVETITÖ : SERIFF ÊS AZ IDEGENEK, este 7 órakor: A CApa 2. (16). Mozimúzeum du. fél 6 órakor HÁZ A FOLYONAL, vldeomozi du. háromnegyed 6 órakor; ELÖJATSZAS : MENEKÜLÉS NEW YORKBÓL. Barcs este 7 órakor: AZ ABWEHR ÜGYNÖKE. Marcali este 7 órakor: FELTÁMAD A VADNYUGAT (14). Radnóti videoklubmozi, Nagyatád du. fél 6 órakor: SAS- SZÄRNY. Fonyódi Galéria vi- deomozi: GYORS LADY. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.05: Tévétéka. 10.00: Pont mint egy férfi. 16.55: Hírek. 17.00: Képes nóták kívánságműsora. 17.30: Ne játssz a tűzzel! 17.35: Kalendárium 1988. 18.35; Tévétorna. 18.40: Nils Holgers- son csodálatos utazása a vad- ludakkal. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Mindenki tanköteles. 21.05: Stúdió '88. 21.50: Kardiológia. 22.05: Híradó 3. Budapest 2 17.55: Stiri. 18.00: Zene-bona. 18.40: Autó-motorsport. 19.00: Mindenki tanköteles. 20.10: Hát ördög bújt belém . . . 20.40: Vidám forgácsok. 20.55: Híradó 2. 21.15: A Wannsee-konferencia. NSZK tv-film. 22.35: Képújság. Osztrák Tv 1 9.05: Osztrák képek. 9.30: Iskolatévé. 10.30: Cimarron. 12.40: Sporthírek. 13.45: Mi. 16.30: Gyermekműsor. 17.05: Wickie és az erős férfiak. 17.30: Műsorajánlat. 18.00: Mi. 18.30: Fél kilóval több. 19.30: Tv-hiradó. 20.15: Universum. 21.07: Gulden- burgék öröksége: A vörös ruha. 21.55: Superflip. 22.22: Os- car-díjak 1988. 0.00: A nagy völgy. 0.50: 'Képújság. Osztrák Tv 2 16.00: Verkli. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Alf: A tévés család. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Tv-híradó. 20.15: Dingsda. 21.07: Ausztria 2000-ben. 22.00: Tv-híradó. 22.22: Kettes klub. Jugoszláv Tv 1 15.00: A századok forgatagában: Pazin. 15.30: Bostontól San Franciscóig. 16.00: Jó napot! 17.00: Krónika. 17.30: Kicsiny világ. 18.00: A JKSZ összeütközése a Kominformmal. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm, 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.05: Queenie. Filmsorozat. 21.30: Kontakt-magazin. 23.00: Tv-napló. 23.20: Mindig önökkel. 1.20: Hirek Jugoszláv Tv 2 15.30: Mindig önökkel. 17.30: Zágrábi körkép. 18.15: Olasz nyelvű krónika. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzene. 20.45: Hírek. 20.55: Szórakoztató kedd. 22.35: Adás a kultúra köréből. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hirek. 8.20: Társalgó. 9.44: Rahmanyinov: Három orosz népdal. 10.00: Hirek. 10.05: A szülőföld szava. 10.25: Operettparádé. 11.35: A Balogh család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. 14.00: Hirek, 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsessz- melódiák. 15.00: Elő világirodalom. 15.20: Népdalok, néptáncok. 16.00: Hírek. 16.05: Uj felvételeinkből. 16.15: A Nyitnikék postája. 17.00: Ki kit formált? 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti Magazin. 19.15: Az Esti Magazin melléklete. 19.30: Emberi dolgok. 20.30: Lakáshelyzetek. 21.00: Hans Knappertsbusch öröksége. 22.00: Hírvilág. 22.30: Díjnyertes zeneszerzőink. 23.10: Operaest. 24.00: Hírek. 0.15— 4.20: Ejfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Slágermű- zeum. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Fúvósmuzsika. 12.25: Környezetünk védelmében. 12.30: Népdalkörök énekelnek. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A csillagok közel vannak. 14.50: Bartók—Kesztler Lőrinc: Magyar parasztdalok. 15.00: Hírek. 15.05: Marosfalvi Imre hegedül. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Helyke- resö. 18.30: Talpalávaló. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.05: Nótaest. 21.00: Hirek. 21.05: Az óriástök. 21.32: Pop-rock műhely. 22.00: Görögnek lenni... 23.00: Hírek. 23.10: A dzsessz története. 23.50: A Carpenters együttes felvételeiből. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.08: Pertis Zsuzsa csembalóhangversenye. 10.31 : Zenekari muzsika. 12.00: René Kollo operaáriákat énekel. 12.45: A Kaláka együttes felvételeiből. 13.00: Hírek. 13.05: Undok ördög. 13.49: Ob- recht: Sub tuum praesidium confugimus — mise. 14.10: Zenekari muzsika. 14.59: Zenei tükör. 15.34: Körmendi Klára zongorázik. 16.05: Mozart: Titus. Kétfelvonásos opera. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Zenekari muzsika. 21.00: Rockpódium. 21.30: Múltidéző. 22.00: Gyurkovics Mária és Svéd Sándor operafelvételeiből. 22.30: Zeneközeiben a magnósok. 23.30: Hírek. HÍREK Április A nap 6.02 órakor kél, és 19.29 órakor nyugszik : a hold 4,22 órakor kél, és 14.23 órakor nyugszik. Kedd Gyula A várható időjárás Csak Időnként növekszik meg a felhözei, több rtrás napsütés lesz. Eső nem várható. A déli, délnyugati szél napközben élénk lesz. Helyenként azonban talajmenti fagyra 1« számítani lehet. A hőmérséklet csúcsértéke ma, kedden 15 és 20 Celslus-fok között várható. Távolabbi kilátások: A hét közepétől csökken a felhőzet, már számottevő csapadék nem várható. Elhunyt dr. Nagy Katalin Súlyos betegség következtében, éleiének 60. évében elhunyt dr. Nagy Katalin József Attila-díjas író, az MSZMP KB Politikai Főiskolájának docense, a Magyar Pedagógiai Társaság titkára. Temetéséről később intézkednek. — A szőlő és a bor városa kitüntető címet kapta Boglárlelle. A balatoni kisváros termelői is részt vesznek pénteken Pécsen a második dél-dunántúli kertbarát-találkozón és borversenyen, mely a szőlő és bor nemzetközi évének egyik kiemelt rendezvénye. —A siófoki KW és a GOV munkásszállásán egy háromezer kötetes könyvtárat nyitottak meg tegnap este. A könyvtár fejlesztéséhez az Országos Közművelődési Tanács 250 ezer forintot adott. — Gazdasági útkeresés és megoldások a szocializmus építésének magyar gyakorlatában címmel dr. Zeller Gyula professzor a pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetem dékánja tartott előadási a Somogy Megyei Földhivatalban. Az előadásra nyitott pártnap keretében került sor. — A számítógépes oktatás jelentőségéről tartottak előadást tegnap a kaposvári Tanítóképző Főiskolán. Szűcs Ervin egyetemi tanár a számítógépek múltjáról és jövőjéről is beszélt. — A Lotus 1-2-3 elektronikus számolótábla kezelését tanulják a Dédász szigetvári és kaposvári üzem- igazgatóságának számítás- technikával foglalkozó dolgozói. A tanfolyamot a Szüv kaposvári oktatási központja tártja. — Pedagógiai elméleti kutatások fejlesztésére írt ki pályázatot a Közoktatási Kutatások Tudományos Tanácsa annak érdekében, hogy az utóbbi évtizedekben fölhalmozódott tapasztalatok kidolgozását szorgalmazza. Harminchárom pályázó munkáját értékelte úgy a tanács, hogy azok érdemesek továbbfejlesztésre, köztük van a kaposvári László Ágnes is, aki a felszabadulás utáni szervezett ifjúsági vájárképzés szakmai és nevelési történetét dolgozta (föl. — Tibol László nagybajomi rajztanár festményeiből nyílik kiállítás a. Kinizsilakótelepi Általános Iskolában április 18-án, melyet egy hétig tekinthetnek meg az érdeklődök. — Indul a Puli sorozatgyártás. Franciaországban rója majd a kilométereket a magyar gépkocsigyártás első szülötte. Az első hivatalos szerződést is megkötötték. A Technoimpex és a Safi- dat cég 7,7 millió frank értékű üzlete értelmében az idén 300 Pulit szállítanak a francia megrendelőnek. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : 11-510 5ü eve halt meg Fjodor Saljapín (1873—1938) orosz operaénekes. Az oroszországi Kazány- ban született, s 1938-ban Párizsban halt meg. Tulajdonképpen minden előképzettség nélkül lépett színpadra 1890-ben urában. Operett- énekesként 1894-toI a péier- vári Marinszkij Színház tagjaként tevékenykedett, majd 1899-tü! a moszkvai Nagy Színház énekese volt. Világsikerének további főbb állomásai: 1901-ben Milánó, 1904-ben Monte Carlo, 1921— 25 között pedig a New York-i Metropolitan; Budapesten is többször fellépett. 1927-től Párizsban élt a világ egyik legnagyobb énekes színésze. Művészetének gyökere az orosz előadó- és drámai néművészetbe ágyazódott. Tragikus és démoni sorsok iránti különös érzékével döbbenetes vízióvá tudta formálni az operairodalom ilyen tárgyú alakjainak megszemélyesítését. Legnagyobb alakításai: Borisz, Mefisztó, Don Quichotte (Massenet egyenesen neki irta ezt), Démon stb., páratlan művészi érzékével azonban megragadó rlmény- nyé alakította a legegyszerűbb népdalt is. Hatalmas erejű, szokatlan terjedelmű hasszbaritonját természetes biztonsággal állította színészi elképzeléseinek szolgálatába. Enekniű- vészetének emlékét számos hanglemez őrzi. — Jelentős számban gyarapodott Somogybán a múzeumi hálózat gyűjteménye az elmúlt évben. Csaknem tizenháromezer új tárgyat gyűjtöttek be, így a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága csaknem százhuszon- háromezer egyedileg nyilvántartott tárggyal rendelkezik. A megyék között e sikeres fejlesztés mellett a tizenhetedik helyen áll a múzeumi gyűjteményünk. Balesetek Vasárnap Lad és Hencse között Bene István 67 éves nyugdíjas, kaposvári lakos tehergépkocsival közlekedett és menet közben a bal első kerék kiesett. Bene az árokba hajtott és egy fának ütközve állt meg. Utasa, Vida Istvánné 40 éves htb., csoko- nyavisontai .lakos könnyebben megsérült. Hétfőn Kaposváron a Mező Imre utcában Szmolka János Zoltán 10 éves tanuló, kaposvári lakos figyelmetlenül, körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten és elütötte egy féktávolságon belül érkező Barkas gépkocsi. A gyermek kulcscsonttöréses sérülést szenvedett. Csokonyavisontán Bürger László 45 éves, rokkant- nyugdíjas, rinyaújlaki lakos kerékpárjával felborult és súlyos sérülést szenvedett. Barcs—Drávaszentesen Csányi Vilmos 30 éves, MÁV-dolgozó, barcsi lakos figyelmetlenül vezette segédmotorkerékpárját és a menetirány szerinti jobb oldalon egy villanyoszlopnak ütközött. Csányi térdtöréses sérülést szenvedett. — Most érdemes vásárolni a Bizományi Áruházban, Kaposvárott! Férfi edzőcipők 353 Ft- tól 656 Ft-ig kaphatók, amíg a készlet tart. — Felhívjuk kisiparosaink figyelmét, hogy akik az ÀFA- rendszerbe való belépésről, vagy be nem lépésről szóló nyilatkozatukat — melyet az APEH-tőI 1987. decemberében megkaptak — még nem küldték vissza, azok szíveskedjenek sürgősen eljuttatni az Adófelügyelőséghez. KIOSZ Megyei Titkárság.