Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-12 / 86. szám
1988. április 12., kedd Somogyi Néplap Elméletünket gazdagító viták Napjainkban, amikor a szocialista fejlődésnek világméretekben új szakaszához érkeztünk, megszaporodtak az újonnan vagy ismételten felvetődő ideológiai kérdések, a megvitatásra érett témák. Számos probléma vetődik fel — és számos, részben egymással ellentétes válasz formálódik — a szocialista demokrácia, a politikai rendszer kérdéskörében. Az egyik ilyen a pluralizmus értelmezése. Korábban kategorikusan elvetettük a pluralizmus lehetőségét politikai rendszerünkben. Űjabban viszont kezd polgárjogot nyerni egy olyan álláspont, amely szerint az érdekek és ideológiák sokrétűsége mellett a politikai intézményrendszerben, a hatalom gyakorlásában is érvényesül — érvényesülhet, érvényesítendő — egyfajta szocialista pluralizmus. A politikatudomány művelői körében vita tárgya, hogy miként érinti mindez a párt vezető szerepének érvényesítési módját, milyen intézményi-szervezeti feltételek szükségesek az érdekek pontos kifejeződéséhez, hogy jelenhet meg a politikai tagoltság az intézményrendszerben, a nyilvánosságban. Aligha kell hosz- szabban bizonygatni, hogy mindezek tisztázása nemcsak a teória számára fontos, hanem politikai gyakorlatunkat is közvetlenül érinti. Mint ahogy szorosan ösz- szefügg a gyakorlattal az az elvi kérdés is, hogy milyen az önkormányzati-önigazgatási elemek kibontakozásának tendenciája, s miként érinti ez az állam, a központosított hatalmi struktúra működését. A mostanában divatossá vált kérdésfelvetésben — felülről vagy alulról „építkezzen”-e társadalmunk, illetve a kettő egyidejű érvényesülése-e a célszerű — voltaképpen nagyon lényeges eszmei-politikai tartalmú probléma rejlik. Meglehetősen szembenálló, olykor végletes vélemények fogalmazódnak meg ebben a vitában, de felsejlenek egy — a gyakorlat által hasznosítható — szilárd és előremutató elvi megközelítés körvonalai is. Nem választható el ettől a témakörtől az a kérdés: milyen mélységig és milyen módon vegyen részt a politika a különböző szférák folyamatainak alakításában, melyek a tényleges lehetőségei, indokolt-e korábban kialakult „túlsúlyos” jelenlétének mérséklése? Miként értékelhető az állam társadalmi szerepvállalása? Egyesek szerint szükséges ennek a mérséklése, mások viszont változatlanul nélkülözhetetlennek ítélik a spontán tendenciák negatív hatásainak kivédéséhez. A közgazdaságtan művelői körében vitát kiváltó témák sokasága mögött továbbra is meghúzódik az a teoretikus s egyben praktikus kérdés, hogy mi a szocializmusban az árutermelés helye, s mi jellemzi a tervszerűség és a piac viszonyát. Az áru- és pénzviszonyok fontosságát ma nálunk jóformán senki sem kérdőjelezi meg, de ezek súlya, meghatározó volta, az egyes társadalmi szférákban betöltött szerepének mértéke körül sok még a tisztázandó. Üjra a polémiák középpontjába került a tulajdon- viszonyok kérdése. Különösen az állami tulajdon szerepe, jellege, az itt dolgozók hosszú távú érdekeltségének lehetősége vált — a gyakorlat tapasztalataitól el nem választhatóan —*• heves viták tárgyává. Felmerülnek kérdések a különböző tulajdonformák perspektívájával, egymás iránti viszonyával kapcsolatban is. A közvéleményt, a politikai szervezeteket és a tudományos műhelyeket egyaránt foglalkoztatja a kismagántulajdon helye. Társadalmunk átmeneti jellegéből adódóan van-e létjogosultsága, illetve tartósan beépülhet-e a szocialista gazdaság viszonyai közé Szárszói koszorúk Fodor András beszéde József Attila születésnapján A költészet napja ’88 című rendezvénysorozat harmadik napján délelőtt 9 órakor József Attila szobra előtt gyülekezett az ünneplő közönség. A költő nevét viselő iskola tanulói szép irodalmi összeállítást adtak elő, majd Fodor András József Attila-díjas költő mondott beszédet József Attila születésének 83. évfordulója alkalmából. — A kaposvári volt Soms- sich Pál Gimnázium földszinti folyosóján meg tudnám mutatni az ablakmélyedést — mondta —, ahol a verseimről elsőként nyilatkozó tanár szájából fülembe döbbent a mondat: „József Attilától lehet nagyon sokat tanulni”. A város Fő utcáján a kirakatot se téveszteném el, ahol a szárnyas csikó rajzolatú, cserépfalvi kiadású verseskötetet megpillantottam. De nemcsak az én elfogódott emlékeim kötik József Attilát Somogy- hoz. Ha az idő szele el nem söpri, volna bizonyító dokumentum a kaposvári kórházban való 1936-os rövid tartózkodásáról. Kitörölhetetlen tény, sajnos, hogy Az Est 1937. december 5-i száma Kaposvár december 4. keltezéssel közli tudósítójának telefonjelentését a balatonszárszói szerencsétlenségről. — Különös fátum — folytatta —, hogy a Balaton és a Dráva közt húzódó or- szágnyi vidéknek nagy költőink életében többnyire negatív szerep jutott. Csokonai — bár ha neve somogyi ősökről tanúskodik —, 1800 tavaszán Karcagról Debrecenbe folytatva útját, köny- nyebbült szívvel írja: Sok volt a baj s a törődés / melly alatt erőm rogyott, / de az édesb képzelődés felejtette Somogyot. S pár évvel később Berzsenyi Dániel — noha tudatos élete nagyobb felét tölti majd Niklán — torokszorongató fájdalommal búcsúzik Kemenesaljától. És József Attilának Balatonszárszón kellett megírnia a végső számvetést: ...itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba. De a tények tárgyilagos megvallásában se legyünk igazságtalanok. Kaposvár nélkül nincs Doroty- tya. Niklán és a Balaton- vidéki tájakon ihletődött Berzsenyi költészetének mennyiségben és súlyban egyaránt jelentősebb része. S tény az is, hogy József Attila sorsának, művének megrendítő példázata csak utolsó verseivel, a szárszói tragédiával együtt érvényes. A személyes emlékek, illetve Somogy irodalomtörténeti „fölmentése” után felrajzolta a költő pályáját, A szépség koldusa című első kötete megjelenésétől a szárszói tragédiáig. Ezután a párt, a tanács, a tömegszervezetek és a környékbeli vállalatok, intézmények képviselői megkoszorúzták József Attila szobrát, majd Ballér Margit, a siófoki városi úttörőelnök megnyitotta a Siófok és környéke úttörői számára rendezett vers- és prózamondó versenyek területi döntőjét. Az 5. és 6., illetve a 7. és nyolcadikosok külön vetélkedtek: a versmondók összesen harmincán, a Kazinczyról elnevezett szép kiejtési verseny legjobbjai pedig tizenhatan — tizenöt iskolából. Az ünnepségre a szlovákiai Dernő magyar iskolájából is érkeztek vendégek: két tanárnő versmondó diákokkal, a Fábri Zoltánról elnevezett pionírcsapat tagjaival. (Fábri Zoltán annak idején Stószra hívta pihenni, gyógyulni József Attilát.) Az ötödikes, hatodikos versmondók közül Hencz Ildikó, a siófoki 2-es számú iskola tanulója, a hetedik-nyolcadikosok közül pedig Ától Zita balatonszárszói tanuló bizonyult a legjobbnak. A Ka- zinczy-verseny első helyezettje Juhász Katalin szárszói tanuló. Délután egy órakor Tüskés Tibor irodalomtörténész író tartott előadást a művelődési házban Nagy László költészetéről. Miként József Attila szellemi kapcsolata is kimutatható a neves elődökkel, például Ady- val és a többi Nyugatossal, követői közül a József Atti- la-i magatartás Nagy László költészetében folytatódik a legjellegzetesebben. A többi között Nagy László József Attila! című versére hivatkozott, majd eljutott a Mennyegző című 230 soros költeményhez, az örökifjúság szimfóniájához. Az említett vers ezzel a sorral kezdődik: Arccal a tengernek; ezt választotta Hegedűs D. Géza előadói műsora címéül. A neves színművész műsora után eredményhirdetés, díjkiosztás következett, majd a versenyek legjobbjai szerepeltek a művelődési ház színpadán. (amely ez esetben egyfajta ..vegyestulajdonú” gazdaságnak tekintendő), melyek a gazdaságilag ésszerű és társadalmilag elfogadható méretei (mind az egyes vállalkozásoknak, mind a magán- szektor egészének) ? Külön ügy ezzel kapcsolatban a magántulajdonosok által foglalkoztatottak helyzetének megítélése. Beszélhetünk-e ebben az esetben kizsákmányolásról, avagy pedig ezt a mi körülményeink ' között nem az egyes munkáltató és munkavállaló viszonyaként kell felfogni, hanem egész gazdálkodási rendszerünk összefüggésében elemezendő, hogy ki sajátít el kik munkájának gyümölcseiből. Társadalmunk szerkezete kapcsán abban általános az egyetértés, hogy a — „hivatalos” politikai okmányainkban még mindig szereplő — hagyományos osztály- és rétegstruktúra mind kevésbé jellemző tényleges viszonyainkra. De nem csekély a nézetkülönbség a valóságos tagozódás, rétegződés jellemzőinek, és kiváltképp ezek meghatározó tényezőinek az értékelésében, az egyenlőt- lenségi viszonyok okainak, további alakulásának, mérséklési lehetőségeinek a megítélésében. Az említett kérdések némelyikében már formálódik a konszenzus, kirajzolódnak az elméletileg megalapozottnak tekinthető álláspont körvonalai. Másokban a közeledés jelei nemigen tapasztalhatók, egyes témákban pedig várhatóan még csak ezután csap majd magasba a vita lángja. Ugyanakkor mind jobbak a lehetőségek a más országokban dolgozó marxista ideológusokkal, kutatókkal folytatott eszmecse- fére, tudományos eredményeik hasznosítására. A gyakorlati élet — a legfőbb „döntőbíró” — segítségével ily módon remélhetően kiformálódnak azok a szilárd gondolati pillérek, amelyekre ideológiánkat, s ennek révén politikai gyakorlatunkat építhetjük. Gyen es László CELSPORT Láttam a televízió híradójában egy élsportolót, aki nagyon csúnyán nézett ki. Pedig nem csinált mást, mint lapátolt a Dunán. Lapátolás közben nem gondolt fontos dolgokra, nem hinném, hogy a dobogó legfelső foka eszébe jutott, nem vélte hallani a Himnusz hangjait, csak lapátolt, lapátolt. Szöulra készült. A baj a zsinórral kezdődött. Mert a megáradt Duna mindenkié. Élsportolóé, horgászé egyaránt. Olimpiai reménységünk végzetes hibát követett el. Nem volt figyelmes, s ennek egy szenvedélyes horgász — nemére nézve; nő — látta közvetlen kárát. Az elvitt zsinór a horgászéletben nem mindennapos, ám azért előfoudul. Békésebb időkben nem is hinném, hogy indokolt az emiatti komolyabb perpatvar keletkezése. Intéződtek már el a Duna mentén európai módon rázósabb esetek is. Most azonban a híradó szerint komoly szóváltás keletkezett. Több verziót képzelek el az ügy lefolyásával kapcsolatban; akárhogy is próbálom összerakni az információkat, a végső eredmény ugyanaz. Ez pedig: az élsportolót célsportolónak nézték és fegyvert emeltek rá. Igaz, ez csak légpuska volt, ám az semmit nem változtat a dolgon. Nagyon megijedtem a híradó alatt. Ennyire elfogyott volna a türelmünk? Egy pecazsinór ára nem tudom mennyi, ám mindenféle forgalmi adó felszámolása után sem lehet olyan összeg, hogy fegyvert kéne rántani. Ráadásul látatlanul is bizonyos vagyok abban, hogy puskás emberünket naponta éri legalább annyi sérelem, annyi anyagi kár, mint ebben az esetben. De ki gondolna arra,ihogy a jó pár dekával többet számoló hentesre, a rosszul dolgozó szerelőre fegyvert emeljen. Csak a türelem elfogyásáról lehet szó. Lehetséges, hogy ennek okai éppen az imént felsorolt esetek fölhalmozódásában kereshetők. Mindenesetre sportolónk edzéstervét alaposan fölborította a sérülése. Csak remélni tudjuk, hogy Szöulban jó eredménynyel kárpótolja majd magát. Annál is inkább, mert a magyar közvélemény nagyon éhes a sikerekre. A nagy várakozás oka, hogy egy olimpiát kihagytunk, s most sportolóink és a szurkolók is kíváncsiak arra: mire is vagyunk képesek. A sikerhez azonban nyugalomra, bizalomra van szükség. Akik csak úgy a vakvilágba lövöldöznek, azok nagyon sokat árthatnak. Türelem kell hát, jó sok türelem. Egyébiránt megfontolandó lenne, hogy a légpuskást nem kéne-e nevezni a nyári olimpiai játékokra. Aki egy evező embert a partról eltalál, annak egy céltábla kellős közepébe lőni — ráadásul minden indulat nélkül — bizonyára meg sem kottyan. Van még egy aggodalmam. Mi lesz, ha divatot indít el ez az eset. Rágondolni is rossz, mi lenne, ha válogatott futballmeccsen célba vennék a pálya széléről a játékosokat, pusztán azért, mert kihagytak egy gólhelyzetet. Pedig gyerekjáték lenne eltalálni a sok ácsingózó focistát. Ám legyünk nagyon-na- gyon derűlátóak: a dolgok visszaterelődnek majd jóval szelídebb elintézési módok után a régi kerékvágásba. Megérdemelnénk. Varga István Siófoki diók a dobogón NAGY LÁSZLÓ SZAVALÓVERSENY Nino Nikolov műfordító a bolgár kulturális központ igazgatója adta át az első díjat Máté Krisztinának Már kilencedik alkalommal hívta szavalóversenyre a versmondókat az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ. A selejtezőkön 107-en vettek részt. Az I. korcsoportban az általános iskolai tanulók, a II-ben a 14 éven felüliek, utóbbiak idén először az egész Dunántúlról. A döntőn 28 versenyző vett részt. A hagyományoknak megfelelően Isz- kázon, a szülői háznál rövid megemlékezés után, a tavalyi győztesek megkoszorúzták a költő dombormű- vét, majd a művelődési házban a zsűri előtt elhangzot- taik a versek. Elsőként a 14 éven aluliak léptek színpadra. Náluk csak az összevetésben sikerült eldönteni a végső sorrendet. A másik korcsoportban nem volt annyira szoros a mezőny, de itt is sok szép előadás hangzott el. A verseny eredményhirdetésére Ajkán került sor. Zöld Ferenc, a zsűri elnöke a könyvkiadók és terjesztők egyesületének igazgatója röviden megemlékezett a költészet napjáról, a zsűri értékelte a szavalatokat, majd átadták a díjakat. A tavalyi évhez hasonlóan most is kiválóan szerepelt Máté Krisztina siófoki versenyző. A Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ ajándékaként Bulgáriába utazhat, mint a verseny győztese. A jövő évi X. jubileumi szavalóversenyre az egész ország területéről várják a versmondókat. Közművelődési ösztöndíjpályázat A hazai közművelődés új kezdeményezéseinek, helyi eredményeinek terjesztése, továbbfejlesztése, valamint a szakmai önképzés elősegítése érdekében ösztöndíjpályázatot hirdet 1988. november 1-jétől 1989. augusztus 31-ig terjedő időszakra a Művelődési Minisztérium Közművelődési Tanácsa, a KISZ KB, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a SZOT, a Közalkalmazottak Szak- szervezete és a Múzsák Köz- művelődési Kiadó. Az ösztöndíjra könyvtárosok, levéltárosok, muzeológusok, közművelődésben dolgozók és a kulturális élet irányítói pályázhatnak egyénileg vagy csoportosan. A főbb témaköröket — ifjúság és közművelődés, demokrácia és kultúra, gazdaság és kultúra — gyakorlati és elméleti szempontból vizsgálva lehet feldolgozni, részben hazai tanulmányok segítségével, részben követésre méltó kezdeményezéseket bemutató pályamunkák formájában. Az ösztöndíj időtartama tíz munkanaptól egy hónapig terjedhet, illetőleg hároméves felkészülési idő alatt évenként egy-egy hónap lehet. A pályázatokat a Művelődési Minisztérium Közművelődési Koordinációs Titkársága címére (1884 Budapest Szalay u. 10—14.) június 30- ig lehet benyújtani, és azokat az ösztöndíjbizottság szeptember 30-ig bírálja el.
